Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

KESERÜ, Ilona

KESERÜ, Ilona

festő, (Pécs, 1933. november 29. - )

1950-1952: Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola; 1952-1958: Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak, mesterei: Bencze László, Szőnyi István. 1984: Munkácsy-díj; 1989: érdemes művész; 1994: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia; 1994, 1996: Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; 2000: Kossuth-díj; Széchenyi professzori ösztöndíjas. Pécsett és Budapesten él. ~ a 60-as évek közepén induló neoavantgárd művészgeneráció jelentős alakja, az IPARTERV-csoport és a Budapesti Műhely tagja. A Magyar Képzőművészeti Főiskola elvégzése után fedezi fel a kortárs absztrakt művészetet, korai képeivel gyerekkori mestere, Martyn Ferenc festői világát folytatja. Pályáján jelentős fordulópont az 1962-1963-as olaszországi tartózkodás. Ekkortájt készült Zsilettrajzainak lendületes, kusza kalligráfiái a 60-as évek közepén fokozatosan átvezetnek nagy gesztusfestészeti képeihez (Számozott képek), amelyeknek erős vörös-narancs-fekete koloritja felváltja a korábbi képek sötét tónusú monokrómiáját. 1966-ban kezd díszlettervezéssel foglalkozni (Peter Weiss: A vizsgálat, Nemzeti Színház), színházi munkái fontos szerepet játszanak tér- és tárgyformáló tevékenységében. 1967-ben fedezte fel a balatonudvari temető szív alakú sírköveit, amelyek hosszú időre festészetének központi motívumává váltak. 1969 körül művészetében vászondomborítás és textilapplikációk formájában a plasztikus alakítás jelent meg. A kezdetben festetlen műveket fokozatosan elborítja ~ 70-es évekre jellemző koloritja: a geometrikus mustrákba rendezett szivárványszínek, majd az azokat kiegészítő semleges emberi testszín árnyalatai. 1971-től sokszorosított grafikákat készít, amelyeken a sírkőmotívum jellegzetes hullámvonallá alakított formáját variálja (Képződő tér). 1975-től 1979-ig a Budapesti Műhely tagja. 1974-ben kapta első monumentális megbízását, amelyet azóta több másik követett. 1982-től kezdődően új optikai problémák foglalkoztatják: a lecsukott szem recehártyáján megjelenő utóképek. 1983-tól a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán tanít, 1990-ben a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola megalapításán kezdett dolgozni, amelynek 1991 óta professzora, 1995-től a Képzőművészeti doktori (DLA) program vezetője. 1986-ban vendégtanár a Cergy Pontoise-i (FR) Képzőművészeti Főiskolán, 1988-ban részt vett a szöuli Művészeti Olimpián. A 80-as évek második felében készült műveken ismét feltűnnek korábbi alkotói korszakainak motívumai: a kalligrafikus gesztusok, a vászondomborítások és a szivárványszínek. Legutóbbi művein egymás mellett élnek az időben egymástól távol eső formák, színek és mozdulatok.

Mesterei . 

  • Bencze László, Szőnyi István.

Válogatott egyéni kiállítások . 

  • 1963 • G. Bars, Róma

  • 1964 • Jókai Klub, Budapest

  • 1967 • Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi Kollégium, Budapest

  • 1969 • Fényes Adolf Terem, Budapest [Bencsik Istvánnal, Major Jánossal]

  • 1972 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • 1973 • Csepel Galéria, Budapest

  • 1975 • Művelődési Ház, Hajdúszoboszló

  • 1976 • Kötelesség, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan

  • 1977 • Gárdonyi Géza Színház, Eger

  • 1978 • Csók Képtár, Székesfehérvár (gyűjt., kat.)

  • 1980 • Hang-szín-tér, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest [Vidovszky Lászlóval]

  • 1981 • Dráva Múzeum, Barcs

  • 1983 • Pécsi Galéria, Pécs • Műhely Galéria, Szentendre

  • 1983-1984 • Műcsarnok, Budapest (gyűjt., kat.)

  • 1984 • Magyar Kulturális Intézet, Helsinki

  • 1985 • Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged

  • 1987 • Francia Intézet, Budapest

  • 1988 • Kisgaléria, Pécs

  • 1989 • Ernst Múzeum, Budapest • Kecskeméti Képtár

  • 1991 • Delphine Gallery, Santa Barbara (USA)

  • 1992 • Magyar Ház, Berlin • Magyar Kulturális Intézet, Varsó • Bartók 32 Galéria, Budapest

  • 1993 • Szombathelyi Képtár, Szombathely

  • 1995 • MTV, 8-as Stúdió, Budapest

  • 1997 • Budapest Galéria, Budapest • Múzeum Galéria, Pécs • Végtelen színsor, Árkád-Szalóky Galéria, Budapest

  • 1999 • Szinyei Szalon, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1963 • Premio Gubbio, Gubbio (OL)

  • 1966 • Stúdió '66, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1968 • Iparterv, IPARTERV, Budapest • Danuvius, Dom umenia, Pozsony

  • 1969 • Iparterv II., IPARTERV, Budapest • 23 magyar művész, Kunsthalle, Bielefeld (Német Szövetségi Köztársaság)

  • 1970 • Mozgás '70, Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Nemzetközi Képzőművészeti kiállítás, Galerie Baukunst, Köln • Magyar képzőművészek kiállítása, Arsenał, Poznań • M. Pomorza Zachodniego, Szczecin • G. BWA, Wrocław • Biuro Wystaw Artystycznych, Łódż (PL)

  • 1971 • Nemzetközi Szcenikai Quadriennále, Prága

  • 1972 • Modern grafika, Tudomány és Technika Háza, Pécs

  • 1974 • Zeitgenössische bildende Kunst aus Ungarn, Akademie der Bildenden Künste, Bécs

  • 1975 • 2. Triennale India, Lalit Kala Academy Gallery, Újdelhi (IN)

  • 1976 • Arte Ungherese Contemporanea, Palazzo Reale, Milánó

  • 1977 • A népművészet szellemében, Katona József Múzeum, Kecskemét

  • 1978 • Textil textil után, Galéria 40, Eger • Művelődési Ház, Budaörs

  • 1979 • A XX. század magyar festészete, M. Carillo Gil, Mexico City • Fundacao Gulbenkian, Lisszabon (POR)

  • 1980 • XXXIX. Velencei Biennálé, Velence • Tendenciák 1970-1980, 1. Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest • Tendenciák 1970-1980, 3., Geometrikus és kulturális törekvések a hetvenes évek művészetében, Óbuda Galéria, Budapest

  • 1981 • Ungersk konst 1905-1980, Liljevachs Konsthall, Stockholm • Konstmuseum, Göteborg • Konsthall, Malmö (SVE) • Új szenzibilitás I., Fészek Galéria, Budapest

  • 1982 • L'art hongrois contemporain, Musée Cantini, Marseille • Palais de l'Europe, Menton • Palais Conservatoire, Lyon • Maison des Congres et la Culture, Clermont-Ferrand • L'Espace Pierre Cardin, Párizs

  • 1983 • Kortárs magyar művészet, Zachęta • Varsó • Krakkó • Wrocław • Bytom

  • 1984 • Országos Képzőművészeti Kiállítás '84, Műcsarnok, Budapest

  • 1985 • Unkarin Maalaustaidetta 1945-1985, Kaupungintalon Ala-Aula, Helsinki (FIN) • Magyar festők három nemzedéke, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz • Műcsarnok, Budapest • Contemporary Visual Arts in Hungary. Eighteen Artists, Third Eye Center, Glasgow

  • 1986-1987 • Aspekte ungarische Malerei der Gegenwart, Erholungshaus der Bayer A. G., Leverkusen • Stadthalle, Hága • Stadthaus-Galerie, Münster

  • 1988 • Művészetek Olimpiája, Szöul

  • 1989 • Kunst heute in Ungarn, Neue Galerie/Ludwig Múzeum, Aachen (Német Szövetségi Köztársaság) • Contemporary Hungarian Art, Walker Hill Art Center, Szöul

  • 1991 • Kunst Europa '91. Gesellschaft für Aktuelle Kunst, Kunsthalle, Bréma (D) • Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1992 • Das offene Bild. Aspekte der Moderne in Europa nach 1945, Westfälisches Landesmuseum, Münster (D) • Hungarica, a 80-as évek művészete, Modern Művészeti Múzeum, Bolzano • Palazzo Braschi, Róma

  • 1993 • Identité d'aujourd'hui. L'art contemporain hongrois, polonais, slovaque, tchéque, Centre de Conférences, Brüsszel • Variációk a pop-artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1994 • Hommage a Kassák, Kassák Lajos Múzeum, Budapest

  • 1995 • Válogatta Várkonyi György, Pécsi Galéria, Pécs

  • 1996 • Szegmensek, Vigadó Galéria, Budapest

  • 1997 • Konszonancia, Szentendrei Képtár, Szentendre • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest

  • 1998 • Obecnośc węgierska 1998, G. Sztuki Współczesnej Zachęta, Varsó

  • 1999 • Ungarn 2000, Galerie der Künstler, München • Perspektíva, Műcsarnok, Budapest.

Köztéri művei . 

  • Tapasztott formák (kő, 1971-1973, Szoborpark, Villány)

  • öntött poliészter fal, (1974, Volán étterem)

  • pannó (1979, Dunaújváros, Művelődési Ház)

  • Színforgó (festett relief-kompozíció forgatható színes oszlopokkal, 1982, Dombóvár, Általános Iskola, aula)

  • mennyezetfestmény, (1989, Paks, Energetikai Főiskola)

  • szekkó (1993-1994, Tata, Kocsi úti temető ravatalozója).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Bayer A. G. Kunstsammlung, Leverkusen (D)

  • Ferenczy Múzeum, Szentendre

  • Fővárosi Képtár, Budapest

  • Győri Képtár, Győr

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs

  • Károlyi Alapítvány, Vence (FR)

  • Kassák Lajos Múzeum, Budapest

  • Kecskeméti Képtár, Kecskemét

  • M. e Pinacoteca Communali, Gubbio (OL)

  • M. Narodowe, Szczecin (PL)

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Nationalgalerie, Berlin

  • National Modern Museum, Szöul

  • Szombathelyi Képtár, Szombathely.

Filmek . 

  • B. Farkas T.-Kernács G.: Egy kiállítás anatómiája, MTV, 1989

  • B. Farkas T.-Kernács G.: Egy falfestmény születése, MTV, 1994.

Irodalom . 

  • Frank J.: ~nál, Élet és Irodalom, 1967. április 8.

  • Perneczky, G.: Die Malerin Ilona Keserü, Budapester Rundschau, 1968. január 5.

  • Tölgyesi J.: ~ festményei, Művészet, 1968/3.

  • Beke L.: The painter of the Tombstones, New Hungarian Quarterly, 1971/43.

  • Szabó J.: ~, Művészet, 1973/5.

  • Szabadi J.: ~ művészi pályaképe, Ars Hungarica, 1978/1.

  • Kovalovszky M.: A líra - logika, in: Művészet Évkönyv '78, Budapest, 1979

  • Hegyi L.: A szín diadala, in: Hegyi L.: Utak az avantgárdból, Pécs, 1989

  • Tandori D.: ~, Budapest, 1982

  • Zwickl A.: Beszélgetés ~val, in: (kat., 60-as évek, Magyar Nemzeti Galéria, 1991)

  • Forgács É.: Az árnyalatnyi különbségek fontosak, in: Forgács É.: Az ellopott pillanat, Pécs, 1994

  • Várkonyi Gy.: "A kaland s a rend perpatvara", Új Művészet, 1997/10-11.