Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

Parazitás betegségek

Parazitás betegségek

A parazita egy másik élőlényen vagy élőlényben, annak kárára élősködik. Ismerünk növényi és állati élősködőket. Növényi élősködők például a gombák. Állati paraziták az orsó-, a galandférgek, a tetvek, a bolhák stb.

Vannak külső és belső élősködők. A belső élősködők az egysejtűek, a galand- és az orsóférgek. Legtöbb fajuk az emésztőrendszerben él. Kártételük nem annyira a kutya elhullásában, mint inkább az állat lassú, nem megfelelő fejlődésében nyilvánul meg. Akadnak olyan bélférgek, amelyek szabad szemmel is láthatók a kutya székletében, mások viszont észrevehetetlenek.

A külső élősködők a kutya testének felületén élnek. A bolhák, kullancsok csak időszakosan, vérszívás céljából keresik fel a kutyát, majd elhagyják és különböző búvóhelyeken rejtőznek el. A tetvek, a rühatkák, a demodexatkák folyamatosan élősködnek az állaton. Az időszakos, külső élősködők sokkal gyakoribbak, mint az állandó paraziták.

A parazita életciklusa bizonyos mértékig a gazdaállattól, esetünkben a kutyától függ. Nem mindegyikük ártalmas: a jól gondozott eb parazitái a legtöbb esetben nem okoznak gyakran túlértékelik ezeket, mint a különféle betegségek okozóját. Egyes paraziták persze bizonyos körülmények között valóban okozhatnak betegséget. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nem mindegyik parazitával fertőzött állatban jelentkeznek frappánsan a tünetek.

A legtöbb élősködő csak egy bizonyos meghatározott fajú állatban él. Ezt fajlagosságnak nevezzük. A Demodex capis nevű atka például csak a kutya szőrtüszőjében élősködik. A kutyabolha viszont embert és állatot egyaránt megtámad.

A legtöbb parazita peték útján szaporodik. A pete az állat ürülékével kerül a külvilágra, ahol megfelelő hőmérséklet és nedvesség hatására lárva lesz belőle. A lárva azután tovább fejlődik. Aszerint, hogy ez a "fejlődés" miként történik, az élősködőket két csoportba osztjuk - vannak úgynevezett egygazdás és vannak köztigazdás élősködők. Egygazdás parazitáknál a lárva továbbfejlődése a szabadban történik, majd bizonyos idő múlva fertőzőképessé válik, s ha ilyenkor gazdaállatba kerül, ivarérett élősködő lesz belőle (pl. orsóféreg).

A köztigazdás élősködő "életútja" másként alakul. A petéből kikelt lárva hiába jut be a gazdaállat szervezetébe, ott elpusztul és nem fejlődik belőle ivarérett élősködő. Ezeknek a parazitáknak arra van szükségük, hogy a lárvák előbb-utóbb egy másik állatba, az úgynevezett köztigazdába kerüljenek, ott bizonyos fejlődésen menjenek keresztül, s ha ezután jutnak be a gazdaállatba, akkor válik csak belőlük ivarérett élősködő, ilyenek például a különféle galandférgek, amelyek köztigazdája a sertés, a szarvasmarha, a juh, sőt az ember is.

A parazitás fertőződést inváziónak nevezzük. Az élősködők főként tavasztól őszig fertőznek, mivel melegre és nedvességre van szükségük ahhoz, hogy petéik fertőzőképes lárvákká fejlődjenek. A fertőződés történhet szájon át, a bőrön keresztül, átoltás útján és végül méhen belül.

Az élősködők okozta betegségek sajátossága, hogy általában lassan alakulnak ki, s nemegyszer még az állatorvos előtt is bizonyos ideig rejtve maradhatnak. A paraziták táplálékot vonnak el a gazdaállattól, anyagcsere-termékeikkel mérgezik a szervezetét. Emiatt a fiatal kölykök a fejlődésben visszamaradnak, a kifejlett állatok lesoványodhatnak, ellenálló képességük nagymértékben csökken.

Vannak élősködők, amelyek a gazdaállat vérét vagy testnedveit fogyasztják. Nemcsak egyes vérszívó rovarok (bolhák, tetvek, kullancsok) károsítják ilyen formán az állatokat, hanem sokféle más élősködő is. A paraziták táplálékszerzésük közben kisebb-nagyobb sebeket okozhatnak egyes belső szervekben, például a bélcsatornában, ezeken keresztül baktériumok juthatnak a szervezetbe, amelyek azután megbetegedést okozhatnak.

Az ízelt lábú élősködők (kullancsok, bolhák) egy része nem csupán azzal károsítja a gazdaállatot, hogy időnként vért szív, hanem azzal is, hogy közben más élősködőket (babeziákat vagy vírusokat) vihet át az egészséges állatba.

Egyes állati élősködők megfertőzhetik az embert is, és súlyos, nemegyszer halálos betegséget okozhatnak.

A paraziták elleni sikeres harc kulcsa a megfelelő megelőzés, valamint a rendszeres ellenőrzés. Ha az általános napi gondozás során a tulajdonos figyelmen kívül hagyja bizonyos paraziták életciklusát, még akkor is gondjai támadhatnak, ha az élősdiek elleni gyógyszerezést akár naponta elvégzi. Amennyiben viszont megtanulja, hogy milyen paraziták léteznek és megismeri azok életciklusait, ez a körülmény segíti majd a megelőzésben. Azokon a helyeken, ahol sok kutyát tartanak együtt, különösen nagy súlyt kell helyezni a kennelhigéniára. Sok kennelben nagy gondot jelent például az ürülékek eltávolítása. Ehhez segítséget nyújthat a fertőtlenítőtartály, amely persze nem helyettesítheti a fekália elhordását.

A különböző rovarok ellen a korszerű szerekkel hatásosan védekezhetünk. A tapadós légyfogók is hasznosak, ha megfelelő helyre kerülnek - a kennelen belül. A tömeges megbetegedések elkerülését szolgálja a belső "lakóhelyek", valamint a kifutók rendszeres takarítása, fertőtlenítése, az ebek székletének vizsgálata, a bolhák, a rühatkák és a kullancsok irtása.

A védekezés másik fontos alapfeltétele, hogy idejében gyógykezeljük a bélférges ebeket. Ne várjuk meg, amíg az állatok erősen lesoványodnak vagy egy részük esetleg elhullik. A legkisebb gyanú esetén azonnal végeztessünk bélsárvizsgálatot, és ha kiderül, hogy a kutya fertőzött, gyógykezeltessük az állatot!

BELSŐ PARAZITÁK OKOZTA BETEGSÉGEK

Orsóférgesség

Okozó: orsóféreg (Toxocara canis). Tünetek: változó étvágy, gyakori hasmenés,a szőrzet fénytelenné válik, a has megduzzad. Védekezés: féreghajtó szerek, a higiéniai szabályok betartása.

Az orsóférgek életciklusa. A kutya lenyeli a Toxocara canis, az orsóféreg petéjét vagy lárváját (1): ezek a gazdaállat szöveteiben vándorolnak (2), és bejutnak a vesébe. Ha vemhes szuka fertőződik meg, akkor a vemhesség különleges körülményei által aktivizált lárvák többnyire behatolnak a magzat szöveteibe (3), és beveszik magukat annak bélrendszerébe. A kölykök születésük után is megfertőződhetnek ilyen élősködőkkel az anyatej révén (4). A felnőtt parazita petéi a kölykök és az anya ürülékével kikerülnek, s azok, amennyiben megeszik az ürüléket, ismét fertőzhetnek (5). Ha a lárvák nem maradnak a bélben, hanem kikerülnek a szabadba a széklettel, más gazdaállatot is találhatnak, melyben kifejlődhetnek és petéket rakhatnak le. Ezek nem jelentenek veszélyt, mivel csak rövid időt töltenek a gazdaállat külsején, amíg meg nem érnek.

Az orsóférgesség a kutya egyik leggyakoribb és legtöbb kárt okozó betegsége. Főleg a néhány hetes - tenyészetekben felnövő - kiskutyák fertőződhetnek vele.

Az orsóférgek 6-18 cm hosszú, merev, két végükön elhegyesedő, hengeres testű élősködők. Színük fehéressárga, illetve sárgásfehér. A nőstények petéket ürítenek, amelyek a kutya bélsarával kerülnek a külvilágra, ahol a petékből lárvák képződnek. A vastag burkú peték hosszú ideig életben maradhatnak, s a hőmérséklet-változásokkal szemben rendkívül ellenállóak. A lárvák szájon át kerülnek a kölykök bélrendszerébe.

Az orsóféreg lárvája vándorol a szervezetben. A vékonybélből a véna- és a nyirokrendszeren keresztül behatol a jobb szívfélbe, innen a tüdőartérián keresztül a tüdőbe. A tüdőből a légutakon keresztül kerül vissza a vékonybélbe és a test bármely részébe, idegrendszerbe, izomzatba, vemhesség esetén pedig a magzatba is eljuthat.

A kiskutyákat főleg szopós korukban fenyegeti a fertőződés veszélye, mert látszólag egészséges szukák is féreghordozók lehetnek, és testápolás közben a végbelük tájékára tapadt bélsármaradványokkal beszennyezhetik saját szőrzetüket, valamint csecsbimbójukat. Ilyenformán a kölykök könnyen orsóférgessé válhatnak, sőt az is előfordulhat, hogy a magzatok már a méhen belül fertőződnek.

A kutya bélcsatornájában kialakuló orsóférgek számuknak megfelelő súlyosságú, s többnyire mechanikai természetű elváltozásokat okoznak. A bél nyálkahártyája hurutossá válik, kipirosodik, itt-ott tűszúrásnyi vérzések keletkezhetnek. Ha sok az orsóféreg, eldugaszolhatják a bél üregét, ezáltal bélelzáródást okozhatnak. Ezek a férgek mérgező hatású anyagokat is termelnek, amelyek kellemetlen tüneteket válthatnak ki a kölykökben. Az erősen fertőződött kiskutyák növekedése lelassul, s ezáltal különösen fogékonyakká válnak a különféle vírusos betegségek iránt. Étvágyuk változó, gyakran van hasmenésük, székletükben, néha hányadékukban orsóférgek is találhatók. Szőrzetük borzassá, fénytelenné válik, ápolatlan benyomást keltenek. Hasuk gyakran megduzzad, lazán, ernyedten lelóg.

Bár az orsóférgesség ritkán halálos kimenetelű, ennek ellenére már az enyhébb fertőzés is komoly károkat okozhat a kölykökben, főként olyanformán, hogy rendszerint egy-egy állomány, illetve alom valamennyi egyedét érinti. Szerencsére a kölykök 4-5 hónapos korukon túl ellenállóképessé válnak az orsóférgekkel szemben; komolyabb invázió ilyen korban már nem fordul elő. Sőt ha netán orsóférgesek voltak, ekkorra már kikerülnek a szervezetükből ezek az élősködők.

Az orsóférgesség ellen kitűnő gyógyszerekkel rendelkezünk, bár a védekezést megnehezíti az a körülmény, hogy a peték a kémiai és hőhatásokra alig-alig reagálnak, elpusztításuk tehát nem könnyű. Általános tapasztalat, hogy például a szárazság sok petét elpusztít, de nem oldja meg végképp a problémát. A legtöbb fertőtlenítőszer ugyancsak hatástalan az orsóféregpetékkel szemben, főleg azért, mert a nőstény orsóférgek naponta több ezer petét termelnek, s ezek hosszú évekig megőrzik fertőzőképességüket.

Ostorférgesség

Okozó: ostorféreg (Trichuris vulpis). Tünetek: vastagbélgyulladás, soványság,vérszegénység. Védekezés: fokozott tisztaság, gyógyszeres kezelés.

A kiskutyák vastagbelében gyakran előforduló sárgásszürke színű 4,5-7,5 cm hosszú ostorféreg első kétharmada hajszálvékony, hátsó harmada vaskosabb. Több ezer petét is rakhat naponta, ezért aztán a kutyák egymást, sőt saját magukat is fertőzhetik.

A peték szájon át kerülnek az állatba, ahol a kikelt lárvák először a vékonybél nyálkahártyájába furakodnak, majd - fejlődésük későbbi szakaszában - a vastagbélbe jutnak, s mintegy 36 nap alatt válnak ivaréretté.

Az enyhe invázió tünetmentes. A gyakorlati tapasztalatok szerint az ostorférgek a bél nyálkahártyájába furakodva élősködnek ugyan, de ritkán idéznek elő bélhurutot. Csupán az elhanyagolt esetek, a rendkívül erős inváziók okozhatnak komolyabb gondot.

Ilyenkor vérömléses vastagbélgyulladás alakulhat ki: az állat lesoványodik, vérszegénnyé válhat.

A betegséget egyébként kizárólag a bélsár mikroszkópos vizsgálatával lehet megállapítani. A fertőződés rendszerint tömegesen, kennelben tartott kutyákon jelentkezik, éppen ezért a védekezés egyik legfontosabb része a rendszeres és alapos takarítás, fertőtlenítés. Az ólakat, az ólak falát, berendezési tárgyait többször, alaposan kell lemosni forró lúggal. Az ostorférgek gyógyszeres kezeléssel kihajthatók.

Kampós- vagy horgasfejű férgesség

Okozó: kampós- vagy horgas fejű bélféreg (Ancylostoma caninum, Uncinaria stenocephala). Tünetek: vérszegénység, halvány kötőhártya,híg - gyakran véres - bélsár, soványság. Védekezés: megelőzés, kennelhigiénia.

Viszonylag ritka betegség. Elsősorban kennelben tartott kutyák között fordul elő. A kampós- vagy horgas fejű férgek tulajdonképpen fonálférgek, s a vékonybélben élősködnek. Egy-két cm nagyságú, szürkésfehér, szürkésvörös paraziták. Petéket termelnek, amelyek a bélsárral kerülnek a külvilágra, és - köztigazda nélkül - fejlődésre alkalmas lárvákká alakulnak. Az eb leggyakrabban féreglárvával, illetve petével fertőzött eleség vagy ivóvíz útján betegedik meg. Ha kennelben tartott kutyákról van szó, a féreglárvák rendszerint az állat bőrén keresztül hatolnak be, majd hosszú vándorlás után megtelepednek és kifejlődnek a vékonybélben. Előfordulhat úgynevezett méhen belüli fertőzés is. Ilyenkor a vemhes állat lárvával fertőződik, amely a véráram útján bejut a magzatba. Az enyhébb fertőződéseknek nincs különösebb jelentőségük, nagyobb számú féreg jelenléte azonban - főként, ha fiatal ebekről van szó - súlyos tünetekkel járhat, amelyek összefüggésben vannak a bélférgek táplálkozási módjával. Ezek a paraziták ugyanis jól fejlett, gömbölyded fogszerű képletükkel a bél nyálkahártyájának egy-egy részét megsértik, és onnan vért szívnak. Helyüket állandóan változtatják, így a bél falán több sebet ejtenek. Eltávozásuk helye vérzik, szívásukkal is jelentős vérveszteséget okozhatnak, ezenkívül a nyálkahártya-sérülések baktériumos fertőződésekre nyújtanak alkalmat.

A tünetek: vérszegénység, halvány, súlyosabb esetben porcelánfehér kötőhártyák. A bélsár rendszerint híg, gyakran véres, az ebek visszamaradnak a fejlődésben, lesoványodnak, elerőtlenednek, esetleg elhullanak. Különösen a születés előtt fertőzött kölyköknél fordul elő, hogy a súlyos vérveszteség következtében olyan gyorsan elpusztulnak, hogy a betegség felismerésére nincs lehetőség.

A gyógyszeres kezelés minden esetben az állatorvos feladata! A tulajdonos dolga a megelőzés! A közösen tartott kutyák kenneleit tartsuk állandóan tisztán, így elkerülhetjük az újrafertőződést, illetve azt, hogy az ebek egymást megfertőzzék. Homokos, sáros területeken a lárvákat úgy pusztíthatjuk el, hogy a földet felszórjuk konyhasóval. A kennelek fertőtlenítését forró, lúgos oldattal végezzük.

A betegség leküzdésére ma már hatásos gyógyszerek állnak rendelkezésre. Egyes országokban a fertőződést újabban védőoltásokkal igyekeznek megelőzni.

A kampós fejű férgek az ember egészségére is károsak lehetnek, de ilyen esetek nagyon ritkán fordulnak elő. A lárvák áthatolnak az ember bőrén, és apró, vörös színű dudorokat, csíkokat, viszketést okozhatnak. Az ember egyébként sohasem a beteg kutyától, hanem a lárvákat tartalmazó területről fertőződik!

Trichinellosis

Okozó: Trichinella spiralis. Tünetek: magas láz, bágyadtság, étvágytalanság, nyálkás vagy véres hasmenés, sötétvörös vizelet, hasi fájdalmak. Védekezés: a nyers sertés- és vaddisznóhús-készítmények etetésének elkerülése!

A betegség előidézője egy kicsi, alig néhány milliméternyi fonalféreg, amely a bélben él. Az invázió izomtrichinellákkal történik, ha fertőzött nyers-, vagy nem kellően megfőzött sertéshúst fogyaszt a kutya. A trichinellák nem gazdafajlagosak: leggyakrabban vadon élő állatokban (rókában, vaddisznóban, patkányokban, borzban stb.) fordulnak elő. A háziállatok közül főleg a sertést "kedvelik", amely legtöbbször úgy fertőződik, hogy megetetik vele az elejtett róka vagy borz tetemét. A betegséget az ember is megkaphatja.

A lárvák a kutya vékonybelében mintegy két nap alatt válnak ivarérett férgekké, s azok nőstényei néhány napon belül újabb lárvákat hoznak létre. Ezek a véráramba vándorolva eljutnak az izmokba, ahol betokozódnak és 3 hét múlva újra invázióra alkalmassá válnak. A kutya a trichinellafertőzésre igen érzékeny. A bélben megtelepedett paraziták toxinjaik és mechanikai izgatásuk révén bélgyulladást okoznak, amelyet magas láz, bágyadtság, étvágytalanság, nyálkás vagy véres hasmenés kísér. A vizelet barnás-feketésvörös, a nyálkahártyák halványak vagy sárgák. Rendkívül feltűnőek a hasi fájdalmak. A légzés nehéz, az állat rohamos testhőmérséklet-csökkenés közepette elpusztul.

Dipylidium caninum életciklusa

A gyógykezelés ritkán jár eredménnyel. Mire a diagnózist felállítják, addigra a férgek többnyire eltűnnek a bélrendszerből, az izomtricinellákra pedig már nem hatnak a gyógyszerek. Éppen ezért az egyetlen védekezés tulajdonképpen az, ha nyers vagy félig főtt sertés-, illetve vaddisznóhúst, kolbászt, sonkát, oldalast nem adunk a kutyának, és nem fogyasztunk mi sem!

Galandférgesség

Okozó: Taenia-fajok, Dipylidium caninum, Exhinococcus granulosus. Tünetek: fénytelen szőrzet, levertség, étvágytalanság, gyomor-, bélgyulladásos zavarok, "szánkázás". Védekezés: a kutya ürülékének időnkénti vizsgálata, szakszerű táplálás, gyógyszeres kezelés.

A galandférgek a kutya legkellemetlenebb belső parazitái. Az állat vékonybelében sokféle galandféreg fordulhat elő, és ennek nem is elsősorban az eb egészségi állapota, hanem az emberrel való szoros kapcsolatai miatt van jelentősége. A kutyában leggyakrabban előforduló galandféreg a körülbelül fél méter hosszú és 3 mm széles ízekből álló, uborkamag alakú, galandféreg (Dipylidium caninum). Egy-egy férget mintegy 80-100 íz alkot. Az utolsó ízek vöröses színűek, hasonlítanak az uborkamagra (innen kapták nevüket), és telis-tele vannak petékkel. Az ízek előbb-utóbb leszakadnak a láncolatról, a bélsárral a külvilágra kerülnek, ott szétesnek, majd a kiszabadult galandféregpeték a bolhalárvákba kerülnek. Bennük fejlődik ki a galandféreglárva. A bolhát a kutya szétrágja, lenyeli és így kerül a galandféreglárva az állat vékonybelébe, hol kifejlődik a félméteres galandféreg - és az egész folyamat kezdődik elölről. A bolha tehát az uborkamag alakú galandféreg köztigazdája. Ezért is fontos, hogy folyamatosan védekezzünk ellene.

Főleg a vadász- és pásztorkutyákban fordulnak elő az 1-3 méteres galandféreg-fajok, az úgynevezett Taeniák. Ezek is ízekből állnak, amelyek 2-3 hónaponként leszakadnak és láthatóvá válnak a bélsár felületén.

A friss galandféregízek opálos fehér vagy rózsaszínűek, laposak, négyszögletesek. Horgukkal megkapaszkodva, araszolva mozognak. Száraz állapotban az ízek áttetsző sárgás vagy piszkosfehérek, rizsszem formájúak.

A galandférgességet nem mindig kísérik galandféregízek a székletben, éppen ezért csak a bélsár mikroszkópos vizsgálata deríthet fényt a betegségre.

A galandférgek között különösen veszélyes a háromízű galandféreg (Exhinococeus granulosus), mivel ennek a sertésen, a kérődzőkön és más állatokon kívül az ember is köztigazdája lehet. Petéje az ember májában, tüdejében, hashártyáján, agyvelejében hólyagféreggé fejlődhet.

A galandférgességnek általában nincsenek tünetei. Súlyosabb esetekben a kutya általános állapota romlik, szőrzete fénytelenné válik, kedvetlen, levert, esetleg étvágytalansággal, gyomor- és bélgyulladásos zavarokkal küszködik. Gyakori jelenség a széklettel kiürülő ízek, valamint a kutya úgynevezett "szánkázása". A mozgó ízek a végbél körül ugyanis visszamaradhatnak és irritálhatják az állatot, amely az ülepén való csúszkálással igyekszik tőlük (és természetesen az általuk okozott viszketéstől) megszabadulni.

Kedvencünk ürülékét ajánlatos időnként megvizsgáltatni. Ha kiderül, hogy fertőzött, az nem nagy tragédia, hiszen ma már sok galandférgesség ellen hatásos gyógyszert ismerünk. A gyógyszerezésen kívül rendkívül fontos a kutya fertőződésének megakadályozása, mégpedig olyan formán, hogy a már említett háziállatok zsigeri szerveit ne etessük meg vele, illetőleg a hólyagos zsigeri szerveket (a máj felületén található borsónyi, diónyi fehér dudorok) semmisítsük meg!

Strongyloidosis

Okozó: Strongyloides-fajok. Tünetek: fénytelen szőrzet, vérszegénység,soványság, általános leromlás. Védekezés: szigorú higiénia,megfelelő féreghajtószerek fertőtlenítés.

A betegséget vékony, 2-3 mm hosszú fonalférgek okozzák, amelyek a kutyák vékonybelében élnek, és peték útján szaporodnak. A peték a gazdaállatból a bélsárral kiürülnek, s megfelelő hőmérséklet és nedvesség hatására invázióra alkalmas lárvákká alakulnak. Az is előfordul, hogy ivarérett egyedekké fejlődnek, amelyek azután óriási tömegben ürítik petéiket, ezekből ugyancsak kialakulnak az invázióra alkalmas lárvák és - szájon keresztül vagy a bőrön át - a kutya szervezetébe jutnak. Megtelepedésüket a vékonybélben minden esetben hosszú vándorlás előzi meg. A vándorló lárvák olykor jelentős elváltozást okozhatnak a bőrben, a tüdőben, de a bélben élő férgek csak akkor veszélyesek, ha túl erős az invázió és sok kifejlett féreg található a vékonybélben. Ilyenkor az ebek nem fejlődnek megfelelően, leromlanak, lesoványodnak, bundájuk borzas és fénytelen lesz, esetleg vérszegénnyé válnak. Mindezek a tünetek azonban ritkán tapasztalhatók.

A fertőződés elleni egyetlen hatásos védekezés a tisztaság! Ahol a betegség mégis előfordul, ott az állatokat megfelelő féreghajtó szerrel kell kezeltetni. A kenneleket, az ólakat ilyen esetben természetesen alaposan és többször fertőtlenítsük forró lúggal, esetleg klórlúggal.

Spirocercosis

Okozó: Spirocerca lupi. Tünetek: nem jellegzetesek. Védekezés: gyógyszeres kezelés.

E vörös színű fonalféreg a kutya nyelőcsövében, gyomrában, aortájának felében vagy más belső szervében telepszik meg, és különböző nagyságú (borsónyi, diónyi) kötőszövetes gócokat hoz létre. A tünetek nem jellegzetesek. Az élősködő megtelepedése olykor-olykor idegrendszeri zavarokat okozhat. A kutya fonalféreg fertőző lárváját tartalmazó bogarak vagy kis rovarevő állatkák elfogyasztásával fertőződik. Az elváltozás felismerése a Spirocerca petéinek az állat bélsarából történő mikroszkópos kimutatásával lehetséges. Sajnos gyakran csupán a kórboncolással deríthető fel a baj, amikor is az állat nyelőcsövének vagy aortájának falában különböző nagyságú elhalásos gócokat találnak, bennük a fonalféreggel. Szerencsére megfelelő gyógyszerekkel a férgek ma már elhajthatók.

Dirofilariosis

Okozó: Dirofilaria imitis, Dirofilaria repens. Tünetek: szívbelhártya-gyulladás, vérkeringési zavarok, embólia, hasvízkór, vérvizelés. Védekezés: gyógyszeres kezelés.

A mintegy 5-30 cm hosszú, elevenszülő élősködők lárvái a gazdaállat szövetnedvében, vérében úszkálnak. Ezek a férgek vérszívó rovarokban (szúnyog, kullancs, bolha) telepednek meg, ahol invázióképessé válnak, s ott mintegy háromnegyed év alatt teljesen kifejlődnek...

Megtelepedési helyük a bőr alatti kötőszövet, a tüdőartéria, a jobb szívkamra, a hörgők és az izom közötti kötőszövet, ahol kisebb-nagyobb elváltozásokat okoznak (szívbelhártya-gyulladás, vérkeringési zavarok, trombusképzés, embólia, hasvízkór, máj- és léphipertrófia).

Tünetek: vérkeringési zavarok, vérvizelés, hasvízkór, esetleg idegrendszeri rendellenességek. A beteg állat néha erősen vakarózik. A Dirofilaria-fertőzöttség laboratóriumi vérvizsgálattal kimutatható. A betegségnek jelenleg még nincs igazán hatékony ellenszere.

Coccidiosis

Okozó: coccidiumok. Tünetek: nyálkás, véres széklet, krónikus bélhurut, étvágytalanság, levertség, vérszegénység. Védekezés: a környezet tisztán tartása, fertőtlenítés, gyógyszeres kezelés.

A coccidiumok egysejtű élőlények, parazita módjára élnek, a bélnyálkahártya sejtjein telepednek meg és ott is szaporodnak. Bár a kutya is megkaphatja, ilyen diagnózist csak ritkán állapítanak meg, mert ehhez a széklet mikroszkópos vizsgálata szükséges.

Enyhe fertőződés esetén kutyák nem szorulnak különösebb kezelésre, főleg akkor nem, ha idősebb korukban támadja meg őket a betegség. A beteg állatok viszont fertőzhetik környezetüket, s ez főleg a fiatal, fejlődésben lévő ebekre veszélyes. Ha ugyanis a kiskutya súlyos fertőzést kap, akkor a coccidiumok roncsolhatják a bél nyálkahártyáját, megtámadott bélszakaszokban daganatszerű csomók képződhetnek, sőt az előforduló vérzések a kölyök teljes legyengüléséhez vezethetnek. Széklete gyakran véres, nyálkás, krónikus bélhurutot is kaphat. Ilyenkor étvágya csökken, erősen lesoványodik, szőrzete fénytelenné válik, kedvetlen, levert lesz, kötőhártyája, szájnyálkahártyája elhalványodik, esetleg vérszegénység is felléphet.

A súlyosabb fertőződést a környezet tisztán tartásával, fertőtlenítésével, az ebek bélsarának rendszeres eltávolításával előzhetjük meg. A kialakult betegséget szulfonamid-készítményekkel orvosolják.

Babeziózis

Okozó: Babesia canis. Tünetek: fáradékonyság, változó hőmérséklet, véfestékvizelés. Védekezés: a fertőzött helyek elkerülése, a kullancs gyors eltávolítása, gyógyszeres kezelés.

A bajt - amelynek okozója a vörösvérsejtekben élősködő véglény (egysejtű parazita) - kullancsok terjesztik. Az ivarérett nőstény kullancs úgy fertőződik, hogy fertőzött vért szív. Mint hogy a babesiák bizonyos fejlődési átalakulások után belekerülnek a kullancs petéibe is, utódai mind lárva, mint nimfa korukban fertőzhetik a kutyákat. A babesiák a kullancsban, valamint petéiben is áttelelnek, éppen ezért az előző évben fertőzött kullancsok tavasszal, nyáron és ősszel folyamatosan fertőznek.

A körte alakú babesiák a vörösvérsejteket támadják meg és rombolják szét azáltal, hogy azokban megtelepednek és szaporodnak. A következmény: vérfestékvizelés, magas láz, étvágytalanság, aluszékonyság.

A betegség rendszerint magas (40-42 °C-os ) lázzal kezdődik. Az akut esetek gyakran halállal végződnek. Az elhúzódó enyhe fertőződés során az állat fáradékony, testhőmérséklete hol magas, hol normális. Súlyosabb esetekben vérfestéket vizel.

Hazánkban Somogy és Baranya megye egyes területein észlelték a betegséget. Az itt élő kutyák ismételt fertőződések miatt immúnissá váltak. Az újonnan ide került ebek viszont könnyen megbetegedhetnek. A betegséget átvészelt állatok rendszerint hosszabb ideig, néha évekig parazitagazdák maradhatnak.

A kutyákat lehetőleg tartsuk távol a fertőzött helyektől. Ha mégis kullancs kerül rájuk, gyorsan távolítsuk el. Ma már rendelkezünk olyan gyógyszerrel, amellyel az időben diagnosztizált babesiosist minden további nélkül kikezelhetjük.

KÜLSŐ PARAZITÁK OKOZTA BETEGSÉGEK

Bolhásság

Okozó: Ctenocephalides canis, Pulex irritans. Tünetek: erőteljes vakaródzás, esetleg allergiás bolhaekcéma. Védekezés: szakszerű táplálás, kennelhigiénia, szőrápolás, bolhairtó szerek.

A bolhák száj nélküli, sötétbarna rovarok. Testméretükhöz viszonyítva valóságos ugróbajnokok. Táplálékukat vérszívással szerzik Nem különösen gazdaspecifikusak: annak ellenére, hogy számos bolhafaj ismeretes, a macskabolha éppúgy megtalálható a kutyán, mint a kutyabolha a macskán. Az állatok bolhája egyébként az embert is előszeretettel "felkeresi".

A bolhák vért szívnak, nyugtalanítják az állatokat, és bélsarukkal beszennyezik a kutya bőrét. Tojásdad, fehéres színű petéik körülbelül 0,5 mm nagyságúak. A petékből kikelő lárvák 4-5 mm hosszúak, s a harmadik vedlés után bebábozódnak. A bábból rendszerint 1-3 nap múlva kel ki a kifejlett bolha. Teljes fejlődési idejük a külső hőmérséklettől függően 2-4 hét. Kedvezőtlen körülmények között az egész átalakulás hónapokig is elhúzódhat.

A bolha életciklusa. A bolha nősténye (1) lerakja a petéket a földre (2) vagy a kutyaólban, s ezekből egy hét leforgása alatt kikelnek a lárvák (3), melyek begubóznak. Két vagy három hét múlva a báb (4) a gubó belsejében felnőtté alakul. Minthogy a kutyabolha közvetítő gazdaállata a Dipylidium caninumnak lárva állapotban, igyekezni kell a fertőződés kockázatát a minimumra csökkenteni. Egyébként a kutyabolha megfertőzheti az embert is, s az emberbolha (Pulex irritans) ugyancsak élősködhet a kutyán.

A bolhák nemcsak vérszívásukkal károsítják a kutyát, de az állat egyik galandférgének (Dipylidium caninum) is köztigazdái lehetnek. A bolhásság nem természetes állapot, mint azt sokan hiszik. Már alig néhány bolha is komoly betegséget idézhet elő, nagyszámú bolha pedig jelentős vérveszteséget okozhat például a kölyöknek vagy a beteg, legyengült, idős kutyának. Allergiás bőrgyulladást is "kiprovokálhatnak".

Miután a bolha életciklusának nagyobbik része nem a kutyán zajlik, ezért kedvencünk bolhátlanításával nem szabadulhatunk meg teljesen ezektől a parazitáktól. A fertőzött fekhely kimosására vagy elégetésére és a környezet alapos takarítására is szükség van.

Ha kutyánk bolhás, első dolgunk legyen jó alaposan megfürdetni. Ne felejtsük azonban, hogy ilyenkor csak mechanikusan távolítjuk el ezeket a parazitákat. Ha nem öblítjük le alaposan a kutya bundáját, amint száradni kezd, a víztől elbódult bolhák ébredezni kezdenek, s újból problémát okozhatnak. Fürösztés után a további bolhátlanítás érdekében valamilyen bolha elleni oldattal, porral vagy permettel kezeljük a kutya szőrét. Egyébként ha az ebet szakszerűen tartjuk, etetjük, a higiéniára súlyt helyezünk, a bolhásságnak elejét vehetjük. Az állat bundájának rendszeres tisztogatása, tehát a szőr ápolása ugyancsak ritkítja a bolhákat.

Rühösség

Okozó: rühatkafajok.

Tünetek: erőteljes vakaródzás, apró piros dudorok az állat bőrén, szőrhullás, fejrázás, nyugtalanság.

Védekezés: higiénia, fertőtlenítés, gyógyszerezés.

Szőrtüszőatka

A rühességet kicsiny, szabad szemmel alig látható atka okozza, amely állandóan a bőrben élősködik, és nemzedékről nemzedékre ugyanabban a gazdában fejlődik. A betegségre - nemre és korra való tekintet nélkül - minden kutya fogékony.

Rühatka

A rühatka teste parazita életmódhoz alkalmazkodott, lapos, tojásdad, teknős formájú. Szőre rövid, hátrahajló, tüskeszerű. Járatokat fúr a bőrben, a szarurétegben, ezekben él, fejlődik, ide rakja petéit és székletét. Hámsejtekkel táplálkozik, közben rágja "alagútját" - naponta 1-3 millimétert halad előre. Főleg éjszaka tevékenykedik. Mászkálása erős viszketést vált ki a kutyában. A nőstény rühatka naponta 1-2, élete végéig összesen mintegy 20-50 petét rak. A petékből kikelő lárva új járatot fúr magának, megnövekszik, vedlik és mintegy 4-6 hét alatt ivaréretté válik.

A fülatkák a kutya fülcsatornájában élnek, a bőrhámlási foszlányokból táplálkoznak. Nagy mennyiségű, sötétvörös fülzsír, erőteljes fejrázás és fülvakarás jelzi jelenlétüket. Ha arra gyanakszunk, hogy kutyánknak fülatkája van, darab vattával vegyünk ki egy kevés fülváladékot, tegyük fekete papírra, és erős fénynél, nagyítóval vizsgáljuk meg. A fülatkák akkorák, mint egy gombostűfej, a fekete háttér előtt fehér pontként mozognak.

A sarcoptes rühatkák főleg az ebek fején, a fülek szélén, a szemboltokon, ritkábban a nyakon vagy a has alján szoktak megtelepedni. Ha nem kezelik ellenük a kutyát, a rühesség az egész testre átterjedhet, ami a bőr gyulladásával, megvastagodásával, szőrhullással, valamint erős viszketéssel jár.

Fiatal kutyák gyakran fertőződnek a Notoedre cati nevű rühatkával, amelyet elsősorban fertőzött nyulaktól vagy macskáktól kapnak meg. Az atkák a fejbőrön szaporodnak el, ahol pikkelyesedést és pörkösödést okoznak. Súlyos esetekben a bőr vaskos ráncokat vet, ezeket a kutya erőteljesen vakarja.

A rühatkák gazdaspecifikusak, azaz csak kivételes esetben fordul elő, hogy valamelyik atka a gazdaállaton kívül idegen fajú élőlényen, például az ember bőrén is megtelepedjen és tartósan szaporodjon. Ha ez mégis megtörténik, az általuk okozott bőrelváltozások rövid ideig tartanak, s rendszerint kezelés nélkül is meggyógyulnak.

Szőrtüszőatkásság

Okozó: szőrtüszőatka (Demodex canis). Tünetek: egyre szaporodó kerek, szőrhiányos foltok. Védekezés: gyógyszeres kezelés.

Demodikózisnak is nevezik. Elsősorban a rövid szőrű, fiatal kutyák betegsége. Okozója parányi (0,2-0,3 mm nagyságú), négy pár lábú atka, amely a kutyák szőrtüszőjében, ritkábban fagygyúmirigyeiben élősködik. Jelenléte a bőr pikkelyesedésével, súlyosabb esetekben gennyes szőrtüszőgyulladással jár. A kölykök rendszerint már szopós korukban fertőződhetnek anyjuktól. Az atka egyébként az egészséges állat szőrtüszőjében is megtalálható. Ez a magyarázata annak, hogy a fertőződés kialakulásához nincs szükség idegen ebbel való érintkezésre.

Amennyiben a kutya egészséges, jó a kondíciója, a szőrtüszőben élő atka nem okoz betegséget. Ha viszont a gazdaállat ellenálló képessége valamilyen okból (bélférgesség, szopornyica, helytelen táplálás és gondozás) csökken, az atkák elszaporodnak, és elkezdik romboló tevékenységüket.

Kezdetben a test legkülönbözőbb helyein, de főleg a fejen a szőr kihullik, s a helyén kerek, szőrhiányos foltok keletkeznek. Ezek nagysága és száma ugrásszerűen gyarapodik, sőt a testfelület nagy része "kopasszá" válhat. Ez az állapot rendszerint egy-két hónap alatt átmehet gennyes formába, miközben a bőr megvastagodhat és vaskos ráncokat alkothat. Enyhébb esetekben a kutya szőre rendszerint 1-3 hónap alatt újra kinő.

A súlyosabb, úgynevezett gennyesedő formát bármely korú kutya megkaphatja. A szőrhullás ilyenkor nagy területekre terjed ki, a bőr másodlagosan baktériumokkal fertőződik.

A betegség előidézője a gyakori fürösztés. Kezelése rendkívül hosszadalmas, és nagy türelmet igényel.

Szőrtetvesség (Mallophagosis)

Okozó: szőrtetű (Trichdectes canis) Tünetek: szűnni nem akaró vakaródzás. A szőrtetű szabad szemmel látható. Védekezés: különféle rovarirtószerek alkalmazása. Higiénia.

A szőrtetvek 1,6-1,9 mm hosszú, szürkésfehér színű, szárnyatlan, lapos, apró rovarok, melyek állandóan élősködhetnek a kutyán. Általában csoportokba verődnek, részben csoportosulási hajlamuk miatt, részben pedig azért, mert a lehető legkedvezőbb életfeltételeket keresve összetalálkoznak. Melegben viszonylag gyorsan mozognak, hidegben viszont lelassulnak. A fényt nem szeretik. Ha szőrszál kerül a közelükbe, rögtön rákapaszkodnak és rendkívül nehéz leszedni őket. Táplálékuk levált hámpikkely, vér, bőrváladék.

Különösen a kutya fején, fülén, hátán és nyakán szeretnek tartózkodni. Kedvező körülmények között egy nőstény szőrtetű élete folyamán 20-200 petét (sertét) is lerakhat. Egy-egy serte nem egészen 1 mm nagyságú, tojás alakú. Alsó részét rendkívül ellenálló "cementanyag" ragasztja a szőrszálhoz. Megfelelő hőmérséklet hatására a petéből 7-10 nap alatt kel ki a lárva, amely tökéletlen átalakulással fejlődik és háromszor vedlik.

Mindhárom lárvaállapotban hasonlít a kifejlett tetűhöz, csak a nemi szervei hiányoznak. Egy-egy vedlés között átlagosan 2-15 nap telik el.

A tetvek a bőrre jutott anyagcseretermékeikkel, valamint élénk mozgásukkal viszkető érzést okoznak a kutyának. Az állat erőteljesen vakaródzik vagy rágja szőrzetét. Emiatt bőre begyullad, kimaródik, korpásodás és szőrhiányos területek alakulnak ki rajta. A jól gondozott kutyán a tetvesség ritkábban és kevésbé súlyos formában fordul elő. Ha szőrtetvességre gyanakszunk, forduljunk szakemberhez!

Vérszívó tetvesség (Anoplurosis)

Okozó: vérszívó tetű (Linognathus piliferus). Tünetek: erőteljes viszketés. Védekezés: rovarirtószerek alkalmazása, higiénia.

A vérszívó tetvek testük felépítésében annyiban különböznek a szőrtetvektől, hogy szívófejük kisebb. Hosszuk kb. 1,5-2,5 mm. Táplálkozási módjuk: vérszívás, emiatt különböző fertőzéseket közvetítenek. Fejlődésük hasonló a szőrtetvekéhez.

A védekezésben elsőrendű szempont a higiénia, a tisztán, rendes körülmények között tartott kutyákon nem fordul elő.

Kullancscsípés

Okozó: kullancsfajok. Tünetek: a csípés helye rendszerint vörösés duzzadt. A kullancs szemmel észlelhető. Védekezés: rovarirtó használata,a kullancs eltávolítása.

Kullancs

A kullancs vérszívó, ízelt lábú élősködő. Mindenféle emlősön: őzön, juhon, szarvason, lovon és kutyán, sőt még az emberen is előfordulhat. Hazánkban szinte mindenütt megtalálható: tavasszal és ősszel különösen sok van belőle az erdők aljnövényzetén, bokros szélein.

A hím kullancs kb. 1-2 mm hosszú, barnásfekete, a nőstény pedig 2-4 mm nagyságú, sárgás színű. Ha teleszívja magát, akár 1 cm-re is megnőhet. A legaktívabb reggeli órákban, a déli napsütést nem kedveli. Vérrel teleszívott állapotban legurul áldozatáról, és kb. 1 hónap leforgása alatt mintegy 3000 petét rak, amelyekből 7-8 hónap alatt kelnek ki a lárvák.

Az állatra vagy emberre felkapaszkodott kullancs csak néhány óra múlva kezd tevékenykedni, azaz vért szívni, amikor alkalmas helyet talál a bőrön. Csípése többnyire teljesen fájdalmatlan, észrevétlen. A vérrel teleszívott kullancs könnyen szemölcsnek nézhető.

Kullancseltávolítás csipesszel

A kutyába általában olyan kevés kullancs kerül, hogy a legegyszerűbb kézzel eltávolítani őket. Hüvelyk- és mutatóujjunkkal megfogjuk a kullancsot, mégpedig a legközelebb ahhoz a részhez, ahol a "szája" beilleszkedett a kutya bőrébe, és határozott, de óvatos mozdulattal kihúzzuk. Nem kell csavargatni: ha jól csináljuk a műveletet és optimális időben fedeztük fel az élősdit, könnyedén egészben eltávolíthatjuk. Amennyiben a szájrésze mégis a kutya bőrében marad, akkor se aggódjunk. Soha nem nő ki újra, és csak ritkán fordul elő, hogy a helye elfertőződik. A kullancscsípés helye rendszerint vörös és duzzadt, ez azonban egy-két hét alatt elmúlik. Lehetőleg ne égessük ki a kullancsot gyufával, és ne használjunk petróleumot, benzint vagy egyéb benzinszármazékot sem. Ha valamilyen segédszerre van szükségünk, akkor kerítsünk elő egy kis rovarölő szert, alkoholt, étert, esetleg acetont, de csak a kullancsra szorítsuk rá, nem pedig a körülötte lévő bőrre vagy szőrzetre.

Aki kutyájában sok kullancsot talál vagy különösen fertőzött helyen lakik, használjon rendszeresen rovarirtót. Azt ugyan nem lehet megakadályozni, hogy a kullancs a kutyába menjen, de hatásos rovarirtó szerrel 4-5 nap alatt elpusztíthatjuk ezeket a kellemetlen élősdieket. Az elölt kullancsok egyébként célszerű néhány óráig a bőrben hagyni, amíg a gyulladás meglazítja, és csak azután emeljük ki.

A kullancs által terjesztett, emberi agyhártyagyulladást okozó vírus a kutyára nem fertőző, ugyanakkor különféle vírusos, baktériumos vagy parazitás betegséget hordozhat. Egyes földrajzi területeken például egy bizonyos kullancsfaj olyan mikroorganizmusokat adhat át a kutyának, amelyek betegséget okozhatnak. Ezért jelenlétét soha nem szabad figyelmen kívül hagyni. Védekezni ellene persze szinte lehetetlenség, illetve legfeljebb annyit tehetünk, hogy meleg, nyári napokon nem visszük a kutyát az erdőbe, mert esetleg rövid időn belül tele lesz kullanccsal.

Légycsípés

Tünetek: a csípés helye megduzzad, gyulladásba jöhet. Védekezés: higiénia, fertőtlenítés. A szeméttároló helyek gondos lefedése.

A legyek peték útján szaporodnak. A petéből lárvák, úgynevezett nyüvek fejlődnek ki, ezekből báb lesz, majd légy. A leggyakoribb légyfajok: a házi légy, a szuronyos légy, valamint a bögöly.

A házi légy nem szív vért. Csupán nyalogatja a táplálékot. Táplálékkeresés közben a kutyára is rászáll, mászkál az állaton, nyugtalanítja. Egyes élősködőket és különféle baktériumokat, vírusokat is terjeszthet.

A szuronyos légy vért szív, fertőző betegségeket terjeszt. Tanyasi istállókban főleg nyár végén és ősszel jelentkezik tömegesen. Hasonlít a házi légyre, de teste valamivel vaskosabb, pihenés közben szárnyait jobban széttárja. A függőleges falon fejjel lefelé néz. Fejlődése a házi legyéhez hasonlóan állati trágyában történik, ideje 16-40 nap. Gyakran molesztálja a kennelben élő kutyákat, különösen azok füleit. A szúrás helyén, a fül hegyén véres, savós gyulladás keletkezik. A szőr is gyakran kihullik.

A böglyök közé számos faj tartozik, a legnagyobb a marhabögöly. Csak nőstények szívnak vért, a hímek növényi nedvekkel táplálkoznak. Csípésük fájdalmas, a szívás helye megduzzad, s vér serked ki a helyén, amely más legyeket is odacsalogathat.

Ahol sok a légy, ott sok a szemét és a trágya is. Nem üres szólam, hogy a legyek ellen a legjobb védekezés a tisztaság. A kennelek, kifutók naponkénti rendszeres takarításával, időnkénti fertőtlenítésével, a bélsár megsemmisítésével, a szeméttároló helyek lefedésével és a szemét rendszeres elhordásával védekezhetünk a legradikálisabban a kellemetlen legyek ellen.

Szúnyogcsípés

Tünetek: a bőr megduzzad, gyakran hólyagok, kelések képződnek. Védekezés: irtás, riasztószerek alkalmazása.

A szúnyogok hada az esti órákban indul vérszívó körútra. A kennelben tartott kutyákat nagy rajokban támadják meg. Szúrásuk nyomán a bőr megduzzad, gyakran hólyagok, kelések képződnek. Csípés közben toxikus anyagot juttatnak a szúrási csatornába, ez csak fokozza a szúrás "mechanikai kellemetlenségét". Az igazi szúnyogok valamennyi faja a vízben tenyészik, és csak a nőstények a vérszívók. A hímek növények édes nedveit fogyasztják. A szúnyogok ellen sokféle védekezési módszert kidolgoztak már: a legfontosabb ezek közül a tenyészhelyek megszüntetése vízrendezéssel (lecsapolás, feltöltés), a vegyszeres kezelés, a szúnyogirtás a külső növényzet és a belső falfelületek kezelésével, továbbá a szúnyogháló és a különböző riasztószerek alkalmazása.

A kontakt mérgek felfedezése után egy darabig úgy tűnt, hogy a legyekkel és a szúnyogokkal kapcsolatos kellemetlenségektől megszabadulhatunk. Sajnos csakhamar kialakultak a kontakt mérgekkel szemben rezisztens törzsek, amelyek fittyet hánytak a DDT-re és a HCH-ra. A legyek és a szúnyogok ellen viszonylag jó eredményt érthetünk el a 2-3%-os ditrifonos oldattal történő permetezéssel, de a legfontosabb rendszabály itt a kennelek és a kutyák állandó tisztán tartása.