Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

LAKATOS, Artúr

LAKATOS, Artúr

festő, iparművész, (Bécs, 1880. március 15. - Budapest, 1968. ? ?)

Már fiatal korában felfigyeltek rendkívüli rajztudására. Karikatúráit rendszeresen közölték a századvég népszerű élclapjai (Kakas Márton, Mátyás diák stb.). A budapesti Iparrajziskolában alakrajzot tanult, majd a Mintarajziskolában tanult tovább. Ezután Székely Bertalannál, majd Münchenben, Hollósi keze alatt képezte magát. 1906: Aranykéz-díj, Milánó. 1922: Paál László Társaság festészeti díja. 1928: Állami Képzőművészeti Kiállítás díja. 1931: Nemzeti Szalon kiállítási díja. 1937: Nemzetközi Arts et Métiers kiállítási aranyérem. Tanult Párizsban is, ahol több műve szerepelt a Salon d'Automne kiállításain. Elismertségét mutatja, hogy a Szalon törzstagjai közé választotta. Hazatérte után a budapesti Iparrajziskolában 35 éven át tanított. Jelentős érdeme az Iparrajziskola textilosztályának megszervezése. Tervezői tevékenysége az iparművészet csaknem valamennyi ágát felöleli. A század első évtizedeiben főleg bútortervezéssel és belsőépítészettel próbálkozott. A 20-as évek végétől elsősorban a szőnyegtervezés foglalkoztatta. Tervrajzokat készített a Herendi Porcelángyár számára. Festőként 1902-től szerepelt kiállításon. Akadémista iskolázottságát mutató kompozícióin megfigyelhetők a szecesszió dekorativitásra törekvő formajegyei is.

Mesterei . 

  • Székely Bertalan, Hollósi.

Egyéni kiállítások . 

  • 1911 • Könyves Kálmán Szalon, Budapest

  • 1918 • Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1960 • Fényes Adolf Terem, Budapest

  • 1963 • Fészek Klub, Budapest.