Ugrás a tartalomhoz

A magyar dal könyve

Dobszay László

Hagyományok Háza; Timp Kiadó

2. fejezet - I. NÉPI GYERMEKJÁTÉKOK, MONDÓKÁK (BORSAI ILONA MUNKÁJA)

2. fejezet - I. NÉPI GYERMEKJÁTÉKOK, MONDÓKÁK (BORSAI ILONA MUNKÁJA)

„Valóságos tárháza, valóságos menedéke a népköltésnek a gyermekvilág maradványa... Ha szél éri, tördeli a népköltés valamelyik ágát, addig hajlik jobbra-balra, míg erre az ágra borul, a gyermekjáték féle ágra, ebbe aztán beleforr, ezért valóságos menedék.” (Kálmány: Szeged népe, 1881.)

„A hiedelmi és történeti elemek... a felnőttek egykori szellemi és tárgyi tulajdonából szálltak alá a gyermekjáték világába, a néplélek ama rétegébe, ahol minden elkopott szemlélet, értelmevesztett képzet és szó a játék naív, színpompás együttesében él. Egy-egy ritmikus verssorba rögződve, hagyományos játékszabály szívós foglalatába foglalva vagy valami játékszer kedvelt tárgyi alakjába formálva birkózik az enyészettel.” (N. Bartha Károly: Játék. MN IV. 388.)

„A gyermekjáték mindennél mélyebb betekintést enged a népzene őskorába. Mozdulattal, cselekménnyel egybekötött ének sokkal ősibb és egyben bonyolultabb jelenség, mint az egyszerű dal... Amint a gyermek fejlődésében röviden megismétli az emberiség fejlődését, úgy zenei formái is mintegy eleven zenetörténet, sőt bepillantunk általuk a zene történet előtti korába. A legkisebb, pár hangnyi motívum ismételgetésén kezdve előttünk áll a zene minden fejlődési fokozata az európai népdal átlagos terjedelméig, a nyolcütemes periódusig... Itt, mint az apró balatoni kagyló, tapadnak össze a motívumok, mindig másképp: mint mikor álmunkban egy alak két vagy több személynek vonásait mutatja egyszerre, úgy rajzanak, egyesülnek, szétválnak a dallam-atomok. A népköltés örök rejtélye: a szétporlasztott egészek s az új egészekké tapadó heterogén elemek csodálatos rajzása. Ez a folyton forrongó kohó, melyben egyszerre születnek új szintézisek, és bomlanak föl régi egységek, egyszerre születik az új, és hal meg a régi — de újjászületik, ami benne maradandó...” (Kodály Zoltán: MNT I. Előszó, XIV.l.)

A fenti idézetek tanúsága szerint mindazok, akik népi gyermekjátékokkal, gyermekdalokkal foglalkoztak, e játékok, játékdalok legjellemzőbb tulajdonságaiként az alábbiakat emelték ki:

1) régmúlt időkben gyökerező elemek megőrzése;

2) az egymásra épült rétegek sokszínű, gazdag világa;

3) az emberiség művészi megnyilatkozásainak ősi formája: költészet, ritmus, dallam, mozdulat, cselekmény (vagy funkció) együttes, komplex megjelenése;

4) az alapelemek állandósága mellett szüntelen átalakulás, megújulás, szabad rögtönzés lehetősége és jelenléte.

Nagy kincstől fosztanánk meg azt a nemzedéket, amely e világ ismerete nélkül nőne fel. Könyvünk első 120 dala ezért ennek legjellegzetesebb dallam-, szöveg- és cselekmény- (illetve funkció-)típusait mutatja be, ez utóbbiak sorrendjében.

MONDÓKÁK A KÖRNYEZŐ TERMÉSZETHEZ

Ezek a mondókák funkciójukban és szövegeikben az emberiség legősibb magatartásformáját őrzik: animisztikus korszakok emlékét, amelyekben az ember úgy fordult az őt körülvevő természet jelenségeihez, mint hozzá hasonló vagy nála magasabbrendű személyekhez. Számos mondóka szövegében régi varázsló elemeket is találunk: annak a hiedelemnek megnyilvánulását, hogy bizonyos szöveg, dallam, mozdulat egységében előadott rituáliscselekménnyel hatást gyakorolhatunk e jelenségekre.

a) Eső-biztató mondókák

E mondókák szövegében a „zab szaporodjék, búza (krumpli) bokrosodjék” formula ősi termékenység-varázslásra utal; az a gondolat pedig, hogy az eső nemcsak a növények növekedését segíti elő, hanem megteheti ezt az emberi hajjal is („olyan legyen az én hajam...”) — lényegében analógiás varázslás.

Ess, eső, ess!

Ess, eső, ess

A két példa szövege alig néhány szóban különbözik egymástól. Dallam szempontjából azonban két különböző típust képviselnek: 1. példánk az ereszkedő dúr trichord (m-r-d), a 2. a fellépő nagy szekund, leugró kis terc, majd leszaladó pentachord (s-l, s-m, s-f-m-r-d-d) hangkészletből építkezik. Ez utóbbit az egész nyelvterületen megtaláljuk, az előzőt főként Északon, Észak-Keleten s az Alföldön.

b) Naphívogató mondókák

Süss ki, nap

Süss fel, nap

E naphívogatók voltaképpen tavasz-varázsló szövegek, az életet adó meleget hívogatják. 3-4. példánk az egész nyelvterületen ismert azonos szövegtípus két változata, különböző dallammal: 3. példánk minden sora ugyanazt a leugró kis-tercet (s s m) ismételgeti, kis ritmuskülönbségekkel; 4. példánk voltaképpen miniatűr négysoros dallam a,a,b,z szerkezettel, s a jellegzetes sl/s kezdőmotívummal. A kezdőhang után az énekesek néha az alsó szekundra lépnek, s onnan terc-hajlítással érik el a felső szekundot — amint ezt a dallamváltozatban jelöltük. Ilyen hajlítással közölte ezt a dallamtípust a múlt század végén Kiss Áron, s ezt a változatot dolgozta fel Bartók Béla a „Gyermekeknek” c. zongoradarab-sorozatban (I.2.).

A „Szent György nap” — Magyarországon április 24., más országokban április 23. — általában a tavasz kezdetének jelképe volt. A juhokat is régebben „Szent Györgytől Szent Mihályig” (ápr. 24.-től szept. 29.-ig) tartották szabad ég alatt pásztoraink.

A naphívogatók mondogatása közben egyes helyeken „kezüket a nap felé tárják”, másutt „törökösen meghajolnak”, „zöld ágat lengetnek”, vagy „virágot mutatnak a nap felé”.

Jöjj el, jöjj el, jó idő

Süss fel, süss fel, napocska

5-6. példánk nyelvterületünk északi részének — főként Nógrád, Heves megyék és a Jászság egyes községeinek — jellegzetes naphívó szöveg- és dallam-típusát képviselik, két változatban. Szövegmotívumainak többsége igen régi. Számos változatban „napocska” vagy „jó idő” helyett a „verőke, verőcske, jó verő” kifejezéseket találjuk; ezt ma már csak összetételes formában ismerjük: „verőfény”. A „Boconádon babot főznek” formula ősi betűrímet tartalmaz. Egyik múlt századi változata ezt teljesebb formában is megőrizte: „Csontoséknál csontot törnek, Béleséknél bélest sütnek...” Mindkét példánkat énekelhetjük ezzel a kibővítéssel, a dallam-motívum megismétlésével, majd mindegyik változat a „tökkel harangoznak” szöveg- és dallammotívummal folytatódik. Ezek a sorok voltaképpen falu-csúfoló mondókákból kerültek át a naphívogatókba: azokat a szomszédos vagy közeli falvakat („Boconád, Maconka”, stb.) csúfolják benne, ahová a rossz időt küldeni, vagy ahonnan a napot elhívni akarják. — „Apolló”, az ógörög napisten neve a latinos („deákos”) műveltségű tanítók, kántorok közvetítésével juthatott e területek gyermekeinek ajkára.

E szövegtípus dallamai az északi területre jellemző m r d hangkészletből építkeznek; gyakori a mmrr / dm d kezdőmotívum (6. pl.).

c) Fecske-köszöntő mondókák

Fecskét látok, szeplőt hányok

Fecskét látok, szeplőt mosok

Az ősi hiedelem-világ egyik szépség-varázsló motívuma maradt fönn azokban a kis mondókákban, amelyeket nemzedékről nemzedékre mondogattak a gyermekek, valahányszor a tavasszal visszaköltöző első fecskét meglátták. Edvi Illés Pál már 1835-ben említi ezt a szokást, Ipolyi Arnold 1853-ban részletesen le is írja: „...nálunk is az első fecske láttára a leánynak meg kell mosdani, hogy az egész nyáron át szép és fehér arcú maradjon, vagy ha kinek szeplője van, midőn tavaszkor első fecskét lát, dörzsölje meg tenyerével arcát, s kezeit keresztbe téve, azokkal vállait érintve mondja: ‘fecskét látok, szeplőt hányok’, mire elveszti szeplőjét s meg lesz attól óva az egész nyáron át.” — Az idézett két sor a fecske-köszöntők jellegzetes kezdőmotívuma; folytatása (ha van) és a hozzákapcsolódó mozdulat különböző lehet, mint pl.: „hátam mögé hányom” (dobáló mozdulat hátrafelé, a 7. példában); „ide-oda ragadjon” (dobáló mozdulat jobbra-balra vagy egy másik személy felé); „selymet (fonalat) gombolyítok” (két karjukat gombolyítás-szerűen forgatják egymás körül), stb.

Dallamai részint a sl/sm/sfmr/dd motívumokból (7.pl.), részint (Északon) a mrd hangkészletből (8.pl.) épülnek.

d) Gólya-köszöntők

A téli elvándorlásból visszaérkező gólyákat igen sokféle mondókával szokták fogadni. Egyesekben az a hiedelem tükröződik, hogy ha a gólya megkerüli a házat, szerencsét hoz (9. pl.; szövegváltozat: „Nem adom oda a mennyország kulcsát, míg százat nem kerülsz!”). Az iskolás gyermekek külön gólya-mondókát találtak ki (10.). — A legrégibb motívumokat 11-12. példáink szövegében találjuk. Erről a szövegtípusról írta 1901-ben Ernyei Pál, hogy a múlt század 70-es éveinek elején Csallóközben a gyermekek „tavasz közeledtével, József-nap táján, ezzel a kis versikével szoktak gólyát várni: — Gólya, gólya, gilice, mér véres a lábad? Török gyerek vágta, magyar gyerek gyógyítgassa, síppal, dobbal, nádi hegedűvel”. S leírja azt is, hogy ilyenkor „a gelléri gyerekek sípot fűzfából, dobot bádog edény fenekéből vagy bádog fedőből, hegedűt pedig felhasított s felpeckelt nád-ízekből rögtönöztek”. Már Ernyei Pál is valószínűnek tartotta, s azóta több más kutató is megerősítette, hogy „e versikében a hangszerekkel való sámán-gyógyítás ősrégi emléke maradt reánk”. Ugyanezt a formulát használják a moldvai gyermekek a darvak útjának „megvarázsolására”: „Daru, daru, elkötöm az utadat, szipval, dobval, két tekenyő kalácsval. — Akkor kezdtek siringeni ( = keringeni). Ezután kikötötték az útjukat: Daru, daru, kikötöm az utadat, szipval, dobval, nádihegedűvel.” Mindezekben főként a varázserejűnek tartott ősi sámán-dob emléke él.

A „mitől véres a lábad” formula utalás a gólya lábának piros színére. A „török gyerek” emlegetése pedig a 150 évig tartó török uralmat idézi.

Gólya, gólya, kerüld meg a házunkat

Gólya, gólya, gerlice

Gólya, gólya, gelice

Gólya, gólya, gilice

Dallam szempontjából a 9.: egyazon hangon recitálás, a végén felső váltóhanggal; 10.: kezdőmotívum ugyanez, majd sl/sm motívum ismételve, ereszkedő hexachord- és trichord-motívumokkal lezárva; 11.: az ereszkedő dúr trichord jellegzetes motívumai, a váltóhangként megjelenő felső kvarttal kibővítve; 12.: lényegében az előzővel azonos motivika, de ebben a kvartot tartalmazó motívum: mrm/fmr sokkal nagyobb szerepet kap. (11. és 12. példánkat megtalálhatjuk Kodály Zoltán gyermekkari feldolgozásai között is, „Gólyanóta” címmel.)

e) Csiga-csalogatók

A házába bújt vagy akár a meztelen csigát (ez utóbbit nevezik a Dunántúlon „kágyulának”) különféle tartalmú mondóka-szövegekkel próbálják a gyermekek rávenni, hogy szarvait kidugja: a) fenyegetéssel („ha nem tolod, összetöröm házadat”); b) ijesztgetés és ígérgetés együttesével („ég a házad ideki, kapsz tejet, vajat”); c) analógiás biztatással („én is tolom talicskámat, te is told szarvadat”).

Told, told, kágyula

Csiga-biga, gyere ki

Dallamaik: 13.: leugró kisterc ismételgetése, ritmusváltozatokkal. Ugyanez a dallama az a) szövegváltozatnak is, „Csiga-biga told ki szarvadat” kezdősorral; 14.: sl/sm motívum ismételgetése, leszaladó dúr pentachord lezárással. — 14. példánk szövege gyakran kapcsolódik a 13.-al megegyező kisterc-váltogatáshoz is; vagy — északi, északkeleti területeken — ereszkedő dúr trichordból alkotott motívumokkal.

f) Katicabogár-röppentők

Katalina, katalina, szállj el

A piros hátú, fekete pettyes repülő bogárnak — ujjukon sétáltatva, kezük fején himbálva vagy markukba szorítva, majd tenyerüket kinyitva — addig énekelnek a gyermekek, amíg az szárnyát ki nem bontja és el nem repül. Ennek a bogárnak sokféle elnevezése használatos a magyar nyelvterületen, mint pl.: Katica-, Katalinka-, Katalina-, Ilona-bogár, Kis pettyeske, Péterke-Pátorka, Buda-bácsi, Bödebogár, Bilibáncs, stb. A hozzá szóló mondókák szövegei is változatosak: fenyegetőek („jönnek a törökök”, 15.pl., más változatban: „tatárok”); a jövendőt tudakolják tőle („merre visznek férjhez?”, 16.pl.); tavaszthozó erőt tulajdonítanak neki (17.pl., vö. 5. szövegével!).

Buda-buda-bácsi

Katicabogárka

Dallamai lényegükben az előző csoporttal azonos motívumból épülnek. 15. példánkat szintén megtalálhatjuk Kodály Zoltán gyermekkari feldolgozásai között, „Katalinka” címmel.

g) Tücsök-hívogatók

Tücsök koma, gyere ki

Tücsök koma, gyere ki

Tücsök koma, gyere ki

20. példánk énekese szerint a tücsök hívogatása vagy csalogatása így történik: „A tücsök-lyukba egy szalmaszálat bedugnak a gyerekek, aztán mondogatják ezt, és közben húzzák ki lassan a szalmaszálat, hogy jön-e a tücsök vele együtt. Aztán vagy kibújik, vagy sem.”

Ennek a mondókatípusnak eddig alig néhány változata került csak elő. Ezek első sora azonos, többször a második is; azután eltérően folytatódnak, mint példáinkban is. Dallamai az előző csoportokéhoz hasonlóan: 18.: kisterc-váltogatás; 19.: sl/sm motívum ismételgetése, leszaladó pentachord zárással; 20.: ereszkedő dúr trichord hangkészletéből alkotott motívum ismételgetése, majd deklamálóhanglejtés, azaz: beszédszerű előadás, a természetes hangsúlyok és hangtávolságok felnagyításával; végül az alaphang ismételgetése.

h) Lepke-kergetők

Pille, pille, szállj le

Szállj le, lepke, babot adok

Ülj le lepe, babot adok

Pillangó-űzés közben mondogatták ezeket a gyermekek, kedvelt ételeiket ígérgetve a leszállásért. Ebből a mondóka-típusból is kevés került eddig elő, s még kevesebb dallamával együtt. Példáink dallamai: 21.: sl/sm kezdőmotívum, majd kisterc-váltogatás; 22.: a ritkábban előforduló llsm motívum ismételgetése. Ez utóbbi példánk szövegváltozatát megtaláljuk mr/dr motívum ismételgetésével is.

i) Liba-legeltetők

Falusi családok háztartásában régebben igen fontos szerepe volt a libának, főként a tolla miatt: ezzel töltötték a leányok kelengyéjéhez szükséges párnákat, dunnákat. A libák legeltetését a gyermekekre bízták, gyakran már 5-6 éves koruktól kezdve. Rendszerint több gyermek gyűlt így össze a réten, s libaőrzés mellett közös játékra, dalolásra is sor került — az eddig ismertetett mondókákat is többnyire ilyenkor tanulták egymástól.

Kifejezetten liba-legeltető mondókák is kialakultak; ezek egy részét akkor dalolgatták, amikor fürdették a libákat a patakban (23.); másik csoportját pedig akkor, amikor már belefáradtak a pásztorkodásba, megéheztek, s szerettek volna hazamenni, ezért bíztatják a libákat, hogy „siess enni, papikám” (azaz: libuskám), „lakj jól liba, lakj!”, vagy „siess libám begyet rakni” (azaz: jól telerakni a gyomrodat) — lásd 24., 25.

Fürdik, fürdik a libám

Bukik, bukik a liba

Siess enni, papikám

Lakj jól, liba. lakj

Siess, libám, begyet rakni

A liba-legeltető mondókák dallamai közt is megtaláljuk a sl/sm motívum-ismételgetést, a leszaladó pentachorddal. Szövege: „Libuskáim, egyetek, mindjárt haza mehettek, mire a nap lenyugszik, ti is otthon lehettek”. A 23. és 25. példák az ereszkedő dúr trichord motívumaiból építkeznek, ez utóbbi vége felé a terc — kvint — terc ugrással kibővítve. A 24. példa viszont a ritkábban előforduló sfmf/s motívumot ismételgeti.

j) Héja-riasztók

Héja, héja, lakatos

Héja, héja, lakatos

A libaőrző gyermekek egyik legnagyobb ellensége volt a héja: ha nem vigyáztak, hirtelen lecsapott, felkapott egy-egy kislibát és elszállt vele. Ezért, amint megpillantottak az égen egy héját körözni, teli torokból kiáltozták a fenti vagy azokhoz hasonló mondókákat. Ezek dallamai Északon rendszerint az ereszkedő dúr trichord motívumaiból (26.), más vidékeken sl/sm és sfmr/dd motívumokból (27.) épülnek. A 26. példát Kiss Áron már a múlt század végén közölte; ezt dolgozta fel Kodály Zoltán „Héja” című gyermekkarában. Egy másik héjariasztó mondóka szövegére pedig Bartók Béla komponálta „Héjja, karahéjja” című gyermekkarát, ez utóbbi szöveg a 27. példánk szövegének második felével rokon. — A „kara” kifejezés törökül azt jelenti: fekete.

k) Sípkészítők

Kele, kele, fűzfa

Guvadj, guvadj, furulya

A fiúk kedvelt szokása volt régebben — egyes helyeken ma is szokásos — a sípkészítés. Tavasszal, amikor megindul a fákban a nedvkeringés, hüvelykujj vastagságú darabot vágnak egy fűzfa vagy nyárfa ágából, majd mondóka kíséretével ritmikusan ütögetik zsebkésük nyelével ezt az ágdarabot, és közben forgatják. Amikor a kéreg elválik a belső fás résztől, akkor megcsavarják és lehúzzák: ebből a kéregből készül a síp.

A változatos szövegű sípkészítő mondókák közül egy dunántúlit és egy erdélyit mutattunk be. A „kele-kele” és a „guvadj, guvadj” kifejezések egyaránt azt jelentik: kelj föl, dagadj meg. Az ütögetéstől ugyanis a levágott fadarab megdagad, ezért lehet azután lecsavarni. „Rí” = sír. A 28. példa szövegváltozatait használják néha síró gyermek vigasztalására vagy csúfolására is.

Dallamai: a 28. példában a sl/sm motívum ötvöződik az alsó kisterc váltogatásával (amely voltaképpen az alapmotívum második fele), s első felének ritkább változatával: smsl. A 29. példa a viszonylag ritkábban előforduló mmms/mrd motívum ismételgetéséből áll.

1835-ben Edvi Illés Pál így írta le a sípkészítést és az egyik hozzátartozó mondókát: „Mikor fűzfából tavasszal sípot csinálnak, a fácskadarabnak verése közben mondják: Kelj fel fűzfa / bödögei nyárfa. / Majd eljőnek a törökök, / inget, gatyát hoznak, / síppal, dobbal, nyári hegedűvel. / Egy kis gyerek sípot kér, / vesszőt, vesszőt a hátára, majd nem kér! Da capo mindaddig, mígnem a fa héjja kinyálosul.”

l) Fürdőzők

Kígyó, béka, gyere ki a fülemből

Kék kő, veres kő, bújj ki a fülemből

Varázsló ráolvasás elemeit tartalmazó igen régi szokás, hogy a gyermekek, ha fürdés közben valamelyik fülükbe belemegy a víz, fülük cimpáját rángatva — vagy tenyerüket, vagy egy lapos követ a fülükre tapasztva — féllábon ugrálnak, s közben mondják: „Kígyó, béka...” A múlt század végén Kiss Áron e mondókatípus hat változatát közli, pusztán szöveggel. E szövegek meglehetősen eltérnek egymástól; egyetlen közös motívumuk: „Kígyó, béka (vagy: csiga-biga; bódi bika, stb.). bújj ki a fülemből!” 31. példánk „Kék kő, veres kő” kifejezése a „kígyókő”-nek nevezett mágikus tárgyra utal: a népi hiedelemvilág szerint ugyanis a kígyók golyó vagy tojás alakú „követ fújnak”, amely szerencsét hoz annak, aki megtalálja. — A fentebb közölt két dallamos változat az utóbbi évtizedek felvételeiről került lejegyzésre: a 30. pl. az ereszkedő dúr trichord motívumaiból építkezik, a 31. a már jól ismert kisterc-váltogatás mellett jóval ritkábban használt motívumokat is tartalmaz: ssmr, és a „lídes” színezetű, emelt negyedik fokú dúr pentachord.

m) Gyógyítók

Áj, báj, kecskeháj

Gyógyító varázslás, ráolvasás emlékét őrzik azok a mondókák, amelyekkel a kisgyermek fájó, sebes kezét cirógatják körül. Példánk szövegváltozatai: „Áj, báj, kecskemáj (vagy: nyúlháj, kutyaháj; vagy: ebcsont, kutyaháj), majd meggyógyul, ha nem fáj (vagy: jól megkenjük, majd nem fáj!)”. Közölt példánk dallama voltaképpen dallamos hanglejtés: egy tengelyhang váltogatása az alsó kisterccel, majd leereszkedés az alsó nagyszekundra. Ez a fajta dallamosság más mondókákban is előfordul, de különösen a kiolvasók előadásmódjára jellemző (lásd ott!).

EGY-, KÉT-, HÁROMSZEMÉLYES JÁTÉKOK

a) Vonás-húzogató

Ágom-vágom fát

Ha a fenti dal éneklése közben az udvar porában vesszővel (vagy papíron, ceruzával), egyenletes negyedértékű időközökben — a szünetek kivételével — vonásokat húzunk, ezek összege a dal végén valóban 25 lesz. „Vörs” — tájnyelvi kifejezés „versenyez” helyett. — A dallam voltaképpen egy tengelyhang körülírása az alsó és felső váltóhanggal, és a tengelyhang recitálása. Az alsó váltóhang az élő előadásban néha kisszekunddá szűkül.

b) Labdázó

Egyenlőre, két kettőre

Simás, tapsolós

Mindkét példánk voltaképpen labda-iskola: közös lényegük, hogy a falhoz ütött labdát egy bizonyos sorrendben meghatározott, különféle módokon szabad csak elkapni. A hozzá kapcsolódó mondókák szövegei a különféle módok játékos elnevezéseit sorolják fel, többféle változatban. A 34. példa esetében: egyenlőre... és még egyre: a labdát két kézzel, ütemesen dobáljuk a falra; ez leejtős: a labdát hagyjuk előbb leesni a falról a földre, csak azután kapjuk el; ez meg kapós: jó magasra dobjuk a falhoz, úgy kapjuk el; csavarintós: mielőtt elkapnánk a labdát, két alsó karunkat egymás körül forgatjuk; bükkentős: mielőtt elkapnánk a labdát, két kézzel a mellünkre ütünk; hátbavágós: elkapás előtt két kézzel a hátunkra ütünk; tapsolós: elkapás előtt egyet tapsolunk. Ezután féltenyérrel verjük a labdát folyamatosan a falhoz, közben számolunk egytől fölfelé, amíg el nem ejtjük.

A 35. példában: simás: a labdát a falhoz ütjük és elkapjuk; tapsolás: mielőtt a labdát elkapnánk, tapsolunk; szájbavágás: elkapás előtt kezünket a szájunkra tesszük; fülmeghúzás: elkapás előtt mindkét fülünket megfogjuk; cérnatekergetés: elkapás előtt két kezünk mutatóujjával egymás körül gombolyító mozdulatokat végzünk; jaj, de karcsú vagyok: elkapás előtt két kézzel deréktól lefelé lesimítjuk ruhánkat és leguggolunk; kis hegyes: a labdát jobb lábunk alatt dobjuk a falra; nagy hegyes: a labdát bal lábunk alatt dobjuk a falra; elül-hátul tapsolás: elkapás előtt elöl is, hátul is tapsolunk; végre megfordulás: elkapás előtt magunk körül megfordulunk.

Gyakori szövegváltozat az alábbi, amely 34. példánkkal egyezően indul, majd „Üsd ki tízre, tizenegyre” után így folytatódik: Gyertyatartó (a labdát jó magasra feldobjuk a levegőbe), vaskoppantó (megvárjuk, míg a labda a földről fölpattan, azután kapjuk el), egyet falba (két kézzel a falhoz dobjuk), tizet földbe (tízszer a földre pattintgatjuk), kis taps (a falról visszapattanó labda eldobása előtt egyet tapsolunk), nagy taps (ugyanígy kettőt tapsolunk), csavarintás (elkapás előtt a két alsó kart egymás körül forgatjuk), mellbe vágás (elkapás előtt két öklünket a mellkasunkra ütjük), jobb láb (felemelt jobb térd alatt dobjuk a labdát a falhoz), bal láb (ugyanúgy a bal alatt).

Mindezeket egyedül is játszhatjuk vagy többedmagunkkal. Ha többen játsszák, egyenként ütögetik a labdát a mondóka szövege szerint előírt módon, s ha valahol elhibázzák, a következő játszó kezdi elölről.

Dallam szempontjából a 34. példa a sl/sm motívum ismételgetése után dallamos hanglejtésre tér át a szó tengelyhang és alsó kistercének váltogatásával, majd a végén az alsó nagyszekundra ereszkedik le. A 35. példa a ritkábban előforduló lm/s, illetve sslm/s motívumokat ismételgeti. — Más szövegváltozatok (így a fent közölt is) alsó nagyszekundos dallamos hanglejtéssel hangzanak fel.

c) Hintázók

Az ilyen mondókákat rendszerint akkor éneklik, amikor ugyanarra a hintára több gyermek is szeretne felülni, s biztosítani akarják, hogy mindegyikük egyenlő ideig maradhasson a hintán: addig ugyanis, ameddig a mondóka tart. Közben a hintán ülő vagy saját maga hajtja magát, vagy a többiek hajtják, hogy jó magasra szálljon. A mondóka végeztével „elcsöndesítik a hintát”, s aki rajta ül, alvást színlel. Társai kérdezik tőle: Mit álmodtál, pajtás? (Vagy: mit álmodtál, kis bárányka?) A hintán ülő feleli: Azt álmodtam, hogy a Miska fia üljön föl a hintára! (Vagy: Üljön föl a Juci!) Leszáll, a megnevezett felszáll, s a többi újra kezdi.

Egy üveg alma

Egy ángyomnak egy ládája csattan

A hintázó mondókák szövege mindig valamiféle számolással kezdődik, rendszerint tízig. A 36. példa „egy üveg alma” kifejezése más változatokban különféle alakot ölt, pl. „egy söveg (öveg, arany, bárány) alma”. Az „egy süveg alma” kifejezés arra a korra utal, amikor a süveg (kúp alakú férfi fejfedő) űrmértékűl is szolgált. — A tizes szám elérése után többnyire valamilyen „lánc-vers” következik, mint a 36. példában, vagy az alábbi változatban: „Hová mégy te kis királyné lánya? Szőrt szedegetni. Minek az a szőr? Szitát kötögetni. Minek az a szita? Korpát rostálgatni. Minek az a korpa? Malacot hizlalni. Minek az a malac? Hájat csepegetni. Minek az a háj? Kocsit kenegetni. Minek az a kocsi? Téglát hordogatni. Minek az a tégla? Házat építeni. Minek az a ház? Kisfiúknak, kislányoknak benne dombérolni ( = mulat, ugrál, hancúrozik). — A láncverés után rendszerint egy befejező szakasz következik, mely kifejezetten a hintázásra utal, s felszólít a leszállásra. Lásd 36-37. pl. végét vagy a fenti változat befejezését: Szállj le, barát, a hintáról, nem a te pénzed ára, én pénzem ára, én ülök rája, te meg a padkára!

Dallam szempontjából 36. példánk és annak számos változata (a fent idézett is) a sl/sm motívum ismételgetéséből és a leszaladó dúr pentachord zárómotívumából állanak, időnként egy sfmf / sfmf motívum közbeiktatásával. Északi, északkeleti területeken gyakran hangzik fel ugyanez, vagy hasonló szövegtípus az ereszkedő dúr trichord hangkészletből alkotott motívumokkal. A 37. példa nagy része ennek érdekes változata: zárómotívuma a terc helyett kvintet ugrik lefelé. Utolsó sorai viszont a szokásos mr/d motívumot is tartalmazzák, s a mondóka azzal ér véget.

d) Páros szökdelők

Án, tán, ditijom

Án, tán, ditijom

Babot főztem, jól megsóztam

A fenti vagy hasonló dalok mondogatása közben a gyermekek párosával, elől keresztezett karokkal, szökellő lépésekkel haladnak (minden negyedértékre egyet ugorva). Amikor az utolsó szótaghoz érnek, hirtelen visszafordulnak, kezüket megrántják, majd ellenkező irányba folytatják a szökdelést.

Babot főztem, jól megsóztam

A 38. példa első szövegsora kiolvasó-formulákból került ehhez a játékhoz. Vö. an-tan-ténusz: az indoeurópai számsor elejének fonetikailag torzított alakja. A 39-40. példa utolsó sorában németből torzított, a magyar fonetikai sajátosság szerint b-hanggal bővített ikerszavakat találunk.

Dallam szempontjából: a 38.A példa lényege egy tengelyhang váltogatása az alsó kisterccel, negyedik ütemben a felső nagyszekunddal. A 38. példában három ütempáron keresztül a felső nagyszekund váltja a tengelyhangot, a negyedik ütempár viszont a leszaladó dúr pentachorddal zár. A 39. példa a sl/sm motívumból és ennek második feléből építkezik. A 40. példa ugyanennek a motivikának szűkített alakját képviseli: a fellépő nagyszekundból kisszekund lett, a leugró kistercből lelépő nagyszekund. Ez a szűkített forma igen gyakori az északdunántúli mondókákban, játékdalokban.

e) Páros forgók, szoknyafogók

Párosan szemben állnak egymással, keresztezett kézfogással, kifeszített karral; felső testük hátradől, lábuk egymáséhoz közel van. Apró oldalt-lépegetéssel forognak: bal láb oldalt, jobb mellézár, féltalpon („galopp”), negyedértékenként. Az utolsó ütemre leguggolnak. Ha egy harmadik játékosnak sikerül leguggolás előtt elkapnia egyikük szoknyáját, beáll helyette párnak, s a megfogott lesz a fogó. Ezt a játékot a különböző területeken különféle elnevezésekkel ismerik, mint pl. pórumozás, pérumozás, pörömözés, kocsizás, túrózás, kerembózsa, stb., a dalszöveg kezdősora szerint. A „pórum, pórom” stb. szavak a forgást jelentő „pörgés, peringézés” kifejezésekből alakultak. Az eltérő kezdősorok után a szöveg rendszerint azonos módon folytatódik („szél fújja” és változatai).

Pórom, pórom, Popádiné

Túrót ettem, elejtettem

Kocsi, kocsi, komámasszony

Dallam szempontjából a 41. és 42. példa az ereszkedő dúr trichord motívumaiból építkezik, a 41. példa első négy ütemében a kvint is megjelenik, mint az alsó kistercet váltogató tengelyhang. A 43. példában a sl/sm motívum második része átmenő hangokkal bővült: sm helyett sfmr; ebben a formában ismétlődik az ütempár az egész dal folyamán.

EGYSZERŰBB KÖRJÁTÉKOK

a) Körjáték guggolással

Mit játsszunk, lányok?

Gyertek, lányok, játszani, játszani

Körbe fogóznak; a fenti vagy hasonló dalokat énekelve körbejárnak, majd az utolsó ütemre leguggolnak. A 44. példa éneklésekor a guggolással együtt hármat tapsolnak: az utolsó ütem mindegyik hangjára egyet. Aki utoljára guggol le, vagy véletlenül leül, kiáll a körből, vagy zálogot ad.

A 44. példa szövegében a rop-rop-rop zárószavak a tapsolásra vonatkozó hangutánzók. A csira-mira ikerszavakat az úgynevezett „játszi szóképzés” igénye hozta létre. Gyermekdalainkban gyakoriak az ilyen játékos, ritmikus, értelem nélkül is kifejező hangulatú szavak; ezek közé tartoznak a 45. pl. utolsó három szövegsorának szavai is. Ezek országszerte számos változatban hangzanak fel, pl.: csicseríket (vagy: kikirícset), bugyburíkot, trackot-brackot (vagy: náderecket) nagy (vagy: hat) barackot, tengeri guggot (guggancsot)!

Dallam szempontjából mindkét példánkat jellemzi az utolsó ütempár leugró kvintje, a leguggolás zenei megfelelőjeként. A 44. példa első két sorában is megtaláljuk ezt a leugró kvintet, smf/s motívum után. A 45. pl. első hét ütemében a tengelyhang az utolsó nyolcadon felemelkedik felső nagyszekundjára, majd a 8. és 10. ütemben dúr alaphármas felbontásban ereszkedik az alsó kvintre, mielőtt az utolsó ütempár leugró kvintje fölhangoznék. A 45. példában említésre méltó az első két sor háromütemes (tripodikus) tagoltsága; ez ugyanis viszonylag ritka a rendszerint ütempárokból építkező gyermekdalok között.

A guggoló körjátékok csoportjába tartozik az országszerte jól ismert „Ég a gyertya, ég” kezdetű szövegtípus is. Kezdősora s második sora is („el ne aludjék”) egységes úgyszólván valamennyi változatban. A 3-4. sorok jóval változékonyabbak: „aki lángot látni akar” (vagy: aki lángot akar kapni, aki lángot akar vetni, míg a gyertya lángot nem vet, közepébe lángot vetett, lobbot vet a kősziklába) — „mind leguggoljék” (vagy: jól legugyujjék, guggoljunk le mind, mind lekukuroggyik, egy kis dombon lecsücsülök, csücs málé)! — Dallamának jellegzetes kezdőmotívuma: sssl/s — a két felső szövegsort rendszerint erre éneklik. Harmadik sora különféleképpen alakulhat: sssl/sfmr (vagy: sfmf — sfmf, vagy: ssss — ssss, stb.). A 4. dallamsor rendszerint egy leszaladó dúr trichord vagy pentachord: mmrr/d, vagy sfmr/d.

b) Kiforduló körjátékok

Az ilyen vagy hasonló dalok éneklése közben kézenfogva körbejárunk. Akinek a neve a dal végén felhangzik, az megfordul, a körnek hátat fordítva fogja meg szomszédai kezét, s a továbbiakban így folytatja a játékot. A neveket vagy a körbejárók közül a legidősebb mondja sorba, vagy (mint a 47. példában) választunk valakit, aki a kör közepén állva mutatja, kinek kell kifordulnia. Más változatokban a körön kívül jár valaki, s akit ez kendőjével megérint, az fordul ki. Amikor mindenki kifordult már, fordulj be szövegváltozattal folytatjuk az éneket, amíg mindenki újból vissza nem fordult.

Egyes pszichológusok véleménye szerint a kiforduló körjátékokban a kifordulás „az elbújást, az eltávozást jelenti úgy, hogy a játékban a kapaszkodás mellett az elszakadás és viszontlátás élményei elevenednek fel.” Minthogy „az elbújás — előjövés térben és időben gyorsan követi egymást, a lelki kísérőmotívum nem szorongásos, hanem örömteli... A gyermekek tudják, hogy akik kifordultak is, csak szimbolikusan távoznak, és hamarosan vissza fognak fordulni. Így ismétlődik gyors egymásutánban a távozás—viszontlátás, különben érzelmi feszültségektől áthatott élménye, derűs és lelkileg feloldott változatban.”

Kis kacsa fürdik

Elmentem Bécsbe

Közölt példáink szövegében a „fordulj” (fordulj ki, forduljon) felszólítás közös, egyébként különböző motívumokat tartalmaz. A 46. példa az egész nyelvterület legismertebb és feltehetően legrégibb szövegei közé tartozik. A tóbanfürdőkiskacsa motívumot Ipolyi Arnold részint a vízben hattyúalakban fürdőző tündérlányok hiedelem-képzetéhez kapcsolja, másrészt utal a Kalevalában megnyilatkozó finn mítoszra, mely szerint „kacsa repül elő a teremtés alkalmával, és a tengerbe hulló tojása részleteiből alakul a világ”; valamint: „hattyú úszkál... a halál fekete vizének hullámain”. Lengyelország említése a szövegben a lengyel-magyar történelmi kapcsolatok emlékét idézi — Kiss Áron szerint I. László koráig visszamenően. A kiforduló játékokban rendszerint a „csíkos a háta...” versszak-típus kapcsolódik a „Kis kacsa...” versszakhoz, a két versszak közé, sőt sokszor az első helyett (47. pl.) a „Most jöttem Bécsből” versszak-típus jelenik meg. E népszerű játékdal számtalan szövegváltozatából az 571. oldalon táblázatban adunk ízelítőt.

A 48-50. példák szövegének kezdőmotívumai (Lánc, lánc, eszterlánc; Ostoring, ostoring; Ispiláng, ispiláng) Vikár Béla századfordulón írt tanulmánya szerint mind ugyanazon német játékdal kezdőszavainak (Ich spiel’ ein, Ich spiel’ ein, Ich spiel’ eine Rose…) különböző módon eltorzult változatai (ispilányi, ispirangi, éspillang, géspilon, ipszilon, kis pillancs, eszterlánc, este lánc, keskeny lánc, összelánc, pesti lánc, cincom-láncom, stb.). Más kutatók viszont, így pl. Simonyi Zsigmond, úgy gondolják, hogy e változatok a „Kis pilláncs” (= lepke) kifejezésből alakultak, s így magyar eredetűek. Az 50. példában szereplő „karazsina” posztóból készült ruhadarabot jelent. Eredeti alakja: karazsia = egy bizonyos fajta posztó. Ez az elnevezés az angol Kersey város nevéből keletkezett, s terjedt el Európa-szerte különböző formában. A magyar nyelvbe részben olasz, részben szerb-horvát közvetítéssel kerülhetett, s a XVI. század óta megtalálható nyelvemlékeinkben „garazsia” formában is. Játékdalainkban a „kék karazsina” helyett gyakran torzulásos alakokat találunk (pl. két garas héja, két garas híja, két garas zsírja, piros galamb zsírja, kék karmazsinka, stb.). A „zöld selyem ostya” kifejezés pedig a „zöld selyem rojtja” torzulása. (Újratanításkor eszerint javítható is.) — A „szeder” apró bogyói lehetnek hamvaskék vagy fekete színűek, ezért a „szederszemű” kifejezés kék vagy fekete szemre egyaránt használható. (Torzulásos forma: szeder, szeder szép Mariska. Más változatokban: pávaszemű kis Juliska stb.)

Lánc, lánc, eszterlánc

Ostoring, ostoring, ostoringes cérna

Ispiláng, ispiláng, ispilángi rózsa

Dallam szempontjából a 46. példa alapmotívuma felhajló nagyszekund és leugró kisterc; ez utóbbiból alakult átvezető formula után leszaladó dúr pentachord zárja le a dallamot. A 47. példa ugyanennek a típusnak Észak-Dunántúlon gyakori, „hangköz-szűkítéses” változata. A 48. példa első két ütempárja a 46. pl. alapmotívumának két különböző ritmusváltozata; a harmadik ütempár a másodikat variálja, a negyedik egy ereszkedő dúr trichordból alakult záróformula. Ezután a dallam új motívummal folytatódik: a kvint ismételgetése után felugrik az oktávra és vissza; a következő ütempárban ugyanezt variálva ismétli, a felugró kvartugrást oktáv-ugrássá bővítve. (Más változatokban ebben az ütempárban is kvint-oktáv ugrás.) A teljes dallamot leszaladó dúr pentachord zárja, mint a 46. példában. A 49. példa első két ütempárja gyermekdalaink egy újabb jellegzetes motívumát képviseli: a felső szekundjával váltogatott kvint-hangról a dallam oktávba ugrik, fokozatosan ereszkedik vissza a kvintre, majd leugrik a tercre. A harmadik ütempár gyermekdalainkban viszonylag ritka, ereszkedő pentaton motívum: ls/msr; a negyedik ütempár dúr trichordból alkotott szokásos zárómotívum. Az 50. példa voltaképpen ismét hangköz-szűkítéses alak, amely egészében egy moll hexachord benyomását kelti. Négy- és kétütemes egységek váltakoznak benne.

c) Kendős játékok

Károlina, patyolat

Tüzet viszek, lángot viszek

Tüzes koplót hordozok

Az egész nyelvterületen és nemzetközi viszonylatban is igen elterjedt játéktípus. Körbe állnak, összefogózás nélkül; egyikük a körön kívül jár, kendővel a kezében, s egyszer csak leejti a kendőt valakinek a háta mögött. Amint ez észreveszi, felkapja a kendőt és kergetni kezdi a kívüljárót; ha nem éri utól, helyet cserélnek. Aki nem veszi észre a háta mögött leejtett kendőt egy körüljárás alatt, az „záptojás” lesz, azaz büntetésül be kell állania vagy guggolnia a kör közepére, s addig ott maradnia, amíg egy újabb „záptojás” fel nem váltja.

Mindhárom példában közös a „tüzet viszek” szövegmotívum. Néprajzi kutatóink szerint ez régi korok emlékét őrzi, amikor a tűzgerjesztés még igen körülményes volt, s a háztartások rendszerint csak évenként egyszer, húsvétkor szítottak tüzet. A parazsat a tűzhelyen, külön gödrökben, katlanokban, hamu alatt tartották, s nem szívesen adtak belőle kölcsön. A hatóság is tilalmazta a szenesbögrével való szomszédolást. E tilalom emléke maradt fenn a játékszövegben: „tüzet viszek, ne lássátok!” — A szenesbögrében való parázshordozásra utal egyes változatok „tüzes csoprot ( = csuprot) hordozok” motívuma. Más változatokban ez „tüzes taplót hordozok” alakban jelenik meg, s ennek értelmetlenné torzult formája az 53. példában: „tüzes koplót hordozok”. — A „patyolat” szó (51.pl.) eredeti jelentése: finom fehér gyolcs. Átvitt értelemben használják a „hófehér” és „finom, kiváló” stb. jelentésben is. (Vö. patyolat a kuruc, gyöngy a felesége.) — További szövegváltozatok: „Ne nézz hátra, jön a farkas (vagy: rókakulló, ne nézz hátra, jön a farkas), tüzet visz a markába (vagy: nagyot üt a hátadra, stb.)”.

Dallam szempontjából az 51. példa mindössze egy tengelyhang és alsó nagyszekundjának váltogatása. Az 52. első két ütempárja az ereszkedő dúr trichord egyik jellegzetes motívumát ismételgeti; az 5. ütem dallama az elsővel azonos terchangról kiindulva ellenkező irányban s aprózott ritmusban szalad fel a kvintig, s megismétlődik ugyanez a hatodik ütemben is. A 3. és 4. ütempár között a dallam kvintugrással ér az alaphangra, s ezt ismételgeti a 4. ütempár mindkét ütemén keresztül. Az 53. pl. ismét a jellegzetes dunántúli „szűkített hangközű” motivikát képviseli: kisterc helyett nagyszekund, s a záró, leszaladó pentachordban nagyterc helyett kistere.

d) „Özvegy kácsa” típusú játékok

Ehhez a játéktípushoz páratlan számú játékos kell. Egy a középen áll vagy sétál, a többiek kézenfogva körbejárnak a fenti vagy hasonló dalok éneklése közben. A dal végén — illetve az 55-56. pl. első versszakának végén — a középen álló párt választ magának, s a körbenjárók is párokra bomlanak. Aki pár nélkül maradt, az megy a kör közepére, s így kezdődik előlről a játék. Az 54. példa második sora („három fekete” szavak) után a szünetre dobbantanak egyet azzal a lábukkal, amellyel éppen lépnének, majd irányváltoztatással és gyorsabb tempóban folytatják a körbejárást, illetve szaladást a párválasztásig. Az 55. példában a kör közepén álló egyedül énekli az 1. versszakot. A párválasztás után mindenki énekli a 2. versszakot, miközben az egyes párok kifeszített karokkal, felső testükkel hátrahajolva, lábuk fejét szinte összeérintve (lásd Páros forgók) forognak gyorsan. Az 56. példában mindkét versszakot mindannyian éneklik; az első versszak utolsó sorában minden negyedértékre tapsolnak egyet; a párokra bomlás után a párok egymás karját vállnál megfogva, a csárdás forgásához hasonlóan „megsürgetik” egymást a 2. versszak dallamára.

Az „Özvegy kácsa” játéktípus cselekménye részint a „Komámasszony, hol az olló?”, részint a „Hátulsó pár, előre fuss!” játéktípusokéval rokon. Pszichológiailag mindhárom típusban közös az izgalom — megnyugvás, az elszakadás élménye és a biztonság megtalálása ellentét-párjainak váltakozása.

Hatan vannak a mi ludaink

Kis kertem tele van zsályával

Kácsa, kácsa, özvegy kácsa

Az 54. pl. szövege több múltszázadi kéziratban és nyomtatványban is megtalálható (Mindszenty-kézirat, Színi, Bartalus, Limbay). A XX. századi változatok szövegei elég egységesek; a 2. sor néha: „három fehér, három fekete”; az utolsó sor néha: „akinek nincs párja, válasszon magának”. — Lúd: a liba ősi, finnugor eredetű elnevezése; a gúnár: hímnemű lúd. — Az 56. példa „kácsa” szava a „kacsa” (a lúdnál kisebb, rövid nyakú, rövid lábú háziszárnyas) tájnyelvi alakja. Példánk változataiban torzult formákban is megtalálható (pl. Kása, kása, özvegy kása; kártya, kártya, piros kártya; kácsa, kácsa, piros kácsa, stb.). Az 55. pl. „zsálya” szava a latin „salvia”-ból alakult elnevezés egy kék, lila, sárga vagy fehér, ajakos virágú, cserje-szerű növényre.

Dallam szempontjából az 54. példa első négy üteme a kvint-tengelyhang ismételgetése, majd váltogatása felső kvartjával (egyes változatokban csak felső nagyszekundjával). Az 5-12. ütemben le- és felszaladás a tengelyhang és alsó terce között, a 13-14. ütemben leszaladó dúr pentachord zárómotívum. — Az 55. példa 1-4. (a második vsz.-ban 1-3.) üteme: a kvint-tengelyhang váltogatása felső nagyszekundjával, 5-6. ütem: ereszkedő és emelkedő trichord a tengelyhang és alsó terce között, majd leereszkedés az alsó szekundra; a 7-10. ütemek zenei tartalma az első négy ütemével azonos, a 11-12. ütemben leszaladó dúr pentachord, az alaphang érintése előtt visszahajolva a tercre, s onnan ugorva az alaphangra. — Az 56. példa a felnőttek dallamvilágának egyik jellegzetes, úgynevezett dudanóta típusához tartozik, három sorosra csökkentve.

e) Gyűrűsdi

Csön-csön gyűrű

Egy aranyat leltem

Az egész nyelvterületen és nemzetközileg is jól ismert, változatokban gazdag játéktípus. Cselekményének lényege: a játékosok sorba (vagy körbe) ülnek (néha állnak), elől összezárt tenyerekkel. Mindannyian éneklik a fenti, vagy azokhoz hasonló dalokat, miközben az egyik játékos (osztó, osztogató, adogató, dugdosó, gazda, gyűrűs, angyal stb.) összetett tenyerei között egy gyűrűvel (vagy más apró tárggyal) sorra beleteszi kezét a többi játékos tenyerébe, s a nála lévő tárgyat észrevétlenül valamelyikük keze között hagyja. Ekkor felszólít valakit a sorban ülők közül — vagy, a változatok többségében, behívja azt a játékost, akit a dugdosás alatt kiküldtek vagy félreállítottak (elnevezései: bába, bíró, hunyó, szunyó, kereső, kopó, találgató stb.), hogy találja meg a gyűrűt. Ha megtalálja, szerepet cserél az Osztóval; ha nem találja meg, új keresőt választanak vagy újra kiküldik és zálogot ad. Ha többször nem találja el, különböző „büntetéseket” találnak ki: szaladja körül a házat, járjon féllábon stb.

E játéktípushoz kapcsolódó dalok szövegének nagy többsége a gyűrű csengését utánzó ikerszavakkal kezdődik (57. pl.): Csön-csön (vagy: csöm-csöm, csöny-csöny, csem-csem, csen-csen, csin-csin, cin-cin, gin-gin, szem-szem) gyűrű (északi területeken: gyűrő), arany gyűrű (torzulásos formákban is, pl. kalangyűrű, kalángyűrű, galandgyűrű, kaland-gyűrű, kallangyűrű, kanálgyűrű, kollárgyűrű, korálgyűrű, kovácsgyűrű, kullám-kullám gyűrű stb.). Egyes változatok így folytatódnak: „kérd ki, kérd ki kis fiától, ellenbéli (= szembenlévő) szomszédjától”, majd: „itt csönög, itt pönög, ettől kérem, ez adja ki!” A játékdal itt is véget érhet, de gyakran kapcsolódik hozzá az 57. példa utolsó két vagy három sora. Ezután az Osztó elkiáltja magát: „Jöhet már a (vagy: bejöhet a) Gyurka, mert kisült a hurka!” Vagy: „Bejöhet a bába, megfőtt a kása, tizenkét órára (piros csizmát húztak a lábára!)”. — Az 58. példa szövegének jóval kevesebb változatát ismerjük. Jellegzetes motívumai: Egy aranyat leltem (vettem; aranyat találtam), porba borítottam (Borbás Boris adta, burván borítottam, borba burítottam stb.). Néprajzi kutatók ez utóbbi kifejezést tartják az eredetihez legközelebbinek, minthogy „a gyűrűjátéknál tenyerükbe takarják, borítják a gyűrűt, bűrbe”; egyes dalszövegekben elő is fordul: „piros bőrnek bőr ajtaja”. Egyes változatokban „találd ki, te bíró” (vagy: találd bíró, találd) motívum helyett ez áll: az én aranyomra gondot is tartottam. Ha a Bíró eltalálja, kinél van a gyűrű, második versszakként ezt éneklik: „Igaz bíró voltál, igaz törvényt tettél, az én aranyamra igazán esküdtél (vagy: ítéltél).” Ha tévedett, ugyanerre a dallamra ezt éneklik: „Hamis bíró voltál, hamis törvényt tettél, az én aranyamra hamisan esküdtél (ítéltél)”. További változat: „Aranyat találtam, de jó kézre adtam, de jó bíró volnál, hogyha megtalálnád!”

Dallam szempontjából: 57-es példánk az északi, északkeleti területekre jellemző, ereszkedő dúr trichord, egyes ütempárokban csak a két felső hang motívumaiból épül. 58. példánk a felnőttek dalainak ereszkedő vonalú, régies csoportjához tartozik, AABC tartalmú sorszerkezettel, a kvintváltás halvány nyomaival a 2. és 4. sor között. Kisterces dallam, az első két sorban nagy-, a harmadik sorban kis-szexttel. — Az 57. példa szövegtípusa gyakran hangzik fel sl/sm motívummal, vagy ennek pusztán második felével is.

KIOLVASÓK

Egyedem, begyedem, tengerlánc (lásd még: Egyetem, begyetem

Egykem-begykem kergendőbe

Egyetem, begyetem, karkantyú

Ekedem, bekedem, bakkecske

Egyedem-begyedem, bűröm-bikkem

Egyedem, begyedem, bukkom bér

A kiolvasó mondókák sajátos, külön műfajt képviselnek, amely bizonyos játékok főszereplőinek (húnyó, kergető, kör közepén álló stb.) kiválasztására szolgál. A sors útján való döntés ősi szokásának továbbélése ez minden nép gyermekeinél.

A kiolvasás legáltalánosabb módja: a játékosok körbe (félkörbe vagy sorba) állnak (ülnek). Egy közülük (a „szedő, adogató, gazda” stb.) a kör közepén vagy a sorral szemben áll (ül, jár), s a kiolvasót mondogatva sorra megérinti mindannyiukat. Akit az utolsó szótagra érint meg, az „kiesik” (gyakran félre is áll), s az újra kezdődő kiolvasásban már nem szerepel. Aki legutoljára marad, az lesz a főszereplő. (Egyszerűsített változat: az első kieső lesz a hunyó, kergető, stb.). — A „megérintés” Kiss Áron múlt századi leírása szerint „ütemről ütemre felváltva a maga s a másik gyermek mellét ütve” történik, a „magáét a tenyerével, a másikét a keze fejével”. — Másik jellegzetes kiolvasási mód: a játékosok körbe állnak, s mindkét kezüket ökölbe szorítva maguk előtt tartják. A kiolvasó a kör közepéről szintén ökölbe szorított kézzel üt mindegyik ökölre, negyedértékenként. (Egyes változatokban az ütés keresztezve történik: jobb ököllel a játékos jobb öklére, bal ököllel a játékos bal öklére.) Saját jobb ökle helyett a kiolvasó az állára üt. Amelyik ökölre az utolsó szótag esik, azt gazdája a háta mögé teszi; s ha a másik ökle is „kiesik”, egészen kiáll.

A kiolvasók szövegeinek nagy része a magyar vagy indoeurópai számsor különféle módon eltorzult alakjait tartalmazza. Legtöbb kiolvasónk az „egy” számnévből játékosan képzett „egyedem-begyedem” ikerszóval (60., 63., 64. pl.), vagy ennek valamilyen változatával („egyetem-begyetem”: 61. pl., „ekedem-bekedem”: 62. pl., „egykem-begykem”: 59. pl., egyerem-begyerem, ögyöröm-bögyöröm, ögyedezi-bögyedezi, egyem-begyem, etyem-petyem, ecem-pecem, ec-pec stb.) kezdődik. — Az 59. pl. „tengertánc” kifejezését és változatait egyes kutatók a 4-es számot jelölő indoeurópai szavak egyikéből eredeztetik, mint pl. a görög „tettaresz” („tesszaresz”); ugyanerre vezethető vissza további példáink harmadik vagy negyedik szava is, mint: kergendőbe (60. pl.), karkantyu (61. pl.), bakkecske (62. pl.), bikkmázsárom (63. pl.) és változataik. A 63. pl. „madarak voltunk…” motívumában Kiss Áron a régi korok madárjóslatainak emlékét látja, az „újsüvegű boszorkány” motívumban a boszorkánymesterekre való visszaemlékezést, a „tökbe teszem…” sortípusok pedig, melyekben a betűrímek mindenképpen a régi költészet hagyományát őrzik, Kiss Áron szerint „elég nyilván magukon viselik a varázsigék jellegét”. A 64. példa változatai egész Európából ismeretesek. (Az egyes elemek külföldi megfelelőit lásd az 573. oldalon!) A szövegekről ennél pontosabb képünk akkor alakul ki, ha — néha egy-egy rejtett értelemre rávilágító — variánsait ismerjük. E célból az 573. oldalon, a jegyzetben közlünk változat-táblázatot.

A kiolvasók szövegei még a játékdalokéinál is erősebben bizonyítják, hogy a gyermekeknek elsődlegesen nem a szavak értelme a fontos, hanem azok hangzása: a ritmus, rím, hanglejtés. A sorsolás ősi műveletéhez meg különösen jól illenek a mágikus varázsigékre emlékeztető értelmetlen sorok.

A kiolvasók sajátos előadásmódja: a kiolvasó mozdulatnak megfelelő, a szöveg értelmétől és a szó természetes hangsúlyától független, negyedértékenként egyenletesen lüktető hangsúlyozás. Ez a fajta hangsúlyozás az igazán hagyományos előadásban zenei hangokon, dallamos hanglejtéssel történik. A dallamos hanglejtés lényege: egy tengelyhang váltogatása egy vagy több alsó vagy felső hangközzel. Egyik leggyakoribb váltó-hangköz az alsó nagyszekund; ez a fajta hanglejtés jellemzi elsősorban az 59., 60., 61. példákat, valamint a 62. pl. három utolsó sorát. Az 59. és 61. példában a felső nagyszekund is megjelenik, a 61. második ütemében egy erősebb hangsúly kiemelésére, az 59. utolsó előtti ütemében pedig egy sajátos záróformulában. Zárásként jóval gyakoribb az alsó nagyszekundra ereszkedés (60., 62.), vagy egy felkiáltás (61. pl.). — Északdunántúli kiolvasók és játékdalok jellegzetes motívuma: fellépés a tengelyhang felső nagyszekundjára, leugrás az alsó nagyszekundra, majd visszalépés a tengelyhangra. Ezt a hanglejtésmotívumot képviseli a 62. pl. első három sora. — A 63. példában terc- és főként kvartváltogató dallamos hanglejtést találunk; ez utóbbi a 10. ütemben a tengelyhang felemelkedésével a felső szekundra kvint-távolságúra tágul. — A 64. példa dallamos hanglejtése elsősorban az alsó kisszekundot és alsó kvartot váltogatja a tengelyhanggal, de előfordul benne futólag alsó nagyszekund (1. ütem), alsó kisterc (7. ütem), majd felső kvart, s végül az arról leugró oktáv hangköz is (8-10. ütem).

Kiolvasó-szövegek gyermekkari feldolgozása Kodály Zoltán műveiben: „Egyetem-begyetem” (vö. 59. és 60.), „Isten kovácsa” (vö. 61.) és „Madarak voltunk” (vö. 63.).

SZEREPVÁLTÓ ÉS PÁRCSERÉLŐ KÖRJÁTÉKOK

A magyar népi énekes játékok között voltaképpen igen ritkán fordul elő, hogy a résztvevők a dal szövegét „megjátsszák”. Az ilyen jellegű játékok többsége vagy más népek játékaiból — mint pl. „Csákváron volt egy kápolna”, „Repülve jön egy madárka”, „Nyuszi ül a fűben”, „Ádámnak volt két fia” stb. —, vagy pedig népies műdalokból — pl. „Ajtó, ablak nyitva van” — került a magyar gyermekek játékanyagába. Ezek mellett azonban a szöveg stilizált megjátszása gyakran kapcsolódik az egész magyar nyelvterületen jól ismert „Fehér Liliomszál” vagy hasonló kezdetű régi magyar játékdalszöveghez is. Ez a szövegtípus az ősi hiedelemvilág analógiás szépség-varázslásának és víz-tiszteletének emlékét őrzi. Ez utóbbi egyik megnyilvánulása volt az ún. „lustratio”, azaz: megtisztulás vízben fürdés, mosdás által. A szépség- és szerelmi varázslást illetően pedig egyes községekben még az utóbbi évtizedekben is szokásban volt, hogy nagypéntek hajnalán a lányok megmosdottak a közeli patak vagy folyó vizében, hogy szépek legyenek; s hitték, hogy akivel ez után találkoznak vagy akinek a kendőjét megszerezték s abba törülköztek, az lesz a férjük.

A változatok nagy többsége a „törülközzél meg te” (lásd a táblázatban VII. számnál) motívumnál fejeződik be. Ilyenkor a hozzá kapcsolódó játék menete a következő:

A játszók körbe állnak — vagy összefogódzva körbe járnak —, s valamennyien énekelnek. Egy közülük (a „fehér”), néha kettő („két liliomszál”) a kör közepén áll, s megjátssza mindazt, ami a dal szövegében felhangzik. Néha a kör tagjai is ugyanazokat a mozdulatokat végzik:

„Ugorj…”: helyben felugrik vagy lekuporodik; vagy: eredetileg a körön kívül áll, s ekkor ugrik be a körbe; a 68. példában a„rózsa” előbb kiugrik a körből, majd visszaugrik a körbe.

„Támaszd meg…”: csípőre teszi egyik vagy mindkét kezét; vagy halántékához emeli két ujját; oldalra hajlik, s karjával derekát támogatja. A 67. példában: a körbenállók egyike elé lép, majd háttal fordulva, fejét annak jobb vállára hátrahajtja, bal kezével pedig megfogja annak bal vállát, majd helyet cserélnek (minthogy e változatban ez az utolsó versszak).

„Fésülködjél…”: ujjaival a haját fésüli, illetve két kezével a haját simogatja. A 67. példában az egyik körtag elé állva végzi ezt, a körtag pedig két kezét feltartja, könyökben behajlítva, tenyérrel a „liliom” felé fordítva — mintha tükröt tartana neki.

68. példánkból a „támaszd meg…” és „fésülködjél…” sortípusok hiányoznak; helyettük viszont megjelenik egy „Húzd fel piros csizmád” motívum — ennek éneklése közben a kör közepén álló játékos a csizmahúzás mozdulatát utánozza, a „hej rózsa…” refrén alatt pedig csípőre tett kézzel, derekát ringatva táncol, a jobb láb helyben, a bal előre és vissza lépeget.

Fehér liliomszál, ugorja a Dunába

Fehér liliomszál, ugorj a Dunába

Fehér liliomszál, ékes liliomszál

Ugorj ki Dunából, ugorj be Dunába

Fehér liliomszál

„Mosakodjál…”: két kezével az arcát simogatja, mosakodás-szerűen. A 67. példában előzetesen az egyik körbenálló elé lép, aki két tenyerét öblösen elébe tartja, s a „liliomszál” lehajolva, ebből „mossa” az arcát.

„Törülközzél…”: lehajolva vagy féltérdre ereszkedve homlokához érinti a körbenállók egyikének kötényét, szoknyáját, kabát-szélét, stb.

Az esetek többségében a „liliomszál” ez után helyet cserél azzal a játékossal, akinek ruhadarabjában „megtörülközött”. A 67. példában, mivel a sortípusok rendje megváltozott, ez a helycsere az utolsónak énekelt „támaszd meg…” motívum után történik. A 69. példában pedig a „törülközés” helyett új motívum jelenik meg: „fussunk arra, ki merre lát, sej, szedje szaporán a lábát!”, s ennek megfelelően — miután addig is mindenki végezte a dalszövegben említett mozdulatokat —, valamennyien szétfutnak, s akit a középen álló megfog, az lesz az új „liliom”.

A szövegváltozatok áttekintéséhez az 573. oldalon táblázatot adunk. Ezzel egyes homályosabb vagy torzult variánsokat is könnyebben értelmezhetünk.

Ez a szövegtípus a legkülönbözőbb dallamokhoz kapcsolódhat. Számos változat jellemző dallam-magva az emelkedő nagyszekund és ereszkedő kisterc: sl/sm, néha a teljes szöveget ezzel a dallammal éneklik. A 65. példa is így indul, kiegészítve egy leszaladó pentachorddal, majd ezen a terjedelmen belül szekundszekvenciában ereszkedő tercekkel, végül kvintről alapra ugrással. — A 66. példa alapmotívuma a kvint és terc között ereszkedő és emelkedő szekundokból áll, először ereszkedő pentachord egészíti ki, majd kvintről alapra ugrás. Zárómotívuma kvintről szextre lépés után szekundokban ereszkedik a 2. fokig, majd a tercről ereszkedő trichorddal ér véget. — A 67. példa négysoros, strófaszerkezetű dallam, A A B Bv formában, tripodikus sorokkal. Az A-sorok zenei tartalma: kvintről szextre lépés után fokozatos ereszkedés a tercig. — A 68. példa refrénes szerkezet, két alapmotívummal: 1) emelkedő dúr hármassal induló, szekundokban tercig ereszkedő, majd kvartra visszahajló tripodikus sor; ez minden újabb szöveg-sortípusnál kétszer hangzik fel, először változó, majd állandó szövegsorral. („Mint a másik szolga”: a „szolga” szó itt régies értelmében, gyermeknek vagy ifjabb személynek szóló kedveskedő kifejezés.) 2) Ereszkedő dúr trichord után felugró kvart ütempáros motívuma; ennek négyszeri, variált ismétlése hordozza a refrén szövegét. — A 69. példa dallama lényegében az 56. példával azonos.

Párcserélő folytatással:

Számos változatban a fentebb ismertetett játéktípus nem ér véget egyszerű szerepcserével, hanem a „liliomszál” beviszi a kör közepébe azt, akinek a kötényében „megtörülközött”, és táncolni kezd vele. Egyes változatokban ilyenkor a kör is párokra szakad, s a dal hátralévő részében mindannyian táncolnak, csárdáslépésekkel és „sergéssel” (forgással). A táncra való felszólítást többnyire a szöveg is tartalmazza; „sergesd meg rózsádat…” (változatait lásd az 574. oldalon).

Hej, rózsa, rózsa, piros vagy

Fehér liliomszál, fehér liliomszál. Ég a gyertya, ha meggyújtják

A táncra szólító sortípus után a legkülönbözőbb szövegrészletek következhetnek, különböző lírai dalokból. Néha egész versszakok (70. pl.: Haj, rózsa, rózsa…), vagy versszak-füzérek (71. pl.: Ég a gyertya…); máskor csak töredékek régi szokásokat vagy hiedelemvilágot őrző szövegekből, mint pl.: „Adjon Isten csendes essőt, mossa össze mind a kettőt” (párok összeéneklése analógiás varázslással), vagy: „Hármat üzentem (= három pénzt tettem) a hegedűbe, mégse mehettem az elő ( = első) táncba” (lakodalmakban és mulatságokban szokásos táncrend és a zenészeknek való fizetés módjának emlékei). Gyakoriak az ún. játszi szóképzések is, mint a 71. végén: dádili fecske, úri fica, török maca stb. A tánc végét rendszerint sajátos szövegmotívumok jelzik, amelyek kifejezésre juttatják, hogy aki eredetileg a kör közepén volt, annak most már át kell adnia a helyét; ilyenek pl.: megfordítom, kitaszítom!; ki, büdös, ki!; co, ki, tavalyi kutya!; állj ki már!; stb.

A füzér-szerűen összekapcsolódó különféle szövegek dallam szempontjából is változatosak. 70. példánk egy Nógrád és Heves megyékre jellemző dallam- és szövegfüzért mutat be. Kezdő strófája 4 tripodikus sorból áll, A A B C szerkezettel. Az A-sorokat emelkedő dúrhármas jellemzi, a B-sort szext és terc között hullámzó vonal, a C-sort pedig ereszkedő dúr pentachord. A hetedik ütem kivételével az egész dallam egyenletes negyedekben mozog. Ez a dallam felhangzik 2-4 versszakkal, majd egy másik négysoros dallamstrófa következik, tetrapodikus sorokkal, az új magyar népdalstílus egyik jellegzetes formájában: A A5 A5 A, kupola-szerkezettel. Az egyes sorok dallamvonala is kupola-alakú. A további dallamok már inkább motívum-töredékek, mint önálló strófák. — A 71. példa egy jellegzetes Pest megyei és alföldi típust képvisel. Kezdő dallama szintén 4 tripodikus sorból áll, A A B B (vagy A A B Bv) szerkezettel. A 7. ütem kivételével egyenletes negyedekben mozog; sajátossága viszont, hogy az A-sorok utolsó hangja gyakran megnyúlik, s ezáltal 3/4-essé válik. Az A-sorok zenei tartalma: kvintről szextre lépés, leugrás kvartra, onnan az alaphangra, majd vissza a kvartra. A B-soroké: kvintről szextre lépés, majd a változatok többsége leugrik a kvartra, s fokozatosan ereszkedik az alaphangig; a 3. sorban onnan még visszaugrik a kvartra, így a 3-4. sor nyitás-zárás viszonyba kerül egymással. A 71. példában e dallamvonal pentatonikusabb formát öltött, kiküszöbölve a félhangokat; a nyugati periódusokra jellemző nyitás-zárás formát is elhagyta. A 71. példa is újabb dallamstrófával folytatódik; ez is A A B Bv szerkezetű, szintén csak egy dúr-hexachordon belül mozog. A változatok többségében az A-sorok a kvintről szextre lépve fokozatosan ereszkednek a tercig, majd ugranak az alaphangra; példánkban az ugrás a kvint és terc közé került, így a félhanglépés kiküszöbölődött. A B-sorok a tercet írják körül alsó és felső váltóhanggal, majd a 4. sor ereszkedő trichorddal zárul. Ezután különböző motívumtöredékek következnek, legsűrűbben egy ereszkedő trichordból és felugró kvartból alakult motívum.

„Kis kacsa fürdik… ”

Kis kacsa fürdik, készülődik

Kis kacsa fürdik

Amint a 46-47. példákban láttuk, a fentiekkel hasonló kezdetű szövegek gyakran kapcsolódnak kiforduló körjátékokhoz. Más esetekben viszont — így a 72-73. példában is — további sor- vagy versszaktípusokkal kibővülve, párválasztó-párcserélő játékok kísérője.

A 72. példa a század első felében még igen kedvelt játék volt a Tolna megyei Ozorán. Cselekményét az 50-es években így mondták el: „A játszóhelyen néhányan összekapaszkodtak, s körbe-körbe járva mondogatták: Ki játszik kis kacsást? Akik játszani akartak, csatlakoztak. Mikor már elegen összegyűltek, kört formáltak, s egyikük beállt a közepére, ő volt a „kis kacsa”. Neki az elején utánoznia kellett mindazt, ami a dalban elhangzott. Amikor azt énekelték: Ölelj, csókolj, akit szeretsz —, valakit kiválasztott a körből és azzal táncolt a dal végéig. Mikor a végére értek a dalnak, a volt „kis kacsa” kiment a körből, párja lett az új „kis kacsa”, s a játék kezdődött elölről, amíg meg nem unták.”

A 73. példa egyes változatait a benne szereplő helynévről „borsosgyőrözés”-nek nevezték, így Győrújfaluban is, ahol a 40-es évek elején a 14-16 éves leányok a következőképpen játszották: A dal éneklése közben a kör tagjai leeresztett karral, kézenfogva, versszakonként irányt változtatva lépegettek — jobb lábbal oldalt léptek, majd bal lábbal a jobb előtt keresztbe léptek (szűken); ez után a jobb lábbal újra oldalt léptek, a ballal pedig a jobb mögé (szintén szűken), keresztbe. Amikor irányt változtattak, a bal lábbal léptek oldalra. A középen táncoló pár egylépéses csárdást táncolt, miközben kissé oldalt dőltek és összefogott kezüket ellenkező oldalra kilendítették. Időnként a fentebb leírt lépéssel körbeforogtak. — Más változatokban a kör közepén táncolók „pórumoznak” (lásd 41-43. példa játékleírását!), vagy egymás jobb kezét megfogva, kinyújtott karral forognak, másik karjukat szintén kinyújtva, vállmagasságban vagy csípőre téve.

A két játék szövegének kezdő sortípusait a 46-47. példánál tárgyaltuk. Ha a szöveg párcserélő játékhoz kapcsolódik, akkor jellegzetes folytatása: MOSDJÁL, MOSDJÁL (kelj fel, mosdjál; kendjél, mosdjál; lengyel, mosdjál; lengyel mondja; Lengyelország; lengyel borsó; lengyel seje stb.) KIS MENYECSKE (szép mecsecske; szép virágszál; lengyel kislány; öltözz, mosdjál stb.), ÖLELD, CSÓKOLD (ölelj, csókolj), AKIT SZERETSZ (KAPD BE)! — Ahol a „mosdjál” kifejezés felhangzik, ott a kör közepén álló játékos rendszerint éppen úgy az arcmosást utánozza, mint a 65-69. játékokban. Ahol a szöveg már eltorzult, ez a mozdulat természetesen elmarad. Az „öleld…” a párválasztó játékok egyik legjellegzetesebb sortípusa. A kör közepén álló ez alatt választja ki párját, akivel a dal végéig táncol.

A 72. példa szövege ezután a felnőttek világában mindmáig jól ismert lírai dalokkal folytatódik. Ezek közül első: „Sej, rózsa, rózsa…”; változatával már találkoztunk a 70. példában.

Ezzel szemben a 73. példa Észak-Dunántúl egyik legjellegzetesebb játékdal-szövegével folytatódik. E szöveget a múlt század eleje óta számos változatban lejegyezték, kezdősorai igen sokféle formában maradtak fenn. (Lásd az 574. oldal változat-táblázatát!)„Annak van egy cipellője…”: szokás volt régen, hogy nyikorgót tettek a csizma sarkába, hogy jobban nyikorogjon. „Annak van egy fejkötője…”: olyan magas, hogy már az eget éri (vö. a változat-táblázattal!). A „hoppala…” résztől kezdve a versszakok a felnőttek világának jellegzetes lakodalmas dalaiból idéznek, közölt példánkkal nagyjából egyező módon a többi változatban is, legfeljebb kevesebb versszakkal. A „mikor a menyasszonyt esküdni (fektetni) viszik” kezdetű sorpár a lakodalmi gyertyástánccal egybekötött menyasszony-fektetés szertartásának leggyakoribb kísérő dalszövege (vö. 533. sz.).

Dallam szempontjából a 72. példa a kvint-kvart (ez utóbbi néha alsó váltóhangjával aprózva), kvint-alaphang ütempáros motívumának ismételgetése után (1-14. ütem) a felnőttek dalaiból átvett, négyütemes dallamsorokkal folytatódik; a régi magyar dallamstílusra jellemző ereszkedő kvintváltás nyomaival (39-46., 55-62. ütem). Lényegükben idetartoznának a 23-38. ütemekből álló sorok is, de ebben a játékdalban fordított sorrendben rögzítődtek. — A 73. példa lényegében egyazon négysoros dallamstrófát ismételget, amelyet a ritmus-aprózások tesznek változatossá. E dallamstrófa négyütemes sorokból áll, A A B Bv szerkezetű. Az A-sorok kvintismételgetés után szextre lépnek, majd a kvintről kis hullámokban, szekvenciázva ereszkednek vissza az alaphangra. A B-sorok nyugati hatást mutató szekvenciákkal indulnak (kvart-szekund, terc-alap), két utolsó ütemükben azonban ereszkedő kvintváltást tartalmazó nyitás-zárás viszonyban vannak egymással (szext-kvint, szekund-alap). E B-sorok a felnőttek több énekében is előfordulnak, különböző dallami előzményekkel, nagyböjti vagy karácsonyi szöveggel egyaránt. Morva és szlovák dallamokban is megtalálható, valószínűleg azokból került át a magyarba.

„Hej, szénára… ” és változatai

Az idősebb nemzedék emlékei szerint a „Hej szénára…” kezdetű játékdalok még néhány évtizeddel ezelőtt is az egész nyelvterületen jól ismertek és kedveltek voltak, rendszerint párcserélő játékokhoz kapcsolódva. 74. példánk cselekményét Lajos Árpád 1940-ben a következőképpen közölte: „8-10 leányka kézfogással álló kört alakít. Kettő közülük a középre áll, és lassú, topogó lépésekkel önmaga körül fordul. Kezüket szájukhoz vonják, s onnan elhúzzák, mintha fonnának. ‘Vedd el, akit szeretsz’: mindketten kiválasztanak maguknak egy-egy kislányt. Megfogják egymás karját a váll közelében, és így lépkednek egymás körül. ‘Minden délben dibegés-dobogás’: elengedik egymás karját, szembekerülnek, és két kézzel kezetfogva táncolnak. Egyidejűleg a kör tagjai is páros táncot járnak.” — Más változatokban: a körben álló játékos (rendszerint csak egy) összekulcsolt kezét feje tetejére vagy tarkójára téve forog, amíg be nem vesz valakit a körből. Közben a kör tagjai állnak vagy körbejárnak, vagy jobbra-balra lépegetve táncolnak.

A szöveg értelme nagyban kivilágosodik az 575. oldal változat-táblázatai alapján. Az egyes motívumokhoz: „Hej szénája (szénára)…”: Kiss Áron szerint ez a szövegsor régi lakodalmas szokásra utal. „Azt a szénakötelet dalolja meg, amelyikkel a lakodalmas menet útját elzárták, s amelyet a vőfénynek egy kard vagy fejszecsapással ketté kellett szakítani.” — „Kerék asszony, kerék kis menyecske…”: eredetileg a körben levő táncost jelentette, a többi változat a már nem értett régies szó eltorzulásából keletkezett. — „Nyújt, nyújt fonalat…”: e sorok a fonás munkájára utalnak, a fonó leány ugyanis nyálával és ujjbegyével sodorja a kenderkócot fonallá. — „Kendermorzsa kis menyecske…”: valószínűleg a kendermagos (pettyes) kifejezésből ered, amely a kör közepén táncoló ruhájára utal. — „Fejemre tettem gyöngyös kosaramat…”: eredetileg: koszorúmat, vagyis a régi menyasszonyi fejdíszre utal. — „Annak adjuk a leányt…”: szintén lakodalomra utaló sorpár; annak adják a leányt, aki erős, bátor ura lesz a menyecskének. — „Tálat törtünk, rároppantunk…”: régi lakodalmas szokás emléke; egyes helyeken a menyasszonytánc után, mikor a násznagy átadta a tálban összegyűlt pénzt a menyasszonynak, a tálat a földhöz vágták, s rá is tapostak, hogy annyi ideig tartson az új pár boldogsága, ahány darabra tört a tányér. — „Szita-szita péntek…” Varázsló ráolvasás elemeit tartalmazó sorok. A varázsló eljárás szokásai közé tartozott a fordított sorrendben való felsorolás. A dob viszont a régi sámánok legfontosabb varázseszköze volt, s ezt a szerepet később a szita vette át. — „Egy pénzt tettem”: lásd a 71. számnál. „Adjon Isten csendes essőt”: ugyanott. Mindezek vándor-motívumok, a legkülönbözőbb kezdetű játékdalokban egyaránt felbukkannak. A 75. példa „Hajlik, hajlik meggyfa” motívuma elsősorban jellegzetes kezdőmotívum, lásd a 77-78. példában.

Hej, szénára, szénára

Haj, széna, széna

Széna alja, széna alja, széna szakadékja

Dallamszerkezet szempontjából mindhárom példában közös a négyütemes sorok és a kétütemes motívumok váltakozása. E sorok és motívumok zenei tartalma azonban minden példában más tipust képvisel, bár a 74. és 75. példák egyaránt dúr hexachord keretében mozognak. A 74. jellemző motívumai: a) kvintet körülíró hullámzó vonal (1-2., 9-10., 11-12. ütem); b) lehajló, majd felhajló dúr hármasok (17-20., 45-56.); c) kvintről szextre lépés, majd kvintről tercre vagy szekundra ugrás (21-22., 30-33.); d) a kvintről vagy szextről fokozatos ereszkedés az alaphangig (13-16., 26-29., 34-39., 57-58. ütem). — A 75. példa alapmotívumai: a) terc-alsó szekund, terc-alaphang (1-4., 9-12., 29-32., 49-52. ütem); b) terc-kvint ugrás ismételgetése; c) zárómotívum: fokozatos ereszkedés a szextről az alapra (5-8., 25-28., 43-46., variáltan: 57-62. ütem). — A 76. példában a játékdalok hexachord dallamvilága a Dunántúlon gyakori kis terces formában jelenik meg, de nagy szexttel. Főbb motívumai: a) kvint-ismételgetés és kvartra lépés után fokozatos ereszkedés a kvintről az alaphangig (1-4. ütem); b) a kvint körülírása felső és alsó váltóhanggal, majd az a) motívum utolsó ütemeivel azonos ereszkedés az alaphangra (5-10., variáltan: 65-72.); c) kvint-terc, szekund, alap, majd a kvint ismételgetése (11-28., 34-45.; csak a kvint-ismételgető motívum: 58-60.); d) a kvint és a szeptim között lépésenként emelkedő és ereszkedő motívum (29-33., 46-49., variáltan: 50-53.); e) kvint-terc, szekund (54-56., 61-64.; lényegében a c-motívummal azonos, csak az alaphang helyett szünet van).

„Érik a meggyfa… ”

A 77. példa változatai — néhány szórványos északi és déli adattól eltekintve — túlnyomó többségükben Erdélyben és Bukovinában maradtak fenn. Játékmódjuk egyik jellegzetes leírása: „Egész körülállnak a kislánykák sorba, összefogják a kezüket. Egy benn áll a körben, az is megy kereken, és forogva mondják az éneket. — Kapd bé — szavakra bekap egyet. Ketten járják ott benn, a többi megy kereken.” — Más elbeszélések szerint a középen táncolók jobbra-balra forognak, úgy, hogy „ez az én édes kedvesem” szavaknál „visszafelé forognak”. Egyes helyeken a középen táncolók „pórumoznak” (lásd 41-43. példa), másutt ugyanezek „egymás mellé állnak, és a hátuk mögött keresztben megfogják egymás jobb, illetve bal kezét. Tánclépésük: mindketten a külső lábukkal lépnek előre egyszerre, majd a belsővel, tehát topogás-szerűen. A táncosok közvetlenül a kört alkotók előtt haladnak el, s nem a kör közepén táncolnak.” Az „állj ki már” — vagy egyéb zárószavakra az a játékos, aki előzőleg a kör közepén állt, kimegy a körláncba. A másik újra párt választ.

Érik a meggyfa, hajlik az ága

Érik a meggyfa, hajlik az ága

Érik a meggyfa, hajlik az ága

Hajlik a meggyfa

A 77. példa szövege viszonylag legkoncentráltabban tartalmazza a párválasztó-párcserélő játékok lényegét (lásd a változat-táblázatot az 576. oldalon!). — Egyes kutatók szerint a „meggyfa” vagy más gyümölcsfák említése szimbolikus jelentésű és hajdani párosító dalokból került a játékdalokba. — Az „ezt szeretem…” sorpár (táblázat: VII-VIII) e játéktípus párválasztó mozzanatának egyik legjellegzetesebb kísérő-szövege. Rokon motívumát XVII. századi feljegyzésekben is megtaláljuk: „…Tetszik szívemnek, hozzája megyek … szeretem őtet, ő is engemet”. — Az „ég a gyertya…” sorpár (táblázat B-XII) valószínűleg a lakodalmi gyertyástánc régi szokására utal, a következő sorpár pedig „Járjad, járjad…” (B-XIV) a régi katonatoborzás emlékét őrző katona-táncdal töredék. — „Az én ingem lengyel-gyolcs…”: régi táncdal-motívumok; a „karmazsin” szó eredetileg a skarlát-vörös színt jelölte, később színes bőrt értettek rajta, amit Törökországban készítettek. — „Kerti majoránna…”: virágének-töredékek; „ez az élet huszároké..”: katona-táncdal töredékek.

Dallam szempontjából a 77. példa változatai elég egységesek: A felhajló nagyszekund és leugró kisterc ütempáros motívumának ismételgetése után (1-12. ütem) emelkedő dúr hármassal induló négyütemes sor következik (13-14.); ezután ereszkedő dúr trichord motívumok ismétlődnek (21-24.), majd kvintről alapra ugró, záró ütempár (25-26.). A 27-38. ütemek tartalma a 13-24. ütemével azonos. A 39-42. záró motívuma azonban teljesebb az előzőnél: a kvint-szext-kvint kérdésre az ereszkedő trichord válaszol. Kottapéldánkban B-szöveggel a dallam egyik gyakori változatát mutatjuk be. Ugyanez a dallam már a 13. ütemtől is felhangozhat („ezt szeretem, ezt kedvelem”); így dolgozta fel Kodály Zoltán is, B-szövegfolytatással, „Pünkösdölő” c. egynemű karának zárórészében.

A 78. példa dallama gyermekdalaink egy kisebb csoportját képviseli. Ez a csoport — mint következő, 79. példánk is — általában egy moll pentachordon belül mozog; kezdőmotívuma gyakran az alaphangról felugró kvint, ez után a dallam fokozatosan ereszkedik vissza az alaphangig. A 78. példában a kezdőmotívum kis szextté tágul, egyébként a 79. példához és annak rokonaihoz hasonló — de nem azonos — módon folytatódik. E két példa szerkezetileg is rokon, amennyiben négyütemes sorok kétütemes motívumokkal váltakoznak bennük.

„Kis kece lányom… ”

E játékdal viszonylag kevés változata eddig Tolna, Somogy és Veszprém megyéből került elő. Játékmódja, utóbbi példáinkhoz hasonlóan: Lányok körbeállnak. Kettőt jobbra, kettőt balra lépegetnek. „Mondom…”-nál a középen eddig körbejáró párt választ, s táncol vele a dallam végéig. Utána párcsere.

Kis kece lányom, fehérbe vagyon

Kis kece lányom, fehérbe vagyon

Kis kece lányom, fehérbe vagyon

Szövegének jellegzetes sortípusait lásd az 577. oldal táblázatában. A „kece”, „csecse”, „csicsók” szavak értelme: szép, csinos, cifra. Az „egyet-kettőt dobbantanék…” után vagy refrénként ismétlik a „mondom, mondom…” sorpárt, vagy különféle vándormotívumok következnek szövegben, dallamban egyaránt.

A kezdő és záró dallam a 78. példa alapdallamával rokon. Kezdősora (ismételve) morva népdalban is felhangzik, de eltérő folytatással (nagyterces, bővített kvartos dallam). A 79. alapdallamát Bartók Béla dolgozta fel zongorára (Gyermekeknek I.).

Példánk zárórésze („János úr készül”) önállóan is gyakori. Cselekménye lehet körjáték — ilyenkor egy játékos a kör közepén forog, majd a „hajtsd előre” szavaknál csípőre tett kézzel előre hajol. Sok esetben viszont „lugasos bújás” közben éneklik (lásd 102-103. példa játékleírásait!).

„Cickom, cickom…”

Már a múlt század második felétől többször közölt, főként az északi területeken (Nógrád, Heves, Borsod, Gömör megyékben) ismert és kedvelt játékdal. Cselekménye egyik múlt századi leírás szerint: „Körbe fogódznak, egy játszó pedig a körön belül áll. Mindnyájan dalolják. Az ‘add nekem ezt, elkapom ezt’ sorok mondása alatt a körben álló a körből egy játszót kiválaszt, azzal összefogódzik és tánczol, míg a dalnak vége nincs; akkor is ki először volt a körben, a többiek közé áll s a kivel tánczolt, az marad benn, s a játék újra kezdődik.” — Századunk 30-as éveinek feljegyzései szerint a „cickomozást” Nógrád megyében tavasszal, a böjti idő ünnepeinek délutánján énekelték és táncolták a lányok, lassú csárdás ütemre. — Más nógrádi adat szerint a kört alkotók jobbra futólépésben haladtak; a kör közepén egyikük előbb egyedül forgott csendesen, majd párt választott („elkapom azt”), s azzal forgott, két soronként irányt váltva. A forgás váll- és derékfogással történt, egyszerű szaladó lépésben. — Püspökladányon „libegős sergő-forgót” jártak a kör közepén. Galgamácsán viszont nem volt senki a kör közepén; kézenfogva körbejártak, s a többi változattól eltérő utolsó sorokra:„forduljon ki a banda, a bandának lába” mindannyian kifordultak, s a játékdal következő eléneklése alatt végig kifordulva jártak; majd ennek végén („forduljon be…”) mindannyian visszafordultak (vö. a 46-50. játékokkal).

Cickom, cickom, vagyon-e szép lányod?

Szövegének jellegzetes sortípusait az 577. oldal táblázatából tekinthetjük át. Az I-IV. sortípus (cickom…elkapom azt) régi leánykérő szokások emlékét őrzik. A „szita-szita…” sorok magyarázatát lásd a 74-76. példában. — „A legények…”: régi katona-táncdal töredék, sok torzult változattal.

Dallamának legjellegzetesebb formáját 80. példánk képviseli. Négyütemes, oktáv-kvint ugrással induló kezdősorai, valamint a dallam második fele is egyes XVII. századi feljegyzésekből ismert magyar táncdallamokra (ungaresca) emlékeztetnek. Példánk — mely a múlt század végén már Kiss Áron gyűjteményében is megjelent — Bartók Béla Gyermekeknek I. gyűjteményében szerepel zongorára feldolgozva.

„Csillag Boris”

Csillag Boris, tudom a nevedet

Csillag Boris, tudom a nevedet

Tőke, tőke, szennyes tőke

Elsősorban az északi és északkeleti területeken (Pozsony, Hont, Nógrád, Heves, Borsod, Zemplén, Hajdú, Szabolcs megyékben) ismert és kedvelt játékdal. Cselekménye általában az előzőkhöz hasonló: a játékosok összefogódzva, énekelve körbejárnak, miközben a kör közepén forog (áll vagy jár) „Csillag Boris”, aki a negyedik sor („úgy tudják meg…”) éneklése közben párt választ magának. Ugyanakkor a többiek is párokra szakadnak, s valamennyien csárdást járnak: a következő két versszakra lassút, majd gyorsat, kétszeres tempóban. A záró részre („tőke, tőke”) forognak, majd Csillag Borist „kidobja” a párja, s az marad a kör közepén a játék újrakezdésekor. — Egyes községekben az első négy sor éneklése alatt a játékosok hosszú sort alkotnak; a két első játékos összefogott, felemelt kézzel kaput tart, s a többiek átbújnak alatta (vö. a 104-107. cselekményével); ezután körbeállnak, s a játék úgy folytatódik, mint fentebb. A 81. példa szövege és dallama három jól elkülönülő részből ál, ezeket A, B, C betűkkel jelöltük. Az A és B részek lényegükben valamennyi változatban megtalálhatók; a C-rész esetleges, más játékokból kölcsönzött.

E játékdal szövege voltaképpen régi lírai dalok sorozata. Az A-szöveg pl. lényegében azonos azzal a dallal, amelyet Erdélyi János 1847-ben az alábbi formában közölt a szintén északi Gömör megyéből: „Maris, Maris, magyar Maris, tudom a neved; érted vagyok halálos beteg. Tedd rám már most, tedd rám már most mind a két kezed, hadd tudják meg, hadd tudják meg: igazán szeretsz.” — A XX. századi följegyzésekben található változatokat lásd az 577. oldalon. — A B-szöveg első versszakának gyökerei még mélyebbre nyúlnak vissza. Harmadik-negyedik sorának változatát már 1670 körül feljegyezték a Vásárhelyi Daloskönyvben: „Az violát akkor szedik, mikor reggel hajnal fénlik, de azután elváltozik, nem is kedves, nem is szedik.” Másik változata, 1801-ből: „A viola akkor nyílik, mikor reggel harmatozik, az én szívem akkor nyugszik, mikor véled mulatozik.” Játékdalainkban e régi kezdő sorpár elé egy jellegzetes természeti kép került, „népdalküszöb”-ként: Konkoly levél, tiszta búza… A további sorok („vén az uram…”): lakodalmakban gyakran felhangzó, tréfás „feleség-panasz” emlékét őrzik, mint amilyent pl. Kodály Zoltán jegyzett fel a század elején: „Vén az uram, vén a csókja, utálatos minden dolga, ifjú legény szeret engem, annak csókja illet engem.” A játékdalainkban szereplő változatokról az 578. oldal táblázata ad képet. A „bár szeretne…” sorok gyakran hangzanak fel az „Ég a gyertya” kezdetű játékdalon belül is (71. pl.). A „három háznál…” rész értelme meglehetősen homályos; a „ha nincs este…” sortípus azonban szintén a lakodalom költészetére utal. Az egész dalfűzérből egyébként ez az egyetlen sor, amely azonos módon szerepel minden egyes változatban. Az előzőhöz hasonlóan ez a versszak, s a következő („ablakom alatt”) is gyakran hangzik fel az „Ég a gyertya” kezdetű játékdalon belül. (Az utóbbit így közli Erdélyi János is 1846-ban.) — Ezek után vagy ezek közben még más versszakok is szoktak a B részhez kapcsolódni, pl.: „Ki az urát nem szereti…”, „Kossuth Lajos íródiák…” stb.; de ezek esetlegesek. — A C-rész eleje részlet egy lírai dalból: „Tőke, tőke, szennyes tőke, szebb a barna, mint a szőke, akármilyen szennyes tőke, szebb a barna, mint a szőke”. A „szennyes” illetve „szenes” tőke kifejezés egyes vidékeken a fekete szemű szőlőt jelenti. A C-rész második fele viszont az ún. kidobó-formulát bővíti-variálja szellemes módon. Más változatokban e rész egyszerűbb, a B-rész utolsó versszaka után kiáltják: „coki, tavalyi kutya!”.

A „Csillag Boris” szöveghez kapcsolódó dallamok nagy többsége közölt példánk valamilyen változata. Közös jellemzőjük: A: periódus-szerűen nyitó—záró, kétsoros kezdő versszak; első sora emelkedő alaphármassal vagy kvint-ismételgetéssel indul, s végig a kvint körül mozog; zárósora a kvintről vagy oktávról ereszkedik vissza az alaphangra. B: négysoros strófa, az ún. duda-nóták egyenletes negyedmozgásában, A B C D, illetve inkább A Av B Bv zenei tartalommal. Első két sorát leginkább a második ütem ereszkedő dúrhármasa jellemzi; a 3-4. sor nyitás—zárás viszonyban van egymással. C: Dallamtöredék nagyszextes kezdőmotívummal, majd a terc körülírásából és ereszkedő dúr trichordból álló zárómotívum ismételgetése.

„Éva szívem, Éva”

Ez a dal a dél-dunántúli karikázó (leány-körtánc) egyik jellegzetes versszak-füzére (vö. 203. példával!). Párválasztó játékként is használatos Észak- és Dél-Alföldön egyaránt, töredékesen máshol is. A játékmenetét a Tolna megyei Ozorán így mondták el. Néhányan összefogódznak, s körbe-körbe járkálva, éneklős hangon mondogatják: Ki játszik Éva szívem Évát? Amikor elegendő számú játékos csatlakozott, kézenfogva kört alkotnak, a kezdeményezők közül ketten a kör közepére mennek — ha fiúk is játszanak, akkor egy fiú s egy lány —, s a fenti dalt énekelve járnak körbe, míg a bent lévő pár csárdást táncol: kétlépésest, páros forgással. Az utolsó versszak után azt mondják: „Kusti, kormos!”, vagy: „Hüccs ki, kormos!” (más változatokban: Coki, kormos, kivele! vagy: Kusti ki, kormos, gyere be, lucskos!). Erre a kör közepén táncolók választanak egy-egy körtagot, s helyet cserélnek velük.

10-14 éves kortól 20-25 éves korig is játszották, leányok és legények mellett fiatalasszonyok és férfiak is. A kört alkotók különböző összefogódzási módjai: 1. egyszerű, leeresztett kézfogás; 2. egymásba karolás; 3. hátul keresztezett, derék mögötti kézfogás; 4. (ritkábban) elöl keresztezett kézfogás. — Lépésmotívumai: 1. balra haladó sétálás; 2. balra haladó nyitó-záró lépés; 3. egylépéses csárdás: ide-oda ringó testsúly áthelyezgetés, mely a tánc folyamán szimmetrikus lépő ingamozgássá, majd aszimmetrikus, lassan balra haladó ingamozgássá fejlődik; 4. kétlépéses csárdás: két lépés balra, két lépés jobbra. — Az első versszakot lassan éneklik, a továbbiakat gyorsan, futólépésekkel. Egyes változatokban az 5. versszak utolsó sorára („vadgalambot fogtam…”) mindenki párt választ magának, s aki páratlanul marad, az áll a kör közepére (vö. 54-56. pl. játékmódjával), s az elölről kezdődő dal első sorára más párt választ magának.

Éva szívem, Éva

Éva szívem, Éva

A dal szövegében általában az 1-5. versszakok tartoznak szorosan össze, ezeket majdnem teljesen egyformán éneklik mindenhol, így ezúttal a változatok bemutatásától eltekintünk. Többnyire az 5. versszak után ér véget a dal; gyakran hozzákapcsolják a 6. versszakot is, a többi esetleges. A 6. versszak önállóan is gyakran szerepel különböző játékokban, karikázókban egyaránt, s többnyire az alábbi versszak követi: Utána a bácsi hosszú dolmány szűrbe, megölelte ángyit kis kert közepébe. — Az „ángyom” kifejezést általában minden idősebb férfirokon feleségének jelölésére használták. — Az 1-5. versszak szép lírai szövege voltaképpen lakodalmi hajnal-nóta; a szilva is lakodalmas szimbólum.

E szövegekhez kapcsolódó dallamtípus négysoros strófákból álló, jellegzetes dél-dunántúli, ereszkedő dallamvonalú, kvintváltás nyomait és dunántúli pentaton fordulatokat őrző, dudanóta-ritmusú régi táncdallam (vő. 203. pl.). Más területeken gyakran találkozunk e dallam dúr-változatával, s többször a gyermeki hangkészlethez igazodva, kisebb hangterjedelművé szűkített formájával. Dallamának egyik változatát Kodály Zoltán dolgozta fel (Hét könnyű gyermekkar, 1.).

„Elvesztettem zsebkendőmet”

Párválasztó-párcserélő körjátékaink cselekménye voltaképpen egy régi lakodalmas tánc, az ún. párnatánc emlékét őrzi. Ezt a táncot Kriza János a múlt század második felében így ismertette: „Az ifjak körbe állnak, amelynek közepén egy ifjú áll, kezében párnát tartva és szemlélgetve köröskörül, míg a körből kiválasztván egy leányt, a párnát elébe teszi, és arra térdepel, mire a leánynak is le kell térdepelnie, választója csókját elfogadni, azután a párnával a kör közepébe kiállani az ifjú helyébe, körülszemlélődni, s a fent írt módon a körbeli ifjak közül egyet választani…” — Hasonlóképpen ír erről a táncról Kiss Géza az Ormányságból, századunk első felében: „Mindig egy áll csak a körben. Vagy férfi, vagy nő járta magányosan ugyanazt a táncot, amit a többiek karéjban. Vállán vánkos. Hirtelen ledobja vánkosát a férfi valamelyik nő elé, vagy ha nő, férfi elé, mindkettő rátérdel, megcsókolják egymást. Aki elé ledobták, az marad a körben, táncol, s dobja tovább vánkosát más elé.” — Ehhez a tánchoz legközelebb áll a párcserélő játékoknak az a formája, amelyet Kiss Áron így ír le egy „Elvesztettem zsebkendőmet” kezdetű játékdal-szöveggel kapcsolatban: Itt a körben álló leányka csak meglobogtatja, de nem ejti el a zsebkendőt. Erre kezdődik az „Elvesztettem zsebkendőmet” éneklése, melynek végeztével a körben álló valamelyik leányka előtt a kendőt leteríti, az illető most előlép, mindketten a zsebkendőre térdelnek, megcsókolják egymást s felállva tánczolnak, a kör is tánczol s mind éneklik a következőket: „Szabad péntek, szabad szombat…”.

Elvesztettem zsebkendőmet

Elvesztettem zsebkendőmet

Elvesztettem zsebkendőmet

Elvesztettem zsebkendőmet

Elvesztettem zsebkendőmet

Ez a„párnatánc”-jellegű játéktípus az egész nyelvterületen idézett szövegtípushoz szokott kapcsolódni. Sortípusait értelmező táblázatot lásd az 578. oldalon. Egyes erdélyi változatokban az alapversszak egy feleség-csúfoló sorpárral vagy egy legény-csúfoló versszakkal — nem egyszer mindkettővel — bővül („Rengesd Pista”); ha ez olykor az alap-versszak elé kerül, akkor a lányok így hívják egymást játszani: Rengesd Pistázzunk! — A „lányok, lányok…” sorok viszont rendszerint az alap-versszak után szoktak következni.

Bár az alapversszak szövege és a hozzá kapcsolódó kanásztánc-ritmus (a rutén kolomejkával és a középkori vágáns-ritmussal megegyező formában) lényegében egységes az egész nyelvterületen, dallam szempontjából erős eltéréseket találunk tájegységek szerint. A 83. példa az Erdélyben használatos dallamtípust képviseli (vő. 222. pl.). Jellemzői: nagyterces pentachord hangkészlet, periódus-szerűen nyitott-zárt, AAv szerkezetű kétsoros dallam; ezen belül szekundokban ereszkedő terc-szekvenciák. Ugyanez a dallamtípus az erdélyi felnőttek táncdalai között megtalálható négysoros formában is, a régi dallamstílus elvének megfelelően megismételve a két első sort az alsó kvint hangnemében. — Az északi területek e szöveghez kapcsolódó egyik jellegzetes dallamát a 84. példa mutatja be. Ez a többnyire „A csikósok, a gulyások” szövegkezdettel általánosan ismert, kisterces, szeptim terjedelmű, négysoros, A A B A szerkezetű kanásztánc-dallam (vö. 226. számú példával!) a játékdalokban gyakran hangzik fel kétsoros formában is, A Av szerkezettel (84.B).

LEÁNYKÉRŐ JÁTÉKOK

a) Várkörjárás

85-91. sz. dalaink olyan körjátékokhoz kapcsolódnak, amelyeknek mind cselekménye, mind szövegei régi leánykérő szokásokra utalnak. Kiss Áron szerint: „A lakodalmas házat királyi háznak, vagy várnak hívták, s az örömanyát királynénak. Ezért a háztűznézés Várjárás, melyet először egymaga, azután másod-, harmad-, stb. magával tesz meg a vőlegény.” Ebből ered e játéktípus közös cselekmény-magva: a körön kívül járó kérő rendre elviszi a kör tagjait, így az eredeti körből járó lánc keletkezik. Ezen az általános cselekménymagon belül különböző részletmegoldások lehetségesek, melyekből néhányat alább bemutatunk.

Járom az új várnak az alját

Hol jártál, Szent Erzsébet?

Hol jársz, hová mész, Nagy Erzsébet asszony?

A 85. példa játékleírása: „A lányok összefogódzva körbe állnak. Egy leány a körön kívül megy. Az utolsó sort („adjon Isten…”) csak ő dalolja, s akinek a kört álló leányok közül a nevét említi, azt hátba csapja. Ezzel azután összefogódzik, s mennek a kör körül, miközben a dalt ismétlik.” — A 87. és 90. játékmódja lényegében ezzel egyezik. A 86. és 88. példáké annyiban különbözik, hogy a kör közepén is áll (vagy körbejár) egy játszó („anya”, „mama”, „háziasszony”, „kiadó”, „Biborkáné”, „Uborkáné”, „Danikáné”), s a játékdal nagy részét párbeszédes formában éneklik. A 88. példa egyik változatának 1838-as leírása szerint „tíz vagy tizenkét leányzó körben áll oly formán, hogy arccal egyik a’ másikának háta felől van fordulva, az ilyképpen formált kört egy leányzó kívül, másik pedig belül járja, a’ külső a körben álló leányzók egyikénél megáll, és jobb kezét annak vállára teszi, ezt meglátván a’ belső leány, ő is ugyanazon leányzónak belső vállára teszi kezét”. 89. példánk játékmódjának jellegzetessége, hogy a kört alkotók megfogják a kör közepén álló vagy térdelő leány szoknyáját mindkét kezükkel: ha több szoknya van rajta, akkor a legfelsőt köralakúra kihúzzák; ha csak egy van, a kört alkotók leguggolnak és a szoknya alsó szélét fogják. A dal éneklése közben a kört alkotók egyirányú, egylépéses csárdással (bal láb kis lépéssel oldalra lép, jobb láb a bal mellé zár) haladnak a középen álló körül, aki apró lépésekkel velük forog. A kívüljáró a „magáé” szóra az egyik játékost hátbaüti; az megfogja a kezét — vagy, ha bő szoknya van rajta, a szoknyája szélét — és vele megy. — 91. példánk első versszakának végén a kör közepén álló rámutat egyre a kört alkotók közül, ekkor éneklik (vagy csak a kívüljáró egyedül énekli) a második versszakot. Ezután a kör közepén álló egy másik játékosra mutat; ekkor éneklik a 3. versszakot, s ez utóbbi játékos csatlakozik a kívüljárókhoz, annak kezét vagy szoknyáját fogva.

Boldogasszony, boldogasszony, mit kerülöd

Itt ül egy kis kosárba

Szeredán viszik a lányokat

Járok egyedül

Járok egyedül

Sötét az erdő

2. Adok én néked, — szerzek én néked, — egy szép fiút, egy szép legényt, kinek neve Ferkó.

3. Nem kell nékem ez, — nem kedvelem ezt, — csúf ő maga, csúf ruhája, — csúf a táncolása.

4. Ez kell nékem, ez, — ezt kedvelem, ezt, — szép ő maga, szép ruhája, szép a táncolása.

A fenti játékok szövegének jellegzetes sortípusait és változataikat az 579. oldal táblázataiban foglaltuk össze. „Járom másodmagammal…” a kívüljárók számának megfelelően változik: járom magam egyedül, harmadmagammal, sokadmagammal stb. A 85. szövegtípusa elsősorban a Dunántúlra jellemző. Ezzel szemben a 86-87. főként az északi és keleti részeken maradt fenn (változatok: 579. oldal). A 88. szövegtípus dallammal együtt szinte kizárólag a Dunántúlon maradt fenn. Az északi megyékben rendszerint egy „Méz, méz, méz” (vagy: Bor, bor, bor) kezdetű dal került eléje, s a típust jellemző párbeszéd rendszerint csak szöveggel és többnyire töredékesen hangzik fel. A Dunántúlon azonban végigéneklik, s az elején legfeljebb egy kezdőmotívummal bővül, pl.: „Ó Erzsébet”, „Mészasszony, mészasszony”, vagy, mint a 88. példában: „Boldogasszony, Boldogasszony” — a magyar ősvallás istenasszonyának nevét fenntartva. A múlt század eleji feljegyzésekből és napjaink gyűjtéséből egyaránt kiderül, hogy jellegzetes sortípusai a „Mit kerülöd” motívummal kezdődő sorozat soraival azonosak (lásd az 580. oldal táblázatában). „Új asszonyka, cafrinka…”: a cafrinka szó értelme: pajkos kislány. A 88. szövegtípus egyik változatát Bartók Béla dolgozta fel „Leánykérő” c. egynemű karában. — A 89. példa szövegtípusa elsősorban az északi megyékből (Pest, Heves, Borsod, Zemplén) került elő. Általában eléggé egységesen hangzik fel mindenütt; legváltozékonyabb benne a 3. sor, főként a kezdő játszi szóképzés: Tim, tom (vagy: tum) saláré (vagy: taláré, tuláré, tumáné; vagy: dim, dum dunája), leszek a babámé (babája, magáé) eszemadta!

A 90. példa szövegtípusa elsősorban az északkeleti megyékben (Gömör, Bereg, Zemplén, Szatmár) használatos. Kezdő sorpárként gyakran hangzik fel benne a 85. pl. kezdő sorpárjának többé-kevésbé eltorzult változata (pl.: járom az úrnak járóját; jártam az erdő alján, jártam másodmagammal; járom másodmagammal az ingválnak az alját; ásom-vájom az udvarnak az alját, stb.). Jellegzetes sortípusait lásd az 580. oldalon. „Szeredán viszik a lányokat…”: régen szerdai napon történt a menyasszony kikérése. — A 91. példa szövegtípusa úgyszólván az egész nyelvterületen ismert, régi párosító szöveg. 1-2. sorai a változatok egy részében a 85. példa 1-2. sortípusával rokonok. A 2. versszak helyett legtöbb változatban a középen álló csak rámutat a kört alkotók egyikére, s közben csak ennyit mond: „Ezt!” — vagy énekelve: „Ezt adom, ezt adom”. A 3. versszak után egyes változatokban ez következik: „Fogom a jobb kezét, kihívom a kertbe, leszakítom csípős csalánt, fűzöm a kezébe.” Vagy: „Kötöm bokrétáját zöld árvacsalánból, felszegzem a kalapjára bükfa bongostűvel.” A 4. versszak után egyes változatokban hozzáfűzik: „Fogom a jobb kezét…” stb., míg más változatok így fejezik be: „szép ő maga, szép ruhája, szép a táncolása, gyűrűm az ujjára ragyog az utcára”.

Dallam szempontjából a 85. példa lényegében azonos a 73. második felével. A 86. túlnyomó része az ereszkedő dúr trichord jellegzetes motívumaiból építkezik, ütempárok és nagyobb terjedelmű dallamsorok váltakozásával. A dal középső részében az egyik trichord-motívum nagyobb hangterjedelmű előtagot kap, terc-kvint-terc, kvint-szekund-alaphang tetraton fordulatokkal. A két utolsó, négy-négy ütemes sor záróhangjai periódus-szerű nyitás-zárás viszonyban vannak egymással. A 87. példa végig ütempáros felépítésű, az alábbi motívumokból: 1) kvint-szext váltogatása; 2) leszaladó dúr pentachord, kis hullámmal; 3) leszaladó dúr pentachord után még a felnőttek dalaiban is ritka nagyszext felugrás, majd visszalépés a kvintre; 4) le- és felszaladó trichordok a kvint és terc között; 5) zárómotívum: leszaladó pentachord. — A 88. példa jellegzetes motívumai: 1) dallamos hanglejtés kvint és kvart, majd kvint és terc, végül kvart és alaphang között; 2) ereszkedő dúr alaphármas; 3) a terc körülírása alsó és felső váltóhangokkal; 4) a kvint- illetve tercváltás nyomait őrző periódus-szerűen nyitott-zárt utolsó sorok: hangismétlésekkel fokozatos ereszkedés szextről tercre és vissza a kvintre, majd ugyanígy ereszkedés kvartról az alaphangra. — A 89. motívumai: 1) kvint-szext-kvint váltogatás; 2) ereszkedő dúr alaphármas; 3) terc-szekund ismételgetése; 4) ereszkedő dúr trichord. Ritmikai sajátossága a sok szinkópa. — A 90. példa kisterces és nagyszextes (azaz „dóros”) dallamának motívumai: 1) recitálás a kvinten; 2) fokozatos ereszkedés oktáv és kvint között; 3) ereszkedő moll pentachord. — A 91. példa kisterces, kisszextes, hexachord terjedelmű, négysoros, A A B C szerkezetű, 5-5-8-6 szótagszámú strófikus dallam. Az A-változat A és B soraiban összerímel a sorzáró moll alaphármas. A B-változat első két sora tercváltó viszonyban van egymással. A C-változat első sora lényegében az A-változat kezdősorával azonos, a hármashangzat helyett kvint-ugrással; második sora viszont nem ismétli az elsőt, hanem kvart-ismételgetés után ereszkedik a tercre. A penta-, illetve hexachord hangterjedelmen belül mindegyik változat mindegyik sora ereszkedő jellegű.

b) Sor-játékok

Az előző („várkörjáró”) csoporttal közös vonásuk: ezekben is van egy „kérő” aki rendre elviszi a játékosokat; ezek azonban nem körben, hanem vízszintes sorban (arcvonalban) állnak.

Egyes helyeken az alábbi dalhoz is „várkörjáró” jellegű játékot játszanak: körbe forogva énekelnek. Az anya a körön kívül állva a dal második felét egyedül énekli. A megnevezett gyermek hozzá csatlakozik. Addig játszanak, míg a kör el nem fogy. Sajátos játékmódja azonban — elsősorban a Dunántúlon — az alábbi: „Többen összefogódzva sorba állanak, velük szemben két leányka áll, s énekli: Elvesztettem páromat… Erre, akinek a nevét mondják, odamegy a hívókhoz. A játékot addig folytatják, míg a sorban állók egyenként át nem mennek a hívókhoz, úgy, hogy végre a sorból csak ketten maradnak. Ezek aztán újra kezdik a játékot.” (Kiss Áron közlése.)

Elvesztettem páromat

Elvesztettem páromat

Elvesztettem páromat

A játékdal szövege általában eléggé egységes: Elvesztettem páromat (lányomat; lányomat, húgomat), szép eladó lányomat, gyere (gyer; jőjj) haza (vissza) lányom (párom), Mari (Maris; Kati; Lidi stb.) nevű (szép eladó) lányom!

A fenti szövegtípushoz kapcsolódó dallamok közül két jellegzetes szélső változatot mutatunk be, az elsőt két változattal (A-B illetve C). Az A és C változatok azonos szerkezetűek: A A B C, azonos ritmusúak, s dallamvonaluk is hasonló: az A-sorokban kupola-szerű ív az alaptól a kvintig és vissza, a második ütemben ereszkedő alaphármassal. Az A változatban mindez kisterces, a C változatban viszont nagyterces pentachordon belül. Harmadik soraikban jobban eltérnek: az A változat lépcsőzetesen ereszkedik a kvartról az alaphangra, majd visszahajlik a szekundra; a C változat fokozatos ereszkedése az oktáv és a kvint között történik, majd az A-sor ereszkedő hármashangzata következik. — A B változat lényegében az A-val azonos, csak 1) A-sorai nem az alapról ugranak a kvintre, hanem a kvinten kezdenek; 2) a 3. sor vége nem a szekundra hajlik vissza, hanem kvartot ugrik; 3) a negyedik sor végén szintén kvartot ugrik, s csak az 5. sorban nyugszik meg az alaphangon. — E dallam mind A, mind B változatát feldolgozta Bartók Béla a Gyermekeknek I. gyűjteményben.

A következő, Európa-szerte jól ismert játéknak szövegében és cselekményében a régi „menyasszonyrablás” szokásának emléke él. A magyar változatok a német-osztrák változatokhoz („Es kommen zwei Herren aus Ninive”) állnak legközelebb. Elsősorban a Dunántúlon és az északi területeken honosodtak meg.

Cselekménye: a játékosok arc-sorban kézenfogva láncot alakítanak. Velük szemben kb. 6 lépésre áll az úgynevezett „követ” vagy „kérdező”, s a játékdal szövegének megfelelően párbeszéd folyik a sor és a „követ” között. Amelyik fél énekel, az közben előre lépked, a másik ugyanannyit hátrál. A refrén első szótagjára (Ninive) az előrehaladók dobbantanak, majd ki-ki visszatér előző helyére. A dal befejezésekor a sor egyik tagja átmegy a „követhez”, s most már ketten állnak szemben a sorral. A dalszöveg eleje is e szerint alakul a játék folyamán („két ember”, stb.). Addig folytatják a játékot, amíg a sorból már csak egy játékos marad, akkor megfordítva újra kezdhetik.

Mit akar itt ez az egy ember

A szöveg egyes változatai — a német játékdalnak megfelelően — így kezdődnek: „Jött egy (két, három, négy, sok) ember Ninivéből (Niniből, Liniből)… ” A magyar változatok többsége azonban, így a 93. példa is, a sor kérdésével indul: „Mit akar (keres) itt ez az egy (két, három, sok) ember…” A refrénben rendszerint felhangzik a németből átvett „Ninive” szó, gyakran torzult formában (pl. Ninivej, Ninivel, Mimivel stb.), majd így folytatódik: „Király-király (király-birály) vissza (biztos)!” A továbbiakban a változatok többségének szövege egyezik a 93. példáéval; egyesekben a „betöröm az ablakot (ablakod)” motívum helyett ez áll: „felgyújtom szép házatokat, elveszem szép lányotokat”.

A változatok dallama is általában azonos a 93. példáéval, az ott jelzett variánsokkal. Lényege: recitálás a kvinten, szextre emelkedéssel vagy oktávugrással megszakítva, majd a kvint és terc között ereszkedő szekundok vagy kisterc után — vagy ezek kihagyásával — ereszkedő dúr trichord vagy pentachord zárja a dallamot.

HIDAS JÁTÉKOK

A középkortól kezdve egész Európában jól ismert játéktípus. A régi hídvámokra való utalás mellett egyes kutatók szerint ősi mítikus vonásokat is tartalmaz. Nemzetközileg közös motívumai: „Egy híd vagy aranykapu vezet a holdhoz és a naphoz, az égbe vagy a pokolba, az ördöghöz vagy az angyalhoz. A hídon egy csapat vagy sereg át akar menni. De a híd le van törve; meg kell csinálni. Megcsinálják a lelkek maguk kővel, csonttal, aranygyönggyel. Vám nélkül azonban még így sem mehetnek át. A híd vámja a német darabokban egy aranylábú ló, a szlávoknál egy szép leány. A vám fejében ottmaradt lelkek azután az égbe, vagy a pokolba jutnak.” (Mannhardt nyomán Kiss Áron, 513-514.)

E játéktípus cselekményének leggyakoribb formája: Két játékos összefogott és felemelt kézzel (egy-egy kézzel, egymás mellett állva, vagy két kézzel, egymással szemben) „hidat” (kaput) tart. A többiek a kapuval szemben, azzal merőlegesen sorba állnak, kézenfogva láncot alkotnak, s hosszabb vagy rövidebb párbeszéd után énekelve átbújnak a kapu alatt. A játékdal utolsó szótagjára a kaput tartók leeresztik karjukat, s az a játékos, aki előtt „lecsapódott a híd”, átmegy a kaputartók mellé vagy mögé. Ezek még a játék elején megegyeznek egymás között, hogy egyikük aranyalma, másikuk aranykörte (vagy: rózsa és ibolya stb.); minden egyes elfogottól súgva megkérdezik, hogy melyiket választja, s annak oldalára (vagy a mögé) kerül. A játékot addig ismétlik, amíg elfogy a lánc, s mindenki átkerül a „híd”-hoz. — Ha az elfogottak a kaputartók mellé állnak, egymással kézenfogva további kapukat alkotnak, s a többiek lánca valamennyi kapun keresztülbújik, ún. „sövényfonással”. Ha viszont az egymással szemben két kezüket összefogó kaputartók háta mögé kerültek, a játék végén a két szembenálló sereg minden egyes tagja átkulcsolja az előtte álló derekát, s húzzák egymást, amíg a „lánc” el nem szakad. — Gyakran az „alma”, „körte” stb. elnevezések csak fedőnevek, valójában az egyik „angyalt”, a másik „ördögöt” jelent, s csak a játék végén derül ki, kik lettek „angyalok”, kik pedig „ördögök”. Ilyenkor az angyalok két sorba állnak, s az ördögöknek közöttük kell szaladgálniuk, miközben az angyalok hátba ütögetik vagy megcsipkedik őket. Néha a szerepeket ez után megcserélik. Ezekben a záró-játékokban a középkori „istenítéletek” (ordaliák) emléke maradt fenn.

Néném, néném, nénémasszony

Itthon vagy-e, hidasmester?

Itthon vagy-e, hidasmester?

Bújj, bújj, zöld ág

Mért küldött az úrasszony?

Mért küldött az úrasszony?

Mér küldött az úrasszony?

Ki népei vagyi-vagyi-vagytok?

Nyiss kaput, nyiss

Új hold, fényes hold

Lehajtom fejemet

A fenti játéktípushoz kapcsolódó leggyakoribb szövegtípusokat az 581. oldalon foglaljuk össze, ahol a jellegzetes megoldások elválnak a ritkábbaktól. A harmadik szövegtípus változatainak többségében valamilyen módon benne rejlik „László”, „Lengyel László” neve: személyével kapcsolatban különböző vélemények alakultak ki. Egyesek az Érdy-kódexre hivatkoznak, amely szerint az 1077—1095 között uralkodó I. vagy Szent László „méltán hívattatik anyjáról lengyel Lászlónak”. Mások viszont valószínűbbnek tartják, hogy I. Ulászlóról van szó, aki a XV. század közepén (1441) jött hazánkba. A főurak egyik része őt, a másik az özvegy Erzsébet királynét és német rokonságát támogatta, s a két párt katonái több alkalommal csatát is vívtak Esztergomnál, Budánál. Minthogy mindkét város a Duna mellett fekszik, az átkelés az akkori viszonyok mellett valóban nehézséget jelentett. Ebben a helyzetben válik érthetővé a „magyar népe — német népe” refrén kialakulása is. Sőt valószínű, hogy a „Szent Erzsébet hídja” kifejezés is (az első szövegtípusban) voltaképpen az I. Ulászlóval szemben álló Erzsébet királynőre utal, de a történeti háttér elhomályosulásával egyre inkább a szegényeken segítő Árpádházi Szent Erzsébet alakjával helyettesítették. — A Hidas játékoknak az 581. oldalon bemutatott négy szövegtípusa az adatok többségében gyakran töredékesen jelentkezik, vagy a sortípusok keverednek (mint közölt példáinkban is). Számos esetben a párbeszéd már csak szöveggel hangzik fel, s csak a bújáshoz (kapun áthaladáshoz) kapcsolódó dalt éneklik. Még gyakoribb, hogy a kezdeti párbeszéd teljesen elmarad, s a játék kizárólag a bújásra korlátozódik (pl. 97. számnál). E játékdal — szövegében a tavaszthozó zöld ág szép jelképével — az egész nyelvterületen jól ismert mindmáig, s gyakran hangzik fel nemcsak hidas játékok, hanem különféle egyéb vonulások alkalmával is (lásd a következő fejezetnél). A 97. példa a legáltalánosabban elterjedt szövegváltozatot képviseli (vö. a változat-táblázatnál közölt megjegyzésekkel!).

Dallam szempontjából a 94. példa egészen az utolsó üteméig kistercet váltogató dallamos hanglejtés. Az utolsó ütemben a megfelelő nevet kiáltva, deklamáló hanglejtéssel mondják. A 95. példa párbeszédes részében a kezdőütem leugró kvartját szekunddal mélyebben ismétli meg a második ütem, az első ütem felugró kvart zárófordulatára azonban a második ütem egy fellépő szekunddal felel: mindezzel a pentaton hangkészleten belül is nyitás-zárás viszonyt és tökéletes egyensúlyt hoz létre. A bújást kísérő második dallam lényege: egy fellépő nagyszekund és egy leugró kvart különböző ritmusú váltogatása, ugyanazon tengelyhangról. — A 96. példában a párbeszédes részen belül három különböző zenei anyagot találunk: a) oktávról kvintre ugró, majd szextre visszahajlás után a szekundig fokozatosan ereszkedő, 5/8-os motívum; b) recitálás a kvinten, a sorvégeket a tercre ejtve; c) a kvart hangnemében emelkedő dúr trichord, majd kétszeres kvart-ugrás lefelé: terc — alsó szeptim, alap — alsó kvint; ismétléskor a második kvartugrás helyett hangismétlés, a két sor így egymással nyitás-zárás viszonyba kerül. A bújást kísérő dallam újból recitálás a kvinten, de ezúttal terc helyett alsó nagyszekunddal váltogatva; az utolsó szótag is arra ereszkedik le. — A 97. dallam e játékdal legáltalánosabban elterjedt alakját mutatja be, néhány ugyancsak jellemző változattal. Jellegzetes motívuma a fellépő nagyszekund és leugró kisterc (s-l s-m), majd ereszkedő penta-, tetra- és trichordmotívumok váltakozása. — A 98. példa két változatában a hangnemi különbözőség mellett is közös a második ütem terctől kvintig emelkedő trichordja, a 3-4. ütemek ereszkedő vonala kvartról az alaphangig. Így mindkét változat bizonyos rokonságot mutat a magyar zene egyik legrégibb írásos emlékével (lásd 550. pl.). — A 99. példa első (A) dallama lényegében ugyanennek a dallammagnak hangterjedelemben kibővült, fríg változata. A B dallam kezdőüteme az A dallaméval azonos, 2. üteme viszont az A dallam záróütemeivel rokon, majd kiegészül egy emelkedő dúr hármassal és egy leugró kvarttal. A C dallam második fele egy leszaladó dúr pentachord, első két üteme a kezdő kvinthang után tercről kvintre emelkedő trichordot tartalmaz. A D dallam terc-szekund váltogatással indul, majd a szekundról fokozatosan emelkedik a kvintig. Az E dallam kvintről szextre lép, majd fokozatosan ereszkedik a szekundig; az eddigiektől eltérően 3/4 ütemben; majd, ez ütem megismétlése után, meglepetésszerűen a szeptimre ugrik, s onnan fokozatosan ereszkedik a kvintig, s ott is zárul — ha a hangközöket az előző két sor tonalitása szerint nevezzük meg. — A Hidas játék műzenei feldolgozása Kodály Zoltán „Lengyel László” c. kórusműve; szövegének alapja harmadik szövegtípusunk, kiegészítve az első és második egyes soraival. Dallama lényegében 98.B példánkkal azonos.

KÜLÖNFÉLE VONULÁSOK

A játékoknak ebben a csoportjában — Kerényi György megfogalmazása szerint — „a felnőttek világának határára ér a gyermekcsoport. Az egymás helyébe álló, majd egymás mellé sorakozó gyermekek társasága itt egységes, nem-változó közösségben vonul, táncol és játszik.” Másfelől a „jeles napok”-hoz kapcsolódó szokásokkal érintkeznek, mivel legtöbbjüket a tavaszi ünnepnapokon — egyeseket kifejezetten Húsvétkor vagy Pünkösdkor — járták nagyobb leányok, ünneplő ruhába öltözve, a szép mozgás örömén és önmaguk megmutatásán túl az életadó tavasz győzelmét szolgáló kultikus mozgások hagyományát is őrizve, öntudatlanul is.

a) „Lugasos” bújás, páros vonulás

Tivi-tovi tács, hévízi szakács

Míg a kácsát elhajtottam

Nyisd ki, asszony, a kapudat

János úr készül németül Bécsbe

Három szál vesszőre tapodtam

Fekete tóba fürdik a kácsa

A 100-103. példák közös cselekménye: a résztvevők párosan kezet fogva egymás mögé állnak, s karjukat felemelve kaput — együttesen tehát „lugast”, folyosót — alkotnak. A mindenkori utolsó pár meghajolva, egymás mögött lépdelve — mindig a jobb oldali megy elöl — átbújik az összes karok alatt, majd az első pár elé áll, ismét feltartott kezekkel. (Egyes változatokban kibújás után előbb összefogott kézzel megperdülnek, vagy ugranak.) A páros sor így állandóan — egyenesen vagy körbe — előre halad. A kaput tartók helyben lépegetnek, lágy, ringó testmozgással.

A 100. példa szövegei a Galga-mente egyik jellegzetes típusának két változatát képviselik. A kezdő-, illetve zárómotívum e vidék szlovák lakosságától való átvétel: „Kác, domor, kác, ozenil sa tkac” = kacsa, gyere haza, kacsa, megházasodott a takács”. A magyar változatok sortípusai: 583. oldal. A kezdő sorpárhoz gyakran kapcsolódhatnak különböző „Hidas” motívumok is. A „legyünk bátor jó vitézek” motívum-táblázatát lásd a 107. példánál.

Dallam szempontjából 100.A példánk három ütempáros motívumot tartalmaz: 1) a kvinthang ismételgetése, a végén felső váltóhanggal; 2) kvint és terc között fokozatos le- és fölszaladás; 3) ereszkedő dúr trichordból képzett, „trillázó” zárómotívum. — A 100.B példa első fele egyenletes negyedekben mozgó négyütemes egység, ettől eltekintve dallamvonala a 3. ütem közepéig, valamint zárómotívuma az A példáéval azonos; a zárómotívum előtti ütempár a zárómotívum anyagából épül.

A 101. példa szövegének kezdősorait lásd a 109. példa 2. versszakában. Második részének szövegét vö. a 65-71. példák kezdősoraival. E példa dallamának kezdőmotívuma a 100.B első felével azonos, csak itt nyolcadokban, egy ütempáron belül jelenik meg. Ereszkedő dúr trichordból formált zárómotívuma szintén rokon a 100. zárómotívumával, ez elé kerül azonban a zárómotívumnak egy „kinyíló” változata, s ez magasabb fokú szervezettséget ad a dallamnak.

A 102. példa szövege elsősorban a Dunántúlon maradt fenn. Néhány torzult sortöredékét Északon is megtaláljuk, más játékdal-motívumok közé ékelve. Dunántúlon is gyakran kapcsolódik más játékdal-szövegekhez, de viszonylag épebb, teljesebb formában jelenik meg. A változatok egybevetése alapján összeállítható szövegtípust lásd az 584. oldalon. Közölt példánkban a bújósjátékoknak egy másik, általánosan ismert szövegtípusa ékelődött be az „ihajnárom” típus-sor elé (vö. 96-97. példával). — A 102. dallama a Dunántúlra jellemző „szűkített” formában írja körül a kvintet felső és alsó váltóhangokkal, majd fokozatosan ereszkedik az alaphangra. Az utolsó sorok dallamát vö. a 83.A példa A-soraival.

A 103. példa szövege elsődlegesen Északon (Nógrád, Borsod, Pest megyében) ismert és kedvelt, az 584. oldalon bemutatott, eléggé egységes formában. Szövegtípusához különféle dallamok kapcsolódhatnak (lásd pl. 120. sz.). A 103. példa a változatok többségének dallamtípusát képviseli: 5 soros, 9,9,8,8,5 szótagszámú, A A B B C szerkezetű, ereszkedő vonalú, kisterces-kisszextes dallam. A-sorai tripodikusak, a többi ütempáros.

A 104. szám Abaúj és Gömör megyékben a tavaszi ünnepi vonulások egyik jellegzetes dala. Egyes községekben húsvét másodnapján járták; az Abaúj megyei Szászfán 1882—85 között pünkösd másnapján vagy akármilyen tavaszi vasárnap délután. A serdültebb és felnőtt leányok e dal egyik változatát énekelve, párosával összefogódzva vonultak végig a falun, ki a mezőre. Amikor ahhoz a sorhoz értek, hogy „Fordulj ki, fordulj, két aranyalma”, az első pár egyike jobbra, másika balra fordulva hátrament, és hátul csatlakozott a lánc végéhez. Így folytatták, amíg az összes párok sorra nem kerültek, majd újra kezdték. Közben folyton előrehaladt a menet.

A dal szövegének 1-2. versszaka lényegében 46-47. példánk 1-2. versszakával azonos (ismertetésüket lásd ott). A 3. vsz. egy párosító dal részlete; teljes szövegét így jegyezte le Vikár László 1956-ban a Nyitra megyei Menyhén: „1. Három pízt adtam a barbolyába (hegedűbe), mégse mehettem legelő (legelőször) táncba. 2. Előre kűdték Koritár Lászlót, karjára adták Liszi Ilonkát. 3. Hej, ugrasd, ugrasd paripa módra, pergesd meg, pergesd karika módra. 4. Olyat ugorjon, mint a paripa, olyat perdüljön, mint a karika. 5. Hej, vígan, vígan, a palotába, de még vígabban a vetett ágyba!” (MNT IV. 522. lap.) Ugyanerre a dallamra e tavaszi vonulások közben a szintén párosító dalokból átvett „Szántottam gyöpöt” szöveget is szokták dalolni (lásd 121. pl.).

A 104. példa dallama elsősorban ritmusában, de bizonyos mértékben dallamvonalában is a XVI. század egyik Európa-szerte rendkívül divatos, „volta” vagy „gagliarda” nevű ugrós táncának emlékét őrzi. E tánchoz kapcsolódó dallamok úgynevezett „kis formája” 5 szótagú sorokból áll, két háromnegyedes ütemben, a szótagok 3-2 elosztásával; így találjuk ezt példánkban is. E dallamtípus gyakran kapcsolódik lakodalmas szövegekhez is, így pl. már a XVI—XVII. századi kéziratos gyűjteményekben szereplő „házassági tanács” szövegtípushoz (Isten áldjon meg én jó barátom, jó hitvestársat szívből kívánok… Vö. 528. példánkkal. Ilyen szöveget dolgozott fel Bartók Béla a „Leánynéző” c. egynemű karban, ugyancsak volta-ritmusban).

b) „Falu hossza”

A tavaszi ünnepi vonulások másik formája: hosszú sorba (vagy félkörbe) állnak a leányok kézenfogva. A haladás irányában a sor végén két leány kaput tart. A sor másik vége elindul és áthalad a kapun. Amikor mindenki átért, a két kaputartó leány egymás karja alatt befelé megfordul. Most ők vezetik a sort és bújnak át a sor másik végén alakult új kapun. Régebben így járták végig a falut, az utca közepén.

A játékdalok, amelyeket a Hidas játékok csoportjában közöltünk (94-99.) gyakran hangzanak fel az ilyen vonulások alkalmával is, úgy, hogy a párbeszédet a sor két vége folytatja, majd a bújás a fent leírt módon történik, mindannyiuk közös éneklése közben. Az alábbi két dal esetében viszont nincs párbeszéd, csak állandó éneklés és bújás:

Hód, hód, fényes lánc

Új vár, fényes vár

Mindkét példánk szövege a hidas játékokhoz kapcsolódik. A 105. harmadik sora lényegében a 94-99. első szövegtípusához tartozik. A 106. 3-4. sora is nyilvánvalóan hidas játék-jellegű. Ez a sorpár nagyon gyakran hangzik fel bújós-hidas játékainkban (lásd még 95., 101.A, 107. példákat), számos, olykor torzult változatban. A 105-106. első két sora azonos motívumot képvisel, különböző változatban (lásd még: 99. és 107. példát!). Az 1. sor alapmotívuma a régi hiedelemvilágban gyökerező ráolvasások egyik jellegzetes kezdőmotívuma: „új hold, új király”. E sortípusoknak játékdalainkban található jellegzetes változatait lásd az 584. oldalon.

A 105. példa dallamában az ereszkedő dúr hármas hangzik fel különböző ritmikai kombinációkban. Kivétel csak a második ütempár kvintet ismételgető, majd azt a felső nagyszekunddal váltó motívuma. — A 106. példa hangterjedelmében (szeptim) és szerkezetében az ereszkedő kvintváltás jól felismerhető nyomaival a felnőttek dallamvilágára utal, A B Av5 Bv5 szerkezettel; bár az egyes sorok itt is ütempárokból állnak. Hangneme kisterces-nagyszextes, azaz „dóros”.

c) Zöldágjárás

Egyes dunántúli falvak jellegzetes ünnepi vonulása. Lényegében a 105-106. példánál ismertetett „faluhosszával” azonos, azzal a különbséggel, hogy a sor végén álló leányok színes szalagokkal feldíszített zöld ágakból vagy virágokból font füzérrel tartották a „kaput”. A kaputartók és a velük szemben álló sor közötti énekes párbeszéd után elindul a sor a másik vég vezetésével, lazán leeresztett karral, egymás kezét fogva, méltóságteljes lépésekkel, áthalad a kapun, s hullámvonalban tovább kanyarodik. Vonulás közben a dallam második felét ismételgetik. Amikor mindenki átért a kapun, a sor előre került vége lesz az új kapu. Így járják be az egész falut. Ez a vonulás gyakran csak kezdete egy több, egyéb játékot is tartalmazó ünnepi sorozatnak, amelyet falvanként különböző elnevezésekkel illetnek: „lilézés”, „lilázás”, „pántyúzás”, stb.

Gyűjj átal, gyűjj átal, te szép aranybúza

Gyűjj átal, gyűjj átal, te szép aranybúza

Jöjj el átul, jöjj el

Az előző példák szövege két részből áll: a bújást megelőző felelgetős párbeszédből, majd a vonulás alatt énekelt sorokból. Ez utóbbiak azonosak a már egyéb bújásoknál ismertetett szövegtípusokkal (vö. 106. és 95. példával). A kezdő párbeszéd viszont nem más, mint az egész nyelvterületen fennmaradt, a tavasz behozatalát jelképező „zöld ágat” már csak szövegében őrző hidas-kapus játékdal („Bujj, bújj, zöldág, zöld levelecske…” lásd 96-97.) bővebb változata.

Dallam szempontjából a 107.A és B első része egyazon fríges dallamváz két változatát mutatja be. A 107.A második része a kvartról kvintre lépő szekundot ismétli ütemenként szekundokban ereszkedő szekvenciákkal a záróhangig, kisterces pentachord dallamban. (Voltaképpen „Az árgyélus kismadár nem száll minden ágra” szöveggel ismert dallam második felével azonos, vö. Bárdos Lajos: Kicsinyek kórusa.) — A 107.B második része a maga miniatűr négysorosságában a b c b szerkezetű. Lényegében egy nagyterces hexachord dallamról volna szó, de a harmadik sor kis szeptimre hajló fordulata által mixolídes színezetű. — A 108. példa első része kisterces, kisszextes hangnemen belül alapról kvintre ugrik, érinti a szextet, majd ereszkedő trichordokban, kis hullámokkal ér vissza az alaphangra. Második részében ismét miniatűr négysorosságot találunk, ezúttal a b a z (= bv) képlettel. Az A-sorok lényege a kvint-alap ugrás; a B-soroké ereszkedő trichord kvint és kisterc között; a zárósoré: ereszkedő szekundok a kvart és alaphang között.

d) „Lánc-játék”

A résztvevők kézfogással egy hajlott sort (félkört) alakítanak. A sor vége éneklés közben elindul a sor elejére, ahol az első pár kaput formál és azon az egész sor átbújik. Mivel azonban kezüket nem eresztik el az egész sor átbújása után sem, a lánc második tagja fél fordulatot tesz és keze saját maga előtt kereszteződik. Az első kapu így bezáródott, most már a másik kapu alatt megy a bújás mindaddig, amíg az egész sor keresztbe tett karokkal kezet fogva nem áll. Közben az alábbi dalokat éneklik:

Hej, tulipán, tulipán

Hej, tulipán, tulipán

Hej, tulipán, tulipán

Hej, tulipán, tulipán

Hej, tulipán, tulipán

Hej, váralja, váralja

2. Nyisd ki, asszony, kapudat, — hadd kerüljem váradat, — rózsafának illatja — az én szívem biztatja.

3. Nem megyünk mi messzire, — csak a falu végire, — ott sem leszünk sokáig, — csak huszonnégy óráig.

A fenti hat dallam egyazon dallamtípus legjellemzőbb variánsait mutatja be. A típus lényege: A A B B (illetve utolsó sorában Bv vagy C) szerkezet, kisterces pentachord hangkészletben mozgó, 7-szótagos sorokból alkotott négysoros strófa, b3-b3-l (egyes változatokban a 3. sor b3 vagy 5) kadenciákkal. Az A-sorok a kvint és kisterc között, a B-sorok a kvart (néha kvint) és alaphang között. A változatok egyrészt ritmikában térnek el egymástól: nyolcad- illetve negyedértékű alapmozgás mindkét sortípus első ütemében; másrészt a 3. dallamsor több változatban kinyitja a dallamot azáltal, hogy felviszi záróhangját a tercre vagy még inkább: a kvintre.

A fenti dallamtípushoz — bármilyen bújós, kapus játékként — az alábbi szöveg-típusok szoktak kapcsolódni: 1. Hej tulipán, tulipán… (az első két sor régi virágének-töredék, a 3-4. sor pedig a párosító-dalok egyik jellegzetes kezdőmotívuma; e párosító teljes szövege is felhangzik egyes játékdalainkban, pl. 55.); 2. Nyisd ki asszony kapudat… (az első két sor gyakran hangzik fel a „Bujj, bujj zöldág” kezdetű játékdal második motívumaként is, pl. 97.); 3. Nem megyünk mi messzire… E szövegtípus egyik változatához az alábbi játékmód kapcsolódott: Körbe fogódznak, a két legnagyobb leány feltartja egymással fogott karját, utána a legkisebbek maguk után vonják a többieket; utoljára a két legnagyobb leány is kifelé fordul. — Ha viszont a fentebb leírt lánc-játékot játsszák, akkor az egész sor átfordulása után párbeszéd kezdődik a sor két vége között:

— Hogy a lánc? — Száz forint. — Erős-e? — Lássuk-e?

Ekkor elkezdik húzni egymást és közben számolnak: 10, 20 stb., egészen százig. Ha addig nem szakad el a lánc, akkor erős. Ha elszakad, azok a győztesek, ahol nagyobb sereg maradt.

„LABIRINTUS”-JÁTÉKOK

A tavaszi leányjátékok egy része az úgynevezett labirintus vagy szerpentin formájú táncok csoportjába tartozik; ezek ide-oda kígyózó, nyitott láncformában mozognak. Egyes kutatók ezek közé sorolják a körjátékok, a bújós- és hidas játékok jó részét is; különösképpen ide tartoznak azonban a csigavonalba be- és kicsavarodó, valamint a háromszög alakban elhelyezett három gyermeket kanyarogva körüljáró játékok. Egyes kutatók szerint ezek a labirintus-táncok utánozzák a nap, az égitestek mozgását, a madarak repülését; mások szerint avatási szertartásokra, az avatandó jelképes halálára és újjászületésére utalnak.

a) „Rétes” (csigába tekeredés)

Csiviritem, csavaritom szomszéd asszony kontyát

Csavarunk rétest

Tekeredik a kígyó

Az előző dalokhoz fűződő cselekmény: fiúk és lányok egymás kezét fogva láncot alkotnak, úgy mennek néhány lépést. Majd vagy a legelső, vagy a legutolsó megáll, a többiek pedig fokozatosan köréje csavarodnak. Amikor ez megtörtént, vagy visszafordulnak és kicsavarodnak (egymás kezét továbbra sem eresztve el), vagy a kör két tagja kaput tart, s a középső ezen keresztül bújva kihúzza maga után az egész kört.

Mindhárom dal szövege a cselekményre utaló kifejezéseket tartalmaz, áttételes formában: „konty-csavarás” (110.)„,rétes-csavarás” (111.), „kígyó-tekeredés” és ismét „rétes” (112.).

A csigába csavarodáshoz kapcsolódó népi dallamok általában igen egyszerűek: ereszkedő dúr trichord motívumok (110.), tengelyhangról fellépő nagyszekund és leugró kisterc (111., itt fríges végződéssel); kvint-szext váltás után leszaladó dúr pentachord (112.). — Óvodai közvetítéssel terjedt el ugyanebben a funkcióban „Süssünk, süssünk valamit” szöveggel egy népszínművekből kölcsönvett, idegenszerű dallam (Bartók: Gyermekeknek I.1.).

b) Kanyargó járás három gyermek körül

Három kisebb gyermek háromszög alakban leül (vagy leguggol) a földre. A nagyobb leányok kézen fogva hosszú sort alkotnak és énekelve, kacskaringós, kígyózós vonalakban kerülgetik a földön ülőket. Mátyusföldön ezeket „báránykák”-nak nevezik, a játékot pedig báránykázásnak. Kanyargás közben a lánc a háromszög csúcsát alkotó gyermek háta mögött halad, a másik két gyermeket pedig elölről kerüli meg, így az egész vonulásnak kifli, illetve félhold alakja van. Észak-Dunántúlon a játékot „pilikézésnek” nevezik (lásd 116-117. szövegkezdetét), a háromszög alakban guggolókat pedig pilikéknek. A 116. dal utolsó sorára („hadd ugorjon…”) a pilikék egyet ugranak egymás felé, guggolva. Amikor már a pilikék egészen közel kerültek egymáshoz, a sor első tagja összefogódzik a pilikékkel és összetekerik, majd a 112. példát énekelve kitekerik a kört. — A 113-120. példák a kanyargó járáshoz kapcsolódó legjellegzetesebb dalokból adnak ízelítőt.

Az északi területek egyik jellegzetes szövegtípusa két változatban. Kiss Áron e szöveget a XVIII. századból ránkmaradt régi kuruc dalból eredezteti: „Körtefa, körtefa, gyöngyösi körtefa, a szegény katona megpihen alatta.” A játékdalok változatai — lásd az 585. oldalon! — bármennyire szerteágazók is, nem zárják ki ezt a feltevést. — A bemutatott sortípusok után rendszerint más játékdal-szövegek következnek, pl. „A legények regimentje de cifra” (lásd 80. pl.), „Három szál vesszőre tapodtam” (103.), „Ej, széna szénalja” (74-76.) stb. Máskor meg egyéb játékok végén hangzik fel, mint pl. „Mért küldött az úrasszony?” (98-99.), „Hajlik a meggyfa” (77-78.) stb. A 113.B példánkban a felnőttek világából jól ismert asszonycsúfoló versszak követi a tipikus strófát.

Kőketánc, kőketánc

Kő, kő tánc, kikerekítem

Dallam szempontjából az alapszövegekhez ütempárokból alkotott négysoros, dúr hexa-, illetve pentachordban mozgó dallam társul (113.A: a b c z; 113.B: a b b z szerkezettel). A zárómotívum a két példában azonos. A 113.B második dallama — bár szerkezete azonos az első dallaméval — annál jóval bonyolultabb, dallamban és ritmikában egyaránt. Dallamsorai váltakozó ütembeosztásúak: 3/4-4/4, 3/4-3/4, 2/4-4/4. Emelkedő alaphármassal induló dallama már az 1. sorban eléri az oktávot, a 2-3. sor pedig oktávról ereszkedik az alaphangig. 4. sorának lényege egy ereszkedő dúr hexachord.

Dínom, dánom, azt is bánom

Dínom, dánom, azt is bánom

Dínom, dánom, azt is bánom

Szövegének változatai — ha kevesebb számban is, mint előző példánkéi — szintén az északi területekről (Pest, Nógrád, Heves, Hont megyékből) kerültek elő. Változataik felsorolását lásd az 585. oldalon. A középső rész („Hová mégy édesem…”) a többi hasonló kezdetű változatból hiányzik, előfordul azonban másféle kezdet után, mint pl. „A hévízi legények igen szépen szántják”. Ez a középső rész, melynek szövege a régi leányvásárok emlékét őrzi, voltaképpen legénycsúfoló dal, s a felnőttek dalai között is számos változatban él. — Az északi területek szegényparasztjai közül a századfordulótól kezdve sokan vándoroltak ki Amerikába; a „hatvanhat dollárért” kifejezés az „amerikás” magyarok nyelvhasználatából került ebbe a játékdalba. — A zárórész egy újabb felnőtt-dal kezdete, ezeket a sorokat azonban megtaláljuk a többi változatban is. A „szúr, szúr…” sor értelme és eredete homályos, valószínűleg játékos szóképzés.

Dallam szempontjából szintén három részt különböztethetünk meg: a) a tengelyhangról fellépő nagyszekund és leugró kisterc ütempáros motívumának ismételgetése; b) két- és háromütemes egységből összetett, hexachord hangkészletű sor ismételgetése. E sor jellegzetes ritmusa (nyolcad-nyolcad-negyed) a háromütemes egység második felében augmentáltan jelentkezik; c) ütempáros egységek, szintén hexachord hangkészletből, de az előzőtől eltérő motivikával. A záró ütempár egy leszaladó pentachord.

Egy szege, két szege, hat szeleménye

Jellegzetes dunántúli szövegtípus, sokféleképpen torzult változatokkal (vö. 585. oldal táblázatával!). Egyes kutatók szerint a régi adóba adott termények felsorolása szolgálhatott e szövegtípus mintájául.

Ütempáros szerkezetű dallamának legjellegzetesebb motívuma az ereszkedő trichord után felugró kvart. Ezen kívül a kvinthangnak van még nagyobb szerepe, hol a terc-kvart lépések előtt és után, hol hangismétlések után felső váltóhangjával. Zárómotívum: ereszkedő dúr trichord.

Hej, pilike, táncolj, pilike

Hej, pilike, táncolj, pilike

A pántlika könnyű gúnya

2. Borzavári faluvégen — legényvásár lesz a héten. — Sültkrumpliért adnak egyet, —- jaj, de olcsó, mégse vesznek!

3. Borzavári faluvégen — leányvásár lesz a héten. — Száz forintért adnak egyet, — jaj, de drága, mégis vesznek!

A 116-117. példa a dunántúli játékdalok egyik jellegzetes kezdősor-típusával indul: HEJ (vagy: haj) PILIKE (pillike; pilige; piliga; pilika) TÁNCOLJ (táncom; tánca; tánc), PILIKE! — A Magyar Tájszótár szerint „piligéz” annyit jelent, mint „táncol”. Dunántúlon pedig a „pilikézés” kifejezés több helyütt használatos különféle énekes-táncos gyermekjátékok jelölésére, köztük a három gyermek kanyargó körüljárására is. A fenti jellegzetes kezdősor után rendszerint különböző lírai versszakok következnek, mint pl.:

1. Haja, haja, haja, haja — göndör a galambom haja, — ha az göndör nem lett volna, — szeretőm sosem lett volna.

2. Haja, haja, varga legény, — vedd el, vedd el Fodor Katát, — varrjál neki szép cipellőt, — hadd ugorjon harminckettőt.

3. Magas hegyen felnőtt a fű, — ez a kislány dupla szekfű, — este kimegy a mezőre, — haza jön egy nagy későre.

4. Mikor a leányok szépen fújják, — kacskaringós táncot járják, — kis utcába megdobbantják, — a városba is behajtják.

5. Járjad, járjad, jó katona, — hadd csörögjön a sarkantyú, — ne csoszogjon a rossz bocskor, — csak a jó csizma kopogjon!

6. Oda voltam száz vásárba, — nem találtam egy vargára, — ki szegény csizmám talpára — foltot vetne oldalára.

A fenti versszakok közül az elsőnek többnyire csak kezdősorát éneklik, különféle módon átalakult formában: HAJA, HAJA (haja, baja; aja, bája; eju hajú; ijju hajú) EZÜST (arany) HAJÚ (haja) PILIGA (pilika)! A további versszakok már rendszerint teljes formájukban felhangzanak. Dallamuk a felnőttek dallamvilágából változatlanul átvett négysoros, izometrikus, izoritmikus, 8-szótagos dudanóta-típusú, ereszkedő dallamvonallal s az ereszkedő kvintváltás nyomaival, 8 5 5 kadenciákkal, kisterces-nagyszextes (dór-jellegű) hangnemben.

Ugyanez a dallam az északi területeken is gyakran felhangzik, ugyanilyen kanyargós járáshoz kapcsolva, de a „Haj, pilike…” kezdősor nélkül, és másfajta szövegekkel, mint pl.:

1. Ha én aztat tudtam volna, — hogy az alma édes volna, — párját szakasztottam volna, — szeretőmnek adtam volna.

2. Szeretőm igaznak látszik, — de csak akkor, mikor játszik, — szemben szeret, az angyalát, — mások előtt földig aláz.

3. Földig alázom magamat, — szánom én a galambomat, — hosszú útnak nagy a pora, — nagy az én szívem fájdalma.

4. Gyerünk, menjünk a szőlőbe, — szedjünk szőlőt a kendőbe, — arany almát kebelünkbe, — csörgős diót a zsebünkbe.

5. Nem megyek én addig férjhez, — míg az erdő ki nem zöldül, — akkor sem megyek juhászhoz, — inkább megyek katonához.

6. Katonának jól van dolga, — porcióra nincsen gondja, — de a juhász rossz bundába, — mint az ürge a lyukába.

Porció: adag, régi szóhasználatban az adó-részletek neve.

A 117. példában a jellegzetes két kezdősor és a strófikus közé beiktatódott a 115. példa egyik változata. Az így kialakult kezdőrészt minden strófa után megismételték. 17-21 éves leányok játszották így Húsvétvasárnap; összefogództak, hármat leültettek a kisebbek közül, s ezeket körültáncolták kiflisen.

Kivirágzott a diófa

Előző példánk változatai napjainkban játékdalként Dél-Dunántúlon ismeretesek. A múlt század első felében azonban szövegének egy nagyon közeli változatát Nógrád megyéből is már gyermekdalként küldte be Pajor István Erdélyi Jánosnak. Egyébként elsősorban párosító dalként található úgyszólván az egész nyelvterületen. A múlt- és jelenszázadi párosító- és gyermekdal-változatok egybevetése alapján szövegének legteljesebb formáját az 586. oldalon adjuk. Ebből kiviláglik, hogy a „rézmelence” (egyébként jelentése: tálféle edény) itt a „rozmaringszál” eltorzulásából keletkezett, amint a „János dinnye” a „János diák”-ból. A „Lányok ülnek…” rész egy másik, valaha szintén az egész nyelvterületen jól ismert, s az északi megyék pünkösdölőiben is gyakran felhangzó szövegtípus.

Egy kis várat kerítettem túróbul

Kerítettem, kerítettem egy kis várt

A 119. példák a Dél-Dunántúl egyik jellegzetes játékdalát képviselik. Cselekményük: egyes helyeken körjáték, másutt kanyargó járás három lány körül. Mindkét esetben jellemző, hogy a körben vagy kanyarogva járók az utolsó két sor utolsó két ütemének három-három hangjára („hopp, hopp, hopp”) egymás kezét eleresztve maguk körül megfordulnak, s közben hármat tapsolnak.

Szövegének jellegzetes sortípusait lásd az 586. oldalon. „Errezselyem, petrezselem”: játszi szóképzés. — A 119.A és B példák egyazon dallamtípus két változatát mutatják be. A típus lényege: négyütemes, 11-szótagos, izometrikus és izoritmikus, négysoros, A A B Bv szerkezetű, kisterces hangnemű, nagyszext vagy oktáv terjedelmű dallamstrófa. Az A-sorok zenei tartalma: recitálás a kvinthangon, majd szextre vagy oktávra elmozdulás, visszatérés a kvintre; a B-sorok első fele azonos: fokozatos ereszkedések kvintről szekundig, majd tercről alaphangig. Második felükben nyitás-zárás viszonyban vannak egymással: a 3. sor dallama ugrással vagy fokozatosan a kvintre érkezik, a 4. soré a tercről ereszkedik fokozatosan az alaphangra.

Egy szál vesszőre tapodtam

3. A csizmának nincsen sarka, — varrja fel a csizmadia. R.

4. Ha felvarrja, pénzér varrja, — ha nem varrja, nem is varrja. R.

A három leány körül kígyózó, ringó sétamozgás — több más leányjátékkal együtt — az északi megyékben nemcsak tavaszi ünnepeken, szabad téren volt szokásos, hanem téli estéken a fonóházak zárt szobáiban is, — felüdülésként a sok ülő munka után. 120. példánk egyik kedvelt játékdala volt a Borsod megyei fonók leánytársaságának. Játékmódja lényegében az előzőkével egyező, azzal a különbséggel, hogy a „minden ember…” visszatérő szövegrésznél nyolcadritmusban erős lábdobogással haladtak, így a lábdobogtatás is refrénszerűen visszatér.

Szövegének első négy sora lényegében azonos a 103. példáéval, a 3-4. versszak változatait lásd a 77-78. táblázatában. Dallamának jellemző motívumai: a) kvartról vagy kvintről kis szeptimre ugrás, majd fokozatos visszaereszkedés a kvintre (vö. az 56.pl. kezdőmotívumával); b) kvint és szekund közötti kvart-váltogatás; c) ingamozgás ismételgetése a kvint és terc között, közben egy ugrással kvintről alapra. Zárómotívum: leszaladó nagyterces pentachord.

Százhúsz példánk természetesen nem adhat teljes képet a magyar népi gyermekjátékok és mondókák gazdag világáról. Igyekeztünk azonban bennük a legjellegzetesebb típusokat bemutatni cselekményben, szövegben, dallamban, mozgásformákban egyaránt. Olyan anyag ez, amely erősíti a közösségi érzést, elősegíti a harmonikus fejlődést, komplex módon biztosítja a fokozatos belenövést különböző művészeti ágakba, s mind e mellett — Kodály Zoltán szavaival élve — „a magyarság tudat alatti elemeit” ültetik be mindazok lelkébe, akik foglalkoznak vele. Minthogy azonban e játékok, mondókák gyökerei nagy többségükben olyan mélységekig nyúlnak vissza, amelyek az egész emberiség közös alap-élményéből fakadnak, elsajátításuk egyben a nemzeti különbségeken túli összetartozás élményét is erősíti.

A szöveg- és dallamváltozatok megismerése lehetőséget ad a lényeges és lényegtelen vonások világosabb elkülönítésére, s ösztönzést a kreativitásra és improvizációra különböző stílus-körökön belül.