Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

DUL, Dezső

DUL, Dezső

építész, (Gyula, 1925. június 18. - )

1943-48: Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar. 1948-50: MATI-ban dolgozott. 1950-től az ÁÉTV tervező építésze és műteremvezetője. 1958: Ybl-díj. ~ Ybl-díját az Erzsébet királyné úti iskolájáért kapta, mely a szocialista realizmus szerkezeti és formai elemeivel szakítva modernista stílusban készült. Az 50-es, 60-as években parapetes-szalagablakos, travertin burkolatú, igényes kialakítású lakóépületeivel tűnt ki, melyek a korszak legjobb épületei közé tartoztak (pl. Mártírok útja 27., 47. és 49.). A 60-as évek elején az óbudai kísérleti lakótelepre kiírt egyik tervpályázat nyertese volt, középmagas lakóháza az ország számos pontján épült meg. A 70-es években tervezett középületeit középfolyosós elrendezés, logikusan szervezett alaprajz és meglehetősen egyhangú, színes burkolattal élénkített homlokzati függönyfalak jellemzik (pl. Országos Vízügyi Hivatal, veszprémi Pártház). A 70-es évek végén a veszprémi MSZMP Oktatási Központ épülete emelkedett ki művei közül, mely háromszög alakú szállótömbjével, homlokzatának faszerkezetével, kellemes hatású belső udvarával és a környezettel kialakított ideális kapcsolatával részletmegoldásaiban is igényes, átlagon felüli alkotás.

Legfontosabb megvalósult épületei . 

  • 1954-56: 8 tantermes általános iskola, XIV., Erzsébet királyné útja 35-37.

  • 1956-58: Atomreaktor, Csillebérc

  • 1957-59: Lakóház, Alpári Gy. u. 2.

  • 1959: Lottó ház, II., Margit krt. (Mártírok útja) 27.

  • 1960-64: Béke gyógyfürdő, Hajdúszoboszló

  • 1960: Ház-pár, lakó- és üzletházak, Margit krt. (Mártírok útja) 47. és 49. [Fenyves Ivánnal, Hont Róberttel és Hegyi Lajossal]

  • 1962-66: MSZMP Pártház, Veszprém

  • 1963: Középmagas típusházak, óbudai kísérleti ltp.

  • 1968-72: SZOT székház, XIII., Váci u. 69.

  • 1970: 500 ágyas szálló, Oberwiesenthal (NDK)

  • 1970-73: Országos Vízügyi Hivatal Székháza, I., Fő u. 44-50.

  • 1973-76: Veszprém Megyei MSZMP Oktatási Központ, Veszprém

  • 1981: KISZ Központi Bizottsága XIII. kerületi Székháza.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1954 • 5. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1960 • A felszabadult Budapest Művészete, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.).

Irodalom . 

  • Nyolctantermes iskola az Erzsébet királyné útján. Magyar Építőművészet, 1958/6.

  • Mártírok útja 27. Lottó-ház, Magyar Építőművészet, 1959/5-6.

  • BENE L.: Lakásépítkezés Budapesten. Diplomataház terve, Magyar Építőművészet, 1959/5-6.

  • ~: A csillebérci atomreaktor, Magyar Építőművészet, 1960/1.

  • ~: SZOT gyógyüdülő, Hajdúszoboszló, Magyar Építőművészet, 1962/3.

  • ~: Irodaház, Veszprém, Magyar Építőművészet 1966/1.

  • Az Országos Vízügyi Hivatal Székháza, Magyar Építőművészet, 1973/3.

  • HEGYI L.: Veszprém Megyei MSZMP Oktatási Központ, Magyar Építőművészet, 1978/5.

  • JÉKELY ZS.-SÓDOR A.: Budapest építészete a XX. században, Budapest, 1980

  • ~: KISZ Központi Bizottsága Székháza, Budapest, XIII., Magyar Építőművészet, 1981/4.