Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

Anatómia és küllemtan

Anatómia és küllemtan

ANATÓMIA

A világon ismert valamennyi kutyafajta anatómiai felépítése rendkívül hasonló, csupán testarányaik, csontjaik nagysága és hossza, izomzatuk fejlettsége, szőrzetük színe, fejük formája és nagysága, fül és faroktartásuk különbözik egymástól. A kutya szervezete egységes, bonyolult egészet alkot, ahol minden rész kölcsönös kapcsolatban van egymással és függ egymástól. Az állat szervezetének szervek szerint való felépítését és azok működését az anatómia és az élettan tárgyalja. Tekintsük át ezt a két fontos területet - legalább dióhéjban.

A kutya csontváza

A kutya testének vázát csontok alkotják, amelyeket együttesen csontváznak nevezünk (18. ábra). A csontok - a szalagok és porcos, kötőszövetes részek alkotta ízületek révén függenek össze egymással. A csont kétharmadát szervetlen anyagok, mészsók, egyharmadát pedig szerves anyagok, úgynevezett csontporcok alkotják. Szilárdságát, keménységét a mészsók biztosítják, éppen ezért ha a kölyök nem kap elegendő mennyiségű mészsót fejlődése idején, akkor testsúlya alatt csontjai elgörbülnek, és angolkóros lesz. Az idősebb kutyák csontozatának szerves anyaga lassan, de természetes módon csökken, emiatt csontjaik könnyebben törnek el. Ha a kifejlett eb csontjaiban csökken a mészsók mennyisége, akkor csontlágyulást kap, és emiatt végtagjai deformálódnak.

A kutya csontváza: 1 - állcsont, 2 - állkapocs, 3 - agykoponya, 4 - nyakcsigolya, 5 - hátcsigolya, 6 - ágyékcsigolya, 7 - keresztcsont, 8 - farokcsigolya, 9 - borda, 10 - szegycsont, 11 - lapocka, 12 - karcsont, 13 - singcsont, 14 - orsócsont,15 - lábtőcsontok, 16 - lábközépcsontok, 17 - ujjcsontok, 18 - medencecsont, 19 - combcsont, 20 - sípcsont,21 - szárkapocscsont, 22 - sarokcsont, 23 - lábtőcsontok, 24 - lábközépcsontok, 25 - ujjcsontok

A csontváz a fej, a törzs és a végtagok csontjaiból áll.

A fej csontjai a koponyát alkotják, amelyben a koponya-, a száj-, szem-, valamint az orrüreg található. Az agyvelőt körülvevő csontokat agykoponyának, az emésztőrendszer és a légzőszervek kezdeti szakaszát magában foglaló csontokat pedig arckoponyának nevezzük. A fejen helyezkednek el még a bonyolult szerkezetű érzékszervek is. Az arckoponyát az állcsont és az állkapocs alkotja, amelyben a felső és az alsó fogsor helyezkedik el. A kutya arckoponyája fejlettebb, mint az agykoponyája, kivéve a gömbölyű fejű kutyákat: például a boxer, bulldog, pekingi palotakutya stb.

A törzs csontjai a gerincoszlop, a bordák és a szegycsont. A gerincoszlop, a nyak-, a hát-, az ágyék-, a kereszt- és a farokcsigolyákból áll. A csigolyák egymás mögött helyezkedő, hasonló alakú csontok - ezek alkotják a gerincoszlopot. Az egyes csigolyák gerincnyílásai alkotják a gerinccsatornát, melyben a gerincvelő helyezkedik el. A hátcsigolyák a bordákkal és az alul elhelyezkedő szegycsonttal a mellkas csontos vázát alakítják ki.

A végtagok csontjai. A végtagok alátámasztják a testet, és lehetővé teszik a mozgást, a helyzetváltoztatást. Megkülönböztetünk elülső (mellső) és hátulsó végtagokat, amelyek két részből állnak: a kapcsolóövből és a szabad végtagokból.

Az elülső végtagok kapcsolóövét három csont: a lapocka, a kulcscsont és a hollócsőrcsont alkotja. A kutyában csak a lapocka fejlődött ki teljesen, a hollócsőrcsont a lapocka kis nyúlványa alakjában maradt meg, míg a kulcscsont egészen parányi, kis csontocska.

A lapocka és a karcsont találkozása a vállízület, a karcsont és a könyökcsont pedig a könyökízületet alkotja.

Az elülső szabad végtag a karcsonttal kezdődik. Ez úgynevezett csöves csont, amelynek fontos szerepe van a mozgásban, az állásban és a testsúly viselésében. A többé-kevésbé hajlott formájú karcsont - a kutya fajtájától függően - különböző hosszúságú lehet. A kisebb testű, rövid végtagú kutyákban (például tacskó, si-cu, pekingi palotakutya stb.) meglehetősen rövid és görbe.

Az alkar két csontja, az orsó- és a könyökcsont nem egyformán fejlett: az orsócsontnak az alsó, a könyökcsontnak pedig a felső vége erőteljesebb, ugyanakkor az orsócsont masszívabb, hiszen az egész test súlyát viseli.

A mellső végtag alkar alatti részét lábvégnek nevezzük. Három része van: az elülső lábtő, a lábközép, valamint az ujjak. Az elülső lábtövet két sorban elrendeződött aprócsont alkotja. A felső sorban három, az alsóban pedig négy csont található. Ezek apró, négyszögletes csontocskák.

Az elülső lábközép csontjai mindkét végükön kiszélesedő, hengeres, hosszú, öt sugárban elhelyezkedő csontok. A kutyában mind az öt ujj csontjai megtalálhatók, az első ujjon két, a többin három ujjperccsont van.

A hátulsó végtag csontjai. A hátulsó végtag kapcsolóöve a medenceöv, amely a csípő-, a far-, és az ülőcsontból áll. A medenceöv három csontja a medencecsonttá nőtt össze. A medenceöv a gerincoszloppal szoros, azaz merev ízületet alkot. Ez azért előnyös, mert a hátulsó végtagok a törzs alátámasztásán kívül a mozgásnál a szabad végtag felől induló impulzust is továbbítják a törzshöz. Találkozásuk az ízületi vápa (mélyedés), amelyhez kapcsolódik a hátulsó szabad végtag első csontjának, a combcsontnak az ízületi vége.

A combcsont a csontváz legnagyobb csontja, amely az alatta lévő, úgynevezett szárral és a térdkalácscsonttal alkotja a térdízületet.

A combcsont alatti részt szárnak nevezzük. Két csontból, a sípcsontból és szárkapocsból áll. Egyforma hosszúságú, a sípcsont azonban jóval fejlettebb, mint a szárkapocs.

A szár csontjai alatt található a hátulsó lábtő vagy csánk, amely három sorban elhelyezkedő csontokból épül fel. A felső sor két legnagyobb csontja a csiga- és a sarokcsont. A hátulsó lábtő alatt találjuk az ötsugarú lábközépcsonttokat. Ezek hosszabbak és fejlettebbek, mint az elülső végtag hasonló csontjai.

A hátulsó végtag ujjperccsontjai hasonlók az elülső ujjakéhoz. A legtöbb fajta egyedein az első ujj hiányzik, néhány fajtában viszont csökevényes formában előfordul (farkaskarom).

Az izmok

A kutya kétféle izomzata a csontos váz izmai és a bőrizmok. A csontos váz izmai: az elülső és a hátulsó végtagok, a törzs, a mellkas és a has, valamint a fej izmai. A kutya a vázizmok működése révén mozog.

A mozgásszervek izmain kívül számos belső szerv működése: a vérkeringés fenntartása a szív- és az érizmok funkciója nélkül, a táplálék feldolgozása a nyelő-cső, a gyomor- és bélizomzat nélkül elképzelhetetlen, de a szaporodás is izomműködéssel jár. A váz- és a zsigeri izmok mind felépítésükben (harántcsíkolt és sima izmok), mint pedig működésük gyorsaságában különböznek egymástól.

A kutya izomzata

1. külső rágóizom, 2. állkapcsi izom, 3. szegyfejizom, 4. a csuklás izom nyaki része, 5. tövis mögötti izom, 6. széles hátizom, 7. hátágyéki pólya, 8. külső ferde hasizom, 9. középső farizom, 10. széles combpólya, 11. a comb kétfejű izma, 12 .félig inas izom, 13. szabóizom, 14. farokizmok, 15. mély szegyizom, 16. karizom, 17. háromfejű karizom, 18. deltaizom

A kutya mozgásával kapcsolatos harántcsíkolt izmokat az agy és a gerincvelői idegek működtetik, amelyek az izmokban végződnek. A harántcsíkolt izmok összehúzódásukkal és elernyedésükkel ízületeket mozgatnak, így jön létre a test helyzetváltoztatása. E működésük miatt ébrenlétkor meghatározott, állandó feszültségük (tónusuk) van, és gyors, erőteljes mozgást tudnak létrehozni, ugyanakkor hamar ki is fáradnak. Az állat alváskor a harántcsíkolt izmok elernyedt állapotban pihennek. A harántcsíkolt izmok működésével hozza létre a test mozgását: a végtagok hajlítása és feszítése, a járás, a fej és a törzsizmok különböző bonyolult és összerendezett működése. Az izmok végein legtöbbször inas rész található, amellyel a csontokhoz tapadnak.

A simaizmok az állat akaratától függetlenül működnek. Ezekben az izmokban fáradtság nem alakul ki. Összehúzódásuk lassabban jön létre, és állandó ritmikus mozgásra képesek.

Az emésztőkészülék

A kutya emésztőkészüléke a táplálék felvételére és a továbbítására, kémiai és fizikai feldolgozására (emésztésére), a tápanyagok felszívódására és a meg nem emésztett a salakanyagok kiürítésére szolgál. Az emésztőszerv a szájnyílással kezdődő cső, amely a végbéllel ér véget. A táplálékot a kutya a szájával veszi fel, fogaival megrágja és falattá alakítja. A nyálmirigy váladéka részt vesz a falat kialakításában (nedvesítésében) és emésztésében. A szájüregből a falat a nyelőcsőbe, majd a gyomorba jut. A gyomor szerepe a táplálék összegyűjtése, raktározása és a táplálék feltárása (vegyi felbontása: emésztése).

A gyomor aktív összehúzódása, mozgása révén a táplálék összekeveredik a gyomornedvekkel és megkezdődik az emésztés. A gyomornedvek főleg a fehérjék emésztésére valók. Az emésztés erjedési folyamatokkal zajlik. A gyomor tartalma a belekbe jut, ahol a hasnyálmirigy és a máj segítségével a táplálék tovább bomlik (bélemésztés). Az emésztésnél a bélbaktériumok is igen fontos szerepet játszanak. A belekben a táplálék végighaladását a bél olyan gyűrűsen összehúzódó, hullámszerű tovahaladó mozgása (bélperisztaltika) biztosítja, amely lehetővé teszi a béltartalom továbbítását. Az utóbélben zajlik a folyadékfelszívódás és a bélsárképzés, valamint annak kiürítése.

A légzőkészülék

A légzőszerv a tüdő, amelyben a gázcsere zajlik. Az orrnyílások a levegőt az orrüregből a garatba, majd a gégebejáraton és a gégén keresztül a légcsőbe vezetik. A légcső kezdeti szakasza a gégefő, itt találhatók a hangszalagok. A légcsőből a levegő a hörgőkbe, majd a mellékhörgőkön keresztül a hörgőcskékbe jut. Innen az úgynevezett alveolusokba vagy léghólyagocskákba kerül, amelyeknek a felét gazdag érhálózattal ellátott légzőhámsejtek alkotják. Itt történik a külső gázcsere, vagyis itt veszi fel a szervezet az oxigént, és ugyanitt adja le a vér a szén-dioxidot is. Fokozott megterheléskor, például futáskor a szervezet oxigénszükséglete növekszik, a normális légzéssel bevitt oxigén nem elegendő, és a többlet-szén-dioxidot sem tudja leadni a vér, így annak szintje emelkedik. Ez hat a légzőközpontra, amely meggyorsítja a légzést: emelkedik a légvételek száma. Ezért erős igénybevételkor a has izmai, valamint a rekeszizom működése fontos szerepet játszik.

A szív- és érrendszer

A kutya szíve négyüregű. Bal fele az artériás, jobb fele a vénás vért löki áramlásba. A vér a bal kamrából az aortán keresztül jut el a testbe a hajszálerekig, ahol a belső gázcsere lebonyolódik, és a szén-dioxidot szállító vénás vér a vénákon keresztül a jobb pitvarba ömlik, ahonnan a jobb kamrába kerül. Innen a vér a tüdőartérián keresztül a tüdőhólyagocskák falában a hajszálérhálózatba áramlik. A tüdő leírásában már említett külső gázcsere után a szén-dioxidtól megtisztult, oxigéndús vér a tüdővénákon át a bal pitvarba ér, s innen a bal karmába kerül. A szív tehát a vérkeringést a nagy (szív-test) és a kis (szív-tüdő) vérkörben bonyolítja le.

Kiválasztórendszer

A kutya kiválasztószerve a vese. Ez a páros szerv az ágyéktájon, a gerincoszlop alatt helyezkedik el. A veséből a húgyvezeték (uréter) vezeti el a kiszűrt vizeletet a húgyhólyagba. A vizelet kiválasztása folyamatos, az ürítés azonban időszakos.

A kutyák vízszükségletüket a táplálékkal és az ivóvízzel veszik fel, amelyhez hozzájárul még a szervezetben a hidrogéntartalmú tápanyagok elégetése során keletkező anyagcserevíz. A fölösleges folyadék eltávolítását a vesék végzik. A vizelet összetétele a táplálástól és a kutya szervezetének egyensúlyi állapotától függ. A vizelet legfontosabb alkotórészei a fehérjék lebomlásából származó nitrogéntartalmú vegyületek.

A vesék nemcsak az oldott anyagok kiválasztását végzik, hanem a szervezet vízforgalmában is közreműködnek, s emellett a vér normális sótartalmát is fenntartják.

A kiválasztószervek működését a vegetatív idegrendszer szabályozza, így az a kutya akaratától függetlenül működik. A vizeletürítés azonban akaratlagos.

A húgy- és a nemi szervek végső közös szakasza ivar szerint különbözőképpen alakult.

Idegrendszer

Az idegrendszer az idegsejtekből, azok nyúlványaiból, valamint az ingerület-felvevő és -leadó végkészletekből épül fel. A külvilágban lezajló ingereket felveszi és feldolgozza, ezáltal a kutya szervezetének a külvilággal kapcsolatos viselkedését irányítja. Az idegrendszer az egész szervezetet együtt működő, harmonikus egészszé szervezi. Az idegszövet az érző-, mozgató- és zsigeri működéséket irányítja.

Az idegrendszer központi és környéki részre tagolódik. A központihoz az agyvelő és a gerincvelő tartozik. A környéki idegrendszer az ingerek közvetlen felvételére és a mozgatóválasz átadására szolgál. A felvett ingerületet továbbítja a központi idegrendszerbe, amelynek válaszát ismét a perifériás idegrendszer közvetíti.

Az idegrendszert idegszövet alkotja, amely különlegesen differenciált idegsejtekből és azok nyúlványaiból épül fel. Az idegsejtek nyúlványai behálózzák az egész testet.

Az idegrendszer szabályozó működése két részre különül: az egyik a belső szervek, valamint az emésztő- és kiválasztószervek izmait ellátó idegrostokon keresztül szabályoz, amely az agyvelő irányítása nélkül (automatikusan) működik; a másik az agy-gerincvelői rendszer irányításával, a harántcsíkolt izmokat ellátó idegrostokon keresztül (akaratlagosan) szabályoz.

Az agy különböző részei - egyéb működésük mellett - fontos kapcsolatot tartanak fenn a külvilággal

Az idegek tevékenysége állandó. Az izmok még akkor is bizonyos feszültségi állapotban vannak, amikor az állat pihen, mivel az ingerek szünet nélkül áramlanak feléjük. Ha az izmokhoz vezető idegek verekedés vagy baleset folytán megszakadnak, akkor az általuk szabályozott izmok fokozatosan erőtlenné, ernyedtté válnak.

Az agy különböző részei - egyéb működésük mellett - fontos kapcsolatot tartanak fenn a külvilággal is, így például az előagy a szagláson, a középagy a halláson, a hátsóagy vagy kisagy a látáson keresztül, s még a sokféle automatikus működést szabályozó gerincagynak is van érzékelési kapcsolata a külvilággal az ízlelés révén. Természetesen az agy különböző részei szintén összefüggésben állnak egymással: töméntelen idegrost köti össze őket, s az egyszerre felfogott külső és belső érzékelést (ingerületeket) az agy állandóan egybeveti, s a szervezet állapotának megfelelően dönt arról, hogy végül is az élőlény (esetünkben a kutya) milyen irányban induljon, illetve milyen sorrendben és hogyan válaszoljon az őt ért hatásokra.

Belső-elválasztású mirigyek

A belső-elválasztású (endokrin) mirigyek által termelt hatóanyagok a hormonok. E mirigyeknek nincs úgynevezett kivezetőcsövük, s váladékuk a mirigy hajszálerein át közvetlenül a vérbe kerül (ellentétben a külső-elválasztású mirigyekkel, például a verejtékmirigyekkel, amelyek kivezetőcsövükön keresztül tartalmukat - a verejtéket - a test külső felszínére juttatják). Endokrin mirigyek: az agyalapi mirigy (hipofízis), a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, a mellékvesék, a hasnyálmirigy, a petefészek és a herék. A hormonok számos élettani funkciót, anyagcsere-folyamatot befolyásolnak. A belső-elválasztású mirigyek hormontermelését a hipofízis kapcsolja össze, amely külön-külön hormont termel valamennyi endokrin mirigy működésének a serkentésére.

Nemi szervek

A nemi szervek a fajfenntartást szolgálják; ezek kanban és szukában egyaránt az ivarmirigyekből, azok kivezetésére szolgáló csövekből, valamint a nemzőszervekből állnak.

Mind a két nemben a nemi szervek egy része a medencén belül a hasüregben, a többi része azon kívül található. Ezek szerint belső és külső nemi szervekről beszélünk.

A kan nemi szervei: a herék, a mellékherék, az ondóvezetékek, az ondóhólyagok és a dülmirigy; továbbá a herezacskó, a hímvessző, a húgycső. A herék és a mellékherék a herezacskóban helyezkednek el. Ezeket azért soroljuk a belső nemi szervekhez, mert fejlődésük a hasüregben zajlik, s csak a világrajövetelkor ereszkednek a herezacskóba. A herékben képződnek a hímivarsejtek, amelyek azután a mellékherékben raktározódnak. Az ondóvezeték a mellékhere folytatása, amely az ondóhólyaggal egyesül, és a húgycsőbe nyílik. A dülmirigy nyúlós váladékot termel, amely keveredik az ondóhólyag váladékával és az ivarsejtekkel, s összességükben az ondót alkotják.

A kutya hímvesszőjében két apró pontocska is van. A hímvesszőn keresztül kerül az ondó a szuka nemi szervébe.

A szuka nemi szervei: a petefészkek, a petevezetékek, a méh, a hüvely, a szeméremtestek és a csikló. A kutyának a méhe Y alakú, a medencében található. A méh ürege termékenyítés után a fejlődő magzatok nagyságát követi, s az egész méh megnagyobbodik. A petefészkek termelik a tüszőkben a petesejteket. Az ivarzási ciklus (tüzelés) alatt több tüsző megreped, és a bennük lévő petesejtek a petevezetéken keresztül a méhszarvakba jutnak. Ezt a folyamatot ovulációnak, petesejtérésnek nevezzük. A kutyák párzáskor rendszerint összeragadnak, mert a kan hímvesszőjének a tövén kétoldalt tojás alakú merevedő test van, amely a szuka hüvelyfalának betüremkedésébe beakad. A szétválás csak a hímvessző merevedésének megszűnése után lehetséges.

KÜLLEMTAN

A fej

Az állati test egyes részeinek kölcsönös összefüggéseit mind a tudósok, mind a gyakorlati szakemberek már réges-régen felismerték. "Milyen csoda lenne az agár bulldogfejjel" - írta Darwin.

A fej lehet:

rövid(boxer, bulldog, puli, mopsz, pekingi palotakutya), hosszú(agarak), arányos(vizslák, német juhászkutya, dalmata, kuvasz stb.).

A bulldogfejű agár valóban nagy csoda lenne, de az extra megjelenés számos hátránnyal is járna. A nehéz bulldogfej több, egymással kölcsönösen összefüggő testrész megváltoztatását kívánná meg: rövid, izmos nyakat, az elülső testrész masszív izomzatát, a végtagok megrövidülését stb. Mindezek éppen az agár legfontosabb képességét: a gyorsaságát akadályoznák.

A kutya egyik legfontosabb és legreprezentatívabb testrésze tehát a fej, amelyről sok minden leolvasható, és amelynek egyúttal fajta meghatározó szerepe is van. A gyakorlott szakember csupán a fejet látva is felismeri a fajtát, anélkül, hogy az egész testet szemügyre kellene vennie.

A fej két fő részből áll: az agykoponyai és az arcorri részből. Az utóbbinak a fejforma alakulásában meghatározó szerepe van olyan értelemben, hogy a fej rövidségét vagy hosszúságát voltaképpen az arcorri rész rövidsége vagy hosszúsága határozza meg. A koponya két részét a szemgödrök választják el. Az agykoponyai és az arcorri rész átmenetét arorri hajlásnak vagy stopnak nevezzük.

A fejjel kapcsolatban egyébként érdemes még megemlíteni azt a furcsa tévhitet, hogy miután ez a testrész foglalja magában az agyat, sokan tévesen azt gondolják; a keskeny fejű kutyafajtáknak (például az agaraknak) kisebb az agya, mint a széles, gömbölyű fejűeknek. Még jobban leegyszerűsítve a dolgot: a kis fejű kutyák buták, a nagy fejűek pedig okosak.

Mi a helyzet a valóságban?

A skót juhászkutya feje például azért látszik túl keskenynek, mert vékony az izomréteg a koponyáján. Az újfunlandi csodálatra méltóan magas fejteteje ugyanakkor leginkább szőrből, nagy nyakszirtcsontból, vastag izomszövetből áll - a fej, a koponya és a homloküregek mentén. Agykoponyája viszont - testméretéhez viszonyítva - nem nagyobb, mint a skót juhászkutyáé.

A fej ad otthont az agynak

Már ebből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy a fejforma nem lehet a tényleges oka a fajták között esetleges értelmi és képességkülönbségeknek.

Régebben a kutyák kiválasztása elsősorban használati célok alapján; manapság inkább kiállítási szempontokat vesznek figyelembe. Az összefüggés tehát főként a mesterséges kiválogatás mértékében, nem pedig a fejformák különbözőségében keresendő. A kutya, ha nem is teljesen, de nagymértékben az érzelmek birodalmában él, ahol mit sem számít az agykoponya formája, terjedelme.

A szem

A szemforma ugyancsak jellegzetes sajátossága az egyes fajtáknak. A szemrés metszett, ovális és kerek; állása szerint ferde és egyenes. Ilyen egyenes szemrése van a legtöbb gömbölyű fejű és széles orrhátú kutyának. Ilyenkor szemek egy síkban helyezkednek el. A ferde szem inkább a hosszú koponyájú, hosszú fejű kutyákra jellemző. A külső szemzugok a belsőknél általában magasabban vannak.

A szemgolyó fényes és nyílt, élénk, energikus kifejezést kölcsönös a fejnek. A szemhéjak általában fejlettek, a szempillák dúsak és szabályos vonalúak.

A szem szivárványhártyájának színe mindenekelőtt a kutya szőrzetének színével függ öszsze. Főként a következő szemszínek fordulnak elő: sötétbarna, barna, világosbarna, sárga, zöldes-kékes-fehér. A tarka ebek között akad úgynevezett csókaszemű is, amelynek szivárványhártyája égszínkékben játszik. A harlekin és a foltos kutyák szeme gyakran két színű, vagyis az egyik szem barna, a másik égszínkék.

A szivárványhártya színének nincs különösebb gyakorlati jelentősége. Pusztán arról van szó, hogy általában a sötét szemű kutyákat kedvelik, mert a világos "hideg", "kemény" szem barátságtalan, rossz benyomást tesz az emberre. A szem jellegzetes hibái: a kicsiny és vaksi szemek; vastag, kiálló szem az ennek egy részét eltakaró szemhéjakkal; az úgynevezett kidülledt szemek, a szemhéjjal nem fedett szaruhártyákkal; a karikás szemek lelógó alsó szemhéjakkal vagy esetleg a szem egy részét eltakaró, erősen kifejlett harmadik szemhéjjal, amely tulajdonképpen általában valamilyen betegség ismertetőjele.

A fül

A fülek alakja és mozgékonysága ugyancsak jellegzetessége a kutyának, sőt még az állat vérmérsékletéről is árulkodik. Vannak természetesen felálló, lebicsakló végű, lelógó és kupírozott fülű kutyafajták.

Fültartások 1. denevér

2. rózsa

3. lógó

4. álló (vágott)

5. előrebicsakló

6. lekonyuló

7. félig álló fül

Az álló fülek végükkel előre és fölfelé állanak; a kutya fejéhez viszonyítva vagy nagyok, vagy kicsinyek, s olyan háromszöghöz hasonlítanak, amelynek alapja rövidebb az oldalainál, illetve egyenlő szárú háromszögre emlékeztet. A fülek végei hegyesek vagy elkerekedők.

Ha a kutya ingerült vagy figyel, akkor a szabályosan álló fülek belső vonalai majdnem párhuzamosak, és a koponyatetővel derékszöget alkotnak. Azokat a füleket, amelyeknek a végei oldalt állnak: elálló; amelyeknek a végei pedig a középvonal felé irányulnak, de belső szélei egymáshoz tartanak: közel álló füleknek nevezik.

A lebicsakló végű fülek felső fele a lágy porcok miatt előre- vagy oldalra hajlik. Az ilyen tartású fülek bizonyos fajtákra jellemzőek, de álló fül kutyákon is előfordulhat, ha a porcok gyengék (például német juhászkutya), hogy a fül csak nehezen vagy egyáltalán nem áll fel. Az ilyen fültartás lehet öröklött hiba, de lehet angolkór vagy kimerültség jele is.

A lelógó fülek kétfélék lehetnek. Az egyik fül tövében lebicsaklik (például az airedale terrieré). A másiknál a fül saját súlyánál fogva a kutya fejének mindkét oldalán lecsüng (ilyenek a különböző vadászkutyafajtáké, kopóké stb.). Mindkét lelógó fül lehet hosszú és rövid, a nyomtatott nagy V betűhöz hasonló és lapulevélszerű. A fülek hegyei lekerekedők vagy hegyesek.

A kupírozott fülű kutyák fülkagylói eredetileg lelógnak (dobermann, boxer, dog stb.), csupán a megfelelő sablon segítségével elvégzett műtét és hosszan tartó kezelés után állnak fel.

Az alacsonyan vagy magasan ülő fül a homlok síkjához viszonyítva alacsonyabban vagy magasabban helyezkedik el.

A lelógó fül alacsonyan ülő akkor, ha a fültő a szem vonalától lejjebb vagy azzal egy szintben van, míg magasan tűzött akkor, ha a fültő a szem vonalánál magasabban helyezkedik el.

A fogazat

A kutyának 42 foga van: 12 metszőfog, 4 szemfoga, 16 előzápfoga, 10 zápfoga. Minthogy a fogak nem egyforma munkát végeznek, felépítésük eszerint különbözik.

Alakjukra és helyükre való tekintettel megkülönböztetünk:

metszőfogakat (dentes incisivi),

jelölésük: I;

szemfogakat (dentes canini),

jelölésük: C;

előzápfogakat (dentes praemolares),

jelölésük: P;

utózápfogakat (dentes molares),

jelölésük: M.

A felső fogsor az áll közötti csont és az állcsont fogmedreiben, az alsó fogsor az állkapocs fogmedreiben helyezkedik el. (Sokan - még a kinológiai szakkönyvek is! - helytelenül az állkapcsot "alsó állkapocsnak", az állcsontot "felső állkapocsnak" mondják.)

Megjelenésük ideje és élettartamuk szerint megkülönböztetünk tej- és maradó fogakat. A tejfogak fiatal korban (4 hónapos korig) kisebb számban találhatók. Igen gyorsan kopnak, gyökerük felszívódik, a megmaradt részt a valódi fog kinyomja. A maradó fogak erősebbek, nagyobbak, hosszabb ideig - illetve rendszerint az állat élete végéig - megmaradnak.

A kölykök fog nélkül születnek, pontosabban a tejfogak már születéskor megvannak a fogínyben, de csak 3-3,5 hetes korban hasadnak ki. Leggyakrabban először a szemfogak, majd a metszőfogak bújnak ki. A fogváltás 3,5-4 hónapos korban kezdődik, és 6-7 hónapos korra befejeződik.

Az állkapocs tejmetszőfogai és -szemfogai néhány nappal a felsők után jelennek meg. A tejszemfogak és a szélső tejmetszőfogak valamivel korábban jelennek meg, mint a többi tejfog. Az egy hónapos kölyöknek már megvan az összes elülső tejfoga. A tejmetszőfogak 3,5-4 hónapos korban váltódnak alul és felül egyaránt, szinte egyidejűleg: először a fogófogak, néhány nap múlva a középső, majd a szélső metszőfogak. A szemfogak 5-6 hónapos korban váltódnak, először a felsők, majd 10-12 nap múlva az alsók. A szemfogak váltódásánál gyakori a kettős szemfog, azaz a tejszemfog nem hullik ki, hanem beékelődik a valódi szemfog mellé.

Az előzápfogak közül az alsó P1 fog nem váltódik, hanem 5-7 hónapos korban kihasad. Az utózápfogak nem váltódnak, csak hasadnak.

A nagy testű kutyák fogai hamarabb váltódnak, mint a kis termetűeké. A kölyök soványsága, betegsége, valamint a fülek kupírozása késlelteti a fogak váltódását és növekedését.

A normális, egészséges kutyának 12 hónapos korában valamennyi maradó foga kiváltódik. Azok a fogak, amelyek még nem kezdtek kopni, üdék, csillogók és fehérek.

Az elülső fogakat, amelyek a táplálék átharapására szolgálnak, metszőfogaknak nevezzük. Az állkapocsban alul 6, az áll között csontokban felül 6 metszőfog van. Ezek mögött alul és felül mindkét oldalon 1-1 szemfog következik. Ezekkel képes a kutya a megragadott tárgyakat szilárdan tartani. Az alsó szemfogak szorosan záródnak a felsők előtt, mind a 4 szemfog hosszú és erős gyökerével mélyen ül a fogmederben.

A kutya zápfogait elő- (premolárisok) és utózápfogakra (molárisok) osztjuk fel.

Az egészséges kutya fogai hófehérek. A sárgulás vagy a feketedés a fog megbetegedéséről és romlásáról tanúskodik.

A felső és az alsó fogsor záródási formáját harapásnak nevezzük. A kutyafajták nagy többségénél - zárt szájban - az alsó metszőfogak belső oldalával. A fogsorok mozgása az olló működésére emlékeztet. Ezt nevezzük normális, szabályos harapásnak. Az ettől eltérő harapás hibának számít, és kiállításon a bírálati vagy a tenyészszemle eredményét nagymértékben leronthatja.

A kutyatenyésztés gyakorlatában a normális harapástól a következő eltéréseket találjuk:

harapófogó-harapás;

aláharapás (pontyfogsor);

túlharapás (csukafogsor);

bulldogharapás.

A harapófogó-harapás az, amikor az alsó és felső metszőfogak rágófelületükkel a száj zárásakor találkoznak. Ilyenkor a metszőfogak rágófelülete gyorsan kopik, a szemfogak és az előzápfogak állapotában azonban nincs észrevehető változás. A harapófogó-fogazat leggyakrabban akkor fordul elő, ha az állkapocs kissé hosszabb és a metszőfogak hibásan dőlnek.

A kutya fogazata

Az aláharapás esetében az állkapocs fejletlensége miatt az alsó metszőfogak a felsők mögé záródnak. Az ilyen harapásnál az állkapocsban ülő szemfogak nem záródnak szorosan a felső szemfogakhoz, vagy ha mégis, akkor a felső szemfogak szorosan hozzányomódnak az alsókhoz, ezáltal koptatják azoknak elülső felületét. Az aláharapás a hosszú arcorri részű kutyák és a fejlődésükben visszamaradt kölykök sajátja. Ez a hiba általában már a fogváltás előtt, 2 hónapos korban jelentkezhet. Helyes táplálással (satnya kölykök esetében) az aláharapást 1 éves korra rendbe lehet hozni. Az öröklött aláharapás természetesen nem javítható.

A túlharapás a fogak olyan elhelyezkedése, amikor csukott szájban az állkapocs metszőfogai a felsők előtt helyezkednek el. Túlharapásnál az első szemfogak előbbre állnak, és szorosan hozzásimulnak a felső szélső metszőfogakhoz, amelyek így gyorsan kopnak. Ezt általában az állkapocs metszőfogainak szabálytalan, túlzottan megdőlt helyzete idézi elő.

Fogmutogatós boxer

A bulldogharapás esetében az állkapocs normális hosszúságú, de az eleje kissé felemelkedő. Az állcsont viszont - amelyben a felső fogak nagy része helyezkedik el - megrövidült, fejletlen. Bulldogharapásnál az állkapocs metsző-, sőt szemfogai is a felső metszőfogak előtt vannak.

A kutyatenyésztésben régóta ismeretes az a törekvés, hogy a legtöbb fajta fejét meghoszszabbítsák, és ezáltal a fajtát nemesebbé tegyék. A kísérletezések során azonban hamarosan kiderült, hogy mindez hiábavaló fáradozás.

A boxertenyésztők is régóta próbálkoznak a fajta fejének rövidítésével. Évtizedek során a felső állcsont engedett is ezeknek a törekvéseknek, az állkapocs viszont nem. Ezért gyakori e fajtán a hosszabb állkapocs kialakulása. A tenyésztők belenyugodtak a természet ellenállásába, s mivel volt és van is bennük humor (épp úgy, mint kutyáikban), a fogazatnak ezt a rendellenességét: a túlharapást a fajta igen fontos ismérvének írták le, és standardban rögzítették...

A legtöbb új kutyatulajdonos, mivel rendszerint 2-3 hónapos kölyköt vásárol, csak később - a fogváltás után, 7-8 hónapos korban - észleli kedvencének foghiányát. Sőt legtöbbször már csak a kiállítási körben a bíró fedezi fel, s ennek az a következménye, hogy a kutyát a tenyésztésből kizárják. Nincs az a szolid lelkületű tulajdonos, aki ezt a sérelmet zokszó nélkül eltűri. Senki sem szereti, ha dédelgetett kedvencét háttérbe szorítják.

A metsző- és a szemfogak hiánya nemigen fordul elő; annál gyakoribb viszont az elő- és az utózápfogak hiánya.

A kutya alsó P1 fogának semmi különösebb szerepe nincs a rágásban; igen apró, szinte alig látszik. Miután ez a foghiány számos fajtára jellemző, feltételezhetjük, hogy ez éppen azért alakult így, mert az előzápfognak nincs komoly szerepe a rágásban.

Minthogy a kutya a húsevők családjába tartozik, metsző- és szemfogaival tépi szét a táplálékot, és igen felületes rágás után nyeli le. A metszőfogak súlyosabb rendellenességei viszont már zavarják a kutyát a táplálkozásban, s rövidebb-hosszabb idő után emésztőszervi zavarokat is okozhatnak. A fogszuvasodás általában csak 8 éves kor után szokott előfordulni, de ebben a korban is ritkán, ha a kutyát megfelelően, szakszerűen etetik. Gyakoribb eset a metszőfogak erős kopása, meglazulása, majd kihullása. A fogkő ugyancsak idősebb korban képződik. A fogak ápolásával a gazdának egyébként különösebben nem kell törődnie, ha helyesen táplálja kedvencét, időnként azonban ajánlatos állatorvossal megvizsgáltatni a kutya fogazatát.

A nyak

A nyak a fejet köti össze a törzzsel és a vállak, valamint a mar vonalába megy át. Csontos vázát a nyakcsigolyák alkotják. A nyakban található - izmokkal körülvéve - a nyelőcső és a gége, de itt halad a feji verőér és a visszér, valamit több fontos ideg is. A nyak teszi lehetővé a fej szabad és gyors mozgását. A nyak általában arányban áll a kutya fejének nagyságával. Hosszú nyakról akkor beszélünk, ha az a fejnél hosszabb, s rövidről akkor, ha a fejnél rövidebb. A gömbölyű fejű kutyák (boxer, bulldog) ebből a szempontból kivételek.

A gyors mozgású, hosszú lábú, viszonylag kis fejű kutyák nyaka általában hosszú, izmos. A lassú, durva típusú, nagy fejű kutyák nyaka rendszerint rövid és kevésbé mozgékony, viszont erőteljes.

A gyors mozgású, hosszú lábú, viszonylag kis fejű kutyák nyaka általában hosszú

A hosszú nyak hosszú, kiadós lépéseket tesz lehetővé. A nyomkövető kutyák munkáját pedig egyenesen megkönnyíti, mivel a váll-lapocka ízület meghajlítása nélkül, csupán a fejük lehajtásával könnyedén elérik a talajt, és ezzel energiát takarítanak meg.

A rövid nyakú kutyák lépése - a lapockát emelő izmok kurtasága miatt - rövid.

A nyak illeszkedésén annak vízszinteshez való irányát értjük, s ennek alapján lehet: alacsony, szabályos, magas. Alacsony illeszkedésű nyakuk van az erős, nagy testű, robusztus fejű kutyáknak. Az ilyen nyak a kutya hátvonalától alig emelkedik magasabbra, sőt gyakori, hogy egy vonalban van azzal. Lehet, hogy az ilyen nyakilleszkedés nem túl esztétikus, de szinte az összes mozgásformára nézve ez a legkedvezőbb, ugyanis az előrenyújtott fej miatt az állat súlypontja előrekerül, ez pedig elősegíti a hátulsó végtagok erőteljesebb lökéseit. Sőt az előrenyújtott nyak fokozza a hátgerinc rugalmasságát is, mert ilyenformán a hátulsó végtagok mozgása a legcsekélyebb energiaveszteséggel jár.

Figyelőhelyzetben a szabályos, illetőleg a vízszinteshez 45°-ban álló nyakilleszkedés a legkedvezőbb. Ilyenkor ugyanis, ha a kutya felemeli a fejét, a nyaka szinte a függőlegeshez közeledik, és ez a pozíció biztosítja számára, hogy nagy területet tudjon áttekinteni. A bágyadt kutya szó szerint lógatja a fejét - 30-40°-os szögben tartja a nyakát.

Statikai szempontból viszont a magas nyakilleszkedés a legkedvezőbb, mivel ez nem igényel túl sok erőkifejtést a fej súlyának megtartásához. Ez egyébként főleg az úgynevezett túltenyésztett fajtákra jellemző.

A törzs

A törzs részei a mellkas, a has, a hát és a medence. Elülső részéhez a nyak és a mellső végtagok, a hátulsó részéhez a farok és a hátulsó végtagok kapcsolódnak.

A törzs a nyak folytatásaként a kiemelkedő marral kezdődik. A mart az első öt hátcsigolya tövisnyúlványai, a lapockák felső szélei, valamint erős izmok alkotják, s a nyak, a fej, a hát és az elülső végtagok támasztóhelye.

A hát a mar és az ágyék közötti testrész; alapját a hátcsigolyák alkotják. A jól fejlett hát egyenes, erős és széles. A hátulsó végtagok lökéseit az egyenes hát továbbítja a legjobban.

A hát lehet: egyenesen, hajlott, púpos.

A kutya hátvonala 1. Szabályos hát 2. Deszkaegyenes hát (gyakorlatilag nem fordul elő) 3. Ágyékban púpos hát, 4. Púpos hát 5. Nyerges hát

A hajlott vagy nyerges hát általában helytelen táplálás és felnevelés miatt alakul ki.

Hajlott háta lehet még az öreg kutyának, de a többszörösen ellett szukának is. A hajlott hát természetesen erősen csökkenti a kutya mozgékonyságát, munkaképességét. A már kialakul hajlott hát semmiféle edzéssel vagy gyógykezeléssel nem hozható rendbe.

A fiatal kutya időközben észlelt hajlott háta szakszerű tartással és mozgatással, valamint kielégítő táplálással megszüntethető.

A púpos hát kétféle lehet. Az egyik esetben a martól az ágyékig terjed a púposság, általában szűk mellkassal és általános fejletlenséggel együtt fordul elő. A másik esetben a hát púpossága a csontozat és az izomzat normális fejlettsége mellett jelentkezik. S bár az ilyen hát csúnya látvány, még sincs különösebb hatással a kutya munkavégzésére.

A hát hossza fontos a kutya mozgása szempontjából. Hosszú hátban ugyanis a hátulsó végtagok lökéseinek egy része elvész, anélkül hogy az növelné a mozgás sebességét.

Az ágyék alapját az ágyékcsigolyák alkotják. Általában az a jó, ha a kutya ágyéka rövid és izmos, mivel a hátulsó végtagok lökéseit csak a rugalmas és mozgékony ágyék képes tökéletesen továbbítani. A hosszú ágyék egyetlen kutyafajtán sem kívánatos.

A far a kutya törzsének hátulsó része; alapja a csontváz legnagyobb csontja, a medencecsont. A far a kutya erőközpontja, tehát lényeges, hogy izmos legyen.

Rendellenes alakú a meredek és a csapott far. Az előbbire jellemző a kereszt- és a medencecsont vízszintes helyzete. Ilyenkor a far vonalának nincs lejtése a farok felé, emiatt a farok magasan helyezkedik el. Erre az alakulásra jellemző a hátulsó végtagok meredek állása és a kötött mozgás.

A csapott fart a kereszt- és a medencecsont túlságos lejtése jellemzi, s ilyenkor a farok rendszerint alacsonyan csatlakozik a törzshöz. A csapott far a hátulsó végtagok kardállásával együtt fordul elő.

A mellkas a gerincoszlop, a bordák és a szegycsont által határolt testrész. Hátulsó határa a rekeszizom, ahol a legszélesebb, majd előrefelé keskenyedik. Külső falán számos izom ered és tapad. A rekeszizom kissé kupolaszerűen domborodik be a mellkasba, így a hátulsó bordaívek már a hasüreg elülső részét is határolják és védik. A mellkason tapadó izmok szűkítik, illetőleg tágítják a mellüreget, és ezt a mozgást a tüdő is követi. Tágulásával a tüdő levegőt szív magába (belégzés), míg szűküléskor a tüdőből a levegő kipréselődik (kilégzés). A mellkasban található még a szív és a nagyerek. A mellkas elülső részét alkotó bordák kissé görbék és kevésbé mozgékonyak; ezek töltik be a légzés funkcióját. A mellső végtagok is itt kapcsolódnak ízületekkel és izmokkal a mellkashoz. A mellkas akkor elég mély, ha az alsó vonala a kutya könyökével egy síkban van, esetleg alacsonyabb annál.

A mellkas lehet szabályos, hordószerű és lapos. Szabályos akkor, ha ovális alakú, azaz a felső része tompa, az alsó része kissé elhegyesedő. A hordószerű mellkas hengeres formájú. Gyakori, hogy a mellső végtagok állása szabálytalan, a bordák meglehetősen görbék, a lapockák pedig nem egy síkban, hanem ferdén fekszenek.

A lapos mellkas velejárója a szűk állású mellső végtagok. Ha a kutyát szemből és felülről nézzük, a lapos mellkas jól felismerhető. Az ilyen mellkasú kutyák rendszerint gyenge csontozatúak és izomzatúak.

A mellkas alakja a kutya fejlettségétől és életkorától függően változik.

A has a mellüreg hátulsó határát alkotó rekeszizomtól hátrafelé, a medencéig terjedő testrész. Felül és oldalt a hátulsó bordák, hátulsó részét a csípőcsontok övezik. A hasüreg felső falát a gerincoszlop és a fejlett ágyéki izmok, alsó és oldalsó falát hasizmok zárják körül. A hasüregben zsigerek, nagyerek és idegek találhatók. Itt van a máj, a tápcsatorna nagy része (belek), a hasnyálmirigy, a vese és a mellékvese, a lép, a főverőér, és itt találhatók a nagy vénák meg a nagy nyirokerek is.

A has alakja a kutya típusától is függ, de főleg a táplálás módja hat rá.

Ha a has vonala a térdeknél lejjebb van, akkor leereszkedett hasról beszélünk. Ez általában nem kívánatos, de ugyancsak hiba a túlságosan felhúzódott has is, amely a rosszul táplált, fejletlen, gyenge kondíciójú kutyákra jellemző.

A farok

A kutya mozgás közben a farkával is irányítja testét, ezzel az irányváltoztatást és gyors fordulást segíti. A farok az állat hangulatáról is árulkodik. Izgalmi állapotban a kutya fölfelé tartja a farkát; ha megijesztik, akkor két hátulsó lába közé csapja, míg a vidám kutya csóválja a farkát.

A farok a kutya fajtájának jellegzetessége, s általában méter, tartás és szőrzethosszúság szerint különböző. A legtöbb kutya farka lelóg, és rendszerint a csánkig ér. Ha ezt "normaként" fogadjuk el, akkor ennek alapján megkülönböztetünk hosszú farkot (amely a csánk alá ér) és rövidebben (amely nem ér a csánkizületig).

Alak szerint a farok lehet: kunkorodó, amikor a kutya kör alakban, jobb vagy bal oldalon magasan tartja a farkát, s annak vége a farok tövének vonaláig ér; hátára csapott, amikor a farok teljesen felfekszik a hátra, esetleg a vége kissé kunkorodik; leeresztett, kard alakú, ha a farok vége kissé hajlott vonalú, teljesen leeresztett pedig az a farok, amely szinte csüng a hátulsó végtagok között. Egyes fajták farkát viszont a standard előírásainak megfelelően csonkítják.

A végtagok

A kutya mellső lábát a váll (lapocka, vállizület), felkar, az alkar, a lábtő, a lábközép és a mancs alkotja. Alapvető szerepe mozgás közben a test fenntartása, földre lépéskor pedig a rázkódtatás csökkentése.

Szabályos mellső végtagállás

A lapockát izomzata, hosszúsága és iránya alapján vizsgálják. A hosszú lapocka elősegíti a váll szabad és kiadós mozgását, emiatt a lépés hosszát is megszabja. A lapocka irányát a középvonal határozza meg. Akkor jó a lapocka dőlésszöge, ha a vízszinteshez való viszonya 45-50°, ez természetesen a különböző fajták és egyedek esetében más és más.

A karcsont mindig hosszabb, mint a lapocka, az általuk bezárt szög 9-100° (A derékszöghöz közel álló szöget tekintik a legjobbnak).

A mancs állása: 1 - szabályos, 2-3 - laza mancs

A könyököt a kar és az alkarcsont ízesülése alkotja. A szabályos könyök egyenesen hátrafelé áll, és nem fekszik szorosan a mellkashoz, az elálló könyök viszont a kiállításon súlyos hibának számít. Ilyen esetekben a végtagok rendszerint befelé fordulnak, és akadályozzák a szabályos mozgást. Ez a hiba gyakran jár együtt az úgynevezett hordószerű mellkassal. A mellkashoz közel álló könyök kifelé forduló végtagokkal párosul, ami akadályozza a lábak szabályos (egy síkban való) mozgását. Az ilyen kutyák mellkasa rendszerint lapos.

A kutya végtagjai mozgás közben 1. Szabályos 2. Franciás 3. Talajon szűk állás

Az alkar a könyöktől a lábtövön át a lábközépig terjed. Kizárólag a párhuzamosan elhelyezkedő alkarok teszik lehetővé a szabályos végtagállást, illetőleg a szabályos mozgást. Az alkar iránya tehát függőleges, mert ha csak minimálisan is eltér ettől, akkor a test súlya nem a csontokra, hanem az izmokra és a szalagokra nehezedik.

Hátulsó végtagállások 1. Szabályos, 2. Hordóállás, 3. Tehénállás, 4. Talajon szűk, 5. Talajon tág állás

A lábközép mindig egy síkban van az alkarral. A lábközép erőssége határozza meg a végtag erősségét. Iránya a kutya fajtája szerint alakul. Függőleges lábközép jellemző a dobermannra, az airedale terrierre, a foxterrierre, tehát azokra a fajtákra, amelyeknek a teste négyzetes alakú. A hátrahajlott lábközép a hosszú testű kutyákra jellemző, amilyen a német juhászkutya is.

Az elülső végtagok akkor szabályos állásúak, ha szemből nézve párhuzamosak és egyenesek. Az elülső végtagok szabálytalan, nem kívánatos alakulásai következők:

Talajon szűk állás: a végtagok közel állnak; ilyenkor a lapockák majdnem függőleges helyzetűek. Ez a végtagállás szűk mellkassal jár együtt.

Talajon tág állás: a végtagok párhuzamosak ugyan, de túl távol vannak egymástól, a lapockák megdőlt helyzetűek. Ez a végtagállás hordószerű mellkassal jár együtt.

X végtagállás: az alkar tengelye befelé, a lábközép pedig kifelé tart.

Az O lábállás: az X-nek az ellentéte, s rendszerint angolkór következménye.

Francia végtagállás: ha a mancsok kifelé fordulnak. Ez a talajon szűk állás gyakori velejárója.

Oldalról nézve szabályos a mellső végtagok állása, ha a lapocka forgási pontjától a talajra eső képzelt függőleges vonal a láb középtengelyében halad és a mancs mögött éri a talajt.

Szabálytalan végtagállások: az előre-, és a hátraállított lábállás.

Előreállított lábálláskor: a mellső végtagok a könyöktől felfelé előrehaladva támasztják alá a törzset. Ez a végtagállás gyakran jár együtt puha, laza mancsokkal.

Laza csuklókról akkor beszélünk, ha a lábak a csuklótól előrefelé tartanak; ennek súlyosabb formája a medvetalp, amikor a kutya szinte a lábközépre támaszkodik.

A szabálytalan mellső végtagállások befolyásolják a kutya mozgását, a lábak ízületei ugyanis ilyenkor nem egy síkban működnek, a lökések erejét tehát nem a végtagcsontok ízületei, hanem az izmok és az inak fogják fel.

A hátulsó végtagok szerepe, hogy erős lökéseket indítsanak el, amely lehetővé teszi a kutya mozgását, járását. Emiatt a végtagcsontok vastagabbak és masszívabbak, mint az elülső végtagokban, több az ízületi hajlat, mint a mellsőkön és sokkal fejlettebbek az izmok is.

A hátulsó végtagot a comb, a térd, a lábszár, a csánk, a lábtő, a lábközép és az ujjak, illetőleg a mancs alkotja. A comb izmos és hosszú. A térd a mellső végtag könyökével egy vonalban helyezkedik el. A lábszár alapja a sípcsont és a szárkapocs. A lábszár hossza megegyezik az alkaréval. A gyors mozgású kutyának hosszú, a lassú mozgású, robusztus testű kutyáknak rövid a lábszára. A csánkízület 45°-os szöget zár be. A csánk alakját a hátulsó lábközép és a lábszár iránya, a sarokcsont nagysága, szélessége és iránya határozza meg. Jó, ha a csánk szikár és élesen kirajzolódik. A hátulsó lábközép hosszú, erős, majdnem függőleges, mozgás közben szilárd támaszték.

Szabályos a hátulsó végtagállás akkor, ha hátulról nézve a végtagok párhuzamosak, egyenesek, kissé szélesebben helyezkednek el, mint az elülsők. Ha az ülőgumóról lefelé - képzeletben - merőlegest vonunk, akkor az a csánk közepén halad és felezi a lábközépet.

Amennyiben a hátulsó végtagok ettől a függőlegestől szélesebben állnak, akkor azt talajon tág állásnak, ha szűkebben, akkor talajon szűk állásnak nevezzük.

A talajon tág állás elsősorban nehéz testű, robosztus kutyákra jellemző. Ezek az állatok gyors mozgásra nem alkalmasak (bernáthegyi, újfundlandi stb.)

Talajon szűk állás a gyenge farizomzatú kutyákon fordul elő. Tehénállásnál a combok befelé haladnak, s a csánkok összetartanak.

A dongaállás az előbbinek az ellentéte.

Oldalról nézve akkor szabályos a végtagállás, ha az ülőgumóról kiinduló képzelt függőleges vonal a csánkot érintve, a mancs mögött éri a talajt (mint a mellső végtag esetében).

Szabálytalan végtagállások oldalról nézve: a has alá állított, a hátraállított és a kardállás.

A has alá állított lábálláskor az ülőgumóról kiinduló függőleges vonal elé esik a csánk.

A hátraállított végtagállás az előbbivel ellentétes: a csánk a képzelt függőleges vonal mögé esik, és rendszerint "kardállással" jár együtt (a csánk alatti rész egyenes folytatása a csánknak!).

Kardállás esetén a csánkizület roggyant, a kutya hátulsó része szinte leül.

Szabályos hátulsó végtagálláskor a lövéseket veszteség nélkül veszi át a gerincoszlop; ilyenkor a támaszték egyenletes, a járás szabályos.

A mozgás

A kutya - hasonlóan farkas őseihez - "futó állat", természetes tehát, hogy általában rendkívül mozgékony, tevékeny élőlény. Nagy sebességet és erőt képes kifejteni. Mozgékonyságát elősegíti, hogy - ellentétben a lóval - gerincoszlopa igen hajlékony, ezért gyorsabb futásnál teste mintegy a hátulsó végtagok meghosszabbításaként szabadon mozoghat. Sok kutya - sajnos - túltáplált, fiatalon sem mozog eleget, ezért mozgása indokolatlanul korán korlátozottá válik.

A kutya négy járásmódja: a lépés, a poroszkálás, az ügetés és a vágta.

A lépés az állat leglassúbb helyváltoztatása, tulajdonképpen az egyetlen "igazi négyütemű" járásmód, mert közben mind a négy láb mozog, egyik a másik után. Lépés közben a legtöbbször kettő, - ha nem három - végtag hordja a testet. Ez az oka annak, hogy a lépés a kutyák legkevésbé fárasztó mozgásformája.

Háromféle lépés van: rövid, normális és hosszú.

1. A rövid vagy erőteljes lépés az igavonó háziállatokra (ló, ökör) jellemző, valamint a vontatókutyákra. Az ilyen munkára alkalmas típusú kutyák mindig rövid nyakúak, kurta lábúak, izmosak, tömzsik.

2. Normális lépésről akkor beszélünk, amikor a hátulsó láb nyomai éppen fedik az elülsőkét. Ez jellemző a szabályos mozgásra és a kutyák 80%-ára.

3. A hosszú lépéskor a hátulsó mancsok a mellsők elé lépnek, kivéve a hosszú testű és rövid végtagú kutyák esetében. Ez a járásforma valamiféle átmenet a lépés és az ügetés között. Ilyen a legtöbb juhászkutya járásmódja.

Sajátos járásforma a poroszkálás. Jellemző rá, hogy az azonos oldalon levő végtagok együtt, egy időben mozognak előre. Ekkor a test mindig csak az egyik oldalról van alátámasztva, így az állat imbolyogva halad, ami bizony kutyától csúnya látvány. Mindemellett a poroszkálás olyan járásforma, amely nem túl fárasztó. Általában a fiatal kutyák járnak így poroszkálva, amelyek még nem igazán urai végtagjaiknak, no meg az öreg állatok amelyek már elhájasodtak és elkényelmesedtek! Vadászok tudják, hogy a vadászkutyák egy-egy kimerítő nap után poroszkálva mennek hazafelé.

A lépés

A lépés fázisai Az ügetés fázisai A versenyvágta fázisai

A ügetés (trapp) az a járásmód, amelyben az állatok (ha nem zavarják őket) a legtovább kitartanak anélkül, hogy elfáradnának. Az ügetés valamennyi mozgás közül a legegyszerűbb.

Háromféle ügetést ismerünk:

1. Szökellő ügetésben az átlós végtagok mozognak egy időben. A hátulsó végtagok indításával a test előrelendül és egy pillanatra mind a négy láb a levegőbe kerül, vagyis az állat "lebeg". Homokos és puha, mély talajon ezt a mozgást a kutyák ritkán használják, inkább vágtába váltanak át. A szökellő ügetés nagyon jellemző például a boxerek mozgására.

2. A gyors ügetést a kutya csak kivételesen, ritkán gyakorolja. Mégis megemlíthetjük ezt a járásmódot, de inkább csak a teljesség kedvéért. Ezt a mozgást úgy jellemezhetjük hogy az átlós lábpárok váltakozása között kerül előtérbe a lebegés. Vagyis az átlós végtagok nem egy időben mozognak. A hátulsó láb valamivel korábban indul, egy pillanatra az egész test súlyát átveszi, majd előretolja, mivel a mellső láb nem képes akkorát lépni, mint a hátulsó. Így mozognak azok az ebek, amelyeknek mellső végtagjával valamilyen probléma van, például angolkór.

Nagy sebességet és erőt képes kifejteni

Miután a hátulsó láb minden esetben hamarabb ér talajt, mielőtt a mellső elindulna, ezért a kutya kénytelen hátulsó lábával a mellső mellé lépni, vagyis ferdén (oldalazva!) mozog előre.

3. Az alacsony ügetésnél az átlós végtagok nem egy időben mozognak. Először az elülső láb mozog előre, majd az azonos oldali hátulsó láb lép a nyomába. Az azonos oldalon lévő lábak tehát ilyenkor egy síkban dolgoznak, ezért az előrehaladás könnyebb. Így mozognak a farkasok, és a rókák és a vadkutyák, míg a kutyák csak nagyon ritkán.

Ritka pillanat: vágtázik a komondor

A vágtának (galopp) is három változata van. Az egyik a lassú vágta. Ez a galopp leglassúbb formája, amely gyakran lassúbb az ügetésnél is. A kutyák akkor futnak így, ha például kerékpárt követnek, valamint minden olyan helyzetben, amikor nem erőltetik a mozgást. A lassú vágta ugyanis nem megerőltető, s a kutyának mindig lehetőséget ad arra, hogy gyorsabb járásmódra váltson át anélkül hogy ez különösebb fáradságba kerülne.

Gyors vágtát a lovaktól láthatunk a versenypályán, kutyáinktól csak akkor, ha például macskát kergetnek.

A galopp harmadik fajtája a versenyvágta. Ez elsősorban néhány antilopfaj és más vadon élő állat járásmódja. De láthatjuk agaraktól is verseny közben. Mellesleg a legtöbb kutya futhat így rövid távon, ha elég temperamentumos ahhoz, hogy rászánja magát.

A kutya összes járásmódja közül a versenyvágta a leggyorsabb. Ez a mozgást követő ugrásokból áll. A kutya nyomai alapján egyébként a versenyvágtából lehet felismerni, hogy a hátulsó lábak nyomai a mellső lábaké előtt találhatók.

csivava 800 m west highland white terrier 1,6 km

agarak 4,8 km retrieverek 12,8 km

dog 9,6 km ír farkaskutya 14,4 km

A kutya mozgásigénye A diagramból minden kutyatulajdonos könnyen kiszámíthatja, hogy ebének mennyi mozgásra van szüksége. Igaz, hogy csak néhány fajta adatait tüntettük fel, de a többi csupán viszonyítás kérdése. (Az adatok egyébként napi átlagot jelentenek)

Versenyvágta közben a nagyobb sebességre kapcsolást a hát erőteljesebb görbítése és a hátulsó végtagok fokozott előredobása révén éri el az állat. A lassítás úgy történik, hogy a hát görbítése enyhül, a hátulsó végtagok pedig egyre kevésbé előzik meg az elülsőket.