Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

Kutyatartás, -gondozás

Kutyatartás, -gondozás

A JÓL ÁPOLT KUTYA

A kutya táplálása és ápolás a szorosan összefügg egymással. A bőr és a szőrzet gondozása ugyanis "belülről" kezdődik. A helyes táplálás és a rendszeres ápolás az alapja a kutya egészségének; ilyenkor bundája tömött, csillogó, bőre pedig rugalmas. A száraz, fénytele, erőteljesen hulló szőrzet viszont annak a jelen, hogy a kutyával nem törődnek kellőképpen, vagy hogy az állat beteg.

A kutyát "kívül-belül" ápoltan, tisztán kell tartani

A jól táplált szőrzet a kutya ékessége. Kidomborítja előnyös küllemi tulajdonságait, és annak is jele, hogy az állta jó egészségnek örvend. Kutyája válogatja, hogy mennyi időre van szükség szőrzetének ápolásához. A rövid szőrű fajtáknál megteszik, ha nem túl erős szálú kefével megtisztítjuk a szőrzetüket, és félévenként megfürösztjük őket. Az uszkárokat, továbbá egyes terriereket azonban rendszeresen nyírni, illetve trimmelni kell. Ez időigényes munka, és szakértelmet kíván (a timmelésről, a nyírásról egyébként később még részletesebben szólunk). Vannak azután kimondottan hosszú szőrű fajták, melyeknek rendszeres fésülése, kefélése stb. elengedhetetlen, máskülönben kócosnak, borzasnak, ápolatlannak tűnnek.

Bár a kölyök bundácskája még nem kívánja meg a rendszeres ápolást, azért már ilyen korban érdemes hozzászoktatni ehhez a művelethez. A szokásos kezelés időtartama se kölyökkorban, se kifejlett korban ne legyen hosszabb néhány percnél. A rövid szőrű fajták bundáját heti két-három alkalommal, a hosszú szőrűekét naponta kell ápolni. A rövid szőrű állatot gyengéd, de határozott mozdulatokkal, szőr mentén kezeljük. Ez jót tesz a bőrnek, mert frissíti a vérellátását.

Ha selymes bundás szetterünk vagy spánielünk van, fordítsunk különös gondot az állat füleinél, szügyénél, a has tájékán és a lábai hátulsó részén levő hosszabb szőrökre, ugyanis könnyen gubancolódnak. Az afgán agár, a yorkshire terrier, a shih-tzu stb. szőrzetét naponta ápoljuk. Ne használjunk durva sörtéjű vagy drótsörétes kefét, mert az tépi a kutya szőrét. Az úgynevezett drótszőrű fajták bundáját szőr ellenében keféljük. Van néhány olyan fajta is, például a collie és a német juhászkutya, amelynek "dupla" bundája van: a sűrű, finom szálú alsó bundát durvább hosszú szőrzet fedi. Naponta keféjük ezeknek a kutyáknak a szőrzetét, mégpedig szőr mentén haladva, mert az elhullott szálak az alsó bundára tapadnak és gyorsan gubancolódnak. A gubancos részeket ujjunkkal próbáljuk szétszedni. Ezt a műveletet segíthetjük ritkás fogú fésűvel, esetleg néhány csepp babaolajjal is. Ha a szőrzet nagyon makacsul összecsomósodott, inkább vágjunk le egy kis darabot belőle, amíg szétválasztható nem lesz, de ne ráncigáljuk.

A kezdő tulajdonos sokat meditál azon: milyen gyakran fürdesse a kutyát? Természetesen annyiszor, ahányszor szükség van rá. A túl gyakori fürösztés azonban eltávolítja a bőrt védő és a szőrzet természetes fényét biztosító zsiradékot. Akkor fürdessük tehát az állatott, ha piszkos, vagy ha erősen "kutyaszaga" van, egyébként ne zaklassuk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kellemetlen szag jöhet a fülekből, a fogakból, de származhat a sokáig viselt nyakörvtől is. A legtöbb állat, amelyet megfelelően ápolnak és gondoznak, tiszta és jó szagú marad, még ha ritkán fürdetik is.

Fürösztéshez töltsük meg a kádat langyos vízzel, egészen az állat csánkmagasságáig, a kád aljára pedig tegyünk gumiszőnyeget, hogy a kutya ne csúszkáljon. Fülébe dugjunk vattát, a bundáját lehetőleg még a fürdetés előtt keféljük ki, mert a nedves szőrzet kezelése jóval nehezebb. Fürdetés közben ujjainkkal dörzsöljük a kutya szőrzetét; jobban megteszi bármilyen kefénél. Igen fontos az alapos öblítés, ugyanis a szappanmaradványok irritálják a bőrt és viszketést okoznak. Ha lehet, hagyjuk, hogy a kutya megrázza magát, ez a leghatékonyabb "módszer" a vízfölösleg eltávolítására. Utána töröljük szárazra az állatot, és legalább két-három órán belül ne vigyük ki a szabadba. Ha hideg van, még több időt töltsön a lakásban. A fürösztés időtartama rövid legyen. Ám sohase fürdessünk kölyökkutyát, beteg, vagy lábadozó állatot, valamint vemhes szukát az utolsó két-három hétben.

A kutya szemét tartsuk tisztán mindenfajta váladéktól. A séta, a szabadban való rohangálás nyomán szeme becsipásodhat. Ilyenkor kamillateába mártott gézzel vagy vattával távolítsuk el a váladékot, mindig a szemzugtól kifelé haladva. A boston terrierek, a pekingi palotakutyák és más dülledt szemű fajták hajlamosak a szemsérülésre. A befelé növő szempilla és a szembe csüngő pofaszőrzet dörzsölheti, irritálhatja a szemgolyót és gyulladást okozhat. Ezért ezeknek a kutyáknak a szemtájéki szőrzetét is tartsuk rendben.

Havonta legalább egyszer vizsgáljuk meg kutyánk fülét. Tamponnal, vattával vagy gézzel gondosan távolítsuk el a lerakódott zsírréteget, de sohase nyúljunk be mélyre, nehogy megsértsünk valamilyen érzékenyebb részt. A fülkagyló belső felén növő erősebb szőrzet akadályozhatja a járatok szellőzését, összegyűjtheti és felhalmozhatja a port, a váladékot, tehát rendszeresen tépjük ki a fülszőrzetet, különösen ha hosszú fülű kutyáról (szetter, spániel) van szó. Ha kedvencünk sokat rázza vagy félrebillentve tartja a fejét, állandóan dörzsöli, vakarja a fülét - ez rendszerint súlyos fülgyulladás jele.

Karomápolás

A kutya karmaival, illetőleg azok ápolásával a kinológiai szakkönyvek meglehetősen mostohán bánnak, holott igénybevételük nagy, megbetegedésük számos problémát okozhat. A megfelelő környezetben tartott kutya annyira elkoptatja karmait, hogy azok nem igényelnek különösebb ápolást. A karombenövések is ritkábban fordulnak elő az ilyen ebeken.

A karomvágás mértéke és eszközei

Nem ez a helyzet a lakásban tartott kutyáknál, amelyek naphosszat heverésznek, nem mozognak eleget. Túlnyomó részt puha talajon, szőnyegen járnak, hiányzik karmaik természetes koptatása, és így azok hosszúra nőnek. A megnőtt karmokat elárulja kopogásuk, amely jól hallható, ha a kutya kemény talajon jár. A túlságosan megnőtt karmok hajlamosak a töredezésre, benövésre. A benövés gyulladást okozhat, illetve elgennyesedhet. A hosszú karmok mindenhova beakadnak, letöredeznek.

A megnőtt karmok lekoptathatók, ha az állat sokat mozoghat kemény talajon. Amennyiben erre nincs lehetőség, a karmokat kurtítani kell. A karmokat ne ollóval kurtítsuk, mert azok kemények. Veszélyes is ollóval babrálni a kutya karmainál, mert könnyen megsebezhetjük az állatot vagy saját magunkat. A leghelyesebb, ha ezt szakemberre bízzuk, de kellően fegyelmezett kutyákon magunk is elvégezhetjük. A legalkalmasabb erre a műveletre a speciális karomcsípőfogó, de fel lehet használni az egyszerű csípőfogót is. A kurtítás előtt a karmokat meleg vizes fürdővel és olajos bedörzsöléssel puhíthatjuk, hajlékonnyá tehetjük. A kurtítás során különösen ügyeljünk arra, hogy egyszerre ne sok szarurészt vágjunk le, mert nehezen elállítható vérzést okozhatunk, s az így keletkezett sérülés könnyen fertőződhet. A szarurészek eltávolítása közben a kutya karmát tartsuk a világosság felé, hogy meggyőződjünk, meddig tart az élettelen rész, s csak azt csonkoljuk; nehogy az élő szarut, illetőleg a karomcsontot megsértsük. Vannak türelmesebb gazdák, akik reszeléssel rövidítik kutyájuk karmait. Ez a művelet fáradságot ugyan, de célravezető. A karomkurtításánál nagyon fontos, hogy a kutyát kellően rögzítsük, lefogjuk, mert a "műtét" csak így sikerülhet tökéletesen.

Egyik-másik kutya elülső végtagjainak csökevényes ujja vagy a hátulsó végtagján a farkas karma olyannyira megnőhet - hiszen egyáltalán nem kopik -, hogy teljesen meggörbülhet, visszacsavarodhat és súlyos gyulladást okozhat. Ilyenkor a fölösleges karmokat műtéttel kell eltávolíttatni.

Gyakori még a karomágy-gyulladás is. Sajnos, sok esetben az ilyen jellegű gyulladás okát nehéz kideríteni. Ha csupán egy-két karom beteg, akkor külső okra gyanakodhatunk, de ha a gyulladás valamennyi karomra kiterjed, akkor belső tényezők játszanak szerepet. Külső ok lehet zúzódás, sebzés, karombeszakadás, - leszakadás, fertőződés, marás, égés, fagyás, gombás megbetegedés, míg a belső okok anyagcsere-betegségekre vezethetők vissza (például fehérjeszegény táplálkozás!).

Hogyan előzzük meg a kutya karmainak megbetegedését?

- Mozogjon az állat eleget szilárd talajon;

- a karmokat rendszeresen ellenőrizzük, s a korrigálást idejében végezzük el;

- sétáltatás után a karmokat, mancsokat, ujjakat alaposan tisztogassuk meg;

- a farkaskarmokat akkor távolítsuk el, amikor a kölyök még néhány napos;

- a táplálék célszerű összeállításával vegyük elejét az anyagcserezavaroknak és a hiánybetegségeknek.

KOZMETIKAI MŰTÉTEK

A kozmetikai műtétek (fülvágás és farokvágás) régi és viharos múltra visszatekintő, plasztikai sebészeti eljárások. Bizonyos dokumentumok arra utalnak, hogy már az ókori Egyiptomban is végeztek kutyákon fül- és farokvágást. A rómaiak hatalmas termetű dogszerű, háborús célokra használt kutyáinak fülét is kupírozták.

A fülrögzítés tecnikája

A középkorban ugyancsak divat volt a fül-és farokvágás, és jellemző az akkori idő szellemére, hogy ezekhez a műtétekhez különböző babonás hiedelmek társultak. Akadtak, akik szentül hitték: a fül- és farokvágással megelőzhető a veszettség, illetve a veszett állatból ily módon "kimetszhető" a kór... Mások arra esküdtek, hogy ezekkel a műtétekkel fokozni lehet a különben is harcias őrző-védő ebek agresszivitását. Ehhez társult az a felfogás, hogy a művelet akkor igazán hatásos, ha a levágott testrészek a kutyákkal fölfalatják!

A későbbi korokban nem annyira a babonás hiedelem, mint inkább a célszerűség befolyásolta a szépítő műtéteket. Ugyanakkor már régen is számos ellenzője akadt a fül- és farokvágásnak. Főleg a beavatkozás barbár, állatkínzó jellegét hangsúlyozták, méghozzá nem minden alap nélkül. Ezeket a műveleteket a legtöbbször fájdalomcsillapítás, illetve altatás nélkül végezték, mi több: a fülkagylót például kézzel tépték le! A tenyésztők nagy többsége viszont azzal érvelt, hogy bizonyos fajták - például a boxerek - fül- és farokvágás egyszerűen "prevenció. Ezeknek a kutyáknak az egyik fő tevékenysége ugyanis nagyvadak (bölény, vaddisznó stb.) lefogása volt, és bizony harc közben gyakran megsérült a nagy, lógó fül, a kezelése pedig rendkívül hosszadalmasnak bizonyult. Ezt akarták elkerülni az akkori kutyatulajdonosok azzal, hogy már kölyökkorban levágták kutyájuk fülét. Természetesen ezek a vad, harcias állatok egymás között is sokat marakodtak, így gyakran fordultak elő sérülések. Más nagy testű kutyák (dobermann, dog stb.) fülvágásának elvégzésére főleg ez utóbbiak adtak okot. Minthogy ma már nemigen használják ezeket a kutyákat nagyvadak lefogására, így a műtét elveszítette létjogosultságát - legalábbis így érvel az állatvédők tábora. Igen ám - replikázik az ellentábor -, de ezek a kutyák ma sem nevezhetők éppen jámbor ebeknek, sőt pontosan a legverekedősebb fajták közé tartoznak, s könnyen egymásnak rontanak. A fülvágás tehát ma éppen annyira indokolt, mint régen. Ráadásul a műtétet alátámasztják állat-egészségügyi szempontok is: a hosszú, lógó fülű kutyák (spánielek, vizslák stb.) fülkagylója elég gyakran megsérül, és nem ritka a külső hallójárat gyulladása sem. A kis fülű kutyákat ilyen betegségek ritkán érik.

Fülvágás

A fülvágás elvégzése tehát napjainkban egyrészt állat-egészségügyi szempontból indokolt, másrészt bizonyos fajtákra a standard is előírja. Aki látott már egymás mellett vagy akár külön-külön kupírozatlan, illetve kupírozott (vágott) fülű kutyát (boxert, dobermannt stb.), és van egy kis érzéke a kutyafej szépsége iránt, az valószínűleg inkább a kupírozás mellett van. A tárgyilagosság kedvéért azonban tegyük hozzá, hogy a fül- és farokvágást ma is sokan ellenzik. Míg hazánkban és a legtöbb országban (Szlovákia, Németország, Ausztria, Olaszország, Lengyelország, Franciaország) széles körben alkalmazzák egyes kutyafajtáknál ezt a kozmetikai műtétet, addig másutt (például Angliában, Hollandiában, Svédországban és Dániában) egyenesen tiltják a kupírozás, mert szerintük ezzel a természetet a kézműipar "elfuserálja".

A fülvágás egyébként nem olyan fájdalmas és veszélyes, mint ahogy ezt sokan gondolják. A műtétet ugyanis altatással vagy helyi érzéstelenítéssel végzik. A műtét ideális időpontja: a hat-nyolc hetes kor, de természetesen idősebb kutyákon is levégezhető. A lehetőség szerint azonban három hónapos korig ajánlatos túlesni rajta.

Minél fiatalabb a kutya, annál gyorsabban gyógyul a seb, és annál biztosabb, hogy a vágott fül feláll. Ez pedig ugyancsak nem elhanyagolható szempont. Az idősebb korban végrehajtott műtét után hosszú ideig kötés alatt kell tartani a füleket, emiatt könnyen bepállanak, súlyos bőrgyulladás keletkezhet, ami újabb kezelésre szorul.

Magát a fülműtétet sablonokkal végzik. A különböző fajtájú kutyákhoz más-más formájú sablont használnak; ez adja meg a fül új alakják, egyben fogazott felületévtel, a sablonpofák egymásra szorításával a vérzést is meggátolja. Ügyelni kell, hogy vágás után alul a fültőben cimpa ne maradjon; a sablon levétele után tehát az esetleges visszamaradt cimpát ollóval még el kell távolítani.

A sebszélek összevarrásának vagy kapcsolásának nincs jelentősége; a porcos fülkagyló esetében ez fölösleges. Lényeges viszont, hogy a fülek egyforma hosszúak legyenek. Ezt úgy érik el, hogy előbb az egyik fület csonkítják és a sablont rajta hagyják, majd a másik fülre úgy teszik fel a sablont, hogy az alóla kilátszó részhez hozzáillesztik a levágott darabot. Így gyakorlatilag egyforma hosszú füleket kapnak.

A csonkolt fül hosszúsága a sablon nagyságától függ, de ugyanezzel a sablonnal kéthónapos korban hosszabb fület lehet kialakítani, mint például hat hónapos korban. A fül hoszszának megszabásában fő szempont a szülők ismerete és a kölyök neme. A kanoknak nagyobb, a szukáknak kisebb fület kell csonkolni, mert általában a kanoknak nagyobb, a szukáknak kisebb fejük lesz kifejlett korban. Az elődök ismerete pedig azért fontos, mert a fej nagysága általában öröklődik.

A fülek a vágástól számított két hét múlva - rendszerint állnak. Előfordulhat azonban, hogy a porc gyenge, vagy a fülek túl hosszúra sikerültek és emiatt nincs tartásuk. Ilyenkor a kölyök csak hetek vagy hónapok múlva kezdi el hegyezni a füleit. A gazda ezekben a hetekben különböző fülrögzítési "technikákkal" siettetheti a fülek felállítását.

A vágási seb hegesedés közben gyakran zsugorodik: ilyenkor a zsugorodás kitépésével segíthetünk a bajon. Amennyiben a túl hosszúra sikerült fülről bebizonyosodott, hogy a hossza miatt nem áll, akkor szerencsés esetben ez a hiba újabb műtéttel helyrehozható. Vannak persze olyan esetek is, amikor többszöri műtét után sem áll fel a kutya füle. Sajnos, ilyenkor nincs segítség.

Előfordulhat tehát, hogy a fülvágás nem teljesen sikeres, és utólagos korrekcióra van szükség. Az ilyenfajta beavatkozás természetesen megengedhető. (Hasonló a helyzet a farok hosszúságának korrigálásánál is.) Mindezek a "szekatúrák" azonban elkerülhetők, ha hozzáértő állatorvossal végeztetjük a műtétet. Sok bosszúságot, költséget takaríthatunk meg egy kis körültekintéssel.

Mi a helyzet akkor, ha a kutya fülét nem kupírozzák előírás szerint, mégis kiállításra viszik? Nos, a kupírozatlan fülű kutya is benevezhető a kiállításra, de miután az adott fajta fülvágását a standard előírja, bírálati szempontból nálunk az ilyen állat háttérbe szorul.

Rontja-e a bírálatot a rosszul vágott fül akkor, ha egyébként a kutya minden szempontból kifogástalan? Nos, a kitűnő minősítést szerintünk ez esetben is elérheti, de feltehetően akad még az "osztályban" rajta kívül kitűnő minőségű eb, és a rangsorolásnál, illetőleg a győztes kiválasztásánál a "rossz füleket" minden bizonnyal figyelembe veszik.

Fülkorrekció

Számos kutyafajta (skót juhászkutya, airedale terrier, foxterrier stb.) számára a standard előírja a szabályos fül- és faroktartást. Az ettől eltérő állapot a tenyésztésből kizáró ok, mivel a hiba öröklődhet. Kiállításokon az ilyen hibájú kutya is rendszerint gyengébb minősítést kap.

A kezdő kutyatulajdonosnak persze többnyire fogalma sincs a standard előírásairól, s mire kedvencének valamilyen (például fültartási) hibája kiderül, akkor már annyira megszerette az állatot, hogy a világ minden kincséért sem válna meg tőle. Mit tesz ilyenkor? Megpróbálja "korrigáltatni" a hibát. Először csodagyógyszerekkel, különféle gyógymasszázsokkal, rafinált fülkötözésekkel próbálkozik - persze eredménytelenül. A következő lépés az állatorvosi beavatkozás, a műtéti korrekció.

Kétségtelen tény, hogy a hibás fül- és faroktartás műtéttel sok esetben elég szépen rendbe hozható, sőt néha a standard előírásainak megfelelően korrigálható. Más kérdés azonban, hogy helyes-e ezt az utat választani?

Amennyiben a tulajdonos pusztán hiúsági okokból veti alá négylábú barátját a műtétnek (mert szerinte nem elég szép a kutyája, ehhez joga van, mondhatnánk: magánügy! Olykor azonban a műtéti beavatkozás kifejezetten arra szolgál, hogy megtévesszék a kutyát elbíráló szakembereket, és olyan minősítést szerezzenek az ebnek, amellyel az már "tenyésztésre alkalmas" lehet. Az ilyen ügyeskedés néha kétségtelenül sikerrel járhat, de sportszerű cselekedetnek semmiképpen nem mondható. Arról már nem is beszélve, hogy a hiba a műtéttől függetlenül öröklődik az utódokra, és számos újabb kutyatulajdonost becsaphatnak vele.

Farokvágás (kurtítás)

A kutyakölyök farkát kettő-négy napos korban kell csonkolni; az idősebb kutyák farokkurtítása már nem is olyan egyszerű műtét, és a seb nem gyógyul olyan gyorsan, mint szopóskorban. A farok vágását különböző módszerekkel végzik. Az egyik: a kiskutya farkát fertőtlenítik, majd a faroktőre vérzéscsillapítás céljából összecsavart mullpólyával szorítókötést tesznek, aztán ollóval hirtelen levágják a fölösleges részt, majd a lekötést tizenöt-húsz perc múlva leveszik. A másik: ugyancsak steril ollóval a kívánt részt levágják, és a csonkot vas-kloriddal ecsetelik vagy termokauterrel elégetik.

Érzéstelenítésre egyik esetben sincs szükség, mert kellő gyakorlattal a farokcsonkolás körülbelül fél perc alatt elvégezhető. A "műtét" a kölyköt egyáltalán nem viseli meg, olyannyira nem, hogy csonkolás után azonnal szopik, ha az anyja alá tesszük. A farokcsonkolást egyébként a gyakorlottabb tenyésztő maga is elvégezheti, de csak akkor, ha biztosan tudja; milyen hosszú farkat kell meghagyni.

A műtét, mint már említettük, teljesen veszélytelen; elvérzéstől nem kell tartani. A farokvágásnál a csigolyaközök tapintása jóformán lehetetlen, de nincs is szükség rá. A farok hosszúsága szemmérték vagy mérés után dönthető el. Amennyiben a vágás nem a két csigolya között történik, abból sem származik semmiféle kellemetlenség a kutyára nézve, még felnőttkorában sem. A kurtításnál a kölyök visító hangot ad, ezért a fölösleges izgalmak elkerülés végett ilyenkor az anyakutyát el kell távolítani, de a beavatkozás után azonnal visszatehetjük az anyjához. A csonkolt farok két nap alatt teljesen beheged.

Ujjcsonkolás

Ezt a műtétet leggyakrabban azokon a fajtákon végzik, amelyeket trimmelni kell, ugyanis az "ötödik ujj" jelenléte a mellső lábak trimmelésénél akadályt jelent. De a sima szőrű kotorékkutyákon is ajánlatos elvégezni, mert a kotorékban az amúgy is szinte fölösleges ujj könnyen megsérül. A beavatkozás általában egy időben történjék a hátulsólábakon található farkaskarom csonkolásával.

A farkaskarom eltávolítása mindennapos beavatkozás német juhászkutyákon, óriás schnauzereken, foxterriereken stb. Ez a kutya hátulsó végtagjainak belső oldalán található csökevényes ujj, amely előfordulhat kettes vagy hármas formában, úgynevezett fürtös elrendezésben is. Ezeknek a csökevényes ujjaknak semmilyen szerepük nincs az állat életében, sőt felnőttkorban akadályozzák a mozgásban, könnyen beakadhatnak bárhová, ugrás közben megsérülhetnek. Előfordulhat az is, hogy - mivel a farkaskarom nem ér le a talajra, vagyis természetes módon nem kophat - a túlnőtt karom súlyos gyulladást okoz. Ezért mindenképpen indokolt az eltávolítása, lehetőleg két-három napos korban, a farokcsonkítással egy időben. A műveletet gyakorlott tenyésztők maguk is elvégezhetik, de a kezdő kutyatulajdonosoknak azt javasoljuk, hogy forduljon inkább állatorvoshoz. Az ilyen - kölyökkorban elvégzett - műtét gyorsan és könnyen gyógyul. Későbbi korban azonban a farkaskarom eltávolítása már komolyabb beavatkozás, tehát mindenképpen szakember végezze!

A néhány napos kölyökkutyán a farkaskarmot görbe, hegyes végű ollóval, egyetlen mozdulattal levághatjuk. A seb helyét valamilyen vérzéscsillapítóval kezeljük. A csonkolásnál ügyeljünk arra, hogy az ujj alapján levő ujjperccsontot is maradéktalanul eltávolítsuk. Ellenkező esetben felnőttkorra a bennmaradt ujjcsontdarab arányosan megnő, és a kutya lába a műtét helyén csúnya, deformált, esetleg érzékeny lesz.

A SZŐRZET ÁPOLÁSA

Kutyáink túlnyomó többségnek testét szőrtakaró védi a külső hőmérséklet kedvezőtlen hatásaitól, így megőrizhetik állandó normális testhőmérsékletüket. Mivel a kutyák különböző körülmények között tartják, tenyésztik - szőrzetük minősége hosszúsága is különböző. Akad azonban néhány majdnem vagy teljesen szőrtelen fajta: ezek az úgynevezett meztelen kutyák.

Minden fajtának csak rá jellemző hosszúságú és vastagságú szőrökből álló bundája van. Az egyes fajtákon belül azonban - a tartási körülményektől függően - némelyik egyed szőrzetének minősége eltérő lehet. Így például a rövid szőrű boxer, ha szabadban tartják, hoszszabb szőrzetet növeszt, mint a lakásban. A csau-csau lakásban elveszti pelyhes szőrszálait, a fedőszőrök megrövidülnek és fejletlenek maradnak.

A kutya szőrzete voltaképpen háromféle szőrből áll. A koronaszőr nagy tömbben található a nyakon, a hátgerincen, a combokon és kisebb mértékben a mellkas oldalán. Ez a leghosszabb, a legvastagabb, és velőállománya is van. A durva szőrzetű fajtákon nagyon sok a koronaszőr: az egész szőrzetből jelentősen kiemelkedő koronaszőrvégek minden irányból kiálló tüskék benyomását keltik. Ezért az ilyen szőrzetű fajtákat szálkás szőrűnek vagy drótszőrűnek nevezik (drótszerű foxterrier, szálkás szőrű tacskó stb.). A rövid szőrű fajtákon a koronaszőr rendszerint hiányzik, vagy keskeny sávban a nyak felső része és a hát mentén található.

A fedőszőr rövidebb a koronaszőrnél, az egész testen elszórtan helyezkedik el, és általában vékonyabb. A szőrszálaknak velőállománya van. A fedőszőr az egész testen található.

A pehelyszőr a legrövidebb és a legvékonyabb, általában hullámos, és nincs velőállománya. A korona- és a fedőszőrzet alatt a vékony és sűrűn elhelyezkedő pehelyszőrök őrzik meg a szervezet belső melegét, hidegben védenek a megfázástól. Egyes fajtákon, sőt ugyanazon fajtán belül is - a tartási körülményektől és a külső környezettől függően - egyik vagy másik szőrtípus intenzívebben növekszik vagy éppen fordítva, megfogyatkozik, illetve teljesen eltűnik.

A szőr különleges fajtája az úgynevezett tapintószőr. Hosszúsága és vastagsága révén jelentősen kiemelkedik a szőrzetből. A tapintószőrök a fejen találhatók, nyalábot alkotnak a szemek fölött, a felső ajkon és az állon.

Rövid, sima szőr Basset Dalmata Boxer

Drótszőr Szálkás szőrű tacskó Törpeschnauzer Griffon Airedale terrier

Hullámos, göndör vagy zsinóros szőr Chesapeake Bay retriever Ír vízispániel Komondor

Hosszú vagy erősen zászlós szőrzet Si-cu Cocker spániel (amerikai) Afgán agár

Sűrű, kettős szőrzet Csau-csau Hosszú szőrű skót juhászkutya Szibériai husky

A vedlés

A kutya évente kétszer váltja a szőrzetét. A szőr meghatározott nagyságot elérve és megérve megöregszik és kihull. Az egész szőrzetnek ezt a váltását vedlésnek nevezzük. A vedlés a kutya környezethez való alkalmazkodásának bonyolult biológiai folyamata. Télen a szőrtakaró sűrűbb, hosszabb, lágyabb, és kevésbé vezeti a hőt, mint nyáron.

Vedléskor a kutya szervezetének viszonylag sok tápanyaga az új szőrtakaró növekedésére használódik fel, ezért ilyenkor bőségesebb táplálékra és figyelmesebb gondozásra szorul.

A kutyának háromféle vedlését ismerjük. Az egyik az életkorral járó vedlés. Ez nem függ az időjárástól, pusztán a kölyök életkorának növekedésével kapcsolatos. A kölykök rövid szőrrel születnek, még a hosszú szőrzetű fajták egyedei is. Szőrzetük vékonyabb és finomabb szálú, mint kifejlett korukban, és rendszerint a pehelyre emlékeztet. Az életkor növekedésével a hosszú szőrű kutyák hosszú szőrzetet növesztenek, a rövid szőrűek simává válnak, szorosan lesimuló szőrzettel. A kölyökszőrzet váltásakor gyakran a szőrzet színe is megváltozik. Az afgán agarak például feketén születnek, s kölyök szőrzetük váltásakor a feketéből arany vagy szőke lesz, esetleg fekete marad.

Az úgynevezett időszakos váltás, illetve vedlés tavasszal és ősszel következik be. Tavasszal a dús, sűrű, pehelyszálú szőrtakaró váltódik. A téli szőrzet törékennyé és fénytelenné válik, a fedőszőr kiritkul. A nyári szőrzet általában ritkább és rövidebb. Ősszel a nyári szőrzetet felváltja a hosszabb, sűrűbb, pehelyszállal bőven ellátott téli bunda. Az őszi vedlés nem olyan intenzív, de hosszabb ideig tart, mint a tavaszi.

Szüntelen vedlésről akkor beszélünk, amikor a szőr az egész év folyamán váltódik - a szőrhagymák megérésétől és az azt követő elhalástól függően. Az ilyenféle vedlés különösen jellemző a lakásban tartott kutyákra, mert ezek nincsenek kitéve a vedlést ösztönző hőmérsékleti változásoknak. Szőrtakarójuk ezért kissé megváltozik: a pehelyszál gyengül, a fedőszőrök rövidülnek és vékonyodnak. Egyes tenyésztők az állítják, hogy az ő kutyáik sohasem vedlenek. Ez azonban csak részben igaz. Rendszerint olyan fajtákról van itt szó, amelyek egyedeit gyakorta nyírják, trimmelik vagy más hasonló módon ápolják, illetve olyan fajtákról, amelyeknek szőrzete rövid és finom, így a vedlés "eredménye" rajtuk nehezen észlelhető.

A szőrhullás vagy kopaszság nem betegség, hanem kísérő tünet, méghozzá inkább hormonális eredetű, mint a bőrbetegségekre jellemző. Megkopaszodhatnak például a szopornyicában vagy kezdődő cukorbetegségben szenvedő kutyák is. A nemi szervek rendellenessége mindkét nembeli egyedeken okozhat kopaszságot (degenerálódott vagy daganatos here).

A szőrhullás egyébként lehet öröklött (veleszületett), mint például a meztelen kutyák esetében. Feltevések szerint a szoros rokontenyésztés is okozhat kopaszságot, főleg a kis termetű fajtákon, például a tacskókon és a törpeuszkárokon.

Most pedig, mielőtt rátérnénk a kutya szőrápolásával kapcsolatos részletes tudnivalókra, ejtsünk néhány szót arról, milyen hatása van bundás barátainkra a szélsőséges időjárásnak: a túlságosan nagy hidegnek és a kánikulának.

A hőség hatása

Az emlősök, de a madarak életben maradásának is egyik fontos feltétele, hogy szervezetük hozzávetőlegesen állandó hőmérsékletű legyen. Ezt biztosítja a rájuk jellemző szőrzet, illetve tollazat, vagy a bőr alatti faggyúréteg.

Kölyökbunda

A kutya normális élettevékenysége ugyancsak állandó testhőmérsékletet igényel, ami 37,5 - 38,5 °C közötti értékű. Az állandó testhőmérséklet a kutya egyfajta sajátos hőszabályozással (meleg termelése és leadása) biztosítja. Ennek megzavarása rendkívül ártalmas lehet az állat egészségére.

A rövid szőr kevés gondot okoz

Különösen a hőségtől szenvednek sokat a kutyák. Mivel nem izzadhatnak, bőrük nem válik az izzadságtól hűssé, nedvessé, így párolgás sem hűti testüket. A kutya ezért lihegéssel és kilógatott nyelvvel szabadul meg a fölösleges hőtől. Amikor liheg, a gyors ütemben beszívott és kilehelt levegőtől nedves nyelvén és ínyén hűvös párásodás keletkezik. Ez azonban az állat teljes testnagyságához képest csak igen kis felület. A hőségtől egyébként a sima, rövid szőrűek szenvednek a legjobban, hiszen ezeknek a kutyáknak nincs hőcsökkentést elősegítő, dús bundájuk. A hosszú szőrzet ugyanis - akár a juhász subája - nemcsak a hideg, de a hőség ellen is komoly védelmet nyújt, természetesen csak átlagos hőmérséklet-ingadozás mellett.

Csakúgy szenved a hőségtől

Sok tulajdonos nem gondol arra, hogy ebe szinte elviselhetetlenül szenved a tűző napon hagyott autóban, az árnyékot nélkülöző udvarban, kutyakiképző iskolákon, továbbá a kiállítások napsütötte ringjeiben. Számos kutya kapott már hőgutát az 50-60 °C-ra felmelegedett autóban, noha az ablakok résnyire nyitva voltak. Az ilyen magas hőmérsékletet csupán 20-30 percig képesek elviselni.

Végzetes lehet a kutyára a nyári kerékpáros kirándulás is, mivel nemcsak a nap sugarai érik, de a kövezetből vagy a beton útburkolatából is hő sugárzik. Különösen káros hatással van a kutyára a levegő magas páratartalma. A túl nedves levegő még megfelelő hőmérsékleten is álmosságot, légzési nehézséget okoz. A meleg, nedves levegő megakadályozza a tüdőből, valamint a kutya nyelvének felső részétől történő vízpárolgást, fokozva a test átmelegedését. Minél magasabb a levegő hőmérséklete, annál kisebb legyen a páratartalom. Zárt helyiségben 18-20 °C-on 40-70% a kedvező páratartalom, 30-40 °C-on azonban nem haladhatja meg a 30-40%-ot! A 70%-nál magasabb páratartalom pedig - függetlenül a levegő hőmérsékletétől - kifejezetten káros a kutyára!

Kedvencünket egyébként úgy óvhatjuk meg a káros hőmérsékletű és páratartalmú levegő kedvezőtlen hatásától, hogy ilyen esetben nem visszük kiképzésre, óvjuk mindenféle nagyobb megterheléstől. Nagy melegben, igen erős napsütésben árnyékos helyen tartsuk az ebet. Teste felfrissítésére fürdessük meg, illetve tusolásszerűen frissítsük fel. Tiszta, friss víz legyen mindig előtte, hogy szomját bármikor csillapíthassa.

Kutyahidegben...

A hóviharban alvó szánhúzó kutyák látványa - legalább képről - ismerős mindannyiunknak. Mínusz negyven fok és erős jeges szél még mindig kevés ahhoz, hogy halálra fagyjanak. A hideghez akklimatizálódott kutyák általában vastagabb bundát növesztenek, s ha elég vastag takaró van alattuk, nulla fok mellett a lehető legnagyobb kényelemben élnek olyan kunyhókban, amelyeknek még ajtajuk sincs. Furcsa módon érvényes ez a viszonylag rövid szőrű kutyákra is!

A kutyák gyakorlatilag tehát hidegtűrők. Felöltőnek ott a bundájuk, s a bőrük alatt tartalékolnak elég zsírszövetet ahhoz, hogy védve legyenek a nagy hidegben is. Ez természetesen csak a hideghez akklimatizálódott állatokra vonatkozik. Sokszor előfordul, hogy fűtött lakásokban tartott kutyák elpusztulnak a hidegben, ha elvesznek vagy kilökik őket az utcára. A megfigyelések viszont azt is igazolták, hogy a szabadban tartott ebek, ha napközben bizonyos időt a házban töltenek is, mégsem éreznek semmilyen kényelmetlenséget éjszaka, amikor újra lakáson kívül tartózkodnak. És természetesen öltöztetni sem kell őket.

Ha a kutya túlságosan átfázik, akkor reszketni kezd. Ez nem más, mint apró izomrángás, ami meleget szabadít fel, hőt fejleszt, és így az állat egy időre ismét megtermeli a szükséges testmelegét. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nagy hidegben, hóviharban kutyáinknak nincs szükségük védett, jól alkalmazott, biztonságosan szigetelt nyugvóhelyre. A testhőmérséklet hirtelen csökkenése ugyanolyan káros az állatra, mind a gyors hőmérséklet-emelkedés. A hirtelen nagy lehűlés megfázást, sőt megfagyást is okozhat.

Az éghajlat és az időjárás egyébként jelentősen befolyásolja a kutya fejlődést, egész élettanát. Hideg éghajlatú vidékeken a kutya általában alacsony növésű, vastagabb szőrzete van. Hegyvidéken erős, fejlett mellkasa alakul ki, s az állat vére gazdagabb lesz vörösvérsejtekben, hemoglobinban.

Mindenesetre - hála a farkas őseiktől örökölt kiváló képességeinek - kutyáink, ha elég idejük van rá, jól alkalmazkodnak tűző naphoz, jeges szélhez...

TRIMMELÉS ÉS NYÍRÁS

A trimmelés angol eredetű szó, és tulajdonképpen két tevékenységből áll. Az egyik a szőrzetápolás, azaz az elhalt szőrök eltávolítása, a másik maga a tulajdonképpen trimmelés, azaz a szőrzet elegyengetése, helyreigazítása és trimmelőkéssel való rövidítése.

Amennyiben az ápolást mindig kellő időben végezzük, akkor ez nem áll egyébből, mint az elhalt szőrök rendszeres és alapos eltávolításából, amely teljesen fájdalommentes művelet. Ez a fajta ápolás azáltal, hogy az elhalt szőröket rendszeresen kiszedjük, sietteti a természetes szőrnövekedést. Ám ha a még növekedő szőrt tépjük ki trimmelés közben, az a kutyának fájdalmat okoz.

A szálkás - vagyis durva - szőrzetnek számtalan előnye van

Magát a trimmelést többnyire trimmelőkéssel végzik. Ez fűrész- vagy fésűszerű hornyolt élű kés, de nagyon jól megfelel erre a célra a különféle tartókba erősített borotvapenge is. A kutya egyes testrészein a szőrt általában nyírni szokták: például a torok tájékán, a hason, a nyakon, a far és a nemi szervek környékén. A nyírás és a kopasztás között az a lényeges különbség, hogy a kopasztás (a szőr kitépése) fokozza, a nyírás (a szőr elvágása) viszont zavarja az időszaki szőrnövekedést. Bizonyos fajták trimmelése fontos, szinte elengedhetetlen. Bármilyen nagy tapasztalata is van a trimmelőnek, maga a művelet rendkívül fáradságos munka, és bizonyos szabályok betartását is megköveteli. Sajnos, ahány tenyésztő, annyiféle trimmelési szokás, eljárás. Éppen ezért a kezdő kutyatartónak célszerű szakemberrel trimmeltetni.

Trimmelni a drót- és szálkás szőrű kutyákat szokták

Trimmelni a drót- és szálkás szőrű kutyákat szokták. Az ilyenfajta szőrzet elsősorban a terrier fajtákra, a vadászkutyákra és a schnauzerokra jellemző. A drót- és szálkás - vagyis a durva! - szőrzetnek számtalan előnye van: védi az állatot az időjárás viszontagságaitól, a járhatatlan terepek tüskés bozótjaitól, azonkívül - a évszaknak és a szükségletnek megfelelően - trimmeléssel pár nap alatt olyan sűrűségűre és hosszúságúra alakítható ki, amely a kutyának is, a célnak is megfelel.

Előnyt jelent az is, hogyha a tulajdonos ismeri kutyája egyéni szőrzetnövekedését, mert teljesen "kikészítve", szinte nyomban a trimmelés után kiállításra viheti kedvencét. Márpedig más szőrzetű kutyák esetében korántsem ez a helyzet: egy enyhébb vagy keményebb tél, vagy a túl korán, illetve később beköszöntő tavasz ugyancsak fontos szerepet játszhat a vedlésben.

Mindezek az előnyök túlsúlyban vannak azokkal a hátrányokkal szemben, amelyet a trimmelés munkája jelent. Igaz, ez a procedúra bizonyos rutint igényel, de ez megszerezhető, és feltehetően örömöt okoz majd a tulajdonosnak, ha megtanulja kutyáját egyedül gondozni, s ha a kutyaszalonok segítségét egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán kell igénybe vennie.

Nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy a trimmelés szó nem jelent kopaszítást! Mint már említettük, trimmelésen azt a műveletet értjük, amikor a drótszőrű vagy szálkás szőrű kutyák elöregedett szőrszálait eltávolítjuk.

A mindenkori fajtastandard előírja, milyennek kell lennie egy kutya szőrzetének. Mielőtt a laikus hozzáfogna kedvence "kikészítéséhez", célszerű, ha tanulmányozza a standard leírást, s lehetőleg legyen egy jó fényképe vagy rajza is a fajtáról - trimmelt állapotban.

A trimmeléshez szükségünk van a kutya szőrszerkezetének megfelelő trimmelőkésre, mivel nem minden drótszőrű fajtának egyforma a szőrzete, ráadásul egy-egy fajtán belül is elég nagyok lehetnek a különbségek. Az alkalmatos trimmelőkésen kívül kell még trimmelőolló, egy lehetőleg ritka fogú fésű, valamint egy közönséges olló.

A standardnak megfelelő, jó állapotban levő drótszőrzetet úgy trimmeljük, hogy egyik (jobb) kezünkben fogjuk a trimmelőkést, egy szőrnyalábot hüvelykujjunkkal hozzáfogunk a pengéhez, majd egy rántással kitépjük. Eközben bal kezünkkel leszorítjuk azt a bőrrészt, amelyen dolgozunk. A befogott szőrcsomó ne legyen túlságosan sok; minél kevesebb szőrt szorítunk a pengére, annál könnyebb a trimmelés. Ha a szőr megfelelően hosszú, azaz érett, akkor a trimmelés semmi fájdalmat nem okoz a kutyának.

A drótszőrű, illetve a szálkás szőrű ebeket éppen azért trimmeljük, hogy elhalt szőrüket szakszerű módon eltávolítsuk. Ha ezt nem mi tesszük, az állat karmaival igyekszik majd megszabadulni a túlérett szőrszálaktól. Abban az esetben, ha nem trimmelünk, hanem csupán "nyírunk" (és ez sajnos tudatlanságból vagy idő szűkében gyakorta előfordul), a szőrszálak töve a bőrben marad, és emiatt a kutya sűrűn vakaródzik. Az elhalt szőrgyökerek (gyökeres szőrvégek) ezenkívül akadályozzák a szőrzet egészséges növekedését, a gyakori nyírás gyenge és puha szőrzetet eredményezhet, ami pedig nem azonos a kívánatos "drótszőrűséggel".

Ha kis termetű ebet trimmelünk, állítsuk az állatot egy átlagos - körülbelül 80 cm - magasságú asztalra (a nagyobb méretű fajtákat arányosan kisebbre), de ügyeljünk arra, hogy ez az alkalmatosság ne mozogjon, ne billegjen. A trimmelést a hátulsó lábaknál kezdjük szőr mentében, és fokról fokra haladjunk az állat hátán, nyakán, majd dolgozzuk ki a mellkas oldalát. A hosszú, elöregedett szőrszálak eltávolításakor az érzékeny testrészeket (nyak, fej) óvatosan trimmeljük. Elővigyázatosan dolgozzunk a füleken is; a túlérett szőrszálakat távolítsuk el, mielőtt a trimmelőollóval "rádolgoznánk". Mindazonáltal ha a kutyának túlságosan puha a szőre, az igen érzékeny részeken használhatunk, ollót is. Ha az állat szőrzete az első trimmelési kísérlet után nem felelne meg a kívánatos formáknak, nyugodtan utánanyírhatunk trimmelőollóval, hogy kiigazítsuk az egyenlőtlen részeket. Trimmelés után fésüljük is meg kutyánkat.

Minthogy az egyes kutyák szőrzete nem egyforma gyorsasággal növekszik, jegyezzük meg az első trimmelés időpontját. Általában azt lehet ajánlati, hogy másfél-két hónappal a kiállítás előtt jól trimmeljük át a kutya nyakát, hátát és a mellkas oldalait. A drótszőrű, illetve a szálkás szőrű fajtákat több-kevesebb eltéréssel a fenti módon kell kikészíteni. Most pedig lássunk némi trimmelési útmutatást az egyes fajták egyedi sajátosságairól.

* A trimmelést és a nyírást ábrázoló rajzok Seupel nyomán készültek

Az airedale terrier trimmelése

A terrierek királyának a lábait és a szakállát nem trimmelik, csak fésülik. A fölösleges szőrszálakat kihúzzák, hogy utána sűrűn nőjön, végül ollóval az előírt formájúra igazítják. Az elülső lábakon a szőrt úgy alakítjuk, hogy a láb oszlopszerűvé váljon. A hátulsó lábak kidolgozásánál ügyelni kell arra, hogy a csánkot a lehetőségekhez képest jól kihangsúlyozzuk. A mancsszőrzetet az ujjpárnák között ollóval kurtítsuk, a mancsokat a karmok magasságáig formáljuk kerekre, egyrészt azért, hogy a lábak oszlopszerű hatása megmaradjon, másrészt hogy a kutya mancsa macskamancsszerű legyen. A végtagok szőrzetét szőrrel szemben fésüljük, ám ne túl gyakran, különben károsodik a szőrzet. A kutya szakállát naponta fésüljük fölfelé, hogy a szőrzet ehhez az álláshoz szokjék. Érvényes ez a szemek fölött megmaradó csekély szőrzetre is.

Az airedale terrier feje felülről és oldalról nézve balta formájú: az arcorri résztől kezdve valamivel keskenyebb. Ezért a homlokot rövidre, a pofa- és a torok alatti részt pedig egészen az ajakszögletig igen rövidre trimmeljük. Vigyázzunk, hogy a pofarésznél és az állkapocsnál azért semmiképpen ne maradjon túlságosan sok szakáll.

A szakállt egyébként úgy igazítjuk, hogy csak a pofa elülső részén maradjon meg a teljes hossza, de mindenféle átmenet nélkül. A szemek fölött hagyjunk némi szőrzetet, és fésüljük előre, hogy az állat szeme ne látsszon túlságosan nyitottnak. A fülkagyló belsejéből a szőrzetet az ujjunkkal rántsuk ki, kívül pedig ugyancsak így járjunk el, ámbátor ha nagyon érzékeny állatról van szó, ollóval is dolgozhatunk: szépen "leszélezzük".

A toroknak, a nyak elülső részének, a váll és a mellkas elejének a szőrzetét rövidre trimmeljük. A mellkas alsó részén és a hason igazítsuk ki a szőrzetet úgy, hogy a törzs ék alakú legyen. A tarkó, a mellkas mentén az oldalak, valamint a farok felső részének szőrzetét egyenletesen ritkítsuk. A farok alsó részét és a végbél tájékát egészen rövidre nyírjuk. Vigyázat! Ezek a testtájak meglehetősen érzékenyek, ezért itt csak ollóval és nagyon óvatosan dolgozzunk!

A csípőizület magasságában a szőrzet ugyanolyan hosszúságú legyen, mint a háton, a csípőizület alatt pedig fokozatosan hosszabbodjék. Az átmeneteket olyan finoman kell kidolgozni, hogy a hátulsó lábak "nadrágján" semmiféle szögletesség ne mutatkozzon.

Airedale terrier A kiálló szőröket kitépjük és ollóval utánaigazítunk, majd a szőrzetet átfésüljük Rövidre trimmeljük és nyírjuk (a kiállítás előtt 1 1/2-2 hónappal) Rövidre trimmeljük és nyírjuk (a kiállítás előtt 2 héttel) Még egyszer áttrimmeljük, kialakítva az átmeneteket (a kiállítás előtt 2 héttel)

A schnauzerok trimmelése

A törpe-, a közép- és az óriás schnauzerokat nagy általánosságban ugyanúgy trimmeljük, mint airedale terriert. A fej, a mellkas alsó része és a hátulsó lábak kikészítésénél ügyeljünk azonban az alapvető különbségekre. Melyek ezek?

Míg az airedale terriereknél a stop (arcorri hajlat) hibának számít, a schnauzeroknál előírás, éppen ezért rajtuk hagyjuk meg az erőteljes szemöldököket. A schnauzer szakállának kialakítására viszont érvényes mindaz, amit az airedale terrierről elmondottunk. A mellkas alsó részén ne hagyjuk a szőrzetet olyan hosszúra, mint az airedale terrieren. A schnauzer hátulsó lábának szőrzetét a csánkig rövidre trimmeljük.

Különösen fontos, hogy a szürke schnauzerok tulajdonosai tisztában legyenek kutyájuk trimmelési idejével, mert a trimmelés után kell bizonyos "érési idő", amíg az állat szőrének jellegzetes színhatása kialakul.

Schnauzer A kiálló szőröket kitépjük és ollóval utánaigazítunk, majd a szőrzetet átfésüljük Rövidre trimmeljük és nyírjuk (a kiállítás előtt 1 1/2-2 hónappal) Rövidre trimmeljük és nyírjuk (a kiállítás előtt 2 héttel) Még egyszer áttrimmeljük, kialakítva az átmeneteket (a kiállítás előtt 2 héttel)

A skót terrier trimmelése

Ennek a kutyának a szakállát, a szemöldökét, valamint a végtagjain és az oldalán lévő szőrzetet nem trimmeljük. A szakállát óvatosan fésüljük előre. A szemöldököt a szőrzet végénél ollóval úgy vágjuk, hogy előrefésülve ívben takarják a szemet. A szemöldök egyébként a szemzugnál legyen a legrövidebb.

A szőrzetet a mellkas oldalán és a végtagokon lefelé fésüljük. A mancsokat formáljuk boltozatosra; a karmok éppen hogy még látszódjanak.

A skót terrier feje a standard előírása szerint balta formájú, ezért a szőrzetet a szemek alatt és a szakállnál rövidítsük. A fülek tűzésénél ujjnyi szélességben hagyjuk meg a szőrzet peremet. Hasonlóképpen hagyjuk röviden a szőrzetet a homloknál, a pofarésznél, a toroknál, a nyaknál, valamint a mellkas felső részén. A tarkók és a hátat trimmeljük meg alaposan. A szőrzetet ezeken a testtájakon olyan rövidre hagyjuk, hogy az ujjunkkal éppen csak megtudjuk fogni. Ügyeljünk arra, hogy a rövidre trimmelt hátrésztől kezdve az állat oldala és végtagjai felé, ahol is megmarad a hosszú szőrzet, fokozatos átmenetet alakítsunk ki. A végbéltájék szőrzetét vágjuk rövidre, a csípőízület magasságától pedig szép átmenetet trimmeljünk. A farok felső része ugyancsak trimmelhető.

Skót terrier A kiálló szőrzetet kitépjük és ollóval utánaigazítunk, majd a szőrzetet átfésüljük Rövidre trimmeljük (a kiállítás előtt 1 1/2-2 hónappal) Rövidre trimmeljük és nyírjuk (a kiállítás előtt 2 héttel) Még egyszer áttrimmeljük, kialakítva az átmeneteket (a kiállítás előtt 2 héttel)

Ír, welsh és drótszőrű foxterrier trimmelése

Az ír, a welsh és a drótszőrű foxterriert nagyjából hasonló módon trimmeljük. A welsh terrier kikészítését lényegében ugyanúgy végezzük, mint az airedale terrierét. Az ír terrieren azonban a mellkas szőrzetét ne hagyjuk túl hosszúra, nehogy a törzs túl zömöknek lássék, hiszen ez a fajta a standard előírása szerint "fürge, mozgékony állat benyomását kelti".

A drótszőrű foxterrier trimmelését viszont érdemes kissé részletezni. A kutya fején, illetve fejének elején minden szőrt meghagyunk, még a szem feletti és alatti szőrzetet is. Szakállát az orra felé fésüljük, mégpedig úgy, hogy a fej szögletes benyomást keltsen. A homlok- és a pofaszőrt rövidre leszedjük. A füleket kívül-belül rövidre trimmeljük. Ugyancsak teljesen trimmelendő a foxterrier nyakának alsó része, mert így lesz szép, elegáns ívelésű a nyak. A tarkó, a nyak és a mellkas szőrzetét egyébként csak át kell trimmelni, a vállakat viszont teljesen rövidre szedjük. A mellkas alsó részén minden szőrt hagyjunk meg. Ellenben jól át kell trimmelni a hasát, a hátát és az oldalakat. A mellső lábak szőrzetét úgy formáljuk-alakítsuk, hogy azok oszlopszerűvé váljanak. A hátulsó részt úgy kell kikészíteni, hogy ezáltal a csánkokat és a combokat kellőképpen kihangsúlyozzuk. Ügyeljünk arra, hogy a farkot nem szabad túlságosan elvékonyítani. Végezetül már "csupán" az a teendőnk, hogy az ujjak közül tépjük ki a fölösleges szőrt, és a mancsok szőrzetét úgy formáljuk meg, hogy gömbölyű macskamancs benyomást keltsék.

Az uszkár nyírása

Eddig azokról a kutyákról szóltunk, amelyeket trimmelni kell. Most következzen néhány olyan jellegzetes fajta, amelynek szőrzetápolása elsősorban nyírásból áll. Kezdjük talán az egyik legnépszerűbb és hazánkban legelterjedtebb ilyen kutyával, az uszkárral...

Íme, egy klasszikusan nyírt uszkár!

A bohókás, kedves, népszerű uszkárnak olyan dús, szép bundája van, amely egyenesen kínálja a lehetőséget a nyírási módok sokféleségére. A szakemberek még néhány évvel ezelőtt is az úgynevezett standard nyírást (klaszszikus nyírás) tartották az egyedül helyes - a standardnak megfelelő - nyírási módnak, ám az egyes országokban egyre inkább más és más módon kezdték "fazonra nyírni" ezeket a kutyákat. Annak érdekében, hogy azoknak az uszkárbarátoknak is a kedvében járjanak, akik kutyájukat nem standard nyírással akarták kiállítani, körülbelül negyedszázada leszögezték, hogy az uszkár modern "fazonja" (Toalett, 1960) is megfelel a standard követelményének. Ennek az a jelentősége, hogy ilyen formán a nemzetközik kiállításokon egyazon kategóriában versenyezhet a standard módon és a modern fazonra nyírt uszkár. Ha azonban egyformán kiváló minősítést kaptak, akkor bizony a standard kikészítésű példányt illeti meg az elsőbbség. A fent említett két típustól eltérő módon kikészített uszkárok nem léphetnek dobogóra.

Szőrminőségük alapján egyébként kétféle - gyapjas és zsinóros szőrzetű - uszkárt különböztetünk meg. A széles körben elterjedt gyapjas uszkár szerencsésebb helyzetben van: szőrzete bármilyen nyírási móddal kikészíthető, míg a ritkábban előforduló zsinóros szőrzetű uszkár bundáját csak a standard fazonra lehet nyírni. Az az uszkártulajdonos, akinek gyapjas szőrű uszkárja van, idejekorán döntse el, hogy nyírja meg kedvencét, mert az egyik fazonról a másikra való átváltáshoz - a szőrzet újranövése miatt - időre van szükség.

Most pedig lássuk a standard (klasszikus) nyírási formát.

A combot, a far- és az ágyéktájat egészen az utolsó bordáig nyírjuk rövidre, de a csánkot körülvevő "mandzsettát" hagyjuk meg. A mancsok szőrzetét nyírjuk, a lábujjak közti szőrzetet pedig eltávolítjuk. A hátulsó lábközepet a bokaízület mandzsettájáig hagyjuk szabadon. Ha a mellső lábakon nem hagyjuk meg a teljes szőrzetet, hanem mandzsettát formálunk - vagyis a standard szerinti két változat egyikét választjuk -, akkor a mellső lábközépet a lábtőízületig nyírjuk, a mandzsettát meghagyjuk.

A farok tövétől kezdve a szőrzetet a farok hosszúságának mintegy egyharmadáig levágjuk, így a farok kétharmadán megmarad a szőrzet.

A fejen először az állkapocs szőrzetét nyírjuk le, majd az orrhátat a stopig, mégpedig a szemektől kiindulva, felülről lefelé úgy, hogy a lenyírott részek a szem összekötő vonalát csak egy-két centiméterrel haladhatják meg. A felső ajkaknál megmarad a szőrzet. Annak érdekében, hogy a fülek jól "ráfeküdjenek" a fejre, az uszkár pofáján géppel vagy ollóval a fülkagyló tövéig nyírjuk rövidre a szőrzetet.

Nyírás után a szőrzet kiigazításával megformálhatjuk az uszkár végleges "fazonját", mégpedig a következőképpen.

A háton, a maron, a nyakon és a mellkason a szőrzetet ollóval alakítsuk a kívánt formára, mégpedig úgy, hogy a kiálló szőrszálakat levágjuk. A fejen arányosan magas "koronát" vagy "bóbitát" hagyunk. A fej és a fülek harmonikus formája érdekében ezeken a testrészeken ollóval alakítsuk a szőrzetet. Amennyiben a mellső lábakon meghagyjuk a teljes szőrzetet, úgy azt oszlopszerűen formázzuk meg. Ha a lenyírt végtagokon mandzsettákat hagyunk, ügyeljünk arra, hogy ezek egyformák legyenek. A farokvégén meghagyott szőrzetet gömbölyded vagy henger formájú bojtra vágjuk.

És mennyiben különbözik ettől a modern nyírás (Toalett, 1960)?

A mellső láb alsó részén a karmoktól az ötödik ujj magasságáig, a hátulsó lábak alsó részén pedig a mellső lábak megfelelő magasságáig, hagyjuk meg a szőrzetet. A fej és a farok szőrzetének kiigazítását a standard nyírásnak megfelelően végezzük. Az állkapocs alatt viszont egy centiméteres hosszúságban meghagyhatjuk a szőrzetet. Vigyázat: az úgynevezett kecskeszakáll nem fogadható el!

A kutya testén a szőrzetet úgy nyírjuk, hogy a hátvonalon többé-kevésbé hosszú, legalábbis egy centiméteres, moaré selyemhez hasonló bundát alakítsunk ki. A végtagok fölött és a bordatájékon a szőrzetet fokozatosan hoszszabbra hagyjuk.

Ezután következik a modern fazon végleges kialakítása. A fejen, ahol arányosan magas bóbitát hagyunk, valamint a nyakon, ahol a szőrzet hátrafelé a marig, elölről pedig a mellkas magasságáig töretlenül enyhe, ferde vonalban lankásodik - harmonikusan formázzuk meg az uszkár szőrzetét. A fül, az orrhát és körben a hátközép, továbbá a has övszerűen rövidre nyírandó. A mellső és hátulsó végtagok szőrzetét teljes hosszában "kikerekítve" hagyjuk meg. A mancsoktól fölfelé haladva, a szőrzet egyre hosszabb: a lapockatájékon, valamint a comb felső részén az állat nagyságától függően négy-hét centiméter lehet, de az úgynevezett "bugygyos ujj" kerülendő. A hátulsó lábak "nadrágját" úgy alakítsuk ki, hogy tipikusan uszkáros hatást keltsen. Végül is: akármilyen legyen az uszkár kikészítésével elért küllem (standard vagy modern vágás), ez semmi esetre sem befolyásolhatja a kiállításokon való minősítést, minthogy mindkét kikészítési módot egyazon kategóriában értékelik. De még egyszer hangsúlyozzuk: azonos minősítés esetén mindig a klasszikus kikészítésben elővezetett uszkárt részesítik előnyben!

Uszkár klasszikus vagy standard nyírás Ollóval megfelelő formára alakítjuk A felső ajak felett bajuszt hagyva géppel rövidre nyírjuk Nyírógéppel rövidre vágjuk

Uszkár modern nyírás A szőrhosszúság általában 4-7 cm A szőrhosszúság kisebb A szőrhosszúság még kisebb A szőrt 1 cm-re rövidítjük A felső ajak felett bajuszt hagyva nyírógéppel rövidre vágjuk

A bedlington terrier nyírása

A bedlington terrier szőrzetének ápolása nagymértékben különbözik minden más terrierétől: nem vágják, csak kiigazítják és formára alakítják az üstökét, és fülszőrzetét, a mar és a far közötti hátrészt, a mellkas alsó részét, továbbá a végtagok szőrzetét.

A bedlingtonra olyannyira jellemző fejforma kialakításához nagy ügyesség és rutin, no meg nyírógép szükséges. Először a füleket szabadítjuk meg a szőrzettől belül és kívül, mégpedig úgy, hogy a fül végén körülbelül egy centiméteres szélességben megmaradjanak a hosszú bojtok. A fülszéleket ollóval finoman "leszélezzük". A pofarészt, az állkapcsot és a torokrészt géppel rövidre nyírjuk, de csak a külső szemzug és a fültő által alkotott vonalig, illetve lefelé az ajkak szögletéig. Az érdekes, nem mindennapos bóbita legmagasabb pontja a fülek között van, az orrnál kezdődik és a tarkónál enyhe ívben végződik. Az ajkak kiálló szőrszálait - de csakis azokat, és nem a tapintószőröket! - távolítsuk el.

A nyak szőrzetét nyírógéppel szőr ellenében vágjuk, ugyanakkor a lapocka tájékát és a nyak oldala felé való átmenetet ollóval finomítsuk. A mellkason oldalt ugyancsak ollóval rövidítsük a szőrzetet. Az ágyék, a has, valamint a comb belső oldalának szőrzetét különösen rövidre kell vágni, hogy az elegáns ívelésük, "felhúzott" has jól érvényesüljön. A far szőrzetét a csípőizület magasságáig rövidre vágjuk. Innen ívet alakítsunk ki a mar felé, így azután a hátszőrzet a lapockák magasságában a legrövidebb. A farok és a végbéltájék szőrzetét rövidre vágjuk. A bedlington bundája egyébként alkalmas arra, hogy még röviddel a kiállítás előtt is igazítsunk rajta. A mellső lábon távolítsuk el a kiálló szőröket, a mancsok szőrzetét pedig ollóval úgy formájuk meg, hogy egyenletesen gömbölyűnek tűnjenek. Vigyázzunk arra, hogy a mellső végtagok és a vállak között ne legyen átmenet! A hátulsó lábak belső felületét a hasig nyírjuk rövidre, külső felülettét pedig alakítsuk ki olyanformán, hogy kiemeljük vele az izülethajlatokat. A mancsokról távolítsuk el a kiálló szőröket. A bóbitát, valamint a vállszőrzetet szőr ellenében fésüljük fölfelé, hogy a szőrzet szokja meg ezt az állást.

Bedlington terrier Naponta szőrfekvés ellenében átfésüljük Nyírógéppel vagy fésűn keresztül ollóval rövidre vágjuk (a kiállítás előtt 1 1/2 hónappal) Nyírógéppel rövidre vágjuk (a kiállítás előtt 1 héttel) Rövidre vágjuk, a füleken meghagyjuk a bojtokat (a kiállítás előtt 1 héttel)

A kerry blue terrier nyírása

A kerry blue selyempuhaságú, hullámos szőrzetét nem trimmelik, hanem fésű fölött nyírják.

A kutya szakállát, a mellkasa alsó részén lévő szőrzetét, a mellső lábak, valamint a hátulsó lábak szőrzetét egészen a combig nem vágjuk, hanem csak igazítjuk és lefelé fésüljük. Fésülni naponta kell, különben a kutya selymes szőrzete hamar összegubancolódik.

A fejszőrzetet géppel nyírjuk, s a műveletet a füleknél kezdjük. Utána kialakítjuk a fej felső részét, a pofatájékot, a torokrészt, az arcorri rész szőrzetét pedig a fej nagyságának figyelembevételével igazítjuk, mivel a túlságosan erős szakáll zavarná az összbenyomást. A szemek fölötti szőrzetet meghagyjuk, hogy a kerry blue arckifejezése bánatos legyen, de a szemek mellett kétoldalt a szőrt rövidre kell nyírni. A fülperemeket ollóval "szélezzük"!

A takaró- és vállrész, valamint az ágyék fölötti hátrész szőrzetét a farig (a farkot is beleértve) fésű fölött ollóval vágjuk. Vágáskor egyébként a fésűt mindig szőr ellenében vezessük, tehát a faroknál kezdjük és a tarkónál fejezzük be. Vigyázni kell arra, hogy ne vágjuk lépcsősre a szőrt. A fésűvel egyszerre csak kevés szőrt fogjunk be, és lassan haladjunk. A hosszú szőr felé való átmenetet is gondosan ki kell egyenlítenünk. Időről időre a hosszú szőrzet kiigazítására is szükség van. Erre a célra éles trimmelőkést használjunk. A farok alatti végbéltájékot nyírógéppel vágjuk rövidre.

Időnként persze a lábak szőrzetét is igazítanunk kell. A mancsokat ollóval gondosan megformáljuk, a kiálló szőrt levágjuk. A lábak felé átmenetet alakítunk ki, anélkül azonban, hogy a mancsok túlságosan kihangsúlyozódnának.

Kerry blue terrier A szőrzetet gyakran lefele fésüljük Nyírógéppel rövidre vágjuk Fésűn keresztül ollóval nyírjuk (A trimmelést és a nyírást ábrázoló rajzok Schupel nyomán készültek)

Táplálás

A FARKASÉTVÁGYTÓL A KUTYAÍZLÉSIG

A kutya táplálásának aranyszabályai tulajdonképpen évezredekkel ezelőtt alakultak ki. Az ókori Rómában élt a hírneves tudós, Marcus Terentius Varro, aki Kr. e. 116-ban született és 27-ben halt meg. Bámulatosan sokoldalú és termékeny szerző volt. Számtalan könyvet írt, s ezek közül a De re rustica című művében, mely a mezőgazdaságról és az állattenyésztésről szól, terjedelmes teret szentel a kutyáknak. Ír a táplálásukról is, hangsúlyozván: "Eleségük közelebb áll az emberéhez, mint a birkáéhoz, mivel megeszik a konyhai maradékot és a csontokat, nem pedig a füvet és a levelet." Azt tanácsolja, hogy a kutyát árpakenyérrel kell etetni, leginkább tejbe áztatva. Javasolja csontlevest és a tört csontot is, amely "erősíti a fogakat és tágítja a szájat".

Néhány évszázaddal később Alfred Brehm, Az állatok világa című művének egyik magyar kiadásából megtudhatjuk, hogy a kutya elesége az emberéhez hasonlóan állati és növényi anyagokból áll, amelyeket nyers vagy előkészített állapotban egyaránt elfogyaszt. Mint eredetileg húsevő állat, a húst és a csontokat kedveli leginkább. Tulajdonképpen azt eszi, amihez hozzászoktatják, és így gyakran előfordul, hogy a hozzá nem értő gazda hús- és mészsókban szegény táplálékon tartja növekvő ebét, amely rövidesen angolkóros lesz.

A cukrot és a cukrozott ételeket is hamar megkedveli az állta, és az ilyen kutya minden édes táplálékot, sőt szeszes italt is elfogyaszt. A kóbor kutyák a gyümölcsöt sem vetik meg. Különösen a körtét, a szőlőt, a szilvát szeretik. Kedvenc táplálékuk a szemes kukorica, a földimogyoró, a dió, a kendermag, melyet fogaik között összeropogtatva kebeleznek be.

A dögöt a kutya felettébb kedveli - olvashatjuk Brehm művében. Még a legjobban nevelt és agyonkényeztetett házikutya is mohón felfalja az emberi és állati ürüléket. Mielőtt táplálékát megkóstolná, előbb megszagolja azt, és csak azután fog hozzá elfogyasztásához.

Érdekes módon napjaink táplálkozástudományának kutatási eredményei sok tekintetben inkább megerősítik, mint cáfolják Brehm megállapításait...

Farkasétvágy

A tájékozott olvasó bizonyára jól tudja, hogy az utóbbi évtizedekben egyértelművé vált: kutyáink őse a farkas. Nyilvánvaló hát, hogy nem beszélhetünk a kutya táplálkozási szokásairól anélkül, hogy ne ejtsünk néhány szót a farkas táplálék-felvételi viselkedéséről.

Azt eszi, amihez hozzászoktatják

A vadon élő állatok táplálkozási szokásait - ilyenformán természetesen a farkasét is - az élelembőség és az éhínség felváltva irányítja. Ennek a két végletnek a nyomai egészen napjainkig fellelhetők kutyáinkban is. A legtöbb eb, ha nagyobb mennyiségű élelemhez jut, az egészet tüstént felfalja. Ha az állat annyit eszik, amennyi csak belefér, előbb-utóbb elhízik. Ugyanakkor a kutya akár 2-3 hétig is éhezhet minden komolyabb következmény nélkül.

A farkasok és a kutyák szinte teljesen azonos módon táplálkoznak, akár szilárd, akár folyékony eleségről van szó. A farkas és a kutya s állva eszik; farkát lefelé lógatja, és nyelvével lefetyeli a folyékony ételt vagy vizet, miközben meglehetősen nagy zajt csap. Ha szilárd táplálékot fogyasztanak, az élelem egy részét fogaik közé szorítják, majd elengedik, hirtelen utánakapnak, és a szájüreg hátulsó részébe továbbítják, azután gyorsan lenyelik. A csontot és a nagyobb húsdarabokat hasonfekvő helyzetben eszik, két mellső mancsuk között tartják és szemfogaikkal darabokat szaggatnak ki belőle, majd zápfogukkal szétrágják.

Azt írtuk, hogy a farkas húsevő állat, s mint ilyen, gyomra - testméretéhez képest - igencsak nagy mennyiségű táplálékot képes befogadni. Alaszkában egyszer megfigyeltek három farkast lakmározás közben. A terítéken egy karibu borjú teteme szerepelt, amelyből rövidesen nem maradt más, csak a két mellső láb, a nyak és a fej. Szőröstül-bőröstül megették az egész állatot. Fejenként mintegy 9 kilogrammot faltak fel! Olykor azonban valószínűleg még ennél is többet esznek - hosszabb koplalás vagy erős iramú üldözés után.

Gyomruk igen rugalmas, és akkorára tágulhat, mint egy óriási görögdinnye. Bélcsatornájuk viszont rövid; testhosszuknak mintegy 2,5-4-szerese. Összehasonlításul: a növényevők bélcsatornájának hossza eléri a testhossz 15-20-szorosát! Nyilvánvaló, hogy ez a nagy különbség a húsevők táplálkozásmódjából fakad. A növényevő állatnak viszonylag könnyű a dolga, hiszen a takarmány állandóan "kéznél van" így a nap 24 órájából legalább 10-15-öt igen kellemes elfoglaltsággal, evéssel töltheti. Ezzel szemben a ragadozó - esetünkben a farkas - csak akkor jut eledelhez, ha rámosolyog a vadászszerencse, és a zsákmányolási kísérlet sikeresen végződik. A préda természetesen hús, ám a ragadozóknak is szükségük van növényi tápanyagokra. Ezt kétféle módon szerezhetik meg. Egyrészt úgy, hogy elfogyasztják az áldozat vérét, másrészt úgy, hogy felfalják a préda beleit, amelyek általában bőségesen tartalmaznak növényi anyagokat is.

Az olvasó mostanság már valószínűleg eljutott arra a pontra, hogy elege van az elméletből. Elvégre zsörtölődik magában, egy "könyvtől" - főként annak a táplálkozásról szóló fejezetében - nem etológiai vagy biológiai eszmefuttatásokat vár, hanem azt, hogy kiderüljön belőle: miképpen főzzön kedvence szája íze szerint, hogyan szerezhet nap mint nap jeles gasztronómiai örömeket ebének. Az elvárás jogos, s a kérdés most már csak az, hogy lehet-e egyáltalán a kutyák szája íze szerint főzni, lehet-e négylábú barátainknál ízlelésről beszélni?

Kutyaízlés...

Sajnos, nem sokat tudunk az olyan ragadozó állatok utódainak ízléséről, amelyek hozzászoktak ahhoz, hogy gyomrukat gyorsan töltsék meg, méghozzá eléggé nagy ételdarabokkal. S habár nem vitás, hogy a hosszú évezredek során a kutya táplálkozási szokásai alkalmazkodtak, igazodtak az emberéhez, mégsem mérhetjük azonos mércével az ember és a kutya élelmezési igényeit. Tartsuk hát szem előtt, hogy kedvencünk táplálkozási szokásai bizonyos fokig hűek maradtak vad őseiéhez.

Az erősen fejlett ragadozó fogazat például nem krémes, gesztenyepüré, csokoládé fogyasztására való! Arról se feledkezzünk meg: a kutya bélrendszere - rövidsége miatt - nem alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű növényi táplálékot hasznosítson. Ezzel szemben gyomorsavai bármekkora húsdarabot is megemésztenek, és tökéletesen felbontanak. Gyomra könnyebben emészti meg a húst, mint minden más háziállaté, és ez nem véletlen, hiszen - húsevő ragadozó!

Kövér kutya

Az is nyilvánvaló, hogy az ember ízlését elsősorban a szeme (a látása), a kutyáét viszont az orra, vagyis a szaglása befolyásolja. Már Brehm néhány oldallal előbb idézett művében is olvashatunk utalást arra, hogy az állat minden ételt megszimatol, mielőtt megkóstolná. Amennyiben tehát kutyánk ízléséről beszélünk, akkor mindenekelőtt szagízlésére kell gondolnunk, és ez bizony igencsak eltér a mi ízlésünktől, gusztusunktól. Ez a magyarázata annak, hogy az eb olyasmiket is elfogyaszt, amit az ember undorítónak, sőt egyenesen felháborítónak talál. Mindenfajta étel, még a romlott, sőt az előzőleg már "megemésztett" is a legnagyobb gasztronómiai gyönyörűséget jelenti a számára. Meglátogatja hulladékhalmok bomló ételdarabjait, a dögtől sem riad vissza, és olykor megeszi az állati vagy emberi ürüléket. Gyakran minden megkülönböztetés nélkül iszik a szennyes és bűzös pocsolyákból csakúgy, mint az eléje tett friss, tiszta vízből. A Távol-Keleten a pária ebek - de mindenütt a világon a rosszul tartott kutyák -, amelyeknek csak félig-meddig van, vagy egyáltalán nincs gazdájuk, még ma is a kiszórt szemétből táplálkoznak.

Mit mondhatunk erre? Gusztus dolga! Ízlés vagy szokás kérdése? Nyilvánvaló, hogy ősi, öröklött ösztönökről van szó, hiszen a hulladék, a dög, az ürülék mind-mind természetes táplálék volt a vadkutya számára. S miután a természetben nem minden vadászat jár eredménnyel, a szükség, a kínzó éhség megtanította kutyát, illetve elődeit arra, hogy ne legyen válogatós. Ugyanakkor egyáltalán nem nehéz elkényeztetni sem, ha mindig olyan ételt adunk neki, amit nagyon szeret. Általában megkülönböztetett figyelmet fordít a húsra vagy a fűszeres pástétomokra. Kedvencei közé tartozik a máj, az egyéb belsőségek, a csirkehús, sőt a hagyma és a fokhagyma is. A macskával ellentétben nemcsak a friss húst kedveli, hanem a kissé romlott darabokat - ezzel egyes szakértők szerint D-vitamin hiányát próbálja pótolni.

A megfigyelések szerint a kutyának egyébként igen gyors az ízérzékelése. A kedvére való falatokat szinte azonnal lenyeli, nem úgy, mint az ember, aki minél finomabb az étel, annál komótosabban ízlelgeti, vagy a macska, amely ugyancsak lassan fogyasztja el a nyalánkságot. Nem lehet tudni, hogy a kutyának ez a tulajdonsága nem árulkodik-e fejlettebb "ízlelésről"....

Kutyánk tehát - ha megengedjük neki - válogatóssá válhat, egyértelműen kimutathatja tetszését vagy undorát egy-egy étellel szemben. Ez azonban csak addig "érvényes", amíg nem koplaltatjuk az állatot. Ha alaposan kiéheztetjük, utána minden bizonnyal jó étvágygyal nekiesik annak az eleségnek is, amiről azt hittük, hogy számításba sem jöhet.

Ebben a kérdésben egyébként nem árt, ha a gazda következetes és szigorú. Ugyanis a lakásban tartott kutya java része rendszerint éppen azért hízik el, mert jóval több ennivalót kapnak, mint amennyi a létfenntartásukhoz szükséges. Ritkán, de elfordul, hogy az elhízás öröklött hajlam miatt alakul ki. Mindenesetre jellemző - és általános - klinikai tapasztalat, hogy nagyon sok kutyát kezelnek túltápláltság, és alig-alig néhányat hiányos etetés (soványság) miatt.

Az etetési kísérletekből és a gyakorlati megfigyelésekből egyaránt tudjuk, hogy elsősorban a háziasított állatok híznak el. A következtetés kézenfekvő: a háziasítás elnyomja a félelmet; "kényelemtudatot" és biztonságérzetet kelt. A vadon élő állatok között ritka a kövér; az ilyen példány nem sokáig maradhatna fenn a létért folytatott szakadatlan küzdelemben.

Az elhízás a kanoknál párzási nehézségeket, a szukáknál meddőséget, nehéz ellést okozhat. A túltáplált kutya gyakran küzd légzési zavarokkal, de a kövérség különböző bőrbetegségeknek és anyagcsere-zavaroknak, valamint szív- máj- és vesebetegségeknek is kiváltója lehet. Éppen ezért nagyon ügyeljünk arra, hogy kedvencünk ne hízzon el. Helyes, ha hetenként egy alkalommal koplaltatjuk az állatot: ilyenkor csak vizet, esetleg egy kis tejet és kekszet adjunk neki. Ez a heti egynapos élelemkihagyás egyetlen kutyának sem válik kárára, sőt elősegíti, hogy jó étvággyal, válogatás nélkül fogyassza el az elébe tett ennivalót.

Ha pedig már megtörtént a baj, vagyis a kutya nem megfelelő életmód vagy táplálás miatt elhízott, akkor rendszeres mozgásra kell fogni, de ügyeljünk a fokozatosságra, mert az állatot könnyen megviselheti a szokatlan, megerőltető igénybevétel. Csökkentsük az élelem menynyiségét is; amennyiben ez még nem történt meg, álljunk át a napi egyszeri etetésre és minél kevesebb szénhidrátot adjunk a kövér ebnek.

Annak érdekében, hogy kutyánk elhízását még idejében megelőzzük, a következőkre ügyeljünk: a normális körülmények között tartott, egészséges kondíciójú rövid szőrű kutyák bordái szemmel láthatóan kirajzolódnak, a hosszú szőrű kutyák bordái kitapinthatók, tehát nincsenek "szalonnába ágyazva".

Azt mondtuk az imént, jóval több a kövér, mint a sovány kutya. Ennek ellenére, néhány szó erejéig beszélni kell a soványságról is. Ennek oka rendszerint az elégtelen táplálás. Amennyiben az állat feltűnően sovány, és ezt nem valamilyen betegség (például: bélférgesség) okozza, akkor fokozatosan növelve az adagokat, tegyük egyre rendszeresebbé a napi etetést. Az élelem lehet darált hús, csirkeaprólék, párolt hús, tojás, túró, főtt kukoricadara. Természetesen, gondoskodjunk megfelelő vitaminellátásról is, amit vagy állatorvos által előírt gyógyszerekkel, vagy gondosan összeállított táplálékkal biztosíthatunk.

Összefoglalva: Amikor a kutyaétvágyról, még pontosabban kutyaízlésről beszélünk, akkor főleg arról van szó, hogy amit mi zamatnak nevezünk, az a kutyák számára a szaggal egyenlő. Ilyen értelemben ebünk sokkal többre képes, mint mi. Egy tányér levesnek persze az ember is érzi a jellegzetes ízét, szagát, és megmondja, milyen levesről van szó. Négylábú barátunk viszont feltehetően "megfejti" a leves alkotóelemeinek titkát is. A keverékételeknél szintúgy külön-külön érzi, ízleli az egyes elemeket.

Hűsítő kortyok

Végeredményben tehát azt mondhatjuk, hogy a kutya "ízlését" a szaglásra irányítja, és a vele született tulajdonságai határozzák meg. Ugyanakkor a legtöbb kutya mindenevő: alkalmazkodott és hozzászokott az ember összes táplálékához. Éppen ezért táplálása nagy általánosságban nem okoz különösebb gondot. Már csak azért sem, mert étrendjének összeállításában nem a változatosságra, az ízek harmóniájára és a "felszolgált" ételek pazar látványára kell törekedni, hanem arra, hogy mindig annyit és azt adjunk neki enni, amennyire és amire kora, testsúlya, fizikai állapota, továbbá igénybevétel szempontjából a leginkább szüksége van.

Igen ám, de mire van szüksége a kutyának?

A TÁPLÁLÉK ALKOTÓELEMEI

Az eb szervezetének építőkövei: a fehérjék, a zsírok, a szénhidrátok, a vitaminok és az ásványi anyagok. Vegyük most sorra őket...

Fehérjék

A fehérjék alkotják a kutya szervezetének vegyi alapját. Tulajdonképpen, amíg a szénhidrátok és a zsírok a szervezet energiát adó fűtőanyagai, addig a fehérjék a kutya testének építőkövei. Mivel a fehérje főleg építőanyagként szolgál, energiaértéke inkább háttérbe szorul. A szőr, a bőr, a karom, az izomzat, mind-mind bizonyos mennyiségű fehérjét tartalmaz. Fehérjére nemcsak a fejlődés és a növekedés időszakában van szüksége a kutya szervezetének, hanem egész élete folyamán, mivel az élettevékenysége nyomán keletkező kopásokat, pusztulásokat állandóan helyre kell hoznia. Fehérje nélkül nincs élet!

A fehérjék aminosavakból állnak: minőségüket, tápértéküket a bennük lévő úgynevezett esszenciális (nélkülözhetetlen) aminosavak száma és aránya, valamint emészthetősége határozza meg. A 23 aminosav körül 10 nélkülözhetetlen, 13 pedig nélkülözhető a szervezet számára.

Azokat a fehérjéket, amelyekben minden lényeges aminosav megtalálható: teljes értékű fehérjének nevezzük. Ezek: a tojás, a szója, a földimogyoró és az élesztő.

Az élelem fehérjetápértékét az esszenciális aminosavak mennyisége és aránya, valamint emészthetősége határozza meg. A háziállatok húsa és zsigeri szervei, valamint a szója magas, a többi hüvelyesek fehérjéi közepes vagy jó, az egyéb növényi fehérjék pedig jó vagy csekély tápértékűek.

A legfontosabb fehérjeforrás a hús. Húson általában a meleg vérű állatok (sertés, szarvasmarha, ló, baromfi, juh stb.) izomzatát érjük. A köztudat tévesen nem sorolja ide a halhúst és a zsigeri szerveket, holott hasonló táplálékok.

A hús tápértéke a benne lévő izomrost, a kötő- és a zsírszövet mennyiségétől függ. Az izomrost könnyen, a kötőszövet viszont nehezen emészthető. Az előző magas, az utóbbi alacsony tápértékű. A sovány hús kb. 25 százalék fehérjét, kevés zsírt, minimális szénhidrátot, 70 százalék vizet, mindössze 1-2 százalék sót és kevés B1-, valamint B2-vitamint tartalmaz.

A nyershúsról az a tévhit járja, hogy fogyasztásáról a kutya rosszindulatú, harapós lesz, sőt egyenesen megvadul. Ez persze nem igaz. A friss marha- vagy baromfihúst például nyugodtan adhatjuk nyersen is a kutyának. Azt viszont nem árt tudni, hogy a nyers hússal való táplálás hatására kutyánk sajátos testszaga még intenzívebbé válhat... A sertéshúst és a belsőségeket minden esetben főzzük meg alaposan, mert így néhány fertőző és parazitás betegségtől megóvjuk a kutyát. Ugyanez vonatkozik a kényszervágott beteg állatok húsára is.

A zsigeri szervek közül a leghasznosabbak (és viszonylag a legolcsóbbak) a magas tápértékű belsőségek: a máj, a szív, a vese, valamit a tüdő és a lép.

A máj például az egyik legkiválóbb táplálék, nemcsak fehérjét, szénhidrátot és zsírt, hanem sokféle vitamint és ásványi anyagot, valamint a vérképzéshez szükséges vasat és rezet is tartalmaz. Miután a különböző háziállatok májában élősködő bélféreg átmeneti alakja súlyos bélférgességet okozhat, ezért kizárólag sütve vagy főzve adjuk az ebnek.

A szív értékes fehérjeforrás. Nyersen, illetve elkészítve egyaránt nyugodtan etethetjük.

A vese is nagyszerű táplálék, sok fehérjét tartalmaz, de ezt is főzve vagy sütve adjuk kedvencünknek.

A tüdő és a lép kevésbé értékes eledel. Fehérjetartalmuk jóval csekélyebb a húsénál, kötőszövetük pedig nehezen emészthető. A lép nagy vértartalma miatt gyorsan romlik, s ezért nyersen etetve súlyon bélgyulladást okozhat. Kövér ebek etetésére fölöttébb alkalmas a főtt szarvasmarha- vagy a sertéstüdő. A levegőtartalmú, terjedelmes tüdőszövet gyorsan megtölti az eb gyomrát. Jóllakatja az állatot, és így megakadályozza, hogy túlzabálja magát.

A vadászkutyák gyakran megkapják gazdáiktól az elejtett vad belsőségeket. Egészséges állatok ilyenfajta részit - megfőzve! - habozás nélkül megetethetjük a kutyával.

Ha azonban a lelőtt vadon betegség tünetein észleljük, vagy a zsigeri szerveken gyanús elváltozásokat tapasztalunk, ne adjuk oda az ebnek, nehogy kórokozók jussanak a szervezetébe. Ugyanez vonatkozik a házinyúl zsigereire, amelyeket a nyúltenyésztők vágáskor előszeretettel adnak kutyáiknak.

A különböző húsféleségek elkészítése nem teszi különösebben próbára szakácstudományunkat - adhatjuk a húst sütve, főzve, rántva, párolva, csak erősen fűszerezve nem. S ha már a fűszerekről beszélünk, paprikát, borsot, szerecsendiót és más ehhez hasonlókat egyáltalán ne tegyünk a kutya ételébe. Félő ugyanis, hogy az állat, ha egyszer rászokott a fűszeres ételekre, akkor nem nyúl egyéb ennivalóhoz, ha viszont állandóan erősen fűszerezett ételekkel etetjük, akkor egyrészt megnő a vízigénye, másrészt veseműködési zavarok fejlődhetnek ki benne. Ügyeljünk arra is, hogy ne sózzuk agyon az ételt, hiszen a legtöbb alapanyag, amelyből a táplálékot összeállítjuk, bőségesen tartalmaz konyhasót. Igaz a só teljes elvonása is ártalmas lehet, hiszen az egészséges anyagcsere-forgalomhoz az állatnak nátrium-kloridra (sóra) feltétlenül szüksége van.

Szólni kell néhány szót a halételekről. Amennyiben a kutya fehérjeszükségletét ilyenfajta táplálékkal kívánjuk (elsősorban folyóvizek, halastavak mellett lakó kutyásokra, rendszeresen és eredményesen horgászó gazdákra gondolunk), ezt csak helyeselni lehet. A hal különösen gazdag könnyen emészthető fehérjékben, és emellett foszfor- és A-vitamin-tartalma is bőséges. Nyersen és főzött állapotban egyaránt fogyasztható, de gyorsan romlik, és elég rövid idő alatt kellemetlen szagúvá válik, s az egészségre káros anyagok képződhetnek benne. Ezért halat kizárólag frissen adjunk a kutyának.

A tyúktojás kitűnő eledel. Fehérjét, zsírt, foszfort, A-, D-, B1- és B2-vitamint tartalmaz. Egy tojás kb. 5 dkg hús tápértékével egyenlő. Rendkívül gazdag különféle védőanyagokban is. A legtöbb kutya szívesen eszi a tojást, de akadnak olyan ebek, amelyeknél allergiás bőrkiütést okozhat. Gyakorlati tapasztalat, hogy a főtt tojás könnyebben emésztődik, mint a nyers. Mégis helyesebb az ebnek nyersen adni, mert így a vitamintartalma nem megy tönkre. Kizárólag csak tojással azonban ne etessük a kutyát.

Összefoglalva: A kutya eledele feltétlenül tartalmazzon állati fehérjéket, tudniillik ezek más tápanyagokkal nem helyettesíthetők! Ha az állatnak túl kevés húst adunk, akkor szervezete a többi tápanyagot sem hasznosítja megfelelően. Kiváltképp nagy a fehérjeszükségletük a növekedésben lévő kutyáknak, a vemhes és a szoptatós szukáknak, valamint a fedező kanoknak. Amennyiben például a kölyökkutyák fehérjehiányban szenvednek, viszszamaradnak a növekedésben, gyatrán fejlődnek, és könnyen áldozatul esnek a különböző fertőző betegségeknek. A fehérjehiány csökkenti a szukák termékenységét, és életképtelen kölyköket eredményezhet, hátrányosan befolyásolja a kanok fedezőkedvét és nemzőképességét.

Zsírok

A zsírok a szénhidrátok mellett a legfontosabb magas kalóriaértékű tápanyagok. Fontos szerepet játszanak egyes zsírban oldódó vitaminok felszívódásánál is. Ha a kutya szervezete nagy mennyiségű zsírhoz jut, a felesleget elraktározza. A zsír a bőr alatt és testszerte lerakódik; ezt az állapotot elhízásnak nevezzük. Ellenkező esetben a szervezet zsírtartalma nagymértékben csökken, vagyis az állat lefogy.

A zsírok a sejtek lényeges alkotórészei. A kutyák a közönséges állati zsíroknak több mint a 90 százalékát felhasználják. A kutya testében lévő zsír az energiatárolás legfontosabb formája. Az ebek minimális zsírszükségletét még nem sikerült pontosan megállapítani. Annyi bizonyos, hogy az összmennyiség iránti igény szorosan összefügg a létfontosságú zsírsavak mennyiségével. Cocker spánieleken végzett kísérletek során megállapították, hogy 5 százalék zsírtartalmú eleségen tartva a kutyák élettani funkciói normálisak. Magasabb zsírtartalomnak csak magasabb kalóriaigény esetén van jelentősége.

Miután az ebek szeretnek enni, gazdáik hajlamosak arra, hogy nagy zsírtartalmú táplálékkal tömjék kedvenceik bendőjét. Ez viszont olyan veszélyeket rejt magában, hogy csökkenti az élelmiszer-felvételt, ezáltal késlelteti a növekedést. Ha tehát az állatnak magas zsírtartalmú ételt adunk, akkor fehérjékről, ásványi anyagokról, vitaminokról is gondoskodjunk, hogy biztosítsuk a megfelelő tápanyag-szükségletét.

Az eb számára bizonyos létfontosságú zsírsavak nélkülözhetetlenek; hiányuk növekedési hibához, száraz, törékeny szőrzethez, korpás bőrhöz és a bőrfertőzések iránti ellenálló képesség csökkenéséhez vezetnek. Ezek a betegségek rendszerint ellenállnak mindenfajta helyi kezelésnek, de jól reagálnak a zsírsavakkal történő étrendi kiegészítésekre.

A heveny zsírhiányban szenvedő kutya kezelésére a sertészsír, a szalonna vagy növényi zsírok alkalmasak. Az avas zsír - melyet a kutyák sajnos általában kedvelnek - kis mennyiségben ugyan ritkán okozhat bajt, de ha a "takarékoskodó" gazda folyamatosan ilyen zsiradékot adagol kutyájának, ez szőrhullást, bőrkiütést, étvágyromlást, hasmenést okozhat.

Szénhidrátok

A szénhidrátok elsősorban kalóriahordozó anyagok, főként nyers rostot, keményítőt és cukrot tartalmaznak. Emészthetőségük rendkívül változó. A nyers rost például, amely túlnyomórészt cellulózból áll, viszonylag emészthetetlen, ugyanakkor élettani szerepe rendkívül lényeges.

Azt mondottuk, hogy a kutya táplálékának mintegy fele lehetőleg húsból álljon. Nos, az ételmennyiség másik fele különböző szénhidráttartalmú, növényi eredetű élelmiszerekből (tészta, rizs, kukorica, lisztes ételek stb.) származhat. Ezek az élelmiszerek a szénhidráton kívül más tápanyagokat, például vitaminokat és növényi fehérjét is tartalmaznak. A növényi eredetű ételekről mindenekelőtt azt kell tudni, hogy szénhidrát-tartalmuknál fogva fontos energiaadók, ezenkívül - rosttartalmuk miatt - mint kiegészítők, lényeges szerepet kaphatnak az étrendben, hiszen kizárólag húsféleségekkel kissé nehezen tudnánk jóllakatni olyan nagy testű ebeket, mint pl. a dog, az ír farkaskutya, a kaukázusi juhászkutya, a komondor és így tovább.

A szénhidráttartalmú élelmiszerek közül elsősorban a könnyen emészthető rizst ajánljuk a kutyatulajdonosok figyelmében, kiváltképp az olcsó törmelékriszt. Hízásra hajlamos kutyák rendszeres táplálására azonban nem alkalmas!

Tudni kell azt is, hogy a rizs, bár szénhidrátban gazdag, fehérjékben és vitaminokban szegény, ezért ha huzamosabb ideig sok rizst adunk az állatnak, elhízhat, hajlamossá válhat az ekcémára, vitaminhiány léphet fel nála.

Kiváló kiegészítő táplálék a zabpehely is, amelyet nyersen, a hús közé keverhetünk, vagy a húslében megáztathatunk, esetleg kicsit felfőzhetünk, és úgy adhatjuk az állatnak.

Felhívjuk még a figyelmüket a búzára - megdarálva vagy megőrölve darakása formájában.

Az egyik legolcsóbb, tápanyagokban gazdag kiegészítő élelem a kukoricadara, illetőleg a kukoricapehely. Fehérjetartalma mintegy fele a húsénak, így néhány dekagramm "igazi" hússal kiegészítve hasznos és kedvelt tápláléknak bizonyulhat.

A burgonya táp- és ásványianyag-tartalma meglehetősen csekély, de gondosan összeállított vegyes eleség részeként szerepelhet az eb étrendjén. Mindenesetre csak főzve, lehetőleg szétnyomkodva adjuk a kutyának, mert gyomorsava nem bontja fel teljesen, a nagyobb darabok pedig emésztési zavarokat okozhatnak. A kölyök gyomrát és beleit semmiképpen se terheljük burgonyával, mert egyes esetekben felpuffadhat tőle.

Vitaminok

A vitaminok kis mennyiségben ugyan, de feltétlenül szükségesek a kutya számára; a növekedés és az egészséges fejlődés elképzelhetetlen nélkülük. Önmagukban nem járulnak hozzá a test energiájának ellátásához, de megkönnyítik a szervezet anyagcseréjét, segítik a betegségekkel szembeni ellenálló képesség fokozásában.

Ha különféle vitaminok tartósan hiányoznak a kutya táplálékból, akkor az állat előbb-utóbb megbetegszik, ún. vitaminhiány betegség fejlődik ki. A kutya szervezete a vitaminokat előállítani nem képes, ezért a tápláléknak azokat tartalmaznia kell.

Kutyáink pontos vitaminszükségletét meglehetősen nehéz meghatározni, miután a táplálék összetétele, az állat élettani állapota, betegségei megváltoztathatják az egyes vitaminok iránti igényét. Az átlagos, de szakszerűen összeállított étrend nagy általánosságban kielégíti a kutya vitaminszükségletét.

Egyes vitaminok zsírban oldódnak. Zsírban oldódók: az A-, D-, E- és K-vitamin. Vízben oldódók: A B1-, B2-, B3-, B6-, B12-vitamin, továbbá a folsav, a kolin, az inozitol, a paraaminobenzoesav és az aszkorbinsav (C-vitamin).

A vitaminellátással kapcsolatban a kutyatulajdonosnak mindenekelőtt azt kell tudnia, hogy a táplálékkal az állat szervezetébe kerülő vitaminok csak akkor tudják kifejteni áldásos hatásukat, ha "beépülnek" bizonyos vegyületekbe, például a nagy teljesítményű enzimekbe. A másik fontos tudnivaló: az egyoldalú, hiányos etetés következtében fellépő betegségek rendszerint nem egyetlen vitamin hiánya miatt jelentkeznek, hanem több táplálkozási tényező együttes hatása nyomán alakulnak ki. Ezek közül azonban a főszerep feltétlenül a vitaminhiányé. És most tekintsük át röviden a fontosabb vitaminokat.

Az A-vitamin lényeges szerepet játszik a szem látópigmentjének előállításában, amely szürkületben való tájékozódáshoz szükséges, biztosítja továbbá a hámszövet egészségét, és ez kaput nyit a fertőzéseknek. Végül elősegíti a csontok növekedését. A legtöbb A-vitamin a májban, a tojásban található, de van a vesében, a vérsavóban, a tejben, a csukamájolajban, a spenótban és a sóskában is.

A B-vitamin-csoport szerepe sokrétű. A B1-vitamin elősegíti az idegrendszer normális működését, a növekedést, fokozza az étvágyat, javítja az emésztést. A B2-vitaminnak elsősorban bőrvédő szerepe van. A B6-vitaminnak nagy a jelentősége a fehérjék, valamit a zsírok anyagcseréjében, a vér regenerálásában a normális növekedésében. A B12-vitamin befolyásolja a szervezet fehérjeszintézisét, de különösen a vérképzésben játszik fontos szerepet. A B-vitaminok megtalálhatók az élesztőben, a lisztben, a barna kenyérben, a tejben, a májban, a vesében, a tojásban, a sóskában, a paradicsomban, a sertéshúsban, a szójalisztben, a búzacsírában és a sajtban.

A C-vitamin szerepe a kutya fejlődése, egészsége szempontjából elhanyagolható. Erős terheléskor és különböző betegségek esetén a C-vitamin-termelés elégtelen lehet. Ilyenkor indokolt a C-vitamin-adagolás.

A D-vitamin a kalcium-anyagcseréhez, továbbá a csont- és fogképződéshez, valamint a zavartalan növekedéshez nélkülözhetetlen. Általános tapasztalat, hogy a napfényben sokat tartózkodó kutyák bőrében rendszerint annyi D-vitamin képződik, amely teljes mértékben elegendő számukra. Amennyiben ez a természetes D-vitamin-ellátás valamilyen okból nem kielégítő, és pótlásáról nem gondoskodunk, akkor az ebek megbetegedhetnek.

Az egyik ilyen legáltalánosabb D-vitaminhiány okozta betegség az angolkór. A D-vitamin-szükségletet és hatékonyságát egyébként figyelemre méltóan befolyásolja a táplálék kalcium-foszfor aránya, amelynek 1,2:1-nek kell lennie. A leggazdagabb természetes D-vitaminforrás a különböző halak mája, illetve az ebből készült olajok (csukamájolaj stb.).

Az E-vitamin részt vesz a szervezet fehérje-, szénhidrát- és zsíranyagcseréjében, az ásványi anyagok és a víz forgalmában. Serkenti az állatok növekedését, kapcsolatban van a nemi mirigyek működésével. A legtöbb táplálékban megtalálható és valószínűleg többszörösét szolgáltatja a becsült napi szükségletnek.

A K-vitamin mindenekelőtt a véralvadáshoz nélkülözhetetlen. Hiányában vérzékenység lép fel, ezért vérzésgátló vitaminnak is nevezik. Főleg a különböző zöldfőzelékben, továbbá kis mennyiségben a tojásban fordul elő.

Ásványi anyagok

Az ásványi anyagok olyan kémiai elemek, amelyeket a kutya szervezete különféle módon és különböző mennyiségben hasznosít. Az állat növekedése szempontjából ugyanolyan fontosak, mint a vitaminok. Nem szolgáltatnak ugyan energiát, de fontos szerepet játszanak például az anyagcserében. Az ásványi anyagokat táplálékkal, ivóvízzel és konyhasóval juttatjuk a kutya szervezetébe. A kölyköknek és a növendék állatoknak több ásványi anyagra van szükségük, mint a felnőtt kutyáknak.

A kalcium és a foszfor főleg a csontokban található foszfátok alakjában, de a vérsavóban és a szövetnedvekben is állandó mennyiségben van jelen. Ha a táplálékban kevés a kalcium és a foszfor, a szervezet a saját csontjaiból vonja el azokat, és a fejlődő kutyában ennek a folyamatnak csontlágyulás lesz a következménye. Kalciumra nemcsak a csontoknak, de a fogaknak is szükségük van. Ugyancsak a kalcium biztosítja a szívizom összehúzódását, ritmusát és tónusát, segíti a normális véralvadást. Fontos tudni, hogy szoros összefüggés van kalcium, a foszfor és a D-vitamin között. Egyrészt olyanformán, hogy ha a kalcium-foszfor arány kedvezőtlen, akkor az állat angolkóros lesz, másrészt pedig kizárólag a D-vitamin hatására rakódik le a kalcium és a foszfor a csontokban.

A konyhasóra ugyancsak szüksége van a kutyának, bár ha az állat teljes mértékű természetes táplálékot kap, nem valószínű, hogy ilyenfajta hiánybetegséggel kellene számolnunk. A kutya szervezetének vízforgalma és a táplálék konyhasótartalma között szoros az összefüggés. Minél több konyhasó kerül a szervezetbe, annál jobban kell fokozódnia a vízfelvételnek is. Túlzottan sós ételek fogyasztása után a kutya nyilvánvalóan még szomjasabb lesz. A magyarázat egyszerű: a nagyobb sómennyiséget el kell távolítani a szervezetből, s ehhez több vízre van szükség.

A kálium az izmok és más testszövetek megfelelő anyagcseréjéhez szükséges. hiánya esetén izomgyengeség, szívműködési zavar és bélrenyheség lép fel. Minden növényi anyag tartalmaz káliumot, méghozzá nagy mennyiségben. A kálium a belekből szívódik fel és a vizelettel távozik. A legtöbb káliumot a sertés- és a baromfihús tartalmazza.

A magnézium létfontosságú kémiai elem; az anyagcsere számos folyamatában nélkülözhetetlen. A csont és a fogak fontos alkotórésze. Magnéziumot tartalmaznak a különböző húsféleségek és a zsigeri szervek.

A vas a vörösvértestek "közvetítésével" oxigént juttat a különböző szövetekhez, sejtekhez. Vasat tartalmazó táplálékok: húsfélék, máj, tojássárgája.

A nyomelemek a szervezetben csupán egészen kis mennyiségben találhatók, jelenlétük azonban fontos életfolyamatokban nélkülözhetetlen. Számos nyomelem jelentős szerepet játszik az anyagcsere-folyamatokban; például a mangán, a réz és a cink. A nyomelemek ún. biokatalizátorok - teljes hiányuk esetén a kutya megbetegszik, de ha a táplálékban minimális mennyiségben (nyomokban) jelen vannak, akkor fedezik a szükségletet.

KÖLYÖKTŐL A KÖVÉR EBIG

Etetési módszerek

Az előző oldalakon áttekintettük, milyen fontosabb alapanyagokból álljon a kutya tápláléka. Következzen most a "hogyan"... Miért kell erről egyáltalán szót ejteni? Egyrészt azért, mert a kutyatartás mindennapi gyakorlatában sajátos módon éppen a táplálás körül él még ma is a legtöbb téves nézet, régen kialakult rossz szokás, másrészt pedig azért, mert alapvető, fontos kérdés. Elvégre a helyes táplálkozás a kölyök egészséges fejlődése szempontjából elengedhetetlen, de a felnőtt kutya kondíciója, fizikai állapota, betegségek elleni ellenálló képessége ugyancsak az étrend szakszerű összeállításától és a megfelelő etetési módszerektől függ.

A kölyök táplálék- és energiaszükséglete

Kor Testtömeg Energia- Napi

kg igény táplálék

nap/kJ mennyiség(grammban) 5-6 hét 2-3 1930-2600 440 7-8 hét 3-4 2600-3260 620 2-3 hónap 4-5 3260-4000 700 3-4 hónap 5-6,5 4620 1000 4-5 hónap 6,5-8,5 5670 1200

De végül is miféle módszerekről van szó? Nos, tulajdonképpen - kissé persze leegyszerűsítve a dolgot - mindössze kétféle eljárásról beszélhetünk. Az egyik: amikor a tulajdonos naponta meghatározott időközönként eteti kutyáját. A másik: amikor hagyja, hogy az eb a nap 24 óráján keresztül akkor táplálkozzon, amikor csak eszébe jut. Ezt hívják önetetésnek. Ebben az utóbbi esetben a kutya egy idő után már saját maga "szabályozza" fogyasztását.

Amennyiben a gazda úgy dönt, hogy saját maga kívánja meghatározni: mikor, mennyit egyen a kutya, elvégre ő a "falkavezér", akkor - akár egyszer, akár kétszer vagy háromszor eteti ebét - az egyik legfontosabb szempont, hogy mindennap azonos órában adjon enni az állatnak. A jól tartott eb sokszor szinte percnyi pontossággal várja azt a pillanatot, amikor tálalják végre elemózsiáját. Ráadásul, ha mindig ugyanabban az időben etetjük a kutyát, ezzel a módszerrel gondoskodunk az állat jó étvágyáról is. A meghatározott etetési időkön kívül viszont legyünk "állhatatosak" és ne adjunk az állatnak enni, mert egyrészt nem tudjuk ellenőrizni tényleges táplálékigényét, másrészt koldulásra ételkunyerálásra szoktatjuk.

Étkezés után pihenésre van szüksége

Az ételt ne tűzforrón, de ne is jéghidegen, hanem langyosan kínáljuk a kutyának, mégpedig lehetőleg mindig ugyanazon a helyen és ugyanabban az edényben.

Étkezés után a kutyának legalább két óra pihenésre van szüksége, hogy a táplálékot jól megemészthesse. Kiképzés, kiállítás, kirándulás előtt, vagyis minden olyan alkalommal, amikor az ebre valamilyen nagyobb fizikai megterhelés vár - kevesebbet adjunk neki enni. A teli gyomorral való mozgás - ezt magunkról is tudhatjuk - egészségtelen, a fiatal állat fejlődésére pedig kifejezetten hátrányos!

Ami a másik módszert, az önetetést, illetve a tetszés szerinti táplálást illeti, nos ez az eljárás külföldön már meglehetősen elterjedt, de idehaza még nem nagyon alkalmazzák, szinte nem is hallottak róla. Az önetetés lényege, hogy a kiskutya, illetőleg a felnőtt eb saját magát "eteti" egy nagyobb tálból vagy tartályból, amelyben mindig talál megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben olyan keveset vagy olyan sokat ehet, amennyit csak akar!

A kennelben, falkában vagy csoportban tartott kutyák között az önetetésnek az a kétségtelen előnye, hogy ilyenformán a kevésbé agresszív, nem túlságosan rámenős vagy egyenesen félénk, illetve gyenge állatok is hozzájuthatnak a táplálékhoz. Ezt az eljárást egyébként kiegészíthetjük rendszeres napi etetéssel is, kiváltképp, ha növekedésben levő kölykökről van szó. Az önetetés mellesleg kiküszöböli az étel elkészítésével járó nem kevés munkát, ráadásul időt takarítunk meg vele, hiszen nem kell "kéznél lennünk", amikor az állat táplálkozik. Ehhez a módszerhez persze lényegesen fejlettebb kutyaeleség-gyártó iparra, sokkal nagyobb választékra, úgynevezett félnedves és száraz tápok, konzervek, diétás készítmények széles skálájára lenne szükség.

Amennyiben a kutyatulajdonos - minden nehézség dacára - mégis úgy dönt, hogy áttér az önetetésre, a fokozatosság elvét feltétlenül tartsa szem előtt. Lassan, lépésről lépésre csökkentse a rendszeres etetések számát és kb. egy-két hét alatt térjen át az új módszerre. Előfordulhat, hogy - különösen az első időkben - némelyik kutya "agyonzabálja" magát, és túlságosan elhízik. A legtöbb állat azonban néhány nap után a növekedéséhez, fejlődéséhez, illetve a létfenntartásához szükséges mennyiséget fogja elfogyasztani.

Az etetések száma és ideje Kor/hó Etetés Etetés

száma/nap ideje/óra 2-3 3 7 12 18 3-4 4 7 11 14 18 4-5 3 8 12 18 5-7 2 9 17 7-1 2 2 9 17

Ha kiskutyákat akarunk hozzászoktatni az önetetéshez, elsősorban pépes táplálékkal kínáljuk őket, mégpedig már az elválasztás előtt. Az ilyen állagú eledelt összekeverhetjük egy kis tejjel vagy teával. Ezáltal olyan lesz mint a sűrű tej, és a kölykök könnyen fellefetyelik.

Amikor a kiskutyák megközelítik a hathetes kort, a pépes táplálékot fokozatosan csökkenteni kell, s nyolchetes korukban már lehetőleg természetes formában kapják a különböző ételeket. Ha az önetetés módszerét választjuk, feltétlenül gondoskodjunk arról, hogy kutyáink előtt mindig legyen friss ivóvíz! Apropó víz...

Vízigény

Egyetlen élő szervezet sem létezhet, működhet víz nélkül. Ha a kutya nem jut vízhez, néhány napon belül menthetetlenül elpusztul. Ugyanakkor a koplalást meglehetősen jól bírja: csak akkor éri utol a vég, ha eredeti súlyának a felére fogy.

Egy nagy testű kutyának kb. 2 liter folyadék a napi szükséglete

A felnőtt eb testtömegének a 65-70 százaléka víz, pontosabban folyadék, amely részben oldószerként, részben pedig a tápanyagok, hormonok és salaktermékek szállítójaként funkciónál. Az állat hőháztartását is a testnedv szabályozza: nagy melegben vagy lázas állapotban fokozottabban párologtat, ezáltal hűti a szervezetet. A kutyának - a többi állatfajjal és az emberrel ellentétben - nincsenek izzadságmirigyei: a víz a nyelvén keresztül párolog el, ezért liheg. A tapasztalatlan tulajdonost ez félrevezetheti: ha kutyája lihegni kezd, azonnal vizet ad neki, ha pedig mégsem iszik, gazdája kétségbeesik és arra gondol, hogy kedvence beteg. Holott a kutya csak azért liheg, hogy csökkentse hőmérsékletét. Amikor viszont melege van, azért iszik, hogy lehűtse magát, bár a vízivás hűtőhatása a "kilihegtetéshez" képest elenyésző.

A kutya vízszükségeltének 40 százalékát a táplálékkal veszi magához, 45 százalékát megissza, a maradék 15 százalék pedig belső égési folyamatok révén termelődik a szervezetében. A kutya vízszükséglete testsúly-kilogrammonként 0,3-0,45 deciliter.

Egy-egy ebnek tehát - testtömegétől függően - gyakorlatilag 0,5-2 liter vízre van szüksége naponta. Miután az állat mindig ösztönszerűen annyit iszik, amennyi folyadékra szüksége van, soha nem hagyhatjuk üresen vizesedényét! Különösen akkor ügyeljünk erre, ha elhízott kutyát fogunk fogyókúrára vagy ha valamilyen megerőltető feladatot (kiképzés, verseny, vadászat) lát el az állat és erősítő táplálékot adnak neki.

A csont

A csont különleges élvezetet, élményt jelent barátunk életében. Segíti az emésztést, jó állapotban tartja a fogakat és a fogínyt. Manapság, amikor a legtöbb kutyát főként keverék (lágy vagy folyékony) étellel táplálnak, a csontnak mint "tápláléknak" sokkal nagyobb a szerepe, mint azt különben valódi tápanyagtartalma indokolttá tenné. Az állat fogai ugyanis csak akkor maradhatnak - egészséges ínnyel körülvéve - szorosan a fogüregben, ha kellő ellennyomásnak vannak kitéve. Ezért adjunk a kutyánknak időnként csontot - mondjuk, hetenként kétszer. Miért csak kétszer? Nos, azért, mert tapasztalatunk szerint a kutyatulajdonosok néha sok csontot adnak ebünknek, sőt az is előfordul, hogy kizárólag csonttal táplálják a szerencsétlen állatott! Talán mondanunk sem kell, hogy ezzel több kárt okoznak mint hasznot. A sok csonton élő kutyák rendszerint súlyos székrekedésben szenvednek. Az ilyen állatok széklete fehér, tömör, túl kemény, szinte porzik! Ráadásul az emésztetlen csontdarabok megakadhatnak a végbélben s komoly bajokat okozhatnak. Bánjunk hát csínján a csontetetéssel!

A szeletelt húsoknál ügyelni kell a csontszilánkokra. A baromfifélék hosszú, csöves csontjait ne adjuk a kutyának.

A táplálás aranyszabályai 1.Sose etesse ebét a megszokott étkeztetéseken kívül. 2.Ne szoktassa asztalhoz, amikor a gazda és családja étkeznek. 3.Ne engedje, hogy vendégei vagy barátai egy-egy falattal kedveskedjenek a kutyának. 4.Mindig azonos időben, helyen és edényben kapjon enni. 5.Sohase kapjon kézből, tenyérből semmit! 6.Ne engedje, hogy séta vagy futtatás közben mindenféle maradékot összeszedjen. 7.Az ételt mindig langyosan - se túl melegen, se túl hidegen - adja a kutyának. 8.Az etetőedényt, olyan magasra helyezze, hogy az állatnak ne kelljen túl mélyre hajolnia evés közben. 9.Evés után a kutyának legalább két óra pihenésre van szüksége. 10.Inni kizárólag vizet - friss, tiszta és hűs vizet! - kapjon.

Ezek kivételével tulajdonképpen valamenynyi csontot eheti. A legalkalmasabbak persze azok a csontok, amelyeken bőven akad porcogó, mócsing, húsfoszlány. Biztos, ami biztos, a csontot mindig meg kell főzni!

Kutyatápok

Végezetül ejtsünk néhány szót a kutyatápokról is, amelyekről igencsak vegyes, olykor szélsőséges vélemények hallhatók kutyás körökben. A tápszerek hívei elsősorban a tenyésztők, a kenneltulajdonosok közül kerülnek ki, de sok "egykutyás" gazda is esküszik a kizárólag táppal való etetésre igaz, nem annyira "tudományos megfontolásból", mint inkább kényelmi okokból.

A kutyatápok általában teljes értékűek. Elvégre azzal a céllal készülnek, hogy az eb kizárólagos táplálékaként is megállják a helyüket. Éppen ezért összetételüket lehetőleg ne rontsuk amatőr kontárkodással, azaz ne változtassuk meg eredeti arányaikat kiegészítő anyagok hozzáadásával. Etessük "kutyulás" nélkül, a gyártó cég ajánlata alapján (a használati utasítás mindig feltünteti a javasolt mennyiséget)!

A tápszerek szigorú előírások szerint tartalmaznak fehérjéket, szénhidrátokat, zsírokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, ezért növekedésben lévő kölykök etetésére is alkalmasak.

Egyes ebek - a keményen dolgozó vadászkutyák, az agarak, a szánhúzó kutyák, a vemhes vagy a szoptatós szukák és a gyorsan növekvő kiskutyák - fehérje-, ásványianyag- és vitaminszükséglete természetesen nagyobb az átlagosnál. Ezért a kutyatápok mellett ezekből külön is adjunk az említett kutyáknak, ám a megfelelő arányokra nagyon vigyázzunk!

A tápok nagy előnye, hogy adagolásuk, tálalásuk viszonylag kevés munkával jár. Tárolásuk is egyszerű, nem romlékonyak - legalábbis csomagoláson feltüntetett szavatossági határidőn belül nem -, tehát minden gond nélkül tarthatunk akár nagyobb mennyiségű tápot is otthon. Különösen jó szolgálatot tesznek utazás, üdülés, nagyobb kirándulás alkalmával, amennyiben magunkkal visszük a kutyánkat.

A kölyök táplálása

A kölyök egészséges fejlődése szempontjából különösen fontos, hogy mennyiségileg és minőségileg helyesen és szakszerűen tápláljuk, hiszen ezzel egész életére megalapozhatjuk fizikai tulajdonságait, tovább fejleszthetjük testi adottságait.

Van, amelyik piszmog

Ha a bumfordi apróság 6-8 hetes korában - tehát egy-két héttel az elválasztás után - kerül új otthonába, akkor mindenekelőtt tisztázni kell a tenyésztővel, hogy milyen etetési módszerrel történt az átállás az önálló táplálkozásra. Ennek ismeretében lassan, fokozatosan szoktassuk hozzá az új étrendhez.

A fokozatos átállás aranyszabálya arra az esetre is érvényes, ha a kölyköt 2,5-3 hónapos korában vette meg az új gazda. Ilyenkor is meg kell tudni a tenyésztőtől, hogy az utolsó egy-két hétben mivel és hányszor etette a kiskutyát. A megváltozott körülményeket és környezet miatt a kölyök eleinte nyugtalanabb, ez az állapot azonban többnyire csak átmenti jelenség, megfelelő táplálás, nyugodt bánásmód mellett 3-4 nehéz nap a problémák megoldódnak.

A 6-8 hetes kölyköt naponta háromszor-négyszer etessük, mégpedig mindig friss, langyos, pépes ételekkel. Az adagokat fokozatosan növeljük! Gondoljunk arra, hogy ez idő tájt a kölyök viharos gyorsasággal fejlődik; táplálékszükséglete - testtömegéhez viszonyítva - körülbelül kétszer annyi, mint egy felnőtt ebé! Naponta és testkilogrammonként 1200 kJ. (A táplálékok egyes részeiből az élő szervezetben hő- és vegyi energia keletkezik. Az energiát a nemzetközi szám- és mértékrendszer (SI) szerint kilojoule egységben (kJ) jelöljük az eddig használatos kilokalória (kcal) helyett. 1 kcal=4,18 kJ. A szervezetben 1 g fehérjéből és 1 g szénhidrátból 16 kJ, 1 g zsírból 38 kJ energia szabadul fel).

A kölykök táplálék-felvételi viselkedése rendkívül változó. Némelyikük egy-két perc alatt mindent felhabzsol, amit csak kínálunk neki, mások viszont jó ideig elpiszmognak az étellel. Ám az ilyenfajta "lusta" kiskutya számára se engedélyezzünk ½ óránál több időt a táplálék elfogyasztására. Ha ez alatt esetleg csak a porciója felét enné meg, de úgy tűnik, hogy jóllakott, akkor vegyük el előle az ételt, és csak a következő étkezésnél kínáljuk újból.

Időt és fáradságot takaríthatunk meg, ha a kölykök napi táplálékadagját egyszerre állítjuk össze, és 3-4 részre osztjuk, attól függően, hogy napjában hányszor adunk enni a kiskutyának. Az előre elkészített táplálékot lehetőleg hűtőszekrényben vagy legalábbis hűvös helyen tároljuk - főleg nyáron -, mert a készétel gyorsan romlik és könnyen hasmenést vagy hányást okozhat. Ez pedig rövidebb-hosszabb időre visszavetheti a kiskutyát a fejlődésben.

A helyesen táplált kölyök nyugodt, sokat alszik, de sokat játszik is, és testtömege szemlátomást állandóan gyarapodik. Az apróságok étvágya és táplálékszükséglete - akár a felnőtt állatoké - igen különböző. Vannak kiskutyák, amelyek viszonylag kevés mennyiségű táplálékkal is beérik és jól fejlődnek, viszont vannak olyanok is, amelyek mindent felfalnak, és csak így gyarapodnak.

A 2-5 hónapos kölyköt már naponta 3-4 alkalommal darabosabb étellel táplálhatjuk. Ha úgy látjuk, hogy a kiskutya hízik, akkor természetesen csökkenteni, ha sovány, növelni kell a táplálék mennyiségét. A kölyök egyébként ilyenkor fejlődik a legerélyesebben, különösen, ha nagy testű kutyák csemetéjéről van szó. Éppen ezért, ha ebben a kritikus időszakban valamilyen okból nem tudunk teljes értékű táplálékról gondoskodni a számára, akkor étrendje ásványianyag- és vitamin-kiegészítésre szorulhat.

A fogváltódás, az állandó fogak kibújása idején - kb. 14 hetes kor körül - mintegy "nyugtató" gyanánt, lapos vagy csöves szarvasmarha-, illetőleg sertéscsontot adhatunk a kölyöknek. Ezzel egyrészt enyhítheti fogínye viszketését, másrészt kielégíthetjük kalcium-foszfor igényét. A csontrágás mellesleg azért is hasznos "tevékenység", mert védi a fogakat a fogkőtől.

Kisebb csontokat (pl. darabolt csontot, csirke vagy egyéb szárnyas csontját, amely könynyen szilánkokra hasad) persze sohasem adjunk sem a kiskutyának, sem pedig a felnőtt ebnek. Ezeket a csontokat az állat egy darabban lenyelheti, megakadhatnak a nyelőcsövében, illetve kilyukaszthatják a beleit.

Az 5-7 hónapos, vagy a serdülő kölyköt naponta háromszor vagy - ha úgy látjuk, hogy étvágya csökken - csupán kétszer etessük. Az élelem összmennyiségét persze növeljük, hogy elősegítsük az állat lendületes, gyors fejlődését. Fontos, hogy a kölyök étrendjének ¾ része tartalmas fehérje legyen!

7-10 hónapos korban már csak naponta kétszer etessük a kutyát. Mivel a kis termetű ebek ilyentájt közelednek a teljes testi kifejlődéshez, így táplálékszükségletük csökkenhet. A lassabban érő, nagy termetű fajták egyedeinek étvágya viszont még ilyenkor is fokozódhat!

A nagy testű kutyák kivételével a 10 hónapos korú ebet már tulajdonképpen felnőtt állatnak tekinthetjük, s bár tápanyagszükséglete ugyanaz mint 7-10 hónapos korában, a naponta elfogyasztott élelem mennyisége kissé megnövekedhet, mivel egyszerre többet eszik.

A növekedő kutya időnként minden különösebb ok nélkül kihagyhat egy-egy étkezést, de ez egyátalán nem ok az aggodalomra. Tegyük hozzá azt is: ebünk étvágya függ a tartási körülményektől. Az aktív, jól és sokat foglalkoztatott kutya nyilván többet eszik, mint kevesebbet mozgó társa. Az is nyilvánvaló, hogy a szabadban tartott kutyának nagy hidegben több kalóriára van szüksége. Szőrtakarója ugyan védi a zord időjárástól, de ez nem helyettesítheti a szükséges kalóriát. Az állat étvágya persze nem tart tüstént lépést az időjárás változásaival, ám néhány hidegebb nap után - és persze némi súlyveszteség árán - ösztönösen egyre többet eszik majd. Ha viszont már felöltötte téli bundáját, étvágya ismét normalizálódik. Hathónapos kortól kezdve a napi táplálékmennyiséget fokozatosan csökkentsük 900 grammig. Ezt a mennyiséget kb. 9 hónapos korig kell tartani, majd elkezdhetjük a felnőttkosztra való áttérést.

Felnőtt kutya étrendje

Mindenekelőtt azt kellene tisztáznunk, mikor tekinthetjük "felnőttnek" a kutyát? Nos, némiképp leegyszerűsítve a dolgot akkor, amikor csontváza már nem nő tovább.

A teljes érettség ideje és tartama a különböző fajtáknál változó; a törpefajták általában 12, a nagy testűek pedig 18-24 hónapos korukban érik el a kifejlett kori testnagyságukat.

A kutya "felnőtté válását" egyébként megváltozott viselkedése - komolyabbá, "öntudatosabbá" válik - és étvágyának hirtelen csökkenése is jelzi.

A felnőtt kutya napi energia-és táplálékszükséglete A kutya testtömege (kg) Napi energia Napi táplálék

szükséglet kJ- mennyiség grammban

2,5 1100 200-250 5 1850 440 7,5 2500 570 10 3120 740 12,5 3670 870 15 4230 1010 20 5250 1250 25 6200 1480 30 7110 1690 35 7470 1900 40 8830 2100 45 9640 2280 50 10440 2480 55 11100 2660 60 11970 2850 65 12730 3020 70 13430 3200 80 14850 3530

Az étvágy csökkenés a testben bekövetkezett változást tükrözi: az állat már nem növekedik tovább, mert kifejlődött. (Amennyiben az eb étvágya, étel iránti mohó érdeklődése változatlan marad - s ha ráadásul mindezt hányás, hasmenés vagy éppenséggel székrekedés kíséri - forduljunk állatorvoshoz!)

A felnőtt kutya életében a helyes tartás és gondozás, valamint a következtetés és szeretetteljes nevelés mellett fontos szerepe van a táplálásnak.

Ha az állat étrendje hiányos vagy egyoldalú, különböző betegségeket kaphat, illetve lesoványodhat vagy kórosan elhízhat és így alkalmatlanná válhat a tenyésztésre.

Kutyáinkat egyébként inkább az elhízás, mint a soványság veszélye fenyegeti, hiszen természetüknél fogva falánk állatok. A kövér ebek gyakran küzdenek légzési zavarokkal, de rossz kondíciójuk különféle bőrbetegségeknek és anyagcserezavaroknak, valamint szív-, máj és veseelégtelenségnek is okozója lehet.

A hosszú évezredek során a kutya táplálkozási szokásai alkalmazkodtak, igazodtak ugyan az emberéhez, mégsem mérhetjük azonos mércével az ember és az állat élelmezési igényeit. Tartsuk szemelőt, hogy kedvencünk táplálék-felvételi rendszere - bármennyire is hozzáidomult az emberi életformákhoz és szokásokhoz - bizonyos fokig hű maradt vad őseiéhez. A kutya "ragadozó"; annak idején ősei elsősorban éjjel jártak zsákmány után, és akkor csillapították éhségüket.

Az állat étvágyára az éghajlati viszonyok is hatással vannak

Ez a "szokásuk" lényegében megmaradt - sok kutya ha teheti (vagy ha tehetné), csak este vagy éjszaka fogyasztja el táplálékát. A gazda vegye figyelembe ezt a "fejlődéstörténeti sajátosságot", és azt az ebet, amely így viselkedik, csak délután vagy estefelé etesse.

A kutya húsevő: táplálékának alapja a hús. A háziasítás révén azonban megszerezte azt a képességet, hogy a húson kívül egyéb eledelt is hasznosítson, úgyhogy manapság nyugodtan etethetjük vegyes táplálékkal.

Mindazonáltal a hús maradt a legfontosabb eledele, hiszen ez a legfőbb fehérjeforrása, amelyre elengedhetetlen szüksége van az izom-, a tej- és szőrképződéshez.

A kutya táplálásának ezért mindig kell tartalmaznia bizonyos mennyiségű állati fehérjét. Ezen természetesen nem csupán a szarvasmarha, sertés, baromfi, nyúl stb. húsát értjük. Teljes értékű táplálékot jelentenek az olcsóbb zsigeri szervek (gyomor, bendő, tüdő, lép) is, amelyeket a kutya megfőzve szívesen fogyaszt. Kizárólag hússal való etetése azonban éppen olyan hiba, mint a hús nélküli táplálás.

Ha már egyszer a kutya húsevő ragadozó, miért nem állhat a teljes táplálékmennyiség húsból? Nos, ennél a pontnál megint csak szeretnénk emlékeztetni önt a kutya vad őseinek táplálkozási szokásaira, illetve a farkas és a házi kutya merőben eltérő életkörülményeire. Nevezetesen arra, hogy bár a kutya valóban húsevő, legalább 15-20 ezer esztendő óta háziasított állat, és ennek következtében táplálkozásbiológiája jelentősen megváltozott.

Mindenekelőtt módosult a táplálékfelvétel ritmusa. Ebünk manapság - hála gondos és szerető gazdájának - nincs kiszolgáltatva a vakszerencsének, annak, hogy mikor sikerül zsákmányt ejtenie. Naponta gondoskodunk táplálékáról. Ez kétségtelen előny, de ugyanakkor azt is jelenti, hogy ebünknek nem nagyon adódik alkalma arra, hogy időnként korlátlanul telezabálja magát. Gyomorűrtartalma viszont nem változott - testéhez képest nagy és tágas -, s emiatt aligha lakna jól, ha a hús mellett nem kapna némi kiegészítő növényi anyagokból, szénhidrátokból stb.

Változott a hús minősége is. Házi kedvencünk a zsákmányolt állat húsával szemben vágóhídról származó húst kap, tehát általában nem jut hozzá sem az állat véréhez, sem a béltartalmához. Ezért tápanyagokban gazdag növényi eleségről is gondoskodnunk kell számára

A hüvelyesek (borsó, bab) például fehérjében gazdag növényi élelmiszerek. Fehérjetartalmukat azonban a kutya csak csekélyebb mértékben hasznosítja, mivel más aminosavakat (fehérjeépítő elemeket) igényel, mint amelyek a növényi fehérjében előfordulnak. Ezért a növényi termékek magas fehérjetartalmuk ellenére sem szolgálhatnak húst helyettesítő alaptáplálékul, kivéve a szóját. A hüvelyesek ezenkívül nehezen emészthetők, és az állat beleiben jelentős erjedést idézhetnek elő. Ezért a kutya táplálására kevésbé alkalmasak.

A táplálékban a hús és a növényi anyagok között természetesen meghatározott aránynak kell lennie, amelyet minden esetben a kutya "fejlettségi fokához" és teljesítményéhez kell igazítani. Minél erősebb az állat fizikai igénybevétele, annál több húst igényel a táplálékban.

Az energiaszükséglet fedezésére főként a bőséges szénhidráttartalmú eledelek szolgálnak, amelyek közül a zabpehely, a kukoricapehely, a búzadara, a kenyér és a különböző tésztafélék - megfelelő mennyiségű hússal együtt! - mind-mind kitűnő eledel. Különösen ajánlható a zabpehely, amelynek egyúttal viszonylag magas a zsírtartalma is. Bár a rizs szénhidrátban gazdag, fehérjében és vitaminban szegény, túlzott és huzamos etetése esetén az állat elhízhat, hajlamos lehet az ekcémára, vitaminhiány léphet fel nála. Sokoldalúan összeállított eleség alkotórészeként azonban nyugodtan alkalmazható. A legjobb a tisztítatlan tört rizs, mivel még viszonylag sok vitamint tartalmaz, míg a drágább minőségű rizs összetételét tekintve alacsonyabb értékű. Figyelembe kell azt is venni, hogy a gabonafélék és a belőlük készült termékek foszforsavakban gazdagok, ez a körülmény pedig kedvezően befolyásolja a kutyánk csontjainak szerkezetét.

A burgonya táp- és ásványianyag-tartalma olyan csekély, hogy egyrészt túl nagy mennyiséget kellene adnunk belőle a kutyának, másrészt pedig, ha például többet adunk belőle, könnyen felpuffadhat. Burgonyát tehát csak felnőtt kutyának vegyes táplálék részeként, és alaposan összenyomkodva, összetörve adjuk, mivel az egész darabok emésztetlenül távoznak a bélsárral.

A fehérjeszükségletet fedező táplálékok, valamint az energiát szolgáltató anyagok mellet minden élőlénynek szüksége van ásványi anyagokra, nyomelemekre és vitaminokra is.

A felnőtt kutyát 1-8 éves kor között naponta csupán egyszer etessük. Amennyiben úgy döntöttünk, hogy a napi élelemadagját két részletben kapja meg, akkor az első porciót reggel, a másodikat pedig 5-6 óra tájban - ne később! - "tálaljuk", hogy legyen elegendő ideje a táplálék megemésztéséhez, mielőtt éjszakai alvásra térne.

Az ételt szobahőmérsékleten vagy langymelegen adjuk a kutyának, sohasem forrón vagy fagyott állapotban, azonmód, ahogyan kiveszszük a hűtőszekrényből. Igyekezzünk mindig ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen etetni az állatot. A maradékot távolítsuk el, hogy a kutya megtanulja: az egyes étkezések között nem kap enni és a kunyerálás is haszontalan. Evés után az ebnek pihenésre van szüksége.

A felnőtt kutya egészséges étrendje körülbelül 50 százalék állati fehérjéből, 40 százalék szénhidrátból és 10 százalék zsírból álljon. A közölt táblázat segítségével meghatározhatjuk, hogy kutyánknak naponta mennyi táplálékra van szüksége. Ezek az adatok természetesen csupán megközelítő átlagos értékek, hiszen a táplálék mennyisége függ a kutya súlyától, nagyságától, korától, de még attól is, hogy mennyit mozog és hogy szervezete milyen hatékonysággal hasznosítja az eleséget. Sajátos módon hatással van az állat étvágyára a neme (kan vagy szuka), sőt még az évszakok változása is.

A fenti táblázat adatai kan kutyákra vonatkoznak. A szukák rendszerint valamivel kevesebbet esznek, válogatósabbak, kényesebbek.

Az öregedő eb táplálása

Az élővilág általános jelensége az öregedés; a születés magával hordozza az elmúlást. Ez a vissza nem fordítható, kérlelhetetlen biológiai folyamat természetesen vonatkozik kutyáinkra is. A gazda, amikor megveszi az alig néhány hetes kiskutyát, máris számolhat vele, hogy barátságuk csupán egyetlen röpke évtizedre, szerencsés esetben 15-16 évre szól. Kutyáink átlagos életkora ugyanis 10-12 év. Találkozhatunk persze 16-20, sőt 22 éves ebekkel is, de ezek olyan ritkák, mint a fehér holló. Szerencsére az állatgyógyászat rohamos fejlődése és a korszerű, természetes táplálás következtében az utóbbi 50 évben jelentősen megnövekedett azoknak a kutyáknak a száma, amelyek megközelítik, elérik a maximális életkort.

Az öregedés lassú folyamat, melynek során a szövetek és a sejtek jelentős változásokon mennek keresztül. Egy-egy specifikus szövet sejtjei nem csupán számukat tekintve, hanem méretükben is csökkennek. Ahogyan az állat egyre öregebb lesz, az izomszövetben például az izomsejtek száma és mérete is csökken, vagyis sorvad, gyengül az állat izomzata. A szív teljesítménye és a vesék működése az öregedő állatokban szélsőséges esetekben akár 30, illetve 50 százalékkal is csökkenhet. Az öregedés tehát egyfajta leépülés. Ezt mindenképpen vegyük figyelembe, amikor összeállítjuk öregedő ebünk étrendjét. Ahogyan a kutya egyre jobban korosodik, úgy változik étvágya is. Az életkorral párhuzamosan csökken az emésztőrendszer teljesítőképessége. Ezért idős kutyánk kevesebbet eszik, s a számára nehezen emészthető eledelt esetenként nem fogyasztja el, vagy válogat.

Az ilyen - öregedő vagy öreg - eb táplálási szabályai ezért többé-kevésbé megegyeznek a felnőtt kutyáéval, azzal a különbséggel, hogy már az esetleges kisebb etetési hibák (pl. a rosszul választott táplálék) is hamar problémát okozhatnak.

Gyorsabban jelentkezik ugyanis ebben a korban a helytelen táplálkozás egyik legáltalánosabb következménye: az elhízás. Érdemes hát az életkornak megfelelő etetési szabályokra odafigyelni és betartani azokat.

Az idős eb táplálékának kétharmad része hús egyharmad része növényi eredetű élelem legyen. Már 5 éves kortól kezdve, fokozatosan csökkentsük kutyánk napi csontadagját, hogy a székrekedést elkerüljük. Kukoricával, borsóval, babbal csak kismértékben etessük az állatot. Az öreg kutyának egyébként kb. egyharmad annyi táplálékra van szüksége, mint egy kifejlett, ereje teljében lévő állatnak. Ezen belül ügyeljünk arra, hogy az idősödő ebnek sovány, zsírszegény kosztot adjunk, mivel a zsírok emésztése nehéz, túlzottan igénybe veszi a szervezetét, ráadásul nincs szükség annyi kalóriára, mint a mozgékonyabb, aktívabb, fiatal ebeknek. Ami pedig a szénhidrátokat (tésztafélék, rizs, burgonya stb.) illeti, ezeket főzzük meg, mert így könnyebben emészthetők. Hasznosításuk egyébként vízben oldható D-vitaminok bőséges adagolásával még inkább megkönnyíthetjük.

Sok tulajdonos úgy véli, hogy idős kedvencének erősen lekopott fogai, illetve hiányos fogazata miatt kizárólag folyékony, pépes étel való. Erre azonban így nincs szükség, mert a nedves, lágy eledelek, a húslevesbe vagy tejbe áztatott táplálékok teljesen megfelelnek, a túlságosan kemény ételeket viszont kerülni kell.

A túltáplálás minden korban veszélyes, de különösen vonatkozik ez az idős kutyára, amely ha elhízik, akkor az amúgy is fáradt mozgás- és emésztőszervei, érrendszere, szíve csak fokozott munkával tudják ellátni a nagyobb testet, mint egyébként. Az idős (és kövér) eb sokkal hajlamosabb a különböző betegségekre. Az elhízás megelőzhető helyes táplálással és az idősebb korral összeegyeztethető rendszeres mozgással.

Mivel az öreg kutya emésztőszervei nehezebben dolgozzák fel a táplálék alkotó részeit, tanácsos naponta többször, kisebb mennyiségben etetni az ilyen ebet. Fontos rendszabály: ne adjunk édességet az idős kutyának!

Tévhit, hogy a cukor például erősíti a szívet. Az édesség kizárólag a táplálék hizlaló hatását növeli, és nincs semmiféle vitamin-, valamint nyomelemtartalma. Szükségtelen tehát. Arról nem is beszélve, hogy kifejezetten rontja a fogakat.

Állati eredetű fehérjéről viszont minden étkezésnél gondoskodjunk: a hús, a tejtermékek, a tojás etetésével az állat szervezetében fokozódik az ellenálló képesség a különböző betegségekkel szemben, javul az erőnléte.

Az öregedő eb tápláléka egyébként - a megfelelő foszforarány mellett - 0,5 százalékkal több kalciumot tartalmazzon, mint fiatalabb társainak kosztja.

Végezetül talán azt sem árt tisztázni, menynyit ihat az idős kutya. Nos, amennyit csak akar! Az idős eb szervezete meglehetősen érzékeny a folyadékvesztésre, ezért ügyeljünk arra, hogy bármikor ihasson, ha megszomjazik.

Mit egyen a vemhes szuka?

A szuka vemhessége 58-65 napig tart. A vemhesség jelei az első hónap elején jelentkeznek. Az állat feltűnően nyugodttá válik, nem szívesen ugrándozik, a szokásosnál jóval többet pihen, alszik. Étvágya fokozódik. Mivel és hogyan etessük a vemhesség ideje alatt kutyánkat?

Ez idő tájt a szuka számára szükséges tápanyagok nemcsak szervezetének fenntartását szolgálják, hanem az embriók fejlődését és növekedését is. Éppen ezért a szukát szinte már a párzás pillanatától kezdve úgy kell etetni, hogy főképpen a fehérjéket, az ásványi sókat és a vitaminokat tartalmazó táplálékok arányát növeljük. A legjobban felszívódó fehérjék a húsban és a tejtermékekben találhatók. A magzatok fejlődéséhez szüksége ásványi sókat ideális elosztásban a csont tartalmazza.

Amennyiben a szuka kondíciója elfogadható, akkor nagyjából ugyanolyan kalóriaértékű táplálékkal etessük a vemhesség két-három hete alatt, mint amennyit a fogamzás előtt fogyasztott, de mindenképpen növeljük a magas biológiai értékű fehérjék - például a hús, a főtt tojás stb. - arányát, mert a magzatok fejlődéséhez elsősorban fehérjére van szükség. Az élelmiszeradagot - az állatorvos útmutatásai alapján - A- és D-vitaminokkal, valamint ásványi anyagokkal egészítsük ki.

A vemhesség második felében a szuka körülbelül 50 százalékkal többet eszik, mint korábban, ugyanis ekkortól lesz rohamos a magzatok növekedése. Ezért ilyenkor már naponta legalább háromszor etessük, hogy egy-egy étkezés alkalmával ne terhelje túl a gyomrát.

A táplálék összeállításánál, mennyiségének meghatározásánál mindenképpen vegyük figyelembe, hogy nem szabad az állatot túletetni, mert könnyen elhízhat, fáradékonnyá, nehézkessé válhat. Az ilyen szuka ellése elhúzódhat, ez pedig a magzatok pusztulásához, sőt olykor még az anyakutya elhullásához is vezethet. A hiányos táplálás természetesen legalább olyan veszélyes, mint a túletetés!

A szuka vérmérsékletét és az alom valószínű nagyságát ugyancsak próbáljuk jó előre figyelembe venni. A kisebb termetű ebek néha csupán egy vagy két kölyköt hoznak ugyan a világra, de számukra már ez is meglehetősen nagy megpróbáltatás! A kisebb termetű fajták egyedeinek energiaszükséglete testtömeg-kilogrammonként ugyanis viszonylag nagy, s ha nem táplálják őket megfelelően, akkor még egy vagy két kiskutya tejigényét sem képesek kielégíteni.

A nagy termetű szukáknak ugyancsak sok táplálékra - normális napi tápanyagigényük két-háromszorosára! - van szükségük, ha nagyobb számú utódot várunk tőlük.

Megfigyelték, hogy ha a vemhes szukát rossz minőségű koszton tartják, kölykein könnyebben alakulnak ki különféle bőrbetegségek (például a demodikózis). Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni a külső és belső paraziták invázióját sem.

Fontos, hogy a tenyésztő ismerje az adott fajta "növekedési sebességét". A könyökkutyák elégtelen, lassú fejlődése ugyanis a legtöbb esetben a vemhes szuka rosszul összeállított étrendjére vezethető vissza.

A szoptatós szuka etetése

A szoptatós szuka energiaszükséglete jelentősen megnövekedik, hiszen az anyatejjel nagy mennyiségű fehérjét, zsírt, ásványi anyagot választ ki. Ennek pótlásáról gondoskodni kell. Ami a táplálék mennyiségét illeti, az állat ilyenkor körülbelül kétszer, háromszor annyit eszik, mint a vemhesség előtt. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne adjunk a szukának túlzottan nagy adagokat, illetve székrekedést előidéző táplálékot. Ezzel ugyanis könnyen előidézhetjük a hasfal és a hasizmok renyhülését, aminek az a következménye, hogy a has nem nyeri vissza eredeti rugalmasságát, hanem petyhüdt, lelógó marad. A szuka napi ételmennyiségét éppen ezért osszuk fel legalább 3-4 részre, és úgy kínáljuk neki. A tejképződésre serkentően hat a tejbe áztatott zabpehely, amihez foszforsavas meszet is adhatunk. Ezenkívül dara- és liszt-, valamint húslevessel etethetjük a szoptatós szukát, amelybe apró húsdarabokat vágunk. Sok tejet semmiképpen se adjunk, mert az anyakutya - kicsinyeivel egyetemben - bélhurutot kaphat.

3-4 nap után ezt a diétás kosztot "masszívabb", fehérjedús ételek válthatják fel. Persze, továbbra is adjunk elegendő kalciumot és foszfort, valamint csontot, mert a szukától a tejjel egyetemben nem csak a tápanyagokat vonják el a kölykök, hanem jelentős mennyiségű ásványi anyagokat is.

A születés utáni első időszakban egyébként a kiskutyák egyetlen tápláléka az anyatej, amely tartalmazza az apróságok fejlődéséhez, gyarapodásához szükséges összes elengedhetetlen tápanyagot. Ahhoz, hogy elegendő teje legyen az anyakutyának, megfelelő mennyiségű állati fehérjét, zsírokat, szénhidrátot, vitaminokat és ásványi adagokat kell kapnia. Nem teljesértékű táplálása a tejképződés csökkenéséhez, a tejelési időtartam megrövidüléséhez, esetleg a tej összetételének megváltoztatásához vezethet.

Egy közepes termetű, 27-30 kilogramm testtömegű szuka átlagos tejtermelése a tejelés egész időszakában 26-36 liter között ingadozhat. Ez a mennyiség természetesen függ az állat kondíciójától, továbbá a táplálási és a tartási körülményektől.

A kölyköket 40-45 napos korban kell elválasztani az anyjuktól. Ezt természetesen fokozatosan hajtsuk végre: eleinte 1-2 órára, majd egyre több időre, az utolsó napon pedig már csak éjszakára engedjük a kiskutyákat a szukához.

Szopós kölykök kiegészítő táplálása

A szopós kölykök kiegészítő táplálásának jelentőségét sajnos gyakran még ma sem értékelik kellően a tenyésztők. Mindent az előkelő származástól várnak... Holott a szakszerű és intenzív táplálással gyorsíthatjuk a kölykök egészséges fejlődését, növekedését. "Első osztályú" almot csak idejében alkalmazott és szabályozott póttáplálással nevelhetünk fel!

Egyes szakkönyvek szerint kisebb alomszám esetében (4-6 tagú alom) a 12-14. naptól, nagyobb számú alomnál (8-10 kiskutya) a megszületés utáni 7. naptól kiegészítő táplálékkal kell ellátni a kiskutyákat. Pótlásként kissé felmelegített "feles" tehéntejet ajánlanak és - hogy ennek összetételét közelítsük az anyakutya tejének összetételéhez - azt javasolják, hogy minden fél liter tejbe tegyünk egy nyers tojást. Kezdetben 24 óra alatt egyszer, kétszer, kéthetes koruktól kezdve 4-5 ször adjunk póttáplálékot a kiskutyáknak.

A "pótlékot" eleinte cumisüvegből kapják a kölykök, 2,5-3 hetes koruktól pedig már arra szoktassuk őket, hogy tálból egyenek.

4-5 hetes korig a kiskutyák egyetlen tápláléka az anyatej

Az ellés utáni 5. héttől kezdve az anyakutya tejmennyisége fokozatosan csökken, a fejlődésben lévő kölykök viszont mindinkább követelőzőbbek lesznek. Ezért egyre rövidebb időszakra kell korlátozni a szoptatást. Különben is, ha a kiskutyák gyakrabban akarnak szopni, anyjuk rendszerint rájuk mordul. Ebben az időszakban az anyatejen kívül már más élelmet is adjunk a kölyköknek, és fokozatosan kezdjük őket elválasztani - kb. 4-5 hetes korukban. Ekkortájt, vagy még korábban a kicsiknek jó minőségű tápszerekből kásaszerű keveréket adhatunk. Ezt a félszilárd táplálékot alacsony tálba helyezve etessük. Ha a kiskutya száját az élelemhez érintjük, akkor az rendszerint hamarosan felszürcsöli. A legtöbb kölyköt hathetes korában vagy akár már korábban is teljesen elválaszthatjuk az anyjától.

Ahogy az apróságok növekszenek, a száraz vagy lágy, nedves táplálék mennyiségét arányosan növelhetjük. A tejet húslével, húslevessel, esetleg vízzel helyettesíthetjük. A táplálékhoz apróra vágott nyers vagy főtt marhahúst és kis mennyiségű olajat vagy zsírt adagolhatunk. A nyers tojássárgája jótékony hatású, de a tojásfehérjét - legalábbis nyersen - ne egyen a kölyök. Egész tojást csak főzve adjunk neki!

Árván maradt kölykök felnevelése

A kölyökkutyák életesélyeivel foglalkozó vizsgálatok adatai szerint az újszülöttek mintegy 30 százaléka nem éri el az elválasztási kort. Az elhullás okainak elemzése legáltalánosabban arra utal, hogy a kicsinyek nagy részét megfelelő mesterséges táplálással meg lehetett volna menteni.

A leggyakoribb halálok: a szoptató szuka kimúlása; a tejelválasztás részleges vagy teljes hiánya; több kölyök megszületése, mint amenynyit a szuka megfelelően gondozni és táplálni képes; emlőgyulladás; méhgyulladás; bizonyos gyógyszerek káros hatása a szuka tejére és ezen keresztül a kiskutyákra stb.

Gyakran okoz halált a kölykök lehűlése is. Az újszülöttek hőszabályozási mechanizmusa ugyanis gyenge, s emiatt állandóan melegben kell tartani őket. A kicsiknek kb. 29-32 ºC fok hőmérsékletre van szükségük életük első 5 napja során. A következő héten a kőmérséklet 27 ºC-ra, a 4. és 6. hét között pedig 24 ºC-ra csökkenhet. Hathetes koruk után a kiskutyáknak már 21 ºC is elegendő ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Az ellető ól megfelelő fűtését infravörös lámpákkal könnyen megoldhatjuk (a lámpák köré helyezzünk védőrácsot!). Ha a kiskutyákat valamilyen oknál fogva együtt nevelik, nincs szükség túl magas külső hőmérsékletre, hiszen egymást melegítik.

Az árva kölykök táplálásának egyik legnagyobb problémája a megfelelő összetételű tej elkészítése. A tenyésztők által olykor "összekutyult" anyatej alacsony zsír- és magas tejcukortartalma miatt gyakran okoz súlyos hasmenést, melynek következtében a kölykök gyorsan kiszáradhatnak, illetve lesoványodnak.

A szukatej összes szárazanyag-tartalma mintegy kétszer annyi, mint a tehéntejé, szénhidráttartalma viszont alacsonyabb. A tehéntejben kevés a fehérje és a zsír, tehát önmagában nem alkalmas a kölyökkutyák táplálására! Feljavítása érdekében zsírt és fehérjét kell hozzáadni.

Kitűnő táplálékhelyettesítő a kecsketej, amely megközelítően azonos összetételű a szuka tejével. Jól tárolható, nem igényel keverést vagy egyéb anyagok hozzáadását sem, sajnos beszerzése meglehetősen nehéz.

Egyes szerzők a következő összetételű folyékony táplálékot ajánlják: 800 ml tehéntej, 200 ml tejszín, 1 tojássárgája, 6 g gőzölt csontliszt, 3000 NE (nemzetközi egység) A-vitamin, 500 NE D-vitamin. Ezt összekeverik és hozzáadnak 4 g citromsavat, hogy megsavanyítsák.

Az így összeállított "koktéllal" három hétig naponta hatszor vagy ötször etetik a kiskutyákat, egészen addig, amíg önállóan nem esznek. Más források szerint viszont egy hónapos koráig naponta háromszor kell etetni, mégpedig nyolcórás időközönként, naponta kétszer 1-2 hónapos kor között, végül naponta egyszer kéthónapos kor után.

A kiskutyákat ébresszük fel etetés előtt, hogy üríthessenek. Ha nem vizelnek automatikusan a felébredés után, akkor óvatosan simogassuk a hasukat, hogy megkönnyítsük kisdolguk elvégzését. Ezután megetethetjük a kölyköket, majd "büfiztessük" őket, vagyis egy-két percig tartsuk a kiskutyákat függőleges helyzetben. A bélsárürítést úgy segíthetjük elő, hogy olajba mártott vattapamaccsal dörzsöljük hátulsó fertályukat. Az apróságok evés és ürítés után rendszerint egészséges, mély álomba merülnek.

A munkakutya táplálása

A kutyatulajdonosok döntő többségének nem nagyon kell magyarázni, hogy mit értünk munkakutya alatt. Miután azonban ma már rendkívül szerteágazó az a terület, amelyen ilyenfajta kutyák tevékenykednek, annyit mindenképpen tisztáznunk kell, hogy mi magunk milyen feladatokat végző ebeket sorolunk ebbe a csoportba. Ide tartoznak szerintünk az őrző-védő ebek, a pásztor- és juhászkutyák, a vadászkutyák, a versenyagarak, a mentőkutyák, a vakvezetők, a katasztrófakutyák. Mint látjuk, rendkívül népes társaságról van szó, hiszen, hogy csak egyetlen példát említsünk: a vadászkutyákon belül is rengeteg speciális fajtát különböztethetünk meg a vadászási mód, a vad faja, nagysága alapján. Ilyenek például a pointerek, a vérebek, a retrieverek, a szetterek, a terrierek, a spánielek, a kopók, a tacskók és a lajkák... Egyszóval, ha munkakutyáról beszélünk, minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy legalább 100-150 fajtát kellene felsorolnunk. Éppen ezért meglehetősen nehéz, illetve szinte lehetetlen olyan etetési szabályokkal, táplálási tanácsokkal szolgálni, amelyek kivétel nélkül minden munkakutyára vonatkoztathatók. Ennek ellenére kíséreljük meg a lehetetlent...

Nem valószínű, hogy sokat tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a munkakutyának több táplálékra van szükségük mint a lakásban vagy a kertben tartott "kedvenceknek". Az első általános szabály tehát az, hogy ezeknek az ebeknek kb. 30-40 százalékkal többet kell enniük naponta, mint "dologtalan" társaiknak.

A munkakutyának több táplálékra van szüksége, mint a "dologtalan" kedvencnek

Azt is általános szabályként fogadhatjuk el, hogy szorgalmasan tevékenykedő munkakutyáknak speciális feladatuk elvégzése előtt csak könnyen emészthető ételt adjon a gazdájuk: a napi fejadag zömét inkább "munka után" egyék meg. A teljes táplálékmennyiséget úgy osszuk el, hogy munka előtt a fejadag egynegyedét, a feladat elvégzése után pedig háromnegyedét adjuk oda a kutyának. Pihenőnapokon a táplálék mennyiségét természetesen csökkenthetjük.

Minden munkakutya számára életbevágóan fontos, hogy akkor és annyit igyon amennyit csak akar. Ezzel az egyszerű dologgal teljesítőképességét kb. 70-75 százalékkal fokozhatjuk! A dolgozó kutyáknak egyébként többletenergiára (szénhidrátokra, zsírokra) is szüksége van. Ezenkívül több B1- és B2-vitamint adjunk neki, mint egyéb kedvenceknek. E-vitaminra is szüksége van, mert ez serkenti az izom működését.

A fokozott igénybevétel során a kutya vércukra csökkenhet. Ilyenkor, munka után egy vagy két órán át esetleg reszket, nehezen mozog. Ezek a tünetek rendszerint azt jelzik, hogy egyrészt a kutyát előző nap hússal etették, másrészt viszont aznap semmit nem kapott enni. Az ilyen ebeken végzett laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy vérük vércukorszintje rendkívül alacsony. Ezt a problémát "kivédhetjük", ha munka közben időnként egy-két kockacukrot adunk a kutyának.

Sajátos összefüggéseket fedezhetünk fel a munkakutya helyesen összeállított étrendje és a kiképzés eredményessége között. A túl sok sótartalmú ételt fogyasztó állat például rengeteg vizet fogyaszt, s mivel ennek megfelelően gyakran kell vizelnie - gyenge alannyá válik a kiképzésben! A székrekedéses kutyát - amely ürítéskor fájdalmat érez, s vonít mint a fába szorult féreg - előbb ki kell kezeltetni bajából és csak azután szabad kiképzésbe vonni, mert ellenkező esetben figyelmét nem a "tanagyagra", hanem kellemetlen tüneteire összpontosítja...

A felsorolt példák talán kellőképpen érzékeltetik: milyen fontos a munkakutya nevelése, kiképzése szempontjából a gondosan, szakszerűen összeállított táplálék.

Beteg kutya diétája

A beteg kutyának nemcsak gondos ápolásra és bánásmódra, hanem szakszerű diétára is szüksége van.

Ha a kutya beteg, nem ehet zsíros, nehezen emészthető táplálékokat. Szervezete viszont a betegség alatt sem nélkülözheti a fehérjéket, s a vitaminokat és az ásványi anyagokat. Ügyelni kell a beteg szervezet folyadékháztartásának egyensúlyára is. Ezért a kutyát gyakran kínáljuk húslevessel, teával, vízzel.

A beteg kutya gyógyulását a gondos diéta is segíti

A betegség előtt és alatt megváltozik a szervezet tápanyagszükséglete, rendszerint csökken az étvágy. Általános alapelv, hogy a beteg állatot soha nem szabad agyonetetni. Fokozottan érvényes ez a beteg kiskutyákra!

Az étvágytalanságnak számos oka lehet. Sok kutya például kórházi környezetben annyira rémült és bánatos lesz, hogy egyszerűen nem hajlandó enni. Egyes sebészeti beavatkozások is elég nagy kellemetlenséget és fájdalmat okozhatnak ahhoz, hogy az eb étvágytalanná váljon. Ritkábban a fogzás is elveheti a kölyök étvágyát. Öreg kutyáknál viszont a fogak elvesztése vagy a rossz fogazat akadályozhatja az eledel elfogyasztását.

Gyomor- és bélgyulladásos ebek gyakran hánynak, nem marad meg bennük a táplálék. Egyes kutyák bizonyos ételekre allergiásan reagálnak, a bélférgességben, hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő ebek pedig nem emésztik meg kellőképpen a táplálékot. A zsírban oldódó vitaminok (A-, D- E- K-vitamin) például rosszul hasznosíthatók, ha a betegség (mondjuk: hasnyálmirigy-gyulladás) gátolja a zsírok emésztését és felszívódását.

Azok a gyógyszerek, amelyek csökkentik a bél normális baktériumflóráját, egyúttal csökkentik a B6-vitamin mennyiségét is, amit a bélbaktériumok állítanak elő.

A tápanyagszükséglet nagymértékben függ a beteg állat korától. A fiatalabb kutyák nagyobb mennyiségű fehérjét és ásványi anyagot igényelnek, mint öregebb társaik. Azoknak a kutyáknak, amelyek - hányás, hasmenés vagy túlzott vizelés következtében - sok folyadékot veszítettek, kiegészítésképpen adjunk B-vitaminokat. Ezek ugyanis vízben oldódnak, s ilyenkor a normálisnál nagyobb mértékben távoznak az állat szervezetéből.

Az étrend hirtelen megváltoztatását is kerülni kell. Ha az állat bizonyos ételekhez szokott, akkor az emésztőtraktusban a baktériumflóra ezekhez alkalmazkodik. Amennyiben a táplálék összetételét hirtelen mégis megváltoztatjuk, az hasmenéssel, esetleg súlyos étvágytalansággal járhat.

A táplálékot a beteg kutya számára tegyük könnyen hozzáférhetővé és kívánatossá. Ha például az élelmet apróra vágjuk, nagyobb felülete válik szabaddá, a kutya tehát jobban érzi az illatát, és nyilván szívesebben is fogyasztja el.

A terápiás használatra összeállított diéták rendkívül értékesnek bizonyulhatnak a gyakorlatban. Hatásuk olykor egyenesen életmentő.

A gyomor- és bélgyulladásos kutyák az ételek egy részét képtelenek megfelelően megemészteni. Az ilyen állatoknak édeskés, alacsony nyersrosttartalmú, étvágygerjesztő és tápláló ételeket adjunk, amelyeket vízben oldható vitaminokkal egészítsünk ki. Ezeknek az állatoknak ugyanis - a rendszeres hányás vagy a hasmenés miatt - jelentős a folyadékveszteségük, így azután a szó legszorosabb értelmében kimosódik szöveteikből a korábban jelenlévő B-vitamin minden kis tartaléka. A beteg állat tápláléka jó minőségű fehérjékből (például sovány húsból, főtt tojásból, disznósajtból, különböző zsigeri szervekből), valamint könynyen emészthető szénhidrátokból álljon, minimális nyersrosttartalommal. Miután a zsírok emésztése bizonyos nehézségekkel jár, ezeknek a kutyáknak ne adjunk zsíros ételeket.

Naponta többször, kisebb mennyiséget egyenek. A melegített ételeket mellőzzük, a hideg táplálék ugyanis ritkábban készteti hányásra az állatot. Vizet csak keveset - de viszonylag gyakran - adjunk, azt is csak hidegen.

A beteg ebek zöme kisebb-nagyobb fokú kiszáradásban szenved. Ezt a lehető leghamarabb orvosolni kell. A kiszáradt állat hajlamos arra, hogy többször igyon mint amennyit eredményesen felhasználhat.

Ráadásul többnyire "visszaadja" a vizet, még akkor is, ha csak kis adagokban kínáljuk neki. Ilyenkor célszerű elvonni, pontosabban infúzió formájában adagolni a folyadékot. Ez természetesen az állatorvos dolga!

A fontosabb alapanyagok energiaértéke Élelmiszer Energiaérték Élelmiszer Energiaérték

kJ/100g kJ/100g tej 250 marhahús (sovány) 485 tehéntúró (sovány) 318 marhafejhús 849 tehéntúró (félzsíros) 472 sertéshús (sovány) 602 ömlesztett sajt 1266 sertéshús (kövér) 1640 tojás 276 csirkehús 460 búzadara 1423 pacal 686 rizs 1443 marha- és sertéstüdő 456 száraztészta 1590-1598 marhavese 577 zabpehely 1573 sertésvese 477 kenyér 1000-1180 sertésnyelv 891 zsemlye 615 sertésszív 402 kelkáposzta 142 bőrsajt 1602 paraj 75 vérsajt 1648 sóska 96 disznósajt 1314 zöldbab 167 véres hurka 1218 zöldborsó 368 májas hurka 1247 tök 126 lecsókolbász 1142 sárgarépa 146 sertészsír 3757 alma 126 napraforgóolaj 3757

A májgyulladásban szenvedő állat táplálása meglehetősen komoly faladatot ró a tulajdonosra, tudniillik szervezetének teljes működését megváltoztatja az a tény, hogy a mája beteg. Márpedig a máj "méregtelenítő képességének" elvesztése kihat az állati szervezet minden egyes szövetére és sejtjére, emiatt a májelégtelenségben szenvedő kutya számára előírt diéta és egyéb gyógyszeres terápia betartása szinte életbevágó fontosságú.

A májgyulladásos állat többnyire teljesen étvágytalan, ezért a tulajdonos minden leleményességére szükség van ahhoz, hogy kutyáját egyátalán megetesse. Az ilyen eb tápláléka csak minimális mennyiségű zsírt és mindössze csak annyi fehérjét tartalmazzon, amennyi elegendő a normális anyagcsere-veszteség pótlására. Ugyanakkor nagy mennyiségű szénhidrátra, B-vitaminokra és zsírban oldódó vitaminokra van szüksége. A zsírfogyasztást egyébként azért kell mérsékelni, mert a zsírszegény étel, egyrészt az epekiválasztást kevésbé serkenti, másrészt pedig a gyomor és a bél munkáját is csökkenti.

A beteg kutya könnyen emészthető ételeket fogyasszon, s mivel a májbetegséget gyakran gyomor- és bélhurut is kiséri, ezt is figyelembe kell venni az élelmiszerek összeválogatásánál.

A hiányos, egészségtelen táplálkozás olykor különféle bőrbetegségek jelentkezésével boszszulja meg magát. A belső paraziták is okozhatnak bőrbetegséget, mert gátolják a tápanyagok normális felszívódását.

Bőrbetegségben szenvedő kutyáknak nagy mennyiségű és kiváló minőségű fehérjediétára van szüksége. Mérsékelt mennyiségű zsírt, továbbá szénhidrátokat, ásványi anyagokat és vitaminokat is adjunk az állatnak. A vitaminok közül egyébként különösen a zsírban oldódóak vannak jó hatással a beteg bőrre.

A szív- és érrendszeri zavarokkal bajlódó kutyának olyan diétára van szüksége, amelyben kevés a nátrium és mérsékelten magas a fehérje-, valamint a szénhidráttartalom. A nátrium hatására ugyanis a szívrendellenességgel küszködő állat szervezetében túl sok folyadék halmozódik fel. Miután a szívelégtelenségben szenvedő kutyák zöme sok fehérjét ürít, ezt a vesztesége pótolni kell. Kitűnő fehérjeforrás a baromfi-, a sovány marha- vagy sertéshús. Szénhidrátként szóba jöhet a burgonya, a rizs, a kenyér, valamint a különböző főzelékfélék. Kiegészítésként növényi olajat, margarint, valamint vitaminokat és ásványi anyagokat adjunk.

A cukorbetegség ritkán - főleg idős korban - fordul elő. Ennek a bonyolult anyagcsere-betegségnek lényege a cukorháztartás zavara. Emiatt a szervezet vércukortartalma nagy, s így hamarosan a vizeletben is megjelenik a cukor. Kiválasztásához sok vízre van szükség; a beteg kutya sokat iszik és rengeteget vizel. A gyógyítás lényege az, hogy igyekezzünk helyreállítani az állat felborult anyagcseréjét. Az alkalmazott gyógyszeres terápiát természetesen csak állatkórházi körülmények között lehet megállapítani.

A cukorbeteg kutya kezelése során gondoskodni kell az elfogyasztott élelem mennyisége és jellege, valamint az állat számára megengedett tevékenység és az adagolt inzulin mennyisége egyensúlyáról.

A megfelelő élelemadagot az állat testtömege alapján viszonylag hamar meghatározhatjuk. Ezt a mennyiséget a kutyával naponta kétszer, fele-fele arányban etessük meg. Szabályozzuk az állat mozgását és tevékenységének mértékét is.

A krónikus hasnyálmirigy-megbetegedésben szenvedő kutya egészen különleges diétát igényel. Tápláléka általában csupán minimális zsírt tartalmazhat, kalóriaszükségletének zömét pedig mérsékelt mennyiségű szénhidráttal és fehérjével biztosítsuk. A táplálék általában 20 százaléknál kevesebb fehérjét tartalmazzon. Ez a finomra darált húsból, mérsékelt mennyiségű főzött gabonaféléből, esetleg kenyérből, valamint vitaminokból és ásványi anyagokból állhat.

A vesebetegség káros hatással van a kutya testének valamennyi szövetére és sejtjére. Miután a vese nagymértékben felelős a test öszszes sejtjének belső környezetéért, elégtelen működése esetén az egész szervezet károsodik. Ez azt jelenti, hogy az emésztés, a felszívódás, valamint a szervezet egyéb funkciói is bizonyos fokig romlanak. Az ilyen betegségben szenvedő állatok táplálására rendkívüli gondot kell fordítanunk.

Az akut vesegyulladásos ebek kizárólag csak az ízléses, tápláló és kiváló minőségű ételeket hasznosítják megfelelően. Elsősorban magas biológiai értékű fehérjére van szükségük, mert sok fehérjét választanak ki vizeletükben, és ezt pótolni kell.

Ezzel ellentétben a krónikus vesegyulladásban szenvedő kutyák aránylag kevés fehérjét ürítenek. Az is igaz viszont, hogy rengeteget vizelnek, tehát a szervezett fehérjevesztesége mégiscsak jelentős. Nagy általánosságban azt tartsuk szem előtt, hogy annyi fehérjét tartalmazzon a táplálék, amennyit a beteg állat szervezete képes feldolgozni.

A krónikus vesebetegségben szenvedő kutyát naponta többször, kisebb adagokban etessük. B-vitaminokból a különben szükséges mennyiség tízszeresét adagoljuk. A táplálékot sózzuk meg, nem csak azért, mert ezek az ebek igénylik a nátriumot, hanem azért is, mert a konyhasó elősegíti a szervezetben a víz átalakulását. Márpedig a beteg állat többet iszik és több vizeletet ürít. A gyakori vizelés viszont elősegíti a vese működését.

A gáttájéki betegségben szenvedő kutyák csak nagyon keveset ehetnek, hogy székletük minimális legyen. Medencecsonttörés, gáttáji területen végzett sebészeti beavatkozás, végbéltályog vagy a végbél területét érintő egyéb műtétek után az állatok nehezen ürítenek. Ilyen esetben ugyancsak szigorú diétával csökkenthetjük a bélsár mennyiségét. Ennek érdekében egyébként kizárólag teljesen emészthető élelmiszereket adjunk a kutyának - például sovány darált húst, főtt tojást, főtt gabonaféléket. A kutya mellesleg jól tűri a kizárólag húsból álló étrendet is, ami ugyancsak csökkenti a bélsárürítést, de nem biztosítja a megfelelő kalcium-foszfor arányt. Vitaminokkal és ásványi anyagokkal gondoskodjunk tehát ennek pótlásáról.

A kövér eb fogyókúrája

Az elhízás súlyosan veszélyezteti a kutya egészségét. Sokan nem gondolnak arra, hogy az állat kalóriaszükséglete fordított arányban változik méretével és korával, ezért az elhízás problémájával első sorban az öregebb kutyák bajlódnak. A túltáplálás egyébként főként a kis termetű ebek jellegzetes "betegsége", de a nagy testű kutyák között is találhatunk kórosan kövér egyedeket.

GYAKORIBB KUTYAFAJTÁK TÁPLÁLÉK- ÉS ENERGIASZÜKSÉGLETE Fajta Testtömeg/kg Napi táplálék- Napi energia

-mennyiség/g szükséglet/kJ Afgán agár 25-32 1585 6655 Airedale terrier 22-23 1365 5725 Amerikai cocker

spániel 10-14 870 3670 Angol agár 27-32 1690 7110 Angol bulldog 20-30 1480 6200 Angol szetter 25-32 1690 7110 Angol véreb 40-48 2280 9640 Arab agár 30 1690 7110 Arany retriever 25-32 1690 7110 Bajor hegyi véreb 25-28 1585 6655 Basset hound 20-30 1480 6200 Beagle 8-10 655 2810 Bedlington terrier 8-10 655 2810 Bernáthegyi 50-80 30201 2730 Berni pásztorkutya 35-50 2190 9235 Boston terrier 7-11 655 2810 Boxer 25-35 1690 7110 Briard 32-35 1800 7300 Bullterrier 20-30 1480 6200 Cavalier king charles spániel 4‚5-8,5 500 2350 Csau-csau 20-27 1350 5725 Csivava 1-3 200 1000 Dalmata 25-30 1585 6655 Dobermann 28-40 1900 7470 Dog 60-80 3200 14850 Erdélyi kopó 30 1795 7290 Eurázsiai 20-32 1480 6200 Foxterrier 8 600 2600 Francia bulldog 7-14 760 3200 Gordon szetter 25-32 1600 6700 Hannoveri véreb 28-35 1750 7300 Hovawart 25-40 1795 7290 Husky 16-27 1300 5400 Ír farkaskutya 45-60 2570 10770 Ír szetter 25-32 1690 7110 Ír terrier 11-12 805 3395 Jagd terrier 7-12 700 3000 Japán csin 2-4 250 1200 Kaukázusi juhászkutya 40-50 2280 9640 Kerry blue terrier 14-17 1110 4300 Kis olasz agár 3‚5-5 350 1500 Komondor 40-60 2480 10440 Kuvasz 30-42 2000 7600 Labrador retriever 27-32 1690 17110 Lajka 15-20 1130 4750 Leonbergi 45-50 2380 10100 Lhasa apso 5-7 500 2350 Magyar agár 25-30 1585 6655 Magyar vizsla 22-30 1500 6400 Máltai selyemkutya 3-4 250 1200 Mopsz 6-8 550 2400 Mudi 8-13 800 3200 Nápolyi masztiff 50-70 2850 11970 Német juhászkutya 25-40 1795 7290 Német vizsla 23-25 1300 5650 Óangol juhászkutya 28-36 2000 7600 Orosz agár 30-35 1795 7290 Papillon 1‚5-4 250 1110 Pekingi palotakutya 3-6 440 1850 Perzsa agár 14-22 1150 5100 Pointer 28-35 1700 7500 Puli 10-15 870 3670 Pumi 8-13 800 3200 Rhodéziai ridgeback 30-35 1795 7290 Rottweiller 40-50 2280 9640 Sarplaninai juhászkutya30-45 2000 7600 Schnauzer, óriási 35-50 2200 9200 Schnauzer, közép 18-22 1200 5100 Schnauzer, törpe 5-6 500 1900 Sheltie 8-9 600 2650 Si-cu 5-8 500 1900 Skót terrier 8‚5-10,5 700 3000 Skót juhászkutya 25-28 1560 6500 Skye terrier 10-12 800 3500 Tacskó 4-9 500 2100 Tervueren 24-28 1600 6500 Tibeti terrier 8-12 700 3000 Törpe pincser 2-4 250 1200 Újfundlandi 50-70 2850 11970 Uszkár, óriás 20-35 1500 6300 Uszkár, közép 8-10 655 2810 Uszkár, törpe 3-5 300 1300 Welsh terrier 9-10 600 2700 Whippet 9-10 600 2700 Yorkshire terrier 2‚5-3,5 250 1100

A kövér kutya élete nehezebb és többnyire rövidebb is; minden mozdulat külön erőfeszítést jelent a számára. Az elhízás hátrányosan befolyásolja a tüdő, a szív és a máj működését, elősegítheti az ekcéma, a cukorbaj és más betegségek kialakulását.

Az elhízás azért is veszélyes, mert csökkenti a kutya természetes ellenálló képességét a baktériumos, valamint a vírusos betegségekkel szemben. Az ilyen fajta csökkent ellenálló képességnek a pontos mechanizmusát még nem ismerjük teljesen. Egyes szakvélemények szerint ezért a jelenségért a fehérje-anyagcsere lehetséges változásai a felelősek.

A "súlycsökkenési program" eredménye függ az állat életkorától, valamint az előírt diéta szigorú betartásától. A kutya súlyát rendszeresen ellenőrizzük, és az eredményt jegyezzük fel, hogy nyomon követhessük a fogyás folyamatát.

A kövér ebnek mindenekelőtt kevés zsírt, mérsékelt szénhidrát- és magas fehérjetartalmú táplálékot adjunk, és ezt megfelelő menynyiségű ásványi anyagokkal és vitaminokkal egészítsük ki. A baromfihús, a marhaszív, a főtt tojás rendkívül kitűnő fehérjeforrás, ráadásul viszonylag csekély a zsírtartalmuk.

A kövér eb szénhidrátigényét főzelékfélékkel csökkenthetjük, de - puffasztó hatásuk miatt - mellőzzük a sok borsót és babot. Nem árt, ha a "koplalásra" ítélt állatot naponta több alkalommal etetjük - természetesen az előírt mennyiséggel -, hogy kevesebbet éhezzen.

Az elhízott kutyának egyébként jót tesz, ha hetente egyszer koplaltatjuk. Ezeken a napokon egy-két darab keksz kivételével - egyátalán ne adjunk enni a kutyának. Vizet természetesen ihat, amennyit csak kíván, mert a "böjti nap" nem jelenti azt, hogy az állatnak szomjaznia is kell.

Tenyésztési alapismeretek

AMIRŐL AZ EBEK NEM TEHETNEK

Egyszerűen lehetetlen pontos "leltárt" készíteni a világ valamennyi kutyafajtájáról. A hivatalosan elfogadott - vagyis standard által rögzített - fajták száma is meghaladja ma már a 350-et (és napról napra gyarapszik), de a kinológusok szerint a házikutyának legalább 800 változata alakult ki napjainkig. A választék hallatlanul gazdag: mindenféle formájú, színű, természetű kutyát találhatunk közöttük. És fellelhetjük a legnagyobb szélsőségeket is: az óriásokat és a törpéket.

Az "óriások klubja" mindössze néhány típusból áll. Olyannyira zártkörű társaság ez, hogy még a hatalmas komondor, az újfundlandi vagy a nápolyi masztiff is csak "tiszteletbeli tag" lehet közöttük. A csoport legtekintélyesebb kutyája - legalábbis súlyra! - a tibeti masztiff. Erről az óriásról, amelyről már Marco Póló is megemlékezett, valójában elmondhatjuk, hogy nagy kutya: 80-90 kg. A másik "hatalmasság" az ír farkaskutya, amely ugyan "csak" 60 kg, de termetre a világ legnagyobb kutyája: minimális marmagassága 77-80 cm. "Klubtagok" még a kaukázusi juhászkutyák, a dogok és a bernáthegyik - valamennyien elérhetik a 70-80 kg-os testsúlyt.

A két véglet: óriás és törpe

A "törpék klubjának" legparányibb tagja a csivava, amely százszor könnyebb, mint az óriások! A világ egyik legkisebb kutyája ez az értelmes, és élénk ölebecske. Átlagos súlya 1-3 kg, de akad mindössze 40-50 dkg-os példány is. Joggal sorolható a minikutyák családjába még a majompincs, a pekingi palotakutya, a brüszszeli griffon és a törperattler - valamennyien 1-2 kg-os apróságok.

Óriások és törpék... Ez csupán a két véglet, de ebből is láthatjuk, hogy a tenyésztőknek meglehetősen furcsa elképzeléseik vannak a kutyák külleméről. Miért baj ez? Egyebek között azért, mert "csapongó fantáziájuk" nem egy fajtának szinte a teljes átalakításához vezetett. Néhány fajtában öröklődő fejlődési rendellenességek alakultak ki, mégpedig azért, mert rövidlátó tenyésztőik nagyobb gondot fordítottak ezeknek az állatoknak a külső megjelenésére, mint általános egészségi állapotára. Tekintet nélkül az ebek elemi szükségleteire, anatómiai adottságaikat megnyirbálták, belekényszerítették őket különféle torz ideáknak megfelelő mértékbe és formákba.

Az ebtenyésztők komolyan veszik a kutyakiállításokat, és egy-egy nevezetesebb nemzetközi kiállításon való győzelem nagy hatással van a fajta jellemzőinek továbbalakítására. Amikor a bírák kritikusan gondolkodva ítélnek, az jó esetben még hasznos is lehet. Ám ha olyan tulajdonságokat részesítenek előnyben, amelyet abnormálisnak is felfoghatunk, annak már messzire ható romboló következménye lehet. Még ha a győztes látszólag minden szempontból kiváló példány is, a fajtára gyakorolt hatása egészében visszavetheti a fejlődését. A győztes kutyák iránt ugyanis óriási tenyészigény jelentkezik, és génjeik hamar elárasztják a piacot. Számos esetben az adott országba fajtaalapítás céljából bevitt kutya eredete igen szűk területre korlátozódott, a fajta elődei igen kis földrajzi körzetből kerültek ki, ezért a szóban forgó génkészlet is meglehetősen szűkös. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a több generáción keresztül folytatott szoros beltenyésztés eléggé mindennapos, könnyen beláthatjuk, hogy egy-egy nemkívánatos jelleg mélyen belegyökeresedhet a fajtába, különösen akkor, ha az rövid időre divatba jön. Hasonlóan könnyen megtörténhet, hogy egy nem kívánt, lappangó vonás állandósul jó néhány generációban, ha a győztes egyed génállománya egyre több vonást visz be az adott fajtába. A győzteseket külsődleges divatos tulajdonságaik alapján választják ki, s minthogy jelenleg használatos állattenyésztési eljárásokat, köztük például a legfontosabbat: az ivadékvizsgálatot (amelynek során az ősöket utódaik minősítése alapján ítélik meg) soha nem alkalmazták kellő komolysággal a kutyatenyésztésben, valószínűleg számos receszív jelleg került be véletlenszerűen az egyes fajtákba. Néhányukban már csaknem lehetetlen kinyomozni ezek eredetét, és egészségesebb géneket vinni a polulációba.

Elletési naptár

Jan. Márc. Febr Ápr. Márc. Máj. Ápr. Júni. Máj. Júli. Júni. Aug.

  1. E. F. E. F. E. F. E. F. E. F. E.

  1. 5 1 5 1 3 1 3 1 3 1 3 2 6 2 6 2 4 2 4 2 4 2 4 3 7 3 7 3 5 3 5 3 5 3 5 4 8 4 8 4 6 4 6 4 6 4 6 5 9 5 9 5 7 5 7 5 7 5 7 6 10 6 10 6 8 6 8 6 8 6 8 7 11 7 11 7 9 7 9 7 9 7 9 8 12 8 12 8 10 8 10 8 10 8 10 9 13 9 13 9 11 9 11 9 11 9 11 10 14 10 14 10 12 10 12 10 12 10 12 11 15 11 15 11 13 11 13 11 13 11 13 12 16 12 16 12 14 12 14 12 14 12 14 13 17 13 17 13 15 13 15 13 15 13 15 14 18 14 18 14 16 14 16 14 16 14 16 15 19 15 19 15 17 15 17 15 17 15 17 16 20 16 20 16 18 16 18 16 18 16 18 17 21 17 21 17 19 17 19 17 19 17 19 18 22 18 22 18 20 18 20 18 20 18 20 19 23 19 23 19 21 19 21 19 21 19 21 20 24 20 24 20 22 20 22 20 22 20 22 21 25 21 25 21 23 21 23 21 23 21 23 22 26 22 26 22 24 22 24 22 24 22 24 23 27 23 27 23 25 23 25 23 25 23 25 24 28 24 28 24 26 24 26 24 26 24 26 25 29 25 29 25 27 25 27 25 27 25 27 26 30 26 30 26 28 26 28 26 28 26 28

május 27 31 27 1 27 29 27 29 27 29 27 29 Ápr. 28 1 28 2 28 30 28 30 28 30 28 30 Júl. 29 2 29 31 29 1 29 31 29 31 Jún. Aug. Szept. 30 3 30 1 30 2 30 1 30 1 31 4 31 2 31 2

Júl. Szept.Aug.Okt. Szept. Nov. Okt. Dec. Nov. Jan. Dec. Febr.

  1. E. F. E. F. E. F. E. F. E. F. E. 1 2 1 3 1 3 1 3 1 3 1 2 2 3 2 4 2 4 2 4 2 4 2 3 3 4 3 5 3 5 3 5 3 5 3 4 4 5 4 5 4 6 4 6 4 6 4 5 5 6 5 6 5 7 5 7 5 7 5 6 6 7 6 7 6 8 6 8 6 8 6 7 7 8 7 8 7 9 7 9 7 9 7 8 8 9 8 9 8 10 8 10 8 10 8 9 9 10 9 10 9 11 9 11 9 11 9 10 10 11 10 11 10 12 10 12 10 12 10 11 11 12 11 12 11 13 11 13 11 13 11 12 12 13 12 13 12 14 12 14 12 14 12 13 13 14 13 14 13 15 13 15 13 15 13 14 14 15 14 15 14 16 14 16 14 16 14 15 15 16 15 16 15 17 15 17 15 17 15 16 16 17 16 17 16 18 16 18 16 18 16 17 17 18 17 18 17 19 17 19 17 19 17 18 18 19 18 19 18 20 18 20 18 20 18 19 19 20 19 20 19 21 19 21 19 21 19 20 20 21 20 21 20 22 20 22 20 22 20 21 21 22 21 22 21 23 21 23 21 23 21 22 22 23 22 23 22 24 22 24 22 24 22 23 23 24 23 24 23 25 23 25 23 25 23 24 24 25 24 25 24 26 24 26 24 26 24 25 25 26 25 26 25 27 25 27 25 27 25 26 26 27 26 27 26 28 26 28 26 28 26 27 27 28 27 28 27 29 27 29 27 29 27 28 Márc. 28 29 28 30 28 30 28 30 28 30 28 1 Dec. 29 30 29 31 29 1 29 31 29 31 29 2 Okt. Nov. Jan. Febr. 30 1 30 1 30 2 30 1 3 1 30 3 31 2 31 2 31 2 31 4

Szerencsére a meglehetősen rugalmas génállományú fajták tenyésztői jobban tudatában vannak a létező káros elferdüléseknek. A legkirívóbb fizikai torzulások csökkenőben vannak, ahogy egyre többen jönnek rá, mit tettek kutyáikkal. Még mindig hosszú azonban azoknak a fizikai furcsaságoknak a sora, amelyeket gyakran sokkal kívánatosabb tulajdonságok rovására örökítettek tovább a tenyésztők.

Elferdül, befordul, kidülled...

Lehetetlen kísérlet lenne valamennyi fizikai torzulást végigvenni, de megkíséreljük legalább néhány jellegzetes példán bemutatni a problémát. Érdekes, hogy a legszembetűnőbb hibák a kutya fején vagy annak környékén találhatók, s például az arckifejezést befolyásolják. Mindannyian ismerjük a bernáthegyi vagy a véreb kölyök bűbájos, kedves pofácskáját, de főleg ezeken, valamint például a csau-csaukon, a basseteken és számos fajtán a súlyos szemhéjproblémák tipikus példái láthatók: a felső szemhéj elferdül, az alsó kifordul. Ez egyrészt kellemetlen arckifejezést kölcsönöz az állatnak, másrészt állandó könnyezést, szemhéj-váladékozást eredményez. Az ilyen kutyáknak szüntelenül gyulladásos a szeme, s enyhe kötőhártyahurutban szenvednek. Emiatt gyakran kezelésre is szorulnak. Ellentétes állapot az úgynevezett entrópium, amikor a szemhéjak befelé fordulnak, és folyamatosan irritálják a szemgolyó felületét; ez különösen a csau-csaukat sújtja.

A pekingi palotakutya és néhány más tömpe orrú fajta szemgolyója erősen kidülled, és hajlamos a kiszáradásra, valamint a szaruhártya-sérülésre. A kidülledés néha olyan mértékű, hogy a kutyának még alvás közben is nehezére esik teljesen becsukni a szemét. Más fajtáknak a szeme majdnem teljesen kifordul az üregéből, s egy egészen mérsékelt trauma elegendő ahhoz, hogy ez bekövetkezzék.

Biztos, hogy én kutya vagyok

A fej formájának "alakítgatása" is számos baj forrása lehet. Mindenki ismeri például az angol és a francia bulldogot vagy a pekingi palotakutyát. E gömbölyű fejű ebek többségének az állkapcsa tulajdonképpen túl kicsi a fogak megfelelő beilleszkedéséhez, és emiatt rendkívül gyakran szenvednek különféle fogbetegségben. Ugyancsak hasonló problémát okozhat az is, hogy az állcsont és az állkapocs az esetek nagy részében nem egyforma hosszú, ezért az alsó fogsor előbbre áll.

A legtöbb ilyen kutya különösen alvás közben nehezen lélegzik, és gyakran szenved krónikus orrmelléküreg-gyulladásban, valamint más súlyosabb légzőszervi megbetegedésben. A túlzottan laza, ráncba emelkedő bőr ugyancsak szinte általános tünet a lapos, tompa orrú kutyáknál, és komoly problémákat is okoz. A pekingi palotakutyák pofaráncai például olyan kifejlettek lehetnek, hogy dörzsölhetik a szemet, kötőhártya-gyulladást, esetleg szaruhártyahályogot okozva. A száj körüli redők sok esetben felfogják a kicsorgó nyálat és az ételmaradékot, ezáltal kellemetlen szagot keltenek. A bulldogok farok körüli mély ráncaiban felgyülemlenek a különböző szennyeződések és baktériumok, amiknek súlyos bőrgyulladás lehet a következménye.

Nem szárnyalnak - csoszognak!

Nyilván ismerik azokat a rövid lábú kutyákat, amelyek testméretükhöz viszonyítva aránytalanul kurtább lábakon közlekednek. Nos, a bessetek vagy a tacskók lába például olyan hajlott, hogy majdnem kivétel nélkül ízületi gyulladást kapnak, különösen ha lábízületük is elferdült. A jobbik esetben csak a járásuk válik csoszogóssá, ami siralmas paródiája a vadászkutyák bámulatos "szárnyaló" mozgásának.

És most lássuk a testméreteket! Említettük már, hogy a tenyésztési végletek skálájának egyik végén helyezkednek el a csivavák és a rattlerek. Nos, ezek a kutyák olyan kicsire "sikerültek", hogy emiatt az elléssel kapcsolatban sok-sok bajuk akad. A skála másik végén a hatalmas dogok és a bernáthegyi kutyák állnak - nem túl biztos lábakon. Az óriási méreteikkel járó általános élettani alkalmatlanság rövid életkorukban jut kifejezésre. Egy-egy kilenc-tíz éves dog vagy bernáthegyi már-már matuzsálemnek számít, holott zömében nem fogékonyabbak a betegségekre, mint az egyéb - átlagos méretű fajták. És eltekintve azoktól a példányoktól, amelyek fiatalkori csontosodási, illetőleg ízületi bántalmakkal küszködnek, vagy öregkori ízületi gyulladásban szenvednek, látszólag ugyanolyan betegségektől pusztulnak el, mint akármilyen más fajta képviselői. Mégis...

Általában nem valami jól ismerjük a kutya életkorát befolyásoló tényezőket. A nagy és kis testű fajták között helyezkednek el a túlságosan zömök alkatúak, például az angol bulldogok, amelyeknél szintén előfordulnak ellési problémák. Keveset tudunk például arról, hogy miért van annyi méretváltozat a miniatűrtől az óriásig. A feleletet részben a közvetlenül "méretre való tenyésztésben" kell keresni, de lehetséges, hogy ez hosszú évek szelekciója folyamán egybeolvad bizonyos hormonális mechanizmusok által előidézet torzulásokkal. Nagy a valószínűsége például annak, hogy a bernáthegyiek erőteljes, óriási növésre való öröklött hajlammal jönnek a világra, amelyet a kifejlett kutyák növekedési hormonjának túlzott termelése okoz. Ez olyan csontszerkezethez vezet, amely nehezebb a normálisnál, különösen a fej és a végtagcsontok esetében.

Az örökletes egészségügyi problémák sora, amely a pedigrés kutyákat szorongatja, szinte vég nélküli. Nem könnyű eldönteni, hol is kezdjük, amikor oly kevés a jól bizonyított eset. A csivavák és más ölebek vízfejűsége például az átlagosnál gyakoribb, az uszkárokon a szívbetegségek, a német juhászkutyán, a boxeren és a spánielen pedig az epilepszia többször fordul elő, mint egyéb fajtákon. A boxerek ráadásul a különféle daganatos megbetegedésekre is hajlamosak!

Számos rendellenességet találunk a kutyák szeme körül is; ezek közül egyeseket jól ismerünk. Nemrégiben a tibeti terriereken végzett fajtaelemzés 27 esetben tárt fel olyan szemlencse-diszlokációt, amelyet egy autoszomális (páros kromoszómás eredetű) recesszív génnel hoztak kapcsolatba. (Csak akkor jelentkezik, ha mindkét szülőtől öröklődik.) Mindezek az esetek visszavezethetők voltak az 1950-es évek közepén született három fajtagyőztes állat valamelyikére. Az esetek száma és eloszlása jól egybevág azzal a feltételezéssel, hogy a betegség recesszív.

A skót juhászkutyák több olyan szemrendellenességben szenvedhetnek, amely magában foglal számos károsodást, mint például a csökevényes érhártya-szivárványhártya, a szemgolyón való résképződés (coloboma), a retinaleválás és a belső szemvérzés. Ennek az állapotnak a genetikai háttere igen összetett; a jelek azonban itt is jóval a tenyészérett kor előtt mutatkoznak. Bár ez az állapot igen gyakori - Amerikában például 85%-os az előfordulása! -, megszüntetésére nem ismerünk semmiféle eljárást.

Ismert testi hiba a csípőízületi diszplázia, amely elsősorban a német juhászkutyákat sújtja. Ennél a betegségnél a combcsont feje és a csípőízületi vápa lekopik, és olyan súlyos csontízületi gyulladás alakul ki, amely gyakran sántasághoz, sőt bénuláshoz vezet. Ennek öröklődése már elég egyértelmű, de a környezeti körülmények is befolyásolhatják a kialakulását. Számos ország tenyésztői próbálkoznak a csípőízületi diszplázia visszaszorításával, s talán ha jobban megismerik e betegség okát, több sikert érnek majd el a gyógyításában és főként a megelőzésében.

Most pedig - miután ilyen riasztó és komor, de egyáltalában nem túlzó képet vázoltunk a tenyésztés általános helyzetéről és gondjairól - következzenek az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók.

TENYÉSZTÉS ÉS FEDEZTETÉS

A tenyésztés fogalma

Tenyésztésen azt az állandó jellegű tevékenységet értjük, amely kiváló tenyészegyedek párosítását, majd pároztatását valósítja meg abból a célból, hogy a szülőknél még jobb belső és külső tulajdonságú utódokat kapjon. Laikus tenyésztésről akkor beszélünk, amikor a csak kedvtelésből tartott szukákat a tulajdonosa különböző okokból egyszer-egyszer fedezteti. Üzletszerű tenyésztés az, amikor állatokat az egyedek különösebb megválogatása nélkül, kizárólag a kölykök eladása céljából szaporítanak. A sporttenyésztés fogalmán pedig azt értjük, amikor a tenyésztő megfelelő körülmények között, alapos elméleti képzettséggel válogatja össze a párokat, és az állomány javítása érdekében tenyészt.

A kutyatenyésztés célja: szebbet, kiválóbbat létrehozni, mint a már meglévő tenyészanyag. Megvalósításához két alapvető feltétel szükséges: 1. jó minőségű kutyák; 2. odaadó és hozzáértő szakemberek.

Az irányított tenyésztési munkában természetesen az oroszlánrész a kutyatenyésztőkre vár. Az ő feladatuk a kölykök helyes, szakszerű, gondos felnevelése; elválasztás után pedig továbbításuk az új gazdáknak, s az új tulajdonosok jó tanácsokkal való ellátása. Olyan láncszerű folyamat ez, amelyben minden egyes láncszemnek egyformán fontos feladata van. A tenyésztőnek állandóan lebegjen a szeme előtt, hogy általában jó csak jótól származhat. Rossz minőségű egyedek párosításából még soha nem került ki kiváló küllemű kutya! Az is igaz persze, hogy nem született a világon olyan eb, amelyik minden tekintetben a standardban leírtakkal megegyező, hibátlan lett volna. A legszebb, legjobb kutyák is csak megközelítik a fajtaleírást. Ezzel ki is mondtuk: nincs hibátlan kutya! A standard azt az idealizált kutyát írja le, amelyik nem létezik, amilyennek lennie kellene a "tökéletes kutyának". A kutya azonban élőlény; felépítését a véletlen játékától a tudatos, célszerű beavatkozásig igen sok körülmény befolyásolja. Az állat nem gép, amelynek van egy prototípusa és a többi pontosan olyan, mint az első, s ha később esetleg módosítunk is néhány részletet, a sorozat minden egyes darabja hasonló lesz az előzőhöz...

A kutyatenyésztésben egészen más a helyzet. Nincs két egyforma eb: nem tudunk olyan példányról, amelyik kifejletten teljesen azonos lett volna az anya- vagy apakutyával. Valami különbség mindig akad szülő és utód között!

Nincs tehát tökéletes kutya. A tenyésztés célja tulajdonképpen az, hogy az eszményit annyira megközelítse, amennyire csak lehet.

A jó tenyésztés egyik nélkülözhetetlen alapfeltétele az állomány alapos ismerete. Egy-egy pároztatás előtt a tulajdonosoknak ismerniük kell mindkét szülő testvéreit, azok utódait, az ősöket - tulajdonosaikkal együtt. Mindezek ismerete nélkül nagyon furcsa, nem várt eredményt kaphatunk. A laikus kutyatartó pedig kérje ki szakember véleményét, mielőtt kutyáját fedeztetni viszi. Így sok kellemetlenségtől megkímélheti magát.

Emberek vagyunk, tehát kényelemszeretők. A legtöbb kutyatulajdonos a legközelebbi kanhoz viszi el a kutyáját, ha az tüzel. Figyelembe sem veszi, hogy a kiszemelt állat megfelelő tenyészpárja lesz-e a szukájának, sőt talán még a minőségét sem nézi meg. Fő, hogy ismerje a kutyát és gazdáját, és hogy kis fáradsággal a környéken elintézhesse az ügyet.

Az olyan kant, amelyik nem várt, kellemetlen hibákat örökít át - legyen különben bármilyen tökéletes küllemű is -, a legszigorúbb ki kell zárnia a tenyésztésből.

Önmagában egyébként minősíthetünk egy kutyát a "megfelelőtől" egészen a "kitűnőig", vihetjük tenyész szemlére, ahol alkalmatlannak vagy alkalmasnak találják a tenyésztésre - de ez még nem minden. Meglepő és kellemetlen dolgokat produkálhat a legkiválóbbnak minősített kan vagy szuka is. A "győztes" címet elért kutya vég nélkül részt vehet a tenyésztésben, mert minősítése erre egyenesen predesztinálja. És ez a tenyésztés rákfenéje! Mert hiába jó a minősítés; tenyésztésben a különben kiváló kutya nem váltotta be rövid időn belül a hozzá fűzött reményeket, nem lenne szabad fedeztetni vele, bármilyen kiváló példányról legyen is szó. A minősítés ugyanis nem feltétlenül vág egybe az örökítéssel!

Tenyészszukák - tenyészkanok

A kezdő tenyésztő lehetőleg kiváló minőségű szukát szerezzen be magának. Gondoljon arra, hogy elsőrangú kölykök csakis elsőrangú szukáktól származhatnak. A gyenge felépítésű szukát még a legjobb minősítésű kan sem tudja jó alomhoz segíteni. Tenyészszukának tehát ép, erős, egészséges állatott válasszunk ki. Ne tenyésszünk félénk, gyáva, ideges vagy különböző betegségben szenvedő példányokkal. És ne pároztassuk túl fiatal korában a szukát.

Kan és szuka

A jó tenyészszuka persze önmagában még nem elegendő az igazán eredményes tenyésztéshez. Ha komoly sikereket akarunk elérni, keressünk hozzá minden tekintetben megfelelő kant. Különösen arra kell ügyelni, hogy a szuka és a kan ne képviseljenek két különböző típust; a kannak ne legyenek ugyanazok a hibái, mint a szukának. Egy másik szempont, hogy az egyik végletet a másikkal nem lehet kiegyenlíteni. Ne pároztassunk tehát alacsony szukát magas kannal, rövid fejűt hosszú fejűvel, pontyhátút nyerges hátúval és így tovább.

A tenyészkan mindig "igazi kan" legyen, vagyis fellépésében, megjelenésében, felállásában már messziről elárulja "férfias" voltát. A kanok egyébként az egész év folyamán igénybe vehetők, mivel ondójuk a nemi érettség pillanatától öregkorig megszakítás nélkül képződik, s kizárólag betegség vagy rossz táplálási és tartási körülmények hatására szűnik meg. Párzásra azokat a kanokat kell használni, amelyek nemileg érettek, növekedésük már véglegesen befejeződött és jól fejlettek.

Általános irányelvnek tekinthető, hogy a nagy termetű fajták példányai (német juhászkutya, dog, bernáthegyi, kuvasz, újfunlandi) kétéves koruktól, a közepes és közepesnél nagyobb fajták egyedei (dobermann, airedale terrier, boxer, puli) általában húsz hónapos koruktól, a közepesnél kisebb növésű fajták példányai (foxterrierek, tacskók középschnauzerek) másfél éves koruktól a legalkalmasabbak a pároztatásra.

A tenyészkanok az első párzások után szemmel láthatóan megváltoznak: fejlődésük befejeződik, masszívabbá, "férfiasabbá" válnak.

A fiatal kan "csatasorba állításának" első esztendejében egyébként három-négy párzást tervezhetünk be; a második évben ezt a számot kétszeresére emelhetjük. A következő években pedig - egészen hét-nyolc éves koráig - minden kannal egyénileg kell "bánni", ugyanakkor a pároztatások számát jelentősen növelhetjük. Helyes táplálás és tartás mellett egy-egy tenyészkan tizenegy-tizenkét éves koráig felhasználható, s eme időszak alatt jelentős számú utóda láthat napvilágot.

Amikor már kiválasztottuk a szukához a megfelelő fedezőkant, vegyük fel a kapcsolatot idejében annak tulajdonosával, és ne várjuk meg az ivarzás kezdetét. Az előrelátó kutyatulajdonos már az ivarzás előtt néhány héttel megállapodik a feltételekben a kan gazdájával. A fedeztetési megállapodást írásban ajánlatos megkötni. A fedezési díj nem a szigorúan vett fedeztetési aktusért, hanem az eredményért illeti meg a fedezőkan tulajdonosát. Hazai viszonylatban általában az a gyakorlat, hogy a fedeztetésért a kan tulajdonosa választhat az alomból egy kölyökkutyát, vagy megkapja annak ellenértékét a mindenkori napi áron. Abban az esetben, ha csupán egy kölyökkutya születik, az íratlan "illemkódex" szerint a kan tulajdonosa lemond a fedeztetési díjról.

Ivarzás

A szuka meghatározott időszakokban - helyes tartás és táplálás mellett évente kétszer - tüzel (ivarzik). Ez a jelenség általában minden hatodik hónapban pontosan megismétlődik. Csak a rideg és természetes tartási körülmények között élő fajták egyedei koslatnak (ivarzanak, tüzelnek) évente egyszer, de ha a tartási körülmények kedvezően megváltoznak (bőséges táplálás, jó gondozás stb.), ők is kétszer ivarzanak egy évben.

Egy-egy ivarzási időszak 20-25 napig is eltarthat. Az ivarzás kezdetén a szuka viselkedése megváltozik. A kutyáját egyébként nyilván jól ismerő tulajdonos ezt hamar észreveszi, hiszen a szuka ilyenkor szófogadatlannak, feltűnően játékossá és egyben ingerlékennyé válik. Ezzel egyidejűleg nemi szerve megduzzad, és véres, nyálkás váladék ürül belőle. Az egészséges szuka ivarzásának ez az első szakasza 7-9. napig tart, s ilyenkor bár szagával magához csalogatja, de nem engedi magához a kant: marja, harapja azt. Az ivarzás második szakasza a 9-13. napig tart. A szuka ilyenkor nagy hajlandóságot mutat a párzásra, hüvelyének véres váladéka csökken, és világos vízszínűvé válik (a tüzelő szukák általában a 9-13. napon hajlandók a leginkább "felvenni" a kant).

A szuka párzásra való készsége - és minden erre valló külső jel - a kutya szervezetének egyéni sajátossága, és állapota szerint (betegség, életkor, rossz táplálás és tartási körülmények miatt) megváltozhat, s emiatt az ivarzás kezdetének pontos ideje esetleg elkerüli a tulajdonos figyelmét. Ilyen esetben a pároztatást 24 óra múlva ajánlatos megismételtetni.

A szuka párzási készségét egyébként úgy is megállapíthatjuk, hogy odavezetjük hozzá a kant, és megfigyeljük a viselkedését. Ez persze megtévesztő is lehet, miután egyes szukák agresszívak a kanokkal, ugyanakkor más szukák magukhoz engedik "udvarlóikat", jóllehet még egyáltalán nem alkalmasak a termékenyülésre.

Az ivarzás harmadik szakaszában, függetlenül attól, hogy vemhes lett-e a szuka vagy sem, a külső nemi szerv visszanyeri normális méretét, formáját, a kanokkal szembeni engedékenységét pedig az ingerlékenység váltja fel.

Miután a szuka ivarzása alatt 15-20 petesejt is leválik, és ezek néhány nap alatt- beérésüktől függően - a petevezetékben jutnak, így egy újabb pároztatással még növelni lehet a kölykök számát. Több pároztatást viszont már nem célszerű végeztetni.

Párzás után a szukát legalább 10-15 napra különítsük el, és gondosan ügyeljünk arra, hogy elkerüljük a véletlen párzást. Amennyiben mégis megtörténne a baj, a fent említett oknál fogva esetleg több kantól is származhatnak az utódok, és ez a körülmény gyakorlatilag szint értéktelenné teszi a törzskönyvezett szülök kölykeit, hiszen származásuk megállapítása lehetetlenné válik.

Miután a szuka évente kétszer ivarzik, nyilvánvaló, hogy egy évben kétszer lehet szaporulata. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban hangsúlyozni kell, hogy ilyenfajta intenzív igénybevételük károsan befolyásolhatja egészségi állapotukat, küllemüket, valamint az utódok minőségét és életképességét. Ezért a tenyészszukákat egy éven belül kétszer elletni nem szabad. Ezt csak teljesen egészséges, erős felépítésű, jó kondíciójú szukák számára engedhetjük meg megfelelő tartási, táplálási körülmények között, és kizárólag nagyon indokolt esetben.

A szukákat gyakorlatilag négyéves korukig évente egyszer, attól kezdve pedig esetleg kétszer pároztatjuk. Az idősebb - hét-nyolc éves - szukákat már lehetőleg ne vonjuk be a tenyésztésbe.

A szukák egyébként rendszerint nyolc-kilenc hónapos korukban tüzelnek először. Húsz hónaposnál fiatalabb szukát azonban ne nagyon pároztassunk, vagyis általában várjuk meg a harmadik ivarzást, ugyanis ez idő tájt éri el teljes fejlettségét.

Hüvelyelőcsarnok-előesés

Általában a tüzeléssel kapcsolatban észlelhetjük ezt a betegséget fiatal szukákon. Különösen gyakori boxerek között, tudniillik ivarzáskor külső nemi szervük rendkívüli módon - a többszörösére - megduzzad. Ilyenkor a hüvely elülső részét borító nyálkahártya meglazul, és a résen keresztül a külvilágra kerül. A betegség rendkívül könnyen felismerhető, mert a szeméremajkak között sötétvörös duzzanat tűnik elő. A hüvelyelőcsarnok előesése azonnal beavatkozást igényel. Ha az álltat állapota ennek ellenére sem javul, műtéttel orvosolják a bajt.

Csendes ivarzás

Tulajdonképpen valódi tüzelés, mert a petesejt ilyenkor is leválik, de a külső tünetek a normális ivarzás jelenségeinél lényegesen gyengébbek. Az ilyen tüzelést a tulajdonos általában észre sem veszi.

Fedeztetés

Az eredményes fedeztetés előfeltétele az érett kan és a fedezőképes állapotban lévő szuka. Általános szabály: minél többször fedezett a kan és minél többször volt már vemhes a szuka, annál könnyebben megy a pároztatás. A párzás egyébként nemcsak a kutya növekedését befolyásolja, hanem élettani érését is elősegíti, sőt még a karakterére is hatást gyakorol. A "fiú kutya" a szó igazi értelmében akkor válik külső megjelenésében, kiállásában, viselkedésében "férfivá", amikor már párzott egyszer-kétszer. A szukán is felfedezhetünk bizonyos új vonásokat az első párzás után.

A párzás Előjátékként a kutyák kölcsönösen megszaglásszák egymás nemi szerveinek tájékát. Bizonyos idejű udvarlás után a szuka oldalra tartja a farkát és engedi, hogy a kan ráhágjon. a párzás néhány percig tart. Végül a kutyák, még mindig összetapadva, fejüket ellentétes irányba fordítva kört írnak le. Pároztatás előtt ajánlatos az állatokat megvizsgáltatni, ugyanis a nemi érintkezéssel bizonyos betegségeket lehet átvinni, különösen tumort és brucell-kórt. bármiféle rendellenes duzzanatot, mely tumor tünete lehet, meg kell vizsgáltatni az állatorvossal, s az állatot nem szabad pároztatni.

A fedeztetésre kiszemelt állatok lehetőleg a nyilvánosság kizárásával találkozzanak, tehát elkerített területen, kertben vagy lakásban. Általában íratlan szabály, hogy a szuka "keresi fel" a kant. Ennek a szokásnak az a közhiedelem az alapja, hogy a kan fellépése "hazai pályán" határozottabb, kezdeményezőbb. A gyakorlatban persze az a helyzet, hogy a hely ilyen értelmű megválasztásának nincs különösebb jelentősége. Ha például a kant visszük a tüzelő szukához, megfelelő körülmények között ugyanolyan biztos a siker...

Most pedig szóljunk magáról az aktusról.

Amikor megérkezik a kanhoz (vagy a szukához) kiszemelt párja, kis időre hagyjuk magukra a kutyákat. Ismerkedjenek, barátkozzanak egymással, játszadozzanak, udvaroljanak, próbálkozzanak. Talán maguktól is boldogulnak! Ha mégsem, akkor 10-15 perc múlva tegyük meg a szükséges előkészületeket. Előfordulhat ugyanis, hogy a tapasztalatlan pár az első találkozáskor önmagától, segítség nélkül nem boldogul. A sikertelen próbálkozást elsősorban a kan sínyli meg: kifárad, sőt a kezdeti rossz tapasztalatok nemcsak fizikailag, hanem "lelkileg" is megviselhetik, a későbbi fedeztetésnél pedig ezek a gátlások komolyan akadályozhatják az aktus végrehajtásában!

Megtörtént, hogy a kezdő kutyás a tapasztalatlan kant szinte rákényszerítette a fedezésre, s nagy buzgalmában fájdalmat okozott kutyájának, miközben segédkezett körülötte. A kan ettől kezdve egyszerűen nem volt hajlandó fedezni, és csak évekig tartó türelmes, tapintatos kísérletezésre oldódott a kutyában ez első rossz benyomás okozta gátlás.

Hálát adhat a sorsnak a kezdő kan, ha tapasztalt szukával kerül össze! És megfordítva: a rutinos kan viszonylag könnyen boldogul kezdő szukával is.

Ám ha mindkét kutya tapasztalatlan, a gazdának bizony segítenie kell. A szuka tulajdonosa egyik kezével a nyakörvénél, másik kezével pedig a hasa alatt fogja meg kutyáját és tartsa az állatot álló helyzetben. Az így "rögzített" szukát a kan - némi segítséggel - sikeresen befedezi.

A pároztatás alatt a szukát - kezdő kutyáról van szó! - gazdája nyugtatgassa, simogassa, nehogy hátraharapjon. Ha a szuka túlzottan ellenkezik és harapós is, ajánlatos szájkosarat tenni rá.

Az aktus rendszerint 2-4 percig tart. A befejezést maga a kan jelzi: lehajtja fejét, megnyugszik, teste elernyed, két elülső lábával pedig szinte elengedi a szukát. Általában a kutyák fedezéskor összeragadnak. Ilyenkor várjunk néhány másodpercet, majd óvatosan emeljük le a kant (egyik hátulsó lábát rakjuk át a szuka hátán úgy, hogy egymásnak farral álljanak). Ez a jelenség 15 perctől egy teljes óráig is eltarthat. Természetesen megpróbálnak szabadulni kényelmetlen helyzetükből, ezért nyugtassuk és fogjuk le őket - főleg a szukát - mindaddig, amíg maguktól el nem válnak. Ha nem vigyázunk, a kan és a szuka is könnyen megsérülhet!

Gyakran találkozhatunk olyan tévhittel, hogy a szuka csak akkor marad vemhes, ha összeragad a kannal. Igaz, hogy a párzó kutyák az esetek 90 %-ában együtt maradnak, de ez egyáltalán nem törvényszerű. A többször ellett szuka hüvelye ugyanis a tüzelés alatt annyira megduzzad, hogy az aktus befejezése után azonnal "elengedheti" a kant. A hímivarsejtek tömege ilyenkor is bejut a méhnyakcsatornába, majd a méhbe, és a petesejtek éppúgy megtermékenyülnek, mint összeragadáskor.

Fontos, hogy az összeragadási időt ne próbáljuk mesterségesen csökkenteni, ne húzzuk szét az állatokat, ne locsoljuk le őket hideg vízzel stb., mert ez komoly sérüléseket okozhat. Várjunk türelmesen; az élettani tényezők ezt a dolgot jobban megoldják helyettünk!

Az aktus után különítsük el a kutyákat; különösebb beavatkozásra ilyenkor már nincs szükség. Pihenjenek 10-15 percet, majd adjunk nekik bőségesen friss, de ne hideg vizet.

És még valamit: a szuka gazdája ne gondolja, hogy az utolsó fedeztetés után megszabadult minden problémától. Még legalább 10-12 napig változatlan gonddal kell vigyáznia a kutyára. "Félrelépéstől" tudniillik még ezután is tarthatunk...

Mesterséges termékenyítés

Szarvasmarháknál, juhoknál, sertéseknél régóta ismert és általánosan alkalmazott szaporodásbiológiai eljárás, amely tulajdonképpen két fázisból áll. Az egyik az ondóvétel és az esetleges konzerválás, a másik a művi beondózás.

Az ondónyerés vagy manuális masszázs (maszturbáció), vagy mesterséges hüvely alkalmazásával történik. Az ondót részletes laboratóriumi vizsgálattal minősítik, s olyan oldatokkal hígítják, amelyek alkalmasak a hímivarsejtek hosszú ideig történő életben tartására, a termékenyítőképesség megőrzésére. A sperma felhasználása vagy frissen, vagy megfelelő konzerválás útján lehetséges. Frissen 5-7 órán belül kell felhasználni, különben az ondósejtek károsodnak. A nem tartósított sperma hűtőszekrényben 3-4 napig tárolható. Korszerű tartósítási forma a mélyhűtés. Az így kezelt sperma konténerekben évekig tárolható és megőrzi életképességét. Felhasználás előtt meleg vizes fürdőn kell felengedni.

A művi beondózás voltaképpen azt jelenti, hogy a termékenyítéshez szükséges ondósejteket nemi aktus nélkül juttatják az ivarzó nősténybe. Ezt általában álló állaton, hüvelytükör és műanyag katéter segítségével végzik. A beavatkozást az ivarzó szukák tapasztalatok szerint jól tűrik.

A mesterséges termékenyítés a kutyatenyésztésben még meglehetősen ritka jelentés, többnyire inkább csak kísérleti, tudományos jellege és jelentősége van. Az eredmények azonban figyelemre méltóak: friss sperma felhasználásával általában 70-80 %-os, mélyhűtött ondó alkalmazásával pedig mintegy 50 %-os fogamzáseredményt értek el.

Az eljárás egyébként egészen újszerű lehetőséget nyújtana a kutyatenyésztésben például olyankor, amikor egy-egy kiváló tulajdonságot örökítő, de messzi földrészen élő kantól szeretnénk nyerni utódokat, vagy fordítva: hazai értékes tenyészanyagot kívánnak külföldi országokba eljutatni anélkül, hogy kiváló kanokat kellene utaztatni vagy eladni.

A mesterséges termékenyítés előnyös lehet olyan értelemben is, hogy megakadályozható általa a fertőző betegségek fedezés útján történő terjesztése: a legértékesebb tenyészkanok sokkal szélesebb körben fejthetnék ki javító hatásukat: rövid idő alatt lehetővé válna egy-egy fajta homogenizálása, a jó tulajdonságok genetikai rögzítése.

Vemhesség

A pároztatott szuka vemhessége általában 58-65 napig tart. A vemhességet az állat viselkedése, de főképpen bizonyos külső jelek alapján állapíthatjuk meg. Az összes ismérvek rendszerint a vemhesség első hónapjának végén vagy a második hónap elején jelentkeznek. A szuka feltűnően nyugodttá válik, nem szívesen ugrándozik, a szokásosnál jóval többet pihen, alszik. Étvágya fokozódik.

A vemhesség jelei egészen az 5. hét tájáig nem teljesen egyértelműek. Megtermékenyítés után a pete zigótává, tehát osztódó sejtek tömegévé változik (1.). A zigóta beékelődik a méhfalba, ahol a méhlepény révén az anyával összekapcsolt magzatok kifejlődnek. A szuka fokozatosan elnehezedik, az 5. vagy 6. héttől kezdve az emlő és az alhas duzzadni kezd. Az embrió tovább fejlődik: először a belső szervek alakulnak ki; a 35. nap táján már meg lehet különböztetni a fejet, a végtagokat és a nemi szerveket (2.). A fialás közeledtével az emlők megnagyobbodnak, olykor még tejet is eresztenek, az altest pedig tipikus körte alakot vesz föl. az 55. napon a szuka oldalán már kivehető a magzatok mozgása (3.). Az embrió tökéletesen kifejlődött

A vemhes szuka tartása az első hónapban csak egy kicsit különbözik a szokásostól: többet kell friss levegőre vinni, miután sok oxigénre van szüksége. Ezt célszerű sétáltatásokkal egybekapcsolni, annál is inkább, mert a szuka számára a több mozgás kifejezetten szükséges az izomzat erősödése és az anyagcsere növekedése érdekében. A vemhességnek ebben az időszakában még foglalkozhatunk a kutya kiképzésével, csak arra kell nagyon vigyázni, hogy a "munka" ne fárassza ki túlságosan az állatot.

A vemhesség alatt a szuka számára szükséges tápanyagok nemcsak szervezetének fenntartását szolgálják, hanem az embriók növekedését és fejlődését is. Éppen ezért a párzás pillanatától a szukát bőségesen kell táplálni.

A vemhesség második hónapjában a kutyát mentesítsük az esetleges kiképzés alól. Fölösleges fizikai megerőltetést és erős mozgásokat ne végezzen, ugyanakkor azt se tűrjük, hogy túl sokat heverjen és elhízzon.

A vemhesség első 10-12 napjában féregtelenítsük a kutyát, és szabadítsuk meg az esetleges külső parazitáktól is. A hosszú szőrű kutyák szőrzetét az ellés előtt szedjük rendbe, különösen a csecsek környékén, valamint a nemi szervek tájékán.

Álvemhesség

Gyakori jelenség, hogy ivarzás után a szuka hasa lassan megnő, emlői megduzzadnak, és a tej is megjelenhet. A legtöbb kutyatartó ilyenkor megesküszik, hogy a kutyája vemhes, holott az állat csupán álvemhes. Ez tulajdonképpen csak az ellési időpont közeledtével derül ki, amikor a szuka hasa hirtelen újból leapad.

Álvemhes szuka

Az álvemhes szukák néha furcsa dolgokat művelnek: fészket készítenek, esetleg ellopják más szuka kölykeit, s általában úgy viselkednek, mintha valóban kiskutyáik születtek volna. Előfordul, hogy az ilyen szukák játékállatokat "adoptálnak". Megfigyeltek olyan esetet is, amikor az álvemhes szuka egy labda formájú gumijátékot fogadott magához: összegömbölyödött körülötte, és rendkívül nyugtalan volt, amikor az nem akart szopni. Egy másik "szűz" szuka pedig szoptatni ugyan nem akarta a játékot, mégis féltékenyen őrizte, védte, mintha kölykeit óvná az idegenektől. Az ilyenfajta szélsőséges viselkedés különösen lakásban tartott álvemhes kutyákra jellemző. Ezek az állatok szétcibálnak minden olyan anyagot (például takarót), amely alkalmas az alom melegítésére. Súlyosabb esetekben vonítanak, vinnyognak, megtagadják az engedelmességet, nem reagálnak gazdájuk parancsszavára. Ezek a tünetek néha több hétig is eltarthatnak, és érzékenyebb szukáknál minden egyes ivarzás után visszatérhetnek.

A kutya vemhességi ideje 58-65 nap; általában a fedezéstől számított 63. napon fial. A táblázat egymás melletti rovataiból könnyen kiolvasható, hogy ha ismerjük a fedeztetés időpontját, akkor melyik napra esik az ellés ideje. (Például ha a szuka fedeztetése február 13-án történt, akkor a várható fialás időpontja: március 17.) A táblázatban az F: fedezést, az E: ellést jelent.

Kölykezés

A fialás előtt legalább két héttel ajánlatos megválasztani azt a helyet, ahol a szuka kölykezni fog. Erre a célra a lakásban vagy a kennelben tartott kutyának egyaránt a legmegfelelőbb egy 30-60 cm magas és a szuka testnagyságánál valamivel hosszabb, úgynevezett elletőláda. A méretek kialakításánál ügyeljünk arra, hogy a fekvő szuka és leendő kölykei kényelmesen elférjenek a ládában. Az ellés céljára szánt helyet béleljük ki cserélhető hullámpapírral, hogy az almot tisztán tarthassuk. Amennyiben az állat kennelben fial majd, télen rendkívül jó szolgálatot tehet az elletőláda fölé helyezett infralámpa.

Hogyan állapíthatjuk meg a kölykezés várható idejét? A tejelés megindulása az ellés előrejelzése szempontjából nem mérvadó. Egyes kutyák ugyanis a várható ellés előtt már jó néhány nappal tejelnek. Kitűnően felhasználható viszont erre a célra a nőstény testhőmérsékletének a változása, illetve annak mérése. Mint tudjuk, a kutya normális hőmérséklete 38-38,5 °C (végbélben mérve). A vemhesség 57. napjától kezdve ez az érték fokozatosan kisebb, és a várható ellés előtt 18-24 órával 36,8-37,2 °C körüli értékre csökken. Idejében felkészülhetünk tehát a kölykezésre. A hőmérséklet mérése egyébként más okból is ajánlatos, ugyanis ha a szuka hőmérséklete 36,6 °C alá csökken, vagy 39 °C fölé emelkedik: komplikált ellés várható!

Ideális alom

A tulajdonos legelőször egy esetleg nyolc óra hosszat is eltartó, fokozódó nyugtalan időszakot észlel a szukán. A kölykezést közvetlenül megelőzően a szuka leheveredik a vackán, fészkelődik, fel-alá jár, majd megint visszatér a helyére, az ételt visszautasítja, és a séta iránt is közömbös. Az ellési görcsök idején a kutya arckifejezése igen jellegzetes; tekintetét látszólag valami közeli tárgyra szegezi.

A fialás lefolyása teljesen egyéni: azonos számú kölyköt egyik kutya néhány óra, a másik esetleg egy teljes nap alatt hoz a világra. Némelyik szuka az ellés alatt szemmel láthatóan kínlódik, míg van, amelyik könnyedén viseli el azt. A kölykezés lehetőleg a tulajdonos felügyelete mellett történjen, bár normális esetekben nem kell és nem is szabad segíteni, mert az állat biztos ösztönnel végez minden szükséges műveletet.

Amikor a tolófájások megkezdődnek, a szuka testhőmérséklete ismét eléri a normális értéket. A fájások megnyitják a szülőutakat és megindul az ellés. Normális körülmények között a kölykök fejjel vagy farral jönnek a világra. Bonyolítja a dolgot, ha a magzat keresztben fekszik - hason vagy háton, sőt más hibás fekvés is előfordulhat.

Az egyes kölykök világrajövetele között rendszerint elegendő idő van arra, hogy kutya az éppen megszületett kölyköt a következő apróság érkezése előtt megtisztogassa. Olykor azonban a kölykök olyan gyorsan követik egymást, hogy a szukának nem marad ideje tisztogatásukra. Ilyenkor a tulajdonos maga szabadítsa ki - mégpedig minél gyorsabban - a kölyköt a magzatburokból. A köldökzsinórt a hasfaltól 4-5 cm távolságra kell elvágni. Az ilyenfajta beavatkozásra azért is szükség lehet, mert előfordulhat - különösen első ellésnél -, hogy a kutya a köldökzsinór elharapása közben a burokkal együtt a kölyköt is felfalja.

Ha a kölyök magzatburokba zártan jön a világra, a szuka felharapja a burkot, felfalja azt, és a kölyköt tisztára nyalja. Egyszersmind elharapja a köldökzsinórt is.

A kiskutyának pedig az a dolga, hogy megtalálja az utat az anyja emlőjéhez. Ez a megteendő út rövid, mivel a szuka az újszülöttet rendszerint a saját hasához igen közel tisztogatja meg, hogy a kölyök veleszületett reflexei révén könnyen odaférkőzhessen a csecsekhez.

A fialási folyamat vége felé az anyaállat elfárad és elalszik.

Fontos, hogy az újszülöttek minél gyorsabban anyatejhez jussanak, miután ez távolítja el a bélszurkot, és ez adja meg az újszülöttek vitaminlökését. Egyben biztosítja számukra a szükséges védőanyagokat is, ezért az egymás után napvilágra kerülő kölyköket ne rakjuk félre, hagyjuk a kiskutyákat az anyjuknál.

A kölykök születése közti pihenőszakasz változó: 10-15 perctől több óráig is elhúzódhat, de rendszerint egy vagy két óránál nem tart tovább. Négy-öt kölyök világrajövetelének ideje normális esetben 6-8 óra, bár a 24 akár a 36 óra is elfogadható még.

Ellés után rakjuk tisztába az almot, az anyakutyának pedig adjunk tiszta vizet. Kis idő múltán vegyük pórázra, és sétáltassuk meg, hogy a dolgát elvégezhesse.

Az ellés harmadik szakasza a még visszamaradt placenták távozása és a méh pihenése. A pihenési szakaszban a szuka rendszerint nyugodtan fekszik, és kölykeit gondozza. Néha felkel, és vizet iszik. Normális körülmények között a magzatburkok a kölykökkel vagy azok megszületése után hamarosan eltávoznak. Nem árt azonban, ha ilyenkor megszámoljuk a magzatburkokat, hogy biztosak legyünk: mind eltávozott-e? Ha egy is bent marad, méhgyulladást okozhat. Ha a szuka megeszi a magzatburkot, az tulajdonképpen normális jelenség, de nem feltétlenül szükséges, hogy ezt megtegye. Általában csak egyet vagy kettőt engedjünk neki megenni, mert ha túl sok magzatburkot fal fel, hányhat és hasmenést kaphat.

Nehéz ellés

A nehéz fialásokat a méh renyhesége okozza, továbbá az a körülmény, hogy a magzat világrahozatalának útjába valamilyen akadály kerül. Ha az ellés bármelyik szakasza rendellenesen sokáig tart, vagy ha a kutya nagyon nyugtalan, hívjunk állatorvost.

Ha azt látjuk, hogy a kölyök megjelenik a hüvelynyílásban, de a szülés lassúnak tűnik, vagy ha a kölyök láthatóvá válik, majd újra eltűnik, magunk is segíthetünk a kiskutya világrahozatalában. Mossuk meg kezünket, és az egyik ujjunkat - valamilyen fertőtlenítőoldalba mártás után - helyezzük a szuka hüvelyébe. Mozgassuk az ujjunkat a kölyök körül, és próbáljuk meghatározni, hogy hol van a feje és hol vannak a mellső, valamint a hátulsó lábai. Az abnormális hátrafelé álló lábat kiegyenesíthetjük és előbbre húzhatjuk. Ha a kölyök normális pozícióban van, fogjuk meg egy gézdarabbal vagy ujjunkkal, és a méh összehúzódásakor gyengéden húzzuk meg. Legjobb, ha a vállai körül fogjuk a kiskutyát, nehogy megnyomjuk a fejét, és az a helyes, ha lefelé húzzuk, mert a hüvely hajlásszöge a talaj felé áll. Ha a kiskutya feje a hüvelyhez viszonyítva túl nagy, ujjainkkal próbáljuk meg gyengéden kitágítani a hüvelynyílást. Az állatorvos egyébként néha bemetszi a hüvely felső részét (gátvágás), hogy a kölyköt világra segítse. Ezzel a művelettel ugyanis a hüvelynyílás megnagyobbodik. Kézenfekvő, hogy ilyenfajta műtéti beavatkozást a tulajdonos nem végezhet.

Ha a kölyök útját az előző kölyök bent maradt magzatburka gátolja, akkor fogjuk meg azt egy gézdarabbal és gyengéden, de határozottan húzzuk ki. Amint a kiskutya útjából elkerült az akadály és végre napvilágra kerül, a szuka rendszerint hosszabb pihenőt tart, mielőtt a következő kölyköt világra hozná.

A méhösszehúzódás elégtelensége (méhrenyheség) főként elhízott, keveset mozgó kutyáknál fordul elő, de fokozott izgalom vagy más, ellés alatti pszichés stressz is előidézheti. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szukát még az ellés előtt megismertessük az elletőládával, és hogy kiszűrjünk minden zavaró jelenséget a kutya körül. (Ügyeljünk például arra, hogy idegen, ismeretlen emberek vagy kutyák ne legyenek jelen az ellésnél.)

Ha a kutyát semmi nem akadályozza, de a kölykezés ennek ellenére is nehéz, az állatorvos gyógyszerrel segíti elő a méh összehúzódását, vagy ha ez sem segít, a császármetszés mellett dönt. A császármetszéses szukák többsége normálisan képes gondozni kölykeit.

A szuka gondozása ellés után

Az ellést követő 24 órán belül vizsgáltassuk meg a szukát és kölykeit állatorvossal, ha ezt szükségesnek tartjuk. Ekkor már gondosan végigtapogathatjuk az anyakutya hasát, hogy megbizonyosodjunk, megszületett-e valamenynyi kölyök. További gyógyszeres kezeléssel előidézhető a méh összehúzódása, hogy a fölösleges váladék vagy az esetleg bent maradt méhlepény eltávozzék.

Az ellés után nagy mennyiségű, sötétzöld, nyálkás váladék távozik a szuka hüvelyéből. Egy hét alatt ez a váladékozás jelentős mértékben csökken, és szagtalan barnás-vöröses váladékká változik. Újabb hét után a váladékozás teljesen megszűnik, de ha nem, illetve ha tovább tart 14-20 napnál, vagy ha bűzössé, gennyessé, véressé és nagy mennyiségűvé válik, vigyük el a kutyát az állatorvoshoz.

Ha a kölyök nem lélegzik...

Ha a szuka a kölyök világrahozatala után nem tépi fel a magzatburkot, akkor ezt nekünk kell megtennünk. Vegyük kezünkbe a kiszabadított kiskutyát, esetleg csavarjuk be egy tiszta törülközőbe, nehogy kicsússzon a kezünkből, a fejét azonban hagyjuk szabadon. Ha nem lélegzik, ujjunkkal próbáljuk eltávolítani a magzatvizet a szájából, illetve a légutakból. Miután megtisztítottuk a légutat, törülközővel dörzsöljük meg a kölyök mellkasát és egész testét. Ha a kiskutya még most sem kezd sírni vagy lélegezni, vegyük tenyerünkbe, és mellkasát ütemesen, óvatosan összenyomva próbáljuk mesterségesen lélegeztetéssel életre kelteni. Az esetek túlnyomó többségében ez az eljárás sikeresnek bizonyul, ha türelmesen és kellő ritmusban csináljuk. A kölyök enyhe megrázása és megszárítása még akkor is ajánlatos, ha a kiskutya egészséges, de az anya közömbös vagy nagyon ügyetlen.

Burokban születés

A méhen belül minden magzat külön-külön burokban helyezkedik el. Az újszülöttek rendszerint a burok megrepedése után anélkül jönnek a világra, míg a burkok ellés közben vagy után kerülnek ki a méhből. Gyakran előfordul azonban, hogy a kiskutyák burokban születnek. Amennyiben az anya nem szakítja fel a burkot, akkor azonnal be kell avatkoznunk, mert ha a kölyök néhány percig benne marad, megfulladhat!

Emlőgyulladás

Egy vagy több emlőmirigyben is előfordulhat. Kialakulhat a tejmirigy elégtelen működése vagy pangása következtében is, de a legtöbbször fertőzés okozza. A gyulladt emlők megnagyobbodnak, vöröseskék színűvé válnak, tapintásra gyakran kemények és melegek. Előfordul, hogy a beteg szuka nem szívesen engedi szoptatni a kölyköket. Ha a gyulladásos emlőkből kinyomunk egy kevés tejet, látjuk, hogy az véres, rózsaszínű, esetleg szürke vagy barna. Szabad szemmel a tej nem mindig látszik rendesen. A kölykök megbetegedését elkerülhetjük, ha nem engedjük, hogy a gyulladt emlőkből szopjanak.

Hiányos tejelválasztás

Jól szoptat az anyakutya, ha kölykök hasa gömbölyű, feszes. Elegendő tej esetén a kiskutyák egymáshoz simulva szinte mozdulatlanul fekszenek, alszanak. Ha nyugtalanok, hasuk lapos, és sokat sírnak, tejhiányra kell gyanakodni. Az ellés utáni tejhiánynak egyébként sok esetben a szuka idegessége az oka, főleg ha először szülő kutyáról van szó. Ilyenkor nyugtatni kell az állatot, majd a kölyköket óvatosan rátenni a csecsre, s tulajdonképpen kényszerszoptatást végeztetni. Ezáltal a duzzadt emlők feszültsége csökken, s a szuka többnyire megnyugszik. Néhány ilyen szoptatás után az anyaszuka általában már önként szoptat.

A hiányos tejelválasztás egyéb okai: hormonális, gyulladásos zavarok stb. Minden esetben azonnali állatorvosi beavatkozás szükséges, mivel a legkisebb zavar is a kölykök életébe kerülhet, illetve csökkentheti a szuka tenyészértékét.

Az ideális alom

Nem szóltunk még arról, hogy a szuka gazdája a születendő kölykök közül hányat hagyjon életben.

A kutya általában 5-10 kölyköt ellik, s bár az ideális alom mindig függ az egyedi körülményektől - a szuka kondíciójától, a korától, a kölykök életképességétől, sőt bizonyos fokig a kutya fajtájától is -, általában azt tanácsoljuk: az első fialás alkalmával legfeljebb 3-4, a továbbiakkor legfeljebb 5-7 kiskutyát hagyjunk életben.

Az alomból mindig a legerősebb, a legmozgékonyabb, a leginkább fajtajellegű példányokat érdemes csak megtartani. A színhibás, nem egészséges növésű, satnya, béna vagy egyéb, feltűnő testi hibás, továbbá a túl gyámoltalan kiskutyáktól a leghelyesebb közvetlenül a világrajövetel után megszabadulni.

Ideális alom

A selejtezésben az anya is "segíti" a tenyésztőt; a természetes kiválasztódás törvényét követve az életképtelen kölyköket ösztönösen félrelöki, szinte kisöpri az alomból. Az ilyen kitaszított kiskutyát nincs értelme meghagyni, mert ha sok kínnal, keservvel egy-két napig életben is tudjuk tartani - később biztosan elpusztul.

A kölykök elválasztása

Amikor a kiskutyák három-négy hetesek lesznek, elkezdhetjük elválasztásukat. Helyezzük az elkészített ételüket egy tálkára, és kínáljuk meg vele a kölyköket. Az ügyetlenül mozgó, esetlen és bizony elég gyámoltalan kiskutyák először rendszerint belelépnek, belebotlanak a tálba, fölborítják, egyszóval általános zűrzavart csinálnak körülötte, de hamarosan megszokják jelenlétét, előbb-utóbb arra is rájönnek, hogy tartalma ehető - és lefetyelni kezdik az ételt. Mihelyt "megtanulják" enni (ehhez rendszerint három-négy nap szükséges), fehérjetartalmú ételeket (darált húst, bébiétel-keveréket) adhatunk nekik. Miután a pépes keveréket megszokták, lassan adagolhatunk apró húsdarabot is, egészen addig, amíg fokozatosan "megtanulják" elfogyasztani a szilárdabb táplálékot is. (Az ivást ugyancsak meg kell tanulniuk.) Táplálékukat kiegészíthetjük sajttal, tojással, tehéntúróval és joghurttal. Ezekhez az "újdonságokhoz" természetesen fokozatosan, lassan szoktassuk hozzá a kiskutyákat, nehogy emésztési zavaruk támadjon. Az átállás ideje alatt egyébként nyugodtan hagyhatjuk szopni a kölyköket, egészen addig, amíg végképp át nem térnek a szilárd élelem fogyasztására. Ez alatt az idő alatt az anya néha visszaöklendezhet táplálékot a kölyköknek. Ez a kutya őseinél, a farkasoknál természetes elválasztási folyamat, ne aggódjunk tehát miatta.

Öthetes korukban a kölyköknek már majdnem teljesen kinőnek a tejfogaik, s miután ezek az éles, tűhegyes "szerszámok" fájdalmat okoznak a szukának, egyre inkább vonakodik a szoptatástól. Amilyen ütemben és mennyiségben fokozzuk a kölykök szilárd ételadagjait, úgy csökkentsük az anya élelemmennyiségét, és ugyancsak korlátozzuk a szoptatási időt is. Ennek a folyamatnak a végén elérkeztünk a kölykök teljes elválasztásához, s ezen a napon a szukának vagy egyáltalán ne adjunk enni, vagy csupán néhány falattal kínáljuk meg; vizet viszont kapjon bőségesen. Az ezt követő öt napon keresztül fokozatosan egyre többet adjunk enni az anyakutyának, egészen addig, amíg ismét elérjük a vemhesség előtti mennyiséget. Ezzel az eljárással csökkenhetjük a szuka tejelválasztását.

Ha a tejelés nem szűnik meg elég gyorsan és a szuka szemmel láthatóan kényelmetlenül érzi magát, ne távolítsuk el a tejet az emlőiből. Ezzel ugyanis csak meghosszabbítanánk a tejelését. Tegyünk inkább hideg vizes borogatást az emlőkre, és ha azok ennek ellenére túl feszessé, keménnyé válnak, beszéljünk állatorvossal.

A dajkakutya

A kutyatenyésztés gyakorlatában előfordul, hogy a kölykök felneveléséhez dajkakutyára van szükség. Ha sikerül "rábeszélni" egy szukát, hogy az övéi mellett idegen kölyköket is befogadjon, akkor úgy fog viselkedni, mintha a jövevények a sajátjai lennének. Egyhetes szoptatás után már nem is különbözteti meg az adoptált kiskutyákat az övéitől. Megjegyezzük, hogy az árva kölyök dajkaságba adása sokkal eredményesebb és előnyösebb megoldás, mint a mesterséges táplálás.

Dajkakutya

Előfordul az is, hogy csak nagy nehézségek árán lehet rávenni a szukát, hogy sajátjai mellé idegen kölyköket is befogadjon és szoptasson. Megtörténhet, hogy miután megszagolta a vendégeket, nem törődik tovább velük. De arra is volt már példa, hogy az anyakutya eltávolította kölykei mellől az idegen kiskutyákat, sőt megölte azokat. Akad viszont olyan szuka, amelyik más alomból "ellopja" a kölyköket, mintha a saját alomszámát akarná így növelni...

Kísérletek szerint az idegen kölykök befogadásának legfontosabb feltétele, hogy ugyanolyan szaguk legyen, mint az anya saját újszülöttjeinek. Éppen ezért a más alomból származó kölyköket néha bekenik a dajkakutyának kiszemelt állat tejével vagy hüvelyváladékával. Ennél sokkal egyszerűbb, ha a "pótmama" saját kölykeit egy-két órára eltávolítjuk, az idegen kiskutyákat pedig melléjük teszik. Amikor a kölyköket visszarakják, egyenként odatartják a szukának, hogy megnyalogathassa őket. Ha ezt az idegen kölykökkel is megteszi, majdnem bizonyosra vehető, hogy nyugodtabban otthagyhatjuk a kis "árvákat" a többivel.

Elárvult kiskutya táplálása

Azt a szukát, amelynek a saját kölykei elpusztultak, általában könnyebb rávenni az adoptálásra, mint a saját kölykeit is szoptató kutyát. Előfordul azonban, hogy a kölykeit elvesztett szuka mégsem hajlandó az idegen kiskutyák befogadására. Ennek több oka is lehet. Például az, hogy a szuka beteg; méhlepény- vagy magzatburok-visszamaradás miatt méhgyulladásban szenved.

Árva kölykök gondozása

Az újdonsült anyakutyának sokszor segítségre van szüksége a kölykök gondozásában. Ne aggódjunk, ha kezdetben a szuka "lusta anyának" bizonyul. Higgyük el, előbb-utóbb megfelelően gondoskodik majd a kölykökről. Az először ellő anyakutyának az első 24 órában nem sok teje van. Ez sem ok az aggodalomra, hacsak nem állandósul ez az állapot. Ha a szuka nem törődik kölykeivel vagy aktívan elutasítja őket, az állatorvos nyugtatókkal segíthet a bajon. Egyes esetekben azonban (például ha a szuka elpusztul) nekünk kell a kölykök gondozását elvállalni. Ha azt tapasztaljuk, hogy a kiskutyák örökösen nyüszítenek, sírnak, nem árt, ha megfigyeljük, mi az oka nyugtalanságunknak: elhagyatottság, esetleg valamilyen betegség (gyengeség, táplálkozási képtelenség, hasmenés vagy alacsony hőmérséklet). Ha úgy véljük, hogy valamilyen betegségről van szó, vizsgáltassuk meg a kiskutyákat állatorvossal, mert a nagyon fiatal kölykök gyógykezelése meglehetősen nehéz feladat.

Amennyiben ez egyáltalán lehetséges, a kiskutyáknak az első napokban képződő tejet, vagyis az úgynevezett föcstejet ki kell szopniuk. Ez rendkívül gazdag olyan antitestekben, amelyek a kölyköket életük első hetében védelmezik a fertőző betegségekkel szemben. Ezek a speciális proteinok a legjobban a kiskutyák belein keresztül szívódnak fel a születést követő 24-36 órában.

Ha a kölykök valamilyen okból anya nélkül maradnak, tartsuk őket száraz, huzatmentes környezetben, mert még nem működik jól testhőmérsékletük szabályozása. Az első öt napon abban a helyiségben, ahol az újszülöttek tartózkodnak, a hőmérséklet 30-40 °C körül legyen, ötnapostól húsznapos korig 25-30 °C, húsznapos kor után - fokozatos csökkentéssel - körülbelül 20-25 °C az ideális. A legjobb, ha az árván maradt kölykök környezeti hőmérsékletét elektromos melegítővel szabályozzuk. Ilyenkor tartózkodási helyüknek csak egy kis részét fűtsük, hogy a kölykök odább mehessenek a túl meleg helyről, ha szükséges. Sokan úgy vélik, hogy a kiskutyákat két-három hetes korukig külön-külön kell tartani, mert így megakadályozhatjuk, hogy egymás fülét, farkát, lábát vagy nemi szervét szopják. Ha azonban minden egyes szoptatási időben megfelelően táplálják a kiskutyákat, akkor nem fognak így viselkedni.

Etológiai vizsgálatok eredménye szerint a naponta kézbe vett kiskutyák érzelmileg sokkal szilárdabbak és ellenállóbbak különféle stresszhatásokkal szemben, mint azok a kölykök, amelyekkel nem vagy keveset foglalkoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy például a gyerekek felügyelet nélkül hozzájuk nyúljanak, vagy különböző látogatók, kutyabarátok fogdossák őket.

A kölyköket minden etetés után ingerelni kell vizelet- és székletürítésre. E célra nedvesítsünk meg egy darab vattát vagy puha rongyot langyos vízzel, majd gyengéden, de határozottan masszírozzuk a kiskutya hasa alját. A szopós kölyök széklete normális körülmények között kissé lágy, kolbászszerű és sárga színű. Ha a kölyök hasmenést kap, mindenekelőtt hígítsuk fel az ételét 50 %-ban felforralt vízzel vagy enyhén cukrozott teával. Amenynyiben ez a módszer 24 órán belül nem segít, tanácskozzunk az állatorvossal. A tehéntej egyébként magas laktóztartalma miatt gyakran okoz hasmenést.

A vemhesség megakadályozása

Mivel a tüzelési ciklus egyedenként igen változó, a szuka vemhességének megakadályozására vérzés megkezdése után két-három hétig állandóan készenlétben kell lennünk. A hüvely megduzzadása sokszor akár egy hónappal korábban is elkezdődik (néha még többel!) a tüzelés jelentkezése előtt. Ebből a jelből felismerhetjük az ivarzás kezdetét még akkor is, ha a szuka nem vérzik erősen. A legfontosabb dolgunk ez idő tájt, hogy ne engedjük a kutyát felügyelet nélkül kószálni, csavarogni, mert könnyen "félreléphet". A kanok különben is rendkívüli teljesítményekre képesek, hogy az ivarzó szuka közelébe kerüljenek. Még a drótkerítésen is átmásznak, illetve alatta beássák magukat, vagy egyszerűen letépik a kerítést. Előfordulhat, hogy a csupán néhány percre felügyelet nélkül hagyott szukát összeragadva találjuk egy idegen kannal. Igaz ugyan, hogy a petesejt leválási időszakának végén a szukák agresszívan viselkednek a kanokkal, de a túlságosan rámenős kan végül mégis elnyeri jutalmát.

Petefészek eltávolítás (ivartalanítás)

Erről a műtétről sok tévhit forog közszájon. Vannak, akik azt hiszik, hogy a petefészek kiirtása után a szuka elhízik és lusta lesz. Ez persze tévedés. A petefészekirtással csak azt érjük el, hogy a kutya többé nem ivarzik. Az ivartalanított szukák is csupán akkor híznak el, ha túltápláljuk őket. A kövérséget néha hormonális egyensúlyhiány okozza, de az általános inkább a túltáplálás. A legtöbb tulajdonos nem veszi figyelembe, hogy az öregedő kutyának egyre kevesebb táplálékra van szüksége, és ha az állat elhízik, akkor gazdája hajlamos ezt a körülményt az ivartalanításnak tulajdonítani.

A petefészekirtást egyébként a legjobb az első tüzelés előtt elvégeztetni, öt-hat hónapos kor előtt viszont nem javasoljuk a műtétet. Az első tüzelés előtt ivartalanított szukának kisebb az esélye arra, hogy idősebb korában emlőtumort kapjon. Vannak olyan kutyatulajdonosok, akik úgy vélik, jobb ha kedvencük legalább egyszer tüzel, mielőtt ivartalanítanák. Tulajdonképpen ez is tévhit, mert az ivarzásnak nincs különösebb jótékony hatása az állat fejlődésére. Az ugyan igaz, hogy a szuka tüzelés, vemhesség és szoptatás alatti viselkedése más és más, de amint a kölyköket elválasztották és elvitték tőle, hamarosan visszatér megszokott régi egyénisége.

Véletlen párzás

Ha a szuka akaratunk ellenére párzott, vannak módszerek, amelyekkel a nem kívánt vemhességet megszüntethetjük. A párzás utáni első napokban viszonylag egyszerű az állatorvosi beavatkozás, de ha sokáig késlekedünk, már csak bonyolultabb műtéttel segíthetünk a bajon.

A kutyát a nem kívánt párzás után lehetőleg 24 órán belül vigyük állatorvoshoz, aki hormoninjekcióval megakadályozhatja a vemhesség kialakulását. Az ilyenfajta kezelés után a tüzelés ideje elhúzódik, de általában nem jár mellékhatásokkal.

Kórházi körülmények között a szukán abortuszt is végrehajtanak (a vemhesség előrehaladott állapotában is), de csak akkor, ha feltétlenül szükséges. Ezt a beavatkozást különben is ritkán választják. Olykor előfordul, hogy császármetszéssel távolítják el a méhből a kölyköket. Ez a módszer rendszerint vérveszteséggel jár, ráadásul a műtéthez társuló stresszhatások eléggé megviselik a szukát, azért az állatorvosok rendszerint nem javasolják az ilyenfajta beavatkozást.

Kasztrálás és vazektómia

A kasztrálás a kan kutya heréinek sebészeti eltávolítása, a vazektómia pedig az ondózsinór egy részének kimetszése, illetve lekötés. Mindkét beavatkozás megakadályozza, hogy a kan megtermékenyítse a nőstényt, vagyis sterillé teszi az állatot.

A kasztrálást rendszerint azért végzik, hogy megváltoztassák a kan kutya olyan kellemetlen szokásait, mint például a lakásban való vizelés vagy a fokozott agresszív magatartás. A nemi érés előtti kasztráció rendszerint megakadályozza a szexuális fogékonyság kialakulását. A nemi érés utáni herélés viszont az agresszív magatartást és a szexuális fogékonyságot csökkenti.