Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

Idegrendszeri betegségek, viselkedési rendellenességek

Idegrendszeri betegségek, viselkedési rendellenességek

EPILEPSZIA

Népiesen nyavalyatörésnek hívják. Idegrendszeri bántalom, amely eszméletvesztéssel és merev-, illetve rángógörcsös rohamokkal jár. Enyhébb esetben a normális egyensúly hirtelen megbomlik, a kutya megtántorodik, támolyogni kezd, lerogy, majd oldalt dől. Néhány másodperc múlva felkel, mozgása lassú, bizonytalan, bágyadt. Szeme ijedt, zavart. Súlyosabb esetben a roham szinte villámcsapásként éri a kutyát: az oldalára vágódik, egész teste megmerevedik, végtagjai mereven rángatóznak, pupillái tágra nyílnak, szemét ijesztően forgatja, feje és nyaka teljesen hátrafeszül, a rágóizmok görcsös rángása miatt szája habzik, nyelvét véresre haraphatja. A roham alatt fülsértő, sikító hangot hallathat, ami rendszerint nyöszörgésbe megy át. Bélsár- és vizeletürítés is előfordulhat.

A rohamok különböző időközökben ismétlődnek: néha naponta, máskor hetek, sőt hónapok múlva. A szinte drámai lefolyású epilepszia roham - amely néhány percig is eltarthat - eléggé ijesztő látvány. Amikor az állat magához tér, a legtöbb esetben szinte egészségesnek látszik. Súlyosabb roham után persze bágyadtabb, és többnyire elvonul a helyére. A rohamot kiválthatja kifáradás, alapos ijedtség, fokozott izgalmi állapot, a koponyát ért erősebb ütés, oxigénhiány (például létrejöhet a fojtólánc hirtelen erős meghúzására, ilyenkor ugyanis a nyaki erek elszorítása miatt az agy nem kap elegendő vért), de okozhatja anyagcserezavar is. Az epilepszia az agyvelő veleszületett, örökölhető működési zavara, tehát nem a szívvel összefüggő betegség, mint ahogy azt a kutyatulajdonosok jó része feltételezi.

Mit tehet a gazda, ha kutyája epilepsziás rohamot kap? A legfontosabb, hogy az ebet a sérülésektől megóvja, ezért óvatosan fogja meg a vergődő állat fejét, nehogy a földhöz ütődjék. Roham után gondoskodni kell arról, hogy a kutya 1-2 órát nyugodtan pihenhessen. Mindenképpen helyes, ha a kezelést állatorvosra bízzuk, aki megfelelő gyógyszerekkel esetleg csökkenteni tudja a rohamok számát. Lényegében ez minden, amit tehet, hiszen az epilepszia gyógyíthatatlan. Keletkezésének okait és körülményeit még nem tisztázták. Az is vitatott, hogy örökölhető-e. Mindenesetre, ha valamelyik szülő vagy mindkettő epilepsziás volt, az utódokban a betegség gyakrabban fordul elő. Ezekben az almokban egyébként sok esetben kimutatták a rokontenyésztést is.

NEURÓZIS

A kutyának - csakúgy, mint az embernek - lehetnek szorongásai. Az egyik eb esetleg fél a magasságtól, a másik az autótól, a harmadik az idegen állatoktól. Természetes tartási körülmények között azonban kedvencünkben csak nagyon ritkán alakulnak ki idegrendszeri zavarok.

Félénk, szorongó kutya

A neurózis, amely a legtöbb esetben egyfajta félénkségben nyilvánul meg, lehet öröklött vagy esetleg komoly megrázkódtatás (trauma, sokk) következménye. Ha öröklött, akkor nem gyógyítható. A traumatikus gyávaságot néha sikerül megszüntetni vagy legalábbis csökkenteni.

Ami az öröklött félénkséget illeti, a 6 hetes alomban gyakran láthatjuk, hogy a kölykök felfelé kapaszkodnak a kerítés rácsán, izgatottan ugatnak, szeretnék elérni a ketrecen kívül tartózkodó személyt. Azt is megfigyelhetjük, hogy egy-egy kiskutya ilyenkor elkülönül, magára marad. Amennyiben a kölyköket kiengedik, megpróbálnak felugrálni a látogatóra, míg a félénk kis eb - ha egyáltalán kimerészkedik is egy pillanatra - siet vissza a biztonságot nyújtó kennelbe.

A félénkség bénító hatású, a rémület gyakran kiváltja az anális (végbélnyíláshoz tartozó) mirigyek ürítését (ez egyébként az akut félelmi állapot legjellegzetesebb tünete). Számos elmélet született már arról, hogy vajon milyen célt szolgálnak ezek a kellemetlen szagú mirigyek? Nos, annyi bizonyos, hogy a kutya számára a saját szaga nem visszataszító, ám a másik eb anális mirigyeiből eredő nagyobb "adag" olyan undorító lehet, hogy például verekedés közben a győztes gyakran abbahagyja a küzdelmet és odébbáll. Elképzelhető, hogy a vesztes ily módon is tudatja a másikkal: megadom magam... (Balesetet szenvedő vagy közvetlenül epilepsziás roham után lévő kutyáknál egyébként szinte mindig érezhetjük ezt a kellemetlen, erős szagot.)

A hosszan tartó félelmet sok állatfajnál a gyomorsav fokozott kiválasztása kíséri. A kutya sem kivétel: amikor retteg, feltehetően sokkal gyorsabban emészti meg táplálékát. (Az ember viszont könnyen gyomorfekélyt kaphat a tartós szorongástól, félelemtől.)

Az aggodalom, a szorongás encefalográffal mérhető. Egy kísérlet során 26 otthon nevelt kutyát figyelnek meg, hogyan reagálnak különböző tárgyakra - olyan dolgokra, amelyeknek egyes részei mozogtak (játék gyíkok, szappanbuborékok stb.). Reagálásaikból - melyik tárgyat kerülték el, melyiktől futamodtak meg - pontosan kiderült: mitől milyen mértékben ijedtek meg. Általában a mozgó részekkel ellátott dolgoktól féltek a legjobban, de hamar rájöttek, hogy nincs mitől tartaniuk.

A kutyák gyakran megijednek az új tárgyaktól, a szokatlan helyzettől, a váratlan zajoktól. Sok kutya csak a nagyon erős hangoktól (vihar, lövés) fél. Vannak olyan ebek is, amelyek elsősorban más - idegen fajú - állatoktól esnek pánikba. Akadnak viszont természetes bátorsággal rendelkező kutyák, amelyek viselkedése félreérthető, s ezért - indokolatlanul - félénknek tartják őket. Egyes ebek, amelyek egykönnyen nem ijednek meg a saját árnyékuktól, egy másik kutya láttán lelapulnak, mintha félnének. Amikor azonban a másik állat a közelükbe ér, hirtelen egész viselkedésük megváltozik, dühödten rárontanak ellenfelükre, és bizony olykor csúnyán helybenhagyják.

A félénkség nagyon erős érzés. Erősebb még az éhségnél is!

CIVILIZÁCIÓS ÁRTALMAK

A nagyvárosi tartással természetszerűleg együtt járó különböző ártalmak számottevően befolyásolják az eb viselkedését, szokásait. Az ilyenfajta életformából tudniillik szinte teljesen hiányoznak a természetes körülmények: az állat ösztönei kisebb-nagyobb mértékben eltompulnak, helyenként még a veleszületett viselkedésformái is elhalványulnak. Egyes állatorvosok és pszichológusok szerint manapság a kutya egyre kevésbé ellenálló, mind gyakrabban jelentkeznek rajta kóros tünetek. Annál is inkább, mert a kutyatulajdonosok nagy része nem érti meg, nem is igyekszik megérteni ebét, egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat a civilizációs hatásokat és úgynevezett "urbanizációs tényezőket", amelyek lényegesen módosíthatják kedvencük viselkedését. Elsősorban különböző látási és hallási sérülésekre kell itt utalni, amelyek állandóan ingerlik az állatok úgynevezett "vegetatív" idegrendszerét, és előbb-utóbb egész sereg kényszeralkalmazkodást válthatnak ki benne.

A lakásban rendszeresen pusztítja a bútorokat, könyveket...

A városi élettel járó sérülések legjellegzetesebb tényezői: a tömeg, a lárma, a mesterségesen meghosszabbított nappal. A tömegtényező például növelheti a támadókészséget, de megnehezíti a kölyökgondozást is. Az akusztikai problémák (a forgalom szinte elviselhetetlen zaja, a kompresszoros fúrógépek fülsértő zúgása stb.) abnormális menekülési reakciókat válthat ki az állatból; félénkké, ijedőssé, bizonytalanná teheti.

Mindezen túl persze még a divat is megteszi a magáét. Napjaink tenyésztési elképzelései igazodnak a modern kor emberének életformájához. Az ebek zömét manapság nagyvárosi lakásokban tartják, s ebben a sajátos életformában - amelyben nemhogy a kutya testi adottságainak kiaknázása, fejlesztése, de sokszor még minimális mozgatása is problémát okoz - a tenyésztés iránya mindinkább egyfajta "kifinomulás" felé fordul. Még az őrző-védő kutyák között is fokozatosan felváltja a robusztus testet a könnyű, elegáns alkat. Némi túlzással azt mondhatjuk: ahogy zsugorodik korunk emberének otthona, úgy lesz egyre "filigránabb" kutyája is.

Vitathatatlan, hogy ennek a tenyésztési iránynak van némi (bár kétes értékű!) előnye: a mai fajták szemre feltétlenül tetszetősebbek, mint elődeik. Ám a kifinomodásnak vannak árnyoldalai is. A modern fajták sokkal kevésbé ellenállók az urbanizációs ártalmakkal szemben. Ebeink között manapság szép számmal találhatók ideggyenge, túlérzékeny, félénk egyedek. Gazdájuk példáját követve gyakran válnak neurotikussá. A neurózist elősegíti az állat krónikus stresszállapota is. Ilyen például a mindennapos "elhagyás". Amikor a gazda dolgozni megy, egyfajta pszichózist válthat ki a túl érzékeny kutyában: a lakásban rendszeresen pusztítja, rohangálja a tárgyakat (bútorokat, könyveket, ruhákat, s főleg gazdája személyes holmiját). Ugyancsak ilyenfajta rendellenes viselkedés, ha a gazda hazatérésére az eb túlzással reagál: egyik helyiségből a másikba rohangál, sőt, néha összevissza vizel. Jellegzetes példája a kutyaneurózisnak az alázatos mancsemelgetés és a "rokonszenvsántítás" is...

ALÁZATOS MANCSEMELÉS

Tulajdonképpen úgy alakul ki, hogy a kölyök felemeli a lábát, amikor az alom tisztítása közben anyja nyalogatja. Háromhetes korától kezdve ez normális reakciója a kölyökkutyának. Később "kifejleszti" magában, hogy amikor az oldalán fekszik, felemeli hátulsó, felül lévő lábát. Amennyiben mellső lábát emeli fel ez együtt jár egyfajta farkcsóválással és nyalogatással. Ezt a viselkedést lényegében úgy tekinthetjük, mint valamilyen korai szociális reakciót az alomtársakkal vagy az idegenekkel szemben. Mint szociális viselkedési sablon, "alázatosságnak" minősül. Gyakran tapasztalhatunk ilyenfajta mellső lábemelést ideges kutyákon, amelyek félnek az idegenektől. Sok esetben valamilyen pszichés sérüléssel kapcsolatos tapasztalat váltja ki az ilyen viselkedést, míg korai kapcsolatteremtés kritikus periódusában ideges egyedek ezt a hajlamot örökíthetik is. Érzelmi stressz (aggodalom) állapotában lévő egyes kutyák ugyancsak emelgethetik mellső lábukat.

Alázatos mancsemelés. Ideges, aggodalmaskodó kutyák gyakran emelgetik mellső lábukat

ROKONSZENVSÁNTÍTÁS

Amikor a kutya aggódik, vagy érzelmi stressz alatt áll, az előbb tárgyalt lábemelés sántításban jelentkezhet. Ez általában hirtelen következik be, mégpedig úgy, hogy felemeli elülső lábát, és ez a testrésze érintésre szemmel láthatóan rendkívül érzékeny. Ez a jelenség, amelyet az etológia "rokonszenvsántítás"-nak nevez, tulajdonképpen nem más, mint a neurózis sajátos formája. Az ily módon "megsérült" kutya nem engedi magát gyógyítani, mert ha tovább sántít, több gyengédséget kap. Gazdája látókörén kívül ez a kutya természetesen nem sántít!

Az ilyen esetekben általában valamilyen régebben lezajlott betegség, sérülés, fájdalom vagy fertőzés következményei. Az állat emlékezik, hogy annak idején hol érezte a fájdalmat, és felveszi ezt az eltorzult viselkedést (azt is mondhatnánk: színlel), amit gazdája - együttérzésének kifejezésével - ráadásul még erősíthet, sőt állandósíthat. Ez a tünet mindaddig megmaradhat, amíg a környezeti feltételek elég ürügyet szolgáltatnak ehhez az állatnak, vagy amíg meg nem jelenik egy olyan erősebb inger, amelynek hatására megszünteti neurotikus viselkedését.

A rokonszenvsántítás egyébként komoly fiziológiai következménnyel is járhat. Ha ugyanis a kutya nem használja valamelyik lábát, illetve nem végez vele elegendő izommunkát, akkor ez sorvadást, rostos szövetképződést vagy elfajulást okozhat.

Ha a kutya érzelmi stresszben vagy szervi gyengeségben szenved, előfordulhat, hogy sántít arra a lábára, amelyet az orvos már kezelt. Ennek a voltaképpen eltúlzott viselkedésnek a különböző formáit igen nehéz elkülöníteni a ténylegesen kiújuló vagy súlyosabbá váló régebbi lábsérülésektől. Ilyenfajta lábemelgetést és rokonszenvsántítást figyeltek meg bizonyos agysérülések következményeként, továbbá közlekedési balesetek és olyan betegségek után, amelyek krónikussá fajultak. Előfordulhat az alázatos lábemelgetés és a rokonszenvsántítás öregkorban is.

HIPERAKTIVITÁS

A túl mozgékony kutyák hiperaktivitása mögött rendszerint valamilyen magatartászavar húzódik meg: általában az állat érzelmeinek rendszeres túláradása következtében alakul ki a felfokozott mozgékonyság. Az ilyen eb mindenre a normálisnál élénkebben, hangsúlyozottabban reagál. Séta előtt például izgalmában feltűnően sokat és nagyokat ásít, nyújtózkodik: pihenés közben sokat vakaródzik: állandóan nyalogatja szőrzetét, nemi szerveit, végbélnyílását.

Hiperaktív kutya. Túlzott mozgékonyság, izgatottság, pontatlan, gyorsmozdulatok jellemzik az ilyen állatot

A hiperaktív kutya izgatott, nyugtalan, sokat futkos fel és alá, mintha nem találná a helyét. Minden neszre idegesen reagál, állandóan fülel, szimatol, üdvözlő viselkedése is felfokozott: gazdája felugrál, kezét, arcát nyalogatja, csahol, ugat, szinte félelmi reakciója is szélsőséges és eltúlzott. Ha valamitől megijed, minden ízében remeg, görnyedezik lapul, csúszik, mászik, fülét, farkát behúzza, olykor maga alá is vizel. Gyakran viszont túl agresszív, nehezen fékezhető, engedetlen, mindennek és mindenkinek nekirontana.

A túl mozgékony eb mozdulatai is túl gyorsak, ennélfogva meglehetősen pontatlanok, az állat szófogadatlan, nehezen kezelhető és figyelmetlen. Rosszul tűri a pórázt, a szájkosarat, általában rendkívül falánk, rengeteget eszik, feltűnően sokat iszik és sokat vizel.

Az eddig elmondottakból nyilvánvaló: a hiperaktív kutyával bizony nem könnyű az élet. A durvaság, goromba fenyítés nem használ, sőt az eb hamissá, megbízhatatlanná válik. Ha túlzott mozgékonyságát állandóan megkötéssel vagy netalántán láncon tartással próbáljuk megakadályozni, elhatalmasodhat rajta az agresszivitás és a kóborlási hajlam.

INFANTILIZMUS

Tudvalevő dolog, hogy a túlzott gyámkodás és agyondédelgetés a felnőttkorban teljes önállótlansághoz, egyfajta tipikusan gyermeki viselkedésforma állandósulásához vezethet. Így van ez a kutyáknál is. Önállótlanságuk egészen odáig fajulhat, hogy például a felnőtt eb nem hajlandó a tányérjából vagy a földről enni. Csak azt a falatot nyeli le, amit gazdája szinte "előrágott" és kanállal a szájába gyömöszölt! Az ilyen eb szociális és szexuális magatartásformáira a gyermekdedes félénkség, a védelemre szorultság, az infantilis menekülésvágy és az egy személytől való végletes függés jellemző. Idegen fajtársakkal való kapcsolatteremtésében rendkívül félénk. Ha találkozik velük az utcán, gazdája mellé vagy mögé lapul, farkát behúzza és nyüszít. Bezzeg ha felveszik, máris szemtelenül kaffog az idegenre! Ismeretlen területen vagy éjszaka a sötétben gazdájától egy tapodtat sem mer mozdulni, a legkisebb ijedségre a földre fekszik és kölyök módra vinynyog.

Az infantilis szuka tüzelési időszakban ijedt, agresszív védekezéssel reagál a kanok közeledési kísérleteire, az infantilis kan pedig bizonytalankodik, és nem a megfelelő helyen próbálkozik.

Vannak olyan szukák, amelyek annyira kötődnek gazdájukhoz, hogy kölykeiket elhanyagolják, vagy féltékenyek rájuk, és egyenesen betolakodóknak tekintik őket.

A válogatós, finnyás evés ugyancsak infantilis magatartásra vall, bár alkalmanként krónikus természetű organikus betegség (például mandulagyulladás) is előidézheti. Az infantilis állat gyakran kiválasztási rendellenességekkel küzd. Amennyiben a kutya egy-két éves korára még mindig nem szobatiszta, az jórészt gazdája hibája. Nyilván nem volt például elég következetes az oktatásban, vagy túlságosan féltette kedvencét a fertőzéstől, és nem vitte elég gyakran sétálni. A gazdájuktól túlságosan függő, agyonkényeztetett ebek a fájdalmakra is fokozottan reagálnak. Persze a fordítottja is igaz: nemcsak a kényeztetés, hanem a túl szigorú, brutális bánásmód is előidézheti az infantilis magatartásformák állandósulását.

Az infantilis viselkedéshez való visszatéréshez vezetnek bizonyos megoldatlan konfliktushelyzetek, kudarcélmények is. Mint ismeretes, a serdülő kan a nálánál nagyobb, rangsorban előbbre álló fajtársakkal való találkozásakor olykor a hátára fekszik, mintegy megadja magát. Nos, ez normális viselkedés. Ha azonban ez a fajta reagálás felnőtt korban is rendszeressé válik, akkor már egy infantilis vonás állandósulásáról van szó!

Infantilis eb - állandósul benne a gyermekded magatartásforma

A kölyökkori viselkedésformákhoz való viszszatérés lehet célszerű alkalmazkodási mechanizmus is. A kutya a túlélés érdekében reménytelen vagy annak látszó helyzetekben is "infantilizálódhat". Gondoljunk csak a megsebzett, megnyomorított madarakra, amelyek saját maguk ellátására immár alkalmatlanok, és fajtársaiktól, illetve az embertől fióka módjára koldulnak. A farkasok is úgy táplálják néha sebzett vagy mozgásukban gátolt falkatársaikat, mintha azok kölykök lennének. Sajátos módon olykor-olykor még az is előfordul, hogy az ideiglenes infantilissá vált állat előbb-utóbb ismét "felnőtté" érik.

SZEXUÁLIS ABNORMALITÁSOK

Az agyondédelgetett, túl korán egyetlen helyhez és személyhez kötődő ebek gyakran képtelenek a párzásra, illetve kizárólag gazdájuk iránt mutatnak szexuális érdeklődést. Azok a kanok, amelyeknek a szocializálási időszakban nincs elég lehetőségük, hogy alomtestvéreikkel vagy fajtársaikkal nemi színezetű játékot játszanak, bizony sokáig (néha egész életükre!) ügyetlenek, félszegek, esetlenek maradnak. Például nem a megfelelő helyen "kísérleteznek": oldalról vagy elölről ugranak fel a szukára.

A párzási aktus végrehajtására való képtelenséget vagy az attól való idegenkedést a legkülönbözőbb tényezők okozhatják. A veleszületett rendellenesség, a herék fejletlensége például csökkent hormontermeléshez és ezen keresztül lanyha nemi érdeklődéshez vezethet. Bizonyos agyi károsodások vagy rendellenességek ugyancsak zavarokat okozhatnak a szexuális viselkedésben.

Az "alacsony társadalmi pozíció" késlelteti, sőt esetleg megakadályozza a nemi érést, és a szexuális funkció ösztöncselekvésének teljes gátlástalanságához vezethet. Ismeretes, hogy rangban magasabban álló nőstények nehezebben hajlandók párzani alacsonyabb rangú kanokkal. Amikor az ilyen labilis kan túlságosan magabiztos szukával nő fel, és egyéb fajtársakkal nincs semmi kapcsolata, előfordul, hogy szexuális téren még kétéves korban is kölyök módra viselkedik: vizeléskor leguggol, ahelyett, hogy felemelné a lábát, ha pedig összekerül egy tüzelő szukával, nem tud vele mit kezdeni... Ilyenkor a rangsorban magasabban álló szuka nemegyszer kan módjára ráugrik a bizonytalan ifjoncokra, és játékra készteti ahelyett, hogy a fajfenntartással törődnének...

Fiatal kan maszturbációja

A hosszú ideig kennelben tartott fiatal kanok hajalmosak a homoszexualitásra. Elég sűrűn előfordul a kutya önkielégítése is. Ez nem tévesztendő össze a fiatal kan maszturbációjával (mellső lábaival különböző tárgyakat vagy más kutyákat megragad és hágó mozdulatokat végez), amely tulajdonképpen normális viselkedésnek számít, és idővel teljesen elmúlik. Az is előfordulhat - igaz, csak nagyon ritkán -, hogy egyes kutyákból más állatfajok egyedei váltanak ki szexuális reakciókat.

RENDELLENES TÁPLÁLÉKFELVÉTEL

A kölykök általános és rossz szokása, hogy minden útjukba kerülő tárgyat megrágnak, lenyelnek. Ez a "felfedező" viselkedés - bármennyire is joggal rosszallhatjuk - tulajdonképpen normális. Kifejlett kutyákon viszont ezek a tünetek már valamilyen rendellenességre utalnak. Elég gyakori például a kőrágás, amelyet a kutyatulajdonosok többsége sajnos azzal intéz el, hogy "rossz tulajdonság", "koptatja a fogát" stb. Pedig ennél többről van szó: a kőrágás eltorzult viselkedésforma, főként a foglalkoztatás hiánya, a tétlenség idézi elő, s egyre nagyobb szenvedéllyé válhat! Így védekezik ösztönösen a kutya a semmittevés, a mozgáshiány ellen. Ilyenfajta unaloműző tétlenséget feloldó, helyettesítő tevékenység az is, amikor a hosszabb ideig egyedül hagyott állat károkat okoz a lakásban.

A kőrágásnak gyakran az a következménye, hogy a kutya lenyeli a kavicsot, és elzáródik a bele. Ilyenkor műtéti beavatkozás válhat szükségessé. Ennek a rendellenes viselkedésnek az orvoslása semmi esetre sem az, hogy nem adunk lehetőséget a kőrágásra - hiszen gyakorlatilag szinte lehetetlen megakadályozni, hogy ebünk kavicshoz jusson. A helyes és célravezető módszer mindenképpen a leszoktatás.

A rendellenes táplálékfelvételi szokások között ugyancsak gyakran szerepel a "bizarr étvágy" - ilyenkor a kutya füvet, kavicsot, forgácsot vagy földet eszik. Ez a viselkedés azonban a legtöbb esetben nem sorolható az idegrendszer zavarai közé, általában inkább valamilyen kóros állapotra (gyomorhurutra vagy krónikus bélgyulladásra, esetleg krónikus torokgyulladásra) vall.

TORZ ANYAI VISELKEDÉS

A kölykező szukának nyugodt, zavartalan körülményekre van szüksége. Ha környezetében hirtelen erős, zavaró változások történnek, ez kizökkentheti normális, ösztönös anyai viselkedéséből. Eléggé általános ilyenfajta rendellenesség, amikor az 56. nap előtt világra hozott kölykökről (mint tudjuk, a normális kihordási idő 56-65 nap) a szuka egyszerűen nem vesz tudomást, illetve szerencsés esetben a fialás vége felé nagy nehezen elfogadja őket. Torz anyai viselkedésnek tekinthető az is, hogy a már elválasztott, de még az alomban tartózkodó kölyköket a szuka elmarja az étel mellől, esetleg súlyos sebeket ejt rajtuk.

A torz anyai viselkedés legszélsőségesebb példája a kannibalizmus, amely a kutyák körében viszonylag ritka, de előfordul. Egy boxer szuka például fialás közben két kölykének - közvetlenül azután, hogy a világra jöttek és a burkot fölharapta - leharapja a fejét és lenyelte...

Német juhászkutyákkal, boxerokkal, dobermannokkal, sőt rottweiler szukákkal is nemegyszer megtörténik már, hogy ellés után az anyakutya kiharapta a kölyök köldökcsont körüli hasizmait. Egy óriás schnauzer szuka az egész almot (7 kölyköt!) 3 hetes korukban kizsigerelte, a megmaradt részeket pedig elásta a homokban.

TÚLZOTT AGRESSZIVITÁS

Az ilyen jellegű viselkedészavarok rendszerint visszavezethetők a csoportba illeszkedés kritikus periódusában a kutyát ért megrázó élményekre, illetve tulajdonosnak ebben az időben elkövetett oktatási-nevelési hibáira. Gyakran előfordul - különösen nagyvárosi tartási viszonyok között -, hogy a lakás falai között bezárva, elszigetelten élő kedvenc túlságosan függ a gazdájától, ezért képtelen normális, illetve pozitív kapcsolatot kialakítani más állatokkal és emberekkel. Az ilyen állat általában "félelemből harapós" kutyává válik. Fordított esetben vagy az állat lesz domináns a gazdájával való kapcsolatában, vagy túlságosan védelmezőjévé válik tulajdonosának, s ilyenkor ugyancsak idegenekkel és más kutyákkal szemben. A hosszú ideig kennelben, emberektől elszigetelten tartott fiatal ebeken szintén kialakulhat egyfajta "öntudatlan agresszió" ismeretlen tárgyak, illetve emberek iránt.

A túlzott agresszivitás, többnyire a kutyát ért megrázó élményekrevezethető vissza

Az elhanyagolt kutya ugyancsak érdekes eset: érzelmileg hihetetlenül labilissá válik, idegenekkel szemben túlzottan félénk lesz. Az ilyen állatokat gyengéd bánásmóddal, illetve a beilleszkedés, szoktatás megújításával lehet kezelni. Ezekben a kutyákban ugyan általában kevés a harciasság, de elég gyakran haraphatnak félelemből, különösen ha menekülési lehetőségeik korlátozottak.

VÁRATLAN PSZICHÉS SÉRÜLÉSEK

A túl erős hirtelen ingerek, a váratlan sokkoló hatású változások a gyengédebb idegzetű kutyákban rendellenes viselkedést válthatnak ki, s ez állandósulhat is. Hangos zajoktól való abnormális félelem, irtózás az autóktól, villamosoktól, szokatlan tárgyaktól, ismeretlen élőlényektől - "bizarr viselkedést" (tömegiszonyt, abnormális agresszivitás stb.) fejleszthet ki az állatban, ami általában hiányos alkalmazkodó képességre utal. Amennyiben ezek a torz reakciók valamilyen konkrét tárgyra vagy személyre irányulnak, megfelelő figyelmes és hozzáértő kezeléssel fokozatosan újranevelhetjük az ebet, és megszüntethetjük benne a rendellenes reakciókat. Ennek egyetlen módja van csupán: meg kell tanulnia, hogy a számára félelmetes tárgyak vagy élőlények - ártalmatlanok!