Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

TIZEDIK FEJEZET - Az "ezerarcú" kutya

TIZEDIK FEJEZET - Az "ezerarcú" kutya

Nyomon kísérhettük eddig derék négylábú segítőtársainkat vadászat, terelés, nyomkövetés, szánhúzás, vakvezetés, házőrzés, életmentés - vagyis "klasszikus foglalkozásuk" - közben. De mi mindent tudnak még a kutyák?...

KUTYÁK - KOCSIK ELŐTT

Flamand tejárus. Európában valamikor a kutya igába fogása volt a legolcsóbb módja a szállításnak

Megszokott látvány volt a középkorban a kocsi elé fogott, súlyos terhet vontató kutya. Még a század elején is sok igás eb dolgozott Belgiumban, Franciaországban, Németországban. A kutyafogat volt a szegények hintaja. Pékek, halaskofák, ócskások, szenesemberek, postások húzatták kordéikat egy vagy több kutyával. Belgiumban elsősorban a pékek, a mészárosok, a tejesemberek és a városszéli parasztok tartottak ilyen célokra hatalmas termetű, izmos, erős, durva felépítésű kutyákat, amelyekkel terményeiket szállították a városokba. Antwerpenben a kutyát a kocsi alá fogták! A gazda felemelte a kocsirudat, és némileg segített is kutyájának, amely a kocsi alatt kínlódott. Ha a szerencsétlen állat megpróbálta felemelni a fejét, beverte a kocsi aljába. Ha oldalt próbált meg kitörni, a kerekekbe ütközött. Az igavonó munka igazi robot volt a kutyák számára. A végtelenségig kihasznált, túlhajtott ebek 4-5 éves korukban rendszerint elpusztultak az erőlködés okozta asztmától. Végül 1850-ben egy törvény véget vetett a kutyák ilyen jellegű kínzásának, de a közlekedés fejlődése miatt enélkül is előbb-utóbb kiszorultak volna az utakról.

Ez a flamand árus különleges hámot tervezett kutyájának, amely lehetővé tette, hogy az állat pihenjen, amíg a gazdája behordta portékáját a házakba

A kutyafogatosok és az állatvédők természetesen állandó kemény harcban álltak egymással, s a "vita" nemegyszer a tettlegességig fajult Az 1930-as években például egy részeg terménykereskedő az egyébként is túlterhelt kocsin állva korbáccsal ütlegelte szerencsétlen kutyáját. Egy állatbarát felelősségre vonta a kutya gazdáját, aki nem hagyta magát, szó szót követett, majd verekedés támadt, végül a terménykereskedő holtan terült el az utca kövezetén. Az állatbarátot végül is felmentették, mert a boncolás során kiderült, hogy az iszákos kocsis halálát szívbénulás okozta. A történethez tartozik még - jellemző módon! -, hogy a kutya, amint a verekedés kitört, habozás nélkül gazdája védelmére sietett, és letépte pártfogójának nadrágját...

A vontatókutyák természetesen nem tűntek el végleg az utakról, ma is látni olykor-olykor beteg gazdája tolókocsiját vagy szánkót húzó kutyát, de ezeknek az állatoknak a sorsa össze nem hasonlítható szerencsétlen elődeikével, hiszen önként, örömmel, játékból, a mozgás gyönyöre kedvéért vagy egyszerűen szeretetből és hűségből segítenek gazdájuknak. S hogy ez mennyire így van, azt bizonyos tudományos vizsgálatok is igazolták. A kynologusok ugyanis - miután még korunkban is számtalan kétely merült fel állatvédelmi megfontolásokból a kutyáknak mint "igavonó állatoknak" az alkalmazása ellen - számtalan gyakorlati kísérlettel vizsgálták a kutyák ilyenfajta "alkalmasságát".

Modern idők... A kutya már csak "kedvtelésből" húzza a kocsit

Valamennyi számba jöhető tényezőt figyelembe vettek és megvizsgáltak: nemet, kort, természetet, temperamentumot, továbbá a gyakorlatban használatos szerszámfajtákat (hámféleségeket), a különböző járműveket s nem utolsósorban a járművek terhelhetőségét, a munkaidőt, a munkatempót, végül az időjárási tényezőket és a terepviszonyokat. Az évekig tartó vizsgálatok általános eredménye meglehetősen megdöbbentő vagy legalábbis újszerű volt: mint kifejezetten futó állat, a kutya testi és lelki felépítését tekintve igenis alkalmas a vontatásra! Természetesen nem egész életén át és nem embertelen körülmények között! Egy kis testgyakorlat viszont egyáltalán nem árt a kutyának! Egyenletes, sima terepen testsúlyának 5-7-szeresét képes vontatni, valódi munkakedvvel feszül a hámnak: e munka közben is és utána is szemmel láthatólag jól érzi magát; a betegségre kevésbé érzékeny; tovább marad fiatal, és általában hosszabb életű, mint a dologtalanul tartott ebek. A lóval szemben az az előnye, hogy nagyobb a kitartása és jobb a regenerálóképessége. Ha a ló munka közben kimelegszik, megálláskor be kell takarni, hogy meg ne fázzon. A kutya viszont a nagy hideget is baj nélkül képes átvészelni, a puszta földön vagy a hóban is kipihenheti magát. A vontatásra egyébként különösen a következő fajták váltak be: a bernáthegyi, az újfundlandi, a dog, a rottweiler, a dobermann, az óriásschnauzer, a boxer, a német és a skót juhászkutya.

A régi időkben a kutyát taposókerék vagy járókerék hajtására is felhasználták, amely kerék a fújtatót hozta mozgásba, illetve a nyársat forgatta. A wesztfáliai parasztudvarokban még 60 évvel ezelőtt is lehetett látni kutyákat a köpülődézsa dobjában. Az ilyen gépeket manapság természetesen már régen elektromos erő hajtja...

KUTYA SÜKETEKNEK!

Egyedülálló - és módfelett hasznos - ötlete támadt egy donveri (USA) süketnéma-iskola tanítójának, Robert White-nak: kutyákat képez ki süket emberek számára. Első ilyenfajta speciális kiképzésben részesített kutyája, amely voltaképpen a kísérleti nyúl szerepét játszotta, egy születésétől süket asszonyhoz került. Rövidesen kiderült, hogy a kutya (mellesleg nem fajtatiszta ebről van szó) igencsak hasznosnak bizonyult a háznál. Gazdája sok olyan gondtól megszabadult, ami addig süketsége miatt nap mint nap súlyos problémát jelentett a számára.

A kutya felébresztette asszonyát, ha csengett az ébresztőóra. Ugyanezt tette, ha felsírt gazdájának kisgyermeke. Ha a lakás ajtajánál csengetett valaki, az eb óvatosan fogai közé vette az asszony kezét, és az ajtóhoz vezette. Ha viszont mondjuk, a konyhában sípolt - vagyis forrott - a kávéfőző készülék, akkor a konyhába húzta a gazdáját. Eközben, ha szükség volt rá, "döntött" is, mégpedig rendszerint helyesen: ha például egyszerre sírt fel a gyerek, és kezdett forrni a kávé, mindig a gyermekhez vezette előbb az asszonyt!

A kísérlet tehát bevált, és Robert White jelenleg már több tucat kutyát oktat. Véleménye szerint valamennyi fajta alkalmas erre a feladatkörre - feltéve, ha idejekorán, vagyis kölyökkorban kezdik meg kiképzésüket. Az USA-ban egyébként jelenleg 25 ezer vakvezetésre kiképzett kutya található, s a szakértők úgy gondolják, hogy legalább ugyanennyi "süketvezető" kutyára is szükség lesz, illetve lenne a jövőben.

ÉLŐ RIASZTÓBERENDEZÉS

Példátlan méreteket öltött világszerte a várakozó autók fosztogatása. Egész sor drága riasztóberendezés van már forgalomban, holott - legalábbis sok kynologus és kutyakiképző véleménye szerint - a család négylábú kedvence jobb fegyver az autólopás, az autófeltörések elleni küzdelemben. Ráadásul nem is kell ehhez behemót állat: egy tacskó vagy más kis testű kutya ugyanolyan rémisztő lehet, ha morogva fogai közé kapja a betörő kabátujját vagy az ablakon benyúló kezét...

Az autó őrzését azonban, mint annyi más feladatot, tanítani kell a kutyának. Ha a kiképzés eredményes, úgy a kutya a gépkocsi belsejét saját területének fogja tekinteni, s a gazda távollétében is mindenáron megvédi azt a támadótól.

A leghatékonyabb autótolvaj-riasztó!

Az autóban hagyott kutyát mindenekelőtt meg kell tanítani a nyugodt viselkedésre, ugyanis a járókelők, gyerekek sokszor hergelik az állatot, amely ha túlzottan ideges természetű, sokszor saját tehetetlenségében az autó ülésén áll bosszút. Úgy kell tehát betanítani, hogy csak akkor támadhat, ha a kocsi belsejébe idegen kéz nyúl. Érdekes módon a gépkocsiőrzésre kiképzett kutyák legtöbbször különbséget tesznek a szórakozott autótulajdonosok - akik esetleg összetévesztik a kocsijukat egy másik járművel - és a kocsifosztogatók között, akik "kétes szándékkal" nyúlnak be az autóba. A szakemberek szerint a helyesen kiképzett, harapós kocsiőrzők pontosan tudják, hogy gazdájuk autója és a benne lévő tárgyak más számára érinthetetlenek, méghozzá olyanformán, hogy a jó szándékú ismerőst nem bántják, viszont azonnal közbeavatkoznak, ha a kocsihoz "rosszhiszemű" személy közelít vagy abba belenyúl.

EBEK MINT PÓTMAMÁK

Alig néhány esztendeje történt a következő eset: a müncheni állatklinikára pár napos őzgida került. Az elárvult állat és egy ötéves basset hound szuka között rendkívül sajátos kapcsolat alakult ki. Nem az történt csupán - mint más korábbi esetben -, hogy csak a gida ragaszkodott a vélt mamához, hanem a szuka is szokatlan érdeklődést tanúsított a kis árva iránt. Valósággal adoptálta őt!

A pótmama és az őzgida

Az őzet eleinte cumisüvegből etették. A gondozón kívül a kutya is mindig jelen volt a mesterséges táplálásnál: nyalogatta, ápolgatta védencét. Az őzike pedig ilyenkor megnyugodott, és jóval több tejet fogyasztott, mint akkor, ha közvetlen érintkezésüket vagy vizuális kapcsolatukat megakadályozták.

A harmadik naptól kezdve az árván maradt őzike kizárólag csak a basset jelenlétében fogadta el táplálékát, még akkor is, ha a gondozók szándékosan kihagytak egy-egy étkezést. Ekkor már első pillantásra felismerte a kutyát, és ha az bejött a helyiségbe, a gida nyomban hozzászaladt. Idegen kutyákra viszont nem reagált. Etetés alatt folyton egyenletes nyüszítést hallatott, hogy a kutyával hangkapcsolatot teremtsen. A basset ugyan az őzike hívogató sírását nem értette meg, ám rémült sikolyára mindig előrohant, és a többi kutyát elmarta "fogadott gyermeke" mellől...

Hasonló furcsaság történt egy német falucskában, ahol egy házőrző kutya négy élettelen kölyköt hozott a világra. A kölykök nélkül maradt szukát az anyai ösztön az ólba vezette, ahol a koca éppen 16 malacot fiait, de csak 14-et tudott szoptatni. A kutya minden reggel megjelent a disznóólban - egyébként ugyanezt tette olykor ebédidőben is -, és megszoptatta az éhesen maradt malacokat. Amikor pedig a malacokat már elválasztották, és egy másik hasonló korú malacalommal együtt kezdték nevelni őket, pótmamájuk változatlanul rendszeresen felkereste régi védenceit, hogy olykor-olykor azért megszoptassa őket...

A kutyák egyébként - és ez köztudott dolog - gyakran "vállalnak" dajkaszerepet ragadozók - puma, leopárd, párduc, tigris, oroszlán stb. - kölykei mellett. Elsősorban persze olyankor, amikor amúgy is szoptatnak, de kicsinyeiket elveszik tőlük, vagy ha saját kiskutyáik közé csempészik az idegen fajú csöppségeket. Ezt az igencsak áldásos tevékenységüket az állatkertek gyakran hasznosítják, és bizony nemegyszer nagyon értékes vadállatok utódait sikerült ily módon megmenteni. Arra is volt már példa, hogy kutyák csibéken próbálták kiélni gondoskodó hajlamukat. Az említett basset szuka például már régebben is kitűnt anyáskodó viselkedésével: róka, házinyúl és mókuskölyköket "adoptált". Nyalogatta, tisztogatta a csemetéket, próbálta az emlőihez vonni őket, és mindig visszahurcolta védenceit, ha azok kissé jobban eltávolodtak tőle.

MORGÓ MOZISZTÁROK

Hollywoodban, ahol futószalagon készülnek a produkciók - van olyan év, amelyikben 600 alkotás hagyja el a filmvárost! -, egy régi, jól bevált forgatókönyvrecept így kezdődik: "Végy egy okos, hűséges kutyát..."

Hát igen, a kutyasztárok évtizedek óta biztos kasszasikert jelentenek; nézők millióit vonzzák a filmszínházakba. A harmincas évek elején ismerkedhetett meg a világ Walt Disney bűbájos állatfiguráival, közöttük Plútó kutyával. De már előtte, a némafilmek korában, Chaplin csavargója sem indult útnak hűséges négylábú társa nélkül, majd jött Rin Tin Tin, minden idők legnagyszerűbb német juhászkutyája, amely gyermekeket mentett meg a zajló folyóból, banditák kezéből, indiánok nyilaitól...

Rin Tin Tin után nem sokkal következett az azóta többször is "feltámadt" Lassie, a kitartás és a hűség csodálatos eposza. A történetet nyilván mindenki ismeri: egy yorkshire-i kis faluban élt a pompás skót juhászkutya, Lassie, kis gazdájával, Joe-val, míg egy napon, hogy a családnak meglegyen a betevő falatja, Joe szülei eladják Lassie-t a rudlingi hercegnek. A herceg elviszi Lassie-t messze, nagyon messze skóciai birtokára. Ám a kutya megszökik, és a skót hegyvidék erdeiben, vízmosásokon át elindul hosszú-hosszúvándorútjára dél felé Yorkshire irányába. Mintegy 400 mérföldes út, rengeteg veszedelem és kaland van előtte, de ő tudja, helyesebben érzi, hogy valahol messze egy bányászfaluban gazdája, a kis Joe várja őt, és neki el kell jutni hozzá mindenáron. Nos, erről szól a kutyahűség csodaszép regénye, illetve filmje, a Lassie hazatér - és a cím rögtön azt is elárulja, hogy a kutya valóban hazatalált...

Lassie hazatér. A filmkockán: Lassie, a hűséges skót juhászkutya és kis gazdája

Természetesen reménytelen vállalkozás lenne felsorolni valamennyi filmet, amelyikben kutya a főszereplő. Csak példaképpen említsünk meg néhányat. Az egyik horror, A kutyák című alkotás például arról szól, hogyan tartanak rettegésben egy kisvárost a különlegesen idomított ebek. A Mean Dog Blues-ban egy dobermann a főhős. 1982-ben mutattak be egy amerikai filmet, a White Dog címűt, amelynek alapanyagát Romain Gary egyik novellája szolgáltatta. A címbeli fehér kutyát gazdája - a filmben egy kezdő színésznő - úgy ismeri meg, hogy az állat éppen egy kocsi kerekei alá szalad. Miután egy állatorvos helyrehozza a kutyát, az ifjú színésznő ideiglenesen magához veszi a sebesültet. Csakhamar belátja, hogy nem is cselekedett rosszul, ugyanis az egyik este megtámadják, és a kutya megmenti az életét. Igen ám, de az állat körül még sincs minden rendben, éjszakánként eltűnik, és amikor hajnalban hazaoldalog, tele van vérfoltokkal. Ugyanakkor egészen váratlanul nekiront új gazdája látogatóinak is. A színésznő felkeres két neves idomítót, és hamarosan - egy újabb gyilkosság után - kiderül, hogy az állatot korábban arra tanították, hogy végezzen a négerekkel. Az egyik idomító, aki maga is fekete bőrű, elhatározza, hogy átneveli a kutyát... (A fehér kutya érdekessége még, hogy a színes film mindannyiszor fekete-fehérré vált, valahányszor a kutya szemével láttatja az eseményeket.)

És hogy a kutyák filmbéli divatja változatlan, azt bizonyítja egy amerikai televíziós krimisorozat, amelyben fontos szerepet kapott egy Sam nevű derék négylábú is, a Los Angeles-i bűnözők kézre kerítésében. S ha már a televíziónál tartunk: az amerikai tévénézők közkedvelt sorozatának főhőse egy kutya: Benzsi.

Ezzel a négylábú szupersztárral 1977-ben készítették el az első filmet, s azóta Benzsi felküzdötte magát Amerika legnépszerűbb tíz színésze közé.

A napjainkra már kissé "kiöregedett" kutya Afrikában, Japánban, sőt még Ausztráliában is meghódította a közönséget. Nem véletlen, mert mint mondják, rendkívül okos, tanulékony és vállalkozó kedvű állat.

Olyannyira, hogy még búvárszerepet is vállalt: víz alatti kamerák előtt jelent meg egy sorozatban. Búvárszerelésének tervezése egy teljes esztendeig tartott, és újabb egy évet vett igénybe a szerep begyakorlása, ugyanis a kutyának úgy kellett lemerülnie a víz alá, mint egy vadkacsának.

Az is belekerült egy kis időbe, amíg Benzsi hozzászokott a búvársisakjára szerelt hangszórón keresztül kapott vezényszavakhoz. Nem beszélve a kutyaéletben meglehetősen szokatlan és ismeretlen víz alatti világról! Benzsi persze nem véletlenül kap sztárgázsit: ezt a feladatot is "magas művészi színvonalon" oldotta meg, és a televízió-sorozatban vidáman játszadozott vízi barátaival, a delfinekkel.

Drámai jelenet a Fehér kutya című filmből

És végül - csak felsorolásszerűen - néhány új filmsiker: a mozivilág egyik most feltűnt "üdvöskéje" a százkilós bernáthegyi, Beethoven. Kalandjai olyan sikert arattak, hogy már a folytatást vetítik a mozikban, a Beethoven 2 című filmet. Ugyancsak meghódította a nézők szívét az Úton hazafelé című Walt Disney-produkció három főszereplője: Shadow, az arany retriever, Chance, az amerikai bulldog kölyök és Sassy, a Himalája-macska. Két sikeres zsarufilmről is beszámolhatunk, a Kutyám, Jerry Lee sztárja egy német juhászkutya, az Egyik kopó, a másik eb hőse pedig egy bordeaux-i dog...

Egy friss filmsikerből: Egyik kopó, a másik eb...

CSAHOLÓ "GEOLÓGUSOK"

A volt Szovjetunió számos területén tizenöt-húsz év óta jelentős sikerrel használják a kutyákat ásványi kincsek kereséséhez. Az állatok kiképzésekor kiderült, hogy valójában mindegy, milyen fajtákat használnak erre a munkára. Megfelelő tanítással a német juhászkutyák, a lajkák, a boxerek, a dobermannok, a vizslák, a tacskók és a foxterrierek egyaránt kitűnően végzik el feladataikat.

A "négylábú geológusok" kénércet, rezet, cinket, volfrámot és nikkelt, arzént és kéntartalmú kőzeteket tudnak megkülönböztetni szagról. A kutyák olyan észlelőhelyeket is felfedeztek, amelyeket semmilyen keresőműszer nem mutatott ki. Ezenkívül bármilyen éghajlaton és időjárásnál bevethetők.

Finn geológusok például vasércek és szulfidok lelőhelyeinek felkutatására képeztek ki német juhászkutyákat. Ezek közül is kitűnt egy Lari nevű eb, amely viszonylag kis területen 1330 (!) szulfidokat tartalmazó követ talált. A vele "versengő" geológus ezalatt és ugyanakkora nagyságú területen mindössze 270 ilyen követ tudott felkutatni.

Egyébként ha nem is tudatos célzattal, de állatok segítségével már régebben sikerült föld alatti ásványlelőhelyeket felfedezni. Harminc esztendővel ezelőtt, egy amerikai geológus felfigyelt arra, hogy egy szűk körzetben a háziállatokon feltűnően gyakran jelentkeznek hasonló mérgezési tünetek. Ezek az állatok ugyanis bizonyos hüvelyesek családjába tartozó növényeket ettek, és a vizsgálat kimutatta, hogy a növények képesek a talajból nagy mennyiségű mérgező szelént felhalmozni. A szeléntartalmú ásványok viszont gyakran az uránérc jelenlétére utalnak. Az amerikai geológus éppen ezért feltételezte, hogy azon a helyen, ahol a mérgezések történtek, uránércet rejt a föld mélye. Ez a feltevés később be is bizonyosodott!

ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT

Amióta a kutya az ember mellé szegődött, híven szolgálja a földön, de ha szükséges, követi még a vízbe, sőt a levegőbe is. Az 1940-es években sok országban foglalkoztak a kutyák ejtőernyős kiképzésével. Miért volt erre szükség? Például azért, hogy a Déli-sarkon szerencsétlenül járt pilótáknak gyors segítséget nyújthassanak. Ha az örök hó és jég megközelíthetetlen birodalmában a szerencsétlenség színhelyére ledobtak 10-12 ejtőernyős kutyát és egy szánt, akkor a pilóták viszonylag könnyen eljuthattak a legközelebbi településre.

Az ugrásoknál a kutyák a félelem legkisebb jelét sem mutatják, a földet sérülés nélkül érik el. Arra is megtanítják őket, hogy a földet érés után azonnal az ejtőernyőhöz fussanak, és ráfeküdjenek, hogy a szél ne kapaszkodjon bele. A kiképzett ebeket olyan helyeken vetették be, ahol az elsősegélynyújtó gépek nem tudtak leszállni. A kutyákkal együtt ejtőernyővel ugrott ki az orvos, valamint a kutyaszán vezetője is. A mentőfelszereléseket különlegesen kialakított tartályokban dobták le. A szerencsétlenül járt embereket kutyaszánokon vitték az elsősegélynyújtó repülőgépek felszállóhelyére.

Az olasz csendőrség helikopteres akciója

Olykor persze előfordulnak olyan furcsa esetek is, amikor a kutyát kell megmenteni! Így járt néhány évvel ezelőtt a Queenie nevű német juhászkutya. Pilóta gazdája egy alaszkai tudományos expedíció számára szállított élelmet a McKinley hegység vidékén. A pilóta magával vitte kutyáját is, amely már viharedzett repülőnek számított, és sikerrel elvégezte az ejtőernyős-iskolát. Ezúttal azonban már néhány kilométernyi repülés után furcsa izgalom vett erőt rajta. Vadul ugrált, nekitámadt gazdájának, majd a repülőgép ajtajának rontott, s az hogy, hogy nem, kinyílt. A kutya kiugrott rajta és eltűnt az alattuk gomolygó sűrű ködben. A magasságmérő 500 lábat (körülbelül 150 métert) mutatott, és a pilóta úgy gondolta, hogy kutyája menthetetlenül elpusztult.

A tomboló vihar miatt vissza kellett térni állomáshelyére, és csak négy nap múlva indult újra útnak. Afelé vette útját, ahol a kutyát elvesztette. Alacsonyra ereszkedett gépével, és legnagyobb meglepetésére a hóban állati lábnyomokat fedezett fel. Továbbrepült, és egy kanyonban sötét pontot vett észre. Bármilyen hihetetlen is, Queenie volt az! A pilóta sikeres landolás után kiszállt a gépből, leereszkedett a kanyonba, és valóban élve találta meg kutyáját. Járni már nem tudott, holott a teste sértetlennek látszott. Kiderült, hogy csupán elgyengült a napokig tartó éhezéstől. Jó étvággyal elfogadta a rögtönzött ebédet, és erőre kapva maga indult el a repülőgép felé :...

Jelenet a nagy sikerű Walt Disney filmből: Úton hazafelé

Egy nehézsúlyú sztár: Beethoven

Az űrkorszak sportja: sárkányrepülés kutyáknak

Hódít a Frisbee

Agility akadályok

ROBBANÓSZER-KERESŐ EBEK

Manapság egyre gyakoribb a repülőgép-eltérítés és a repülőterek, repülőgépek elleni pokolgépes merénylet. Az ilyenfajta, néha bizony sok-sok áldozatot követelő terrorcselekmények ellen különleges technikai felszerelésekkel, berendezésekkel igyekeznek védekezni az illetékes hatóságok.

Az Egyesült Államokban a technika mellett kutyákat is csatasorba állítottak: öt év leforgása alatt 77 német juhászkutya kapott speciális kiképzést, s a derék négylábúak több mint száz ember életét mentették meg, milliós értékek pusztulását sikerült megakadályozniuk.

Az USA-ban tevékenykedő robbanószer-kereső kutyák Texasban tanulják meg ezt a nehéz és cseppet sem veszélytelen "szakmát". Az iskola életrehívói az ihletet egy megtörtént esetből merítették: 1972-ben egy repülőgépet visszahívtak bombamerénylet gyanúja miatt, s egy Brandy nevű német juhászkutya a gépet kutatva 12 perc alatt rátalált a még ketyegő időzített pokolgépre. Nos, ezen aztán a szakemberek - még a kutyaellenesek is! - felbuzdultak, s megkezdték a kutyák kiképzését.

Azóta már kialakították a megfelelő rutineljárást: bármely menetrendszerű járat, ha kell, fél órán belül szükségrepülőtéren landolhat, ahol kiképzett kutyákkal átvizsgálják a gépet.

Ami pedig a statisztikát illeti: a hétezer fenyegető figyelmeztetés között huszonegy alkalommal találtak robbanóanyagokat, hatvannyolc esetben pedig a repülőtéri berendezéseken kívül bukkantak bombára.

A kutyák egyébként a vizsgaidőszakban 30 másodperc alatt felfedezték az elrejtett robbanóanyagokat. Ilyen nebulókat bizony öröm oktatni!

Munkában a robbanószer-kereső véreb

KÁBÍTÓSZER-CSEMPÉSZEK RÉMEI

Az "utazás" a hallucinációk (érzékcsalódások), a hamis illúziók tarka, de rendkívül veszélyes világában - ez a nap mint nap újra előidézhető "élmény" tartja markában a kábítószerek szerencsétlen rabjait. A kábítószer-fogyasztás szinte feltartóztathatatlanul terjed, és évről évre egyre több áldozatot követel. Nyomor, bűnözés, öngyilkosságok, ezrek és ezrek halála - ez a következménye és velejárója a drogok fogyasztásának. Nem véletlenül hívják ezt a jelenséget korunk pestisének!

A kábítószer-kereskedelem első nagy fellendülése a 18-19. századra tehető; 1840-ben tört ki Anglia és Kína között a hírhedt ópiumháború. A narkománia újabb, szinte járványszerű terjedése az 1950-es években kezdődött az Egyesült Államokban, majd hamarosan "meghódította" jóformán az egész világot. Ugyancsak az ötvenes években szerveződtek újjá azok a nagy nemzetközi bűnszövetkezetek, amelyek ma már az egész világot behálózó, elszánt és jól szervezett csoportokból, gengekből állnak, és szervezik, ellenőrzik a különféle bódító hatású szerek termelését, feldolgozását, forgalmazását.

Melyek ezek a szerek?

A legismertebbek: az ópium, amely a mák gubójából készül, és tulajdonképpen - legalábbis gyógyszertani szempontból - morfintartalmú, fájdalomcsillapító hatású por; a kokain, amelyet Dél-Amerikában, az Andokban és Jáva szigetén előforduló kokacserje leveleiből állítanak elő; a hasis, amelyet az indiai kender gyantájából nyernek; a marihuána, amely a hasis élvezetének "kifinomult" változata: hasist tartalmazó cigaretta. Félelmetes drogok! Egyedül a hasisnak mintegy 300 millió rabja van világszerte! És akkor még nem beszéltünk a legveszedelmesebb morfinszármazékról, az ópiumot kiszorító heroinról vagy a szintetizált vegyületekről: az ijesztő következményekkel járó LSD-ről, a DMT-ről és a legújabb pokoli találmányról, az STP-ről!

A kábítószer kezdetben "mámorító élmény". Színes álomvilágba ringatja az élvezőt, feledést és gyógyírt ígér minden bajra, szenvedésre, kellemes közérzetet ad, feldobott állapottal - bódulattal, eufóriával (mindent megszépítő, boldog állapot), eksztázissal jár, majd kialakulnak a súlyosabb tünetek: hőhullámok, hányás, szívdobogás, szédülés, mozgászavar, fogyás, álmatlanság, látászavar, súlyosabb esetekben - például túladagolás következtében - lassuló szívműködés, izombénulás, elmezavar, eszméletvesztés, kómás állapot, esetleg öngyilkosság, illetve halál...

És a rövid, hevenyészett felsorolás is elegendő talán ahhoz, hogy jelezzük: milyen erkölcsi, egészségügyi, társadalmi veszélyei, következményei vannak és lehetnek a kábítószer-fogyasztásnak, melynek méreteire jellemző, hogy az Egyesült Államokban például egyetlen esztendő alatt 15 milliárd dollár kárt okoztak közvetve és közvetlenül a különböző "porok" és "füvek". Érthető hát, hogy az érintett államok hadat üzentek a kábítószer-csempészetnek, és valóságos háború folyik a két fél között: kisebb ütközetek zajlanak le, helikopterek, radarhálózatok, mesterséges holdak segítségével figyelik a kábítószer útját a termeléstől a forgalmazásig, infravörös felvételek alapján égetik fel a termőföldeket. Nem sok eredménnyel! Az illegálisan termelt és feketepiacra kerülő kábítószerek mennyisége egyre növekszik: 1985-ben például 7 tonna heroin, 3 tonna morfium került a rendőrség kezébe. És vajon mennyi juthatott el a fogyasztókhoz? Nyilvánvaló, hogy ezeknek a mennyiségeknek a többszöröse!

A kábítószer-csempészés elleni harcban, ebben a sok anyagi és egyéb áldozatot követelő hosszú távú küzdelemben az elmúlt évtizedekben új segítőtársak jelentek meg az országhatárokon és a repülőtereken: a kábítószer-kereső kutyák.

Alkalmazásuk első színhelye feltehetően az Egyiptomi Arab Köztársaság volt, ahol már 1936-ban szolgálatba állítottak ilyenfajta munkára kiképzett kutyákat. Az igazi frontáttörés azonban jóval később, csak 1970-ben következett be, amikor az Egyesült Államokban speciális kiképzőiskolákat hoztak létre a kábítószer-kereső ebek nevelésére, betanítására. A kiképzők abból az egyszerű tényből indultak ki, hogy a zömmel növényi eredetű drogok gyártás után is megtartják eredeti, természetes illatukat, és a kutya, amelynek szagemlékezete, valamint szagmegkülönböztető képessége közismerten kiváló, minden bizonnyal viszonylag könnyen kiképezhető a kábítószerek kiszimatolására és jelzésére. Az élet hamarosan fényesen igazolta az elképzeléseket, és a speciálisan képzett ebek eredményes munkája láttán, egyre több országban kezdték használni a kábítószercsempészek elleni küzdelemben a négylábú segítőtársakat.

A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy mindenféle és fajta kutya alkalmas erre a feladatra, de természetesen országonként más és más ebeket alkalmaznak - a helyi szokások, elképzelések szerint. Így például Kanadában főként labrador retrievereket használnak, az Egyesült Államokban dobermannokat, német juhászkutyákat és airedale terriereket, Németországban óriásschnauzereket és hovawartokat, Ausztriában rottweilereket, hazánkban foxterriereket, spánieleket, német juhászkutyákat.

A kutyák kiképzése nem könnyű feladat, több hónapig tart. A kiképzési módszerek természetesen országonként változnak valamelyest, de az alapok lényegében azonosak. Mindenekelőtt a különféle kábítószerek illatának felismerésére és az ember számára érthető, egyértelmű módon történő jelzésére tanítják be a kutyát. Általában kaparással, hangadással vagy lefekvéssel jelzi az eb az eldugott "porokat". Amikor már a kutya nagy biztonsággal képes megkülönböztetni, illetve jelezni a kábítószereket a legkülönfélébb erőteljes szagú egyéb anyagok között, következik a kiképzés nehezebbik része: a drogokat zárt csomagokban különféle "cseles" rejtekhelyekre dugják, és a kutyának sorra meg kell találnia azokat. A csempészek ugyanis módfelett találékonyak; személyautók kerekeinek dísztárcsája alá, kamionok lökhárítója mögé, dupla falú bőröndökbe, légmentesen lezárt üvegekbe, hanglemezekbe, desszertes dobozokba, gombokba, síbotokba, szardíniásdobozokba dugják a kábítószert. A kutyák azonban a leglehetetlenebb helyekre rejtett minimális mennyiségű kábítószert is jelzik, épp ezért valóságos rémei a kábítószercsempészeknek.

A magyar határőrség kábítószer-kereső kutyája csomagokat vizsgát

A közvéleményben egyébként még ma is él az a téves elképzelés, hogy a kábítószer-kereső ebeket "narkománná" teszik, vagyis rászoktatják őket a kábítószerekre, és ilyenformán - kábítószeréhségükben - keresik, kutatják olyan eredményesen a különféle drogokat. Ez természetesen teljesen téves elképzelés. Érdemes azonban megemlíteni, hogy ilyenfajta próbálkozások - sajnos - még a kiképzésnél is előfordultak. Egyik-másik országban a szakemberek hasonló megfontolások alapján megpróbálták hozzászoktatni a kábítószerekhez a kutyákat. Ez azonban nem bizonyult járható útnak. Narkomán kutyákkal kábítószert kerestetni - megvalósíthatatlan, nevetséges elképzelés!

"AGILIS" EBEK

A huszadik század vége felé a kutyákkal űzendő és űzhető sportolási lehetőségek érdekes, új "szakágakkal" bővültek. Kötetünk záróakkordjaiként ezekből említünk meg kettőt: az "agility" versenyt és a " Frisbee" sportot.

Az "agility" kifejezés az angol nyelv szüleménye, s maga a sport tulajdonképpen a kutyák erőnlétének, éberségének és ügyességének megméretését szolgálja. Lényege, hogy miközben az eb együtt lohol a sportpályán úrnőjével vagy gazdájával, s boldogan ugorja át a különféle akadályokat, mesterfokon válik járatossá a ferde faljárásban, ügyesen bújik keresztül hosszú betoncsöveken, óvatosan egyensúlyoz keskeny deszkákon. Végül, de nem utolsósorban hibátlanul szlalomozik kizárólag kutyák számára felállított szűk útvesztők között.

Ehhez a sportághoz jó "csapatmunka" szükséges, mert a gazdának együtt kell dolgoznia ebével az egyes sporteszközök használata során és erőteljesen biztatnia kell a kutyát a munkára. Hasonlóan a lóugratáshoz, itt is elővigyázatosnak kell lenni, nehogy az állat megsérüljön, ugyanakkor az egyes sportágakban a tőle telhető legjobb időt érje el. Függetlenül attól, hogy a kutya milyen fajtájú (persze lehet keverék is!), ez a sport mindegyik állatnak remek szórakozás. Tegyük hozzá; a gazdának sem árt!

És végül: a Frisbee...

A Los Angeles-i Dodger stadionban 1974. augusztus 4-én 50 000 néző egy emberként ugrott talpra, s tombolva ünnepelte az Ashley nevű whippetet. Az ismeretlen "atléta" egy óra leforgása alatt több mint 50 kilométert futott, közel három méter magasakat ugrott a levegőbe és 8 percen át megszakítás nélkül kapkodta a gazdája által hajigált Frisbee-korongokat.

Ashley mellesleg hívatlan vendég volt a stadionban, ugyanis a nézők egy baseballmérkőzésre gyülekeztek, ám a meccs előtt a kutya gazdája felajánlotta, hogy négylábú kedvencével - bemelegítésképpen - elszórakoztatja a nagyérdeműt. A zord rendezők nem hittek az állat tehetségében, és gazdájával egyetemben elzavarták. A fiatalember azonban nem adta: fel becsempészte a kutyát a pályára, és megkezdték műsorukat. A siker frenetikus volt, de azt sem az 50 000 szurkoló, sem a televízió nézői sem tudhatták, hogy egy új világbajnokság születésének voltak tanúi. A nagy érdeklődésre való tekintettel ugyanis 1977-től kezdve évről évre megrendezik a Frisbee-bajnokságokat, s végül a világbajnokságot.

A Frisbee egyébként egy speciális formájú hajítókorong, amelyet a gazdik kezelnek. A csaholó versenyzők két számban indulnak. Az első: az elhajított korong elkapása a levegőben és visszahozása. Itt a gyorsaságot, a fürgeséget pontozzák. A második előre megtervezett, "szabadon választott" gyakorlatok a koronggal.

Az elért eredményeket összegszik, és a legtöbb pontot elért eb lesz az év bajnoka.