Ugrás a tartalomhoz

Baromfitenyésztés

Bogenfürst Ferenc, Horn Péter, Sütő Zoltán, Kovácsné Gaál Katalin, Kovács Gellért

Kaposvári Egyetem; Pannon Egyetem; Nyugat-Magyarországi Egyetem

24. fejezet - Kacsafajták és –hibridek

24. fejezet - Kacsafajták és –hibridek

Bogenfürst, Ferenc

A tőkés récéből létrejött háziasított változatok mellett maradtak a vad formához közelálló genotípusok is, melyeket vadászati célokra használnak. A keletkezett fajtákat többféleképpen rendszerezhetjük. Napjainkra két nagy csoportjuk az árutermelésben szerepet játszó és a kedvtelésből tartott fajták csoportja alakult ki. Hasznosítási irány, illetve típus szerint tojástermelő (tojó típusú) és hústermelő (hús típusú) kacsákról beszélünk. A fajtastandardban előírt testtömegük alapján nehéz , középnehéz és könnyűtestűek lehetnek. A fajták egy részét képeken mutatjuk be.

Az árutermelésben szerepet játszó házikacsa fajták

Tojástermelő (tojó típusú) kacsafajták

A tojó típusú fajták közös jellemzője a kis testtömeg, a többé kevésbé felegyenesedő testtartás (pingvin típus), a nagyfokú mozgékonyság és a jó táplálékkereső képesség, valamint a kiváló tojástermelő képesség.

Futókacsák

(61-62. kép)

A futókacsák az Indonéz szigetvilágból származnak, ahol évszázadok óta tenyésztik pásztoroltató, extenzív tartásban. Európába a XIX. század első felében került, szélesebb elterjedését azonban csak 1920 után érte el.

A futókacsák a pingvin típusú récék tipikus képviselői. Meredek testtartás, hosszú lábak, vékony testalkat, hosszú, vékony nyak, nagy mozgékonyság, valamint élénk vérmérséklet jellemzi. Kiváló tojástermelők, évente 180 200 db, 70 80 g tömegű tojást raknak, de nem ritkák a 365 darabot elérő termelések sem. Csúcsteljesítményként 412 napot jegyeztek fel, amely időszak alatt minden nap termelt tojást. Igen korán öt hónapos korban ivarérettek. A tojók kifejlett testtömege l,75 kg ot, a gácséroké 2,0 ot ér el. Színváltozatai: vadas, pisztráng, őzszínű tarka, barna, fehér, fekete, kék és borsósárga.

Campbell kacsa

(63-64. kép)

A fajta tenyésztőjéről, Mrs. Campbellről kapta a nevét. Kizárólag tojástermelésre szelektálták és a két világháború közti időben szinte az egész világon elterjedt. A tyúkénál jobb tojáshozama miatt több európai országban is étkezési tojástermelésre használták.

A campbell kacsa fehér és barna (khaki) színváltozatban ismert. Gazdasági értéke ez utóbbinak nagyobb. Kifejlett testtömege l,8 2,0 kg a tojók, 2,2 2,5 kg a gácsérok esetében. A szervezet finom felépítésű, a csontozat vékony, húsa finomrostú. Teste mérsékelten felegyenesedő. Kis testtömege miatt kevés húst ad, fiatalkori növekedési erélye azonban figyelemre méltó. Tojástermelését korán, 5 5,5 hónapos korban elkezdi, majd igen hosszú 360 380, esetenként 400 napos perzisztenciájú, 300 db feletti tojástermelésre képes. A tojások fehér héjúak, 60 70 g osak.

Húshasznú (hús típusú) kacsafajták

Az ebbe a csoportba sorolt fajták közös jellemzője a jó hústermelő képesség, a nagyobb zsírosodási hajlam és a mérsékelt szaporaság. Többségük a parlagi típusba tartozik. Közvetlen gazdasági jelentőséggel ugyan már csak a pekingi kacsa bír, a hústermelő képesség javításában azonban az aylesbury és a roueni fajtának is szerepe lehet.

Pekingi kacsa

A pekingi kacsa az Ázsia délkeleti részén honos pingvin típusú récére vezethető vissza, melyet Kínában pekingi, Japánban pedig japán kacsa néven tenyésztettek tovább. Világszerte csak a múlt század végétől vált ismertté, amikor Kínából 1873 ban az Egyesült Államokba néhányat behoztak.

A pekingi kacsa tenyésztése eltérő elképzelések szerint folytatódott, így két változata alakult ki. A középnehéz, jobb szaporaságú amerikai és a nagytestű, hústermelésben kedvezőbb, szaporaságban hátrányosabb helyzetű német pekingi kacsa.

Az amerikai pekingi kacsa (65. kép) tenyésztésére feltehetően az aylesbury fajtát is felhasználták. Gyors növekedésű, korai ivarérésű és magas tojástermelő képességű változatot kaptak. Teste csak enyhén felemelt, tollazata tiszta fehér. Az amerikai változat képviselői a kedvezőtlen környezeti hatásokkal szemben nem érzékenyek. Könnyen nevelhetők, korán vágóérettek. Nem kotlanak, tojástermelésük esetenként az évi 200 at is meghaladja. A gácsérok legkevesebb 3,0 kg, a tojók 2,5 kg tömegűek kifejlett korban. Az amerikai pekingi kacsa terjedt el Európában, így Magyarországon is.

A német pekingi kacsa (66. kép) tenyésztői (az amerikaiakkal ellentétben) inkább a külső formákra, a meredek testtartásra helyezték a hangsúlyt. Németországban az Angliából származó állományt tenyésztették tovább, bizonyos mértékig a formalizmus jegyében. Pingvinszerű testtartása mellett jellemzővé vált erre a típusra a nagyobb testtömeg, és a gyengébb szaporaság.

Aylesbury kacsa

(67. kép)

Angliában tenyésztették ki a kacsafajtát és a terület székhelyéről Aylesburyről nevezték el. Zsenge és rövid rostú húsával, valamint korai vágóérésével tűnt ki, nyolchetes korra 2,5 3,0 kg ot ért el. Kedvező tulajdonságainak köszönhetően előbb Anglia gyarmataira, Amerikába, majd Európa különböző országaiba is bevitték. Kitűnő húsformái alapján több fajta nemesítésében szerepet játszott.

Testtömege a tojók esetében legalább 3,0 kg, a gácséroknál 3,5 kg. Tollazata és bőre fehér, csőre és lába halvány lilás rózsaszínű. Teste széles, mély és hosszú, testtartása vízszintes, jellegzetessége a lapos fejtető. Tojástermelése 80 db, 80 g os átlagtömeggel, de a tartási, ta-karmányozási feltételeknek és a tenyésztés irányának megfelelően, 100 120 db vagy akár 200 db is lehet.

Roueni kacsa

(68-69. kép)

Ezúttal egy Franciaországban, közelebbről a normandiai Rouen közelében kitenyésztett fajtáról van szó. A helyi parlagi fajtákból indult ki a szelekció, amely a testnagyság növelésére, a hústermelő képesség javítására és a koraérésre irányult. Századunk elején hazánkba is bekerült, hatással volt a helyi kacsaállományokra.

Küllemét tekintve a roueni kacsa a tőkés réce felnagyított mása. Tenyésztésekor ugyanis ügyeltek arra, hogy a vadas színe megmaradjon. Jellegzetessége a haslebeny, azaz a mellcsont felé lefutó bőrredő, amely csaknem a talajig ér. Testtömege, kitűnő hizlalhatósága és húsformái, valamint jó minőségű húsa emelte a legmegbecsültebb fajták közé. Húsának ízletességét egyetlen fajta sem múlja fölül. Hátrányos azonban tollazatának tarka színe.

A kifejlett tojó 3,0 4,0 kg, a gácsér 4,0 4,5 kg tömegű. Fiatalkori növekedési erélye az aylesburyhoz hasonlóan nagy. Tojástermelése viszonylag gyenge, évente átlagosan 60 90 db, minimális tömege 80 g.

Az árutermelésben szerepet játszó házikacsa-hibridek

A tyúkfajhoz hasonlóan a házikacsa esetében is mindkét hasznosításra (étkezési tojás és hús) forgalmaznak hibrideket. Kontinensünkön természetesen csak az utóbbiaknak van jelentősége. A Cherry Valley 2000 néven forgalmazott kacsa tojóhibrid éves tojástermelése 275 db, átlagosan 75 g-os tojás.

A kacsa húshibridek a brojlerekhez mérhető léptékű előrehaladást mutatnak, a szaporaság tekintetében talán még kedvezőbbet. Összefoglalóan a következőkkel jellemezhetőek:

  • Az ivarérett szülőpár tojók testtömege - a szigorú takarmánykorlátozás következtében - 24 hetes korban 2,5 2,9 kg, a tojástermelés végén (60 hetes korban) 3,0 3,2 kg, a szülőpár gácséroké ugyanebben az életkorban és sorrendben 3,0 3,3, illetve 4,0 4,2 kg.

  • A szülőpár tojók ivarérettségüket 22 hetes, 5% os tojástermelésüket 25 hetes életkorban érik el, és 40 termelési hét alatt beólazott létszámra vetítve 200 220 db tojást raknak, amelyből 190 210 alkalmas a keltetésre.

  • A keltethetőség a berakott tojások számához viszonyítva átlagosan 80 %, így tojónként 155 170 naposkacsa várható.

  • A húshibrid végtermékek, a pecsenyekacsák 42, 46 vagy 49 napra vágóérettek, testtömegük az első esetben 2800-3000 g vegyes ivarban, a takarmányértékesítés 2,2-2,3 kg. Későbbi vágás esetén a paraméterek az előbbi sorrendben: 3200 3700 g, ill. 2,4-2,5 kg. A felnevelés alatt 2,5 % os elhullással számolnak.

Cherry Valley hibrid

A világ egyik legnagyobb és legismertebb kacsatenyésztő vállalatának központja Angliában van, de több országban képviselteti magát és öt kontinens 80 országába exportál termékeiből.

Magyarországra először 1967 ben került be, a hetvenes évek eleje óta folyamatosan jelen van.

A Cherry Valley cég rendszeresen megújítja hibrid konstrukcióit, amihez nagyszámú kísérleti vonalat tartanak fenn. A szaporaság és a növekedési erély javítása mellett nagy gondot fordítanak a mellhús arányának növelésére, a zsírosodás mérséklésére és a takarmányértékesítés javítására. A tojó- és húshibrid mellett pézsmarécét (CV Barbary Super M) és mulardot is forgalmaznak.

Egyéb, illetve kedvtelésből tartott kacsafajták

Pomerániai kacsa

(70. kép)

Elő Pomerániában a helyi nagy testű parlagi fajtából egy középnehéz, nagy növekedési erélyű, és jó húsminőségű madarat tenyésztettek ki. Tollazata szürkéskék vagy fekete, fehér „zsabóval” a mellen. Fekete változatát Franciaországban Duclair (Normandia) kacsa néven ismerik.

Szász kacsa

(71. kép)

Dél Szászországban a helyi parlagi kacsát a roueni, a kék pomerániai és a német pekingi fajta felhasználásával alakították át, és egy gyors növekedésű, nehéztestű, hús típusú madarat kaptak. A tojó és a gácsér eltérő színű. Gazdasági jelentősége nincs.

Orpington kacsa

(72. kép)

A fajtát Angliában tenyésztették ki, a legkülönbözőbb színekre, a fehértől a barnán át a feketéig. Legértékesebbnek a sárga színű változatot tartják.

Cayuga réce

(73. kép)

A fajta neve New York államban fekvő Cayuga tóra vezethető vissza. Feltűnő a fekete alapszínű, zöldes fényű tollazata. Gyors növekedésű, zsenge, lédús, ízletes húsú madár.

Bóbitás réce

(74. kép)

Egy, már a XVIII. században is tenyésztett német kacsafajta jellegzetessége a fején található tollbóbita.

Smaragdréce

(75. kép)

A fajta neve az állat felső testének pompás, smaragdzöld tollazatából ered. Húsa a cayuga récéhez hasonló, tojásainak héja zöld, a tojástermelési periódus vége felé kivilágosodó.

Sávos réce

A fehér campbell és a fehér futókacsa keresztezésével hozták létre a jellegzetes, kivilágosított vadas színű fajtát. A tollazat kifakulásában a mutációnak is szerepe volt.

Törpekacsa

(76. kép)

Az eredetileg csalikacsának nevezett törpekacsa kitenyésztésében nem a törpeséget okozó gén játszott szerepet, hanem a céltudatos tenyésztői munka, amellyel a testtömeget csökkentették. A törpekacsákat a vadászok a vadkacsák csalogatására használták. A fajta gazdasági értékét telt formájuk és kimagasló mellarányuk adja, miáltal keresztezési partnerként hasznosítják.

Pézsmaréce

A pézsmaréce az utóbbi 30 évben lett gazdasági baromfifaj, intenzív tenyésztése Franciaországban, Olaszországban és Tajvanon folyik. Húsa nagyon ízletes, valamivel több fehérjét és kevesebb zsírt tartalmaz, mint a pekingi kacsáé. A kifejlett gácsérok 5-6 kg-osak, a tojók ennek felét érik el. Értékmérő tulajdonságai a korábbi fejezetekben olvashatók. Fehér (77. kép), vadas, kék-vadszínű, sötétbarna-fekete (atipico), sávozott, barna-hullámos, gyöngy-szürke, csokoládébarna, Duclair-tarka, kék-tarka, barna-tarka színváltozatai vannak.