Ugrás a tartalomhoz

A háziállatok diagnosztikai boncolása

dr. Vetési Ferenc, dr. Mészáros M. János

Mezőgazda Kiadó

4. fejezet - Útmutatás a boncolási jegyzőkönyv szerkesztéséhez

4. fejezet - Útmutatás a boncolási jegyzőkönyv szerkesztéséhez

Általános szerkesztési szempontok

Az állati hullák és szervek boncolásakor mindig készítsünk a boncolás helyén részletes feljegyzéseket, vagy adott esetben részletes boncolási jegyzőkönyvet. Ez utóbbit akkor kell az állatorvosnak készíteni, ha olyan állat hulláját boncolja:

  • amelyet hatósági rendelkezésre öltek le;

  • amely kötelező védőoltás következtében hullott el;

  • amely lábon hajtás, vasúton*[6] és egyéb módon történő szállítás közben hullott el vagy kényszervágták;

  • amelyet vasúti pályatesten, országúton stb. találtak;

  • amely bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegség valamelyikében hullott el;

  • amelynek boncolását mezőgazdasági üzem, intézmény vagy magánfél szavatossági szempontból kéri;

  • amelynek boncolását rendőrhatóság kéri;

  • amely állat elhullásának körülményei tisztázatlanok, vagy

  • mulasztás és bűnös tevékenység gyanúja merül fel stb.

A boncolási jegyzőkönyvet úgy kell megszerkeszteni, hogy a benne foglalt leírás egyértelmű, világos, szabatos, pontos és hű legyen. A boncolás folyamán látottakat akkor lehet hűen leírni, ha azokat mindjárt tollba mondjuk. Ez a gyakorlatban nagyon nehezen keresztülvihető, mert a boncolást nagyon elnyújtja, azonkívül megfelelő környezet sem áll ehhez rendszerint rendelkezésre. Ha ez nem lehetséges, a boncolás befejezése után a helyszínen okvetlenül készítsünk részletes feljegyzéseket, jegyzeteket, mégpedig úgy, hogy azokat a szerveket, amelyekben lényeges elváltozásokat találtunk úgy írjuk le, mint ahogy azt majd – lehetőleg még aznap – a jegyzőkönyvbe foglaljuk. A többi szervre vonatkozó észleletünket pedig rövidítve, főbb vonásokban írjuk le. Igen fontos, hogy a helyszínen a hulla eltakarítása előtt rögzítsünk minden olyan adatot, amelyeket hazatérve esetleg elfelejtenénk pl.: a szervek tömegét, a különféle méreteket (szíven felvett méreteket, a tályogfal vastagságát). Mindenkor szükség van a részletes feljegyzésre már csak azért is, mert esetleg a fél kérésére később a hulla boncolásáról részletes jegyzőkönyvet kell szerkeszteni, vagy peres ügyekben a bíróság megkeresésére a boncolási eredményről később írásban véleményt kell adnunk. Természetesen az állat pontos leírását is mindig igen gondosan, kellő részletességgel a boncolás helyén adjuk meg.

A jegyzőkönyvnek tárgyilagosnak és kellően részletesnek kell lennie, vagyis tartalmaznia kell a szervek állapotára vonatkozó észleleteinket olyan módon, hogy az, aki a jegyzőkönyvet olvassa, a kórismét a leírásból meg tudja állapítani, és az elváltozások kiterjedésére, jelentőségére vonatkozóan is tiszta képet tudjon alkotni. A tárgyilagos leírás érzékszervi észrevételeinkről számol be. Nem akkor tárgyilagos a jegyzőkönyv ha a leírásban megnevezzük a kóros elváltozást pl. „a tüdő elülső alsó lebenyei krupposan beszűrődtek”, hanem ha az észleleteinket részletezzük is, vagyis az elváltozást, jelen esetben a tüdő állapotát, bizonyos sorrendben (alak, nagyság, szín, tapintat, metszéslap) leírjuk. A részletes leírásra különösen azoknál a szerveknél ügyeljünk, amelyekben kóros elváltozások vannak. A jegyzőkönyvben meg kell azonban emlékeznünk azokról a szervekről is, amelyekben szabad szemmel nem találunk kóros elváltozást.

Ha a hulla egyes szervei előrehaladt autolysis és rothadás jeleit mutatják (elszíneződés, ellágyulás, bűzös gázhólyagokkal áthatottság stb.), és emiatt nem tartjuk érdemesnek leírni, jegyzőkönyvünkben akkor is meg kell emlékeznünk e szervről; pl.: „a máj előrehaladottan rothadt állapotban van”; vagy „a máj rothadt, vizsgálatra alkalmatlan állapotban van”.

A jegyzőkönyv ne legyen túl bő, de szűkszavú se! Rendszerint boncolás közben alakul ki az, hogy melyik szervről kell részletesen, és melyikről röviden írni. A túl bő jegyzőkönyv sokszor akkor alakul ki, ha nagyon óvatos a jegyzőkönyv szerkesztője, ilyenkor pl. helytelenül úgy írja le a húgyhólyagban lévő kb. 500 ml normális vizeletet, hogy a „húgyhólyagban kb. 500 ml, hígan folyó aranysárga színű, átlátszó, szúrós szagú folyadék található”. Nem biztos, hogy a bő jegyzőkönyv mindent tartalmaz, ami fontos, mert ha pl. a recésgyomor-átfúródás és következményes fibrines-eves hashártyagyulladás következtében elhullott szarvasmarha boncolásakor felvett jegyzőkönyvben le van írva a fenti részletességgel a húgyhólyag tartalma, de hiányzik az idegentest okozta járat pontos leírása, a jegyzőkönyv rossz, nem elég részletes.

A tárgyilagosságra való törekvésünk mellett tisztában kell lennünk azzal, hogy érzékszervi észleletünk közlése többé-kevésbé szubjektív adatokat szolgáltat. Közlésünk csak akkor objektív, ha pl. megszámlálható gócról, mérhető (tömeg, hosszúság) dolgokról írunk, ismert tárgyakhoz hasonlítunk valamint (pl. dió nagyságú; forintosnyi) vagy pl. leírjuk a bélcsőben található férgek számát és fejlettségét. Tárgyilagosságunkat növeli, ha bizonyos esetekben pontos méréseket végzünk pl. heveny gyomormegterhelés gyanúja esetén a hulla gyomortartalmát ténylegesen megmérjük.

A boncolási jegyzőkönyv érthető, szemléletes legyen. Ezen azt értjük, hogy a jegyzőkönyv olvasója a leírtakat minden nehézség nélkül rekonstruálni tudja. Jegyzőkönyvünk érthetőségét nagymértékben javítja, ha a főbb vonásokban megegyező elváltozásokat együtt írjuk le (pl. különféle nagyságú, de azonos jellegű tüdőgyulladás jelei a tüdőben). Az is elősegíti a jegyzőkönyv érthetőségét, ha az összetartozó elváltozásokat a boncolási technikától és a leírás megszokott sorrendjétől eltérően írjuk le. Pl. idegentest okozta folytonossági hiányt, illetve a különféle szervekben keletkezett járatokat folyamatosan írjuk le.

A jegyzőkönyvben, kerülve az idegen szavakat, lehetőleg mindent magyarul és jelen időben írjunk le. Idegen (latin-görög) szakkifejezés csak akkor szerepeljen a jegyzőkönyvben, ha a fogalomra megfelelő magyar nyelvű elnevezés nincs, vagy ha a szakmai biztonság úgy kívánja, hogy a magyar kifejezés után zárójelben ott legyen az idegen kifejezés is. Nem elégséges, ha megfigyeléseinket tárgyilagosan, szabatosan le tudjuk írni, hanem a boncoláskor felvett jegyzőkönyvnek megfelelő formát is kell adnunk (a vázlatot lásd később).

A hullák vagy a szervek boncolásakor felvett okiratnak a „Boncolási jegyzőkönyv” címet adjuk. A boncolási jegyzőkönyv részeit külön-külön meg kell szerkeszteni. A bevezető részben (a fejrészben) leírjuk, hogy hol, mikor, kinek a tulajdonát (lakáscím is) képező, milyen fajú állatnak (vagy szervének) boncolása alkalmával vettük fel (készítettük) a jegyzőkönyvet. Jelöljük meg ki végzi a boncolást, és rajta kívül még ki van jelen.

A kórelőzmény (anamnesis) tulajdonképpen az állat előéletére vonatkozó, elsősorban az elhullás szempontjából összegyűjtött, lényegesebb adatok összessége, amely tartalmazza az állat:

  • rendeltetését (tenyészállat, igavonó állat stb.);

  • tartási körülményeit;

  • takarmányozásának módját (illetve a takarmány minőségi leírását);

  • élete folyamán elszenvedett esetleges baleseteiket (pl. 6 hónappal ezelőtt egy teherautó elütötte stb.), betegségét, és közvetlenül az elhullása előtti időre vonatkozó adatokat (beleértve az esetleges gyógykezelés módját is);

  • az elhullásának (leölésének vagy kényszervágásának) idejét.



[6] * A vasúti szállítás közben elhullott vagy kényszervágott állatot a menetirányban legközelebb fekvő vasútállomáson a hatósági állatorvosnak meg kell vizsgálnia, majd a vasútállomás vezetőjét az elhullás, kényszervágás okáról értesíteni.