Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

GAÁL, Imre

GAÁL, Imre

festő, (Kiskunlacháza, 1922. szeptember 17. - Budapest, 1964. május 14.)

Beiratkozott a Nagykőrösi Tanítóképző Főiskolára; 1943: Gallé Tibor művészeti szabadiskolájába jár; 1945: felveszik a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, mestere: Bernáth Aurél. Ugyanettől az évtől tagja a pesterzsébeti fiatalokat tömörítő MADISZ festőcsoportjának. 1946-ban abbahagyta főiskolai tanulmányait. Az ifjú művész egész későbbi munkásságára hatást gyakoroltak a pesterzsébeti Szent Erzsébet-templom Nagy Sándor festette freskói. 1945 körül felfigyelt tehetségére Décsei Géza katolikus pap és művészettörténész, aki megbízta, hogy készítsen két üvegablakot a pesterzsébeti templom szentélyébe. Ezt még néhány kisebb egyházi megrendelés követte. 1951-52 között dekorációsként dolgozott. Műveit ebben az időszakban állítja ki először csoportos bemutatókon. Az 50-es évek közepén Szent Ignác életéből vett jeleneteket festett a mendei templomba. Szobrászati munkákat is készített e periódusában. A kor hivatalos művészete értetlenséggel fogadta festészetét, ezért 1945 és 1958 közt készült műveinek nagy részét elpusztította. 1960-ban erzsébeti költő- és festőbarátaival megalapította az Átlók művészcsoportot. A 60-as évek elején szimbolikus alakokat ábrázoló rézdomborításokat készített. Művészetének egyik alapgondolata a múltba való visszanyúlás. Vázlatai, grafikai lapjai kiemelkedő rajzkészségét bizonyítják. Művészete - néhány vonatkozásában - Kondor Béláéval rokonítható. Pesterzsébeten galéria viseli nevét.

Mesterei . 

  • Gallé Tibor, Bernáth Aurél.

Egyéni kiállítások . 

  • 1967 • Ernst Múzeum, Budapest (kat.) • Pesterzsébeti Múzeum, Budapest (kat.)

  • 1974 • Pesterzsébeti Múzeum, Budapest

  • 1977 • Xantus János Múzeum, Győr

  • 1979, 1993 • Művelődési Ház, Kiskunlacháza

  • 1987 • Pesterzsébeti Múzeum, Budapest

  • 1997 • Gaál Imre Galéria, Budapest

Művek közgyűjteményekben . 

  • Fővárosi Képtár, Budapest • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Pesterzsébeti Múzeum, Budapest

Irodalom . 

  • KOVÁCS GY.: ~, Művészet, 1965/2.

  • CSILLAG T.-RÁTKAY E.: ~ (gyűjt., kat., bev. tan, Pesterzsébeti Múzeum, 1967)

  • LÁZÁR J.: ~ (monogr.), Budapest, 1997.