Ugrás a tartalomhoz

Jelentéselmélet

Kiefer Ferenc

Corvina Kiadó

8. fejezet - 6 A FŐNÉV

8. fejezet - 6 A FŐNÉV

6 A FŐNÉV

6.1. A főnév fogalma

A főnév fogalmát általában élőlények, dolgok, elvont fogalmak neveivel szokták kapcsolatba hozni. A főnév definíciójára tipikus példaként a MMNyR.-t idézzük: „A főnév […] élőlényt, élettelen tárgyat […], gondolati és elvont dolgot, illetőleg ezek fogalmát jelentő szó.”[112] A meghatározásban a ’gondolati és elvont dolog’ pontos jelentése homályban marad. A főnév hagyományos „szemantikai” meghatározása tehát leegyszerűsítve azt mondja, hogy a főnevek kategóriája a szavaknak az az osztálya, amely személyt, élőlényt, helyet és dolgot jelent. Ez a meghatározás a circulus vitiosus veszélye nélkül nem alkalmazható olyan főnevekre, mint igazság, szépség, elektromosság, azonosság, hasonlóság, ti. ezekről csak azért mondhatjuk, hogy ’dolgot’ jelölnek, mert főnevek. A gondolati és elvont dolgok némi megerőltetéssel még tekinthetők dolgoknak, de mit tegyünk az ásás, dorombolás, evés, írás deverbális főnevekkel? Ezek a főnevek az igékhez hasonlóan tevékenységet jelölnek, tehát semmiképpen sem fedhetők le a fenti „szemantikai” definícióval.

A fent jelzett nehézségek miatt a főnév kategóriáját inkább formai kritériumokkal érdemes meghatározni. A legfőbb formai kritérium azzal függ össze, hogy a definiálandó kategóriával milyen más kategóriák járhatnak együtt (ez az ’együttes előfordulás’ kritériuma). A főnév például módosítható melléknévvel, de nem határozószóval; azokban a nyelvekben, amelyekben van névelő, a főnév kaphat névelőt, az ige nem, és a melléknév is csak akkor, ha főnévként használjuk. Csak főnévi szerkezet lehet az ige alanyi vagy tárgyi vonzata. Az ige szám és személy (és egyes nyelvekben nem) szerinti egyeztetését az alanyi főnévi szerkezet határozza meg. Esetragokat csak főnév (főnévi szerkezet) vagy főnévként használt melléknév, ill. főnevet helyettesítő névmás kaphat. A magyarban ugyanez vonatkozik például a -(V)k többesjelre vagy az birtokjelre is. A formai tulajdonságok közül egyesek valószínűleg univerzálisak (mint pl. a módosíthatóság és a vonzatként való megjelenés lehetősége), mások nyelvspecifikusak (mint pl. az esetraggal vagy a birtokjellel való toldalékolás lehetősége). Az utóbbiak implikációs univerzálék formájában fogalmazhatók meg: ha egy nyelvben létezik a Ti kategória, akkor az csak a főnéven jelenhet meg. A főnév kategóriája ezeknek a megfigyeléseknek az alapján így határozható meg.

(1)   Ha egy A szó a {Ti} morfológiai/szintaktikai tulajdonságokkal jellemezhető, akkor A főnév, és ha A főnév, akkor jellemezhető a {Ti} halmazzal.

A {Ti} tulajdonsághalmaz tehát egyértelműen meghatározza az {Nk} főnévhalmazt. Az természetesen empirikus kérdés, hogy a főnév kategóriája minden nyelvben definiálható-e az (1) alatt jelzett módon. Mindenesetre az (1) alapján a szó jelentésétől teljesen függetlenül főnévnek minősül az igazság, szépség, elektromosság, azonosság, hasonlóság, valamint az ásás, dorombolás, evés, írás is.

Láttuk, hogy ’a főnév személy, élőlény, hely, tárgy neve’ definíció nem fedi le a főnevek osztályát. A definíció azonban fordított irányban működik, azaz ha egy szó személy, élőlény, hely vagy tárgy neve, akkor az főnév. Más szóval, a személyek, élőlények, helyek és tárgyak nevei az {Ni} halmaz részhalmazát alkotják. Mivel ezek a főnevek entitások, az entitás fogalmát kiterjeszthetjük az {Nk} halmaz többi elemére is. Így tehát azt mondhatjuk, hogy a főnév a legáltalánosabb értelemben valamilyen entitásra vonatkozik, valamilyen entitást jelöl.

Az {Nk} halmazon belül formai kritériumok alapján további homogén részhalmazok már nem különíthetők el. Így például az anyagnevek nem megszámlálhatóak, s ennek következtében anyagnévként nem állhatnak többes számban: szén, bor, víz, liszt, agyag. A többes számú szenek, borok nem anyagnevet jelentenek, hanem fajtát. A többesítés lehetetlensége azonban a tulajdonnevek egy részére is érvényes: *Magyarországok, *Marosok, *Magyar Tudományos Akadémiák. A különböző típusú főnevek szemantikai elkülönítése azonban általában nem okoz gondot.

A következőkben a megszámlálható köznév, az anyagnév és a tulajdonnév jelentésével foglalkozunk részletesebben.

6.2. A megszámlálható köznév[113]

A prototípuselmélet tárgyalásakor (4. fejezet) a köznév által jelölt entitások közül már szó volt a természetes kategóriákról, az artefaktumokról, a relációs főnevekről. Megállapítottuk, hogy a komponenses elemzés csak a relációs főnevek elemzésekor vezethet eredményre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a természetes kategóriák és az artefaktumok szemantikai jellemzésekor nincs szükségünk szemantikai komponensekre. Ezek azonban ebben az esetben csak a jelentés néhány aspektusának a megragadására képesek (pl. a természetes kategóriák esetében csak a főbb jellemzőket fejezhetik ki, mint pl. ’állat’, ’madár’, ’ragadozó’; az artefaktumok esetében pl. a dimenzionális tulajdonságokat jelölhetik). Ebben a vonatkozásban nem tudunk tehát újat mondani. A természetes kategóriák és az artefaktumok nevei azonban más jellegű szemantikai kérdéseket is felvetnek. Ilyenek: (a) a specifikusság és annak kapcsolata a határozottsággal; és (b) a generikus és az egyedi olvasat lehetősége. Mindkét tulajdonság a főnévi csoport és nem magának a főnévnek mint lexikai egységnek a tulajdonsága.

6.2.1. A specifikusság

A főnévi csoportok specifikus, ill. nem specifikus olvasata a határozatlan névelő használatával kapcsolatban merült fel először. A specifikusság jelentőségét az alábbi példán mutatjuk be.

(2)   Keresek egy embert, aki tud franciául.

Ez a mondat kétfélét jelenthet: egyrészt jelentheti azt, hogy egy meghatározott valakit keresek (aki tud franciául), másrészt azt is jelentheti, hogy egy tetszőleges embert keresek, de olyat, aki tud franciául. Az első a specifikus, a második a nem specifikus olvasat.[114] A két olvasat közötti különbség a grammatikában is lecsapódik: visszautaláskor a specifikus olvasat esetében személyes névmást, nem specifikus olvasat esetében határozatlan névmást használunk.[115]

(3)   a. Keresek egy (meghatározott) embert, aki tud franciául, és meg is fogom őt találni.

b. *Keresek egy (meghatározott) embert, aki tud franciául, és fogok is egyet találni.

(4)   a. Keresek egy (tetszőleges) embert, aki tud franciául, és fogok is egyet/ olyat találni.

b. *Keresek egy (tetszőleges) embert, aki tud franciául, és meg is fogom őt találni.

Némely nyelvben a specifikus és nem specifikus olvasat közötti különbség az ige két különböző morfológiai alakjához kapcsolódik. A spanyolban például a két olvasat közötti különbség az igemód választásával jelezhető: a kijelentő mód a specifikusságot, a kötőmód a nem specifikusságot jelzi.[116] Például:

(5)   a. Busco a un hombre que habla francés.

’Keresek egy embert, aki franciául beszél (kijelentő mód)’

b. Busco a un hombre que hable francés.

’Keresek egy embert, aki franciául beszél (kötőmód)’

A specifikus vonatkozás olyan móddal fejeződik ki, amely lehetővé teszi a mondatban megfogalmazott állítás igaz voltának az ellenőrzését. A nem specifikus vonatkozás ezzel szemben olyan igemód használatát kívánja meg (amennyiben erre az adott nyelv morfológiája lehetőséget nyújt), amely nem egy ténylegesen fennálló tényállásra utal.

Egyes esetekben a két értelmezés közötti különbség hatóköri különbségekkel magyarázható. Induljunk ki a következő mondatból:

(6)   Szilvinek beszélnie kell valakivel.

A (6) mondatban a határozatlan névmás vonatkozhat egy meghatározott egyénre, de jelenheti azt is, hogy ’akárkivel’. Ha □-vel jelöljük a modális operátort (’szükségszerű, kell’), akkor a két olvasat így ábrázolható:

(7)   a. ∃ x (□( BESZÉL ( a,x)))

b. □ (∃ x BESZÉL (a,x))

Amikor az egzisztenciális kvantor áll első helyen, a reprezentációból következik, hogy az aktuális világban létezik egy ilyen személy, ha viszont a modális operátor áll első helyen, nincs ilyen következmény. Az első esetben a valaki specifikus, a második esetben nem specifikus olvasatú.

A specifikus–nem specifikus megkülönböztetés nem független a határozott–határozatlan megkülönböztetéstől, de nem is azonos vele. Az utóbbi gyakran nem szemantikai jellegű tényezőktől függ. Így például a határozott főnévi szerkezetet általában az ismert információval, a határozatlan főnévi szerkezetet az új információval azonosítjuk:

(8)   a. Megtaláltam a ceruzát.

b. Találtam egy ceruzát.

A (8a) mondatban ’a ceruza’ ismert információ, az új információ az, hogy ’megtaláltam’. A (8b) mondatban ezzel szemben az egész mondat új információt közöl, a mondat a Mi történt? kérdésre adott válaszként értelmezhető.

Ezenkívül a határozott–határozatlan oppozíció szintaktikai jelenségekkel is korrelál. Több szintaktikai szerkezet vagy a határozott, vagy a határozatlan főnévi szerkezetet igényli vagy preferálja, ez az ún. határozatlansági korlátozás (definiteness effect).[117] A van-nal megfogalmazott egzisztenciális állítások például határozatlan főnévi szerkezetet kívánnak: van egy elnökünk–*van az elnökünk; ugyanígy: akad talán valahol egy autó– *akad talán valahol az autó; egy mérföldet mentünk– *a mérföldet mentük; találtam egy ceruzát–*találtam a ceruzát, egy baleset történt– *a baleset történt. A topikpozíció csak specifikus kifejezést tartalmazhat. Ezért a topikban általában határozott kifejezést találunk, és a jellegzetes partitív olvasatot kapjuk akkor, amikor mégis határozatlan NP a topik. A tanár megérkezett– ?Egy tanár megérkezett. Az utóbbi mondat olyan kontextusban jó lehet, hogy a meghívott tanárok, szülők és diákok közül Egy tanár megérkezett.

A specifikusság független ezektől a tényezőktől.

A határozott főnévi szerkezetnek lehet specifikus, ill. nem specifikus olvasata is:

(9)   a. Béla fizette az ennivalót.

b. Béla fizeti az ennivalót.

Tágabb kontextus hiányában a (9a) mondatban ’az ennivaló’ csak specifikus olvasatú lehet, a (9b) mondatban ezzel szemben lehet specifikus (’Béla fizeti majd az ennivalót’) és nem specifikus (’Béla szokta fizetni az ennivalót’, habituális olvasat) is.

A nyelvekben a főnévi szerkezet a határozottság és specifikusság kategóriáit többféleképpen kódolhatja:[118]

  1. A főnévi szerkezet határozott és specifikus. Ebben az esetben a főnévi szerkezetben határozott determinánst, számnevet vagy mennyiségjelzőt találunk.

  2. A főnévi szerkezet határozatlan és lehet mind specifikus, mind nem specifikus.

  3. A főnévi szerkezet generikus olvasatú, azaz általános állítást megfogalmazó szerkezet, és lehet specifikus is, meg nem specifikus is.

A (c)-re példa a (10a,b).

(10) a. Those dinosaurs were a large beast.

      ’Azok a dinoszauruszok nagyméretű állatok voltak.’

b. Dinosaurs were a large beast.

      Szó szerint: ’dinoszauruszok voltak egy nagyméretű állat’.

A (10a) mondatban a ’those dinosaurs’ határozott generikus (és specifikus) olvasatú, a (10b) mondatban a ’dinosaurs’ pedig határozatlan generikus (és nem specifikus) olvasatú. Az utóbbinak nincs magyar megfelelője.

A határozottság, specifikusság és generikusság kódolása az alábbi skálát mutatja (a hat. a ’határozott’, a hatlan a ’határozatlan’, a gen. a ’generikus’ rövidítése):[119]

(11)   

Mivel a generikus olvasat lehet specifikus is, a (11) ábra egy hurkot tartalmaz, amely visszavezet a specifikus-határozott kategóriához. A határozottság balról jobb felé haladva csökken. A nyelvek a skála két szomszédos kategóriáját általában azonos módon kódolják.[120] Az első két kategória azonos kódolására példa a nung nyelv (a thai nyelvek egyik ága), amely nem tesz különbséget határozottság és határozatlanság között, de jelzi a specifikus és a nem specifikus közötti oppozíciót. A specifikus főnévi szerkezet lehet tehát határozott és határozatlan. A második és harmadik kategória azonos kódolására sok nyelvben találunk példát, a fenti (2) alatti magyar mondat is erre példa, amelyet itt megismétlünk.

(2) Keresek egy embert, aki tud franciául.

A harmadik és negyedik kategória egybeesik az alábbi mondatban:

(12) Minden nap veszek egy tulipánt.

A (12) mondatban az egy tulipánt főnévi szerkezet lehet nem specifikus és határozatlan (tetszés szerinti tulipánt), vagy nem specifikus és generikus (valamilyen tulipánfajtához tartozót). A (13) alatti angol mondatban a negyedik és az ötödik, a (14) mondatban pedig az ötödik és az első kategória azonos kódolását láthatjuk.

(13) I buy tulips.

’Tulipánokat veszek.’

(14) I buy the tulip.[121]

’Megveszem a tulipánt.’

A (13) mondat lehet specifikus (azokat a tulipánokat) vagy nem specifikus és generikus (néhány tulipánt), a (14) mondat pedig specifikus és generikus (a tulipánt mint virágfajtát), ill. specifikus és határozott (azt a meghatározott tulipánt) olvasatú. A (11) skála szemlélteti a specifikusság és a határozottság közötti viszonylag bonyolult összefüggést.

6.2.2. A generikus és az egyedi olvasat

A következőkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy a természetes kategóriák milyen esetben jelölnek egyedet (individuumot) és milyen esetben fajtát. Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez nem elég a természetes kategóriát jelölő főnevet megvizsgálnunk, hanem az azt tartalmazó főnévi csoport mondatbeli funkcióját is tisztáznunk kell. A (15) mondat kétértelmű: a ’tigris’ vonatkozhat az előttünk álló tigrisre vagy a tigrisre általában (generikus olvasat).

(15) A tigris kb. 80 kg húst eszik naponta.

Egyes nyelvekben a két olvasat a határozott névelő két különböző formájával fejeződik ki. A bajorban és a frízben például a határozott névelő egyik alakja csak generikus mondatban, a másik csak anaforikusan használható, ill. a szóban forgó entitás azonosítására szolgál.[122]

Annak eldöntéséhez, hogy egy főnévi szerkezet fajtát jelöl-e, különféle kritériumokra támaszkodhatunk. Az egyik az előző példa kapcsán már említett generikus olvasat lehetősége.[123] A másik a fajtajelölő predikátumokkal való kompatibilitás. Ilyen predikátum például a kihalt (’már nem létező’), elterjedt, ritka, szapora:

(16) a. A mamut a jégkorszak után kihalt.

b. A nyúl igen szapora.

c. Az arany ritka fém.

(17) a. *Szókratész kihalt/elterjedt.

b. *Ez a macska ritka.[124]

A határozott névelő is alkalmas arra, hogy főnévvel társulva fajtát jelöljön, mint ahogy ezt már a (15) alatti példában is láthattuk. A magyarban egyébként a fajtajelölő predikátumok csak határozott névelős alanyi főnévi szerkezettel állhatnak. Az angolban az anyagnevek generikus mondatban nem kapnak névelőt:

(18) Gold is rare.

’Az arany ritka.’

A megszámlálható főnevek generikus olvasat esetében az angolban névelő nélkül többes számban is állhatnak:

(19) Tigers have stripes.

’A tigris csíkos.’

Hasonló megfigyelések érvényesek arra az esetre is, amikor a predikátum nem állapotot, hanem eseményt jelöl.

(20) a. Néhány kaliforniai keselyűt kétszer is láttak Vermontban.

b. Kaliforniai keselyűt többször is láttak Vermontban.

A (20a)-ban a tárgyi NP egyedek egy adott halmazát jelöli, a (20b)-ben pedig fajtára vonatkozik.

Az anyagnevek viselkedését a 6.4. pontban vizsgáljuk meg részletesebben.

6.3. Az élő–élettelen oppozíció

A nyelvben fontos szerepet játszik az élő és élettelen kategóriája is. Biológiailag egy entitás akkor tekinthető élőlénynek, ha van anyagcseréje és mozogni képes. Az utóbbi tulajdonság azonban másodlagos: általában minden mozogni képes entitásnak van anyagcseréje, de nem minden anyagcserével rendelkező entitás mozog. Az ember, a hal és a papucsállatka élő, mert élő szervezet és mozog. A növények is élők, mivel van anyagcseréjük, bár mozogni nem képesek. (Pontosabban: helyváltoztató mozgásra nem képesek, de helyzetváltoztatóra igen.) Ezzel szemben a szikla, a szék és az alma élettelen dolgok, mivel nem élő szervezetek és nem mozognak. A nyelv azonban nem minden esetben kódolja az élő-élettelen kategóriákat a biológiai kritériumoknak megfelelően. A legtöbb nyelvben persze az ember az élők közé tartozik, de van olyan nyelv is, amely mindkét kritériumot figyelmen kívül hagyja és például emberi lényt is az élettelen kategóriába sorol. A kirivinában (óceániai nyelv) a nőt jelentő főnév az élettelen tárgyakat jelentő főnevek közé tartozik. Az is előfordul, hogy az osztályozás egészen más kritériumok alapján történik. A jaguában (karib nyelv) a sziklát az élő dolgok közé sorolják be ugyanúgy, mint a szellemet, a csillagot, a holdat, a hónapot, a tükröt, a képet. Élő dolognak számít mindaz, ami a társadalomban fontos szerepet játszik. A jaguák a holdat imádták, ezért a hold, a hónap, a csillag élő dolog. A szikla értékes dolog, mert segítségével lehet az evésre való magokat összezúzni. A jaguában a fő különbség az élő és élettelen között húzódik, az elsőt a nu, a másodikat a számlálószó jelzi. A jagua rendszernél sokkal általánosabb az ember–nem ember közötti oppozíció. A finnben a 3. személyű névmások például ezt az oppozíciót tükrözik: han ’ő’ (’ember’), se ’ő, az’ (’nem ember’), he ’ők’ (’ember’), ne ’ők, azok’ (’nem ember’). Gyakori az ember–állat–élettelen hármas osztást mutató rendszer is. Az indonézben mindegyikre külön számlálószót találunk:

(21) a. se-orang mahasiswa

egy ember diák

’egy diák’

b. se-ekor kuda

egy állat ló

’egy ló’

c. se-buah buku

egy élettelen könyv

’egy könyv’

Ezeknek a megfigyeléseknek az alapján az élő–élettelen kategóriák egy hierarchiáját lehetett felállítani, amely legáltalánosabb formájában így fest.[125]

(22) {1.személy 2. személy} > 3. személy > ember > állat > élettelen

Ennek a hiararchiának fontos szerepe van a morfémák sorrendjének és jelentésének meghatározásában. A kríben (az algonkin nyelvek közé tartozó indián nyelv) például egy olyan mondatban, amely két entitást tartalmaz, és az egyik a beszélő/ hallgató, a másik a (22) hiararchiában alacsonyabb beosztású entitás, az előbbinek mindig meg kell előznie a másodikat.[126]

(23) Ni-tasam-a-w atim

én etet Közv 3. szem. Kutya

’Etetem a kutyát.’

A ni morf a beszélőt jelöli, és megelőzi a tárgyra utaló w morfot, mivel a beszélő magasabban áll a (22) hierarchiában, mint az állat. A Közv-nek nevezett morf azt jelzi, hogy az entitások sorrendje megfelel a (22) hierarchiának. Ha a mondatban mind a beszélő, mind a hallgató szerepel, akkor mindig a hallgatónak megfelelő morf áll első helyen. A krí tehát olyan nyelv, amelyben a hallgató fontosabb a beszélőnél.

(24) a. Ki-tasam-i-n.

te etet Közv én

’Te etetsz engem.’

b. Ki-tasam-iti-n.

te etet Inv én

’Én etetlek téged.’

Az Inv-nek nevezett morf a (24b)-ben azt jelzi, hogy az entitásokat kifejező morfok sorrendje a (22)-ban jelzett sorrendnek a fordítottja (inverze).

A főnevek lexikai jellemzésében tehát nem minden nyelvben elegendő az [élő], ill. [élettelen] jegy megadása. A vizsgált nyelvtől függően további jegyek felvétele válhat szükségessé.

6.4. Az anyagnév[127]

Az anyagnév a megszámlálható köznévtől, az egyedi névtől (a továbbiakban: EN) többek között abban különbözik, hogy nem többesíthető abban az értelemben, hogy többes számú alakja nem vonatkozhat több azonos típusú egyedre. A borok csak különféle borokra vonatkozhat. A szűkebb értelemben vett anyagnév homogén szerkezetű: a vele megnevezett dolog legkisebb része is ugyanolyan nemű, mint az egész. Pl. bor, arany, víz, cukor, búza. Nem többesíthető az egyedek összességét jelölő gyűjtőnév sem: erdőség, hallgatóság, rendőrség (*erdőségek, *hallgatóságok, *rendőrségek). Tehát a gyűjtőnév is a tágabb értelemben vett anyagnevek közé sorolható. A kategóriát a nem egyedi név kategóriájának (a továbbiakban: NEN) fogjuk nevezni. Az EN/NEN közti különbség az elvont főnevek esetében is megtalálható. EN az ügy, szám, erény, igazság; NEN a tudás, álmatlanság, szerencse, gyász. Az EN és a NEN közötti különbséget az alábbi példák mutatják.

(25) a. egy ügy/szám/erény/igazság

b. *egy tudás/álmatlanság/szerencse/gyász

(26) a. ügyek, számok, erények, igazságok

b. *tudások, *álmatlanságok, *szerencsék, *gyászok

Az EN/NEN oppozíciót illetően tehát a konkrét és az absztrakt főnevek között tökéletes a párhuzamosság.

Az EN/NEN oppozíció nem minden nyelvben van meg. Az ún. osztályozó nyelvekben nincsenek egyedi főnevek, a főnév nem tűr meg maga mellett számnevet. Számnév csak számlálószó társaságában jelenhet meg. A kínaiban például minden olyan főnevet, amelynek a magyarban egy EN-nek felel meg, egy számlálószóval kell ellátni ahhoz, hogy számnévvel lehessen használni. Így például zhāng jelöli a lapos, terjedelmes tárgyat: sān zhāng zhuōzi (három + számlálószó + asztal) ’három asztal’; jelöli a kézbe veendő szerszámokat: haŏjí bă jiănzí ’sok olló’; chăng jelöli a rossz időt: zhèi chăng xuè ’ez a hóesés’. Az anyagnevek mértékhatározó jelenléte esetén számlálószó nélkül jelennek meg: sān bàng chá ’három font tea’.

Vannak olyan nyelvek is (pl. az arab vagy a breton), amelyekben a gyűjtőnévből egyedi név képezhető, az utóbbi pedig többesíthető. Pl. arab ḥamānu ’galamb, gyűjtőnév’, ḥamāmatu ’egy galamb’, ḥamāmātum ’galambok’. Erre egyébként az oroszban is van példa: az -inka képzővel egyedi név hozható létre, pl. trava ’fű’– travinka ’fűszál’. A magyarban is találunk morfoszemantikai összefüggést az egyedi és a gyűjtőnév között, de a magyarban nem gyűjtőnévből képzünk egyedi nevet, hanem fordítva, egyedi névből képzünk gyűjtőnevet: rendőr–rendőrség. Mindez azt bizonyítja, hogy a gyűjtőnév és az egyedi név közötti szemantikai különbségek egyes esetekben formai különbségekkel is járnak.

Az anyagnevek szemantikai elemzése több problémát vet fel.[128] Ezek közül az egyik azzal függ össze, hogy hogyan lehet szemantikailag az anyagnév predikatív és nem predikatív használatát közös nevezőre hozni. A problémát az alábbi mondatpár szemlélteti.

(27) a. Ez a por arany.

b. Az arany értékes.

Az első elemzés szerint, amelyet duális elemzésnek szoktak nevezni, a (27a) mondatban az ’arany’ predikátum, a (27b)-ben pedig fajtát jelölő entitás. A (27a) képlete – ha a mutató névmás ábrázolásától eltekintünk – (28a), a (27b)-é pedig (28b):

(28) a. ARANY(por)

b. ÉRTÉKES(arany)

Ennek az ábrázolásnak az a hátránya, hogy az ’ARANY’ predikátum és az ’arany’ entitás között nem állapítható meg közvetlenül szemantikai összefüggés. Ennek következtében a (28a,b) alapján nem lehet a (29) kijelentésre következtetni, márpedig a (29) következik a (28a,b)-ből.

(29) Ez a por értékes.

A második és a harmadik módszer ezt a hiányosságot próbálja meg kiküszöbölni. Mindkét módszer megkísérli a két értelmezés közös nevezőre hozását. Az egyik esetben ez úgy történik, hogy az ’arany’ mindkét értelmezésben predikátumként, a másik esetben pedig mindkétszer individuumként (entitásként) szerepel. A predikátum-módszert a (30) mutatja be.

A (30)-ban, mint látható, már érvényes a (30c) következtetés.

A harmadik módszer, az individuum-módszer, egy sajátos R relációt vesz fel, amely a ’vminek példánya/realizációja/mennyisége’ viszonyként értelmezendő. Ebben az esetben csak akkor érvényes a (31) következmény, ha külön posztuláljuk, hogy ’ha egy fajta értékes, akkor annak minden realizációja az’.

A duális módszer és az individuum-módszer egy szempontból adekvátabb a predikátum-módszernél. A (30b)-nek univerzális kvantorként való megfogalmazása ugyanis túl erős. A (32) kijelentés nem válik hamissá azáltal, hogy van nem fehér (pl. szürke, piszkos) hó is.

(32) A hó fehér.

Ugyanakkor a predikátum-módszer alapján a (32) kijelentés igaz maradna egy olyan világban is, amelyben véletlenül minden hó szürke és piszkos. A (29) következtetés eléréséhez tehát az individuum-módszer helyesen jár el, ha további feltételeket fogalmaz meg. Természetesen a duális módszer is kiegészíthető egyéb feltételekkel, és így a duális módszer alkalmazása is helyes eredményhez vezethet.

Az anyagneveknek sajátos referenciális tulajdonságaik vannak. A víz legkisebb része is víz, és az arany legkisebb része is arany. Az Ez a por arany mondatban az ’arany’ állítmány a ’por’ legkisebb részére is érvényes. Ezt a tulajdonságot nevezzük disztributívreferenciának. Az a felfogás azonban, hogy az anyagnevekre a disztributív referencia jellemző, egy megoldhatatlan problémába ütközik: vagy azt kell mondanunk, hogy nincsenek legkisebb részek, vagy azt, hogy a legkisebb részeket figyelmen kívül hagyjuk. A természetes nyelvek szemantikájában sem egy legkisebb részekkel számoló, sem pedig az ilyen részeket figyelmen kívül hagyó elv nem igazán adekvát. Disztributív referencia helyett helyesebb kumulatívreferenciát feltételeznünk. A kumulatív referencia a következőt jelenti: az anyagnévvel jelölt anyag bármely részeinek összege is ugyanaz az anyag. A kumulatív referencia ezzel kikerüli a legkisebb részek problémáját.[129]

6.5. A tulajdonnév

A tulajdonnevek problémája három, lényegében egymástól független módon vizsgálható. A filozófusokat elsősorban a tulajdonnevek referenciális tulajdonsága érdekli, és a tulajdonnévnek általában nem tulajdonítanak jelentést. A filológus figyelmét viszont a tulajdonnév eredetének, elterjedtségének és motiváltságának vizsgálata köti le. A hagyományos névtani kutatások is többnyire filológiai jellegűek. A nyelvészeti kutatást ezzel szemben nem elsősorban a tulajdonnév referenciális tulajdonságai és nem is valamely tulajdonnév eredete, elterjedtsége, motiváltsága érdekli, hanem a tulajdonnév használatának szabályai. Pontosabban: a nyelvészeti kutatás arra vállalkozik, hogy tisztázza a tulajdonnév köznevesülésének mechanizmusát, levonja a tulajdonnév mondattani helyzetéből leszűrhető jelentéstani tanulságokat, és megvizsgálja a tulajdonnév formai tulajdonságait, ill. azok szemantikai vetületét. Az alábbi példák mutatják a nyelvészeti problémák sokrétűségét:[130]

(33) a. Tegnap Gereben Zoli járt nálam.

b. Ismered Sándor Gyurit?

(34) a. Valamikor találkoztam egy Szamosközivel.

b. Ezen a számon nincs semmiféle Szamosközi.

(35) a. A kis Dávidok mindig legyőzik Góliátot.

b. Köztünk is van jó néhány Napóleon.

(36) a. Chomskyt nehéz megérteni.

b. A Chomsky sajnos már elfogyott.

A (33a,b) mondatokban a tulajdonnév klasszikus használatával van dolgunk: a tulajdonnév azt a személyt (dolgot) azonosítja, akinek (amelynek) a tulajdonnév a neve. A filozófust elsősorban (sőt többnyire kizárólagosan) a tulajdonnévnek ez a használata érdekli. A (34a,b) mondatok a tulajdonnév nem referenciális használatát példázzák. A (34a)-ban a tulajdonnév határozatlan névelővel szerepel, ami kizárja a tulajdonnév vonatkozásának egyértelmű megállapítását. A (34b) mondat nyitva hagyja azt a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán valaki, akit Szamosközinek hívnak. A (35a,b) mondatokban a tulajdonnevek köznévvé váltak; a (35b) mondatban jelentésük metaforikus, és a mondat generikus olvasatú. A tulajdonnév metaforikus használata általában feltételezi a tulajdonnév köznevesülését. Más típusú problémával szembesülünk a (36a,b) mondatokban. A (36a)-ban a Chomsky tulajdonnévvel jelölt személy valamely produktumáról, viselkedéséről, beszédéről van szó, a (36b)-ben pedig Chomsky munkájáról (könyvéről). A nyelvészeti (strukturális) szemantikának elsősorban az a feladata, hogy a (35a,b) és a (36a,b) mondatok által felvetett problémákra keressen választ.

6.5.1. A tulajdonnevek logikai vizsgálata

Annak ellenére, hogy bennünket nem elsősorban a tulajdonnevek logikai vizsgálata érdekel, röviden mégis foglalkoznunk kell a tulajdonnevek vizsgálatában használt logikai módszerekkel, mivel azok nyelvészeti relevanciája nem tagadható.

Szögezzük le mindjárt az elején, hogy a logika felfogása szerint a tulajdonnevek ún. merev jelölők (rigid designator), ami azt jelenti, hogy vonatkozásuk nem változhat, tehát minden lehetséges világban azt az egyedet azonosítják, amelynek a tulajdonnév a neve. Például a Gottlob Frege tulajdonnév minden lehetséges világban arra filozófusra vonatkozik, akinek Gottlob Frege a neve. A tulajdonnévnek nincs jelentése, pontosabban jelentése kimerül referenciális funkciójában.

A tulajdonnevek természetesen különböző deskriptív jelentéselemeket is tartalmazhatnak, amelyek a névadás aktusában játszanak szerepet. Vannak például tipikus kutyanevek (pl. Betyár, Fickó, Csibi) és tipikus macskanevek (pl. Mirci, Cirmos, Kocur). Ugyanígy vannak tipikus férfi (pl. János, Ferenc, Péter) és tipikus női keresztnevek (pl. Mária, Erzsébet, Katalin). A családnév egyes esetekben elárulhatja a név viselőjének származását (pl. Esterházy, Széchenyi, Batthyány). Ezek azonban mind olyan információk, amelyek nem játszanak szerepet a tulajdonnév tulajdonképpeni funkciójában, amely egy adott egyed azonosításából áll:

(37) Katalin megbukott.

A (37) mondat megértéséhez elég, ha tudom, hogy a ’Katalin’ tulajdonnév kire vonatkozik.

A tulajdonnév vonatkozásának leírásához a logikai-filozófiai irodalomban lényegében kétféle módszert találunk. Az egyik módszer szerint a tulajdonnév jelentése azonos a vonatkozásával. A tulajdonnév a mondatban a megnevezett egyed helyett áll. Ez a felfogás azonban számtalan problémát vet fel. Tekintsük például az alábbi mondatokat:[131]

(38) Konfuciusz nem más, mint Kungce.

(39) Zsangszan azt hiszi, hogy Konfuciusz római szónok volt.

(40) Zsangszan azt hiszi, hogy Kungce római szónok volt.

(41) Zsangszan nem hiszi, hogy Konfuciusz Kungcével azonos.

(42) Zsangszan nem hiszi, hogy Konfuciusz Konfuciusszal azonos.

Ha (38) igaz, akkor Konfuciusznak és Kungcének ugyanaz a vonatkozása, tehát a fenti feltételezés szerint azonos a jelentésük. A kompozionalitási elv alapján ebből az következik, hogy a (39) és (40), valamint a (41) és a (42) mondatoknak azonosak az igazságfeltételei, ami nem lehet igaz. Intenzionális kontextusban (a hisz ige ilyen kontextust hoz létre) ugyanis lehetséges, hogy Zsangszan azt hiszi, hogy Konfuciusz római szónok volt, de azt nem, hogy Kungce római szónok volt. A két mondatnak csak akkor lehetnek azonosak az igazságfeltételei, ha Zsangszan azt is hiszi, hogy Konfuciusz azonos Kungcéval. A vonatkozás azonossága miatt ha Zsangszan nem hiszi, hogy Konfuciusz Kungcéval azonos, akkor azt is hinnie kellene, hogy Konfuciusz nem azonos önmagával, ami abszurdum. A (41) és (42) mondatoknak tehát szintén nem lehetnek azonosak az igazságfeltételei. Egy további probléma a következő: ha a tulajdonnév jelentését annak vonatkozásával azonosítjuk, akkor a (38) kijelentés azt állítja, hogy a Konfuciusz és Kungce nevekkel jelölt individuum azonos önmagával, így elvész a mondat informatív jellege. Arról, hogy a beszélő tulajdonképpen mit akar közölni a (38) kijelentéssel, nem lehet tehát számot adni egy vonatkozás alapú elméletben.

További problémákat vetnek fel a következő mondatok:

(43) a. Romulusz nem létezett.

b. Rémusz nem létezett.

Ha ez a két kijelentés igaz, akkor Romulusznak és Rémusznak nincs vonatkozása, következőleg a fenti hipotézis szerint nincs is jelentésük. A két értelmes kijelentés alanya jelentés nélküli elem, ami ismét a kompozicionalitás elvének mond ellent. Az a feltételezés tehát, hogy a jelentés a vonatkozással azonos, nem vezet helyes eredményhez.

A második módszer úgy kísérli meg ezeket a problémákat megoldani, hogy minden névnek megfeleltet egy PN (’N-nek lenni’) predikátumot. A tulajdonnév az ’a PN’ jellemzést kapja, amely kvantorként értelmeződik: ’létezik pontosan egy olyan P N, amelyre érvényes:…’. Ebben az esetben a tulajdonnév jelentésének kvantorelemzéséről beszélünk. Ennek alapján a (38) mondat így ábrázolható:

(44) ∃xyx′y′([PKonfuciusz (x′) ↔ x′= x] & [PKungce (y′) ↔ y′= y] & x = y)

A PN és a PN′ azonos vonatkozása nem implikálja a kettő szemantikai azonosságát. Ugyanígy ha egyiknek sincs vonatkozása, abból sem következhet, hogy a két predikátum jelentése azonos. Így tehát a (38) kijelentés igaz volta ellenére a (39) és a (40) kijelentés két különböző dolgot jelenthet. Ez a módszer azt is lehetővé teszi, hogy bizonyos feltételek mellett a (39) kijelentés igaz voltából a (40) kijelentés igaz voltára következtessünk. Ez akkor lehetséges, ha a (39) kijelentés az alábbi reprezentációt kapja:

(45) ∃xx′([PKonfuciusz ( x′) ↔ x′= x] & [Zsangszan hiszi: x római szónok volt]

Ez az ún. dereolvasat (l. részletesebben a 11.2.3. pontot).[132] A kvantorelemzés, mint látjuk, meg tudja oldani azokat a problémákat, amelyekbe a vonatkozás alapú elmélet felvet. A kvantorelemezés sem old meg azonban a tulajdonnév jelentésével kapcsolatos minden problémát, a módszer további részletezésétől azonban eltekintünk.[133]

A tulajdonnevek logikai vizsgálata lényegében a tulajdonnév vonatkozása körüli problémákra korlátozódik. Az egyik probléma a tulajdonnév referenciális funkciója pontos jellemzésének a kérdése, amelyről most volt szó. A másik azoknak a kijelentéseknek a vizsgálata, amelyekben a vonatkozás a tulajdonnévnek nem elsődleges funkciója. Ezek közül két tipikus példát említünk.

(46) a. Péternek hívnak.

b. Bemutatom Önnek Király Bélát.

(47) a. Péternek foglak hívni.

b. A Tamás névre keresztellek.

A (46a,b) mondatokban az egyed és a név között már meglévő konvencionális kapcsolatról tájékoztatom a beszélgetőpartneremet, ezt a típust didaktikusnominációnak szokás nevezni. A (47a,b) mondatok performatív megnyilatkozások, velük vezetjük be a név és az egyed közötti konvencionális kapcsolatot. A (47a,b) megnyilatkozások a performatívnomináció példái. A (46a,b), ill. a (47a,b) megnyilatkozások elhangzása után a szóban forgó tulajdonnevek már használhatók merev jelölőkként. A ’merev jelölő’ azt jelenti, hogy minden lehetséges világban ugyanazt az egyedet azonosítja.

6.5.2. A tulajdonnevek jelentése általános szemantikai szempontból

A strukturális szemantika felfogása szerint a tulajdonnév és annak hordozója között konvencionális kapcsolat áll fenn, amely lehetővé teszi az egyszerű hivatkozást. Ugyanakkor ennek a kapcsolatnak a révén használhatjuk a tulajdonnevet arra is, hogy vele a tulajdonnév hordozójának tulajdonságaira utaljunk.

A strukturális szemantikát nem a tulajdonnevek vonatkozásának kérdése érdekli elsősorban, hanem a tulajdonnevek köznevesülésének problémája, és azoknak a funkcióknak a jellemzése, amelyeket a tulajdonnév a különböző nyelvi kontextusokban betölthet.

Először két olyan esetet mutatunk be, amikor a tulajdonnév deskriptív és nem referenciális jelentésű. Az egyik példasorban történelmi nevek, a másikban családi vagy baráti körben használt nevek szerepelnek.

(48) a. Ő nem lehetett sem Bartók, sem Kodály.

b. Egy Bartók vagy egy Kodály nem születik gyakran.

(49) a. Ő egész életében Öcsi marad.

b. Ez megint Anna. (= ’Ez nagyon jellemző Annára’)

A történelmi nevekhez (ismert személyiségek nevéhez) ismereteink alapján rendelünk hozzá különféle ismérveket. A releváns háttérismeret elvileg az egész kulturális közösség számára hozzáférhető. Bartókról és Kodályról tudjuk, hogy zseniális zeneszerzők voltak, és nem mindenki lehet olyan zseniális zeneszerző, mint ők. A (48a,b) típusú mondatokat szokásosan csak történelmi nevek esetében tudjuk értelmezni. Vö.:

(50) a. ??Ő nem lehetett sem Molnár, sem Szabó.

b. ??Egy Molnár vagy egy Szabó nem születik gyakran.

Mivel sem Molnár, sem pedig Szabó nem történelmi név, megfelelő háttérismeret nélkül az (50a,b) mondatok értelmezhetetlenek. Az (50a) mondat könnyen értelmezhető, ha ismerjük Molnár és Szabó hétköznapi tulajdonságait. Tegyük fel, hogy az ismeretlen látogató barna hajú volt, Molnár és Szabó pedig szőkék. Ilyen kontextusban az (50a) mondat tökéletes. Az (50b) mondat pedig családi büszkeség kifejezéseként mindennapos. De ebben az esetben is ismernünk kell a Molnár, ill. a Szabó családot.

A (49a,b) mondatok közül az (49a) mondat értelmezhető könnyebben. Az Öcsi név a fiatalabb fiútestvér neve, és ez a név gyakran – családi körben – az illető neve marad élete végéig (l. pl. az Öcsi bácsi megszólítást). Az (49b) mondatban Anna megszokott viselkedésére utalunk, hogy pontosan miről van szó, azt csak azok tudhatják, akik Annát közelről ismerik.

A történelmi nevek és a családban használt nevek közötti különbség a következő mondatok értelmezésében is megnyilvánul.

(51) a. János azt sajnálja, hogy ő nem Csontváry/Bartók/Don Juan/Rothschild.

b. János azt sajnálja, hogy ő nem Péter.

Az (51a) mondatban János természetesen azt sajnálja, hogy nem rendelkezik a mellékmondatban említett személyek tulajdonságaival: hogy nem olyan jó festő, mint Csontváry, vagy nem olyan képeket fest, mint Csontváry; hogy nem olyan zseniális zeneszerző, mint Bartók; hogy nincs olyan sikere a hölgyek körében, mint Don Juannak; hogy nem olyan gazdag, mint Rothschild. Az (51a)-ban szereplő tulajdonnevek köznevesültek, ami azzal is igazolható, hogy a határozatlan névelőt is megengedik. Az (51b) mondat háttérismeret nélkül így nem értelmezhető, viszont kézenfekvő az az értelmezés, mely szerint, János azt sajnálja, hogy ő nincs Péter helyében, nem rendelkezik Péter bizonyos releváns tulajdonságaival (pl. nincs olyan csinos felesége, nincs olyan sok pénze, nincs olyan jó munkahelye stb.). Ez utóbbi értelmezés viszont szinte kizárt az (51a) mondat esetében.

Az értelmezés különbsége két különböző típusú ismerettel függ össze. Az egyik típusú ismeret a tanulmányaink alapján szerzett ismeret (knowledge by description), a másik a tapasztalataink által szerzett ismeret (knowledge by acquaintance). A második eset feltételezi azt, hogy a tulajdonnév jelöltjét személyesen ismerjük. Mindebből az következik, hogy a tulajdonnevek deskriptív értelmezése konceptuális szinten történik, ahol döntő szerephez jutnak a tulajdonnév hordozójával asszociált mindennapi ismeretek.[134]

A tulajdonnévnek nem tulajdonnévként történő értelmezésére példák az alábbi mondatok is.

(52) a. István nagyon jó ezen a képen.

b. István magas.

c. István szerepel a telefonkönyvben.

d. István a sarkon parkol.

e. Istvánt nehéz megérteni.

Az (52a) mondatot úgy értjük, hogy ’István ábrázolása jó ezen a képen’, az (52b)-t úgy, hogy ’István teste magas’, az (52c)-t úgy, hogy ’István neve szerepel a telefonkönyvben’, az (52d)-t úgy, hogy ’István autója a sarkon parkol’, és végül az (52e)-t úgy, hogy ’István viselkedését/beszédét (esetleg műveit) nehéz megérteni’. A különböző értelmezések alapja az alábbi kognitív elv:

(53) Bizonyos részek bizonyos jellemzői az egészet jellemezhetik.

Az (53) elv alapján nemcsak a test része az István tulajdonnév által jelölt személynek, hanem a fényképe vagy az autója is. A vonatkozás csak annyiban változik, hogy az illető személy valamilyen értelemben vett része van fókuszban. Az, hogy minden esetben a tulajdonnév által jelölt személy központi része az értelmezésnek, azzal bizonyítható, hogy az anafora csak a személyre és nem annak valamilyen részére van tekintettel. Ez egyértelműen kiderül az alábbi francia példákból:[135]

(54) a. Georges Sand est sur l’étagère de gauche et elle est très facile à lire.

’Georges Sand a baloldali polcon van és könnyen olvasható.’

b. *Georges Sand est sur l’étagègre de gauche et il est/ils sont facile(s) à lire.

Az (54a) mondatban Georges Sand francia írónő könyvéről van szó, a könyv hímnemű, az il/ils hímnemű névmás használata azonban grammatikailag helytelen mondatot eredményez (vö. (54b)-t). Az (54a) mondatban a nőnemű elle névmás szerepel.

Az (53) elv működését figyelhetjük meg az alábbi példákon is:

(55) a. Dávid pislogott.

b. Dávid köhögött.

c. Dávid almát hámozott.

d. Dávid nagyot rúgott.

A fenti mondatokban a Dávid tulajdonnévvel jelölt személy vesz részt az eseményben, de az eseményben testének különböző részei aktiválódnak. A predikátumok különböző ún. aktív zónákat választhatnak ki vagy határozhatnak meg. Ilyenkor általában ezek az aktív zónák a predikátum szótári jellemzésének részét képezik. Például: pislog: ’szemhéját mozgatja’; rúg: ’lábával lökést ad vminek/vkinek’.

A fenti példák csak ízelítőt adhattak abból a rendkívül gazdag jelenségcsoportból, amelyet a tulajdonnevek szemantikájának nevezünk.

A következőkben rátérünk a képzett főnevek, valamint a főnévi összetételek szemantikájának tárgyalására. Természetesen ebben az esetben sem törekedhetünk teljességre. A főnévképzésből a deverbális főnevek vizsgálatára szorítkozunk, mivel ezek szemantikailag (és szintaktikailag) sok érdekes problémát vetnek fel.

6.6. Az -ás/-és képzős deverbális főnevek

Az -ás/-és képzős deverbális főnevek esetében az alapvető kérdés az, hogy milyen esetben örökli a főnév (részben vagy egészben) az alapige argumentumszerkezetét (vonzatkeretét), illetőleg az alapige eseményszerkezetét. Az eseményszerkezetről részletesen lesz szó a 10. fejezetben. Itt most csak annyit jegyzünk meg, hogy az ige eseményszerkezete az ige által jelölt esemény – elemi eseményekből és azok egymáshoz való időbeli viszonyaiból álló – szerkezete. Az elemi esemény lehet állapot, vagy lehet pillanatnyi esemény, ill. (tartós) folyamat. A főnév abban az esetben örökli egyértelműen a bázisige argumentumszerkezetét, ha megköveteli az argumentum kifejezését. Például:

(56) a. *a felmerülés

b. a kétségek felmerülése

(57) a. *a megoperálás

b. a beteg megoperálása

A ilyen főnevek egyben öröklik a bázisige eseményszerkezetét is. Az eseményszerkezet meglétét aspektuális igék (kezd, abbahagy, befejez, történik, tart stb.) vagy időhatározók segítségével bizonyíthatjuk:

(58) a. A beteg megoperálása megtörtént.

b. A beteg megoperálása három óráig tartott.

Az argumentum- és eseményszerkezettel rendelkező deverbális főneveket nevezzük ’komplexeseményjelentésűfőneveknek.[136] Ilyen főnév például az említetteken kívül az elhangzás, ráébredés, megdöntés, összehívás, túlértékelés, kiosztás, visszaküldés.

Eseményszerkezete azonban olyan deverbális főnévnek is lehet, amely nem örökli vagy nem feltétlenül örökli a bázisige argumentumszerkezetét, például kertészkedés, mosakodás, tisztálkodás, ábrándozás, vezetés.

(59) a. A kertészkedés a kedvenc időtöltésem.

b. Kertészkedés közben érzem magam a legjobban.

A (59a,b) mondatok tanúsága szerint a kertészkedés főnévnek nincs argumentumszerkezete, mivel kötelezően nem jelenik meg környezetében semmiféle argumentum, ugyanakkor viszont van eseményszerkezete, mivel megengedi az időtöltés predikatív főnevet és a közben névutót. Az olyan deverbális főnevet, amelynek nincs argumentumszerkezete, de van eseményszerkezete, ’egyszerűeseményjelentésűfőnévnek nevezzük. Az ’egyszerű esemény’ jelentésű főnév nem feltétlenül deverbális: villám, vihar, zaj, perpatvar, járvány, betegség, láz stb. És természetesen vannak nem deverbális, argumentumszerkezettel rendelkező főnevek is: nagyszülő, unokahúg, perem, oldal, átfogó, befogó, tükörkép, másolat, születésnap, évforduló.

Sokszor ugyanannak a deverbális főnévnek ’komplex esemény’ és ’egyszerű esemény’ jelentése is van. Például:

(60) Az oroszlán simogatása veszélyes volt.

Ebben a mondatban az oroszlán értelmezhető simogatóként és simogatottként is.

Ez a kétértelműség abból adódik, hogy a simogatás lehet ’komplex esemény’ és ’egyszerű esemény’ jelentésű főnév is. Az előbbi használatában van argumentumszerkezete, és az oroszlán kötelezően a tárgyi argumentuma. Az utóbbi használatában nincs argumentumszerkezete, az oroszlánt szemantikailag a szerkezet alanyaként értelmezzük. A nem igekötős igéből képzett -ás/-és képzős főnevek között gyakori a fent bemutatott kétértelműség: olvasás, ballagás, rohanás, dörgés, kongás, mozgás, rúgás, hegedülés, vívás.

A két említett jelentésen kívül az -ás/-és képzős deverbális főnév lehet ’nem esemény’ jelentésű is. Ezt a jelentést gyakran ’eredményjelentésnek nevezik annak ellenére, hogy az ’eredmény’ jelentés csak egyike a lehetséges jelentéseknek. A tulajdonképpeni ’eredmény’ jelentést olyan tárgyas bázisige esetén kapjuk, amelynek tárgyi vonzata eredménytárgy: írás, aláírás, fordítás, felfedezés, alkotás. A nem ’esemény’ jelentésű deverbális főnév azonban nem mindig ’eredmény’ jelentésű: szigetelés, csomagolás, kárpitozás, rugózás, ahol az ’eszköz’ értelmezés a preferált értelmezés:

(61) a. A szék kárpitozása műanyagból készült.

b. Az áru csomagolása nem volt tökéletes.

Sokszor ugyanannak a deverbális főnévnek van ’komplex esemény’, ’egyszerű esemény’ és ’eredmény’ jelentése:

(62) a. A szerződésnek az elnök által való aláírása ünnepélyes külsőségek között történik.[137]

b. Az elnök ezt a tollat csak aláírásra használja.

c. Az elnök aláírása teljesen elmosódott.

A (62a) mondatban az aláírás főnév ’komplex esemény’ jelentésű, a (62b) mondatban ’egyszerű esemény’ jelentésű, a (62c) mondatban ’eredmény’ jelentésű.

Ami az igetípusok és a nominalizált alakzatok viszonyát illeti, az alábbi szabályszerűségeket érdemes megemlíteni.

(a) Az igének nincs argumentumszerkezete: villámlik, havazik, fagy, virrad stb. Ide főleg az ún. meteorológiai igék tartoznak. Ezekből az igékből abban az esetben képezhető -ás/-és képzős főnév, ha a lexikonban nincs azonos jelentésű létező szó. Tehát van villámlás, havazás, olvadás, de nincs pirkadás, virradás, hajnalodás, mert van pirkadat, virradat, hajnal. A deverbális főnévnek nincs argumentumszerkezete, ilyet a bázisigétől nem is örökölhet.

(b) Az ágens vagy patiens alanyú tárgyatlan igék általában szabadon nominalizálhatók:

(63) a. Jánosnak a tegnapi ebéd után való kiabálása/nevetgélése/munkálkodása

b. János megbetegedése/felépülése/betegeskedése

(c) Az ágens alanyú és patiens tárgyú igékből termékenyen képezhető deverbális főnév:

(64) a. a rágcsálók elpusztítása

b. a levél megírása

A befejezett szemléletű (általában igekötős) igéből képzett -ás/-és képzős deverbális főnév általában ’komplex esemény’ jelentésű, míg a megfelelő folyamatos szemléletű (igekötő nélküli) igéből képzett főnév lehet ’komplex esemény’, ’egyszerű esemény’ és ’eredmény’ jelentésű.

(65) a. A rágcsálók elpusztítása három hetet vett igénybe.

b. A rágcsálók pusztítására hamarosan sor kerül.

c. Egyetlen öröme a pusztítás.

d. Vajon milyen mértékű a pusztítás?

A (65a,b) komplex eseményt, a (65c) egyszerű eseményt, a (65d) pedig eredményt jelöl.

A többi igetípushoz tartozó igéből már nem képezhetünk ilyen rendszerességgel deverbális főnevet. Az állapotigék esetében gyakran találunk más képzővel létrejött lexikalizálódott alakulatokat: szeretet, gyűlölet, tisztelet, félelem. Ezek közül egyik-másik lehet ’komplex esemény’ jelentésű. A szeretet főnév például ’komplex esemény’ jelentésű is lehet az alábbi szerkezetekben:

(66) a. a főnök feltétel nélküli szeretete

b. a hűtlen férjnek a félrelépése után való megbocsátó szeretete

A ’komplex esemény’ jelentés esetében a főnök, ill. a hűtlen férj a szeretet tárgya.

Az irányultságot kifejező predikátumok is általában könnyen nominalizálhatók, az igekötős változatok itt is ’komplex esemény’ jelentésűek:

(67) a. János Debrecenbe kerülése mindenkit meglepett.

b. János Debrecenből való elkerülése mindenkit meglepett.

A ’komplex esemény’ jelentés tehát az igejelentés és az ige argumentumszerkezetének ismeretében alapvetően megjósolható.

6.7. Az -ó/-ő képzős deverbális főnevek

Az -ó/-ő képzős deverbális főnevek termékeny módon négyféle jelentésben jelentkeznek:[138]

(68) a. sportoló, író, könyvelő

b. ásó, véső, evező

c. lottózó, söröző, falatozó

d. találkozó, vetélkedő, esküvő

Ezek a főnevek négy fő kategóriába sorolhatók attól függően, hogy jelentésük hogyan viszonyul a képzés bemenetéül szolgáló ige jelentéséhez. A (68a) a cselekvőt, a (68b) az eszközt, a (68c) a helyszínt, végül a (68d) az eseményt jelöli. Ezek közül az utolsó típus nem termékeny képzés eredménye.

Az első típusban (amikor a képzett főnév a cselekvőt jelöli) elsődlegesen a cselekvések eseti végrehajtójáról van szó és csak másodlagosan foglalkozásnévről. A foglalkozásnév az eseti cselekvőt jelölő főnévből intézményesülés révén jön létre. A bázisige lehet tárgyas vagy tárgyatlan ige.

(69) a. ennek az ügynek a felügyelője → felügyelő

b. ennek a levélnek az írója → író

c. gyerekeinek a szurkolója → szurkoló

A foglalkozásnév mindig speciálisabb jelentésű, mint az eseti végrehajtót jelentő cselekvőnév.

A tárgyatlan igéből képzett főnevek a képzés eredményeképpen elveszítik a bázisige argumentumszerkezetét. A bázisige alanyi argumentumának maga a képzett főnév jelentése felel meg. A főnév környezetében argumentum nem jelenhet meg.

Igekötős igékből képzett cselekvőnév általában csak a cselekvés eseti végrehajtóját jelölheti: vminek a kiagyalója, vminek a felrobbantója, vminek a felaprítója, kiabáló. Tárgyatlan bázisige esetében az alanyi argumentumot a képzett főnév képviseli: kiabáló–aki kiabál. Tárgyas bázisige esetében a tárgyi argumentum birtokos funkciót kap, ennek az argumentumnak általában kötelező megjelennie:

(70) a. *a kiagyaló

b. az ördögi terv kiagyalója

(71) a. *a felrobbantó

b. a viadukt felrobbantója

A cselekvés eszközét jelölő főnevet termékeny módon csak tárgyas igéből képezhetünk. Tehát míg a (72a) alatti főnevek egyedi képzés eredményeinek tekintendők, a (72b) alattiak termékeny képzés révén jöttek létre.

(72) a. evező, kereplő, törölköző

b. ásó, véső, fúró

A ’eszközt’ jelentő fakultatív argumentumot tartalmazó tárgyas igéből képzett főnév jelentése a cselekvés eszköz-argumentumának feleltethető meg: vki ás vmit vmivel, vki vés vmit vmivel, vki fúr vmit vmivel. A főnévben a cselekvés tipikus eszköze fejeződik ki. Ezek a főnevek is lehetnek komplex esemény jelentésűek.

(73) a. ??a keverő

b. a massza keverője

A (73b)-ben a massza a keverő tárgyi argumentuma.

A cselekvés helyét jelentő főnevek (lottózó, söröző, napozó, fertőtlenítő, vizsgáló) ugyan nyitott osztályt alkotnak, mégsem lehet őket előre jelezhető módon képezni. Szabályalapú képzés helyett itt valószínűleg inkább analógiás képzésről van szó. Az ebbe a csoportba tartozó képzett főnevek elvesztik a bázisige argumentumszerkezetét. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy a birtokos megjelenése a képzett főnév mellett nem jelent feltétlenül argumentum–predikátum viszonyt:

(74) a. a terhes nők vizsgálója

b. az osztályvezető főorvos vizsgálója

Amíg a (74a) még értelmezhető úgy, hogy ’az a hely, ahol a terhes nőket vizsgálják’, vagyis a ’terhes nők’ lehetne tárgyi argumentum, de hogy mégsem az, azt az bizonyítja, hogy ez az értelmezés felülbírálható. A (74b) nyilván azt a helyet jelenti, ahol az osztályvezető főorvos szokta a betegeket vizsgálni.

Szemantikailag tehát az -ó/-ő képzős főnevek közül a személyt, ill. az eszközt jelentők a termékenyek.

6.8. A főnévi szóösszetételek[139]

A főnévi összetételek szemantikai vizsgálatakor a termékeny esetekre szorítkozunk, tehát azokra az esetekre, amikor az összetétel jelentése előre jelezhető. Ezek közé tartoznak azok a deverbális alaptagú főnévi összetételek, amelyekben az előtag valamilyen értelemben a deverbális főnév valamelyik argumentumát köti le. Szemantikailag termékeny azonban néhány főnév + főnév és főnév + melléknév típusú összetétel is.

6.8.1. A deverbális alaptagú főnévi összetételek

Az igéből -ás/-és képzővel képzett főnév bizonyos feltételek mellett, mint azt a 6.6. pontban láttuk, örökölheti a bázisige argumentumszerkezetét. Ilyen esetben valamilyen értelemben az összetételi előtag kielégítheti az alaptag valamelyik argumentumát. Az előtag azonban több okból nem lehet szintaktikai funkciójú argumentum.

  1. (a) Az előtag szintaktikailag nem aktív, nem lehet utalni rá és nem módosítható, márpedig szintaktikai szerkezetben egy vonzatot képviselő elem szabadon módosítható, ellátható determinánssal és egy ilyen elemre vissza lehet utalni. L. a (75a,b,c) példákat.

  2. (b) Ha egy deverbális alaptagú szóösszetétel előtagja alanyi vagy tárgyi vonzata lenne az alaptagnak, akkor ezeknek a vonzatoknak nem összetételi előtagként is elő kellene fordulniuk. Márpedig a deverbális főnév mellett lehetséges a birtokos és az obliquusi vonzat, de nem lehetséges sem az alanyi, sem pedig a tárgyi vonzat. L. a (76a,b,c,d) példákat.

  3. (c) Egy szintaktikai vonzat lekötése nem jelentheti azt, hogy a régens (jelen esetben a deverbális főnév) elveszíti komplex esemény jelentését. Márpedig az összetételeknek az egyszerű eseményekre jellemző tulajdonságaik vannak, például általában többesíthetők (favágásai, tévénézései, házépítései) és nem használhatók a való elemmel (*János ebéd után való favágása), ami kizárja a szintaktikai értelemben vett argumentum–predikátum viszonyt az elő- és az utótag között. L. a (77a,b) példákat.

(75) a. *A levélírás elég sokáig tartott, de most már postára is adtam (azt = a levelet).

b. *Az érdekes újságolvasás (= az érdekes újság olvasása) az egész estémet igénybe vette.

c. A szép levél olvasása Péternek nagy örömöt okozott. Felesége is többször elolvasta (azt).

(76) a. A könyv olvasása nagy örömöt okoz.

b. A férfi megoperálása nem volt egyszerű.

c. *A könyvet olvasás nagy örömöt okoz.

d. *A diákok sikeresen szereplésnek örülök.

(77) a. János favágásból él.[140]

b. Ez volt a hét favágása.

A (75a) azt mutatja, hogy előtagra nem utalhatunk vissza, a (75b) pedig azt, hogy előtag nem módosítható. Az (76a)-ban a ’könyv’ és az ’olvasás’ között birtokviszonyt látunk, s ugyanez vonatkozik a (76b) példában a ’férfi’ és a ’megoperálás’ közötti viszonyra. A (76c)-ből és a (76d)-ből látható, hogy a deverbális főnév mellett nem állhat tárgyi, ill. alanyi vonzat. Végül a (77a,b) egyértelműen jelzi, hogy a ’favágás’ nem ’komplex esemény’ jelentésű, tehát elemei között nem állhat fenn szintaktikai viszony.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a favágás azt jelenti, hogy a fát vágjuk, mint ahogy a gyermeksírás is azt jelenti, hogy a gyermek sír. Láttuk, hogy a favágásban a fa nem lehet szintaktikai értelemben vett tárgyi argumentuma a vágásnak, mint ahogy a gyermeksírásban sem lehet a gyermek szintaktikai értelemben vett alanyi argumentuma a sírásnak. A szemantikai viszonyok viszont egyértelműek. Ezért szintaktikai argumentumok helyett szemantikai argumentumokról fogunk beszélni, és azt fogjuk mondani, hogy a favágás összetett szóban az előtag téma szerepű szemantikai argumentuma az utótagnak, a gyermeksírás összetett szóban pedig az előtag aktor (nem tipikus ágens) szerepű szemantikai argumentuma az utótagnak.[141] A szemantikai argumentumviszonynak köszönhetően ezekben az esetekben az összetett szó jelentése kompozicionális és előre jelezhető.

Nézzük meg most, hogy milyen típusú előtagok esetében beszélhetünk szemantikai argumentumról.

(a) Az előtag téma vagy aktor szerepű, a szintaktikai alanynak megfelelő szemantikai argumentum. A deverbális utótag bázisa tárgyatlan ige. Például:

(78) a. gyermeksírás, gyermeknevetés

b. libagágogás, kutyaugatás, macskanyávogás, légyzümmögés

c. hóesés, ködszitálás, napsütés, földrengés

d. rózsanyílás, orgonavirágzás, gyümölcsérés, lombhullás

e. harangzúgás, motorzúgás

Mindezekben az esetekben az összetett szó visszavezethető olyan mondatra, amelyben az előtagnak megfelelő szó alanyként jelenik meg.

(79) a. gyermeknevetés – a gyermek nevetése – a gyermek nevet

b. kutyaugatás – a kutya ugatása – a kutya ugat

c. ködszitálás – a köd szitálása – a köd szitál

d. orgonavirágzás – az orgona virágzása – az orgona virágzik

e. harangzúgás – a harang zúgása – a harang zúg

Az (78a–e) összetett szavak ’esemény’ jelentésűek: a gyermeknevetés/ kutyaugatás/ ködszitálás/orgonavirágzás/harangzúgás kezdődhet, tarthat és befejeződhet. Nem ’esemény’ jelentésűek ezzel szemben az alábbi összetett szavak:

(80) darázscsípés, kutyaharapás, macskakarmolás, kígyómarás

A darázscsípés nem az egy darázs csíp szerkezettel van korrelatív viszonyban, hanem a megcsíp vkit a darázs szerkezettel. Hasonlóképpen megharap vkit a kutya, megmar vkit a kígyó, megkarmol vkit a macska. Itt tehát perfektív igekötővel ellátott igei szerkezettel van kapcsolatban az összetétel. A perfektív igekötőnek köszönhető a (80) alatti összetett szavak ’eredmény’ jelentésűek: a darázscsípés nem kezdődhet, nem tarthat és nem fejeződhet be, de a ’megcsíp’-nek lehet eredménye. Ezekben az esetekben is aktor szerepű szemantikai argumentum az összetett szó előtagja.

(b) Az előtag téma, patiens vagy eredmény jelentésű, a szintaktikai tárgynak megfelelő szemantikai argumentum. A deverbális utótag bázisa tárgyas ige. Például:

(81) a. levélírás, újságolvasás, labdadobás, ebédfőzés

b. kormányátalakítás, fakitermelés, csontátültetés, árleszállítás

Az (81a) példákban a deverbális alaptagot igekötőtlen igéből, az (81b) példákban igekötős igékből képeztük. Az alanyi argumentumnak megfelelő szemantikai argumentum ilyen összetételben nem szerepelhet. Az alanyi argumentum birtokosként azonban megjelenhet: a kormány árleszállítása, Péter levélírása.

A tárgyas, ill. tárgyatlan igéből képzett alaptag közötti szemantikai különbség világosan kitűnik az alábbi példákból.

(82) a. árcsökkenés, árdrágulás, árkiegyenlítődés

b. árcsökkentés, árdrágítás, árkiegyenlítés

Az (82a) példákban az előtagot természetszerűleg alanyi argumentumnak megfelelő szemantikai argumentumként értelmezzük, az (82b) példákban pedig tárgyi argumentumnak megfelelő szemantikai argumentumként.

Mindkét tárgyalt esetben az összetett szó jelentése levezethető az összetett szóban meglévő szintaktikai és szemantikai viszonyok és az összetételi tagok jelentésének ismeretében.

6.8.2. A nem deverbális fejű főnévi összetételek

A főnév + főnév összetételi minta morfotaktikailag termékeny, ami azt jelenti, hogy a minta alapján új összetétel képezhető: adókártya, árvadász, atomsorompó, bankautomata, drótposta, határdugó, olajezredes, sikerdíj, távmunka, ufómese stb. Ezeknek az összetett szavaknak a jelentése azonban általában nem jelezhető előre, az összetételi minta tehát szemantikailag nem tekinthető minden esetben termékenynek.[142] Az alábbiakban néhány olyan esetet mutatunk be, ahol a főnév + főnév összetételi minta szemantikailag is termékenynek tekinthető.[143]

  1. (a) Ha az N1 + N2 típusú összetétel előtagja anyagnév, az utótag pedig artefaktum jelentésű, akkor az összetett szó jelentése: az N2 az N1-ből készült. Például: favilla, rézfazék, bádogfedél, ezüstóra, betonelem, üvegkalitka.

  2. (b) Ha az N1 + N2 típusú összetétel előtagja konkrét főnév és N2 tárolóhely, akkor az összetett szó jelentése: az N2 arra szolgál, hogy benne N1-et tartsanak. Például: jégverem, víztározó, nyúlketrec, disznóól, lóistálló, fegyverraktár.

  3. (c) Ha ugyanilyen szerkezetű összetétel esetében N1 konkrét főnév és N2 halmazt jelöl, akkor az összetett szó jelentése: az N2 N1-ekből álló halmaz. Például: lánycsapat, gyermeksereg, juhnyáj, villasor, kőkupac, homokdomb.

  4. (d) Amikor az N1 + N2 típusú összetett szóban N1 és N2 konkrét főnév, és N2 lexikailag ’vminek a része’-ként jellemezhető, akkor az összetett szó jelentése: az N2 az N1 része. Például: konyhaablak, garázsajtó, háztető, nadrágzseb, autókormány, biciklikerék, inggallér.

  5. (e) Amikor N1 anyagnév és N2 vminek az alakja, akkor az összetett szó jelentése: az N1-ből álló N2 alakú képződmény. Például ha N1 folyadék neve és N2 csepp, akkor az összetett szó jelentése: az N1-ből egy csepp. Például: borcsepp, vízcsepp, esőcsepp, olajcsepp, izzadságcsepp. Hasonlóképpen ha N1 porszerű anyag és N2 felhő, akkor az összetett szó jelentése: N1-ből képződött felhő. Például: porfelhő, homokfelhő, füstfelhő, atomfelhő.

A melléknév + főnév típusú összetétel sohasem lehet szemantikailag termékeny. Ennek oka egyszerű: ez az összetételi típus szabad szószerkezetnek felel meg, az összetett szó és a szabad szószerkezet csak abban az esetben különböztethető meg egymástól, ha az előbbi lexikalizálódott. Ez általában is áll: ha egy nyelvben az X + Y szabad szószerkezet meg összetett szó is lehet, akkor az X + Y csak abban az esetben tekinthető összetételnek, ha előre nem jelezhető jelentéselemeket vett fel, ha jelentése nem kompozicionális.

Szemantikailag termékeny összetételekkel néhány más típusú összetételi minta esetében is találkozhatunk. A főnév + melléknév összetételi típus esetében szemantikailag termékeny az összetétel, ha az előtag konkrét főnév, az utótag pedig színnév. Ebben az esetben az összetett szó jelentése: a színnév által jelölt szín olyan, mint az előtag színe. Például: aranysárga, bazaltszürke, tengerzöld, hollófekete, fűzöld, rézvörös.

A nem deverbális alaptagú összetételi minták szemantikai termékenysége láthatóan eléggé korlátozott.

6.9. Összefoglalás

A főnév a legtágabb értelemben valamilyen entitást jelöl. A főnév hagyományos meghatározása szerint a főnevek kategóriája a szavaknak az az osztálya, amely személyt, élőlényt, helyet vagy dolgot jelent. Ez a meghatározás azonban többek között azért nem adekvát, mert nem fedi az ásás, olvasás, megoperálás, felszólalás típusú deverbális főneveket, amelyek cselekvést jelölnek. Az azonban fennáll, hogy ha egy szó személyt, élőlényt, helyet vagy dolgot jelöl, akkor főnév. A főnév kategóriája formai tulajdonságok alapján egyértelműen meghatározható. Így például a főnév melléknévvel módosítható, határozószóval azonban nem; a főnév lehet határozott vagy határozatlan, specifikus vagy nem specifikus, ami sem a melléknév, sem pedig az ige esetében nem lehetséges; esetragokat csak főnév vagy főnévként használt melléknév, ill. főnevet helyettesítő névmás kaphat.

A főnév alosztályai közül hármat érdemes szemantikailag közelebbről szemügyre venni: a megszámlálható köznevek, az anyagnevek és a tulajdonnevek osztályát.

A megszámlálható köznevekkel kapcsolatban a specifikusság és a határozottság kategóriáit, a generikus és egyedi olvasat problémáját és az élő–élettelen oppozíciót vizsgáltuk meg.

A specifikusság és a határozottság két egymással összefüggő kategória. A határozott főnévi szerkezet csak specifikus lehet, a határozatlan viszont lehet specifikus is, meg nem specifikus is. A generikus olvasat is kifejezhető mind specifikus, mind pedig nem specifikus jelentésű főnévi szerkezettel. A specifikusság a határozottságnál szorosabban kapcsolódik a grammatikához. A határozottság a specifikusággal szemben összefügg a mondat téma–réma tagolásával: az ismert információt általában határozott, az új információt határozatlan főnévi szerkezettel fejezzük ki. Ezenkívül a határozottság a mondat igéjének (predikátumának) lexikai jellemzésétől is függ, a specifikusság viszont ezt csak ritkán teszi.

A generikus olvasat problémáját éppen csak hogy érintettük. A főnévi szerkezetek egy részének lehet mind egyedi, mind pedig generikus olvasata. Az utóbbi esetében a főnév gyakran fajtát jelöl. A generikus olvasat lehetőségét ezért fajtajelölő predikátumok segítségével tesztelhetjük (pl. kihalt, elterjedt, ritka, szapora).

Az élő–élettelen oppozíció a magyarban bináris: egyes igék (pl. eszik, táplálkozik, iszik, lélegzik) élő, mások (pl. világít, fénylik, hullik, esik, törik) élettelen alanyt kívánnak. Vannak azonban olyan nyelvek is, amelyekben hármas felosztást találunk: az ember élőbb az állatnál, tehát ember:állat:élettelen. Tipológiai megfigyelések azt mutatják, hogy az élő–élettelen kategória hierarchiát alkot, amelyben az 1. vagy a 2. személy élőbb a 3. személynél, a 3. személy élőbb az ’ember’ általános kategóriájánál, és az ember élőbb az állatnál. Ez a hierarchia több nyelvben (így pl. a krí indián nyelvben) a morfok mondatbeli sorrendjét is meghatározza. Azt is láttuk, hogy az élő-élettelen kategória nem feltétlenül felel meg a biológiai értelemben vett élő–élettelen kategóriáknak.

Az anyagnév a megszámlálható köznévtől, az egyedi névtől többek között abban különbözik, hogy nem többesíthető. Ez azonban nemcsak az anyagnevek tulajdonsága, hanem a gyűjtőneveké is. Ezenkívül az elvont főnevek körében is megtaláljuk az egyedi név–anyagnév oppozíciónak megfelelő oppozíciót: egyedi név az ügy, szám, erény, igazság, nem egyedi név a tudás, álmatlanság, szerencse, gyász. Az anyagnevek szemantikai elemzése több problémát vet fel. Ezek közül az egyik azzal függ össze, hogy hogyan lehet szemantikailag az anyagnév predikatív és nem predikatív használatát közös nevezőre hozni. Ennek a problémának a megoldására az irodalomban háromféle módszert találunk: a duális módszert, az individuum- és a predikátum-módszert. Megállapítottuk, hogy a három módszer közül az individuum-módszer tűnik legadekvátabbnak. Az anyagnevek referenciális tulajdonságaival kapcsolatban megemlítettük, hogy az anyagnév kumulatív referenciájú.

A tulajonnevek vizsgálhatók filozófiai/logikai és nyelvészeti szempontból. A tulajdonnév vonatkozásának problémája tipikusan filozófiai–logikai kérdés. Láttuk, hogy az a feltevés, mely szerint a tulajdonnév jelentése azonos annak vonatkozásával, nem tartható. A logikában általánosan elfogadott felfogás szerint a tulajdonnév jelentése leginkább egy kvantorként értelmezett predikátum formájában adható meg. A nyelvészt azonban nem ez a kérdés érdekli elsősorban. A strukturális szemantika szempontjából a tulajdonnév köznevesülésének, a tulajdonnév különböző kontextusokban való használatának leírása jelenti az igazi kihívást.

A fejezet utolsó három pontjában a főnév morfoszemantikájának területéről mutatunk be példákat. A morfoszemantika a morfológia és a szemantika kapcsolatát vizsgálja. Ebben a fejezetben három morfoszemantikai kérdést tárgyaltunk: az -ás/-és és az -ó/-ő képzős deverbális főnevek jelentéstani szempontjait, valamint a főnévi összetételek jelentésének előrejelezhetőségének problémáját.

Az -ás/-és képzős deverbális főnevek jelentésének vizsgálata többek között azért érdemel figyelmet, mert ezek a főnevek örökölhetik a bázisige argumentumszerkezetét, s ebben az esetben argumentumaik megjelenhetnek környezetükben. Az -ás/-és deverbális főnév három jelentését különböztettük meg: a ’komplex esemény’, az ’egyszerű esemény’ és az ’eredmény’ jelentést. A ’komplex esemény’ jelentésű deverbális főnévnek van mind argumentum-, mind pedig eseményszerkezete, az ’egyszerű esemény’ jelentésűnek csak eseményszerkezete van, az ’eredmény’ jelentésűnek pedig nincs sem argumentum-, sem pedig eseményszerkezete.

Az -ó/-ő képzős főnevek négyféle jelentésben fordulnak elő: lehet (a) foglalkozásnév, (b) eszköz, (c) hely és (d) esemény neve. A (d) jelentés egyértelműen nem termékeny képzés eredménye. A (c) jelentéssel alkothatunk ugyan új szavakat, ezt azonban nem tekinthetjük szabályalapú képzésnek. Az új szavak analógiás képzés eredményeként jönnek létre. Tárgyatlan ige esetében mind az (a), mind pedig a (b) jelentésű főnév elveszti argumentumszerkezetét, a bázisige alanyi argumentuma a főnév jelentésévé válik. Tárgyatlan bázisige esetében viszont a főnév megtarthatja tárgyi argumentumát.

A főnévi összetételek vizsgálatánál arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen esetekben lehet az összetett szó jelentését előre jelezni. A deverbális alaptagú összetételek esetében, amennyiben az előtag az alaptag valamelyik szemantikai értelemben vett argumentumaként értelmezhető, az összetett szó jelentése kompozicionális. Ez az eset akkor áll elő, amikor a bázisige nem ágens szerepű argumentumot kívánó tárgyatlan ige (vö. légyzümmögés, lombhullás), vagy amikor a bázisige tárgyas ige. Az utóbbi esetben az összetett szó előtagja csak a bázisige szemantikai értelemben vett tárgya lehet (vö. levélírás, újságolvasás). Nehezebb dolgunk van a nem deverbális alaptagú összetételek esetében. Az N+ N2 típusú összetett szavak között néhány altípust különítettünk el, amelyek esetében lehetséges az összetett szó jelentésének levezetése. Megállapítottuk, hogy a nem deverbális alaptagú összetételi minták szemantikai termékenysége viszonylag korlátozott.



[112] A magyar nyelv későbbi leíró nyelvtanai is lényegében hasonlóan próbálják a főnév fogalmát meghatározni. L. pl. Keszler (2000:127)-et. A definíció kétségtelenül a főnév tipikus jelentéseit sorolja fel, de egy adekvát definíciótól ennél többet kell megkövetelnünk.

[113] Az elnevezés nem nagyon szerencsés, mert nem a főnév megszámlálható. Pontosabban azt kellene mondanunk, hogy olyan főnév, amely individuumokra utalhat. Egyedi névnek is nevezhetjük. L. még a 6.4. pontot.

[114] A különbséget gyakran az egzisztenciális kvantor különböző hatókörével szokták kapcsolatba hozni (Heim 1991:516–517). Ez főleg akkor válik nyilvánvalóvá, ha a mondatban más operátor is szerepel (pl. modális operátor vagy tagadás). L. alább.

[115] Ebben az esetben a specifikusság referenciális tulajdonságát használjuk ki. Ismeretes, hogy az egzisztenciális kvantor ugyan alkalmas a határozatlan és nem specifikus olvasat ábrázolására, a határozatlan és specifikus olvasat esetében azonban ez az ábrázolás nem mindig működik. Heim megjegyzi, hogy a Mária egy svéd férfihoz szeretne férjhez menni mondat ábrázolása elemi logikai eszközökkel nem is lehetséges. A határozatlan-specifikus olvasat formálisan nem kvantor, hanem egy referenciális kifejezés, amelynek jelöltje a beszédhelyzettől függ.

[116] L. Rivero (1975, 1977)-et.

[117] A határozatlanság – határozottság problémakörét, így a határozatlansági korlátozást is, részletesen tárgyalja Reuland –ter Meulen (1987). A magyarban is többen foglalkoztak vele, l. pl. Szabolcsi (1986)-ot, Maleczki (1995)-öt.

[118] Az alábbiakban a határozottság, specifikusság és generikusság összefüggéseit és kódolási lehetőségeit, ill. előfordulásait Givón (1984) alapján ismertetjük.

[119] L. Givón (1984:407–435), módosított változatban Frawley (1992:72).

[120] Az alábbi gondolatmenetben Frawley (1992:77)-et követjük.

[121] A magyarban talán jobb példa A tulipánt választom mondat, amely vonatkozhat a tulipánra mint virágfajtára és egy határozott tulipánra egyaránt.

[122] L. Krifka (1988)-at.

[123] Megjegyezzük, hogy a generikusság fogalma sem teljesen egyértelmű. Godehard Link például a generikus és a fajtajelölő kifejezések között nem tesz különbséget (és a formális szemantikában ez az általános gyakorlat), ugyanakkor azonban a generikusság különböző típusairól beszél (Link 1991:419–422). Szerinte a generikusság csak A ló emlős állat típusú mondatokban abszolút érvényű. A tigris csíkos mondat nem abszolút, hanem tipikus tulajdonságot fogalmaz meg. Végül A bálnák hamarosan kihalnak esetében „kollektív” vonatkozással van dolgunk, a bálnák összességéről van szó, *Minden egyes bálna hamarosan kihal nem mondható, szemben az abszolút érvényű első mondattal, ahol az is érvényes, hogy Minden egyes ló emlős állat. Greg Carlson a kollektív vonatkozást nevezi fajtajelölésnek (reference to kinds, Carlson 1977, 1991).

[124] Annak a számára természetesen, aki ezt a mondatot macskafajtára való utalásként is tudja értelmezni, a mondat elfogadható. Egyébként fajtajelölés esetén mondható lenne az *Ez a macska kihalt/elterjedt is, ami szerintünk lehetetlen.

[125] Silverstein (1976) alapján.

[126] Az alábbi példákat Foley – van Valin (1985:297, 298)-ból vettük át.

[127] Az anyagnevek szemantikájának összefoglaló és a formális szemantikai szempontokat is figyelembe vevő tárgyalását l. Krifka (1991)-ben.

[128] Az alábi tárgyalásban Krifka (1991)-et követjük.

[129] Az anyagnevek referencialitásával kapcsolatos problémákra vonatkozóan l. Krifka (1991:3.3.) pontját. Az anyagnevek gazdag szemantikai irodalmából ebben a pontban csak néhány alapvető jelentéstani problémáról szóltunk. Nem tárgyaltuk az anyagnév generikus olvasatát (pl. Az arany drága), sem az anyagnév „kvantált” olvasatát (pl. Feleségem aranyat vásárolt ’egy bizonyos mennyiséget’). Az anyagnév másképp viselkedik mértékhatározó társaságában, mint a nélkül: Tejet kérek–Kérek egy pohár tejet. Az anyagnevek és a generikusság összefüggéseiről sem beszéltünk (Az arany fém, A hó fehér). Vö. Krifka (1991)-et és az ott hivatkozott irodalmat.

[130] A tulajdonnevek nyelvészeti és filozófiai problémáiról jó áttekintést nyújt Lerner (1991). A nyelvészeti vonatkozásokról részletesebben Jonasson (1994)-ben és Gary-Prieur (1994)-ben olvashatunk.

[131] L. Lerner (1991:350)-t.

[132] A részletekre vonatkozóan l. Lerner (1991: 350–352)-t. A (39) kijelentést dedictoolvasatként is értelmezhetjük. Ebben az esetben a (45) helyett a következő reprezentációt kapja: Zsangszan hiszi: ∃xx′([PKonfucius(x′)x′=x]&x római szónok volt, és hasonlóképpen Kungce esetében. Ebben az esetben nem következtethetünk a (39) kijelentés igaz voltából a (40) kijelentés igaz voltára. Mindezekből arra következtethetünk, hogy a tulajdonnevek elemezésének második módszere, a kvantorelemezés, a vonatkozás alapú elmélet problémáit meg tudja oldani. A de dicto/de re kétértelműség intenzionális kontextusú kijelentésekre jellemző.

[133] Néhány problémát, amely a tulajdonnevekkel kapcsolatban modális kontextusban (pl. szükségszerű, hogy…) lép fel, Lerner (1991:352–354) is tárgyal.

[134] A kétféle ismeret problémájára vonatkozóan l. Jonasson (1994:134–151)-et.

[135] A példákat Jonasson (1994:66) idézi.

[136] Az itt használt terminológiát a nemzetközi irodalomból vettük át. Az eredeti angol elnevezéseket (complex event nominal, simple event nominal, result nominal) Grimshaw (1990) használta először. Grimshaw különféle tesztek segítségével megmutatja, hogy a komplex esemény és az egyszerű esemény jelentésű deverbális főnevek szintaktikailag különbözőképpen viselkednek. Arra a következtetésre jut, hogy „[…] nouns with a complex event interpretation have an argument structure, which must be satisfied, and other nouns do not” (op.cit.: 53). Fontos különbséget tennünk továbbá szintaktikai argumentumok (vonzatok) és szemantikai argumentumok (szerepek) között. A komplex esemény jelentésű főnévnek nemcsak argumentumszerkezete, hanem szerepkerete is van, az egyszerű eseményt jelentő főnévnek viszont nincs argumentumszerkezete, de van szerepkerete. Grimshaw óta ez a különbségtétel a legkülönbözőbb grammatikai elméletekben általánosan elfogadott. A magyar nyelvi adatokat Laczkó (2000a) vizsgálta részletesen; az alábbiakban Laczkó eredményeire támaszkodunk.

[137] A komplex esemény jelentésű főnevek a magyarban a való teszttel választhatók el az egyszerű esemény jelentésű főnevektől. Íme néhány példa Szabolcsi–Laczkó (1992)-ből. A Péternek az ebéd utáni felszólalása értelmetlen volt mondat kétféleképpen értelmezhető (a) ’Értelmetlen volt Péternek ebéd után felszólalnia’, és (b) ’Értelmetlen volt, amit mondott’. Ezzel szemben a Péternek az ebéd után való felszólalása értelmetlen volt csak az (a) értelmezést, azaz a mondat komplex eseményként való értelmezését engedi meg. Vö. még Péternek az ebéd után való viháncolása, rohangálása. Azt is tudjuk, hogy a komplex esemény jelentés nem teszi lehetővé a többesítést: Péter ebéd utáni felszólalásai–*Péter ebéd után való felszólalásai (op.cit.: 238–243).

[138] Az -ó/-ő képzős deverbális főnevek képzésére vonatkozóan vö. Laczkó (2000a)-et. Az alábbiakban Laczkó eredményeire támaszkodunk.

[139] Az összetett szavak képzését a magyarban részletesen tárgyalja Kiefer (2000b). A főnévi összetételek nemcsak azért érdemelnek különleges figyelmet, mert a leggyakoribbak, hanem azért is, mert egy részük szemantikailag is jól jellemezhető.

[140] Laczkó Tibor az ilyen esetekben „intézményesült eseményről” beszél. Ezek azért is egyszerű esemény jelentésűek, mert állhatnak határozott névelő és birtokos kifejezés nélkül (Laczkó 2000a:323–324).

[141] Szemantikai argumentumok helyett thematikus szerepekről, ill. szerepkeretről is szokás beszélni. L. Szabolcsi – Laczkó (1992)-t.

[142] Szemantikailag csak annyit mondhatunk ezekről az összetételekről, hogy az előtag által jelölt dolognak valami köze van az utótag által jelölt dologhoz, más szóval egy REL szemantikai relációt tételezhetünk fel az összetett szó két eleme között: REL(N1, N2). A REL pontos értelmezése mindennapi ismereteink alapján történik. L. Kiefer (2001)-et.

[143] Az angolban az N + N összetételi minta alapján képezhető összetett szavakat Warren (1978) vizsgálta meg részletesen. Több megállapítása a magyar nyelvre is érvényes, a termékenység fogalmát azonban a munkánkban képviseltnél tágabban értelmezi.