Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

5.6. ERDőGAZDÁLKODÁS, ERDőMŰVELÉSI MÓDOK

5.6. ERDőGAZDÁLKODÁS, ERDőMŰVELÉSI MÓDOK

Az intenzív fatermesztést szolgáló monokultúra jellegű ültetvények kiválóan alkalmasak rovarok tömeges elszaporodására. Gibson & Jones (1977) szerint a monokultúra jellegű gazdálkodás a rovarok okozta károk legjelentősebb kiváltó oka. Az elegyetlen, egykorú erdőkben a táplálék megtalálása lényegesen egyszerűbb, ugyanakkor az ilyen erdőállományok a természetes szabályzást végző szervezetek (parazitoidok, predátorok, kórokozók) szempontjából kedvezőtlenebbek. A strukturálisan összetett erdőállományok mindig több predátor és parazita és parazitoid szervezetet tartanak el (Crawley 1983). Kacharzyk & Wiackowski (1986) szerint a Panolis flammea, a Dendrolimus pini és a Bupalus piniarius hernyók átlagos parazitáltsága elegyes erdőkben 2–3x magasabb, mint monokultúra jellegű állományokban. Magyarországon az utóbbi három évtizedben megháromszorozódott az erdeifenyvesek területe. Ezek jelentős része elegyetlen, egykorú monokultúra jellegű állomány. Ez a tény már önmagában is magyarázza a Neodiprion sertifer éves kártételi területeinek növekvő trendjét (Csóka 1997).

Amíg egyes fajok számára az intenzív fatermesztés a tömeges elszaporodás lehetőségét jelenti, más fajok esetében pedig jelentősen beszűkíti a létfeltételeket. Az erdőművelés mai gyakorlata által nem preferált pionír elegyfajok (pl. rezgőnyár, nyír, kecskefűz) és cserjék (bengék, mogyoró, bokorfüzek… stb.) számos monofág rovarfajnak jelentik kizárólagos tápnövényét. Ezek eltűnésével, illetve visszaszorulásával számos rajtuk élő, gyakran védett ritka faj is visszaszorulóban van. Jó példát szolgáltat erre a rezgőnyáron élő védett nagy nyárfalepke (Limenitis populi), vagy a kecskefűzön élő védett cincérfajok (pl. Saperda similis, Rusticoclytus pantherinus)

Az intenzíven kezelt erdőkből ugyancsak hiányzik az elpusztult, korhadó faanyag, mely pedig fajok ezreinek mással nem pótolható létfeltétele. Kezeletlen erdőkben az elpusztult fa mennyisége hektáronként 50–200 m3, míg a jelenleg elterjedt vágásos üzemmódban csupán 1–5 m3 (Albrecht 1991). Ez pedig azt jelenti, hogy az elpusztult fában élő rovarok számára alig van meg a szaporodás lehetősége. Különös jelentőséggel bírnak ebből a szempontból a lassan lebomló kemény lombos fák (tölgyek, bükk, szilek), melyek a legnagyobb fajgazdagságú faunát tartják el. Megjegyzendő, hogy ezek hiányában nem csak a ritka xylofág rovarok (pl. szarvasbogár, orrszarvúbogár) populációi hanyatlanak, hanem a belőlük élő specialista predátor és parazitoid szervezetek is (pl. óriás tőrösdarázs).

Az alkalmazott fakitermelési technológiák is igen jelentősen befolyásolják a rovaregyüttesek faji összetételét, és abundancia viszonyait. Tarvágások után a fajszám és a biomassza is egyaránt csökken (Atlegrim & Sjöberg 1995, 1996). Ennek közvetett, de nem elhanyagolható következménye az, hogy a rovarevő madarak táplálékbázisa jelentős mértékben beszűkül. A szálaló vágással kezelt állományokban ilyen változásokat nem észleltek.