Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

HARMADIK FEJEZET - Hódítók, hadak, hadikutyák

HARMADIK FEJEZET - Hódítók, hadak, hadikutyák

Furcsa, a maga nemében egyedülálló kiállítást rendeztek a 70-es évek végén Münchenben: a jelenleg ismert "harci kutyafajták" - a bullmasztiff, a fila brasileiro, az angol masztiff, a nápolyi masztiff és a bordeaux-i dog legkiválóbb példányait láthatták ezen a "szépségversenyen" az érdeklődők.

A "FÉLELMETES ÖTÖK"

Ezek a harci vagy hadikutyák a tibeti dog leszármazottai. Már az asszírok is felhasználták őket hadjárataikban, és Nagy Sándor néhány zsákmányul ejtett kant, valamint szukát Molossos városába vitetett. Az évszázadok során ezek utódai elkerültek Galileába és Britanniába, majd különböző kutyákkal keveredve kialakították és meghonosították a ma is ismert fajtákat. Vegyük hát sorra őket, a "félelmetes ötöket"...

A sort mindenképpen az angol masztiffal illik kezdenünk. Ez a nagyszerű kutya valószínűleg Ázsiából származik; föníciai kereskedők vitték be Angliába a Kr. e. 4. században. Amikor 55-ben Caesar elfoglalta a szigetet - a masztiff már a britek harci kutyája volt. Nem sokkal később egész rakomány ilyenfajta hatalmas kutyát küldtek Rómába, ahol az arénákban küzdöttek bikákkal, oroszlánokkal, medvékkel és gladiátorokkal. Ettől kezdve kifejezetten harci kutyaként ismerték a masztiffot, bár egyes utalások arra engednek következtetni, hogy őrző-védő munkára is használták. A második világháború alatt az angol masztiff szinte teljesen kiveszett, de később újra meghonosodott, és népszerűvé vált - igaz, elsősorban a szigetországban - mint megbízható, hűséges őrző-védő kutya.

A bullmasztiff az angol bulldog és az angol masztiff keresztezése révén alakult ki Angliában. Meglehetősen határozott elképzeléssel és céllal tenyésztették ki: a vadőröknek olyan kutyára volt szükségük az egyre vakmerőbbé vált orvvadászok ellen, amely gyorsabb, fürgébb, agresszívabb, mint a masztiff, ugyanakkor kevésbé vérengző, és nagyobb termetű, mint a hagyományos bulldog. Olyan állatra, amely hangtalanul fogadja az "ellenséget", csak parancsra támad, leteríti, és fogva tartja a betolakodót, de sohasem sebesíti meg, marcangolja szét ellenfelét. Nos, a tenyésztők jó munkát végeztek. A bullmasztiff ideális módon egyesíti magában az angol masztiff óriási erejét, határtalan nyugalmát, arányos külsejét az angol bulldog legendás bátorságával és kitartásával. Rajongói szerint a bullmasztiff a kutyavilág oroszlánja; hatalmas, erős, büszke, bátor! Világszerte népszerű őrző-védő eb.

A bordeaux-i dog egészen a keltákig vezetheti vissza származását, de elterjedt más ókori népeknél is, így a babiloniaiaknál, az egyiptomiaknál, a görögöknél. A rómaiak "pugnay"-nak (harciasnak) nevezték, és cirkuszi játékokban használták. Egyébként elég egyetlen pillantást vetnünk erre a kutyára, hogy elhiggyük, valóban megállhatta a helyét mindenfajta ellenféllel szemben.

A középkorban a bordeaux-i dognak két változatát ismerték: az egyik a mészárosszelindek volt (ő lett a bordeaux-i dog őse), a másik pedig egy agárral keresztezett típus, amely a német dogok elődjének számít. Korabeli leírások szerint a mészárosszelindek "igen jó medvére és vaddisznóra, mert szerfelett kitartó, ámde otromba, s ha megöletik egy vaddisznó vagy medve által, nem túl nagy veszteség". Nem lehet tudni, mennyire befolyásolta ez a vélemény a vadászokat, az viszont tény, hogy a középkor után a bordeaux-i dogot már nem használták a vadászatokon. Annál sűrűbben lehetett látni házőrzőként, különösen a mészárosporták környékén. Ha egy bika elszabadult, a bordeaux-i ment utána, ő fogta el, és tartotta sakkban mindaddig, amíg gazdája meg nem érkezett. Állítólag nem egy kalóztanyát ugyancsak bordeaux-i dogokkal vigyáztak, s használták őket olykor nyájőrzésre is.

A mai bordeaux-i már nem annyira vad, mint viador őse. Tökéletes társ vagy házőrző; már a puszta megjelenése is elrettentő hatású! Nyugodtan rábízhatjuk házunk, otthonunk nyugalmát.

A nápolyi masztiff (mastino napoletano) azoktól a molosszusoktól származik, amelyeket a régi rómaiak a cirkuszi játékokban is felhasználtak. Nagy termetű kutya, marmagassága 75 centiméter, súlya meghaladja a 70 kilogrammot. Ez a hatalmas, robusztus őrző-védő eb főként személyi testőrnek vagy házőrzőnek alkalmas manapság. Már jelenléte is hatékony védelmet biztosít gazdái számára. Alapjában véve nyugodt, jóindulatú, nem agresszív - családi körben olyan, mint egy "falat kenyér". Csak akkor támad, ha parancsot kap rá. A bordeaux-i dog a bernáthegyi és a pireneusi hegyikutya közeli rokona. Ősi eredete ellenére a fajtát csak alig pár évtizede ismerték el hivatalosan.

A fila brasileiro története eléggé homályos. Feltehetően a spanyol hódítók vitték át az Újvilágba, ahonnan 1952-ben tért vissza az első példány Európába. Ezt a fajtát valamikor Brazíliában puma- és jaguárvadászatra is alkalmazhatták. Egészen rendkívüli "harci adottságokkal" rendelkezik. Hihetetlenül bátor, erős, szívós, rettenthetetlen, ugyanakkor hűséges és engedelmes. Azt mondják: feltétlenül lehet rá számítani veszélyhelyzetben.

Nos, miután kissé közelebbről is szemügyre vettük a kifejezetten harci célokra tenyésztett ebek "klasszikus" fajtáit, most ismerkedjünk meg a hadikutya alkalmazásának történetével.

EBEK - TALPIG FEGYVERBEN!

Úgyszólván a történetírás kezdete óta találhatunk utalásokat kutyákról, amelyek a katonák társai voltak. A hadikutyák nem feltétlenül harcoltak, inkább egyéb értékes szolgálatokat láttak el. Homérosz üzenetvivőként említi őket. Az üzenetet az eb nyakörvére kötötték, azután visszaküldték a főhadiszállása. A seregek őrnek is alkalmazták a kutyákat, ne csak a táborok őrzésére, hanem a frontvonalhoz közelítő ellenség jelzésére, például az első világháború lövészárkos hadviselésében. Egy pergamoni fríz (dombormű), amelyet körülbelül Kr. e. 280-ban faragtak, hatalmas fejű, erőteljes pofájú és hegyes fülű, nagy termetű asszír támadókutyákat ábrázol. Hérodotosz a perentiek és a paeonlak közötti csatáról szólva azt írja: "ember ember ellen, ló ló ellen, kutya kutya ellen harcolt. E kutyák közül sok viselt olyan "zseniálisan" megszerkesztett nyakörvet, amelyből különböző szögekben éles kések, tüskék álltak ki. Ezek az embert és a lovat egyaránt súlyosan megsebesíthették.

Gaius Marius római hadvezér a Kr. e. 101. esztendőben döntő győzelmet aratott a Római Birodalmat dúló germán cimber és teuton törzsek fölött. Az ütközet után a rómaiak a germánok szekérvárát akarták elfoglalni, melyet - tudomásuk szerint - csak asszonyok és aggastyánok védtek, azonban kellemetlen meglepetés érte őket: óriási dogokkal találták magukat szemben...

Hadikutyák (2500 éves lelet Ninivéből)

Korinthosz városa egyenesen a kutyáknak köszönhette megmenekülését; a hűséges állatok mind egy szálig feláldozták magukat, hogy feltartóztassák a várost ostromló seregeket. Csupán egyetlen kutya maradt életben, s az állam ezüst nyakörvvel tüntette ki, amelyen a következő felirat állt: "Korinthosz védője és megmentője."

Miltiadész a marathóni csatában a perzsák ellen is sok harci ebet vett igénybe, amelyek közül - a feljegyzések szerint - számosan sebesülten is tovább harcoltak, s ezért kitüntetést kaptak. A rómaiak a karthágóiak elleni csatában is felhasználták a kutyákat.

Úgy tűnik hát, hogy a kutya természetadta bátorságát és harciasságát a legsokoldalúbban a rómaiak használták ki. Ők idomították először a kutyákat őrnek és üzenetvivőnek, ők raktak fel először fémtüskékkel kivert nyakörvet ebeikre, s ők hajtották görögtűzzel a hátukon harci kutyáikat az ellenség táborába.

Az ősi Britannia hatalmas kutyáit, a masztiffokat, mint már említettük, a rómaiak az arénákban vadállatok elleni harcokra használták, a gallok viszont csatákban vetették be, és vértezettel látták el őket. A középkorban késekkel és gyújtóbögrékkel "fölfegyverzett" ebeket uszítottak a páncélos lovagokra. A kutyák megzavarták a lovakat, s a tömör páncélos alakzat megbomlott. Egyenként aztán már könnyebb volt végezni a lovagokkal.

Anglia királya, VIII. Henrik 400 masztiffot küldött Spanyolországba V. Károlynak a franciák elleni háborújához. Ezeket a kutyákat ütközetben és felderítésre egyaránt használták.

Kolumbusz, majd később a konkvisztádorok ugyancsak alkalmaztak kutyákat. Bartolomé de Las Casas olyan kutyákról ír, amelyeket arra tanítottak be, hogy feltépjék az indiánok hasát. Las Casas szerint egy eb száz indián hasát tudta kiharapni egy óra alatt! Ugyancsak ő számol be arról is, hogy "(a hódítók) vad kutyáikat szándékosan emberhússal táplálják, hogy hozzászoktassák őket az emberek darabokra szaggatásához és felfalásához. Mindenhova magukkal viszik kutyáikat, és barbár módon meggyilkolják a szerencsétlen indiánokat, hogy etetni tudják a vérszomjas fenevadakat".

Alig valamivel több mint egy évszázada, 1884-ben a kutya katonai szolgálata "reguláris" lett, amikor a császári német hadsereg - eleinte csupán kísérleti céllal - néhány négylábút "hivatalos állományba vett". A kutya hamarosan megjelent az Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország, a cári Oroszország és Franciaország katonai egységeiben is. Kialakult a "harci kutya" fogalma. Egy német katonai lexikon szerint: "Az alakulatok harctéri szolgálatának támogatására kiképzett ebeket főként előőrs és futárszolgálatban, valamint sebesültek fölkutatásában alkalmazzák, mint töltényhordozók azonban segítséget jelenthetnek harci cselekményben."

Gépfegyvert vontató kutyafogat az első világháborúból

Az első világháborúban egyedül a német hadsereg 20-25 ezer kutyát használt háborús célokra. Minthogy ebben az időben a kicsiny terjedelmű, ám nagy teljesítményű rádió kifejlesztése még csak a kezdeti stádiumában volt, a híradós és futárszolgálatot igen gyakran kutyák látták el: ők vitték a parancsokat, térképeket vagy nyakukra kötött kábeltekercset, melyek segítségével ismét sikerült megteremteni az összeköttetést az egymástól elszakított egységek között.

"Életkép" ugyancsak az első világháborúból: reggeli a lövészárokban

A franciák és a belgák kutyakülönítményeket alkalmaztak gépfegyverek és alkatrészeik vontatására, sőt a franciák a hegyekben szánhúzó ebeket is bevetettek. Mindkét fél használt kutyákat a sebesültek felkutatására és gyógyszerutánpótlás szállítására. Ezek az úgynevezett "vöröskeresztes kutyák" olykor orvosi elsősegélycsapatokat vezettekhez a sebesültekhez.

A háború vége felé történt, hogy a franciák elfoglaltak egy német frontvonalban levő lövészárokszakaszt, ahol egy német juhászkutya szukát találtak a kölykeivel. Ebből az alomból az egyik kiskutya lett később Rin Tin Tin, minden idők legnevezetesebb négylábú mozisztárja!

Valamennyi hadsereg általánosan alkalmazott szanitéckutyákat a sebesültek felkutatására. Eleinte úgy képezték ki őket, hogy ugatással jelezzék, ha sebesültet találnak. Ezzel azonban igen gyakran az ellenséges mesterlövészek figyelmét is felhívták. Ezért a későbbiek folyamán már úgy tanították a szanitéckutyákat, hogy a sebesülttől csak valamiféle jelet (váll-lapot stb.) hozzanak a kutyavezetőnek.

Különlegességnek számító archív felvétel: a Vörös Hadsereg egyik kutyás különítménye az 1940-es moszkvai katonai díszszemlén

ÉRDEMREND A KUTYÁS KATONÁKNAK

A Szovjetunióban 1924. augusztus 23-án a Legfelsőbb Katonai Tanács parancsban rendelte el "a kutyák katonai célokra történő alkalmazását". 1927-ben már valamennyi lövészezredben különleges egység működött híradós és őrkutyákkal. A nagy honvédő háború idején a Vörös Hadseregnek 168 "kutyás" alegysége (köztük aknakereső osztaga) volt. Szovjet katonai adatok szerint a kutyák 300 ellenséges harckocsit semmisítettek meg, 200 ezer katonai jelentést továbbítottak, 680 ezer súlyos sebesültet kutattak fel, és 15 ezer négyzetkilométernyi terület aknátlanításában vettek részt.

Ilja Ehrenburg, a világhírű szovjet író így emlékezett meg a nagy honvédő háborúban szolgálatot teljesítő ebekről: "A fronton sok félelmet nem ismerő kutyát láttam. A »futár« pointer gyilkos géppuskatűzben kúszott rendeltetési helyére: a parancsnoki posztra vitt üzenetet az első vonalból. A mentőszolgálat skót juhászkutyája fehér álcázó köpenyben (tél volt) feküdt a sebesültek mellé, a hátán kis kosár volt sebkötöző pólyával, élelemmel és vodkával, azután sietett vissza a szanitécekhez, hogy odavezesse őket a sebesülthöz. A sérülteket gyakran kutyák szállították hátra. Ők vontatták a szánt igen óvatosan. A háború utolsó évében a németek fémhüvely nélkül rakták le aknáikat, az aknakereső műszerek felmondták a szolgálatot, kutyák helyettesítették őket.

Nem tudom, mi vezette nyomra őket, talán a frissen kiásott föld illata, de tévedhetetlenül rábukkantak az aknákra, leültek melléjük, és így várták a tűzszerészeket..."

A német hadsereg hadgyakorlatain a kutyák gázmaszk használatát is kipróbálták

Egyébként már a finnek elleni hadművelet idején, 1939-40-ben százával alkalmaztak a Vörös Hadseregben kutyákat egészségügyi szolgálatra. Felhasználták a harcok idején az ebeket vontatásra is. A második világháború alatt, az 1942-es és 1943-as években a Vörös Hadsereg 15 ezer hadikutyát kapott, s hogy vezetőik milyen eredményesen használták fel ezeket az okos és derék ebeket, arra jó példa, hogy egyetlen ezred 1943-ban kutyái segítségével 14 ezer jelentést, hírt küldött, 2435 km hosszú távbeszélő-vezetéket fektetett le, 622 ezer kilogramm hadianyagot szállított, 44 816 sebesült vöröskatonát juttatott ki a tűzvonalból, és 53 618 aknát kutatott fel!

Az a tény, hogy a szovjet hadsereg milyen sikeresen alkalmazott kutyákat hírvivő szolgálatra, kitűnik a 13. hadsereg összekötő szolgálata vezetőjének egyik jelentéséből is. Egyebek között ezt írta: "Azok a kísérletek, amelyeket a 13. hadsereg egyes egységeinél a hírvivő kutyák alkalmazásával kapcsolatban folytattunk, azt mutatták, hogy ezek az ebek a legnehezebb helyzetekben is kielégítő »harci eszközök« mind támadásban, mind védelemben egyaránt az összeköttetés fenntartására. Sok esetben feljegyezték, hogy a kutyák az összeköttetést helyreállították olyankor is, amikor minden más eszközzel kudarcot vallottak. Súlyosan sebesült ebek rendszerint kitartottak azon a helyen, ahová állították őket."

A Vörös Hadseregben "szolgáló" kutyák tevékenységének eredményességére jellemző, hogy a fasiszta német parancsnokság 1942 januárjában kénytelen volt egy különleges utasítást ki bocsátani a harckocsi-elhárító kutyák elleni védekezésről.

Bajtársak...

A szovjet hadvezetés és a kormány nagyra értékelte a kutyás alakulatok harci tevékenységét: a háború folyamán több mint 1500 kutyavezető katonát tüntettek ki érdemrendekkel, számos kutyás alakulat pedig magas kitüntető címet kapott.

A második világháborúban egyébként valamennyi hadsereg használt kutyákat. Néhány kutyát arra tanítottak be, hogy felderítő járőröket vezessen. Az volt a dolguk, hogy megakadályozzák a dzsungelekben és a hegyvidékeken a rajtaütéseket. Más kutyák gépfegyveralkatrészeket, lőszert és egészségügyi készleteket szállítottak. A német juhászkutyát és a dobermannt legfőképpen őrködésre és járőrmunkára osztották be. A sarki fajták szánt húztak, málhát cipeltek a hegyekben. Az alkalmazott kutyák általában több mint 10 kg-ot nyomtak, ámbár nemegyszer a kis testű kutyák bizonyultak igen hasznosnak. Amikor például Lingayenben az amerikai híradóshadtestnek telefonkábelt kellett átvezetni egy repülőgép kifutópályája alatt húzódó 20 centiméter átmérőjű csövön, a Smokey nevű yorkshire terrier 20 méternyire húzta be a kábelt a csőbe.

Hadikutyák kiképzése az amerikai hadseregben

Olykor-olykor a kutyák mint afféle "háztáji pszichológusok" is szerephez jutottak egy-egy alakulatnál. Ennek bizonyítására idézünk egy rövid, de nagyon jellemző részletet az ausztráliai Eric Lambert Dicsőségre ítélve című regényéből...

"A kutya mintha minden elképzelhető megpróbáltatáson átesett volna. Szeme mozdulatlanul, szenvedőn kidülledt. Ha az ember valamilyen kutyafajtára akart gondolni vele kapcsolatban, akkor a szalonagár jutott eszébe. Kiálló bordái pengére hasonlítottak, s mintha a bőrét készülnének átdöfni. A tompora is leffedt volt, mintha kiakasztották volna száradni.

Ama nap előtt, hogy El-Alamein felé húzódtak, a Don-század egy főépület romjainál táborozott le Berg El-Arab mellett. Ezekből a romokból mászott elő ez a lény lekushadva, meggörbülve, reszketve, kecses lépésekkel, mintha büntetendő cselekményt követne el, valahányszor lábacskájával a földet érinti.

Íme Argosz, "aki" megjárta a második világháborút, mint "tiszteletbeli szanitéc", gazdája, egy angol önkéntes oldalán

Doc Home kővel dobta meg, hogy utána ő kapjon egy követ a rohamsisakjára. Docot megkerülve az állat egyenesen Christyhez ment, aki a második követ dobta.

- Hagyd őt, az ártatlant... - morogta Christy.

- Megvéd a bombáktól - mondta Charlie Mann, és húskonzervjének a felét a kutyának adta...

A kutya a Don-században maradt, kivéve a Jézus-domb körüli harcok idejét, amikor hátrahagyták a tartalék századdal egy lőszeresládához kötözve. Többé-kevésbé Christy kutyája volt, elismerten az ő védelme alatt állt, ami Charlie Mann szerint jelentett valamit a Don-században ".

Riadó valahol a magyar határon...

A KOR SZAVA

A legtöbb hadsereg ma már saját tenyésztési tervvel rendelkezik. A legkedveltebb fajta a német juhászkutya. Franciaországban például pillanatnyilag 2600 német juhászkutya szolgál "francia lobogó alatt" (1300 szárazföldi alakulatoknál, 1000 a légierőknél, 300 pedig a haditengerészetnél). Feladatuk a kaszárnyák, repülőterek védelme, a stratégiai (atom-) légitámaszpontok őrizete.

Az amerikai légierőknél sajátos kiképzési módszerrel oktatják a harci feladatokra kiszemelt kutyákat. Ez a "stressznevelés" módszere, amely tulajdonképpen nem más, mint a kölyökkutyák idegrendszerének kondicionálása, hogy amikor majd idősebbek lesznek, s a különféle stresszhelyzetekkel találkoznak, ellenállhassanak ezeknek a hatásoknak.

Mindezekből kiderül, hogy bár a technikai fejlődés nyomán napjainkban a gépek, műszerek több területen átvették a kutya helyét, változatlanul vannak és lesznek olyan feladatok (határvédelem, katonai objektumok őrzése, nyomkövetés stb. ), ahol az ember négylábú társa továbbra is jelentős szerephez jut.

Az Északi-sarkvidéken, Grönlandon például, ahol a dán hadsereg alakulatai végeznek járőrszolgálatot, a meteorológiai és katonai állomásokat összekötő havas ösvényeken kutyák vontatta szánokon közlekednek a katonák. Ezen a zord, kietlen tájon nem könnyű a szolgálat. Több hétig tartó utakat tesznek meg a 10-10 kutyából álló fogatok az örökös éjszakában, mínusz 40 fokos hidegben, s amikor sem az iránytű, sem a térkép nem nyújt elegendő eligazítást, a vezérkutya csalhatatlan ösztöne segítségével jutnak el a következő állomásig. A végtelen hómezőkön a járőr szinte teljesen a kutyákra bízza a haladási sebességet, sőt még a pihenőhelyek megválasztását is A tízes fogat többnyire tapasztalt "veteránok"-ból áll.

Határsértő nyomát követi a járőr

Őrségben

Megpróbálták időközben lánctalpas katonai járművekkel felváltani a szánokat, de végül is ismét visszatértek a kutyákhoz. A sarki hóviharban ugyanis a legkisebb üzemzavar katasztrofális következményekkel járhat, a kutyák viszont sohasem "romlanak el"... Az sem mellékes szempont, hogy ezek a derék ebek nagy távolságból megérzik az idegent és azonnal jeleznek olyankor is, ha jegesmedvék bukkannak fel a környéken. Ezen a vad, kietlen tájon ember és állat egymásra van utalva. Drámai helyzetekben az életben maradás egyetlen zálogai a kutyák!