Ugrás a tartalomhoz

Talajtan

Stefanovits Pál, Filep György, Füleky György

Mezőgazda Kiadó

19. fejezet - A talaj minősége, termékenysége, valamint a földértékelés

19. fejezet - A talaj minősége, termékenysége, valamint a földértékelés

A talajképződés folyamán a talajtermékenység állandóan változik és a terméketlen kőzetből a talajképződési folyamatok hatására alakulnak ki azok a talajtulajdonságok, amelyek a termékenységet biztosítják. Közülük is elsősorban a talaj víz- és tápanyag-gazdálkodását kell kiemelni.

Talajképződési folyamat a talajpusztulás is, azonban ez általában a talajtermékenység ellen hat. Ha a talajképződés és a talajpusztulás folyamatait egyidejűleg szemléljük – amit az is indokol, hogy ugyanarra a helyre hatnak –, akkor megérthetjük, hogy a talajtermékenység e két hatásnak az eredője.

Az a törekvés, amely a talajokat a termékenységük szerint kívánta besorolni, a földértékeléshez, vagy másképp a bonitációhoz vezetett.

A talajtani tudomány fejlődése és a földértékelés mindenkor szoros kapcsolatban állott mind nemzetközi, mind hazai vonatkozásokban. A dokucsajevi talajtan kialakulását is a cári Oroszország adózási rendszer javítását célzó törekvése segítette elő.

Hazai vonatkozásban a földértékelés és a talajtan tudományának fejlődése csak a XIX. század második felében volt összhangban. A földértékelés módszere és célkitűzése azóta sem változott, a talajtan azonban hatalmas és nemzetközileg is elismert fejlődést mutatott fel.

Az aranykorona-érték

Az 1875. VII. törvénycikk alapján bevezetett „első magyar hozadéki kataszter” lett az alapja a földek közötti különbségtételnek és a föld minőségi mutatói megállapításának. Ez a máig is élő rendszer aranykorona-értékben fejezi ki a földek közötti minőségi különbséget. Megállapításához az országot 12 kataszteri területre osztották fel, ezeket pedig egyenként 20–40 becslőjárásra. Egy becslőjárás területe átlagosan 80–100 ezer ha volt. Ha ezen belül nagyok voltak a gazdaságföldrajzi különbségek, a becslőjárást még további, 2–3 osztályozási vidékre osztották.

A területi egységeken belüli összehasonlítást művelési áganként külön végezték, a területeket legfeljebb 8 minőségi osztályba sorolva. Ezek reprezentálására becslőjárásonként „járási mintatereket” tűztek ki.

Az aranykorona-érték megállapításának alapja, hogy e hozadéki földadókataszteri rendszerben a különböző művelési ághoz tartozó és különböző minőségű földek hozadékát, ill. tiszta jövedelmét igyekeztek meghatározni. Alapul a hagyományos gazdálkodás keretei között tartósan nyerhető átlagtermések értékét vették, amelyből levonták a gazdálkodás költségeit, valamint az átlagtermések alapján képzett összvagyon értékének 5%-os kamatát, és ezt minimális adómentes jövedelemnek tekintettek.

Az aranykorona-érték tehát három fő tényezőnek:

  • a földnek,

  • a ráfordításnak és a

  • terményáraknak

az összefüggésbe hozása alapján nyugodott, így ideális helyzetben a valóságot megközelítő, de tulajdonképpen feltételezett és becsült tisztajövedelem-különbségeket fejezett ki.

Ma az aranykorona-érték alapján való különbségtételnek az alábbi hibái emelhetők ki:

  • nem alkalmazhatók a talajtani tudomány eredményei,

  • nem választhatók szét a közgazdasági és a természeti elemek,

  • nem adnak lehetőséget országos összehasonlításra, mert a viszonyítás csak becslőjáráson belül érvényes,

  • nem lehet rá alapozni az üzemi, a megyei és az országos gazdasági döntéseket.

Mindezeket a hiányosságokat látva sokan és több ízben igyekeztek olyan új földértékelési rendszereket összeállítani, amelyek a mai feladatoknak megfelelnek és a lehetőségekhez képest hibáktól mentesek.

Az a rendszer, melyet Fórizsné, Máté és Stefanovits állítottak össze, a földértékelés természeti viszonyok által megszabott részét veszi alapul a talajok közt fennálló minőségi különbségek kifejezésére.

A természeti viszonyokat kifejező talajértékszám, valamint termőhelyi értékszám a földértékelésnek csak egyik oldala, a másik pedig a közgazdasági tényezőket kifejező értékszám. Csak e kettő együttesen képes a föld valós értékét egészében kifejezni.

A talajviszonyok földértékelésben játszott szerepét a talajértékszám érzékelteti. Ez nem más, mint a talaj termékenységének kifejezője, amely a viszonylagos termékenységen alapuló, 1-től 100-ig terjedő pontértékkel közelíti meg a talajminőségben fennálló különbségek kifejezését.

Ahhoz azonban, hogy a természeti viszonyok összességének hatása kifejezésre jusson, a talajértéken kívül az éghajlati, a domborzati és a vízviszonyok mérlegelése is szükséges, melyek együttesen – a talajértékszámra épülve – a termőhelyi értékszámot adják meg.

A talajértékszám meghatározásának célja a talajtermékenységben fennálló viszonylagos különbségek kifejezése, éspedig azon a termékenységi szinten, amelyet a fogatos szántáson és az istállótrágyázáson alapuló növénytermesztés képviselt.

Ez az állapot a talajok alaptermékenységének felel meg. A talajtermékenység kifejezésére ugyanis több lehetőség kínálkozik, amint azt a 19.1. ábrán vázoltuk.

19.1. ábra - A talajtermékenység különböző fogalmai (a magyarázatot lásd a szövegben)

kepek/19-1-abra.png