Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

minimal art

minimal art

A ~ (minimális művészet) a 60-as években kialakuló szobrászati és festészeti irányzat. A kifejezést először Richard Wollheim használta 1965-ben a korabeli amerikai művészet azon tendenciájának megjelölésére, melyben a műalkotás szerkezete alapelemekre egyszerűsödik, és a művészi érték nulla fokához közelít: ahhoz a legkisebb értékhez, mely a művet a köznapi geometrikus tárgyaktól még elválasztja. Egy végletekig személytelen, objektív, modellező irányzat ez, mely száműzi a művészetből az érzelmi tartalmakat és a megvalósítás kézhez kötöttségét. A művek nemegyszer úgy készülnek, hogy az alkotó csak a vázlatukat adja meg, a kivitelezést pedig a modern ipari technológiára bízza. A ~ tisztán reduktivista mozgalom, de a mű hatóterületét a klasszikus szobrászathoz viszonyítva olykor ki is szélesítette. Számos olyan alkotás született, melybe bele kell értenünk a közvetlen környezetét is, például a természeti környezetet, vagy a múzeum, illetőleg a galéria térbeli adottságait. Az irányzathoz tartozó művészek egyike-másika nem elégedett meg azzal, hogy természeti környezetbe helyezze geometrikus formájú alkotásait, hanem olyan földgátakat és árkokat terveztek például, melyek teljesen megváltoztatták a táj arculatát. Nem a szobrászat dekorálta a tájat, hanem a táj külleme változott meg a művész beavatkozásával (land art). A ~ előzményei rendkívül sokrétűek. Egyaránt hivatkozhatunk Malevics, Mondrian, Moholy-Nagy vagy Albers nevére, a kései kubizmusra, a Bauhausban folyó munkára, a konstruktivizmusra stb., ha viszont komolyan vesszük Vollheim állítását, mely szerint a ~ az első amerikai irányzat, mely semmivel sem tartozik Európának, akkor mindenekelőtt három tengerentúli művész, Barnet Newman, Ad Reinhardt és David Smith munkásságára kell utalnunk. Nem hagyhatjuk azonban szó nélkül az irányzat megjelenésének "ideológiai" okát sem: a minimalisták abban bíztak, hogy végletekig lecsupaszított, hideg, alapformákra redukált műveiket a hatalom nem fogja olyan könnyedén asszimilálni, mint ahogy azt a pop-arttal és az op-arttal tette. A sors iróniája, hogy az irányzat "végzete" éppen ezzel függ össze: a legelsöprőbb kritikákat azért kapta, mert rendkívül alkalmas üzleti célokra, és jobboldali szemléletű (John A. Walker). A ~ szinonimájaként a kritika gyakran használja még a reductive art (reduktív művészet) és a primary structures (primer struktúrák) elnevezést. A mozgalom legfontosabb kiállítására 1966-ban került sor a New York-i Jewish Museumban, kiemelkedő képviselői pedig a következők: Sol LeWitt, Robert Morris, Carl Andre, Donald Judd, Larry Bell, Ronald Bladen stb. A magyar művészek közül némi fenntartással ugyan, de ide sorolható Bak Imre, Nádler István, Fajó János és Hencze Tamás munkásságának bizonyos része. A ~ terminus a magyar művészettörténetben való alkalmazása csak bizonyos kiegészítésekkel lehetséges. Az amerikai irányzat létrejöttében nem kis szerepet játszott "politikai érzéketlenségének" kikezdhetelensége. A nagyjából ugyanebben az időben jelentkező magyarországi törekvések elsősorban a hazai művészetben aktívan szerepet vállaló politika, ill. annak a művészeti közéletben érezhető aktualitása speciálisan módosítja a magyarországi minimalista művészet értékelését. A nyugati igazodású ~ és hard-edge törekvések mellett gyakoribbak az irányzatnak azok módosulatai, melyek direkt társadalmi, szociológiai és pedagógiai elveket, célokat rendelnek a minimal purista, önadekvát művészi felfogása mellé. Nem véletlen, hogy gyökereit tekintve a magyar ~ erős szálakkal kapcsolódik az avantgárd első és második generációjának sokszor messianisztikus vonásokat is magábafoglaló művészetfelfogásához. Jellemző e folytonosságra, hogy a hazai avantgárd második generációjához tartozó Korniss Dezső és Barcsay Jenő élete utolsó periódusában reduktív forma- és színkezelésükkel eljutnak egyfajta emblematikusan értelmezett minimalizmusig. Csak a legnagyobbakat említve: Kassák, Moholy-Nagy, valamint Vasarely vagy Schöffer Miklós mellett a hazai minimal jelentős előzményeit fedezhetjük fel a Svájcban, Németországban és némiképp Olaszországban is uralkodó, a Bauhaus hagyományokat magába foglaló konkrét művészetben is, míg eszmetörténeti szempontból az Európában a 60-as évektől virágzó strukturalizmus áll legszorosabb párhuzamban a minimalista törekvések strukturális és rendszerelvű felfogása mellett. Az európai gyökerek mellett a hatvanas évek végén a Nyugat-Európán keresztül érkező amerikai impulzusok adják az első lökést a magyar minimalista törekvéseknek. Az 1968-as nyugat európai tanulmányútjukat követően Bak Imre és Nádler István az 1969-es Iparterv kiállításon mutatják be az amerikai minimál hatását mutató hard-edge-es képeiket. Kettejük festészetéhez Hencze Tamás változatos plasztikai hatásokat keltő monokróm festészete áll a legközelebb. Az amerikai ~tal szemben a tárgykultúra, a design fejlesztését vagy bizonyos kreatív-pedagógiai-vizuális programok megvalósítását felvállaló művészeti tevékenység is egyre nagyobb szerepet játszik az irányzaton belül. Ilyen Lantos Ferencnek a 60-as évek végétől készülő, természeti motívumok analízisén és azok geometrikus szekvenciákba rendezésén alapuló festészete. Programba szerkesztett vizuális elveit, kreativitációs elméletét a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szervezésében belül előadássorozatokon mutatta be "Természet-Látás-Alkotás" címmel. Az általa életre hívott Pécsi Műhely több tagja is, mint Halász Károly, Ficzek Ferenc, Szíjártó Kálmán, főként indulásukkor, a geometrikus művészethez kapcsolódtak, mely gyorsan land art akciókba, vagy direktebb társadalomkritikai irányultságú művekbe fordultak. Lantoshoz hasonlóan a hétköznapi tárgykultúra és a vizualitás szerepét hangsúlyozó elveket vall Fajó János. A kassáki hagyomány, valamint Vasarely op-art törekvésein át a klasszikus konstruktív elvekhez közelebb álló művész struktúraelvű-geometrikus festményein és szobrain túl komoly szervezőmunkájával – ipari-szimpoziumok szervezése, vagy a Józsefvárosi Kiállítóterem beindítása – fogott bele a vizuális kultúra új útjainak népszerűsítésébe. Fajó tagja volt a Budapesti Műhelynek is, mely többek között a színes sokszorosítás útján próbált szorosabb szálat fűzni a szélesebb közönség és az új geometrikus elveket megfogalmazó minimalista irányzat között. Mengyán András a 70-es évek közepétől létrehozott szeriális művei, mint műfaji sajátosság – a vizuális és formakultúra területén tett kísérletek mellett – a másik meghatározó jelentőségű sajátosságává válik a hazai minimalista törekvéseknek. Az ebben az időszakban nagy számban létrejövő sorozatművek hátterében a strukturalista filozófia, esztétika és jelelmélet népszerűsödésén túl a konceptualizmus erős hatása húzódik meg. Többek között konceptuális problémák vezetik Maurer Dórát is a 70-es évek végén a geometrikus és struktúraelvű festészet felé. A tér és annak értelmezési kísérletei állnak a hazai minimalista szobrászat középpontjában is. Csiky Tibor 1975-től készülő szobrainak struktúrái, a láthatatlan tér látható elemeiként értelmezhető művek. Hasonló problémák foglalkoztatták Bohus Zoltánt is. Kettejük tevékenységének nyomán egy olyan új szobrászgeneráció nevelődött fel, melynek munkássága a 80-as években bontakozik ki. Közéjük tartozik többek között Budahelyi Tibor, Ézsiás István, vagy Heritesz Gábor. A 70-es évekbeli minimalista szobrászatunk másik jelentős irányzata a forma mint a térből kiváló minőségi egység, az önmagát konstituáló szervezeti rend problémájával foglalkozik. Ide sorolható többek között Gulyás Gyula, Lugossy Mária, Paizs László művészete is. Határainkon túl is több, a ~ fogalomkörébe tartozó művészpályával találkozhatunk. Ide sorolható az 1964-től Stuttgartban, majd Kölnben dol-gozó, geometriai és matematikai törvényszerűségeken alapuló szisztematikus szekvenciákat létrehozó Kovács Attila. Művei már-már az informatika határait súroló, magas fokú precizitással készülő művek. Kovácshoz hasonló belső következetességet mutat Gáyor Tibor életműve is. Carlo Fonta emblematikussá vált akcióját továbbgondolva a művész kollázsszerűen hajtogatott vásznakból létrehozott geometrikus kompozíciói korábban a térillúzió problémájával, később "narratív" történetek létrehozásával foglalkoztak. A művész finom, enyhén ironizáló megközelítéssel kritizálja a minimalista törekvések és a művészet társadalmi funkciója közötti, a 80-as évek kezdetével amúgy is kimerülő utópiáját. Az irányzat fontosabb hazai és külföldi csoportos kiállításai: 1970: Mozgás '70, Janus Pannonius Múzeum, Pécs Új geometrikus és strukturális törekvések, Művelődési Ház, Salgótarján "R"-kiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest 1973: Ungarische Künstler '73, Kunstverein, Frechen (Német Szövetségi Köztársaság) 1974: Szemiotikai szimpozion, Tihany 1975: Neue Ungarische Konstruktivisten, Kunstm., Bonn; Anyag és forma, Vármúzeum, Esztergom 1976: A Budapesti Műhely, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba; Sorozatművek. Kortárs művészet magángyűjteményekben 2, Csók Képtár, Székesfehérvár 1977: A Pécsi Műhely, Józsefvárosi Kiállítóterem, Budapest 1978: Magyar konstruktivista művészet 1920–77, s' Hertogensbosch; Utrecht; Zwolle (NL); 1979: Dimenziók, Katona J. Múzeum, Kecskemét 1980: Tendenciák 1970–1980, 3., Geometrikus és strukturális törekvések a hetvenes évek művészetében, Óbuda Galéria, Budapest 1981: Konstruktivistička Stremljenja u Madarskoj Umjetnosti, G. Suvremene Umjetnosti, Zágráb. Irodalom: Hegyi L.: A magyar konstruktív művészet korszakai. Periodizációs kísérlet, Művészettörténeti Éertesítő, 1982/1. Hegyi L.: Struktúraelvű és geometrikus művészet Magyarországon 1968–1980 között, Ars Hungarica, 1991/1. A magyar neoavantgárd első generációja 1965–1972 (kat., Szombathelyi Képtár, Szombathely, 1998).