Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

KAPOSI, Endre

KAPOSI, Endre

festő, fotóművészeti szakíró, (Zalaegerszeg, 1939. január 7. - )

1968-ban szerzett rajztanári diplomát a Pécsi Pedagógiai Főiskolán, mesterei: Kelle Sándor és Soltra Elemér. Esztergomban él, 1970 óta az itteni Tanítóképző Főiskola oktatója, 1985-86-ig főigazgató-helyettese, ill. 1986-91 között főigazgatója. Az Esztergomi Művész Céh titkára, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmányának tagja. Tanulmányúton Romániában, Csehszlovákiában járt. 1998: Kortárs Művészeti Biennálé, Tata-bánya, szobrászati díj; 1970 és 1975 között tagja volt az esztergomi Sigillum, és az oroszlányi Ötök csoportnak. A 60-as 70-es éves fordulójától kisméretű, szűk motívumkincsre redukált, lírai atmoszférát sugárzó olajképeket festett, majd kollázsokat készített. Később, a 90-es években a hétköznapi életben használt tárgyakból, hulladékelemekből, különféle alkatrészekből kisplasztikákat, assamblage-okat készít (Kronogrammák). Jelentős művészetírói munkásságot is kifejt, tanulmányai a Művészet és az Új Forrás című folyóiratokban, illetve önálló kiadványokként jelentek, jelennek meg (Fotográfusok Esztergomban, 1987).

Mesterei . 

  • Kelle Sándor, Soltra Elemér.

Egyéni kiállítások . 

  • 1960, 1966, 1969, 1977, 1993

  • 1995 • Esztergom

  • 1974 • Nagykőrös

  • 1975 • Komáromi Kisgaléria, Komárom

  • 1980 • Ferencvárosi Pincegaléria, Budapest

  • 1981 • Helikon Galéria, Budapest

  • 1982 • Hévíz

  • 1985 • Dömös

  • 1987 • Kernstok Terem, Tatabánya

  • 1994 • Kerék, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest-Óbuda • Tatabánya

  • 1995 • Kronogrammák, Duna Múzeum, Esztergom

  • 1997 • Magyar Intézet, Prága • Komáromi Kisgaléria, Komárom

  • 1998 • Kronogrammák, Hincz Múzeum, Vác

  • 1999 • A három Kaposi, Duna Galéria, Budapest [Kaposi Antallal és Kaposi Tamással].

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1968-2000 • Az esztergomi és a Komárom-Esztergom megyei képzőművészek kiállításai, Esztergom, Tata, Tatabánya, Budapest-Espoo (FIN)

  • 1991-2000 • az Esztergomi Művészek Céhének kiállításai, Esztergom, Komárom, Tata.

Irodalom . 

  • MUCSI A.: ~ képei, Új Forrás, 1980/6.

  • SZABÓ GY.: ~ fotómontázsai a Helikon Galériában, Magyar Nemzet, 1981. április 25.

  • WEHNER T.: A hetvenes-nyolcvanas évek, Tatabánya, 1991

  • MUCSI A.: ~, Új Forrás, 1993/2.

  • KAJÁN I.: Kerék. ~ kiállítása Mucsi András emlékére, Új Művészet, 1995/3.

  • GÁSPÁR I.: "A három Kaposi", Új Művészet, 1999/7.

  • MILTÉNYI T.: Három nemzedék, Szellemkép, 1997/2-3.