Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

Egy kis küllemtan...

Egy kis küllemtan...

A fej

Az állati test egyes részeinek kölcsönös összefüggéseit mind a tudósok, mind a gyakorlati szakemberek már réges-régen felismerték. "Milyen csoda lenne az agár bulldogfejjel" - írta Darwin.

A bulldogfejű agár valóban nagy csoda lenne, de az extra megjelenés számos hátránnyal is járna. A nehéz bulldogfej több, egymással kölcsönösen összefüggő testrész megváltoztatását kívánná meg: rövid, izmos nyakat, az elülső testrész masszív izomzatát, a végtagok megrövidülését stb. Mindezek éppen az agár legfontosabb képességét: a gyorsaságát akadályoznák.

A kutya egyik legfontosabb és legreprezantatívabb testrésze tehát a fej, amelyről sok minden leolvasható, és amelynek egyúttal fajtameghatározó szerepe is van. A gyakorlott szakember csupán a fejet látva is felismeri a fajtát, anélkül, hogy az egész testet szemügyre kellene vennie.

A fej lehet:

rövid (boxer, bulldog, puli, mopsz, pekingi palotakutya) hosszú (agarak) arányos (vizslák, német juhászkutya, dalmata, kuvasz stb.)

A fej két fő részből áll: az agykoponyai és az arcorri részből. Az utóbbinak a fejforma alakulásában meghatározó szerepe van olyan értelemben, hogy a fej rövidségét vagy hosszúságát voltaképpen az arcorri rész rövidsége vagy hosszúsága határozza meg. A koponya két részét a szemgödrök választják el. Az agykoponyai és az arcorri rész átmenetét arcorri hajlásnak vagy stopnak nevezzük.

A fejjel kapcsolatban egyébként érdemes még megemlíteni azt a furcsa tévhitet, hogy miután ez a testrész foglalja magában az agyat, sokan tévesen azt gondolják: a keskeny fejű kutyafajtáknak (például az agaraknak) kisebb az agya, mint a széles, gömbölyű fejűeknek. Még jobban leegyszerűsítve a dolgot: a kis fejű kutyák buták, a nagy fejűek pedig okosak.

Mi a helyzet a valóságban?

A skót juhászkutya feje például azért látszik túl keskenynek, mert vékony az izomréteg a koponyáján. Az újfundlandi csodálatra méltóan magas fejteteje ugyanakkor leginkább szőrből, nagy nyakszirtcsontból, vastag izomszövetből áll - a fej, a koponya és a homloküregek mentén. Agykoponyája viszont - testméretéhez viszonyítva - nem nagyobb, mint a skót juhászkutyáé.

Már ebből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a fejforma nem lehet a tényleges oka a fajták közötti esetleges értelmi és képességkülönbségeknek.

Régebben a kutyák kiválasztása elsősorban használati célok alapján történt; manapság inkább kiállítási szempontokat vesznek figyelembe. Az összefüggés tehát főként a mesterséges kiválogatás mértékében, nem pedig a fejformák különbözőségében keresendő. A kutya, ha nem is teljesen, de nagymértékben az érzelmek birodalmában él, ahol mit sem számít az agykoponya formája, terjedelme.

Kép: Jellegzetes kutyafejek:

Bullterrier

Dobbermann

Kép: Basset hound

Dog

Briard

Puli

Bulldog

A szem

A szemforma ugyancsak jellegzetes sajátossága az egyes fajtáknak. A szemrés lehet metszett, ovális és kerek; állása szerint ferde és egyenes. Ilyen egyenes szemrése van a legtöbb gömbölyű fejű és széles orrhátú kutyának. Ilyenkor a szemek egy síkban helyezkednek el. A ferde szem inkább a hosszú koponyájú, hosszú fejű kutyákra jellemző. A külső szemzugok a belsőknél általában magasabban vannak.

A szemgolyó fényes és nyílt, élénk, energikus kifejezést kölcsönöz a fejnek. A szemhéjak általában fejlettek, a szempillák dúsak és szabályos vonalúak.

A szem szivárványhártyájának színe mindenekelőtt a kutya szőrzetének a színével függ össze. Főként a következő szemszínek fordulnak elő: sötétbarna, barna, világosbarna, sárga, zöldes-kékesfehér. A tarka ebek között akad úgynevezett csókaszemű is, amelynek szivárványhártyája égszínkékbe játszik. A harlekin és a foltos kutyák szeme gyakran két színű, vagyis az egyik szem barna, a másik égszínkék.

A szivárványhártya színének nincs különösebb gyakorlati jelentősége. Pusztán arról van szó, hogy általában a sötét szemű kutyákat kedvelik, mert a világos "hideg", "kemény" szem barátságtalan, rossz benyomást tesz az emberre.

A szem jellegzetes hibái: a kicsiny és vaksi szemek; vastag, kiálló szem az ennek egy részét eltakaró szemhéjakkal; az úgynevezett kidülledt szemek, a szemhéjjal nem fedett szaruhártyákkal; a karikás szemek lelógó alsó szemhéjakkal vagy esetleg a szem egy részét eltakaró, erősen kifejlett harmadik szemhéjjal, amely tulajdonképpen általában valamilyen betegség ismertetőjele.

A fül

A fülek alakja és mozgékonysága ugyancsak jellegzetessége a kutyának, sőt még az állat vérmérsékletéről is árulkodik. Vannak természetesen felálló, lebicsakló végű, lelógó és kupírozott fülű kutyafajták.

Az álló fülek végükkel előre és fölfelé állnak; a kutya fejéhez viszonyítva vagy nagyok, vagy kicsinyek, s olyan háromszöghöz hasonlítanak, amelynek alapja rövidebb az oldalainál, illetve egyenlő szárú háromszögre emlékeztet. A fülek végei hegyesek vagy lekerekedők.

Ha a kutya ingerült vagy figyel, akkor a szabályosan álló fülek belső vonalai majdnem párhuzamosak, és a koponyatetővel derékszöget alkotnak. Azokat a füleket, amelyeknek a végei oldalt állnak: elálló; amelyeknek a végei pedig a középvonal felé irányulnak, de belső szélei egymáshoz tartanak: közel álló füleknek nevezik.

A lebicsakló végű fülek felső fele a lágy porcok miatt előre- vagy oldalra hajlik. Az ilyen tartású fülek bizonyos fajtákra jellemzőek, de álló fülű kutyákon is előfordulhat, ha a porcok gyengék (például német juhászkutya), hogy a fül csak nehezen vagy egyáltalán nem áll fel. Az ilyen fültartás lehet öröklött hiba, de lehet angolkór vagy kimerültség jele is.

A lelógó fülek kétfélék lehetnek. Az egyik a fül tövében előrebicsaklik (például az airedale terrieré). A másiknál a fül saját súlyánál fogva a kutya fejének mindkét oldalán lecsüng (ilyenek a különböző vadászkutyafajtáké, kopóké stb.). Mindkét lelógó fül lehet hosszú és rövid, a nyomtatott nagy V betűhöz hasonló és lapulevélszerű. A fülek hegyei lekerekedők vagy hegyesek.

A kupírozott fülű kutyák fülkagylói eredetileg lelógnak (dobermann, boxer, dog stb.), csupán a megfelelő sablon segítségével elvégzett műtét és hosszan tartó kezelés után állnak fel.

Az alacsonyan vagy magasan ülő fül a homlok síkjához viszonyítva alacsonyabban vagy magasabban helyezkedik el.

A lelógó fül alacsonyan ülő akkor, ha a fültő a szem vonalától lejjebb vagy azzal egy szintben van, míg magasan tűzött akkor, ha a fültő a szem vonalánál magasabban helyezkedik el.

Fültartások: 1. denevér, 2. rózsa, 3. lógó, 4. álló (vágott), 5. előrebicsakló, 6. lekonyuló, 7. félig álló fül

A fogazat

A kutyának 42 foga van: 12 metszőfoga, 4 szemfoga, 16 előzápfoga, 10 zápfoga. Minthogy a fogak nem egyforma munkát végeznek, felépítésük eszerint különbözik.

Alakjukra és helyükre való tekintettel megkülönböztetünk:

metszőfogakat (dentes incisivi), jelölésük: I;

szemfogakat (dentes canini), jelölésük: C;

előzápfogakat (dentes praemolares), jelölésük: P;

utózápfogakat (dentes molares), jelölésük: M.

A felső fogsor az áll közötti csont és az állcsont fogmedreiben, az alsó fogsor az állkapocs fogmedreiben helyezkedik el. (Sokan - még a kinológiai szakkönyvek is! - helytelenül az állkapcsot "alsó állkapocsnak, az állcsontot "felső állkapocsnak" mondják.)

Megjelenésük ideje és élettartamuk szerint megkülönböztetünk tej- és maradó fogakat. A tejfogak fiatal korban (4 hónapos korig) kisebb számban találhatók. Igen gyorsan kopnak, gyökerük felszívódik, a megmaradt részt a valódi fog kinyomja. A maradó fogak erősebbek, nagyobbak, hosszabb ideig - illetve rendszerint az állat élete végéig - megmaradnak.

A kölykök fog nélkül születnek, pontosabban a tejfogak már születéskor megvannak a fogínyben, de csak 3-3,5 hetes korban hasadnak ki. Leggyakrabban először a szemfogak, majd a metszőfogak bújnak ki. A fogváltás 3,5-4 hónapos korban kezdődik, és 6-7 hónapos korra befejeződik.

Az állkapocs tejmetszőfogai és -szemfogai néhány nappal a felsők után jelennek meg. A tejszemfogak és a szélső tejmetszőfogak valamivel korábban jelennek meg, mint a többi tejfog. Az egy hónapos kölyöknek már megvan az összes elülső tejfoga. A tejmetszőfogak 3,5-4 hónapos korban váltódnak alul és felül egyaránt, szinte egyidejűleg: először a fogófogak, néhány nap múlva a középső, majd a szélső metszőfogak. A szemfogak 5-6 hónapos korban váltódnak, először a felsők, majd 10-12 nap múlva az alsók. A szemfogak váltódásánál gyakori a kettős szemfog, azaz a tejszemfog nem hullik ki, hanem beékelődik a valódi szemfog mellé.

Az előzápfogak közül az alsó P1 fog nem váltódik, hanem 5-7 hónapos korban kihasad. Az utózápfogak nem váltódnak, csak hasadnak.

A nagy testű kutyák fogai hamarabb váltódnak, mint a kis termetűeké. A kölyök soványsága, betegsége, valamint a fülek kupírozása késlelteti a fogak váltódását és növekedését.

A normális, egészséges kutyának 12 hónapos korában valamennyi maradó foga kiváltódik. Azok a fogak, amelyek még nem kezdtek kopni, üdék, csillogók és fehérek.

Az elülső fogakat, amelyek a táplálék átharapására szolgálnak, metszőfogaknak nevezzük. Az állkapocsban alul 6, az áll közötti csontokban felül 6 metszőfog van. Ezek mögött alul és felül mindkét oldalon 1-1 szemfog következik. Ezekkel képes a kutya a megragadott tárgyakat szilárdan tartani. Az alsó szemfogak szorosan záródnak a felsők előtt, mind a 4 szemfog hosszú és erős gyökerével mélyen ül a fogmederben.

A kutya zápfogait elő- (premolárisok) és utózápfogakra (molárisok) osztjuk fel. Az egészséges kutya fogai hófehérek. A sárgulás vagy a feketedés a fog megbetegedéséről és romlásáról tanúskodik.

A felső és az alsó fogsor záródási formáját harapásnak nevezzük. A kutyafajták nagy többségénél - zárt szájban - az alsó metszőfogak külső felülete kissé érintkezik a felső metszőfogak belső oldalával. A fogsorok mozgása az olló működésére emlékeztet. Ezt nevezzük normális, szabályos harapásnak. Az ettől eltérő harapás hibának számít, és kiállításon a bírálati vagy a tenyészszemle eredményét nagymértékben leronthatja.

A kutyatenyésztés gyakorlatában a normális harapástól a következő eltéréseket találjuk:

harapófogó-harapás;

aláharapás (pontyfogsor);

túlharapás (csukafogsor);

bulldogharapás.

A harapófogó-harapás az, amikor az alsó és felső metszőfogak rágófelületükkel a száj zárásakor találkoznak. Ilyenkor a metszőfogak rágófelülete gyorsan kopik, a szemfogak és az előzápfogak állapotában azonban nincs észrevehető változás. A harapófogó-fogazat leggyakrabban akkor fordul elő, ha az állkapocs kissé hosszabb és a metszőfogak hibásan dőlnek.

Az aláharapás esetében az állkapocs fejletlensége miatt az alsó metszőfogak a felsők mögé záródnak. Az ilyen harapásnál az állkapocsban ülő szemfogak nem záródnak szorosan a felső szemfogakhoz, vagy ha mégis, akkor a felső szemfogak szorosan hozzányomódnak az alsókhoz, ezáltal koptatják azoknak elülső felületét. Az aláharapás a hosszú arcorri részű kutyák és a fejlődésükben visszamaradt kölykök sajátja. Ez a hiba általában már a fogváltás előtt, 2 hónapos korban jelentkezhet. Helyes táplálással (satnya kölykök esetében) az aláharapást 1 éves korra rendbe lehet hozni. Az öröklött aláharapás természetesen nem javítható.

A túlharapás a fogak olyan elhelyezkedése, amikor csukott szájban az állkapocs metszőfogai a felsők előtt helyezkednek el. Túlharapásnál az első szemfogak előbbre állnak, és szorosan hozzásimulnak a felső szélső metszőfogakhoz, amelyek így gyorsan kopnak. Ezt általában az állkapocs metszőfogainak szabálytalan, túlzottan megdőlt helyzete idézi elő.

A bulldogharapás esetében az állkapocs normális hosszúságú, de az eleje kissé felemelkedő. Az állcsont viszont - amelyben a felső fogak nagy része helyezkedik el - megrövidült, fejletlen. Bulldogharapásnál az állkapocs metsző-, sőt szemfogai is a felső metszőfogak előtt vannak.

A kutyatenyésztésben régóta ismeretes az a törekvés, hogy a legtöbb fajta fejét meghosszabbítsák, és ezáltal a fajtát nemesebbé tegyék. A kísérletezések során azonban hamarosan kiderült, hogy mindez hiábavaló fáradozás.

A boxertenyésztők is régóta próbálkoznak a fajta fejének rövidítésével. Évtizedek során a felső állcsont engedett is ezeknek a törekvéseknek, az állkapocs viszont nem. Ezért gyakori e fajtán a hosszabb állkapocs kialakulása. A tenyésztők belenyugodtak a természet ellenállásába, s mivel volt és van is bennük humor (éppen úgy, mint kutyáikban), a fogazatnak ezt a rendellenességét: a túlharapást a fajta igen fontos ismérvének írták le, és standardban rögzítették . . .

A legtöbb új kutyatulajdonos, mivel rendszerint 2-3 hónapos kölyköt vásárol, csak később - a fogváltás után, 7-8 hónapos korban - észleli kedvencének foghiányát. Sőt legtöbbször már csak a kiállítási körben a bíró fedezi fel, s ennek az a következménye, hogy a kutyát a tenyésztésből kizárják. Nincs az a szolid lelkületű tulajdonos, aki ezt a sérelmet zokszó nélkül eltűri. Senki sem szereti, ha dédelgetett kedvencét háttérbe szorítják.

A metsző- és a szemfogak hiánya nemigen fordul elő; annál gyakoribb viszont az elő- és az utózápfogak hiánya.

A kutya alsó P1fogának semmi különösebb szerepe nincs a rágásban; igen apró, szinte alig látszik. Miután ez a foghiány számos fajtára jellemző, feltételezhetjük, hogy ez éppen azért alakult így, mert az első előzápfognak nincs komoly szerepe a rágásban.

Minthogy a kutya a húsevők családjába tartozik, metsző- és szemfogaival tépi szét a táplálékot, és igen felületes rágás után nyeli le. A metszőfogak súlyosabb rendellenességei viszont már zavarják a kutyát a táplálkozásban, s rövidebb-hosszabb idő után emésztőszervi zavarokat is okozhatnak. A fogszuvasodás általában csak 8 éves kor után szokott előfordulni, de ebben a korban is ritkán, ha a kutyát megfelelően, szakszerűen etetik. Gyakoribb eset a metszőfogak erős kopása, meglazulása, majd kihullása. A fogkő ugyancsak idősebb korban képződik. A fogak ápolásával a gazdának egyébként különösebben nem kell törődnie, ha helyesen táplálja kedvencét, időnként azonban ajánlatos állatorvossal megvizsgáltatni a kutya fogazatát.

A nyak

A nyak a fejet köti össze a törzzsel és a vállak, valamint a mar vonalába megy át. Csontos vázát a nyakcsigolyák alkotják. A nyakban található - izmokkal körülvéve - a nyelőcső és a gége, de itt halad a feji verőér és a visszér, valamint több fontos ideg is. A nyak teszi lehetővé a fej szabad és gyors mozgását. A nyak általában arányban áll a kutya fejének nagyságával. Hosszú nyakról akkor beszélünk, ha az a fejnél hosszabb, s rövidről akkor, ha a fejnél rövidebb. A gömbölyű fejű kutyák (boxer, bulldog) ebből a szempontból kivételek.

A gyors mozgású, hosszú lábú, viszonylag kis fejű kutyák nyaka általában hosszú, izmos. A lassú, durva típusú, nagy fejű kutyák nyaka rendszerint rövid és kevésbé mozgékony, viszont erőteljes.

A hosszú nyak hosszú, kiadós lépéseket tesz lehetővé. A nyomkövető kutyák munkáját pedig egyenesen megkönnyíti, mivel a váll-lapocka ízület meghajlítása nélkül, csupán a fejük lehajtásával könnyedén elérik a talajt, és ezzel energiát takarítanak meg.

A rövid nyakú kutyák lépése - a lapockát emelő izmok kurtasága miatt - rövid.

A nyak illeszkedésén annak vízszinteshez való irányát értjük, s ennek alapján lehet: alacsony, szabályos, magas. Alacsony illeszkedésű nyakuk van az erős, nagy testű, robusztus fejű kutyáknak. Az ilyen nyak a kutya hátvonalától alig emelkedik magasabbra, sőt gyakori, hogy egy vonalban van azzal. Lehet, hogy az ilyen nyakilleszkedés nem túl esztétikus, de szinte az összes mozgásformára nézve ez a legkedvezőbb, ugyanis az előrenyújtott fej miatt az állat súlypontja előrekerül, ez pedig elősegíti a hátulsó végtagok erőteljesebb lökéseit. Sőt az előrenyújtott nyak fokozza a hátgerinc rugalmasságát is, mert ilyenformán a hátulsó végtagok mozgása a legcsekélyebb energiaveszteséggel jár.

Figyelőhelyzetben a szabályos, illetőleg a vízszinteshez 45°-ban álló nyakilleszkedés a legkedvezőbb. Ilyenkor ugyanis, ha a kutya felemeli a fejét, nyaka szinte a függőlegeshez közeledik, és ez a pozíció biztosítja számára, hogy nagy területet tudjon áttekinteni. A bágyadt kutya szó szerint lógatja a fejét - 30-40°-os szögben tartja a nyakát.

Statikai szempontból viszont a magas nyakilleszkedés a legkedvezőbb, mivel ez nem igényel túl sok erőkifejtést a fej súlyának megtartásához. Ez egyébként főleg az úgynevezett túltenyésztett fajtákra jellemző.

A törzs

A törzs részei a mellkas, a has, a hát és a medence. Elülső részéhez a nyak és a mellső végtagok, a hátulsó részéhez a farok és a hátulsó végtagok kapcsolódnak.

A törzs a nyak folytatásaként a kiemelkedő marral kezdődik. A mart az első öt hátcsigolya tövisnyúlványai, a lapockák felső szélei, valamint erős izmok alkotják, s a nyak, a fej, a hát és az elülső végtagok támasztóhelye.

A hát a mar és az ágyék közötti testrész; alapját a hátcsigolyák alkotják. A jól fejlett hát egyenes, erős és széles. A hátulsó végtagok lökéseit az egyenes hát továbbítja a legjobban.

A kutya hátvonala: 1. Szabályos hát. 2. Deszkaegyenes hát (gyakorlatilag nem fordul elő). 3. Ágyékban púpos hát. 4. Púpos hát. 5. Nyerges hát

A hát lehet: egyenes, hajlott, púpos. A hajlott vagy nyerges hát általában helytelen táplálás és felnevelés miatt alakul ki.

Hajlott háta lehet még az öreg kutyának, de a többszörösen ellett szukának is. A hajlott hát természetesen erősen csökkenti a kutya mozgékonyságát, munkaképességét. A már kialakult hajlott hát semmiféle edzéssel vagy gyógykezeléssel nem hozható rendbe.

A fiatal kutya időközben észlelt hajlott háta szakszerű tartással és mozgatással, valamint kielégítő táplálással megszüntethető.

A púpos hát kétféle lehet. Az egyik esetben a martól az ágyékig terjed a púposság, általában szűk mellkassal és általános fejletlenséggel együtt fordul elő. A másik esetben a hát púpossága a csontozat és az izomzat normális fejlettsége mellett jelentkezik. S bár az ilyen hát csúnya látvány, mégsincs különösebb hatással a kutya munkavégzésére.

A hát hossza fontos a kutya mozgása szempontjából. Hosszú hátban ugyanis a hátulsó végtagok lökéseinek egy része elvész, anélkül hogy az növelné a mozgás sebességét.

Az ágyék alapját az ágyékcsigolyák alkotják. Általában az a jó, ha a kutya ágyéka rövid és izmos, mivel a hátulsó végtagok lökéseit csak a rugalmas és mozgékony ágyék képes tökéletesen továbbítani. A hosszú ágyék egyetlen kutyafajtán sem kívánatos.

A far a kutya törzsének hátulsó része; alapja a csontváz legnagyobb csontja, a medencecsont. A far a kutya erőközpontja, tehát lényeges, hogy izmos legyen.

Rendellenes alakú a meredek és a csapott far. Az előbbire jellemző a kereszt- és a medencecsont vízszintes helyzete. Ilyenkor a far vonalának nincs lejtése a farok felé, emiatt a farok magasan helyezkedik el. Erre az alakulásra jellemző a hátulsó végtagok meredek állása és a kötött mozgás.

A csapott fart a kereszt- és a medencecsont túlságos lejtése jellemzi, s ilyenkor a farok rendszerint alacsonyan csatlakozik a törzshöz. A csapott far a hátulsó végtagok kardállásával együtt fordul elő.

A mellkas a gerincoszlop, a bordák és a szegycsont által határolt testrész. Hátulsó határa a rekeszizom, ahol a legszélesebb, majd előrefelé keskenyedik. Külső falán számos izom ered és tapad. A rekeszizom kissé kupolaszerűen domborodik be a mellkasba, így a hátulsó bordaívek már a hasüreg elülső részét is határolják és védik. A mellkason tapadó izmok szűkítik, illetőleg tágítják a mellüreget, és ezt a mozgást a tüdő is követi. Tágulásával a tüdő levegőt szív magába (belégzés), míg szűküléskor a tüdőből a levegő kipréselődik (kilégzés). A mellkasban található még a szív és a nagyerek. A mellkas elülső részét alkotó bordák kissé görbék és kevésbé mozgékonyak; ezek töltik be a légzés funkcióját. A mellső végtagok is itt kapcsolódnak ízületekkel és izmokkal a mellkashoz. A mellkas akkor elég mély, ha az alsó vonala a kutya könyökével egy síkban van, esetleg alacsonyabb annál. A mellkas lehet szabályos, hordószerű és lapos. Szabályos akkor, ha ovális alakú, azaz a felső része tompa, az alsó része kissé elhegyesedő. A hordószerű mellkas hengeres formájú. Gyakori, hogy a mellső végtagok állása szabálytalan, a bordák meglehetősen görbék, a lapockák pedig nem egy síkban, hanem ferdén fekszenek.

A lapos mellkas velejárója a szűk állású mellső végtagok. Ha a kutyát szemből és felülről nézzük, a lapos mellkas jól felismerhető. Az ilyen mellkasú kutyák rendszerint gyenge csontozatúak és izomzatúak.

A mellkas alakja a kutya fejlettségétől és életkorától függően változik.

A has a mellüreg hátulsó határát alkotó rekeszizomtól hátrafelé, a medencéig terjedő testrész. Felül és oldalt a hátulsó bordák, hátulsó részét a csípőcsontok övezik. A hasüreg felső falát a gerincoszlop és a fejlett ágyéki izmok, alsó és oldalsó falát hasizmok zárják körül. A hasüregben zsigerek, nagyerek és idegek találhatók. Itt van a máj, a tápcsatorna nagy része (belek), a hasnyálmirigy, a vese és a mellékvese, a lép, a főverőér, és itt találhatók a nagy vénák meg a nagy nyirokerek is.

A has alakja a kutya típusától is függ, de főleg a táplálás módja hat rá.

Ha a has vonala a térdeknél lejjebb van, akkor leereszkedett hasról beszélünk. Ez általában nem kívánatos, de ugyancsak hiba a túlságosan felhúzódott has is, amely a rosszul táplált, fejletlen, gyenge kondíciójú kutyákra jellemző.

Szabályos mellső végtagállás

A farok

A kutya mozgás közben a farkával is irányítja testét, ezzel az irányváltoztatást és gyors fordulást segíti. A farok az állat hangulatáról is árulkodik. Izgalmi állapotban a kutya fölfelé tartja a farkát; ha megijesztik, akkor két hátulsó lába közé csapja, míg a vidám kutya csóválja a farkát.

A farok a kutya fajtájának jellegzetessége, s általában méret, tartás és szőrzethosszúság szerint különböző. A legtöbb kutya farka lelóg, és rendszerint a csánkig ér. Ha ezt "normaként" fogadjuk el, akkor ennek alapján megkülönböztetünk hosszú farkot (amely a csánk alá ér) és rövidebbet (amely nem ér a csánkízületig).

Alak szerint a farok lehet: kunkorodó, amikor a kutya kör alakban, jobb vagy bal oldalon magasan tartja a farkát, s annak vége a farok tövének vonaláig ér; hátára csapott, amikor a farok teljesen felfekszik a hátra, esetleg a vége kissé kunkorodik; leeresztett, kard alakú, ha a farok vége kissé hajlott vonalú, teljesen leeresztett pedig az a farok, amely szinte csüng a hátulsó végtagok között. Egyes fajták farkát viszont a standard előírásainak megfelelően csonkítják.

Faroktartások

A végtagok

A kutya mellső lábát a váll (lapocka, vállízület), felkar, az alkar, a lábtő, a lábközép és a mancs alkotja. Alapvető szerepe mozgás közben a test fenntartása, földre lépéskor pedig a rázkódtatás csökkentése.

A lapockát izomzata, hosszúsága és iránya alapján vizsgálják. A hosszú lapocka elősegíti a váll szabad és kiadós mozgását, emiatt a lépés hosszát is megszabja.

A lapocka irányát a középvonala határozza meg. Akkor jó a lapocka dőlésszöge, ha a vízszinteshez való viszonya 45-55°, ez természetesen a különböző fajták és egyedek esetében más és más.

A karcsont mindig hosszabb, mint a lapocka, az általuk bezárt szög 9-100°. (A derékszöghöz közel álló szöget tekintik a legjobbnak.)

A könyököt a kar és az alkarcsont ízesülése alkotja. A szabályos könyök egyenesen hátrafelé áll, és nem fekszik szorosan a mellkashoz, az elálló könyök viszont kiállításon súlyos hibának számít. Ilyen esetben a végtagok rendszerint befelé fordulnak, és akadályozzák a szabályos mozgást. Ez a hiba gyakran jár együtt az úgynevezett hordószerű mellkassal. A mellkashoz közel álló könyök kifelé forduló végtagokkal párosul, ami akadályozza a lábak szabályos (egy síkban való) mozgását. Az ilyen kutyák mellkasa rendszerint lapos.

Az alkar a könyöktől a lábtövön át a lábközépig terjed. Kizárólag a párhuzamosan elhelyezkedő alkarok teszik lehetővé a szabályos végtagállást, illetőleg a szabályos mozgást. Az alkar iránya tehát függőleges, mert ha csak minimálisan is eltér ettől, akkor a test súlya nem a csontokra, hanem az izmokra és a szalagokra nehezedik.

A lábközép mindig egy síkban van az alkarral. A lábközép erőssége határozza meg a végtag erősségét. Iránya a kutya fajtája szerint alakul. Függőleges lábközép jellemző a dobermannra, az airedale terrierre, a foxterrierre, tehát azokra a fajtákra, amelyeknek a teste négyzetes alakú. A hátrahajlott lábközép a hosszú testű kutyákra jellemző, amilyen a német juhászkutya is.

Az elülső végtagok akkor szabályos állásúak, ha szemből nézve párhuzamosak és egyenesek (103. kép). Az elülső végtagok szabálytalan, nem kívánatos alakulásai a következők:

Talajon szűk állás: a végtagok közel állnak; ilyenkor a lapockák majdnem függőleges helyzetűek. Ez a végtagállás szűk mellkassal jár együtt.

Talajon tág állás: a végtagok párhuzamosak ugyan, de túl távol vannak egymástól, a lapockák megdőlt helyzetűek. Ez a végtagállás hordószerű mellkassal jár együtt.

X végtagállás: az alkar tengelye befelé, a lábközép pedig kifelé tart.

Az O lábállás: az X-nek az ellentéte, s rendszerint angolkór következménye.

Francia végtagállás: ha a mancsok kifelé fordulnak. Ez a talajon szűk állás gyakori velejárója.

Oldalról nézve szabályos a mellső végtagok állása, ha a lapocka forgási pontjától a talajra eső képzelt függőleges vonal a láb középtengelyében halad és a mancs mögött éri a talajt.

A mancs állása: 1. Szabályos mancs. 2-3. Laza mancs

Szabálytalan végtagállások: az előre-, és a hátraállított lábállás.

Előreállított lábálláskor: a mellső végtagok a könyöktől lefelé előrehaladva támasztják alá a törzset. Ez a végtagállás gyakran jár együtt puha, laza mancsokkal.

Laza csuklóról akkor beszélünk, ha a lábak a csuklótól előrefelé tartanak; ennek súlyosabb formája a medvetalp, amikor a kutya szinte a lábközépre támaszkodik.

A szabálytalan mellső végtagállások befolyásolják a kutya mozgását, a lábak ízületei ugyanis ilyenkor nem egy síkban működnek, a lökések erejét tehát nem a végtagcsontok ízületei, hanem az izmok és az inak fogják fel.

A hátulsó végtagok szerepe, hogy erős lökéseket indítsanak el, amely lehetővé teszi a kutya mozgását, járását. Emiatt a végtagcsontok vastagabbak és masszívabbak, mint az elülső végtagokban, több az ízületi hajlat, mint a mellsőkön és sokkal fejlettebbek az izmok is.

A hátulsó végtagot a comb, a térd, a lábszár, a csánk, a lábtő, a lábközép és az ujjak, illetőleg a mancs alkotja. A comb izmos és hosszú. A térd a mellső végtag könyökével egy vonalban helyezkedik el. A lábszár alapja a sípcsont és a szárkapocs. A lábszár hossza megegyezik az alkaréval. A gyors mozgású kutyáknak hosszú, a lassú mozgású, robusztus testű kutyáknak rövid a lábszára. A csánkízület 45°-os szöget zár be. A csánk alakját a hátulsó lábközép és a lábszár iránya, a sarokcsont nagysága, szélessége és iránya határozza meg. Jó, ha a csánk szikár és élesen kirajzolódik. A hátulsó lábközép hosszú, erős, majdnem függőleges, mozgás közben szilárd támaszték.

Szabályos a hátulsó végtagállás akkor, ha hátulról nézve a végtagok párhuzamosak, egyenesek, kissé szélesebben helyezkednek el, mint az elülsők. Ha az ülőgumóról lefelé - képzeletben - merőlegest vonunk, akkor az a csánk közepén halad és felezi a lábközépet.

A kutya végtagjai mozgás közben: 1. Szabályos. 2. Franciás. 3. Talajon szűk állás

Amennyiben a hátulsó végtagok ettől a függőlegestől szélesebben állnak, akkor azt talajon tág állásnak, ha szűkebbek, akkor talajon szűk állásnak nevezzük. A talajon tág állás elsősorban a nehéztestű, robusztus kutyákra jellemző. Ezek az állatok gyors mozgásra nem alkalmasak (bernáthegyi, újfundlandi stb.). Talajon szűk állás a gyenge farizomzatú kutyákon fordul elő. Tehénállásnál a combok befelé haladnak, s a csánkok összetartanak.

Hátulsó végtagállás: 1. Szabályos. 2. Hordóállás. 3. Tehénállás. 4. Talajon szűk. 5. Talajon tág állás

A dongaállás az előbbinek az ellentéte.

Oldalról nézve akkor szabályos a végtagállás, ha az ülőgumóról induló képzelt függőleges vonal a csánkot érintve, a mancs mögött éri a talajt (mint a mellső végtag esetében).

Szabálytalan végtagállások oldalról nézve: a has alá állított, a hátraállított és a kardállás.

A has alá állított lábálláskor az ülőgumóról kiinduló függőleges vonal elé esik a csánk.

A hátraállított végtagállás az előbbivel ellentétes: a csánk a képzelt függőleges vonal mögé esik, és rendszerint "kardállással" jár együtt (a csánk alatti rész egyenes folytatása a csánknak!).

Kardállás esetén a csánkízület roggyant, a kutya hátulsó része szinte leül.

Szabályos hátulsó végtagálláskor a lökéseket veszteség nélkül veszi át a gerincoszlop; ilyenkor a támaszték egyenletes, a járás szabályos.

A mozgás

A kutya - hasonlóan farkas őseihez - "futó állat", természetes tehát, hogy általában rendkívül mozgékony, tevékeny élőlény. Nagy sebességet és erőt képes kifejteni. Mozgékonyságát elősegíti, hogy ellentétben a lóval - gerincoszlopa igen hajlékony, ezért gyorsabb futásnál teste mintegy a hátulsó végtagok meghosszabbításaként szabadon mozoghat. Sok kutya - sajnos - túltáplált, fiatalon sem mozog eleget, ezért mozgása indokolatlanul korán korlátozottá válik.

A kutya négy járásmódja: a lépés, a poroszkálás, az ügetés és a vágta. A lépésaz állat leglassúbb helyváltoztatása, tulajdonképpen az egyetlen "igazi négyütemű" járásmód, mert közben mind a négy láb mozog, egyik a másik után. Lépés közben a legtöbbször kettő - ha nem három - végtag hordja a testet. Ez az oka annak, hogy a lépés a kutyák legkevésbé fárasztó mozgásformája.

A kutya járásmódjai: 1. lépés, 2. poroszkálás, 3. ügetés, 4. vágta

Háromféle lépés van: rövid, normális és hosszú.

1. A rövid vagy erőteljes lépés az igavonó háziállatokra (ló, ökör) jellemző, valamint a vontatókutyákra. Az ilyen munkára alkalmas típusú kutyák mindig rövid nyakúak, kurta lábúak, izmosak, tömzsik.

2 Normális lépésről akkor beszélünk, amikor a hátulsó láb nyomai éppen fedik az elülsőkét. Ez jellemző a szabályos mozgásra és a kutyák 80%-ára.

3 A hosszú lépéskor a hátulsó mancsok a mellsők elé lépnek, kivéve a hosszú testű és rövid végtagú kutyák esetében. Ez a járásforma valamiféle átmenet a lépés és az ügetés között. Ilyen a legtöbb juhászkutya járásmódja.

Sajátos járásforma a poroszkálás.Jellemző rá, hogy az azonos oldalon levő végtagok együtt, egy időben mozognak előre. Ekkor a test mindig csak az egyik oldalról van alátámasztva, így az állat imbolyogva halad, ami bizony kutyától csúnya látvány. Mindemellett a poroszkálás olyan járásforma, amely nem túl fárasztó. Általában a fiatal kutyák járnak így poroszkálva, amelyek még nem igazán urai végtagjaiknak, no meg az öreg állatok, amelyek már elhájasodtak és elkényelmesedtek! Vadászok tudják, hogy a vadászkutyák egy-egy kimerítő nap után poroszkálva mennek hazafelé.

Az ügetés (trapp) az a járásmód, amelyben az állatok (ha nem zavarják őket) a legtovább kitartanak anélkül, hogy elfáradnának. Az ügetés valamennyi mozgás közül a legegyszerűbb.

A lépés fázisai

Háromféle ügetést ismerünk:

1. Szökellő ügetésben az átlós végtagok mozognak egy időben. A hátulsó végtagok indításával a test előrelendül és egy pillanatra mind a négy láb a levegőbe kerül, vagyis az állat "lebeg". Homokos és puha, mély talajon ezt a mozgást a kutyák ritkán használják, inkább vágtába váltanak át. A szökellő ügetés nagyon jellemző például a boxerek, az airedale terrierek és a schnauzerek mozgására.

2. A gyors ügetést a kutya csak kivételesen, ritkán gyakorolja. Mégis megemlítjük ezt a járásmódot, de inkább csak a teljesség kedvéért. Ezt a mozgást úgy jellemezhetjük, hogy az átlós lábpárok váltakozása között kerül előtérbe a lebegés. Vagyis az átlós végtagok nem egy időben mozognak. A hátulsó láb valamivel korábban indul, egy pillanatra az egész test súlyát átveszi, majd előretolja, mivel a mellső láb nem képes akkorát lépni, mint a hátulsó. Így mozognak azok az ebek, amelyeknek mellső végtagjával valamilyen probléma van, például angolkór.

Miután a hátulsó láb minden esetben hamarabb ér talajt, mielőtt a mellső elindulna, ezért a kutya kénytelen hátulsó lábával a mellső mellé lépni, vagyis ferdén (oldalazva!) mozog előre.

3. Az alacsony ügetésnél az átlós végtagok nem egy időben mozognak. Először az elülső láb mozog előre, majd az azonos oldali hátulsó láb lép a nyomába. Az azonos oldalon lévő lábak tehát ilyenkor egy síkban dolgoznak, ezért az előrehaladás könnyebb. Így mozognak a farkasok, a rókák és a vadkutyák, míg a kutyák csak nagyon ritkán.

Az ügetés fázisai

A vágtának (galopp) is három változata van. Az egyik a lassú vágta. Ez a galopp leglassúbb formája, amely gyakran lassúbb az ügetésnél is. A kutyák akkor futnak így, ha például kerékpárt követnek, valamint minden olyan helyzetben, amikor nem erőltetik a mozgást. A lassú vágta ugyanis nem megerőltető, s a kutyának mindig lehetőséget ad arra, hogy gyorsabb járásmódra váltson át anélkül hogy ez különösebb fáradságába kerülne.

Gyors vágtát a lovaktól láthatunk a versenypályán, kutyáinktól csak akkor, ha például macskát kergetnek.

A galopp harmadik fajtája a versenyvágta. Ez elsősorban néhány antilopfaj és más vadon élő állat járásmódja. De láthatjuk agaraktól is verseny közben. Mellesleg a legtöbb kutya futhat így rövid távon, ha elég temperamentumos ahhoz, hogy rászánja magát.

A kutya összes járásmódja közül a versenyvágta a leggyorsabb. Ez a mozgás egymást követő ugrásokból áll. A kutya nyomai alapján egyébként a versenyvágtát abból lehet felismerni, hogy a hátulsó lábak nyomai a mellső lábaké előtt találhatók.

Versenyvágta közben a nagyobb sebességre kapcsolást a hát erőteljesebb görbítése és a hátulsó végtagok fokozott előredobása révén éri el az állat. A lassítás úgy történik, hogy a hát görbítése enyhül, a hátulsó végtagok pedig egyre kevésbé előzik meg az elülsőket.

A versenyvágta fázisai

A kutya mozgásigénye. A diagramból minden kutyatulajdonos könnyen kiszámíthatja, hogy ebének mennyi mozgásra van szüksége. Igaz, hogy csak néhány fajta adatait tüntettük fel, de a többi csupán viszonyítás kérdése. (Az adatok egyébként napi átlagot jelentenek)

  1. 800 m west highland white terrier 1,6 km

  1. 4,8 km retrieverek 12,8 km

  1. 9,6 km ír farkaskutya 14,4 km