Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

186. fejezet - 184. MUNICIPIUM ÉS COLONIA HADRIANUS KORÁBAN

186. fejezet - 184. MUNICIPIUM ÉS COLONIA HADRIANUS KORÁBAN

Aulus Gellius: Attikai éjszakák. XVI 13.

117-138

A municipium és municeps szavakat lépten-nyomon könnyedén kimondjuk és állandóan használjuk, s szinte mindenki meg van győződve, hogy pontosan tudja is, amit mond. Pedig más a valóság, és más, amit mondanak. Hiszen legtöbben, akik római coloniából származnak, municepsnek nevezik magukat is, polgártársaikat is, ami pedig az ésszerűségtől és az igazságtól nagyon messze esik. Ennyire nem tudjuk ugyanis, mi a municipium, milyen jogok illetik meg, miben különbözik a coloniától, s az a véleményünk, hogy a colo- niák kedvezőbb körülmények között vannak, mint a municipiumok.

Igen bőven taglalta ezt az általánossá vált vélekedést az isteni Hadrianus, mikor a senatusban szülővárosának, Italicának lakosairól beszélt, s csodálkozását fejezte ki, hogy az ita- licaiak s más régi municipiumok lakói is – közülük az uticaiakat említette –, jóllehet saját szokásaik és törvényeik szerint élhetnének, mégis változást szeretnének, s a coloniák jogi helyzetét kívánják maguknak. S felhozta, hogy ezzel ellenkező eset is előfordult, mikor a praenestebeliek Tiberiust a legnagyobb hévvel sürgették és ostromolták, hogy coloniá- ból municipiummá tegye őket, amit Tiberius hálája jeléül meg is adott nekik, minthogy súlyos betegségéből azon a vidéken és éppen az ő városukban épült fel.

A municepsek tehát azok a municipiumokból való római polgárok, akik saját törvényeik és jogszabályaik szerint élnek, csak annyiban vannak azonos helyzetben a római néppel, hogy joguk van állami tisztségeket viselni, s arról a jogukról, hogy ezeket elnyerhetik, kapták azután a nevüket (a quo munere capessendo apellati videntur). Semmi egyéb kényszer, a római nép egyetlen törvénye nem kötelezte őket, kivéve, ha nem hagytak jóvá valamilyen különleges törvényt éppen abban a városban lakó népre vonatkozóan. Úgy tudjuk, hogy az első municepsek – szavazati jog nélkül – a caerebeliek voltak, akik megkapták a jogot, hogy élvezhetik a római polgárnak járó megbecsülést, de fel voltak mentve a kötelességek és terhek alól, mivel a gallus háborúban a szentségeket befogadták és megőrizték. Ezért nevezték – ellenkező értelemben – caerei tábláknak azokat a jegyzékeket, amelyeket a censoroknak azokról kellett vezetniük, akiket megbélyegző szándékkal megfosztottak szavazati joguktól.

De a coloniákkal egészen másként áll a helyzet, mivel nem kívülről olvadtak be az

államba, s nem is hivatkozhatnak saját, külön eredetükre, hanem (római) polgárok telepítésével jöttek létre, nincs önálló rendelkezési joguk, s a római nép minden törvénye és előírása érvényes rájuk. Azonban ezt a helyzetet, bár sokkal függőbb, és sokkal kevesebb szabadságot biztosít, mégis méltóságteljesebbnek és tekintélyesebbnek tartják – azzá teszi a római nép méltósága és tekintélye –, mert az a látszat, hogy ezek a coloniák az ő kisebb másai és megtestesülései, mivel a municipiumok előjogai elhomályosultak és feledésbe merültek, s már csak azért sem érvényesítik őket, mert nem is tudják, hogy léteznek.

M. Gy.

Aulus Gellius (Kr. u. 130 k. – 180 k.) római lovagrendi író olvasmányaiból kijegyzetelte a csodálatos, furcsa vagy egyszerűen érdekes adatokat, történeteket, és szinte válogatás nélkül, bár többnyire elegáns stílusban, összefűzte 20 könyvében, amelyek legnagyobb része fenn is maradt. Aulus Gellius legnagyobb erénye az, hogy pontosan idéz mintegy 275 szerző időközben többnyire elveszett művéből. A könyv onnan kapta címét, hogy szerzője attikai tartózkodása során kezdte írni.