Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

Jöjjön velünk kutyát venni

Jöjjön velünk kutyát venni

Könyvünk "melléklete" egyfajta ráadás. Elsősorban azoknak kívánunk benne némi segítséget, ötletet és tájékoztatást nyújtani, akik még csak most kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy vásárolnának egy kiskutyát. . .

Úgy véljük, hasznos szolgálatot tehetünk, ha felhívjuk a figyelmüket a kutya kiválasztásának, megvásárlásának legfontosabb szempontjaira. Már csak azért is mert olyan sajátos "pillanat", amelynek következményeit 10-15 éven át viselniük kell! Ez feltétlenül jusson az eszükbe, amikor először simítják végig egy bumfordi kis kölyökkutya puha, meleg, selymes bundácskáját. . .

Hogyan válasszunk magunknak kutyát? Három különböző dolgot kell figyelembe venni: a fajtát, a nemet és a kort.

Igen gyakran a fajta kiválasztása okozza a legtöbb problémát, kivéve, ha olyan gazdáról van szó, aki elvesztette kedvencét, s most másikkal akar "vigasztalódni". Ilyenkor az esetek 80 százalékában a választás gyors, s a régivel azonos fajtára és nemre esik. A gazda persze összehasonlításokat tesz, többnyire az egykori kedvenc javára: "bezzeg a másik intelligensebb volt, nyugodtabb volt stb.". A maradék 20 százalék vár a választással, s gyakorlatilag úgy fog vásárolni, mintha először venne kutyát.

Amikor választunk, figyelembe kell vennünk a következő tényezőket is: életkörülményeinket, tehát azt, hogy városban vagy vidéken élünk, kertes házban vagy lakásban. Szem előtt kell tartani munkabeosztásunkat, továbbá hogy milyen gyakran utazunk, vannak-e kiskorú gyermekeink, s hogy tulajdonképpen mire akarjuk használni a kutyát - őrzésre, védelemre, vadászathoz, kedvtelésből stb.

A választásnál nagy szerepet játszik természetesen az ilyen vagy olyan fajta iránti rokonszenvünk, vonzalmunk, ebben viszont befolyásolhat bennünket a "módi" is, az, hogy melyik fajta a divatos. Előfordulhat, hogy a nagy testű kutyák iránt érzünk hajlandóságot, életkörülményeink azonban nem teszik lehetővé tartásukat. Ilyenkor próbáljunk típusában hasonló, de kisebb termetű fajtát beszerezni, például bobtail helyett bearded collie-t, briard helyett kerry blue terriert, alaszkai malamut helyett szibériai huskyt, boxer helyett francia bulldogot.

Ami a nemet illeti, a 15 kilogrammnál súlyosabb fajták esetében érdemesebb szukát venni. A nőstények nem annyira arrogánsak, szelídebbek, könnyebben nevelhetők, kevesebb bennük az agresszivitásra való hajlam.

A kerttel rendelkező leendő kutyatulajdonosok is jobban járnak egy szukával mivel a kan folyton-folyvást felemeli majd a hátulsó lábát, vizelete pedig nem tesz jót a kerti növényeknek, veteményeknek, fáknak. A gyakorlatban viszont az a helyzet, hogy a kutyásoknál 5 kanra jut 3 szuka. Ez valószínűleg a tulajdonosoknak a szukák tüzelésével kapcsolatos aggályaira vezethető vissza, holott ez könnyen megoldható.

Mennél korábban veszünk meg egy kölyköt - mondjuk az elválasztás után hathetes és nyolchetes kora között, mihelyst megkapta az első védőoltást - annál több esélyünk van arra, hogy szájunk íze szerint való kutyát "faraghatunk" majd belőle. A tenyésztők persze éppen ellenkező véleményen vannak, nem szívesen válnak meg korán a fiatal állatoktól, féltik őket, hogy hozzá nem értő kezekbe kerülnek, s ezért ők akarják elkezdeni a kölyök nevelését. Ám mennél később kerül hozzánk a kutya, annál inkább csökken annak a lehetősége, hogy szoros kapcsolatot alakítsunk ki vele.

Végül, de nem utolsósorban nem szabad megfeledkezni bizonyos érzelmi szempontokról sem. Ha netalántán az utcán találnánk egy elhagyott, pedigré nélküli jószágot, mely nyomban meghódítana bennünket, ne habozzunk őt magunkkal vinni. Az állattal jót teszünk, s egészen biztos ő is sok örömet okoz majd nekünk.

Most pedig bemutatunk néhány népszerű kutyafajtát. Tessék választani!

FAJTAKALAUZ

Afgán agár

Keleti típusú, nagyon elegáns megjelenésű, lebegő járású kutya. Kissé tartózkodó, "önérzetes". Szeretetét nem mutatja ki olyan látványosan, mint a legtöbb fajta. Más kutyákkal szemben meglehetősen vad, verekedős, kiszámíthatatlan. Nagyszerű versenykutya, de személyvédelemre is kiképezhető. Helyét könnyen megszokja, minden körülményhez jól, gyorsan alkalmazkodik. Elég nagy termetű, tehát helyigényes. Sok mozgásra van szüksége, rendszeresen futtatni kell. Legjellegzetesebb tulajdonsága a függetlenség, akaratosság. Ennek ellenére nagyon hűséges, ha egyszer gazdát kell cserélnie, előfordulhat, hogy élete hátralevő részében nagyon szerencsétlen lesz! Színe aranysárga, fehér, fekete, kékesszürke, fekete rajzos, csíkozott. Marmagassága 62-74 cm, testtömege 25-32 kg. A fajta átlagos alomszáma 6-8 kiskutya. Várható élettartama: 12-14 esztendő. Lásd 194. oldal.

Előnyei:Elegáns, dekoratív, rendkívül gyors, bátor, kertben, lakásban tartható.

Hátrányai: Nehezen barátkozik, kissé akaratos, szőrzetét rendszeresen ápolni kell.

Airedale terrier.

Őrző-védő fajta; a terrierek királyának tartják. Erős, bátor, temperamentumos, ugyanakkor a legtöbb esetben jóindulatú, barátságos, ok nélkül nem támad, játékos. Rendkívül ragaszkodó, megbízható, ritkán szertelen. Könnyen kiképezhető, kifejezetten igényli, hogy foglalkozzanak vele. Ragyogó rendőr-, vakvezető- és személyőrző kutya, kiváló házőrző. Rajong a vízért, remekül úszik. Mozgékony: jó futó és ugró, a kiképzőpályák akadályait könnyedén küzdi le. Kiváló nyomkövető. Egyike a legjobb munkakutyáknak. Kertben és lakásban egyaránt tartható. Érdes, szorosan álló szőrzetét trimmelik. Színe fekete, cserbarna jegyekkel. A legnagyobb termetű terrier: marmagassága: 56-71 cm. Testtömege 22-23 kg. Átlagos alomszáma: 5-10 kölyök. Élettartama 12-15 év. Lásd 194. oldal.

Előnyei: Bátor, tanulékony, jó házőrző, gyermekszerető.

Hátrányai: Néha túl rámenős, trimmelni kell, érzékeny az allergiás bőrbetegségekre.

Alaszkai malamut.

Eredeti, természetes környezete az Északi-sarkvidék, ahol szánvontatásra, nehéz terhek húzására használják. Munkabírásáról, kitartásáról, továbbá arról nevezetes, hogy tökéletes biztonsággal tájékozódik a zord és végtelen tájakon, még hóviharban és teljes sötétségben is. Fantasztikusan jól bírja a hideget. Kissé tartózkodó, de nyugodt, békés természetű állat. Engedelmes, tanulékony. Lelkes, de elfogult rajongói szerint a farkas és a házikutya kereszteződéséből alakult ki, de az igazság az, hogy a fajta származásáról nem sokat tudunk. Hazánkban főleg kedvencként tartják, de házőrzésre, személyvédelemre is megfelel. Színe meglehetősen változatos, a leggyakrabban előforduló farkasszürkén kívül - világos arcorri résszel és végtagokkal - fekete és fehér színben is tenyésztik. Marmagassága 58-64 cm, de magasabb is lehet. Testtömege 34-38 kg. Az átlagos alomszám: 4-10 kiskutya. Élettartama 14-15 év. Lásd 194. oldal.

Előnyei: Igénytelen, szívós, betegségekkel szemben ellenálló.

Hátrányai: Nehezen tűri a meleget, ekcémára hajlamos.

Amerikai cocker spániel.

A spánielfélék nagy múltú, híres vadászkutyák. Egyik jeles képviselőjük az amerikai cocker spániel, amelyet az angol cocker spánielből alakítottak ki. A spánielek közül a legkisebb termetű, és tegyük hozzá: a legérdekesebb megjelenésű változat. Az amerikai vadászok egyenesen lelkesednek érte; különösen nagyszerű vízi munkáját dicsérik. Kétféle változatban tenyésztik: a súlyosabbal vadásznak, a könnyebb típust kedvencként tartják. Hazánkban ez utóbbi változatot ismerik és tenyésztik. Rendkívül jó természete, kiváló alkalmazkodóképessége, vidám, játékos viselkedése miatt az egész világon egyre népszerűbb. Értelmes, ragaszkodó, szófogadó, ráadásul szép megjelenésű kutya. Hosszú, elegáns szőrzetét és fülét rendszeresen ápolni keli. Színe fekete, platina, kétszínű (fekete és cserbarna), illetve háromszínű (fekete-fehér-cserbarna). Marmagassága 35,5-38 cm, testtömege 10-14 kg. Az almokban rendszerint 4-8 kis spániel látja meg a napvilágot. Élettartama 10-12 év. Lásd 195. oldal.

Előnyei: Intelligens, kellemes természetű, dekoratív.

Hátrányai: Szőrzetét rendszeresen ápolni kell, fülére érzékeny.

Angol cocker spániel.

A legnépszerűbb és legelterjedtebb spánielfajta. Eredete a távoli múltba nyúlik vissza; már az i. e. IV. században ismertek ilyen fajta kutyákat. Élénk, vidám, temperamentumos, kedves megjelenésű, kis termetű eb. Tanulékony, engedelmes, bár olykor-olykor megmakacsolja magát. Jó kézben persze ez ritkán fordul elő. Végtelenül türelmes, jóindulatú, nem haragtartó. Remek sportkutya, nagyszerűen úszik, jó vízivadász, ideális kedvenc. Szőrzete a fején és a lábai elülső felületén rövid, teste egyéb részein hosszú, selymes. Színe fekete, arany, fekete-fehér, fekete-cser, blauschimmel, fehér-arany, fehér-fekete-arany. Marmagassága 36-40 cm, testtömege 11-14 kg. Átlagosan 4-6 kiskutyát fial. Élettartama 14-16 év. Lásd 195. oldal.

Előnyei:Kellemes természetű, értelmes, ragaszkodó, gyermekszerető.

Hátrányai:Néha kissé akaratos, hosszú szőrzetét ápolni kell, hajlamos a fül- és szembetegségekre.

Basset hound.

Angol fajta, de elsősorban az Egyesült Államokban futott be karriert. Igen vidám, lelkes teremtés, mulatságos, értelmes jószág, még a fülével is beszél. Van is belőle neki jókora! Viszonylag alacsony termetű, rövid lábú, hosszú testű ugyanakkor súlyos. Ennek ellenére igen fürgén mozog, ha éppen kedve van hozzá. Szőre rövid, testhez simuló, nem tépi meg sem tüske, sem bozót, biztosan mozog minden terepen. Nyúlra, vaddisznóra egyformán használható, elsősorban falkában vadásznak vele. Rendkívül szociális hajlamú, könnyen beilleszkedik mindenfajta kutyaközösségbe. Nem verekedős. Kedvenc szokása, hogy orrát állandóan a földön tartja: szenvedélyesen szaglászik. Ez a vadászok számára hasznos tulajdonsága, városi tartási viszonyok között nem túl előnyös, mivel nehéz leszoktatni róla. Színe fehér-fekete-barna, illetve fehér-barna. Marmagassága 32-36 cm, testtömege 20-30 kg. Átlagos alomszáma 8-10 kiskutya. Élettartama 12-13 év. Lásd 195. oldal.

Előnyei: Kellemes természetű, értelmes, ragaszkodó.

Hátrányai: Olykor elég önfejű, érzékeny lelkületű.

Beagle.

Évszázadok során munkában edződött angol falkakutya. Igénytelen, viszonylag ellenálló, szilárd szervezetű. Elsősorban hajtóvadászatra használták; "nyulász kopó" volt. Kiválóan alkalmazkodik környezetéhez, értelmes, jó idegzetű, engedelmes, rendkívül szelíd. Egyszerűen hiányzik belőle minden agresszivitás! Mindeme jó tulajdonságai miatt egyre kedveltebbé válik a nagyvárosi kutyatartók körében. Tartása, tenyésztése problémamentes. Színe fekete-fehér-vörös, illetve vörös-fehér. Marmagassága 33-40 cm, testtömege 8-10 kg. Az almokban átlagosan 6-10, de nem ritkán 12-14 kiskutya születik. Élettartama 12-14 év. Lásd 195. oldal.

Előnyei: Rövid szőrű, szelíd, kedves, engedelmes, értelmes.

Hátrányai: Néha túl jámbor, hízásra hajlamos.

Bedlington terrier.

Angol eredetű kutya, a terrier család egyik legrégibb tagja. Jámbor külseje rnegtévesztő, valamikor remek vadász, kiváló őrző, sőt kutyaviadalok sikeres sztárja volt. Ma már persze ő is elsősorban kedvenc. Ideális szobakutya, ámbátor sok mozgást és rendszeres, szakszerű szőrápolást, nyírást igényel. Ragaszkodó, éber, intelligens, jó természetű. Eléggé egészséges, szívós fajta, az időjárás viszontagságait jól tűri. Színe kék, szürkéskék-, illetve homokszínű vagy kék és cserszínű. Marmagassága 38-41 cm, testtömege 8-10 kg. Átlagos alomszám: 3-6 kiskutya. Élettartama 12-14 év. Lásd 195. oldal.

Előnyei: Tanulékony, érdekes megjelenésű, kedves.

Hátrányai:Mozgásigényes, gondos szőrápolást, nyírást igényel.

Bernáthegyi.

Tekintélyes, de bizalomgerjesztő megjelenésű kutya. Egész hatalmas lénye jóindulatot, megbízhatóságot sugároz. Tanulékony, tartózkodó, nem verekedős és nem ugatós. Nyugodt természetű, a gyerekeket nagyon szereti. Fölöttébb értelmes és türelmes. Évszázadokon át különleges feladatra, életmentésre tenyésztették és nevelték az Alpok hóborította, hatalmas hegyei között. Sokoldalú munkakutya, egyebek között kiváló házőrző. Lakásba nem való! Színe fehér vörössel vagy vörös fehérrel, a maszkja fekete. A fehér jegyek szimmetrikus elhelyezkedése előnyös. Hosszú és rövid szőrű változatban tenyésztik. Marmagassága 65-85 cm, testtömege 50-80 kg. Átlagos alomszáma: 6-8 kiskutya, de előfordulhat 10-12 kölyökből álló alom is. Élettartama általában 10 év. Lásd 196. oldal.

Előnyei: Kiegyensúlyozott idegrendszerű, értelmes, jó házőrző, gyermekszerető.

Hátrányai: Túlzottan helyigényes, elég sokat eszik, a városi élethez nehezen alkalmazkodik.

Berni pásztorkutya.

A római légiókkal került Svájcba mintegy 2000 évvel ezelőtt. Mindenes pásztorkutya volt. Hasonlít a bernáthegyire, de valamivel kisebb. Kedves, kellemes megjelenésű, masszív, jó csontozatú, barátságos, vidám, kiegyensúlyozott természetű fajta. Fogékony, tanulékony, hűséges. Éber, de nem ugatós. Nem verekedős, ám nem ismeri a félelmet. Hatalmas, busa feje, értelmes tekintete, kedves pofája, fényes, hosszú szőrzete igencsak vonzóvá teszi külsejét. Fehér mancsa, a fején található fehér orrcsík és a szügyét díszítő fehér csillag még inkább fokozza ezt a hatást. Színe fekete-vörös-fehér. Marmagassága 58-70 cm, testtömege 35-50 kg. Átlagos alomszáma: 5-10 kiskutya. Általában 12 évig él. Lásd 196. oldal.

Előnyei: Szelíd, sokoldalú, könnyen kezelhető.

Hátrányai:Kissé érzékeny természetű, hajlamos a veleszületett diszpláziára.

Bobtail (óangol juhászkutya).

Az angolok tenyésztették ki több mint 200 évvel ezelőtt. Eredetileg pásztorkutya volt, kiváló őrző-védő. Feltűnő megjelenésű, hosszú, fényes szőrű, elég nagy termetű eb. Vidékies, "joviális" külseje kissé megtévesztő: elszántan védi gazdáját, annak házát, kertjét, s főleg gyermekeit. Segítőkészsége, jó természete, legendás gyermekszeretete miatt manapság egyre kedveltebb a többgyermekes családok körében. Jellemző rá furcsa, reszketeg ugatása. Fara kissé magasabban helyezkedik el, mint a marja, ezért járása nagyon jellegzetes. Kertben és lakásban egyaránt tartható. Szőrzete - amely tenyésztői szerint öntisztuló, kissé merev, ezért sohasem fürösztik - gondos ápolásra szorul. Színe szürkéskék-fehér. Marmagassága 55-65 cm, testtömege 28-36 kg. Átlagosan 5-8 kiskutyát fial. Élettartama 12-16 év. Lásd 196. oldal.

Előnyei: Érdekes, vonzó külsejű, kedves természetű, gyermekszerető, nagyon ragaszkodó.

Hátrányai: Kissé túl érzékeny, diszpláziára hajlamos.

Boxer.

Az egyik legjobb, legnépszerűbb őrző-védő fajta. Közepes termetű, sima, rövid szőrű, nagyon izmos kutya. Erős, bátor, "rámenős", de jóindulatú, megbízható, játékos. Rendkívül gyors, robbanékony, jó ugró. A gyermekeket nagyon szereti. Csendes, kiegyensúlyozott, környezetének nyugalmát nem zavarja, nem ugatós, többnyire hetekig nem hallatja hangját. Rövid szőrzete könnyen tisztán tartható. Testi adottságai, temperamentuma, rettenthetetlen támadókedve miatt ideális személy- és házőrző. Farkát kurtítják, fülét kupírozzák. Színe sárga, tigriscsíkos fekete maszkkal. A fehér jegyek, ha szimmetrikus elhelyezkedésűek, előnyösek. Marmagassága 53-63 cm, testtömege 25-35 kg. A boxeralmokban általában 5-8, néha 10-12 kölyök lát napvilágot. Élettartama 9-11 év. Lásd 197. oldal.

Előnyei: Bátor, értelmes nem ugatós.

Hátrányai: Nyálzik, rövid életű, torok és mandulagyulladásra hajlamos.

Brie-i juhászkutya (Briard).

Nyilvánvalóan egy "tőről" eredt a beauce-i juhászkutyával, csupán a szelekció során a briard-nál a hosszú szőrzet kialakítását tartották szem előtt. Egykoron a nyájőrzés volt a feladata, de mivel "munkalehetősége" fokozatosan csökkent házőrző, kísérő, testőr lett belőle. Rendkívül sokoldalú eb; számos fajta legjobb tulajdonságait egyesíti magában. Éppen ezért szinte bármilyen feladatra alkalmas: kiváló vakvezető és sportkutya, sőt, kedvencnek is bevált. Munkakedvéről legendákat mesélnek: tud és szeret is dolgozni. Könnyen fegyelmezhető, de ha kell, rámenős, kemény, harcias. Gazdájához gyengéd és végtelenül ragaszkodó. Nagy termetű, hosszú szőrzetű eb. Fülét csonkolják. Színe fekete, arany-vörös, de a fehér kivételével minden elfogadott kutyaszínben előfordulhat. Marmagassága 56-68 cm, testtömege 32-36 kg. Rendszerint 5-8 kiskutyát fial. Élettartama 12-13 év. Lásd 197. oldal.

Előnyei: Megjelenése tiszteletet parancsoló, értelmes, szófogadó.

Hátrányai: Szőrzetét ápolni kell, érzékeny "lelkületű".

Bullterrier.

Valamikor bika- majd kutyaviadalok hőse volt. Manapság egyes országokban őrző-védő munkára használják, de főként kedvencként tartják. Eléggé ellentmondásos jelenség: külseje sokak számára visszariasztó, mások viszont éppen érdekes, nem mindennapos megjelenése miatt látnak benne fantáziát. Gyors, éber, intelligens, bátor, kitartó, de kissé nehezen nevelhető, akaratos eb. Megkülönböztetett módon szereti a gyerekeket. Más kutyákkal is jól megfér, bár nem ismeri a félelmet. Színe fehér vagy fehér alapon foltos, de egyéb szín és csíkozottság is előfordul. Marmagassága 42-50 cm, testtömege 28-30 kg. Átlagos alomszám: 4-8 kiskutya. Élettartam 10-12 év. Lásd 197. oldal.

Előnyei:Szereti a gyerekeket, jó természetű, értelmes.

Hátrányai: Akaratos, furcsa külsejű.

Csau-csau.

Szibéria északi részéről származik. Egykor a hódító mongolok harci kutyája volt, s tőlük került Kínába. Európában alig 100 esztendeje tenyésztik. Mackószerű megjelenésű, vonzó külsejű, erőteljes csontozatú, zömök kutya. Eredeti "személyiség": látszólag közönyös, érzéketlen, lusta, de valójában roppant kíváncsi, mozgékony, érzékeny. Jellegzetes "egyemberes" kutya. Sok türelemre, szeretetre, gyöngédségre van szüksége, de nem "lóg" egész nap gazdája nyakán. Idegenekkel szemben bizalmatlan, nem tanácsos hozzányúlni vagy megsimogatni. Szőrzete hosszú, dús; a fejen, a fülön és a végtagok elülső részén rövid, tömött. Farkát hátára kunkorítja. Nyelve kék! Színe vörös, krém, fekete, kék, fahéj és - állítólag! - fehér. Marmagassága 45-55 cm, testtömege 18-25 kg. Almaiban átlagosan 4-6 kis csau-csau születik. Élettartama 14-16 esztendő. Lásd 197. oldal.

Előnyei: Csendes, nyugodt, megőrizte természetes adottságait.

Hátrányai: Kissé konok, szőrzetét ápolni kell, ekcémára hajlamos.

Csivava.

A világ legkisebb kutyája. Mexikói eredetű fajta, Chihuahua államról és városról kapta a nevét. Eredeti formájában - nagyobb és "keményebb" változatban - ma is megtalálható Közép-Amerikában, ahol vaddisznóvadászaton vesz részt!! Ezt mellesleg a mi csivaváink ismeretében elég nehéz elképzelni! Mindenesetre élénk, mozgékony, értelmes, harcias kutyuska. Gazdájához rendkívül ragaszkodik, idegenekkel szemben bizalmatlan. A legkisebb zajra is dühödt ugatással reagál. Kizárólag lakásban tartható. Rövid és hosszú szőrű változatban tenyésztik. Színe sárgásbarna, gesztenyebarna, fekete, fehér, rőt, fekete-fehér, barna-fehér. Marmagassága 16-20 cm, testtömege 1-3 kg. Átlagosan 1-3 kiskutya születik az alomban. 14 évig is elélhet, néha még tovább is. Lásd 197. oldal.

Előnyei: Keveset "fogyaszt", hely- és mozgásigénye csekély, jó jelzőkutya.

Hátrányai: Kissé izgága, nehezen ellik.

Dalmata.

Hol agárnak, hol növendék dognak nézik ezt az elegáns megjelenésű, fehér alapon fekete vagy barna pettyes kutyát. Eredetileg falkában tartották, majd kisebb csoportokban a lovasok és postakocsik kísérője, védelmezője volt. Alapvetően vidám és barátságos, tanulékony, talpraesett, rendkívül mozgékony eb. Manapság elsősorban kedvencként tartják, de jó házőrző, jelzőkutya, sőt őrző-védő munkára is kiképezhető. Marmagassága 55-61 cm, testtömege 25-30 kg. Az átlagos alomszám: 8-10 kis dalmata. Élettartama 12 év. Lásd 198. oldal.

Előnyei: Elegáns, sokoldalú, barátságos.

Hátrányai: Mozgásigényes, bőrbetegségekre hajlamos.

Dobermann.

Az egyik legnépszerűbb őrző-védő kutya. Kitenyésztéséről mind a mai napig keveset tudunk. Eredetileg robusztus, nagy erejű őrzőkutya volt, az ördögtől sem félt. Tartásához még gazdájának is nem kevés kurázsira volt szüksége! Napjainkban temperamentumos, bátor, kemény, de hűséges és tanulékony, idegenekkel szemben kifejezetten bizalmatlan, harapós. Különösen zártterületen, telepeken teljesített őrszolgálatra való, de sportkutyaként is egyike a legkiválóbbaknak. Fülét kupírozzák, farkát rövidre kurtítják. Lakásban és kertben egyaránt tartható. Színe: fekete, barna rajzolattal, barna és kék. Marmagassága 63-70 cm, testtömege 28-40 kg. Az almokban rendszerint 5-8 kölyök születik. Élettartama 12-15 év. Lásd 198. oldal.

Előnyei: Kemény, harcias, tanulékony, szeret "dolgozni".

Hátrányai: Olykor túl agresszív, kissé ugatós.

Dog.

Ősi fajta; már a régi Egyiptomban, a IV. dinasztia síremlékein találtak (i. e. kb. 2500-ból) hasonló jellegű kutyaábrázolásokat. Mai formáját német tenyésztők alakították ki. Nagyszerű testőr. Megvesztegethetetlen, gazdájához hűségesen ragaszkodik, idegenekkel szemben bizalmatlan. Megjelenése kifejezetten elegáns, nem véletlenül hívják a kutyák "Apollójának". Óriási ereje miatt veszedelmes fegyverré válhat, kiváltképp akkor, ha rosszul képezik ki őrző-védő munkára. Bizonyos körülmények között egyenesen életveszélyes lehet, ezért nevelése, erélyes, de szeretetteljes "kézben tartása" rendkívül fontos. Színe: sárga, csíkos, fekete, kék és harlekin. Marmagassága 72-80 cm, testtömege 60-80 kg. Az átlagos alomszám 6-12 kiskutya. Élettartama 12 év. Lásd 198. oldal.

Előnyei: Megjelenése nemes, erőt sugároz, jóindulatú, gyermekszerető.

Hátrányai: Tartása költséges, helyigényes.

Erdélyi kopó.

Ősi magyar vadászkutya. Különösen a középkorban és az első világháború előtti években volt népszerű; kitűnően állta és hajtotta a vadat. Lovas falkavadászatokon is remekelt. Jó szimatú, bátor, állhatatos, kitartó, engedelmes, de kemény kutya. Könnyen nevelhető, végtelenül alkalmazkodó. Szőrzete rövid, színe fekete, cserbarna rajzolattal. Kertben és lakásban egyaránt tartható. Szőrzete nem igényel különösebb gondozást.

Marmagassága 52-62 cm, testtömege 30-35 kg. Átlagos alomszám: 5-7 kiskutya. Élettartama 12-13 év. Lásd 199. oldal.

Előnyei: Állhatatos, jó természetű, igénytelen.

Hátrányai: Mozgásigényes, könnyen elhízik.

Foxterrier.

Az angol kutyatenyésztők egyik legsikerültebb "terméke" - nyugodtan használhatná a Made in England védjegyet. Bolondos, bohókás mókamester. Eleven ördög! Mindig tettre kész, játékos, szeretetreméltó, ragaszkodó, amellett ügyes vadászkutya, elsőrendű kotorékozó, csapázó, kereső és kajtató eb. Élénk, de szófogadó, intelligens, bátor, elszánt, már-már önveszélyesen vakmerő! Sima és drótszőrű változatban tenyésztik. Színe fehér-fekete és/vagy barna foltokkal. Marmagassága 36-40 cm, testtömege 8 kg. Átlagos alomszáma: 3-6 kis foxi. Élettartama 12-14 év. Lásd 199. oldal.

Előnyei: Értelmes, vidám, igénytelen.

Hátrányai: Néha kissé konok, eléggé hangos, hajlamos az allergiás bőrbetegségekre.

Ír szetter.

Rendkívül szép megjelenésű vadászkutya. Valószínűleg az ír vízispániellel való keresztezés révén alakították ki. Valamikor régen különösen vízi vadászatoknál volt nélkülözhetetlen, mert a jeges vízből is szívesen és bátran kihozta a lelőtt szárnyast. Kedvencnek is jól bevált, mert kedves, könnyen kezelhető, vidám természetű. Nagyon szereti a vizet, nagyszerűen úszik. Tenyésztői azt mondják, hogy ahány kutya, annyi egyéniség. Színe vörös. Marmagassága 58-67 cm, testtömege 25-32 kg. Átlagos alomszáma 5-8 kiskutya. Élettartama 12-13 év. Lásd 199. oldal.

Előnyei: Kellemes megjelenésű, értelmes, lakásban, kertben tartható.

Hátrányai: Kissé rakoncátlan, nagy a mozgásigénye.

Kaukázusi juhászkutya.

Nagy erejű, ősi vadsággal megáldott nyájőrző, remek munkakutya. Szűkebb hazája Észak-Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia. Minden tartási körülményhez könnyen, gyorsan alkalmazkodik. Rendkívül önálló, nem vár parancsra, a legjobb belátása szerint azonnal és hatékonyan "intézkedik". A rábízott területet, vagyont, személyeket százszázalékos biztonsággal őrzi, megvédi. Idegenekkel szemben bizalmatlan, zord, sőt harapós, ugyanakkor nyugodt természetű, tanulékony, intelligens. Félhosszú és rövid szőrű változatban tenyésztik. Színe szürkésbarna, vörösesbarna, ordas csíkos, tarka foltos. Marmagassága 60-75 cm, testtömege 40-50 kg. Az almokban átlagosan 4-8 kölyök születik. Élettartama 12-14 év. Lásd 199. oldal.

Előnyei: Kiegyensúlyozott idegrendszerű, megvesztegethetetlen, szilárd szervezetű.

Hátrányai: Mozgás- és térigényes, néha túl agresszív.

Komondor.

A legnagyobb testű magyar pásztorkutya. A népvándorlás óta védi a gulyát, a ménest, a nyájat. Puszta jelenlétével elriasztotta nemcsak a betyárokat, hanem a vadállatokat is. Manapság közelebb került a családhoz, gyakrabban és közvetlenebbül érintkezik gazdáival. Hihetetlenül jó idegrendszerű, nyugodt állat. Önálló, de nem akaratos, gazdájának hűségesen engedelmeskedik. Méltóságteljes, nem túl kedveskedő, de ragaszkodó természetű. Éber, bátor, nagy erejű kutya; támadása félelmetes, egyszerűen elsöpri" ellenfelét. Színe fehér. Marmagassága 55-80 cm, testtömege 40-60 kg. Almaiban általában 4-8 kiskutya születik. Élettartama 12-15 év. Lásd 199. oldal.

Előnyei: Impozáns, megfontolt, rettenthetetlen.

Hátrányai: Helyigényes, szőrzetét rendszeresen gondozni kell.

Kuvasz.

Nagy testű, erős, izmos, igen tetszetős formájú, hófehér bundájú magyar pásztorkutya. Ősi fajta. Már a népvándorlás idején őrző-védő szolgálatot végzett a nyáj mellett; méltó ellenfele volt a jószágot megtámadó farkasnak. Hűséges, de nem tolakodó, nem túlzottan kedveskedő természet. Nem ugatós, de éber, elszánt, nagy támadókedvű. Ha magára hagyják és keveset foglalkoznak vele vagy ha láncra kötve tartják, elvadulhat. Marmagassága 66-75 cm, testtömege 30-42 kg. Átlagos alomszáma 4-7 kiskutya. Élettartama 12-15 év. Lásd 200 oldal.

Előnyei: Rendkívül bátor, sokoldalú, igénytelen.

Hátrányai: Elvadulhat, diszpláziára hajlamos.

Labrador retriever.

A legenda szerint az újfundlandi és a vidra kereszteződéséből alakult ki. Ez persze zoológiai képtelenség! Az igazság az, hogy őseit különféle retrieverekkel, szetterekkel, pointerekkel keresztezték. Eredetileg az újfundlandi halászok mindenes munkakutyája volt; elsősorban a hálóból kitört halakat szedte össze, továbbá vontatta a csónakot, őrizte a házat, vigyázott gazdáira. Később - főként Angliában - vadásztak vele. Vakvezetőnek és kábítószer-kereső kutyának is kitűnően bevált. Manapság elsősorban kedvenc, a család barátja. Színe fekete, sárga. Szőrzete rövid, testhez simuló. Marmagassága 54-57 cm, testtömege 27-32 kg. Az almokban általában 6-8 kiskutya látja meg a napvilágot. Élettartama 12-14 év. Lásd 200. oldal.

Előnyei: Tanulékony, szívós szervezetű, jóindulatú.

Hátrányai: Külleme nem túl szép, hízásra hajlamos.

Leonbergi.

Eredete máig is vitatott. Őse valószínűleg tibeti pásztorkutya volt, s valamikor az V. században kerülhetett Európába. Remek őrző-védő kutya, minden agresszivitás nélkül! Intelligens, tenyésztői szerint előre megérzi a veszélyt - és cselekszik! Járása sportos, jó úszó, a betegségekkel szemben sokkal ellenállóbb, mint a legtöbb hozzá hasonló nagy termetű fajta. Főleg Németországban és Ausztriában népszerű, de nálunk is kezdik megkedvelni. A gyermekek iránt végtelen türelmet és jóindulatot tanúsít; ideális játszópajtásuk és testőrük. Színe vörösesbarna, fekete maszkkal. Marmagassága legalább 70-80 cm, testtömege 45-50 kg. Átlagos alomszáma: 5-8 kölyök. Élettartama 10-11 év. Lásd 201. oldal.

Előnyei: Jó természetű, nem ugatós, gyermekszerető.

Hátrányai: Helyigényes, sokat eszik.

Magyar vizsla.

Ősi magyar vadászkutya. Hívei szerint a hűség szobrát róla kellene megmintázni. S valóban: ha szinte születése pillanatától sokat és szeretetteljesen foglalkozunk vele, kifejlett korában olyannyira ragaszkodó, gazdahű, tanulékony, intelligens kutya lesz belőle, hogy csak éppen meg nem szólal . . . Mindenes vadászeb. A vizet is nagyon szereti. Rövid- és drótszőrű változatban tenyésztik. Színe sárga. Marmagassága 53-64 cm, testtömege 22-30 kg. Átlagos alomszáma 6-8 kiskutya. Élettartama 12-14 év. Lásd 201. oldal.

Előnyei: Sokoldalú, nagyon értelmes, alkalmazkodó.

Hátrányai: Kissé érzékeny lelkű, bőrbetegségekre hajlamos.

Mopsz.

Angol fajta. Kínából származik, a pekingi palotakutya sima szőrű rokona. Elsősorban kedvenc, de jelzőkutyának is alkalmas, mert éber, élénk, minden zajra azonnal reagál. Játékos, vidám természetű, könnyen kezelhető. Furcsa röfögő, prüszkölő, szortyogó hangja van. Feje jellegzetesen gömbölyű, farkát hátára kunkorítja. Szőrzete rövid, így könnyen tisztántartható. Helyét a lakásban gyorsan, könnyen megszokja, a lakótársakat nem zavarja. Színe sárgásbarna, ezüstszürke, arcorri részén fekete maszkkal, ritkán teljesen fekete. Marmagassága 25-28 cm, testtömege 6-8 kg. Az almokban rendszerint 2-5 kölyök lát napvilágot. Élettartama 10 év. Lásd 201. oldal.

Előnyei: Értelmes, alkalmazkodó, keveset eszik.

Hátrányai: Kissé hangos, szemsérülésekre hajlamos, hamar elhízik.

Nápolyi masztiff.

A molosszusoktól, ezektől a hatalmas, harcias ebektől származik, melyeket a régi római cirkuszi játékokban is használtak - emberekkel, vadállatokkal viaskodtak. Kiváló őrző-védő eb, már puszta megjelenése is elrettentő hatású. Alapjában véve nyugodt, jóindulatú, nem agresszív, a gazdájával olyan, mint egy falat kenyér. Csak akkor támad, ha parancsot kap rá. Minden körülmények között megbízható. Szervezete szilárd, betegségekkel szemben ellenálló. Az egyik leghatékonyabb, legerősebb munkakutya. Színe kékesszürke. Marmagassága 60-75 cm, testtömege 50-70 kg. Általában 4-6 kölyköt fial. Élettartama 10-11 év. Lásd 202. oldal.

Előnyei: Kiegyensúlyozott idegrendszerű, engedelmes, nagy erejű.

Hátrányai: Kissé sokat fogyaszt, nyálzik, diszpláziára hajlamos.

Német juhászkutya.

A legnépszerűbb - és a legjobb! - munkakutyák egyike. Eredetileg nyájakat őrzött; mai formáját a német tenyésztők hosszú és szigorú szelekciós munkával alakították ki. Intelligens, hűséges, bátor, megvesztegethetetlen. Jó tulajdonságainak bámulatos összekapcsolódása teszi lehetővé, hogy a német juhászkutya - és csakis ez a fajta! - egyidejűleg lehessen vakvezető, mentő, testőr, nyomozókutya, pásztorkutya. Szaglása és hallása egészen páratlan; gyakran fejlettebb, mint más kutyáké. Hazánkban is a legkedveltebb fajta. Színe fekete rajzos, fekete, ordas. Marmagassága 55-60 cm, testtömege 25-40 kg. Átlagos alomszám: 6-8 kiskutya. Élettartama 14 év. Lásd 202. oldal.

Előnyei: Sokoldalú, tanulékony, szolgálatkész.

Hátrányai: Néha túl agresszív, hajlamos a diszpláziára.

Orosz agár.

Az angol agár kelet-európai vetélytársa. Rendkívül szép, kecses, karcsú állat. Tenyésztésében a főbb korszerű követelmények: méret, gyorsaság, erő, arányosság, elegáns megjelenés. Mozgása könnyed, szemet gyönyörködtető. Valamikor régen "orosz farkaskutya" néven ismerték. Napjainkban szelíd, jóindulatú, csendes állat. Ősi természetét, öröklött tulajdonságait azonban nem tagadja meg: idegenekkel szemben elég bizalmatlan, olykor támadó. Rendkívül energikus, aktív. Rövid távon nagyon gyors, hosszabb távon pedig meglehetősen kitartó. Itt-ott még ma is vadásznak vele, egyébként manapság már inkább csak kedvencként tartják. Színe: fehér, sárgásvörös, fekete, fekete-fehér, vörös-fehér, ezüstszürke. Marmagassága 64-82 cm, testtömege 30-35 kg. Átlagos alomszám: 5-7 kiskutya. Élettartama 12-13 év. Lásd 203. oldal.

Előnyei: Elegáns, jóindulatú, nem ugatós.

Hátrányai: Rendkívül mozgásigényes, kissé akaratos.

Pekingi palotakutya.

Valószínűleg tibeti eredetű, apró termetű eb. Egyes kinológusok szerint az ősi kínai "apró kutyáktól" származik. Persze nem csupán előkelő származása miatt vált világszerte népszerűvé; elsősorban hűségének, értelmességének és különleges természetének tudható be, hogy Amerikában az első tíz, Angliában pedig az első húsz kedvelt fajta között tartják számon. Kényelemszerető, figyelmes, ragaszkodó, ugyanakkor kissé akaratos, makacs. Kifejezetten szobakutya. Szőrzete hosszú, selymes. Színe: vörös, bézs, ezüstszürke, fekete, fehér, vörös-fehér, fekete-fehér. Marmagassága 15-25 cm, testtömege 3-6 kg. Átlagos alomszám: 3-5 kiskutya. Élettartama 14-16 év. Lásd 203. oldal.

Előnyei: Értelmes, keveset eszik, ragaszkodó.

Hátrányai: Kissé akaratos, érzékeny a szemére.

Puli.

Egy 1700-as évekből ránk maradt rajz és írásos emlék arról tanúskodik, hogy a magyarok ősi terelőkutyája lompos szőrű és kis termetű eb volt. Ez a kutya feltehetően a puli őse lehetett. Energikus, élénk, sohasem lusta, hihetetlenül tanulékony. Legendás terelő tulajdonságairól világszerte híres. Kiegyensúlyozott, rettenthetetlen, szinte semmitől sem fél. Manapság elsősorban kedvencként tartják. Szőrzete hosszú, különleges. Színe fekete, fehér, fakó, szürke. Marmagassága 37-44 cm, testtömege 10-15 kg. Almaiban átlagosan 5-7 kiskutya születik. Élettartama 12-14 év. Lásd a 203. oldal.

Előnyei: Értelmes, igénytelen, ellenálló.

Hátrányai: Hajlamos a bőrbetegségekre, néha kissé hangos.

Pumi.

A fajta a XVII-XVIII. században alakult ki hazánkban. Elsősorban az ősi puli, de egyéb külföldi terelőkutyák is szerepet játszottak megszületésében. Kezdetben a pulit és a pumit gyakran összekeverték, sőt ötletszerűen keresztezték is őket. Ma már a két fajta teljesen elkülönült. Kitűnő terelő eb, de kedvencként is tartják. Kitűnő alkalmazkodóképességének köszönheti hogy városi lakásban is ragyogóan megállja a helyét. Őrzi a lakást, a kocsit, a kertet. Szőrzete középhosszú, tincses. Színe ezüstszürke, galambszürke; elvétve fehér és fekete. Marmagassága 35-44 cm, testtömege 8-10 kg. Az átlagos alomszám 4-5 kis pumi. Élettartama 12-14 év. Lásd 204. oldal.

Előnyei: Ügybuzgó, szívós, bátor.

Hátrányai: Kissé csahos, túl élénk.

Rottweiler.

Tömör testű, csupa izom kutya. Nem túl szép, viszont - különösen ha őrző-védő munkáról van szó - annál hasznosabb. Színe hasonló a dobermannéhoz: fekete, vörös rajzolattal. A római légiókat kísérő hadikutyák egyenes leszármazottja, annak idején fél Európán át végigkísérte ókori gazdáit. Egyesek szerint némileg keveredett a német juhászkutyával is, így azután egészen kivételes képességekkel megáldott fajta lett belőle. Értelmes, eleven, bátor és engedelmes. Feltétlenül lehet rá számítani minden veszélyhelyzetben. Szőre rövid, de kissé durva tapintású. Farkát rövidre kurtítják. Marmagassága 55-68 cm, testtömege 40-50 kg. Az almokban 5-10 kölyök születik. Élettartama 10-11 év. Lásd 204. oldal.

Előnyei: Robbanékony, tanulékony, engedelmes.

Hátrányai: Diszpláziára hajlamos, néha kissé agresszív.

Schnauzer, óriás.

Német eredetű fajta. Valaha a postakocsik és más lóvontatta fogatok kísérője, védője volt. Fáradhatatlanul ügetett a lovak mellett, jelezte és megfutamította az ellenséget. Ennek a természetes, kemény életmódnak köszönhette a csodálatunkat manapság is kivívó ellenállóképességét, szívósságát, erejét. Olyan kutya, amely ha kell, "átmegy a falon" . . . Nagy erejű, igen támadó kedvű, bátor, harcias. Jellegzetes fajtatulajdonságai: a mozgékonyság, az éberség, a gazda iránti feltétlen ragaszkodás és hűség. Sokoldalú munkakutya, kiváló testőr, rendőrkutya, házőrző. Nyílt, egyenes, intelligens eb. Sok mozgást igényel. Színe fekete vagy szürke. Fülét, farkát csonkolják. Marmagassága 60-70 cm, testtömege 35-50 kg. Almaiban általában 5-8 kiskutya születik. Élettartama 12 év. Lásd 204. oldal.

Előnyei: Rettenthetetlen, hűséges, ellenálló a betegségekkel szemben

Hátrányai: Olykor túl energikus, trimmelni kell.

Schnauzer, törpe.

A közép schnauzer kicsinyített mása. Rajongói szerint a természet parányi csodája. Aktív, ügyes mozgású, rámenős, szép küllemű kutya. Szívesen rohangál a szabadban, élénksége, kitartása egészen meghökkentő. Vidám, ragaszkodó, hűséges. Ideális kedvenc, de patkányfogóként is használható. A latin jelmondattal élve a törpe schnauzer "multum pauco" - sok a kevésben! Színe fekete, szürke, ezüst-fekete. Marmagassága 30-35 cm, testtömege 5-6 kg. Fülét hegyesre kupírozzák, farkát rövidre kurtítják. Almaiban 3-6 kiskutya születik. Élettartama 12-14 év. Lásd 205. oldal.

Előnyei: Bátor, vidám, keveset "fogyaszt".

Hátrányai: Néha túl élénk, trimmelni kell.

Si-cu (Shih-tzu).

Őshazája Tibet, onnan került át Kínába, majd - valamikor a XIX. században - Európába, ahol pazar küllemével és szőrzetével, érdekes, eredeti megjelenésével, kedves egyéniségével rövidesen meghódította a kutyabarátokat. Élénk, éber kis jószág. Társas lény; az embereket nagyon szereti. Kedves, játékos, ragaszkodó, ugyanakkor az idegenekkel szemben bizalmatlan. Színe változatos: fekete-fehér, arany-fehér, fekete, arany, szürke-fehér, egyszóval szinte valamennyi kutyánál előforduló szín és árnyalat lehetséges. Marmagassága 28 cm, testtömege 5-8 kg. A szukák általában 3-5 kölyköt fialnak. Élettartama 13-15 év. Lásd 205. oldal.

Előnyei: Értelmes, éber, különleges megjelenésű.

Hátrányai: Kissé akaratos, szőrzetét gondosan ápolni kell.

Skót juhászkutya (Collie).

Kezdetben nyájőrző volt, de jól bevált mint szanitéc, hírvivő és őrző-védő kutya is. Napjainkban - szülőhazáját kivéve - kedvencként tartják kellemes természete és különleges szépsége miatt. Két típusa van: a sima- és a hosszú szőrű változat. Az utóbbit sokan a világ legszebb kutyájának tartják! Különleges ismertetőjele sűrű, hosszú sörénye, "körgallérja", valamint sajátos formájú félig felálló, előrebicsakló füle. Élénk, értelmes, bátor, tanulékony, engedelmes. Színe: fekete-fehér-arany (tricolor), aranyfehér (gold sable), és a blue merle. Marmagassága 51-61 cm, testtömege 25-28 kg. Az almokban 6-10 kölyök születik. Élettartama 15 év. Lásd 205. oldal.

Előnyei:Elegáns megjelenésű, intelligens, jó természetű.

Hátrányai:Szőrzetére igényes, örökletes szemproblémák előfordulhatnak.

Skót terrier.

Valaha az volt a feladata, hogy a kártékony állatokat pusztítsa a skót felvidék barátságtalan szikla- és kőrengetegében. Innen ered szívóssága, keménysége, kitartása, bátorsága, közömbössége a büntetés iránt. Kezes természetű, de neki is vérében van a küzdelem. Szeret játszani, hancúrozni, még öreg korában is. Legnagyobb öröme az úszás. Kiváló rókavadász, remek kotorékeb, de ma már inkább kedvencként tartják. Szőrzetét trimmelni kell. Színe: fekete, acél- vagy vasszürke, búza- vagy homoksárga. Marmagassága 25,5-28 cm, testtömege 8,5-10,5 kg. Az almokban rendszerint 3-5 kiskutya születik. Élettartama 10-14 év. Lásd 206. oldal.

Előnyei: Csendes, kedves, bátor.

Hátrányai: Trimmelni kell, néha makacs.

Szamojéd.

Évszázadokon át szánhúzásra használták az Ob és a Jenyiszej közötti vidéken élő szamojédok. Robert Scott, a neves sarkkutató 1889-ben több ilyen kutyát vitt magával Angliába, ahol "tökéletesítették" a fajtát. Méltóságteljes, határozott, félelmet nem ismerő, de sohasem hamis, engedelmes. Szőrzete hosszú, nyakán gallért alkot. Színe hófehér, esetleg sárgásfehér. Marmagassága 48-60 cm, testtömege 23-30 kg. Átlagos alomszám: 4-6 kiskutya. Élettartama 12-14 év. Lásd 206. oldal.

Előnyei:Elegáns megjelenésű, engedelmes.

Hátrányai:Szőrzetét ápolni kell, ekcémára hajlamos.

Szibériai husky.

Kanadai fajta. Őshazája Szibéria, onnan került Alaszkába, ahol főként szánhúzó-versenyeken használták és használják, de jól bevált mindenféle feladatra. Az USA-ban például elsősorban a gyerekek őrzője, testőre, Kanadában rendőrkutya, Franciaországban szánhúzóversenyek sztárja. Kifejezetten társas lény; hűséges, kedves, csendes, ragaszkodó. Békés természetű, ritkán keveredik konfliktusba más kutyákkal. Életerős fajta, kevés gondozást igényel. Szeme kék vagy barna, illetve az egyik kék, a másik barna. Szőrzetének színe: farkasszürke, ezüstszürke, cserbarna, fekete-fehér, fehér. Marmagassága 51-60 cm, testtömege 16-27 kg. Az almokban általában 5-10 kiskutya születik. Élettartama 10-14 év. Lásd 206. oldal.

Előnyei: Jó természetű, sokoldalú, igénytelen.

Hátrányai: Mozgásigényes, bolhaekcémára hajlamos.

Tacskó.

Régi fajta; eredete a rövid lábú, hosszú hátú egyiptomi kutyákra vezethető vissza. A XIX. században vált igazán népszerűvé Európa-szerte. Sokoldalú, nagyszerű kutya; társnak legalább annyira alkalmas, mint vadászkutyának. Rendkívül értelmes, könnyen tanul, tenyésztői szerint szinte beszél... Elég mohó, könnyű elrontani, válogatóssá tenni. Így azután érthető, hogy gyakran látni kövér, lusta, menni is alig tudó tacsikat! Háromféle szőrváltozatban tenyésztik: rövid, hosszú és szálkás szőrzettel. A rövid és a hosszú szőrű tacskó bundája fekete, cservörös rajzolattal, cservörös; a szálkás szőrűé vadas színű. Minden változatnak van nehéz, normál és törpe mérete is. A normál méretű tacskó marmagassága 16-27 cm, testtömege 3,5-9 kg. Az átlagos alomszám: 3-4 kölyök. Élettartama 12-14 év. Lásd 207. oldal.

Előnyei: Intelligens, szívós, életvidám.

Hátrányai: Olykor konok, elhízásra, gerincbénulásra hajlamos.

Törpepincser (Rattler).

Sokan - tévesen! - miniatűr dobermannak nevezik, ám valójában sokkal régebbi fajta, mint a dobermann. Ilyen típusú kutyákat már 300 évvel ezelőtt ismertek. A fajtát tulajdonképpen Németországban, a Rajna vidékén tenyésztették ki, valószínűleg egy nagyobb termetű - talán manchester - terrierből, amelyre (eltekintve attól, hogy fülét, farkát kurtítják) eléggé hasonlít. Kitűnő őrző, emellett jó patkányvadász. Manapság természetesen elsősorban kedvtelésből tartják. Gondozása egyszerű: szőrzetét alaposan kikefélik, majd puha ruhával végigdörzsölik. Színe: fekete rajzos, cservörös. Marmagassága 25-30 cm, testtömege 2-4 kg. Az almokban 2-4 kiskutya születik. Élettartama 10-11 év. Lásd 207. oldal.

Előnyei: Értelmes, nem túl kényes, keveset eszik.

Hátrányai: Néha túl hangos, szembetegségekre hajlamos.

Újfundlandi.

Kanadai fajta. Volt szánhúzó és házőrző; manapság főként kedvencként tartják. Kiképezni nem lehet, csak nevelni. Gazdájához ragaszkodik, szárazon és vízen egyaránt követi. Az utóbbi elem különösen kedves számára, kitűnő úszó, első osztályú vízi mentő. Szelíd, engedelmes kutya. Hatalmas termete miatt roppant erős, de szerfelett jóindulatú. Nem lármás, nem izgága. Mindenféle időjáráshoz kiválóan alkalmazkodik. Mozgása érdekes, riszáló. Színe: fekete, barna. Marmagassága 62-75 cm, testtömege 50-70 kg. Átlagosan 5-8 kiskutya születik az almokban. Élettartama 10 év. Lásd 207. oldal.

Előnyei: Szeretetreméltó, csendes, kiegyensúlyozott természetű.

Hátrányai: Hely- és táplálékigénye nagy, hajlamos a diszpláziára.

Uszkár.

Francia eredetű fajta. Ma már nehezen hihető, hogy eredetileg vadászkutya volt, s kiváló munkakutyának bizonyult. Természetes adottságai a porond mestereinek figyelmét is felkeltették. Sokszor láthatjuk cirkuszi mutatványosként. Napjainkban főleg kedvencként tartják. Szőrzetét különböző fazonokra nyírják. Színe: fehér, fekete, barna, ezüst és apricot. Három változatban (óriás, közép és törpe) tenyésztik. A törpe méret alatti példányokat toy-uszkárnak nevezik. Az óriás uszkár marmagassága: 45-60 cm, a közép uszkáré 35-45 cm, a törpe változaté pedig 35 cm alatt van. Testtömege: óriás - 20-35 kg, közép - 8-10 kg, törpe - 3-5 kg. Az almokban 4-8 kiskutya látja meg a napvilágot. Élettartama 12-14 év. Lásd 208. oldal.

Előnyei: Intelligens, életvidám, sokoldalú.

Hátrányai: Olykor túlfűtött, nyírni kell, kissé hangos.

Yorkshire terrier.

Érdekes megjelenésű, parányi ebecske. Skye és más terrierek keresztezéséből alakították ki. A 19. században a yorkshire-i malmokban már nélkülözhetetlen patkányfogó volt. Tenyésztői szerint ősi tulajdonságait mind a mai napig megőrizte: ellenálló, alkalmazkodó, az időjárás viszontagságait jól tűri. Vidám, mókás természetű, élénk, merész kis kutya. Érzékeny, ahogy mondani szokták "lelke van". Nálunk is egyre népszerűbb. Színe: fekete vagy ezüst, cserbarna rajzolattal. Farkát csonkolják.

Marmagassága 20-25 cm, testtömege 2,5-3,5 kg. Általában 2-4 apróság születik az almokban. Élettartama 12 év. Lásd: 208. oldal.

Előnyei: Keveset eszik, viszonylag szívós, értelmes.

Hátrányai: Szertelen, szőrzetére igényes, térdficamra hajlamos.