Ugrás a tartalomhoz

A belgyógyászat alapjai 1.

Zsolt, Tulassay (2010)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

1. fejezet - A belgyógyászati betegségek tünettana és vizsgálómódszerei

1. fejezet - A belgyógyászati betegségek tünettana és vizsgálómódszerei

Tartalom

A belgyógyászat jellemzői
A belgyógyászat fogalma
A belgyógyász gondolkodásának sajátosságai
A belgyógyászat fejlődése
A belgyógyászati kórisme elemei
Találkozás a beteggel, az orvosi vizsgálat körülményei, a betegvizsgálat menete
A kórelőzmény (anamnézis)
Fizikális vizsgálat
A szív és a keringési rendszer vizsgálata
A szív és a keringési rendszer fizikális vizsgálata
A szív vizsgálata
A perifériás erek vizsgálata
Az arteria carotis-vertebralis rendszerének színes Doppler-ultrahangvizsgálata
A keringési szervek betegségeinek tünettana
A légzőszervek vizsgálata
Kórelőzmény, panaszok
A mellkas fizikális vizsgálata
Mellkasi folyadékgyülem szindróma
Pneumothorax
Atelectasia
Mediastinalis szindrómák
A has és a hasi szervek vizsgálata
A hasi betegségek kórelőzménye
A has fizikális vizsgálata
Az akut has fizikális vizsgálata
A máj és az epeutak vizsgálata
A lép vizsgálata
Az epehólyag vizsgálata
A hasnyálmirigy vizsgálata
A vese vizsgálata
A neuroendokrin rendszer és az anyagcsere vizsgálata
Az endokrin beteg fizikális vizsgálata
Az anyagcsere-betegségek kórisméje
A vérképzőrendszer vizsgálata
Kórelőzmény
Fizikális vizsgálat vérképzőrendszeri betegségekben
Hematológiai vizsgálatok
A mozgásszervek betegségeinek fizikális kórisméje és tünettana
A mozgásszervi betegségek kórelőzménye
A mozgásszervek fizikális vizsgálata
Neurológiai betegvizsgálat
A kórelőzmény és az előzetes kórisme
Pszichiátriai vizsgálat
Neurológiai vizsgálat
A nukleáris orvoslás in vivo kórjelző módszerei a belgyógyászatban
Általános ismeretek
Csontok-ízületek vizsgálata
Endokrinológiai betegségek vizsgálata
Szívbetegségek vizsgálata
Neuropszichiátriai betegségek vizsgálata
A tüdő és a légutak vizsgálata
Az emésztőrendszer vizsgálata
A vérképzőrendszer vizsgálata
Az urogenitalis rendszer vizsgálata
Gyulladásos folyamatok vizsgálata
Onkológia
Pozitronkibocsátó tomográfia (PET)
Molekuláris nukleáris orvoslás. Molekuláris képalkotás
Képalkotó eljárások a belgyógyászati kórismében
Röntgensugárral végzett belgyógyászati képalkotás
Mechanikus (hanghullámmal működő) képalkotás
Molekuláris szintű ábrázolás (Molecular imaging)
Kontrasztanyagok
Endoszkópos vizsgálatok
Laboratóriumi vizsgálatok a belgyógyászati kórismében
A laboratóriumi vizsgálat szakaszai
A belgyógyászati gyakorlatban leggyakrabban alkalmazott laboratóriumi vizsgálatok. Referenciatartomány, módszer, értékelés
Klinikai farmakológiai alapismeretek
A klinikai farmakológia meghatározása és tárgya
A gyógyszerek és a szervezet kölcsönhatása
A klinikai farmakológiai vizsgálatok

Dr. Karádi István

A belgyógyászat jellemzői

A belgyógyászat fogalma

Dr. Magyar Imre

A Budapesti Orvostudományi Egyetemen 1965. szeptember 13-án elhangzott tanszékfoglaló előadás részlete.

A belgyógyászatot számos nyelven, például angolul vagy franciául, de gyakran németül is medicinának nevezik, a belgyógyászati klinikát vagy osztályt orvosi klinikának vagy orvosi osztálynak. A belgyógyászat tankönyve ezeken a nyelveken a medicina tankönyve. Az orosz nyelv a belgyógyászatot egyszerűen gyógyításnak, a belklinikát gyógyító klinikának nevezi. A nyelvek rendkívül tanulságosak, fejlődésükből gyakran lehet a dolgok lényegére következtetni. A nyelv homályossága minden esetben a fogalmak és a gondolatok homályára és zűrzavarára utal. Már csak azért is érdemes mindenkor a nyelv tisztaságára törekedni. Az egyes nyelvek kifejezéseinek tanulmányozásából tehát úgy látszik, hogy a belgyógyászat az orvoslásnak az az ága, amely az egész orvostannal és az egész emberrel foglalkozik. A belgyógyász pedig az az orvos, aki az egész orvostannal és az egész emberrel foglalkozik.

A belgyógyászat e kezdeti széles köre azonban az idők folyamán egyre jobban szűkült. A szűkülés folyamatának legfőbb oka az ismeretek rendkívül nagymértékű és különösen ebben az évszázadban egyre gyorsabb ütemű bővülése. Egyetlen ember már régen nem elegendő a medicina gyakorlásához szükséges valamennyi ismeret befogadására. A betegségek felismerésének olyan fejlett eszközei alakultak ki, mint például a röntgenvizsgálat. A röntgensugár azonban nemsokára, egyéb sugarakkal együtt bevonult a betegségek gyógyításába is.

Érthető, hogy az igen alapos felkészültséget igénylő diagnosztikus és gyógyító módszerek alkalmazói már nem lehetnek az egész medicina ismerői és így a radiológia csakhamar speciális szakmává alakult: ma már nem csupán kiszolgálója a belgyógyászatnak, hanem annak segítője és konziliárusa. De a belbetegségek gyógyításának más sajátos módjai is kialakultak. Ilyen például a sebészi gyógyítás, mely ismét egész embert követelő speciális ismereteket, ügyességet, gyakorlatot igényel. A sebész ma már nem belgyógyász, aki sebészi gyógyszerekkel gyógyít, hanem egészen külön, a belgyógyászattal csupán együttműködő, azzal egyenrangú szakma képviselője. De ilyen külön szakma a fizikoterápia is, melynek művelője ugyancsak a belgyógyászati gyógyítás speciális módjának alkalmazója. A szétválás, specializálódás természetesen nem állhat meg itt és nem meglepő, hogy ma már külön szakember foglalkozik a szív belgyógyászati betegségeinek sebészi gyógyításával és más az idegrendszer sebészetével. Sőt a műtéthez szükséges érzéstelenítésnek és altatásnak is külön specialistái vannak, az aneszteziológusok.

De a szorosan vett belgyógyászaton belül is annyi új megismeréssel gyarapodott az egyes szervek és szervrendszerek élettanának és kórtanának területe, hogy olyan orvosokra lett csakhamar szükség, akik munkásságukat csupán egyetlen szervrendszer tanulmányozásának szentelik. Így a belgyógyászat egészéből a fül-orr-gégészet, a szemészet, az urológia, a nőgyógyászat-szülészet és az ideggyógyászat is levált, de kialakult már egész sereg még szűkebb szakma, mint a reumatológia, a mozgásszervek betegségeivel foglalkozó szakma, a pulmonológia, mely kezdetben csak a tüdő tuberculosisával foglalkozott, ma azonban már a tüdő egyéb betegségeinek is szakmája, a gasztroenterológia és még további szakmák sora.

Ám külön művelői akadtak a belgyógyászatnak aszerint is, hogy milyen korú betegekről van szó. A csecsemő és a gyermek belgyógyászata már régen levált az alapszakmáról, a hajlottkorúak belgyógyászata, a geriátria most van kialakulóban.

A legutóbbi idők haladása egyre gyorsítja a legkülönbözőbb szempontok szerint történő tagozódást. A belgyógyász érdeklődési köre és egyben ismeretköre szűkül. Ma már a világ nagy részében belgyógyászok helyett kardiológusokkal, endokrinológusokkal, diabetológusokkal, angiológusokkal találkozunk. Különösen az Egyesült Államokban halad igen gyorsan ez a szakosodás. Az orvosok betegeiket pajzsmirigy-klinikára, diabetes-klinikára, proktológiai osztályra küldik.

A régi nagy belgyógyászok bizonyára fejcsóválva és aggodalommal kísérnék figyelemmel ezt a specializálódási folyamatot. A specializálódás azonban, bármennyire fájó szívvel regisztrálja ezt a magát nagy elődök hagyományai őrzőjének tartó mai belgyógyász, a tudás bővülésével párhuzamos, feltartóztathatatlan folyamat. Az orvos is, mint minden más szaktudós egyre többet tud egyre kevesebbről. A beteg a világ nagy részében szakorvosoktól szakorvosokhoz vándorol, egyik a szívét gyógyítja, a másik a máját, és ha betegségei a kedélyállapotát is befolyásolják, fájdalmai rosszkedvűvé és ingerlékennyé teszik, pszichiáterhez kénytelen fordulni, mert lelkiállapotát sem a kardiológus, sem a hepatológus nem veszi tekintetbe. A belgyógyászatnak tehát valamiféle válsága felé haladunk, melyet egyrészről a felaprózódás, másrészről az áttekintés háttérbe szorulása jellemez. A tudomány közben egyre inkább hangsúlyozza az egész ember egységét és elválaszthatatlanságát környezetétől és a viszonyoktól, melyben él, a gyakorlatban azonban nemcsak ez az utóbbi összefüggés vész el, hanem az ember maga is elvész, csupán szervei élnek és ezek is kiszorulnak a szervezet egészéből, elvesztik összefüggéseiket más szervekkel és szervrendszerekkel.

Az egész világ érzi az ebből a kérdésből adódó nehézségeket, és mindenhol egyre többet foglalkoznak a beteg és az orvos viszonyának kérdésével, mely elsősorban tükrözi az ismertetett helyzetet. Az egyetemi oktatásnak azonban nem lehet célja, hogy belgyógyász szakorvosokat képezzen. Ez az orvostovábbképzés feladata. Célja azonban az oktatásnak az, hogy a diploma után az életbe kikerülő orvosok – bizonyos gyakorlat után – képesek legyenek a betegeket gyakorló orvosként ellátni. Ebből a szempontból kell a belgyógyászat egészét az orvostanhallgatónak elsajátítania és senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy ha munkánk eredményeképpen, elsősorban helyüket megálló gyakorló orvosokat akarunk az életbe bocsátani, akkor a klinikai tanulmányok gerincét a belgyógyászatnak kell alkotnia.

Ez a belgyógyászat még azonos a medicina fogalmával. Elkerülhetetlen, hogy a belgyógyászat a fejlődés folyamán fel ne aprózódjék. Bármilyen szívesen küzdenénk is ez ellen, a küzdelem eleve reménytelen, mint minden olyan küzdelem, amelynek iránya ellentétes a haladással.

Az az idő azonban sohasem következhet be, melyben megszűnik az egyes kisebb területek összefogásának és áttekintésének szükségessége. Az áttekintés biztosítéka csak az lehet és csak az őrizheti meg a belgyógyászat szükséges integritását, ha nem csupán nefrológusok és angiológusok, nemcsak proktológusok és endokrinológusok művelik a tudományt és a gyakorlatot, hanem olyan belgyógyászok is, akik nem az egyes szervek és szervrendszerek, hanem az egész ember iránt érdeklődnek. Ezeknek a belgyógyászoknak szűkebb érdeklődési területe a tanulmányok későbbi, az egyetemi éveket követő idők folyamán változatlanul lehet endokrinológia vagy kardiológia, de az áttekintést a belgyógyászat egész területe felett sohasem szabad elveszteniök, és mindenkor az egész ember orvosai kell, hogy maradjanak.

A belgyógyász gondolkodásának sajátosságai

Dr. Tulassay Zsolt

A tanulmányok, a hivatás, a tapasztalatok, az egyéniség és az érzelmek egyaránt befolyásolják a gondolkodásmódot. Kialakulhat azonban a hivatásra, a foglalkozásra jellemző olyan szemléletmód, világlátás, amely meghatározhatja a különböző hatásokra adott válaszainkat. Kosztolányi Dezső szerint a hivatás néhány évtized után már az arcjátékból és a mozdulatokból is kiolvasható. A gondolkodást az egyéniség egyedi vonásaival gazdagíthatja ugyan, a hivatásra jellemző megközelítési mód azonban a legtöbb esetben már a gondolkodásban is felismerhető.

A belgyógyászra jellemző gondolkodásmód elsősorban a tanulmányok, a megfelelő szakmai ismeret, a tudás hatására alakul ki. Az ismeret állandó fejlesztése, a hivatástudatból fakadó olyan igény, amelyet az új összefüggések megismerésének, a tudás kiteljesedésének az öröme is ösztönöz. A tudást a gyógyításban elkötelezett orvos felelősségérzete is ébren tartja. A belgyógyász a lelkiismeretén túl betegeinek is felelősséggel tartozik azért, hogy feladatát korszerű ismeretekkel teljesítse. Ez a közelítési mód lehet egyedül sikeres, a betegeknek pedig jogos igénye az, hogy orvosuk ennek megfelelően cselekedjék.

A tanulmányokra és a tudásra épülő gondolkodást, a tapasztalatok gazdagsága teszi teljessé. A belgyógyász szemlélete inkább meditatív jellegű, amelyet a lankadatlan kíváncsiság, kutatási kedv tesz elevenné. Alapvető annak a képességnek a kialakítása, amely révén a lényeg megragadható, és megkülönböztethető a fontos a lényegtelentől. A belgyógyász gondolkodásmódjára az állandó kétkedés jellemző, amely abból a felismerésből fakad, hogy az ismereteink korlátozottak, a vizsgálómódszereink nem tökéletesek, ugyanaz a jelenség különböző formában is megjelenhet és figyelmünk ébersége is változó. A kételkedés számbaveszi a kórisméhez vezető út valamennyi elágazódását, és segít abban, hogy visszatérjünk a kiinduláshoz, átértékeljük az addig megtett utat, és újabb haladási irányokat jelöljünk meg. A kórisme-mozaik valamennyi elemének a pontos helyét meg kell találnunk, a különböző jelek elégséges és ismereteink szerint megfelelő hátterét. Ha a jelenség kialakulásához több út is elvezethet, gondos vizsgálódással fel kell tárnunk a valódi okot. Ha ez nem lehetséges, tisztában kell lennünk azzal, hogy a kérdésre nem született igazi válasz. Készen kell lennünk váratlan és szokatlan helyzetek értékelésére, elfogadására is.

A belgyógyász gondolkodásának a mérlegelés képessége meghatározó tulajdonsága. Minden döntésünk során vizsgálnunk kell a választásból fakadó felismerés és szövődmény mérlegét, az erőfeszítés mértékének és az eredmény értékének arányát. Ez a szemlélet a betegségek megismerésekor és kezelésekor egyaránt érvényre juthat. A legfontosabb megközelítés a beteg érdeke. Ha a megterhelő és veszéllyel járó eljárás a beteg ellátásában nem nyújt új lehetőséget, a további teendőt nem befolyásolja, alkalmazásától tartózkodnunk kell. A mindenáron megszerzett ismeret nem mindig jár együtt annak egyedi esetben is megjelenő gyakorlati hasznosságával. A tudományos igény ugyanakkor arra ösztönöz, hogy az ismeretlenről a legtöbbet tudjuk meg, olyan adatokat is gyűjtsünk, amelyek a majdani összegzés fontos elemei és kiindulópontjai lehetnek. Nem zárható ki az sem, hogy a ma még nem egyértelműen hasznosuló eljárás a betegség lefolyása során később új irányok meghatározását teszi lehetővé. A ma még közvetlenül nem célravezető beavatkozás a jövőben két területen is gyümölcsöző lehet. Idült betegségek esetében az ismeretek gyarapodása révén az adott beteg ellátásában is, és általánosságban a kóros folyamatok részleteinek alapos megismerésében. A határvonal szűk, a rossz lépés kísértése nagy, az ösvényt szegélyező mélység nem belátható. A belgyógyászati gondolkodásmód nagy erénye a gondos, körültekintő mérlegelés, amellyel a nem megalapozott igyekezet elkerülhető.

Ehhez társulhat a hosszabb távú gondolkodásés a tervezés képessége. Az ismeretlen betegség jelei kezdetben nem mutatkoznak meg teljességükben, jellemzően, biztosan felismerhetően. A kórkép változik, fejlődik, jelleget vált és csak később válik azonosíthatóvá. Tudnunk kell azt, hogy egyes kóros állapotok egyes időszakban, elsősorban a kiindulási helyzetben nem ismerhetők fel biztonsággal. A tapasztalt belgyógyász türelmes, és az ellenőrző vizsgálatoktól várja a tünetek hátterének részletes feltárását. Ez az idült betegségek hosszú távú megfigyelésének a haszna, amely feltételezi a kórkép természetes lefolyásának, változatosságának és a különböző kezelésre kialakuló válaszoknak az ismeretét is.

Az elméleti és gyakorlati belgyógyászatban egyaránt sok az ismeretlen. A jelek közötti kapcsolatok, összefüggések, az időpontokkal való egybeesés kérdései, a párhuzamos elemek elkülönítése, az oksági kötelék vitathatósága, az egyéni válaszok kiszámíthatatlansága és változatossága egyaránt szükségessé teszi azt, hogy kockázatvállalásra is felkészültek legyünk. Ez a felkészültség a korszerű tudományos ismeretanyagot, a biztos orvosi tudást jelenti, feltételezi azonban a bátor, elszánt lelki magatartást is.

A belgyógyász gondolkodásának fontos eleme a tapasztalatok felhasználásais. A kóros folyamatok jelentős részének pontos szerkezetét, menetét nem ismerjük. Elemzéssel, következetes okfejtéssel a törvényszerűséget keresve az ismeretlen hatások sokasága miatt számos esetben nem jutunk eredményhez. A tapasztalat, a „láttam már hasonlót” élmény megőrzése azonban segíthet ilyen helyzetekben is a helyes út megtalálásához. Az élő szervezet működésének feltárása a szellemtörténet évezredei során nem vált teljessé. Kérdés az, hogy a korunkban rohamosnak tartott fejlődés eredményeként egyáltalán elérhetővé válik-e valaha az élet teljességének tudományos megismerése. Az ismeretek hiányát addig azonban a tapasztalatok összegyűjtése és hasznosítása részben helyettesítheti.

A belgyógyászatban a tapasztalatokon értékes, mással nem pótolható gyakorlati rendszer alapul. Ezt a szabályosságot évszázadok megfigyelései hitelesítik. Az egyéni gondolkodásba való befogadásuk azonban csak korlátozottan lehetséges. A tapasztalatok jelentős részét egyéni törekvéssel, szorgalommal és elhivatottsággal magunknak kell megszereznünk. Át kell élnünk helyzeteket, sorsokat, gondosan elemeznünk kell összefüggéseket és az eredményeket magunk számára saját erőfeszítésünkkel kell megfogalmaznunk ahhoz, hogy kellő tapasztalathoz jussunk. Az orvossá, a belgyógyásszá válás folyamata nem siettethető, küzdelmes út, amely áldozatot, kitartást, erős akaratot egyaránt igényel.

Készen kell állnunk arra, hogy az újabb tapasztalat megismerésekor addigi álláspontunkat felülvizsgáljuk, az összefüggéseket elfogulatlanul újraértékeljük. Ez nyitottságot, szerénységet, alkalmazkodási készséget egyaránt feltételez. Az orvos gondolkodása emelkedettséget sugároz, amely küldetéstudatból ered.

A belgyógyász gondolkodását az egyéniség is befolyásolja. Az egyéni árnyalatokban is van azonban olyan szín, amely az egyéni képet azonos tónussal ragyogja át. A belgyógyász orvos gondolkodásában az igényesség alapvető jellegzetesség. Az igényesség önmagunk és környezetünk iránt; az igényesség elvárása a gondolkodásban, a cselekedetekben, a munkában, az emberi és szakmai kapcsolatokban egyaránt. Az igényesség abban is megnyilvánul, hogy tudásunk és erőnk szerint a teljeset nyújtjuk. A sikerhez csak az emberileg és szakmailag is hibátlanul megoldott feladat vezethet. A maradéktalan sikernek az érzelmi azonosulás is jellemzője. Az érzelmi elkötelezettség erősíti az elszántságot és segíti az eredmény kibontakozását is. A jól végzett munka nyújthatja a helytállás örömét, és lelkiismeretünk békéje a mérce, amely igazolhatja azt, hogy tehetségünk szerint mindent megtettünk a célhoz vezető úton.

A belgyógyászt elszántság jellemzi, amely kitartó, kemény akarattal párosul. Az elszántság azt jelenti, hogy a kitűzött cél elérésén kívül nem ismer más kibontakozást. Nem riad meg az értetlenségtől és az igénytelenségtől, de ismeri saját korlátait is.

A hagyományokon alapuló értékrend megőrzése mellett fontos erény az állandó megújulási képesség is. A nyitottság új ismeretek, más vélemények, eltérő válaszok megismerésére és mérlegelésére. A környezet változik, újabb haladási irányok nyílnak meg, amelyek igénylik a változást. A megújulási készség lényeges eleme az, hogy a változás a hagyományos értékrendbe illeszthető legyen, és annak alapvonásait megtartva igazodjék a változó világ újabb értékeihez. A hagyományos értékrendből kibontakozó megújulási képesség így válhat a kiegyensúlyozottság és a harmónia forrásává.

A belgyógyásznak egyénisége megőrzéséhez türelemre is szüksége van. A türelem több ágú, és számos irányban, különböző kapcsolatokban nyilvánul meg. El kell fogadnunk, meg kell értenünk az eltérő véleményeket, a különböző közelítési módokat, a másfajta érzelmi elkötelezettséget. A türelmes magatartás fontos jellemzője a szerénység is. Annak az erénynek a kifejezése, amely természetessé teszi számunkra azt, hogy mások álláspontja is érvényre juthat. Ez a türelem és szerénység teszi lehetővé azt, hogy magatartásunkban az indokolatlan elégedetlenség ne váljon uralkodóvá, és ezáltal jó érzéssel találjuk meg helyünket a közösségben. A személyi kapcsolatokat megértéssel kell ápolnunk. Ismereteink és a még felderítésre váró összefüggések eltérő nagyságrendje alázatot követel. Ezt az érzést tudásunk és az élővilág már feltárt törvényeinek ismerete közötti különbség is ébren tartja. Gondolkodásmódunkat annak a tudata határozza meg, hogy munkánk szolgálat. A belgyógyász meghatározó magatartásjegye a betegek iránti tisztelet és együttérzés. Kapcsolatait tisztesség és egyenesség jellemzi, munkájában a segítségnyújtás elkötelezett szándéka, az önfeláldozás, és a gyógyításba vetett hit nyilvánul meg.

Az orvosnak műveltnek és a művészetek iránt fogékonynak kell lennie. A szűk szakmai ismereteken túlnövő jártasság, a tágabb környezet megismerésének és befogadásának igénye az értelmiségi lét fontos jellemzője.

Magyar Imre mondotta: „Az emberi élet csak akkor teljesedhet ki, ha tágabb horizontok nyílnak ránk. Megismerjük saját szemünkkel is a világ valódi képét, a népek tarkaságát, a tájak gyönyörűségét, az ember különböző megjelenési formáit, ha részünk van a világ és az ember, valójában az egész élet szépségében, ha megismerjük az emberi szellem szakmánkon kívüli nagy alkotásait és ha szűkebb szakmánkat is a tudományos és egyéb szellemi, művészi alkotások fénye és az ember belső lényének ismerete ragyogja be.”

A műveltség sokágú, és széles körű tájékozottságot jelent. Tartalma korok, szellemi irányzatok és a technika fejlődése során módosulhat ugyan, alapja azonban mindig a hagyományos, a humánum felé forduló, az emberrel foglalkozó, a szellemi alkotások értékeire irányuló ismeret marad. A humánumot megjelenítő szellemiséget, műveltséget az emberi szenvedésben vigaszt nyújtó orvosnak különösen képviselnie kell. A szellemiség összetevőinek bemutatása nem szükséges. A műveltség egyik oszlopa az anyanyelv alapos ismerete, amelyet megkülönböztetett hely illet meg. A világos, egyértelmű, szabatos beszéd a gondolatok tisztaságát is megvilágítja. A kifejezés ereje, az érvek logikája, a szókincs gazdagsága és szépsége az orvos egyéniségét is bemutatja. Az anyanyelv megismeréséhez a szépirodalom olvasása és ismerete vezet el. Az orvos személyiségének kiteljesedésében tehát az irodalomnak és a művészeteknek fontos szerep jut, hiszen a művészetekből sok olyan élményt meríthet, amely élettapasztalatot pótol, segíti a különböző helyzetek értékelését, a jellemek, viselkedési formák megismerését, és hozzásegít ahhoz, hogy a felénk irányuló bizalmat megfelelő empátiával viszonozzuk. Az értelmiségi lét számára a művészetekben való elmélyülés alapvető követelmény. Ezek közül is talán elsősorban a zene az, amely az értelem, az érzelmi élet és a szépség szintézisének legtökéletesebb művészeti formája.

Sokrétű feladat annak megfogalmazása, hogy a belgyógyász gondolkodásának és személyiségének melyek a legfontosabb sajátosságai. Egyetlen leírás sem lehet teljes körű. Minden gondolatmenet azonban végül is egyetlen következtetésbe torkollik: az orvosnak, a belgyógyásznak mindenekfelett jó embernek kell lennie, akit tudás gazdagít, tisztesség övez és türelem tesz a közösség megbecsült tagjává.