Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

ILKU, Marion József

ILKU, Marion József

festő, grafikus, (Ungvár [Užhorod, CSZ], 1933. május 27. - Lemberg [],, 2003. ?)

1947-52: Ungvári Iparművészeti Szakközépiskola, mesterei: Erdélyi Béla, Boksay József; 1952-58: Lembergi Iparművészeti Főiskola, mesterei: Szelyszkij Roman, Dovbusinszkij Danilo. 1968: Ukrán Grafikai Biennálé díja; 1992: Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelep nívódíja, Káplár Miklós-emlékérem és -díj; 1961 óta az Ukrán Képző- és Iparművészeti Szövetség tagja; 1982 óta a Lembergi Képzőművészeti Akadémia docense; 1989 óta a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke; 1964-96 között több művésztelepen dolgozott: Dzintari (Letto.), Gurzuf (Grúzia), Szenezs (O), Choszta (Grúzia), Kárpátalja, Hajdúböszörmény, Hortobágy. Korábban Ungváron lakott, jelenleg Lembergben él. ~ grafikussá és festővé válásának időszaka a 60-as évek derekára esik. Erre a periódusra jellemző, hogy az ukrajnai értelmiség fokozott érdeklődéssel fordul a nemzeti kultúra felé, megkülönböztetett figyelmet szentel a népi tematikának. Ez a hullám magával ragadta ~t is, aki számos, arra az időre jellemző táblaképet festett, s azokon színesen és sokoldalúan ábrázolta honfitársai életét, ezáltal folytatva egykori tanítómestere, Boksay József zsánerfestészetének realisztikus hagyományait. Később, művészetének minőségi megújítására törekedve, ~ új lehetőségeket és kifejezőeszközöket keresett elképzelései megvalósításához. Eközben eljutott az összegező igényű, asszociatív művészetfelfogáshoz és látásmódhoz. A reális, közvetlen élmények naturális ábrázolásától eltávolodott, és egy saját képi világot épített fel, amely a valóság és a képzelet, a konkrétumok és az absztrakció határán található. A kompozíciók képi nyelve, stílusa az utóbbi évek folyamán új jegyekkel gazdagodott: a korábbi művek visszafogott színskáláját az intenzív színek kontrasztjai váltották fel, amelyek az energikusan és mozgalmasan megfestett képsíkokkal együtt nagy kifejezőerőt és expreszszivitást kölcsönöztek műveinek.

Mesterei . 

  • Erdélyi Béla, Boksay József, Szelyszkij Roman, Dovbusinszkij Danilo.

Egyéni kiállítások . 

  • 1969 • Képző- és Iparművészeti Szövetség Kiállítóterem, Riga

  • 1972 • Képző- és Iparművészeti Szövetség Kiállítóterem, Moszkva

  • 1993 • Lembergi Képtár, Lemberg

  • 1996 • Silyei Gábor Művelődési Központ, Hajdúböszörmény • Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1960 • Fiatal művészek össz-szöv. kiállítása, Szovjet MM Kiállítóterem, Moszkva

  • 1961, 1962, 1982, 1989 • Ukrajna köztársasági kiállítás, MM Kiállítóterem, Kijev

  • 1962, 1965 • Össz-szöv. grafikai kiállítás, Szovjet MM Kiállítóterem, Moszkva

  • 1968 • Lembergi művészek kiállítása, Szovjet MM Kiállítóterem, Moszva

  • 1985 • Ukrajna köztársasági akvarellkiállítás, MM Kiállítóterem, Kijev

  • 1989 • Kárpátaljai Művésztelep kiállítása, Kárpátaljai Képzőművészeti Múzeum, Ungvár

  • 1992 • Hajdúböszörményi Művésztelep kiállítása, Hajdúsági Múzeum, Hajdúböszörmény

  • 1996 • Vajdasági és Kárpátaljai Művészek (MKIT), Magyarok Világszövetsége, Budapest.

Köztéri művei . 

  • Egyesülés (mozaikpannó, 1964, Lemberg, lakóház)

  • Barátság (mozaikpannó, 1972, Császloc, ungvári járás, gázsűrítő állomás)

  • Lakodalom (mozaikpannó, 1973, Szolec, Lemberg megye, autóbusz-állomás).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Képzőművészeti Múzeum, Harkov • Hajdúböszörményi Városi Képzőművészeti gyűjtemény, Hajdúböszörmény • Hortobágyi Képzőművészeti gyűjtemény, Kárpátaljai Képzőművészeti Múzeum, Ungvár • Lembergi Képtár, Lemberg • Lembergi Nemzeti Múzeum, Lemberg • Munkácsy Mihály Galéria, Munkács • Odesszai Képzőművészeti Múzeum, Odessza • Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Múzeum, Kijev.

Irodalom . 

  • Isztorija ukrajinszkoho misztectva, Kijev, 1968

  • JEMAKOV, A.: Hudozsniki i kniha, Kijev, 1973

  • Szlovnik hudozsnikiv Ukrajini, Kijev, 1973.