Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

FICZEK, Ferenc

FICZEK, Ferenc

festő, grafikus, (Pécs, 1947. június 20. - Pécs, 1987. július 22.)

1961–1965 között Pécsett, a Művészeti Szakközépiskolában tanult ötvös szakon. 1966–1971 között Pécsett, a Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakos hallgatója. 1971-ben a Baranyai Alkotótelepek, Siklós vezetője. 1972-től Pécsett, a Puskin Művelődési Házban művészeti elődó, majd a Műszaki Főiskolán nevelőtanár. 1979–1984 között a Pannónia Filmstúdió, Pécs munkatársa. 1984–1986 között egy német filmstúdióban dolgozott Kölnben. 1986-tól a Lantos Ferenc által vezetett pécsi Művészeti Iskolában tanított. 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben részt vett a bonyhádi Zománcművészeti Alkotótáborban, 1972, 1973 nyarán a balatonboglári Kápolnatárlaton. 1978-ban Obornikiben (Lengyelország), 1982-ben Grazban volt művésztelepen. A Pécsi Műhely alapító tagja. A 60-as évek végén induló művészi pályájára meghatározó erővel bírt Lantos Ferenc anaizáló, didaktikus szemlélete. A Pécsi Műhely tagjaként számtalan tanulmányon keresztül vizsgálta a fény-árnyék viszonylatokat. Vetítéses munkáin kezdetben egyszerű tárgyak, később emberalakok jelennek meg. Nagyméretű feszített vászon kompozíciókon a mértani és az organikus formák változó megvilágításnál módosuló plasztikai minőségét vizsgálta. A mozgás fázisainak grafikai rögzítésétől egyenes út vezetett animációs filmjeihez. A 80-as évek közepén készített grafikai sorozatával túllépett analizáló, elemző periódusán. Lírai, expresszív montázsokat, monokróm reliefeket készített, mely korszaka kiteljesedését korai halála megakadályozta.

Egyéni kiállítások . 

  • 1977: Ifjúsági Ház [Szijártó Kálmánnal], Pécs

  • 1978: Színház-téri Galéria, Pécs

  • 1988: Pécsi Galéria, Pécs

  • 1989: Városi Hangverseny és Kiállítóterem, Zalaegerszeg

  • 2001: Emlékkiállítás, Budapest Galéria (kat.).

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1970: Az Iparművészeti Stúdió kiállítása, Technika Háza, Pécs • Ipari Vásár, Pécs • Miskolci Galéria, Miskolc • Budapesti Műszaki Egyetem Vásárhelyi Kollégiuma, Budapest

  • 1971: A Pécsi Képzőművészeti Stúdió épületzománc munkái, Pécs

  • 1972: A Pécsi Műhely kiállítása, Tudomány és Technika Háza, Pécs • Bányászklub, Komló • Kápolnaműterem, Balatonboglár • Wroclaw

  • 1973: A Pécsi Műhely kiállítása, Pécs • Fiatal Művészek Klubja, Budapest

  • 1974, 1975, 1976, 1977: A Pécsi Műhely kiállítása, Pécs

  • 1977: A Pécsi Műhely kiállítása, Józsefvárosi Kiállítóterem

  • 1978: A Pécsi Műhely kiállítása, Május 1. Művelődési Ház, Komló • Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szeged

  • 1979: Ungarische Konstruktive Kunst, Kunstpalast Ehrenhof, Düsseldorf

  • 1980: Pécsi Műhely 1970–1980, Csók Képtár Székesfehérvár • Miskolci Galéria, Miskolc • Munkás Művelődési Központ, Paks • Pécsi Galéria, Pécs

  • 1983: Neun Künstler aus Südungarn, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz • Tíz pécsi képzőművész, Miskolci Galéria Miskolc

  • 1999: A Pécsi Műhely, Szombathelyi Képtár, Szombathely

  • 2000: A Pécsi Műhely, Városi Képtár, Paks.

Köztéri művei . 

  • Zománc falikép (1972, Pécs, Megye utcai Fiú nevelőotthon)

Művek közgyűjteményekben . 

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs.

Filmek . 

  • Kocka (rajz-animációs film 1980, operatőr: RADOCSAY L., zene: MÁSIK J.)

  • Hátrahagyott kijáratok (trükk- és rajz-animációs film 1981, operatőr: RADOCSAY L., zene: MÁSIK J.)

Irodalom . 

  • AKNAI T.: (kat., bev. tan., Pécsi Galéria, 1978)

  • ANTAL I., BEKE L., SÁRKÁNY J.: (kat., bev. tan., szerk.: SZIJÁRTÓ K., Janus Pannonius Múzeum, Pécs, 1988, részletes bibliográfiával)

  • KOVÁCS O.: Hátrahagyott kijáratok. ~ 1947–1987, Jelenkor, 1988. január

  • AKNAI T.: Az árnyék átvilágítása- ~, in.: A.T.: A Pécsi Műhely, Jelenkor Kiadó Pécs, 1995.