Ugrás a tartalomhoz

Büntetőjog I.; Általános rész; A 2012. évi C. törvény alapján

Belovics Ervin, Gellér Balázs, Nagy Ferenc, Tóth Mihály (2014)

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

5. A társas bűnelkövetési alakzatok

5. A társas bűnelkövetési alakzatok

Kép

 Bócz Endre: A szervezett bűnözés néhány problémájáról. Belügyi Szemle 2001/11. Bócz Endre: A szervezett bűnözésről és a bűnszervezet fogalmáról. Gellér Balázs (szerk.): Györgyi Kálmán ünnepi kötet. Budapest, 2004. Borai Á.: A szervezett bűnözés büntetőjogi kérdései. Rendészeti Szemle 1997. Búzás Huba – Nagy Sándor: A bűnszervezet fogalma. Büntetőjogi tanulmányok. 1999. Dávid Gábor: Társas bűnelkövetés, bűnszövetség, szervezett bűnözés. Belügyi Szemle 1989/9. Élő Előd: A bűnszervezetben történő bűnelkövetés és jogkövetkezményei. Büntetőjogi és kriminológiai tanulmányok, 2003. Gellér Balázs József – Fehér L.: The Use of the Special Part of Penal Law in the Fight Against Organised Crime in Hungary, 69 International Review of Penal Law, 1998. Gellér Balázs József: Gondolatok a büntetőjog jelentőségéről a szervezett bűnözés elleni fellépéssel kapcsolatban, In: A szervezett bűnözés arcai Gellér B. – Hollán M. (szerk.) Budapest, 2004. Gellér Balázs József: A magyar büntetőjog tankönyve I. Általános Tanok. Budapest, 2008. Györgyi Kálmán – Wiener A. Imre: A büntető törvénykönyv magyarázata. Budapest, 1996. Hollán Miklós: Társas elkövetői minőség és büntetőjogi felelősség. Állam- és Jogtudomány, 2000/1–2. Hollán Miklós: A büntetések szigorításával a szervezett bűnözés ellen. Jogérvényesítés. 2002. Hollán Miklós: A büntetési tételek növelése szervezett elkövetés esetén In: Gellér Balázs – Hollán Miklós (szerk.): A szervezett bűnözés arcai. Fiatal büntetőjogászok tanulmányai a szervezett bűnözésről. Budapest, 2004. Irk Ferenc – Finszter Géza: Gazdasági-társadalmi változások, a bűnözés új kihívásai (Szervezett bűnözés Kelet-közép Európában, az Európai Unió peremén.) In: Kriminológiai tanulmányok. Budapest, 2001. Katona Géza: Szevezett bűnözés Magyarországon. Budapest, 2000. Kis Norbert: A szervezett bűnözés büntető anyagi jogi kérdéseiről. In: Gellér Balázs – Hollán Miklós (szerk.): A szervezett bűnözés arcai. Fiatal büntetőjogászok tanulmányai a szervezett bűnözésről. Budapest, 2004. Nagy Ferenc – Tokaji Géza: A magyar büntetőjog általános része. Budapest, 1998. Nagy Judit: A bűnszervezet fogalmának hat éve. Büntetőjogi és kriminológiai tanulmányok, 2003. Széles Nóra: Társas bűnelkövetői alakzatok fejlődése a magyar büntetőjogban. Tanulmányok Dr. Dr. h.c. Horváth Tibor professor emeritus 80. születésnapja tiszteletére, 2002. Tóth Mihály: A bűnszervezet és környéke. A klasszikus dogmatika és a pragmatizmus pengeváltásának kétes sikerű kompromisszuma. Jogtudományi Közlöny 1997/12. Tóth Mihály: Bűnszövetség, bűnszervezet. Budapest, 2009. Wiener A. Imre: Az új Btk. Általános Része. Budapest, 2003.

5.1. A társas bűnelkövetési alakzatokról általában

Kép

 A büntetőjogban már régóta elfogadott az a tétel, hogy a társas bűnelkövetés több okból is a bűnelkövetés veszélyesebb formája. Ennek okai arra vezethetők vissza, hogy már korán felismerte a jogalkotó, miszerint a sértettekre súlyosabb hatást gyakorol, ha több elkövető van, a bűncselekmények sikerének lehetőségét növeli a többes részvétel, végül a bűncselekmények elterjedéséhez is hozzájárul ez az elkövetési mód, hiszen több személy vonódik be az elkövetésbe, így a bűnözésbe. Ehhez adódik még a szervezett elkövetés lehetősége, amely megint csak a többes elkövetéshez kötődik. A szervezett elkövetés a bűnözés legveszélyesebb formája, hiszen az előbb felsoroltakon túl a társadalom szövetébe beépül, azt áthatja és így az egész társadalom bomlásához majd széthullásához vezethet. Ám erről majd később részletesen szólunk.

A büntetőjog-tudomány ismeri tehát azt a fogalmat, hogy „a társas bűnelkövetői alakzatok”. A tág értelemben vett társas elkövetésbe beletartoznak az elkövetők különböző alakalzatai (társtettesek, részesek) is, ám az úgynevezett társas bűnelkövetői alakzatok (szűk értelemben) olyan többletjellemzőket tartalmaznak, amelyek fennállása esetén a Btk. vagy minősített esetként súlyosabb büntetési tételt rendel az adott társas elkövetési alakzathoz [pl. csoportos rablásnak [Btk. 365. § (1), (3) bek. c) pont] két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés helyett, ami az alapeseti rablás büntetési tétele, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétele] vagy pedig súlyosabb büntetéskiszabási szabályt rendel alkalmazni (pl. bűnszervezeti elkövetés esetén). A tudomány e gyűjtőfogalom alá vonja a tételes jog és a gyakorlat által is megfogalmazott és használt következő definíciókat: a) bűnszövetség, b) csoportos elkövetés és c) bűnszervezet. E fogalmakat az alábbiakban nem a törvényi sorrendben tárgyalom, hanem logikai rendben, amint azok egymásra épülnek.

5.2. Bűnszövetség

459. §

(1) E törvény alkalmazásában

2. bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.

Kép

 A Btk. a korábbi Btk. 137. §-a 7. pontjának szó szerint megfelelő definícióban fogalmazza meg a bűnszövetség fogalmát. A bűnszövetség a társas bűnelkövetés formája, amely a társtettességtől és a csoportos elkövetéstől viszont minőségileg eltér. Jellemzője bizonyos fokú szervezettség és megállapodás, amely több bűncselekmény elkövetését célozza, viszont ez a szervezettség a bűnszervezet alakzatát nem fogja át.

Többek között a Legfelsőbb Bíróság IV. számú Büntető Elvi Döntése (IV. BED) értelmezi e fogalmat. Eszerint a bűnszövetség lényege a bűncselekmények – vagyis egynél több bűncselekmény – szervezett elkövetése; tehát nemcsak egy meghatározott bűncselekménynek, hanem magának a bűnözésnek a megszervezése. Ez a társas bűnelkövetés a társtettességhez képest minőségileg eltérő és lényegesen nagyobb társadalomra veszélyességet tükröző formája (BJD 3879.). A több bűncselekmény szervezett elkövetése vagy az ebben való megállapodás nem feltétlenül jelenti az egymással anyagi bűnhalmazatban álló bűncselekmények megvalósítását is, hanem megállapítható akkor is, ha a bűncselekmények a folytatólagosság egységébe tartoznak vagy pedig az elkövetett bűncselekmények valamely törvényi egységet alkotnak (BJD 634., 3878.), ezért a több emberen elkövetett emberölésre való szervezett megállapodás is megalapozhatja a bűnszövetség létrejöttét (Az más kérdés, hogy akkor ennek milyen jelentősége van: súlyosító körülményként kell figyelembe venni). Az ismétlődő vagy rendszeres elkövetésre való megállapodás hiányában azonban nem valósul meg bűnszövetség (BJD 635.), azaz az egyszeri bűnelkövetésben való megállapodás bűnszövetséget magas fokú szervezettség esetén sem eredményezhet.

Megállapította a bíróság a bűnszövetséget, amikor az elkövetők előzetesen arra nézve állapodtak meg, hogy az őrizetlenül hagyott gépkocsikról különféle alkatrészeket szerelnek le (BJD 8006.). A több bűncselekmény megvalósítására való szervezettség szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az elkövetők ugyanolyan vagy a Btk. Különös Részében írt különböző bűncselekmények elkövetésében állapodtak-e meg (BJD 4913.).

A bűnszövetség fogalma tehát több bűncselekmény, azaz bűncselekmények elkövetésére utal. A fogalom szerint azonban bűnszövetséget akkor is meg lehet állapítani, ha az elkövetők az általuk tervezett bűncselekmények közül csupán egyet valósítanak meg, illetve egy bűncselekményt a kísérleti szakaszba juttatnak. „Mivel a bűnszövetség fogalmának körülírásánál a Btk. bűncselekmények szervezett elkövetését vagy az arra vonatkozó megállapodást említ, nincs jelentősége annak, hogy az elkövetők a Btk. Különös Részének egyazon vagy különböző fejezetében megvalósított bűncselekményekre nézve követték-e el a bűnszövetség megállapításának alapjául szolgáló bűncselekményeket. Az ítélkezési gyakorlat alapján a gazdasági szerveknél betöltött fontos beosztás, gazdasági funkció, a vállalat szervezetének a felhasználásával történt szervezett bűnelkövetés esetén is megállapítható a bűnszövetség” (BJD 2764.). Ebből következően, amennyiben a cselekmény csupán az előkészület szakaszát valósítja meg, még ha az adott bűncselekménynél az előkészület önállóan is büntetendő, bűnszövetség megállapítása a törvénynél fogva kizárt.

A bűncselekmények szervezett elkövetésének lényegi fogalmi eleme, hogy a bűncselekmény végrehajtása tervszerű, következetes, az elkövetők keresik a hasonló bűnelkövetési lehetőségeket, azaz a bűnözést szervezik meg, ahogy erre a IV. BED utal. Az azonban nem szükséges, hogy minden egyes bűncselekményt a részletekbe menően kiterveljenek. Az sem szükséges, hogy a végrehajtás később a korábbi tervnek megfelelően történjen.

Fontos, hogy az elkövetők a bűncselekmények elkövetésében előzetesen megállapodjanak. Az előzetes megállapodás a bűncselekmények elkövetésére irányuló konkrét aka­rat­elhatározás, amely időben mindenképpen megelőzi az elkövetést. (BH 1976. 343.) A megállapodás lehet kifejezett, a szóbeli akaratnyilvánítást tükröző kijelentés, de lehet hallgatólagos is, feltétele viszont, hogy a bűnözésre irányuló akarategységet tükrözze. Az elkövetők közötti megállapodás létrejötte ténybeli következtetéssel is megállapítható, ezt alapozhatja meg, ha az elkövetők az azonos vagy hasonló alkalmakat keresték vagy használták ki a bűncselekmény elkövetésére. A hallgatólagos megállapodás létrejöttére utalhat az elkövetők ráutaló magatartása is, ha a bűncselekmények véghezviteléből a bűnözésre irányuló következetességre, tervszerűségre, szervezettségre és az akaratelhatározás egységességére lehet következtetni (BJD 4913.). Az előzetes megállapodás – mint a szervezett elkövetés egyik eleme – olyan, a jövőben megvalósítandó bűncselekmények elkövetésére irányuló elhatározást jelent, amely a jog védte érdekek ellen támadó erők viszonylag magasabb fokú szervezettségét, pl. az elkövetők következetességét, a végrehajtás egyes jelentősebb körülményeiben, módozataiban megnyilvánuló tervszerűséget is felölelheti. Nem zárja ki viszont a bűnszövetség megállapíthatóságát az, ha a megvalósított vagy megkísérelt bűncselekmény vagy bűncselekmények végrehajtásának a módja eltér az előzetes megállapodástól (IV. BED).

A bűnszövetség definíciója tartalmazza azt a negatív fogalmi elemet is, hogy „nem jön létre bűnszervezet.” Ennek az a célja, hogy a bűnszervezet és a bűnszövetség együttesen ne kerülhessen megállapításra, mivel ez az azonos körülmény kétszeres büntetőjogi értékelését, a „ne bis in idem” elvének megsértését eredményezné. Ezt célozza a Btk. 91. § (3) bekezdése is, amennyiben kimondja: „A bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésének a megállapítása esetén az e törvényben a bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetésének esetére megállapított jogkövetkezmények nem alkalmazhatók.”

A bűnszövetségben való elkövetés esetén is alkalmazandók a Btk. tettességre és a részességre vonatkozó rendelkezései; a bűnszövetség keretében tanúsított elkövetői magatartást tehát tettesi, társtettesi, felbujtói vagy bűnsegédi tevékenységként kell minősíteni, amelyet a bíróságnak az ítéletben mindig külön meg kell jelölnie (BJD 2763., 4912.). A bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény tettese csak az lehet, aki a bűnszövetség létezését is ismerve, egészben vagy részben megvalósítja a konkrét bűncselekménynek a törvényben meghatározott tényállását (IV. BED). Érdemes még kiemelni, miszerint a bűnszövetség alkalmazását nem zárja ki, hogy „olyan személy is részt vett az elkövetési tevékenység megvalósításában, akinek büntethetősége – büntethetőségi akadály folytán – kizárt” (BH 1991.265.). Ezt az álláspontot az általános részi dogmatikai gondolkodás is alátámasztja. Tehát joglogikailag csak az az álláspont helyes, amelyik szerint amennyiben az egyik elkövető tekintetében büntethetőségi akadály (kizáró, megszüntető ok vagy egyéb akadály) áll fenn, ez nem gátolja a bűnszövetség megállapítását a többi elkövető terhére.

A bűnszövetség a Btk. Különös Részében minősítő körülményként szerepel, vagy ha nem minősítő körülmény és nincs bűnszervezeti minősítés, akkor súlyosító körülmény. Például a következő helyeken szerepel a Különös Részében minősítő körülményként:

– emberi test tiltott felhasználása [175. § (3) bek. c) pont];

– emberrablás [ 190. § (2) bek. b) pont];

– emberkereskedelem [192. § (3) bek. h) pont];

– vesztegetés [290. § (3) bek. b) pont];

– közveszélyokozás [322. § (2) bek. c) pont];

– lopás [370. § (2) bek. b) pont ba) alpont];

– sikkasztás [372. § (2) bek. b) pont ba) alpont];

– csalás [373. § (2) bek. b) pont ba) alpont];

– rablás [365. § (3) bek. d) pont];

– kifosztás [366. § (2) bek. c) pont]; stb.

Kép

 IV. számú Büntető Elvi Döntés: BH 1991. 265., BH 1976. 343., BJD 8006., BJD 4912., BJD 3878.

5.3. Csoportos elkövetés

459. §

(1) E törvény alkalmazásában

3. csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt.

Kép

 A korábbi Btk. 137. § 13. pontja szó szerint a jelenleg hatályos definíciónak megfelelően határozta meg a csoportos elkövetés fogalmát. Csoportosan követik el a bűncselekményt tehát, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt.

A bűncselekmény több személy által történő együttes elkövetése rendszerint növeli a cselekmény társadalomra veszélyességének a fokát. A csoportos elkövetés mindig nagyobb veszélyt jelent a jogtárgyra nézve, a több elkövető ellen való fellépésre, a védekezés lehetőségére korlátozóan vagy kizáróan hat. Az értelmező rendelkezésben a „legalább három személy” részvétele szövegszerű értelmezés alapján úgy értendő, hogy három vagy ennél több személynek kell a törvényi tényállás megvalósításában részt vennie. A bűncselekmény csoportosan elkövetettként történő minősítése kérdésében az ítélkezési gyakorlat egységesítése érdekében a Legfelsőbb Bíróság meghozta a 2/2000. számú Büntető jogegységi határozatot. Ebben kifejti, miszerint: „Csoportosan elkövetettnek minősül a bűncselekmény (Btk. 137. § 13. pont), ha három vagy több személy a bűncselekmény helyszínén vagy annak közelében tettesként (társtettesként), illetve – a tettes (társtettes) mellett – részesként: bűnsegédként vagy önállóan nem értékelhető bűnsegédi magatartást is kifejtő felbujtóként vesz részt a bűncselekmény elkövetésében. […] A Btk. 137. §-ának 13. pontja szerint csoportosan elkövetettnek minősül a bűncselekmény, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. Az e törvényi rendelkezésen alapuló egységes gyakorlat szerint a csoportos elkövetésnek az a feltétele, hogy legalább három személy egyidejűleg, együttesen vegyen részt az elkövetési tevékenység végrehajtásában, de nem szükséges, hogy valamennyien csak tettesi, illetve társtettesi tevékenységet valósítsanak meg, hanem e súlyosabb minősítést a részesi közreműködés is megalapozza. A cselekmény súlyosabb minősítése szempontjából az elkövetésében való részvétel a döntő, nincs jelentősége annak, hogy a három vagy több elkövető közül a bűncselekményben melyik, milyen magatartással működött közre, tehát hogy ki valósította meg teljes egészében a törvényi tényállásban foglalt elkövetési magatartást és ki az, aki ehhez segítséget nyújtott, mint a 4. alatti tényállás esetében. A csoport tagjain tehát az elkövetőt, a tettest, a társtettest, valamint a felbujtót és a bűnsegédet is egyaránt érteni kell. Az elkövetői minőséget pontosan meg kell állapítani, és ehhez eltérő jogkövetkezmények fűződhetnek, mint pl. a bűnsegédnél az enyhítő rendelkezés szélesebb körű alkalmazásának a lehetősége, ami kihatással lehet a büntetés kiszabására.”

Vagyis, amennyiben a felbujtó bűnsegédként is részt vesz bűncselekmény helyszínén vagy annak közelében, beszámít a csoportba, megalapozza a csoportos elkövetést, de felbujtóként vonják felelősségre, míg, ha e bűnsegédi magatartást nem tanúsítja, akkor nem valósul meg csoport, bár ő felbujtó marad. A csoportos elkövetés megállapítása szempontjából tehát nincs jelentősége annak, hogy a csoport tagja tettesi (társtettesi) vagy részesi (felbujtói vagy bűnsegédi) magatartást fejtett-e ki (BJD 9266., BH 1990.46.), de a csoport három tagjának az elkövetésnél jelen kell lennie. Ezt, vagyis az elkövetői minőséget (tettes, társtettes, felbújtó, bűnsegéd) természetesen az ítélet rendelkező részében fel kell tüntetni (BJD 8835.).

A csoport létrejöttét akkor is meg kell állapítani, ha annak egyes tagjai gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethetőek (BH 1987.194.). Nyilván ugyanezt a logikát kell alkalmazni, ha az egyik elkövető büntethetősége az eljárás közben megszűnik (BH 1988.303.).

A csoportos elkövetés és a bűnszövetség tehát különböző fogalmak, így megeshet, hogy adott történeti tényállás együttesen teljesíti mindkét definíció feltételeit. Ilyenkor mind a két minősített esetet meg kell állapítani. Amennyiben adott bűncselekménynek valamelyik fogalom nem minősített esete, de azt a történeti tényállás mégis megvalósította, a minősített esetként nem pönalizált intézmény mint súlyosító körülmény kerül értékelésre. A törvény nem kívánja meg azt sem, hogy a csoportban levők valamennyien a büntetőeljárás során személyileg is felderítettek legyenek és az sem kívánalom, hogy az elkövetésben részt vevő személyeket ténylegesen felelősségre vonják (BJD 9065., és BH 1987.194.).

A garázdaság csoportosan elkövetettként történő minősítésénél a három személy együttes részvétele szempontjából közömbös, hogy ezek a személyek együttesen, más (mások) ellen egymást támogatva vagy pedig egymással szemben állva vesznek-e részt a bűncselekmény elkövetésében (BJD 10., 204.), ugyanis a cselekmény társadalomra veszélyességének és a jogilag védett tárgy veszélyeztetettsége megítélésénél ennek a körülménynek nincs jelentősége. Az viszont törvényben rögzített követelmény, hogy a három vagy több személy a bűncselekményt együttesen valósítsa meg; azaz az időben és térben elkülönülő magatartás nem alapozza meg a csoportos elkövetés megállapítását (BH 1993.482.). Nem zárja ki továbbá a rablás csoportosan elkövetettkénti minősítését az sem, ha a csoport egyik tagjának a cselekményét a bíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletének minősíti (BJD 9268.).

Még egyszer ki kell emelni, hogy azoknál a bűncselekményeknél, amelyek esetében a csoportos elkövetés nem szerepel minősítő körülményként, a három vagy több személynek a bűncselekmény elkövetésben való részvételét súlyosító körülményként kell értékeli.

Kép

 2/2000. BJE, BH 1993.482., BH 1990.46., BH 1988.303., BH 1987.194., BJD 9266.

5.4. A bűnszervezet

Kép

 Az amerikai tapasztalatok alapján a nemzetközi irodalom óv az úgynevezett túlreagálástól, mely a terrorizmus elleni jogi fellépést jellemezte. Kiemelik, hogy fontos megkülönböztetni a szervezett bűnözés különböző formáit. Így alapvetően különbséget kell tenni a politikai és anyagi motiváltságú bűnszervezetek, valamint az elkövetett bűncselekmények esetén az úgynevezett cél- és eszközcselekmények között. Célcselekmény az a profitorientált bűncselekmény, amelynek elkövetése a bűnszervezet célja, például kábítószerrel való visszaélés, míg eszközcselekmény az ehhez szükséges további bűncselekmény, pl. a riválisok megölése.

Szokás még különbséget tenni alapcselekmény és kapcsolódó vagy járulékos bűncselekmény között. Az előbbi alatt értendő az az úgynevezett tradicionális bűncselekmény amelyet a bűnszervezet tagjai e minőségükben elkövetnek, míg az utóbbi megnevezéssel jelölhető a bűnszervezethez tartozás pönalizálása.

Az anyagi büntetőjog elméletileg három módon valósíthatja meg a büntetőpolitika szervezett bűnözéssel szembeni szigorúbb fellépés iránti igényét. Egyrészt a bűnszervezetben elkövetést – a bűnszövetség mintájára – általános részi fogalomként azon bűncselekmények minősítő körülményévé lehet tenni, melyek a törvényalkotó megítélése szerint tipikusan kapcsolódnak a szervezett bűnözéshez. Erre szolgált például a magyar jogalkotásban az 1997. évi LXXIII. törvénnyel bevezetett bűnszervezet fogalom, amely szerint „bűnszervezet: bűncselekmények folyamatos elkövetésére létrejött olyan – munkamegosztáson alapuló – bűnszövetség, amelynek célja a rendszeres haszonszerzés”.

Másrészt ugyancsak általános részi fogalomként, többé-kevésbé az angolszász összesküvés(conspiracy) mintájára, általános jelleggel minden bűncselekmény elkövetési alakzatává válhatna quasi stádiumként, anélkül, hogy ezt egy különös részi tényállásban fel kellene tüntetni. Ilyen módszerrel rendeli jelenleg büntetni a Btk. például a kísérletet. E megoldás alfajtájának tekinthető a büntetéskiszabási szabályként történő súlyosabb szankcionálás. A jelenlegi szabályozás a különös, a többszörös és az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések (Btk. 89. §) mintájára a bűnszervezetben történő elkövetés esetére is hasonló rendelkezéseket tartalmaz (Btk. 91. §).

Végül a bűnszervezeti tagság különös részi bűncselekményként is szabályozható [ilyen volt a korábbi Btk.-ban a 263/C. § (4) bekezdése „(4) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűnszervezet tagja, vagy ilyen szervezet tevékenységéhez anyagi eszközöket szolgáltat, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”].

Ezen belül azonban elhatárolások lehetségesek:

a) elképzelhető, hogy a jogalkotó a felelősség alapját a bűnszervezet létrehozásához köti. Ebben az esetben a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségét az előkészületi magatartás kifejtése jelenti. Ez a megoldás hasonló az állam elleni bűncselekmények „absztrakt jogtárgy-veszélyeztetési” tényállásaihoz.

b) a felelősség alapját a már létrejött szervezet támogatásához is fűzhetjük, így a tényállás „sui generis bűnsegédi” magatartásként értékelhető.

c) pönalizálhatják a bűnszervezetben részvételt és

d) végül a szervezet irányítását, vezetését.

Természetesen a fentiek kombinációja is elképzelhető. Amennyiben a bűnszervezeti elkövetést általános részi fogalomként határozzuk meg, és a törvény egyben speciális különös részi tényállást is szabályoz, felvetődik a halmazat kérdése. A magyar jogalkotásban ilyennek volt tekinthető például a korábbi Btk. 1997. évi módosítása, amelynek során a különös részi tényállások közül számos esetben minősítő körülményként fogalmazták meg a bűnszervezet tagjaként történő elkövetést, emellett pedig a 263/C. §-ban a bűnszervezet létrehozása tényállása került beiktatásra.

Az elmúlt években kiterjedt irodalom vizsgálta a magyar jognak a szervezett bűnözésre adott válaszát. Magyarországon bár régóta létezett szervezett bűnözés, használható definíciót nem alkottak. Györgyi Kálmán szerint a rendőrségi-ügyészségi statisztika arra enged következtetni, hogy az összbűnözés, kevesebb mint 0,5%-át tették ki a szervezetten elkövetett bűncselekmények 1995-ben.

E statisztikai vizsgálat során az alábbi feltételeket vették figyelembe:

a) az elkövetők között álljon fenn funkcionális kapcsolat; b) a bűncselekmények, illetve az elkövetők cselekményei rendelkezzenek konspiratív jelleggel; c) az elkövetők közötti kapcsolat tartós legyen; és d) és a bűncselekmények elkövetése felismerhető munkamegosztás szerint történjen. Ami feltűnő volt, hogy e bűncselekményekkel kapcsolatban az ún. bűnözési intenzitás 13,7. Azaz ennyi elkövetett bűncselekmény esik egy elkövetőre, az átlagos bűnözésnél megszokott 3,3 helyett.

A magyar jogban korábban sem volt ismeretlen adott szervezet létrehozásának, vezetésének, illetve az abban való részvételnek a büntetése. A Btk. 255. §-ában meghatározottaz alkotmányos rend elleni szervezkedés bűncselekménye is ilyen. A jogtudósok és gyakorló jogászok közül is többen (így például Györgyi Kálmán is) problematikusnak tartották az úgynevezett gyanútényállások inkorporálását a Btk.-ba, hiszen ezek alapján, adott személy csupán a bűnszervezethez való puszta tartozás miatt is büntetendővé válhatott. Nem kellett az elkövetővel szemben más bűncselekmény elkövetését bizonyítani.

A szervezett bűnözésre vonatkozó büntetőjogi szabályozás több hullámban zajlott 1997-től kezdődően. Ennek a szabályozási folyamatnak négy fő állomása egy-egy törvénnyel jellemezhető: (i) a korábbi Btk. módosításáról szóló 1997. évi LXXIII. törvény, (ii) a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi LXXXVII. törvény, (iii) a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés egyes szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény, végül (iv) a 2001. évi CXXI. törvény, amely szintén a korábbi Btk. módosításáról szól (kihagyom a 2003. évi II. tv.-t).

Az 1997. évi LXXIII. törvény 9. §-a 1997. IX. 15-től volt hatályos, amely elsőként szabályozta a magyar jogrendszerben a bűnszervezet fogalmát, és ehhez a fogalomhoz hozzárendelte a kapcsolódó büntetőtörvényi rendelkezéseket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a korábbi Btk. 1997. szeptember 15. napjával hatályos módosítását megelőzően ne kaptak volna helyet a szervezett bűnözéssel kapcsolatos rendelkezések büntetőkódexünkben. Ilyen rendelkezésnek tekintem a bűnszövetséggel kapcsolatos szabályozást, valamint az üzletszerűségre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek mögött részletes elméleti és gyakorlati szabályozást találhattunk már a Btk.-módosítást megelőzően.

Ezek a szabályok azonban nem adtak, nem adhattak kielégítő választ és megoldást az 1990-es évek közepére minőségi változáson keresztülment bűnözésre, ezért volt szükség a korábbi Btk. rendelkezéseinek kiegészítésére is. Ezzel mutat egy irányba a törvény általános indokolása is, amely szerint a törvény: „…bűnszervezet tartalmi ismérveinek három elemét – a bűnelkövetés folyamatosságát, a szervezet strukturáltságát, a profitszerzést – emeli ki. A kriminológia ezen túlmenően több ismérvet is felsorol (a szervezet módszerei között szerepel a félelemkeltés, az, hogy beépül a legális gazdaságba, hogy konspirált szervezet, tagjai nem ismerik egymást és a szervezet működését illetően hallgatásra kötelezettek, céljaik eléréséhez felhasználják a konspirációt).

Újabb lépést jelentett a szabályozási folyamatban az 1998. évi LXXXVII. törvény, amely nem csupán fogalmi megalapozást, hanem egyben strukturális változtatást hozott magával. A miniszteri indokolás szerint erre azért volt szükség, mert „korunkban a bűnözésnek jelen vannak olyan megnyilvánulásai, amelyekkel szemben szigorú fellépés indokolt, és ehhez a büntetőjognak biztosítania kell a megfelelő eszközöket. Ilyen cselekmények azok, amelyek szervezett elkövetése a leginkább sérti vagy veszélyezteti a társadalomnak a személyek szabad önrendelkezési jogához, a vagyonbiztonsághoz, az egészséges élethez, a gazdasági és pénzügyi élet biztonságához fűződő bűnös befolyásolástól való mentességéhez kapcsolódó érdekét. Ezekkel szemben valóban érvényesíteni indokolt a büntetőjogi megtorlást, de ez az egész büntetőjog szempontjából továbbra is csak szelektív megtorló szemléletet jelenthet.

A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés egyes szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény elfogadása nem volt mentes a politikai és szakmai vitáktól. Ennek igazi oka nem is a törvény egyes részletszabályaiban keresendő. A törvény ugyanis – amint arra elnevezése is utal – nem tekinthető jogszabály-módosításnak, hanem törvényalkotási, módosítási csomagként jelentkezett. A szakmai kérdés akként vetődött fel, hogy a törvény elfogadásához az országgyűlési képviselők egyszerű többségének szavazata, avagy minősített többség szükséges-e. A törvény ugyanis olyan kérdéseket és jogszabályokat módosított volna, amelyek egy része minősített többséget igényel. Ennek folyományaként az Alkotmánybíróság 1/1999. (II. 24.) AB számú határozatával megállapította, hogy a törvénymódosítási csomag bizonyos rendelkezései – a fent ismertetett okokból – alkotmányellenesnek minősülnek. Újdonságot jelentett mindemellett a törvény annyiban, hogy a Be. módosítása mellett, a régóta változatlan tartalommal jelen volt rendőrségi törvényt is módosítani rendelte. Mindemellett pedig közigazgatási jogi eszközökkel igyekezett a korábbi Btk.-nak a szervezett bűnözésre vonatkozó szabályai végrehajtásában közreműködni.

A szabályozási folyamat negyedik állomása a 2001. évi CXXI. törvény, amely a korábbi Btk.-t módosította. A miniszteri indokolás szerint a módosításra azért került sor, mert „a legutóbbi időben előtérbe kerültek a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépést segítő módosítások, valamint a bűnözés szerkezetében bekövetkezett változások következményeként a büntetéseket szigorító rendelkezések”.

A magam részéről szintén a szervezett bűnözés elleni szabályozás körébe sorolom a 2001. évi CIV. törvényt is, amely a jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szól. Bár a törvény megnevezéséből és rendelkezéseiből ez nem tűnik ki, a törvény célja – más indokok mellett – egyértelműen a szervezett gazdasági bűnözés elleni hatékony fellépés.

Az 1997. évi LXXIII. törvény elsőként határozta meg a bűnszervezet fogalmát, amely „bűncselekmények folyamatos elkövetésére létrejött olyan – munkamegosztáson ala­puló – bűnszövetség, amelynek célja a rendszeres haszonszerzés”. Ez a fogalmi meghatározás tehát a bűnszervezetet a bűnszövetség speciális fajtájaként szabályozta. Ennek megfelelően került sor a törvényben történő elhelyezésre is. A definíció elemei két csoportra oszthatók. Egyrészről külsőleg is felismerhető jegyekre, a szervezet ezen tulajdonságai, miszerint a bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzésre jött létre, másfelől a belső tulajdonsága, hogy munkamegosztáson alapul.

A bűnszervezetnek az 1997. évi LXXIII. tv. által meghatározott fogalmát számos hazai szerző joggal kritizálta (például Tóth Mihály). E fogalmi meghatározással összefüggésben került sor a korábbi Btk.-baa 263/C. § beiktatására is, amely a „bűnszervezet létrehozását” célozta pönalizálni. A tényállás felépítését illetően a jogalkotó szélesebb körben határozta meg azokat a tradicionális bűncselekményeket, amelyek elkövetésére a bűnszervezet megalakul, illetve amelyek elkövetése a bűnszervezet létrehozását megalapozta. Továbbá e törvény a bűnszervezet tagjakénti elkövetést számos bűncselekmény minősítő körülményeként határozta meg. Megjegyzendő mindemellett, hogy a Btk. e módosítása rendelte büntetni az embercsempészés előkészületét is, amelynek indoka egyrészt a bűncselekmény elszaporodottsága, másrészt azonban a társadalomra veszélyesség fokozott volta is. Véleményem szerint a jogalkotó arra is utal ezzel a módosítással, hogy ugyancsak büntetőpolitikai cél azon cselekmények megbüntetése, amelyek esetén az embercsempészést ugyan nem bűnszervezet tagjaként követik el, ám a közös elkövetésben megállapodnak (amely egyfajta szervezettségre utal). Kérdésként merült fel a szabályozás elméleti vizsgálata kapcsán, hogy a Btk. 263/C. §-a és azon egyes bűncselekmények között, amelyek minősítő körülménye a bűnszervezetben történő elkövetés, fennállhat-e halmazat. Az elmélet erre eltérő válaszokat adott, gyakorlati tapasztalatokról pedig nem beszélhetünk, tekintettel arra, hogy a bűnszervezet létrehozása bűntettének bírósági gyakorlata nem alakult ki.

A bűnszervezettel összefüggésben a törvény módosította a vagyonelkobzás szabályait is. Ennek megfelelően a korábbi Btk. 62. § (2) bekezdése kötelezővé tette a vagyonelkobzást abban az esetben, ha a) a bűnszervezet létrehozásának bűntettét (263/C. §) követik el, illetve ha b) a bűncselekményt bűnszervezet tagjaként követik el, és a bűnszervezet tagjakénti elkövetés a bűncselekmény minősítő körülménye.

Összefoglalva: az 1997. évi LXXIII. törvény jelentősége abban áll, hogy olyan fogalmi elemeket rögzített a büntetőkódexben, amelyek – ugyan több-kevesebb változtatással – mind a mai napig lehetővé teszik a bűnszervezetek büntetőjogi felelősségre vonását. Az akkori jogpolitikának megfelelő szabályozás kísérleti modellnek tekinthető. Kritikaként fogalmazhatjuk meg, hogy nem eléggé kifinomult, dogmatikailag cizellált szabályozásról volt szó, mégis, olyan kiindulási alapot teremtett, amelyre a későbbi szabályozás részleteit fel lehetett építeni.

A korábbi Btk.-nak az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása lényegi előrelépést jelentett a szervezett bűnözéssel szembeni kodifikációs folyamatban. Az 1999. március 1-jétől hatályos törvény strukturális változást hozott azzal, hogy az 1997. évi LXXIII. törvény fogalmi meghatározásainak „szinte” változatlanul hagyása mellett mind a büntetésekre, intézkedésekre, illetve a büntetéskiszabásra vonatkozó rendelkezéseket, mind pedig az egyes bűncselekményeket reformálta meg. Ez a szabályanyag együttesen átgondolt rendszerben helyezte el a bűnszervezetekkel kapcsolatos rendelkezéseket. Az Általános Részben a bűnszervezet fogalmán történt változtatás. Az újabb fogalom a korábbi szabályozással összhangban a bűnszövetség fogalmára alapítja a bűnszervezet meghatározását. A bűnszervezet eszerint: „bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzés végett létrejött olyan bűnszövetség, amely feladatmegosztáson, alá-fölé rendeltségi rendszeren és személyi kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul”.

Látható, hogy a bűnszervezet ismérveiben lényegi változás a belső tulajdonságokat illetően következett be. „A […] törvény hangsúlyozza a szerepvállalás fontosságát. E szerepvállalás minőségileg tér el az egyének puszta együtt-cselekvésétől, nyilvánuljon meg az akár társtettesi, akár tettesi-részesi formában, esetleg bűnszövetség keretében. Erősen kötődik a személyi kapcsolatokhoz, melyeket leginkább az jellemez, hogy az minden tekintetben igen korlátozott, az adott fölé- illetve alárendelt személyen túl a konkrét elkövető számára a kapcsolatrendszer további részei nem ismertek. A feladatmegosztás lényege a teljes tevékenységi kör konspirációs célt szolgáló részfeladatokra osztása. A szervezet valamennyi résztvevője, így vezetője vagy tagja, támogatója tisztában van azzal, hogy saját elkülönült és jól körülhatárolható tevékenysége része az egésznek. Részmagatartása – mely irányítás, utasításadás éppúgy lehet, mint annak végrehajtása, akár vagy csak eszközök biztosítása, a tényleges elkövetők segítése – elengedhetetlenül szükséges a struktúra működéséhez, az adott, konkrét bűncselekmény elkövetéséhez, illetve a cselekményfolyamat megvalósulásához. A miniszteri indokolás is kiemeli, hogy „a bűnszervezet törvény szerinti fogalma hangsúlyt helyez arra a körülményre, amely a magatartás szervezeti keretben való kifejtése iránti igényt mutatja, és ebből adódóan minőségileg más, mint pusztán egyének együtt-cselekvése. Másrészt a törvény szerinti fogalomban megjelenik a személyi kapcsolatok szerepe, illetve a bűnszervezetben való léttel szükségképpen együtt járó (akár absztrakt) személyi szerepvállalás jelentősége. A törvény a módosítással azt kívánja elérni, hogy bűnszervezet ne pusztán önmagával definiálható fogalom legyen, hanem a bűnszervezetiség megállapíthatóságában a mechanizmus ismérvei egyértelmű támpontot adjanak.”

A büntetéskiszabással kapcsolatosan a törvény megváltoztatta a feltételes szabadságra bocsátás, a büntetés végrehajtásának felfüggesztése, valamint a büntetés enyhítésének szabályait. Ennek megfelelően: A korábbi Btk. 47. §-a (4) bekezdésének d) pontja szerint nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a bűncselekményt bűnszervezet tagjaként követte el, illetve a korábbi Btk. 91. §-a azzal egészült ki, hogy a büntetés végrehajtása nem függeszthető fel, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezet tagjaként követte el. A korábbi Btk. – később hatályon kívül helyezett – 87/A. §-át, amely a főbüntetés enyhítésének lehetőségét egyes bűncselekmények esetében különös méltánylást érdemlő eset fennállásától tette lehetővé, az 1997. évi LXXIII. törvény iktatta be a törvénybe, azzal a céllal, hogy a társadalomra különösen veszélyes bűncselekmények eseteiben a büntetés kiszabásakor a Különös Részben megállapított büntetési tételkeret alsó határától csak kivételes esetekben lehessen eltérni. E törvénymódosítás az enyhítő szakasz különös méltánylást érdemlő esetben történő alkalmazása szempontjából a bűncselekményi kört alapvetően helyesen állapította meg, azonban indokolt volt a főbüntetés enyhítésének kivételes jellegét kiszélesíteni a bűnszervezet létrehozása bűncselekményére.

A törvény kiindulópontja az volt, hogy a jogalkotónak a büntetőjoggal szembeni elvárásai a korábbinál jobban érvényesüljenek a jogalkalmazás során. 1994–98 között folyamatosan kérdés volt a büntetőjog-alkotás és a büntetéskiszabási gyakorlat viszonyának problémája, ami a büntetőjogi kodifikációt a mennyiségi szemléletű szigorítás irányába terelte. Ezért a törvény, a már említett kriminálpolitikai megfontolásból alapvetően nem a büntetési tételek mennyiségi szemléletű emelésére helyezte a hangsúlyt. A büntetéskiszabási változtatás jogpolitikai indokát a miniszteri indokolás abban határozta meg, hogy „a büntetőjog már önmagában szigort testesít meg. A büntetőjog szigorítása ehhez képest nem más, mint a meglévő rendelkezések további szigorítása, ami csak újabb szempontok értékelése útján történhet. Nem lehet azonban cél a büntetőjog egészének a szigorítása, hiszen az a kíméletlen büntetőjog kialakulását segítené, ennek pedig társadalmilag kedvezőtlen lenne a hatása az ún. »kis kriminalitásra« nézve. A kisebb vétségek elkövetőivel szembeni kemény fellépés kilátásba helyezése vélhetően ellenkeznék a társadalom értékítéletével is, ráadásul ezeket az elkövetőket a »nagy kriminalitás« felé terelné”.

A büntetéseket illetően a bűnszervezet létrehozása bűncselekmény miatt elítélt elkövetők szabadságvesztésének végrehajtási fokozatát a korábbi Btk. nem fegyházban határozta meg. E hiányosságot pótolta az 1998. évi LXXXVII. törvény, amikor – hasonlóan a legtöbb súlyos közbiztonság elleni bűncselekményhez – akként rendelkezett, hogy az e bűncselekmény miatt, valamint a korábbi Btk. 42. § (2) bekezdés b) pont 3. alpontjában felsorolt, bűnszervezet tagjaként vagy megbízásából elkövetett bűncselekmények miatt kiszabott három évi vagy azt meghaladó szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani. Szintén az általános részt érintette a vagyonelkobzás új szabályainak meghatározása.

A Különös Részt illetően bővült azon bűncselekmények köre, amelyek minősítő körülménye a bűnszervezetben elkövetés lett. A korábbi szabályozáshoz képest a bűnszervezet tagjakénti elkövetés minősítő körülménnyé lett az emberkereskedelem, fegyvercsempészet, egyedi azonosító jel meghamisítása, adó-, társadalombiztosítási csalás, csempészet és vámorgazdaság, zsarolás, és végül orgazdaság esetén. A miniszteri indokolás kiemeli a szervezett bűnözés kapcsán, hogy „a törvény […] a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében erősíti az állam reakcióképességét. E körbe vonhatók azok a rendelkezések, amelyek jelentősen szigorítják a robbanóanyaggal, robbantószerrel visszaélés, a lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, a fegyvercsempészet, a kábítószerrel visszaélés, a közveszélyokozás, az embercsempészés büntetési tételeit, kiterjesztik a pénzmosás tényállásának alkalmazhatóságát. A törvény által megalkotott új tényállások közül idetartozik a súlyos fenyegetettségű emberkereskedelem bűncselekménye, a kábítószer létrehozásához szükséges ún. prekurzorok készítését fenyegető bűncselekmény.

A 2001. évi CXXI. törvény 2002. április 1. napjától lépett hatályba. Az korábbi Btk. ezen módosítása a régebbi szabályok érintetlenül hagyása mellett alapvetően új koncepciót fogalmazott meg a bűnszervezetekkel kapcsolatosan. A változtatás indoka a belső bűnüldözési érdek mellett nemzetközi kötelezettségvállalásból is fakadt. Az Európai Unió Tanácsa az Unió tagállamaiban a bűnöző szervezetre vonatkozó rendelkezések közelítése érdekében fogadta el az 1998. december 21-i együttes fellépést a bűnöző szervezetben való részvétel büntetéséről. Az együttes fellépés 1. cikke határozta meg a bűnöző szervezet fogalmát, 2. cikke rendelkezik a bűnöző szervezetben részvétel büntetéséről. Az együttes fellépéssel jórészt egyező rendelkezéseket tartalmaz az Egyesült Nemzetek a határon átnyúló szervezett bűnözés elleni Egyezményének 5. cikkével. [Az Egyezményt a belügyminiszter írta alá 2000. december 14-én a 2282/2000. (XI. 29.) Korm. határozat alapján]. A miniszteri indokolás szerint „A törvény másik meghatározó eleme, hogy […] nem egyes bűncselekmények minősítő körülményeként határozza meg a bűnszervezetben történő elkövetést (pl. emberkereskedelem), hanem általános részi rendelkezéssel írja elő, hogy minden esetben, amikor is az öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben követik el, a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik, azonban a húsz évet nem haladhatja meg. A törvény rendelkezik a bűnszervezetben elkövetett bűntett büntetéséről tárgyalásról lemondás, és halmazati büntetés esetére is. A törvény ezzel kifejezi azt, hogy minden súlyos bűncselekmény esetében – nem csak az eddigi nevesített esetekben – a bűnszervezetben történő elkövetésnél szigorú, ám a hatályos szabályozásnál arányosabb büntetést helyez kilátásba.”

Az általános részi módosítások közül lényeges a korábbi Btk. 40. § (2) bekezdésében meghatározott módosítás, amely szerint: „A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartama két hónap, leghosszabb tartama tizenöt év; életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény, bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként történő elkövetés, továbbá halmazati vagy összbüntetés esetén húsz év”. A szabadságvesztés-büntetéssel kapcsolatos további változás, hogy – az 1998. évi LXXXVII. törvény rendelkezéseit kiegészítve – fegyházban kell végrehajtani nemcsak a háromévi, hanem már a kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.

A mellékbüntetések körében kiegészítésre került a foglalkozástól eltiltás szabályanyaga is, egyrészt azzal, hogy a törvény a foglalkozástól végleges hatállyal eltiltást a foglalkozás gyakorlására alkalmatlan elkövetőn kívül a foglalkozás gyakorlására méltatlan elkövetővel szemben is lehetővé teszi. Az indokolás alapján „a méltatlanság a foglalkozás gyakorlására való erkölcsi alkalmatlanságot jelent, amely például súlyos korrupciós jellegű bűncselekmények esetében állapítható meg”. A végleges hatályú eltiltás alól pedig a bíróság az eltiltottat nem mentesítheti, ha a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, és méltatlanság miatt a bíróság a foglalkozástól véglegesen eltiltotta. Szintén a mellékbüntetésekre vonatkozó szabály, hogy a korábbi Btk. 64. §-ának (1) bekezdése szerint kitiltás a törvényben meghatározott esetekben alkalmazható. A bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény gyakran szorosan összefügg az elkövető tartózkodási helyével. A törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság az elkövetővel szemben kitiltást alkalmazzon, ha e mellékbüntetés egyéb törvényi előfeltételei fennállnak.

Az intézkedések körében az elkobzás és a vagyonelkobzás szabályai szigorodtak. A korábbi Btk. 77/A. §-ában meghatározott elkobzás mellőzésére vonatkozó szabályok alkalmazását zárta ki a törvény, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el. Jelentős – rendszerbeli és az egyes rendelkezéseket is érintő – módosuláson ment keresztül a vagyonelkobzás szabályozása is, egyértelművé téve azt, hogy a bűncselekmények, különösen szervezett bűnözés keretében elkövetve, nem képezhetik sem gazdagodás, sem pedig újabb bűncselekmények elkövetésének anyagi alapját. A törvény intézkedésként szabályozta a vagyonelkobzást, és ekként illesztette a korábbi Btk.-ba a módosított szabályokat. A vagyonelkobzás a többszöri módosítások során fokozatosan elvesztette büntetés jellegét, mivel az elkövető jogszerűen szerzett vagyonát nem érintette. Alapvetően az eredeti – a bűncselekmény elkövetése előtti – állapot visszaállításáról van szó, ami az elkövető vagyoni helyzetét illeti. A törvény, abból kiindulva, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszköze a bűnszervezetek megfosztása vagyoni alapjuktól, általános szabályként rendelte elkobozni azt a vagyont, amelyet az elkövető a bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett. Az általános szabály alóli kivételként a vagyonelkobzást nem lehet elrendelni arra a vagyonra, amelynek törvényes eredete bizonyított. A törvény továbbá a korábbi Btk. 77/B. § (5) bekezdésével egyértelművé tette, hogy a 77/B. § (1) bekezdésnek b) pontja esetében az ellenkező bizonyításáig a vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni a bűnszervezetben való részvétel alatt szerzett valamennyi vagyont. Ennek büntetőeljárási következménye, hogy a bizonyítás sikertelenségének kockázatát a terhelt viseli, azaz amennyiben az ilyen vagyon törvényes eredete kétséges, egyértelműen nem bizonyított, hogy a vagyont nem a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt törvényes úton szerezték, a vagyonelkobzást el kell rendelni. A törvény e rendelkezése szerint, hogy a vagyon törvényes eredetének bizonyítása körében a bizonyítási főszabály megfordul, nevezetesen minden, a bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyont el kell kobozni. A törvény a terheltnek kimentési lehetőséget biztosít azzal, hogy bizonyíthatja a vagyon törvényes eredetét.

Alapvető jelentőségű, hogy a törvény a bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezéseket külön szabályozta a korábbi Btk. 98. §-ában. E rendelkezések főként büntetéskiszabási jellegűek, és emlékeztetnek a különös és többszörös (ekkor még nem volt erőszakos többszörös visszaeső) visszaesőkre vonatkozó gyűjtőszabályokra. Ennek megfelelően azzal szemben, aki az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben követte el, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik, de a húsz évet nem haladhatja meg. A törvény ezzel a szabályozással a hatályos szabályozás anomáliáit kívánta elkerülni. „A bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények büntetése körében ugyanis a hatályos törvény helyenként ötletszerű és aránytalan jogkövetkezményeket határoz meg. Így például a bűnszervezetben elkövetett lopást a dolog értékétől függetlenül öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Ennek következtében a szabálysértési értékre bűnszervezetben elkövetett lopásnak ugyanakkora a büntetési tétele, mint a különösen jelentős (ötszázmillió forintot meghaladó) értékre elkövetett lopásé. Hasonló aránytalanság látható a csalással kapcsolatban is. Halmazati büntetés esetén a halmazatban álló bűncselekményekre irányadó büntetések közül a legsúlyosabbat, a tárgyalásról lemondás esetén a korábbi Btk. 87/C. §-a szerinti büntetési tételt kellett alapul venni. A büntetés kétszeres enyhítése csak különös méltánylást érdemlő esetben történhetett meg. Azzal szemben, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van. A törvény kizárta a bűnszövetségben történő elkövetésének esetére megállapított jogkövetkezmények alkalmazhatóságát a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésének megállapítása esetén.

A szervezett bűnözéssel kapcsolatos módosítás másik meghatározó eleme a bűnszervezet fogalmának átalakítása volt. A 2002. április 1-jéig fennállt megoldás jellemzője – amint arra a fentiekben utaltam –, hogy a törvény a bűnszervezet fogalmát a bűnszövetségre alapozta. A bűnszervezet ennélfogva szükségképpen feltételezte legalább egy befejezett vagy kísérleti szakban maradt bűncselekményt. Ezzel szemben a 2001. évi CXXI. törvény élesen elkülönítette a bűnszövetség és a bűnszervezet jellemzőit, és kizárta a bűnszövetségre vonatkozó rendelkezéseket bűnszervezet esetén. Ez azt jelentette, hogy ha a bűnszervezetben elkövetés törvényi feltételei megállapíthatóak, a bűncselekmény nem minősíthető bűnszövetségben elkövetettnek. Ilyen módon zárható ki a bűnszövetségben és a bűnszervezetben való elkövetés jogkövetkezményeinek a halmozott alkalmazása. A törvény a bűnszervezetnek alapvetően új meghatározást adott, amely szerint „bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése”.

Rendkívül fontos változás volt még, hogy a korábbi Btk. 263/C. §-a szervezési, vezetési jellegű cselekmény helyett sui generis előkészületi bűncselekményt hozott létre az ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésére. „A tényállás tartalmazza a Btk. 18. §-ának (1) bekezdésében meghatározott előkészület-fogalom elemeit, ezért joggal tekinthető sui generis előkészületi bűncselekményi tényállásnak. Az előkészületi jellegű magatartásokon kívül tartalmazza a tényállás a bűnszervezet tevékenységének bármilyen egyéb módon való támogatását is. Ez a cselekmény csak a szervezeten kívül álló személy részéről valósítható meg és már létező bűnszervezetet feltételez. A bűnszervezetben részvétel előkészületi jellegű tényállása már a bűncselekmény bűnszervezetben elkövetésére felhívással vagy a közös elkövetésben való megállapodással, avagy bármilyen, az elkövetést könnyítő vagy segítő feltétel biztosításával megvalósulhat. A bűnszervezetben részvétel nem állapítható meg bűnhalmazatban a bűnszervezetben elkövetett bűntettel. A bűnszervezetben részvétel tényállásának éppen az a célja, hogy a büntetőjogi védelem előbbre hozatalával már a bűnszervezet létrehozásával kapcsolatos cselekmény is büntetőjogi felelősséget alapozzon meg. Az előkészületi jellegű tényállás mellett szerepel a bűnszervezet tevékenységének »egyéb módon« történő támogatása is. Ez a fordulat arra utal, hogy a terhelt cselekménye nem közvetlenül a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekhez kapcsolódik, hanem magához a bűnszervezet működéséhez..

A korábbi Btk. 263/C §-ának (2) bekezdése büntethetőséget megszüntető egyéb okot határozott meg, amelynek az volt a célja, hogy a bűnszervezetben részvétel elkövetőjét a büntetlenség lehetőségének megnyitásával arra ösztönözze, hogy cselekményét a hatóságnak jelentse be. A büntetlenségnek feltétele volt az is, hogy az elkövető tárja fel az elkövetés körülményeit, amelyek magukban foglalják a többi közreműködő személyt és a közreműködő személyek közötti kapcsolatokat, valamint a tevékenységüket.

Kép

 Az alábbiakban, csupán vázlatszerűen, szeretnék néhány gondolatot felvetni a szervezett bűnözéssel összefüggő cselekményekre adott büntetőjogi válaszokkal kapcsolatban. A „szervezett bűnözés” fogalom tárgyalásakor elsődlegesen az a probléma merül fel, hogy túlzottan népszerű, nem jogi terminus, így ahhoz, hogy a jog számára alkalmazhatóvá váljon, további óvatos behatárolására van szükség. Minden országban eltérő manifesztációi vannak a szervezett bűnözésnek és különböző bűncselekmények elkövetése jellemzi e szervezetek működését. Így az ún. tradicionális bűncselekmények is különös jelentőségre tesznek szert, hiszen a szervezett bűnözés központi elemeit képezhetik.

A büntetőjogászok legrangosabb nemzetközi egyesülete az Association Internationale de Droit Pénal XVI. Nemzetközi Kongresszusának témáját a következőkben jelölte meg: A büntető-igazságszolgáltatás szembesülése a szervezett bűnözés kihívásával. A Kongresszus 1. szekciója vizsgálta a szervezett bűnözés és az általános rész összefüggéseit, míg 2. szekciója foglalkozott a szervezett bűnözés és az anyagi büntetőjog különös részének korrelációjával. Az AIDP XVI. Nemzetközi Kongresszusára érkező nemzeti jelentések összegzéséből (mely eddig nem látott gazdag információval látta el a büntetőjog-kutatást a szervezett bűnözéssel összefüggésben) kitűnik, hogy a szervezett bűnözés (i.e. bűnszervezet) definíciójának egyfelől igen pontosan megfogalmazottnak kell lennie, hogy az alkotmányos zsinórmértéknek megfeleljen, ugyanakkor szükséges, hogy rugalmas is legyen, hiszen csak így követheti a szervezett bűnözés dinamikáját.

Az eddigi kutatások alapjául szolgáló hipotézis az, hogy e kriminális magatartások hatékony visszaszorításának szükségessége szükségszerűen konfliktusba kerül a jogállamiság követelményeivel [Packer mára klasszikussá vált tanulmánya alapozta meg a büntetőeljárás során érvényesülő terhelti jogok vizsgálatával kapcsolatban e különbségtételt: Packer, H. L., Two Models of the Criminal Process, 113 U. Penn. L. Rev. (1964) 1–68.] és a klasszikus büntetőjog alapelveivel. Ezért mérlegelni kell a társadalom érdekeit – melyeket a szervezett bűnözés új jelensége veszélyeztet – az individuum szabadságai és jogai ellenében. Olyan követelmény ez, mely az effektív bűnüldözést különösen nehézzé teszi e téren.

A fokozódó erőfeszítések abból a ritkán vitatott feltevésből indulnak ki, hogy a bűnszervezet nem bűnözők puszta szövetsége, az elkövetett bűncselekmények kumulációja, hanem a tagoktól „elidegenedett”, önálló hatalmi entitás, amelyet szervezett mivoltában is meg kell ragadni.

Az Interpol első szervezett bűnözésről szóló szimpóziuma, a következőképpen határozta meg ezt a jelenséget: „bármely vállalkozás vagy emberek csoportja, mely folyamatos, nemzeti határokat figyelmen kívül hagyó, illegális tevékenységet folytat, és melynek elsődleges célja anyagi nyereség létrehozása” (1988). Már sok évvel ezelőtt az igazságügyi miniszterek konferenciája Németországban ugyancsak megfogalmazta a szervezett bűnözés egy lehetséges definícióját: „A szervezett bűnözés nyereség- vagy hatalomvágy által meghatározott olyan bűncselekmények tervszerű elkövetése, melyek egyenként és összességükben is jelentős fontossággal bírnak, és melyek során kettőnél több elkövető hosszabb vagy meg nem határozott ideig, a feladatokat megosztva

a) gazdasági vagy cégszerű szervezetek felhasználásával, vagy

b) erőszak, illetve más megfélemlítésre alkalmas módszer alkalmazásával, vagy

c) a politika, a médiák, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás vagy a gazdaság befolyásolásával

működik együtt” (1996).

Nehéz az Egyesült Államok jogáról általánosságban beszélni, hiszen a szövetségi állam jellegéből következően az államok joghatósága alá tartozik a büntetőjog jelentős része, és emellett jelenik meg a szövetségi büntetőjog szabályrendszere. Mindazonáltal bizonyos megállapításokat lehet tenni. Így kimondható, miszerint az USA büntetőjoga ismeri az ún. összeesküvés bűncselekményét (conspiracy), amely a magyar jogban a Btk. 11. § (1) bekezdés utolsó fordulata szerinti „közös elkövetésben megállapodik”-hoz hasonlít a legjobban. Az összeesküvés legalább két személy megállapodását feltételezi, arról, hogy jogellenes cselekményt követnek majd el vagy éppen jogos cselekményt fognak véghezvinni jogellenes módon. Ezenfelül az összeesküvés megvalósulásához általában szükséges egy a külvilágban megjelenő cselekmény (overt act). Ez utóbbi feltétel, azaz, hogy a puszta szóbeli megállapodás nem feltétlenül valósít meg büntetendő összeesküvést, eltér a magyar jogban ismert előkészület szabályozásától. Egyébként is kérdéses az előkészület, mint jogintézmény valódi hatékonysága, tekintettel az e bűncselekményi stádiumért elítéltek igen alacsony számára. Ellentétben a büntetlen előcselekmény (önállótlan részcselekmény) teóriájával, az USA jogában az összeesküvés nem olvad bele az ennek alapján esetleg valóban elkövetett további bűncselekménybe, hanem a mellett halmazatban megállapítható.

Három jelentős szövetségi törvénycsomag foglalkozik a szervezett bűnözés kérdésével: A bűnszervezet által befolyásolt és korrupt szervezetekről (Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act; ­[RICO)] (1970), a folyamatos bűnöző vállalkozásról (Continuing Criminal Enterprise [CCE)] (1970), valamint a folyamatos pénzügyi bűncselekményeket megvalósító vállalkozásról (Continuing Financial Crimes Enterprise [CFCE)] (1988) szóló törvények. A Kongresszus 1970-ben hagyta jóvá a Szervezett bűnözés ellenőrzéséről szóló törvényt (Organized Crime Control Act), melynek IX. Címe, a Bűnszervezet által befolyásolt és korrupt szervezetekről szóló törvény (Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act; RICO), olyan jogellenes magatartásokat fogalmaz meg, melyek ellen büntetőjogi, illetve polgári jogi szankciókkal léphet fel az állam. A Rico elsősorban nem büntetőjogszabály, hiszen hatálya a polgári jog területén szélesebb, mint a büntetőjog tekintetében.

Öt eleme van a RICO bűncselekménynek: 1. az elkövető a cselekményt egy „vállalkozás” keretei között kell hogy megvalósítsa, 2. kettő vagy ennél több ehhez kapcsolódó cselekménynek kell megvalósulnia tíz éven belül, 3. e magatartásokat rendszeresen kell hogy elkövesse, 4. az államközi kereskedelemre hatást kell hogy gyakoroljon, 5. valamely egyéb jogellenes cselekménynek is meg kell valósulnia. Végül ugyanezen szakasz (18 U.S.C. § 1962) d) pontja jogellenessé teszi az előbbi pontokban meghatározott tevékenységek elkövetésében történő megállapodást.

A RICO szabályozása figyelembe veszi azt a fenti problémát, hogy a szervezett bűnözés sokszor a legális gazdaságba behatolva vállalkozás formáját ölti. Ennek megfelelően a törvény azokat a „bűnös vállalkozásokat” célozza, amelyek a legális gazdasági élet szereplői. Erre utal a RICO 1962(a) szakasza, amely a szervezett bűnöző cselekményekből származó valamennyi olyan vagyoni előnyt jogellenesnek minősít, mely a legális gazdaságba vándorol. Ugyancsak büntetni rendeli a törvény azt a személyt, aki zsarolói tevékenységével szerez üzletrészt vagy érdekeltséget valamely gazdasági társaságban. Mindemellett természetesen a törvény megcélozza azokat a jogellenes társaságokat is, amelyek bűncselekményeket követnek el. Amint láttuk a bűnszervezet megállapításához tényállási elemként követeli meg a törvény, hogy a terheltnek legalább két – a jogszabály által meghatározott – büntetendő cselekmény elkövetéséhez köze legyen. Ez tehát nem ezen bűncselekmények elkövetését jelenti, elegendő pusztán annak bizonyítása, hogy a terhelt magatartásából okszerűen következtetni lehessen arra, hogy a terhelt például zsarolás jellegű cselekménnyel (pattern of racketeerig activity) foglalkozik.

Sajnos a RICO rendelkezései a gyakorlatban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A hivatkozott 1962(a) szakasz ugyanis a vádhatóságra rendkívüli bizonyítási terhet ró, hiszen nemcsak a zsarolás jellegű tevékenység szándékos elkövetését kell bizonyítani, hanem azt is, hogy a terhelt egyben azzal is tisztában volt, hogy a legális gazdaságba befektetendő vagyon eredete zsaroláshoz fűződik. A ’kétszeres szándékosság’ ilyetén meghatározása ritkán teszi lehetővé az 1962(a) szakasz megsértésének megállapítását. Összefoglalva az állapítható meg, hogy bár az USA-ban de jure évtizedekre nyúlik vissza a szervezett bűnözés elleni speciális fellépés története, mégis a jog de facto alkalmazhatatlansága miatt az Egyesült Államok is új területtel áll szemben.

5.4.1. A bűnszervezet hatályos fogalma

459. §

(1) E törvény alkalmazásában

1. bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése.

Kép

 A bűnszervezet hatályos fogalma a korábbi Btk.-t módosító 2001. CXXI. törvényre vezethető vissza, így kimondható, hogy a hatályos fogalom megfelel a 2002. április 1-je óta hatályos fogalomnak, így az azóta kialakult judikatúra továbbra is iránymutató. Már kifejtettem, hogy a bűnszervezet, mint fogalom kodifikálását a szervezett bűnözés elterjedése indokolta, amelyek hazánkat is egyre erősebben érintette.

Megjelentek a szervezett bűnözés jellegzetes formái:

– a prostitúció és az arra ráépülő tevékenységek (az üzletszerű kéjelgés elősegítése, a kitartottság és a kerítés);

– az embercsempészéssel üzletszerűen folytatott tevékenység;

– a robbanóanyaggal, robbantószerrel, lőfegyverrel és lőszerrel való illegális kereskedés;

– a kábítószer-kereskedelem; a gazdasági szférában a pénzmosás, az adó- és társadalombiztosítási csalás, a csempészet és a vámorgazdaság, valamint a csalási, rablási, védelmi zsarolások és az illegális pénzbehajtás területe.

Amint említettem, a bűnszervezet fogalmát jelentősen módosította a 2001. évi CXXI. tv., amely – az addigi szabályozástól eltérően – a bűnszervezetet elkülönítette a bűnszövetségről, és önálló alakzatként szabályozta.

A bűnszervezet fogalma e szerint:

– három vagy több személyből álló,

– hosszabb időre,

– szervezetten,

– összehangoltan működő,

– csoport, amelynek célja,

– ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett bűntettek elkövetése.

A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések a Btk. Általános Részének 91. §-ában találhatóak:, a büntetési tétel felső határa kétszeresére emelkedik, ha az elkövető az ötévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűntettet bűnszervezetben valósítja meg. A bűnszervezetben elkövetés bármely elkövetési alakzatban – tettesként, társtettesként, felbujtóként vagy bűnsegédként – megvalósítható, és a bűnszervezeten belüli szervező, irányító, közreműködő és segítő szerepekre is vonatkozik. A 91. § továbbá azt is tartalmazza, hogy a legsúlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekmény büntetési tételének kétszeresére emelt szabadságvesztés a huszonöt évet nem haladhatja meg. A speciális törvényi minimum változatlan marad, mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van. A szabadságvesztés felső határa kétszeresére emelésének csak akkor van helye, ha az elkövető olyan súlyú bűncselekményt követett el, amelynek a büntetési tételkerete legalább ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztés; a bűnszervezetben történő elkövetés esetén a bűnszövetségre vonatkozó, hátrányos jogkövetkezmények nem alkalmazhatók.

A bűnszervezetben elkövetés csak szándékos bűncselekmények elkövetése esetén jöhet szóba, a szándékosság megállapításának pedig az a feltétele, hogy az elkövető tudata átfogja a törvényi tényállás tárgyi jellegű ismérveit. A Btk. szerint a bűnszervezetben történő elkövetés feltétele, hogy a szervezet célja az ötévi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bűntettek elkövetése legyen. Kérdés, hogy az elkövetőnek ezekben a bűncselekményekben részt kell-e venni, és ha igen, akkor milyen minőségben. Ebből következően kérdés az is, hogy a bűnszervezetet megalapozó bűncselekmény, azonos-e azzal, amiért az elkövetőt felelősségre vonják?

A Btk. a bűnszervezet fogalmát az összehangolt, csoportos elkövetettségre alapozza, felmerül ezért a kérdés: meg lehet-e állapítani bűnszervezetben elkövetést akkor, ha a bűncselekmények elkövetésében ugyan a bűnszervezet fogalmi elemét megvalósító három fő vett részt, de egyiküknél hiányzik az elkövetővé váláshoz szükséges beszámítási képesség? Elfogadott elv, hogy a csoportos elkövetés akkor is megállapítható, ha a bűncselekményben részt vevő legalább három személy egyikénél a beszámítási képesség hiányzik.

A Btk. az előkészületként (11. §) értékelhető magatartásokat is bünteti (Btk. 321. §), ha az a bűntettnek a bűnszervezetben elkövetéséhez kapcsolódik. Ez alapján lesz büntethető az is, aki a csoportnak a tagja ugyan, de más bűntettet nem valósított meg. A bűnszervezetben való puszta részvétel büntetésének az a célja, hogy megalapozza a büntetőjogi felelősségre vonást; amely a konkrét prevenciónak is meghatározó eszköze.

A bűnszervezet fogalommal kapcsolatban ugyanakkor több, elvi jelentőségű probléma vethető fel.

Vitatott kérdés volt, hogy a bűnszervezetben való elkövetés kire vonatkozik: arra, aki tagja a bűnszervezetnek vagy külső személyre is. A 4/2005. Büntető jogegységi határozat szerint bűnszervezetben elkövetés megállapítható azzal szemben is, aki – eseti jelleggel – akár egyetlen cselekményt tettesként vagy részesként valósít meg. Mindez azt jelenti tehát, hogy a bűnszervezeten kívül álló személynek egyetlen, a bűnszervezet tevékenységét csupán marginálisan támogató cselekménye is megalapozhatja a bűnszervezetben elkövetéshez rendelt rendkívül szigorú jogkövetkezmények alkalmazását. Ez az értelmezés azonban sem a Btk.-ból, sem a törvény indokolásából nem volt kiolvasható, azaz a Kúria contra legem jogértelmezést hajtott végre.

Mivel a hatályos bűncselekmény fogalom az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett szándékos bűncselekmények elkövetését tartalmazza, a joggyakorlatban is nagy súllyal merült fel a kérdés, hogy hány cselekmény elkövetése szükséges a bűnszervezet megállapításához? Bár a nyelvtani értelmezés szerint a bűnszervezet megállapításához legalább kettő bűncselekmény elkövetése lenne szükséges, a Legfelsőbb Bíróság merőben eltérő következtetésre jutott. Álláspontja szerint ugyanis a bűnszervezet létének nem törvényi előfeltétele akár egyetlen bűncselekmény befejezett elkövetése vagy megkísérlése sem. A törvény ugyanis az ott írt súlyú bűncselekmények elkövetését, mint szervezeti célt tételezi a fogalom részeként, s nem követeli meg e bűncselekmények tényleges megvalósítását. (BH 2008.139.) Másrészt, a hivatkozott határozatban fejtette ki azt is, hogy elegendő akár egyetlen bűncselekmény kísérletének vagy büntetendő előkészületének a megvalósítása a bűnszervezetben elkövetés súlyosabb jogkövetkezményeinek alkalmazásához. A fentiekből következően tehát egy kívülálló személy egyetlen előkészületi cselekménye is megalapozhatja a bűnszervezetben elkövetés megállapítását, amennyiben az a bűnszervezet tevékenységét támogatja. Az anyagi jogi mellett egy nem kevésbé jelentős eljárásjogi probléma is felmerült a bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel, pontosabban azok bizonyításával kapcsolatban. A Be. 4. § (2) bekezdése az alapelvi rendelkezések között mondja ki, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. Ebből az következne, hogy a vádnak kétséget kizáróan, perrendszerűen bizonyítania kellene azon bűncselekmények megvalósulását, melyekre a bűnszervezet létét alapozza. A bírói gyakorlat szerint azonban nincs eljárási akadálya annak, hogy az adott eljárásban felvett bizonyítás alapján a bíróság általános szinten megállapítsa azt, hogy a bűnszervezet keretében milyen jellegű bűncselekmények elkövetésére került sor. Ad absurdum tehát szóbeszéd alapján is megállapíthatóvá válik az, hogy három személy pl. kábítószer-csempészettel foglalkozott. A Legfelsőbb Bíróság és a bírói gyakorlat e ponton is nagyban tágította a bűnszervezet definíció alkalmazhatóságát.

A bűnszervezet fogalom kapcsán egy jelentős halmazati probléma mellett sem lehet szó nélkül elmenni, ez pedig az alapcselekmény bűnszervezetben elkövetésének a bűnszervezetben részvétel tényállásához való viszonyát illeti. A Btk. 321. §-a értelmében, aki a bűnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, a bűnszervezetben részvétel bűntettét követi el. Ezáltal valójában újragenerálódik az a probléma, ami a korábbi kodifikációk során már felmerült: szükségszerűen halmazat jön létre egy bűnszervezetben elkövetett alapcselekmény és a Btk. 321. §-a között az elkövetési magatartás miatt (,,egyéb módon támogatja”). Ha azonban az a feltétele a bűnszervezet megállapításának, hogy az elkövető a bűnszervezet működését támogatja, akkor két további probléma merül fel. Az egyik, hogy ez a megoldás a kettős értékelés tilalmába ütközik, hiszen egy bűnszervezeti elkövetés kétszeres büntetőjogi felelősséget eredményez. Másfelől egy ördögi kört is jelenthet, hiszen lehetséges, hogy önmagában a Btk. 321. §-a válik az alapcselekménnyé és a bűnszervezetben részvétel bűncselekménye az, amit bűnszervezetben elkövetettként értékel a bíróság.

A bűnszervezet fogalmának a kitágítása azonban egy harmadik relációban is tetten érhető, nevezetesen, hogy a bírói gyakorlat már két-három hónapot is hosszabb időre szervezettségként értékel.

A bűnszervezeti elkövetés megállapításának rendkívül sok hátrányos jogkövetkezménye van, amelyeket a jogalkotónak kötelező jelleggel alkalmaznia kell. A Btk. 29. § (3) bek. b) pontja szerint a tevékeny megbánásból kizáratott a bűnszervezeti elkövető. A határozott ideig tartó szabadságvesztés maximuma vele szemben 20 év helyett 25 év (Btk. 36. §). Kötelező jelleggel fegyházban kell letöltenie a szabadságvesztését az így elítélt személynek [Btk. 37. § (3) bek. b) pont bb) alpont]. Ezenfelül ki van zárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből határozott ideig tartó szabadságvesztés idején, illetve meghatározott bűncselekményi kör vonatkozásában életfogytig tartó szabadságvesztés esetén is [Btk. 38. § (4) bek. c) pont, illetve Btk. 44. § (1) és (2) bek. b) pont]. Hasonlóképpen a végleges hatályú eltiltás alól sem mentesíthető az így elítélt személy [Btk. 53. § (4) bek.]. Továbbá ki van zárva a próbára bocsátásból és a jóvátételi munkából is [Btk. 65. § (2) bek. b) pont, Btk. 67. § (2) bek. b) pont]. Nincs lehetőség az elkobzás mellőzésére sem [Btk. 73. § b) pont], valamint vagyonelkobzás esetében a bűnszervezet alatt szerzett vagyona vagyonelkobzás alá esik, amely tekintetben a jogszerű szerzés bizonyításának terhét az elkövető viseli [Btk. 74. § (1) bek. b) pont]. A szabadságvesztés felfüggesztése sem alkalmazható az ő esetében [Btk. 86. § (1) bek. b) pont], azonban a legsúlyosabb jogkövetkezmény mégis az, hogy a bűnszervezeti elkövetés esetén a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik [Btk. 91. § (1) bek.]. Emellett szinte eltörpül az, hogy kitiltás is alkalmazható az így elítélttel szemben.

Kép

 IV. számú BED, 4/2007 BJE, 4/2005. BJE, 4/2004 BJE, 2/2002. BJE, 2/2000. Büntető jogegységi határozat, BKv. 4., BH 2011.299., BH 2010. 264., BH 2009.96., BH 2008.319., BH 2008.139., BH 2008.319., BH 2008.291., BH 2007.3., BH 2003.6., BH 2002.253., BH 2002.173., BH 2002.88., EBH 2008.1849., EBH 2005.1288.