Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

A MŰALKOTÁS RENDELTETÉSE

A MŰALKOTÁS RENDELTETÉSE

A középkori művészetszemlélet egyik alapvető jellemzője a képzőművészet létjogosultságának elismerése. Sokáig vitatott probléma volt a korai kereszténység ábrázolásellenessége, az antik „bálványimádás” elítélése és a keresztény képzőművészet közötti ellentmondás. Az egyházi hierarchiával szembeforduló törekvések, mindenekelőtt pedig a dualisztikus színezetű eretnekmozgalmak gyakori velejárója a képzőművészeti tevékenység és alkotások elvetése.

A képek jogosultságának elvét I. Gergely pápa fogalmazza meg abban az értelemben, amely az egész középkorban érvényesül: eszerint a művészi ábrázolás segédeszköz, amely alacsonyabb fokon áll, mint az írás, de alkalmas arra, hogy az írástudatlanok okulására szolgáljon. A VIII–IX. században a bizánci képrombolás az ábrázolások helyzetének és kultuszuk formáinak szabályozására, a művészet céljainak újabb meghatározására készteti a nyugati egyházat. II. Gergely pápa az I. Gergely által megfogalmazott elveket fejti ki bővebben Izauriai Leóhoz írott episztoláiban, utalva az ábrázolásoknak a szemlélőt megrendítő hatására is. Sevillai Isidorus Etimológiáiban, vagyis szómagyarázatokra épülő enciklopédiájában a festészet lebecsülése a festészettörténet antik hagyományainak összefoglalásával és a képzőművészeti alkotás létrejöttére vonatkozó klasszikus elmélet kifejtésével párosul.

Mindezek az elvek egyesülnek abban a vitairatban, mely Nagy Károly körében keletkezett, s melynek célja a rivalizáló bizánci császárság megbélyegzése.

A műalkotás rendeltetésére vonatkozó, a korai középkorban kialakuló alapelvek a késői középkorig érvényben maradtak, meghatározták a képzőművészet gyakorlatát, létrehozták az illusztrált könyv sajátos típusát, az úgynevezett Biblia pauperumot, s jelen vannak a szövegeink sorában idézett Villon-balladában is.

I. („Nagy” Szent) Gergely pápa

540 után, római szenátori családból született. II. Justinus alatt 570 körül Róma praetora, 590-től haláláig, 604-ig pápa.

{29} Ami az olvasni tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a festészet, hogy azok, akik a betűket nem ismerik, legalább a falakon nézelődve olvassák azt, amit a kódexekben nem tudnak elolvasni.

(Serenushoz, Massilia püspökéhez: PL, LXXVII, 991)

II. Gergely pápa Izauriai Leó császárhoz

II. Gergely pápa (781–797) második levele:

És azt mondod, hogy mi köveket, falakat és képtáblákat imádunk. Nem azért van így, amint mondod, császár, hanem hogy emlékezetünket serkentsék, és hogy a buta, műveletlen és nyers elmét bátorítsák és magasba emeljék azok, akiknek ezek a neveik, akikre ezek vonatkoznak, és akiknek ezek a képeik, de nem mintha istenek lennének, amint te állítod. Távol álljon ez tőlünk, mert nem hiszünk benne. Ha pedig ez Urunk képe, azt mondjuk: Úr Jézus Krisztus, Isten fia, segíts és ments meg minket; ha pedig szent anyjáé, mondjuk: Isten szent szülője, Urunk anyja, járj közben fiadnál, a mi igazi Istenünknél, hogy szabadítsa meg lelkünket; ha pedig egy vértanúé: Szent István, aki Krisztusért véredet ontottad, aki, mint első vértanú, bátorságosan szólhatsz, járj közben érettünk. És bármely vértanúról, aki mártíromságot szenvedett, így beszélünk, és általuk ilyen könyörgéseket intézünk, s nem úgy van, császár, amint mondod, hogy a mártírokat isteneknek hívjuk. Te, ellenszegülő, hárítsd el rossz gondolataidat, és szabadítsd meg lelkedet a botrányoktól és átkoktól, melyekkel az egész világ illet, mivelhogy még a kisgyermekek is megcsúfolnak. Járj körül azoknak iskoláiban, akiket az elemi ismeretekre oktatnak, és mondd: Én vagyok a képek ledöntője és üldözője, s bizonyára fejedhez vágják írótábláikat, s amit a bölcsektől legkevésbé sem voltál képes megtanulni, megtanulod majd a tudatlanoktól. […]

Kérdem, miféle épülését és menedékét szüntetted meg azoknak, akik helyesen menekültek? Tudja azt Krisztus szeretete. Mi magunk is, midőn belépünk az egyházba, és az Úr Jézus Krisztus csodáinak meg Urunkat és Istenünket karjában tartó és szoptató szent anyjának képeit meg a körben álló és háromszor szent himnuszt éneklő angyalokat szemléljük, megdöbbenve távozunk.

(PL, LXXXIX, 515 sk.)

Sevillai Isidorus

Tekintélyes római családból született Cartagenában, 570 táján. 599-ben vagy 600-ban Sevilla püspöke lett, ott halt meg 636-ban. Nagy anyagot gyűjtött össze műveiben, melyeket – főleg az élete végén írt Etimológiákat – a középkor folyamán mindvégig használtak.

A festmény pedig képmás, amely valamely dolog alakját fejezi ki, s midőn látjuk, emlékezésre készteti az elmét. A festészetet pedig koholmánynak mondjuk.[23] A kép ugyanis koholt, nem pedig valóság. Ezért kendőzött is, azaz valamiféle {30} kitalált színnel van bekenve, semmi hűség és valóság nincs benne. Ezért is vannak egyes festmények, melyek a valóságos testeket felülmúlják a színezés gondosságával, s miközben hitelük növelésére törekednek, olyan hazugságokhoz vezetnek, mint a Scylla, mely felül ember, alulról pedig kutyafejek övezik.

A festészetet pedig az egyiptomiak találták ki úgy, hogy először vonalakkal körülrajzolták az ember árnyékát. Kezdetben tehát ilyen volt, másodjára aztán egyedülálló színekkel, majd pedig különbözőekkel. Így alakult ki apránként ez a művészet, és felfedezte a fényt és árnyékokat meg a színek különbségeit. Ezért a festők most is előbb a jövendő kép bizonyos árnyékait és vonalait vonják meg, majd színekkel egészítik ki, betartva a művészet feltalálásának sorrendjét.

(Etimológiák könyve, XIX, XVI, 1–2: PL, LXXXII)

Libri Carolini

A 787-i II. niceai zsinaton Eiréné császárnő lecsendesítette a bizánci képrombolást. A zsinat aktáit a pápai követek Rómába vitték, s ott hibás latin fordítás készült belőlük. II. Hadrianus pápa ezt küldte meg Nagy Károlynak, aki a Libri Caroliniban válaszolt rá. A görögöket félreértésből és politikai okokból képimádóknak bélyegzi, hiszen célja a niceai zsinat törvénytelenségének kimutatása. Ugyanakkor államhatalmi érdekből igyekszik megszabni a képtisztelet és az egyházi kincsfelhalmozás határait. A könyv írója Nagy Károly közvetlen környezetéből került ki, talán maga Alcuinus volt.

III. 27. Mi semmit sem ellenzünk a képeken imádásukon kívül, hiszen a bazilikákban a szentek képeit nem imádás végett, hanem viselt dolgaik emlékezetére és a falak díszítésére engedjük meg, amazok [ti. a képimádók] pedig hiszékenységük majdnem minden reményét a képekbe vetik. Mi tehát a szenteket testükben vagy még inkább testük ereklyéiben vagy ruháikban is tiszteljük, a régi atyák hagyománya szerint. A festők tehát a viselt dolgok történetét valamilyen módon képesek emlékezetbe idézni, azokat a dolgokat azonban, melyeket érzékeinkkel csupán felfogunk és szavakkal közlünk, nem a festők, hanem az írók képesek megragadni és másoknak továbbadva bemutatni.

IV. 16. A képimádók valamelyikének például két szép asszony felirat nélküli képeit hozzák, melyeket az lebecsül és eldob, s valamely helyen heverni hagyja őket. Valaki ezt mondja neki: Azok közül egyik Mária képe, nem kell eldobni; másik Venusé, ez feltétlenül elvetendő. Erre a festőhöz fordul, megkérdezvén tőle, mivel mindenben nagyon hasonlítanak, melyikük Mária, és melyik Venus képe. Amaz egyiknek a Mária feliratot adja, a másiknak pedig Venusét; s azt, mivel felirata az Isten szülőanyjáé, megbecsülik, emezt pedig elátkozzák, noha mindkettő hasonló formájú, s ugyanolyan festékekkel, ugyanolyan anyagokból csinálták őket, csupán feliratuk tér el.

(SCHLOSSER, Schriftquellen zur Geschichte der karolingischen Kunst, Wien, 1892, 307 sk.)

{31}

Francois Villon

Ballada,

melyet a költő készített, anyja kérésére, hogy imádhatná a Szent Szüzet

(1460 után)


[…]

Lásd, együgyű, agg szolgálód, soha
Meg nem tanulok én olvasni már.
Ám templomunk falán képek sora,
S ott láttam: a menny csupa lant s gitár,
A pokol meg szurok, tűz, ronda sár:
Emettől félek, az tetszik nagyon
S tudom, kegyes Szűz, én a jót kapom,
Mert kedveled a bűnöst, ha hiven
Tér trónusodhoz, s kér éjen s napon…
Óh, élve s halva, ez az én hitem!

[…]

                         (Tóth Árpád fordítása)



[23] Szójáték a pictura és fictura szavakkal.