Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

GERLE, János

GERLE, János

építész, szakíró, (Budapest, 1947. március 12. - )

1974-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Pályáját tervezőirodákban kezdte (SZÖVTERV, VÁTI, KERTI), 1974-76 között elvégezte a Mesteriskolát. Máig Makovecz Imrét tekinti mesterének, aki kutatásainak irányt és ösztönzést ad. Érdeklődése az építészet történeti és nagy horderejű elméleti kérdései felé fordult. A Fővárosi Levéltár számára rendezte Ybl Miklós hagyatékát. Az 1980-as évek elejétől kezdve kilépett az intézményes keretekből, szabadfoglalkozású lett. 1987-től hét éven át az UNESCO századfordulós építészettel foglalkozó bizottságának magyar tagja. Számtalan publikációja jelenik meg a különböző hazai és külföldi folyóiratok hasábjain. E munkáiban a századfordulós magyar építészeti örökség elmélete és gyakorlati védelme mellett annak a kortárs építészetre tett hatását is vizsgálja. Összefüggéseiben mutatja ki a jellegzetes magyar szecesszió és az organikus építészeti irányzat közös szellemi gyökerét. Több korszakos jelentőségű retrospektív kiállítás létrehozásában vesz részt. Szerkeszti az Országépítő c. folyóiratot. A Budapesti Városvédő Egyesület temetői munkacsoportjának tagjaként 1983 óta foglalkozik a fővárosi sírkertek sorsával, egyik létrehozója a Nemzeti Pantheon Alapítványnak. 1997-ben Ybl-díjban részesült. Jelenleg - többek között - a vidéki Magyarország építészeti értékeinek feltárásán és dokumentálásán dolgozik.

Mesterei . 

  • Makovecz Imre.

Főbb művei . 

  • Makovecz I.-~-Sáros L.: Egy építészcsoport munkája, Magyar Építőművészet, 1971/6.

  • Pogány Móric, romantika és klasszicizmus határán, Magyar Építőművészet, 1983/5.

  • Maróti Géza, építészet és szobrászat határán, Magyar Építőművészet, 1983/6.

  • ~-Szegő György: Tendenciák pedig nincsenek, Magyar Építőművészet, 1984/1.

  • A közép-európai konceptről, Magyar Építőművészet, 1984/2.

  • Gellér B. István Növekvő Városa a képzelet és valóság határán, Magyar Építőművészet, 1984/4.

  • Márkus Géza, a káprázatok építésze, Magyar Építőművészet, 1984/5.

  • Lechner Ödön követői, (kat., OMF, 1985)

  • Az 1912-13-as Nemzeti Színház tervpályázatról, Magyar Építőművészet, 1985/4.

  • Bábolnay József, Magyar Építőművészet, 1986/6.

  • Mende Valér, Magyar Építőművészet, 1987/4-5.

  • Megfagyott Muzsikusok, antológia, Budapest, 1987

  • Boglyaív-kupolaív, in: Németh Lajos emlékkönyv, Budapest, 1989

  • A századforduló magyar építészete [F. Kovács Attilával és Makovecz Imrével], Budapest, 1990

  • A pénz palotái, Budapest, 1992, 1994

  • Építészeti kalauz a századfordulótól napjainkig [társszerzők: Ferkai András, Lőrinczi Zsuzsa, Vargha Mihály], Budapest, 1997.

Kiállításrendezések . 

  • Építészeti tendenciák Magyarországon 1968-1981 [Szegő Györggyel], Budapest Galéria, Budapest, 1982

  • Lélek és Forma. Magyar Művészet 1896-1918 [F. Kovács Attilával], Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1986

  • Ybl Miklós életmű-kiállítás, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 1992

  • A századforduló építészete, UNESCO Vándorkiállítás, 1992

  • Makovecz Imre és a Kós Károly Egyesülés nemzetközi vándorkiállításai.

Irodalom . 

  • DR. CSÁSZÁR L.: A századforduló magyar építészete (könyvismertetés), Magyar Építőművészet 1990/6

  • LÓSKA L.: A századforduló magyar építészete, Új Művészet, 1991/4.