Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK

Öngyilkosság

A deviáns viselkedések előfordulásának nemzetközi összehasonlítása a fent említett módszertani nehézségekbe ütközik. Ezért minden nemzetközi összehasonlítás esetében óvatosnak kell lenni a következtetések levonásánál.

Egyenként vizsgálva az itt tárgyalt deviáns viselkedéseket a következőket mondhatjuk: a statisztika által kimutatott öngyilkossági arányszám nagyjából 1960 óta Magyarországon a legmagasabb a világon. Azért kell a „statisztikailag kimutatott” kifejezést használni a fenti megállapításban, mert nem minden ország közöl adatokat az öngyilkosságokról, továbbá nem biztos, hogy minden ország öngyilkossági adatai egyformán pontosak.

Jelenleg kiugróan a legmagasabb a magyar öngyilkossági arányszám, mert a fejlett országok nagy részében a második világháború óta nem nőtt az arányszám, nálunk viszont az 1980-as évek közepéig folyamatosan nőtt. Az utánunk következő legmagasabb öngyilkossági gyakoriságú országok mind a közelünkben helyezkednek el, ezek: Ausztria, Svájc, Németország, Dánia, Csehszlovákia. Ennek magyarázatát nem ismerjük.

Bűnözés

A bűnözés egészét nem lehet összehasonlítani a büntetőjog eltérései miatt. Egyes, viszonylag jól körülírható cselekmények óvatosan összehasonlíthatók (például szándékos emberölés, nemi erőszak, súlyos testi sértés, rablás). Ezeknek alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az ismertté vált bűncselekmények statisztikái szerint az Egyesült Államokban lényegesen gyakoribb az erőszakos bűnözés, mint Nyugat-Európában, de az európai országok között is igen nagy különbségek vannak. Az utolsó években – inkább impresszionisztikus közlések, mint statisztikai adatok szerint – Oroszországban és Ukrajnában erősen megnőtt a bűnözés. Magyarország minden jel szerint, a közelmúltbeli emelkedés ellenére, még a közepes bűnözési gyakoriságú fejlett országok közé tartozik. 1990 körül például az Egyesült Államokban a szándékos emberölés és kísérlete körülbelül kétszer, a nemi erőszak közel hatszor, a súlyos testi sértés körülbelül ötször, a rablás pedig tizennyolcszor olyan gyakori, mint nálunk.

A bűnözés egészén belül különleges probléma a szervezett bűnözés, tehát az a jelenség, hogy nagyméretű és nagyon jól, sőt szigorúan szervezett bűnöző bandák hajtanak végre általában nagy anyagi értéket érintő bűncselekményeket. Régebben a szicíliai maffiára utaltak, mint a szervezett bűnözés példájára. A szicíliai maffia az olasz kivándorlók révén megtelepült az Egyesült Államokban is. Hatalma és befolyása annyira nagynak látszott, hogy a második világháború alatt az amerikai és angol hadsereg szicíliai partraszállása előtt az amerikai hadvezetés együttműködést kezdeményezett az amerikai maffiával annak érdekében, hogy az kapcsolatain keresztül rávegye a szicíliai maffiát az amerikai-angol hadsereg támogatására. Az amerikai alkoholprohibíciós időszakban az amerikai maffia uralkodó pozíciót szerzett az illegális szeszesital-kereskedelemben. Az utolsó évtizedekben a különböző szervezett bűnöző bandák a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben játszanak döntő szerepet. A kelet-európai szocialista rendszerek összeomlása után ezekben az országokban is egyre nagyobb hatalommá váltak a helyi maffiák, sőt az orosz és ukrán maffiák egyes hírek szerint Észak-Amerikában és Nyu- gat-Európában is terjeszkednek.

A bűnözés növekedési tendenciáit illetően a fejlett országokban szintén nagyon eltérő véleményeket lehet a szakirodalomban találni. Egyes szerzők óvnak a növekedési tendenciák eltúlzásától, mások viszont arról beszélnek, hogy – legalábbis az Egyesült Államokban – a rendőrség elveszíti a bűnözés elleni küzdelmet, mert a bűnözés feltartóztathatatlanul növekszik. A növekedésben számos tényező játszhat szerepet: a fejlett országokban elterjedt munkanélküliség, a társadalomból kiszakadt szegény rétegek, a nagyvárosok nyomornegyedei, slumjai, az intenzív nemzetközi vándorlás, amely megkönnyíti a szervezett bűnözés terjedését az országhatárokon túlra, a nemzetközi kábítószer-kereskedelem, amely szorosan összefonódik a bűnözéssel stb. A kelet-európai szocialista rendszerek összeomlása óta a szakirodalomban aggodalmat okoz a bűnözés növekedése ezekben az országokban is.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy nemcsak a bűnözés nemzetközi összehasonlítása, hanem az időbeli tendenciák mérése is sok módszertani problémába ütközik, ugyanis nincsenek megbízható idősorok a bűnözés gyakoriságáról, ezért a következtetések levonásánál a legnagyobb óvatosságra van szükség.

Alkoholizmus

Az alkoholizmus gyakoriságának nemzetközi összehasonlításánál egyrészt az egy főre jutó szeszesital-fogyasztásra, másrészt a májzsugorodásban meghaltak arányára szokás támaszkodni. Mindkétfajta adat elsősorban a nagy bortermelő országokban, Franciaországban, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban mutatja elterjedtnek az alkoholizmust. Magyarország helyzetét a nemzetközi összehasonlításban nehéz megítélni, ugyanis a májzsugorodási halálozási arányszám jelenleg nálunk a legmagasabb a világon, az egy főre jutó alkoholfogyasztás tekintetében viszont nem az első helyen, hanem csak – évenként változóan – az első tíz között foglalunk helyet. Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy az égetett szeszes italok fogyasztásában a legelsők között vagyunk.

A második világháború után minden fejlett országban nőtt az alkoholfogyasztás, továbbá nőtt a májzsugorodás okozta halálozás, tehát ebből az alkoholizmus növekedésére következtethetünk. Az elmúlt egy-két évtizedben azonban sok nagy fogyasztású országban megállt a növekedési tendencia. A szeszesital-fogyasztás alakulásában több tényező hatását lehet feltételezni. Egyrészről a szeszes italok ára és a hozzájutás feltételei (minden élelmiszer-kereskedelmi egységben vagy csak speciális boltokban kapható-e szeszes ital, illetve a kocsmák hiánya vagy megléte és azok száma) kétségtelenül befolyásolják a fogyasztást. Másrészt a fogyasztásnövekedés megállásának, illetve az egyes országokban bekövetkezett csökkenésnek oka lehet az is, hogy Észak-Amerikában és Nyugat-Európában az emberek egyre nagyobb része fordít nagy gondot egészségének megőrzésére, és egyre többen felismerik, hogy a szeszes ital mértéktelen fogyasztása súlyosan károsítja az egészséget. Köznapi nyelven fogalmazva azt lehet mondani, hogy a szeszesital-fogyasztást befolyásolják a divatáramlatok, nevezetesen az, hogy az ivást az „avantgárdság” vagy a „maradiság” megnyilvánulásának tekintik-e.

Kábítószer-fogyasztás

A fejlett országokban a közérdeklődés középpontjában áll a kábítószer-fogyasztás terjedése. Ehhez azonban azonnal hozzá kell tenni, hogy nem rendelkezünk megbízható adatokkal sem a nemzetközi összehasonlításhoz, sem az időbeni növekedés vizsgálatához. Előre kell bocsátani, hogy nagyon sokféle kábítószer létezik, és még az sem teljesen egyértelmű, hogy mit kell annak tekinteni. Ki lehet indulni a nemzetközi egyezményekből, és kábítószernek vagy drognak azokat a szereket tekinteni, amelyeket ezek az egyezmények név szerint felsorolnak. Lehet azt a definíciót alkalmazni, hogy drog minden olyan termék, amely befolyásolja a mentális működést és ítélőképességet, és melynek fogyasztását tiltják, továbbá minden olyan nem tiltott termék, amelynek fogyasztása veszélyes és visszaéléshez, dependenciához vezethet (Elekes 1993). E definíció alapján azonban nem minden szer drogként való besorolása egyértelmű. A heroin egyértelműen drog, mert veszélyes, dependenciát okoz és tiltott. Nem ilyen egyértelmű a marihuána besorolása: egyes szakemberek megkérdőjelezik a veszélyességét és a dependencia kialakulásának esélyét, fogyasztása pedig a legtöbb országban tiltott, de például Hollandiában kis mennyiségben való fogyasztását, sőt kis tételben történő árusítását sem tiltják. A szeszes italok, noha az európai kultúrájú országokban ma fogyaszthatóak és áru- síthatóak, veszélyesek (egészségi károk, balesetek stb.), és tartós nagyobb mennyiségű fogyasztás esetén dependenciához vezetnek. Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Államokban 1919-től 1933-ig az úgynevezett prohibíció idején tilos volt a szeszes ital árusítása, Svédországban és Finnországban pedig szigorúan korlátozzák az árusítás helyeit és idejét.

A különböző kábítószereket vagy drogokat nemcsak azért célszerű megkülönböztetni, mert hatásuk és veszélyességük eltérő (bár ez utóbbit illetően nincs egységes vélemény), hanem azért is, mert fogyasztásuk nem együtt nő, hanem a különböző kábítószerek fogyasztása mintegy hullámszerűen alakul: amikor az egyiknek fogyasztása csökken, egy másiké nő. A következő nagy csoportokat lehet megkülönböztetni: 1. ópium és származékai (morfin, heroin, kodein), 2. stimulánsok (kokain és az amfetaminszárma- zékok), 3. hallucinogén, vagyis hallucinációkat okozó szerek (a mesterségesen előállított LSD és a vadkender egyik fajtájából előállított hasis, marihuána vagy kannabisz),

  1. egyes oldószerek (ragasztók) gőzei, amelyeket belélegeznek („szipuzás”), 5. orvosi vényre kapható gyógyszerek, elsősorban altatók, nyugtatók, szorongásoldók, amelyek magukban vagy alkohollal kombinálva kábítószerként használhatók és dependenciák- hoz vezethetnek (Bayer 1989).

Elsősorban az Egyesült Államok drogfogyasztásáról vannak adataink. A fogyasztás az 1960-as években kezdett nőni, először a marihuána, majd az LSD, a közelmúltban a kokain fogyasztása nőtt erősen, miközben a heroinfogyasztás láthatóan nem nőtt, az amfetaminoké pedig csökkent. Az utolsó években egyes adatok szerint mindenféle kábítószer fogyasztása kissé csökkent. Az 1980-as években az amerikai társadalom fiataljai és fiatal felnőttjei többségükben kipróbálták valamilyen drog fogyasztását: a középiskolásoknak 57 százaléka, a huszonévesek 80 százaléka fogyasztott már életében valamilyen drogot, a marihuána figyelmen kívül hagyása esetén pedig a középiskolásoknál 36 százalék, a huszonéveseknél 60 százalék az arány (Illicit Drug Use 1988).

A nyugat-európai országokban, elsősorban a nagyvárosokban elterjedt a kábítószerfogyasztás, de országonként és városonként nagyon eltérő mértékben.

Lelki betegségek

A mentális vagy lelki betegségek gyakoriságának nemzetközi összehasonlítására alig lehet megbízható adatokat találni, mert ehhez arra lenne szükség, hogy e betegségek egységes definíciója alapján azonos módszerekkel kerüljön sor a lakossági adatfelvételre az összehasonlítani kívánt országokban. Tudjuk viszont, hogy még a súlyos elmebetegségek diagnózisa, definíciója is változik korszakonként és országonként, sőt egy-egy országon belül is. Még problematikusabb kérdés a lelki egészség és a neurózis közötti határvonal definiálása. A nemzetközi irodalomban található adatok közül csupán szemléltetésképpen jelzem, hogy az NSZK-nak egy körzetében a gyógykezelt elmebetegek arányát 0,89 százaléknak találták. Más vizsgálatok az elmebetegségek előfordulásának gyakoriságát az egyének élete folyamán (tehát nem egy adott időpontban) 1,2 és 3,6 százalék közöttinek találták

Amikor a kevésbé súlyos lelki betegségek elterjedtségét kérdőíves módszerekkel próbálták felmérni, többnyire ennél sokkal magasabb arányúnak találták a neurózis vagy a közepes és enyhe depressziós tünetek előfordulását.

A nemzetközi és időbeni összehasonlítás említett nehézségei ellenére összefoglalásképpen meg lehet állapítani, hogy

1. a különféle deviáns viselkedések előfordulási gyakorisága országonként nagyon eltérő, tehát nem fogalmazhatjuk meg az összes fejlett társadalomra jellemző törvényszerűségeket;

2. a deviáns viselkedések gyakoriságának időbeli tendenciái is eltérőek országonként, tehát nem állíthatjuk, hogy azok gyakorisága a gazdasági fejlődéssel, iparosodással, városiasodással együtt törvényszerűen nő (vagy esetleg csökken);

3. valószínűnek látszik, hogy előfordulásuk gyakorisága társadalompolitikai eszközökkel legalább bizonyos tartományon belül befolyásolható, például a szeszesital-fogyasztás növekedése és ezzel az alkoholizmus terjedése megállítható.