Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

DOMBROVSZKY, László

DOMBROVSZKY, László

festő, grafikus, (Orguly, Besszarábia, 1894. augusztus 7. - Budapest, 1982. április 30.)

Művészeti tanulmányait a párizsi Julien Akadémián végezte, majd 1921-ben Magyarországra költözött. A 20-as években Szőnyi Istvánnal és Berény Róberttel a zebegényi művésztelep alapítója. A II. világháborút követően Zebegénybe, Nagymarosra, Sárospatakra, Tokajba és a Velencei-tó mellé járt festeni. Mivel több rajzkört is vezetett, igen sok fiatal művésznek tudta a francia iskola értékeit közvetíteni. 1974-ben megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Bár gouache-aival, rajzaival és rézkarcaival is sikereket ért el, munkásságának javát olaj- és temperafestményei teszik ki. Festményeire francia iskolázottságról tanúskodó színhasználat és erős érzelmi telítettség jellemző. Figurális kompozíciói, tájképei, portréi, csendéletei kialakításánál nagy szerepet játszik a kolorit. 1950-től egyes képein a formai kötöttségek lazulása, a természetelvű festészettől való távolodás figyelhető meg.

Egyéni kiállítások . 

  • 1961 • Rákóczi Múzeum, Sárospatak

  • 1967 • Csók Galéria, Budapest (kat.)

  • 1968 • Vörösmarty Művelődési Ház, Kápolnásnyék

  • 1973 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged

  • 1974 • Csók Galéria, Budapest

  • 1977 • Csók Galéria, Budapest

  • 1984 • Görög templom, Vác (kat.)

  • 1985 • Vigadó Galéria, Budapest (gyűjt., kat.).

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • A Műcsarnokban megrendezett Magyar képzőművészeti kiállításokon 1968-ig rendszeresen szerepelt.

  • 1946 • Magyar Képzőművészetért Mozgalom I. kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1947 • Magyar művészhetek reprezentatív képzőművészeti kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest • Magyar Képzőművészek Szabadszervezetének II. Szabad Nemzeti kiállítása, Fővárosi Képtár, Budapest

  • 1960 • Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1964 • Téli tárlat, Székesfehérvár

  • 1968 • 4. Balatoni Nyári Tárlat, Balatoni Múzeum, Keszthely • Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest • Állami vásárlások kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1970 • II. Országos Akvarell Biennálé, Eger

  • 1973 • XIV. Szegedi Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged

  • 1974 • IV. Országos Akvarell Biennálé, Eger.

Művek közgyűjteményekben . 

  • Fővárosi Képtár, Budapest • Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Statens Porträttgalerie, Gripsholm (SVE).

Irodalom . 

  • NÉMETH L.: (kat. bev., Csók Galéria, Budapest, 1967)

  • LÁNCZ S.: ~, Művészet, 1967/11.

  • NÉMETH, L.: Current Exhibitions, New Hungarian Quarterly, 1967/27.

  • Kiállítási naptár, Művészet, 1974/5.

  • VADAS J.: Fák főszerepben, Élet és Irodalom, 1974. május 25.

  • NÉMETH L.: (kat., bev. tan., Görög templom kiállítóterem, Vác, 1984)

  • CSANÁDY A.: (kat. bev., Vigadó Galéria, Budapest, 1985)

  • EMBER M.: Egy ismeretlen Wallenberg-portré története, Köztársaság, 1992. május 29.

Rádióműsor . 

  • Petőfi, 1985. június 27. (szerk.: RÓZSA T. ENDRE).