Ugrás a tartalomhoz

Regionalizmus és területi kormányzás

Pálné Kovács Ilona, Tuka Ágnes, Schmidt Andrea, Vadál Ildikó, Kákai László

PTE Bölcsészettudományi Kar Politikai Tanulmányok Tanszék

SZLOVÁKIA

SZLOVÁKIA

Szlovákia térfejlődése

Szlovákia 1993. január 1-vel vált el Csehországtól, önállósága lényegében ettől az időponttól datálódik. Területe egykor Felvidék néven Magyarország történelmi régiói közé tartozott, s noha nemzeti ébredésük során a 18. század végétől kezdődően elősegítette a szlovák nyelv és kultúra fejlődését, önálló államiságra ekkor még nem gondoltak. Tulajdonképpen az 1780-as évekig azt sem érezték fontosnak a felső-magyarországi szlávok (ahogyan a szlovákok magukat nevezték), hogy a bibliai cseh nyelv helyett a helyi dialektusokból kialakult önálló szlovák irodalmi nyelvet hozzanak létre. Ennek a hiánynak több oka is van. Egyfelől a szlovák nemzeti közösségtudat sajátos fejlődése, amely esetében sokáig csak egy-egy folyóvölgy, tájegység jelentett szervezőerőt. (Schmidt, 2004) A szlovákság állammá szerveződésének az 1848-as forradalom, majd az ezt követő szabadságharc adott újabb muníciót. A szlovák nemzet nevében a L’udovit Štúr és Jozef Hurban irányította liptószentmiklósi gyűlés elfogadta a császárnak küldött petíciót, melyben gyakorlatilag szlovák tartományi önkormányzatot kértek, saját országgyűléssel, nyelvvel és oktatási rendszerrel. Tizennégy pontos memorandumukban követelték továbbá a szlovák régió etnikai határinak kijelölését, a piros-fehér szlovák zászló használatát[120], saját nemzeti gárda létesítését, végül általános, titkos és egyenlő választójogot a lakosság számára (Berend, 1999, 2003; Szarka, 1993). Az 1848 júniusában Prágában tartott szláv kongresszuson a szlovák nacionalisták egy csoportja támogatta a Habsburg Monarchián belül különálló szlovák nagyhercegség, vagy cseh-szlovák koronatartomány létrehozásának ausztroszláv gondolatát (Berend, 1999, 2003). Az 1949-es februári osztrák sikereken felbuzdulva népes szlovák delegáció próbálta meg elfogadtatni az uralkodóval, Ferenc Józseffel, az 1849-es márciusi oktrojált alkotmányban kilátásba helyezett nemzetiségi egyenjogúságot, a szlovák csapatok sikereire alapozva[121] a „majd három millió lelket számláló szlovák nemzetnek mint olyannak, meghatározott országhatárokon belüli elismerését”, az „ősidők óta” használt „szlovák föld”, Szlovákia (zem slovenská, Slovensko) elnevezéssel[122]. (Schmidt, 2004)

A szlovák politikusok céljaik elérésének biztosítékát a közvetlenül a bécsi udvar alá rendelt szlovák fejedelemség létrehozásában látták, de a szabadságharc leverését követően, az önkényuralom időszakába erre nem sok esély mutatkozott. Az osztrák és magyar fél között 1867-ben létrejött kiegyezést követően a szlovák nemzetiségi mozgalom mintegy 25 évre alábbhagyott. A századfordulón a Magyarországon belüli szlovák autonómia hagyományos követelésének legnagyobb támogatója Andrej Hlinka páter volt, aki 1896-ban létrehozta a magyar néppárt szlovák szárnyát. Ebből alakult meg a századfordulón a Szlovák Néppárt, mely a magyar országgyűlésben is mandátumokat szerzett. A modernizáció és a regionális identitás alakításának érdekében hitelszövetkezeteket, bankokat, olvasóköröket alapított. Elsődleges célpontja az akkor még regionális tudattal nem rendelkező szlovák parasztság volt. A szlovák nemzeti mozgalom másik szárnya Milan Hodža vezetésével a budapesti szlovák értelmiség köré szerveződött. Hodža tagja volt a magyar országgyűlésnek, s az általános választójogért, valamint a Monarchia föderatív úton való átszervezéséért harcolt, azaz a dualizmus helyett a szlávokat is magába foglaló trializmusért szállt síkra. A századforduló első évtizedének végére a Prágában tanuló szlovák diákok megalakították a csehszlovák egységet célul tűző Československá Jednotát, s a Szlovák Nemzeti Párt is a csehekkel való szorosabb együttműködését, valamint a Monarchia föderatív úton való átszervezését tűzte ki célul az első világháború kirobbanását követően.

Az Osztrák Magyar Monarchia idején a szlovákság nem rendelkezett sem kulturális, sem pedig területi autonómiával. Ugyanakkor a Felvidéken található tíz szlovák többségű, illetve hat szlovák jellegű vármegyét, valamint annak a magyar-szlovák, illetve rutén-szlovák nyelvhatáron belüli részét tekinthetjük a dualizmus kori Magyarország szlovák régiójának, melyre nézve a 19. század folyamán a szlovák lapok már Slovensko, azaz Szlovákia elnevezést használták. Ezzel párhuzamosan maguk a szlovákok is gyakran éltek a Felvidék (Horniaky) és a Felső-Magyarország (Horné Uhorsko) elnevezéssel.

Az úgynevezett tiszta szlovák vármegyék: Trencsén, Árva, Túróc, Liptó, Zólyom, Szepes és Sáros mellett a magyar–szlovák nyelvhatár által metszett Pozsony, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Torna, Abaúj és Zemplén megyék szlovák részei a történeti magyar állam északnyugati és északi határai által közrefogott, kelet–nyugati irányban hosszan elnyúló sávot alkottak. A szlovák nemzeti terület térképre vetítése az etnikai értelmű „Slovensko” tárgyiasulását jelentette. Ezt a Slovensko képet a dualista Ausztria–Magyarország fennállásának félévszázada alatt főként az ellenzéki szlovák sajtó tudatosította a korábban egymástól meglehetősen elszigetelt, különböző nyelvjárásokat beszélő szlovákokban.

E tizenhat vármegyének az összterülete mintegy 56 ezer négyzetkilométer, tizennyolc esetében az összkiterjedés 60 ezer négyzetkilométer.[123]

Történelmi Magyarország térképe

Az első világháborút lezáró béketárgyalások során számos változat született az Osztrák Magyar Monarchia feldarabolását, valamint az újonnan kialakított államok területét illetően. Nem volt egységes álláspont sem a cseh politika, sem a szlovákság esetében a területi követeléseket illetően. A cseh Masaryk is hajlott az államhatár etnikai határ menti meghúzására, de 1916-ra ő is átvette a radikálisabb határelképzeléseket, azaz a csehszlovák állam határának a Duna mentén történő meghúzását.[124] Az első világháborút lezáró békeszerződések alapján az Oaztrák-Magyar Monarchia utódállamaként jött létre a Csehszlovák Köztársaság, az osztrák birodalomrészhez tartozó Cseh Korona történeti tartományai: Csehország, Morvaország, Szilézia egyesültek a történeti Magyar Királyság északi, északkeleti, nagyobb részt szlovák illetve rutén lakosságú vármegyéivel. A történeti Felvidék Csehszlovákián belül Szlovákia (Slovensko), illetve Kárpátalja (Podkarpatská Rus) néven külön egységként léteztek az államjogilag mindvégig egységes Csehszlovák Köztársaságon belül.

A magyar történelmi vármegyék elhelyezkedése Szlovákiában a trianoni békeszerződést követően

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Counties_of_Slovakia#Counties

Csehszlovákia létrejötte

A trianoni békediktátum következtében tehát Magyarország 11 vármegyéje (Árva, Liptó, Turóc, Szepes, Sáros, Trencsén, Ung, Pozsony, Nyitra, Bars és Zólyom) teljes területe, további 11-nek (Esztergom, Győr, Komárom, Hont, Nógrád, Gömör, Zemplén, Ugocsa, Máramaros, Abaúj-Torna és Bereg) kisebb-nagyobb részei kerültek a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá. Gondot okozott az 1920-ban elfogadott alkotmány eltérő értelmezése is. A Csehszlovákiában uralkodó elképzelés szerint az új csehszlovák állam lényegében a cseh államiság programjának megvalósulása, mégpedig egy új, jobb formában – Szlovákiával kiegészítve. Szlovákiában ellenben a „két államtest egy állam” felfogást tartották egyedül elfogadhatónak, s a centralizált államot a Magyarországgal közös múlttól való megszabadulás egyik mérföldkövének tekintették, azaz semmiképpen nem gondolták végleges állapotnak. A szlovák közvéleményben fokozatosan teret hódított az autonómia iránti igény. Az autonómia fontosságát valló politikai tömörülések rendre az élen végeztek az 1920-as évek választásain.

A decentralizált állam megvalósítása felé haladó út egyik állomása a szlovákiai közigazgatási rendszer átszervezése volt. A Felvidéken 1923-ig a magyar vármegyék jelentették a középszintű közigazgatás területi alapját. A magyar nemesi önkormányzat bástyáinak számító vármegyék határai az első világháborút megelőző évszázadokban alig változtak. a magyar szóhasználatban „csonka vármegyék” darabjait Magyarországon a két világháború közötti időszakban ideiglenesen összevonták, a szlovák oldalon 1923 után a vármegyéket nacionalista és gazdasági szempontok alapján „nagymegyékké” alakították át, majd 1928-ban ezeket is felszámolták. A több, egykori vármegyék területeit érintő átszervezések következtében létrejött 16 új vármegye etnikai összetétele már gyökeresen eltért az 1910-es népszámlálás adataitól. Az 1910-es népszámlálást követően a 16-ból már 13 volt szlovák, s csak egy, Komárom megye, magyar többségű. A dualizmus korában nem volt példa a történelmileg kialakult közigazgatási határoknak (vármegye, járás) a nem magyar lakosság rovására történő megváltoztatására. Az is tény, hogy a szlovák értelmiségiek egy csoportja által követelt úgy nevezett Szlovák vidék (Slovenské okolice) kialakításához és a megyehatároknak az úgy nevezett szlovák-magyar nyelvhatárhoz való igazításához sem járultak hozzá. (Kocsis, 2002) Az 1923-as közigazgatási átszervezés során számos olyan régió jött létre a megyeösszevonások által, melyek között hiányzott a kohézió. A kialakítás célja elsődlegesen az ott élő szlovákság érdekeit szolgálták, hiszen így mindenütt kisebbségbe kerültek a magyarok, számarányuk nem érte el a 20%-ot, így kiküszöbölhették a kisebbségi nyelvhasználatot. A megyehatárok ráadásul úgy kerültek kialakításra, hogy a magyarlakta határvidékből Vág-mellék megye kivételével mindegyik megye részesült. A központi akarat szülte azt a kényszerű megoldást is, melynek eredményeként a magyarlakta területeket kivétel nélkül távoli szlovák tájak központjaiból irányították.[125] 1927 és 1938 között a Szlovák Tartomány kisebb területi egységekre, járásokra tagolódott. 1928-ban felszámolták a nagymegyéket, és létrehozták a tartományokat. További változás eredményeként Csehszlovákiát négy nagy régióra osztották; Csehországra, Morvaországra, Szlovákiára és Kárpátaljára. Cseh mintára mindenütt kétszintű közigazgatást vezettek be, az akkori szintek a járást és községeket foglalták magukba. Az egyes régiók (tartományok) hivatalainak élén álló elnökök, a tartományi képviseleti tanács és bizottság a korábbi szlovák minisztériumoknál szélesebb hatáskört kaptak a kulturális, oktatási, közlekedési és egészségügyi kérdésekben. A rendszer korlátait jelezte, hogy a tartományi hivatal elnökét a prágai belügyminiszternek rendelték alá. A cseh és szlovák viszony államjogi megoldásának késlekedése miatt a decentralizáció kiteljesedése elmaradt.

A szlovák autonomista törekvések és a kisebbségek megoldatlan problémája belpolitikai válsághoz vezetett Csehszlovákiában. A müncheni döntés egyik függeléke kötelezte Csehszlovákiát, hogy három hónapon belül rendezze területi vitáit Lengyelországgal és Magyarországgal. 1938. október 6-án a szlovák politikai pártok képviselői Zsolnán kikiáltották az autonóm Szlovákiát Jozef Tiso katolikus lelkésszel, mint miniszterelnökkel az élen. A következő hónapban Magyarország az első bécsi döntés értelmében visszakapta Dél-Szlovákiát. Fél évvel később, 1939 márciusában, népszavazás útján létrejött az önálló Szlovák Köztársaság 38.000 km2-nyi területen valamivel több, mint 2,5 millió lakossal. Kárpátalja elfoglalásával Magyarország további 1600 km2-nyi területet csatolt el, a német hadsereg számára ú.n. ’védelmi övezetet’ létesítettek a Kis-Kárpátokban 20-30 km-es sávban. A fennmaradó szlovák állam 6 megyéből állt, s ismételtem visszaállt a háromszintű közigazgatás (megye-járás-község). Az 1938/39-es területi változások újabb, felülről kikényszerített módosításokat eredményeztek, új járási székhelyek kerültek kialakításra a korábbiak, Magyarországhoz csatoltak helyén. A Magyarországhoz került területeket is be kellett illeszteni az ország közigazgatási rendszerébe, s a felvidéki magyarság sérelmeit is orvosolni kellett. Erre volt hivatott a Jaross Andor által vezetett Felvidéki Minisztérium is.

Az 1945-ig fennálló Szlovák Köztársaság a független, önálló állam minden formális attribútumával rendelkezett, de jure és de facto 27 ország, az USA kivételével az összes nagyhatalom elismerte, de külpolitikai téren igen csekély mozgástérrel rendelkezett. Az 1939-ben elfogadott alkotmánya autoritatív jellegű volt, de parlamenti választásokra az öt év során egyszer sem került sor.

Szlovákia 1945 utáni jövője ismételten Csehszlovákián belül folytatódott. Már 1943-ra elkészült a német és magyar lakosság kitelepítésének terve, a cél az egységes csehszlovák nemzetállam megteremtése lett volna – újfent történelmi hagyományok nélkül. A háború végén, 1944 decembere és 1945 májusa között visszaállították Csehszlovákia 1938 előtti határait, az északi (Csehszlovákiából nézve déli) magyar nyelvterület határa ismételten a csehszlovák állam részévé vált. Helyreállították az 1938-as járási beosztást is, s a felülről végrehajtott reformok és intézkedések sora ezzel még nem fejeződött be. Az erőszakos ki- és áttelepítések következtében az egyes területek etnikai összetétele gyökeresen megváltozott, a cseh területekre tömegével telepített magyar lakosság nem rendelkezett gyökerekkel, de a modernizáció áldozatául eső magyarok által lakott szlovák falvakba, mesterségesen felduzzasztott városokba is tömegével áramlottak a megtelepedni kívánó szlovák családok. A kassai kormányprogram az ország kisebbségtelenítését, a német és magyar kisebbségek jogfosztását, vagyonelkobzását, kitelepítését tűzte ki célul. Hasonló sors jutott a ruszinoknak is, a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátaljára 30 ezer főt telepítettek, 10 ezer főt a németek által elhagyott cseh területekre költöztettek. 1948-ig mintegy 710 dél-szlovákiai magyar település nevét változtatták meg, ezeket gyakran neves (többször kommunista mozgalomban harcoló) szlovák személyiségekről nevezték el.[126] A közigazgatásban igyekeztek a magyarokat háttérbe szorítani, az 1950-es évekre pedig létrejött az erősen centralizált Csehszlovákia. A második világháborút követően vezették be a kerületi rendszert, kezdetben 3, majd 1960-tól 4 kerületet szerveztek. Ezek 39 járásra tagolódtak. A nacionalista gyakorlat továbbélését bizonyította az 1960. évi közigazgatási reform. Ennek során a magyar jellegű járásokat szlovák többségűekkel vonták össze, így a korábbi hét helyett kettőben, a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban maradt a magyarság többségben.

A rendszerváltás következményei – az önállóság útján

A bársonyos forradalom, s a rendszerváltás folyamatában a kezdeti eufóriát hamar felváltotta a kiábrándultság, s a nemzeti színezetű elégedetlenségi hullám. A szlovák területek, melyek elsősorban egy-egy termék (legtöbbször nem végtermék) gyártásában vettek részt, a Szovjetunió meggyengülésével, majd széthullásával elvesztették eddigi piacaikat, gyárakat kellett bezárni, ami az itt dolgozók körében szociális feszültségekhez vezetett. Ismét fellángolt a cseh-szlovák ellentét, a két országrész egymáshoz való viszonya is sok vita tárgyává vált. Végül 1992 júniusában a szlovák nemzetgyűlés (még Csehszlovákián belül) elfogadta a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozatot, az új alkotmány októberben lépett életbe, az ország pedig 1993. január 1-vel lett független.

Csehszlovákia számára a kommunista hatalomgyakorlás igazgatási rendszerétől való megválást az 1989-es forradalom tette lehetővé. Az 1990-ig működő monolit államigazgatás legfőbb szerve a kommunista párt által vezetett Nemzeti Front volt. A Nemzeti Front jelölte ki a megválasztható képviselőket, akik a formális választások után a népképviselet szervezetében, a nemzeti tanácsokban hajtották végre a pártutasításokat. Az egypártrendszer diktatúráját, a nemzeti tanácsok rendszerét az 1990-es választások nyomán felállt Cseh és Szlovák Nemzeti Tanács szüntette meg, mely új alapelveken, az önkormányzatiságon nyugvó rendszert vezetett be.

A települési önkormányzatok 1990-től maguk döntik el saját hivatalaik belső szervezeti és működési rendjét, alkalmazkodhatnak településük adottságaihoz. Ekkor szűnt meg az 1960 óta létező három (illetve 1968-tól a pozsonyival négyre változó) nagy kerület. 1996-ig léteztek a szintén 1960-ban kialakított járások (számuk 35, majd 1968-tól 39), de 1990-ben ezeken belül is kisebb egységeket, körzeteket (obvody) hoztak létre. Ezek száma 1996-ig 121 volt. Az igazgatási reformok egy időre abba is maradtak, mert a csehszlovák belpolitika legfőbb eseményévé a szlovák elszakadási törekvések váltak. A csehszlovák kormány 1992-ben még javaslatot tett a közigazgatási reformjának folytatására, melynek értemében 16 megyére, 77 kisebb területű járásra osztották volna fel az ország szlovák felét. A megyehatárok kialakításánál tiszteletben tartották volna a történelmi hagyományokat, valamint a földrajzi adottságokat, s törekedtek volna a közel hasonló lélekszámú területi egységek kialakítására. Figyelembe vették volna a gazdasági-társadalmi igényeket is. (Hardi, 2004) Minden szintre választott önkormányzatok kerültek volna, az államigazgatási feladatokat pedig a járási szintre telepített hivatalokban látták volna el. A szlovák nacionalisták és a Mečiar-kormány hatalomra kerülésével ez a kérdés lekerült a napirendről, minden erőt az önállóság kivívására, az elszakadásra összpontosítottak. Szlovákia 1993-ban önállóvá vált, a nacionalista politikusok fő célkitűzése pedig a központosító politika lett. Ez volt megfigyelhető a közigazgatási reformtörekvésekben is.

A Szlovák Köztársaság alkotmánya az országot a szlovákok lakta államként definiálta. Ennek jegyében 1993 és 1998 között számos olyan törvényt, rendeletet alkottak, melyek a magyar kisebbség jogait valamilyen módon csorbítani igyekezett. Egyebek mellett a közigazgatás 1996-os átszervezése, az új járások kialakítása is hátrányosan érintette a magyarságot. Az új területi egységek kialakításánál nem voltak tekintettel sem a történelmi hagyományokra, sem pedig a magyar kisebbség érdekeire. A szlovák nacionalisták és racionalisták szembenállása, a nacionalista központosító törekvés volt a legfontosabb a gazdasági fejlettségi különbségek, a történelmi hagyományok, a lakosság igényei, s egyáltalán a demokrácia alapelve, az önrendelkezés helyett. (Hardi, 2004)

A viták eredményeként 1996-ban Szlovákiát 8 kerületre (kraj), 79 járásra (okres) osztották fel. Ez a felosztás azonban nem párosult az önkormányzatiság továbbfejlesztésével, csak a területi beosztást érintette. A történelmileg kialakult területi egységek meglétével sem törődtek. Az Eperjesi kerület kialakításával kettévágták a történelmi Szepességet, a hosszú évszázadok alatt kialakult kulturális, földrajzi egységet. Trencsén megyét ellenben több körülötte fekvő megye töredékeiből rakták össze, mintegy jutalomként a Meciar párti szavazók részére. A Besztercebánya központú megye kialakításánál is a magyar lakta területek kárára hoztak döntést. Az ott található járásokat hozzácsatolták a szlovák többségű északiakhoz, s a több évszázada központi szerepet játszó Rimaszombat helyett az északabbra található Besztercebányát jelölték ki központnak. Nagyszombat és Nyitra központtá alakítása szintén az ott élő magyarság kárára valósult meg, akiket a szlovák többségű területekhez csatoltak. Így sikerült kettévágni a Csallóközt, mint történelmi egységet. Szlovákia ezzel a lépésével súlyosan megsértette azt a nemzetközi alapelvet, amely szerint az egyes országoknak tartózkodniuk kell olyan intézkedésektől, melyek a nemzeti kisebbségek által lakott területeken megváltoztatják a népesség arányát.[127]

A területi átrendezés a politikai érdekeket szolgálta. Mivel az akkori ellenzék bástyája elsősorban Pozsony, Kassa, és Eperjes városok, valamint a déli területek voltak, itt nagy járásokat, választási körzeteket hoztak létre. Az etnikai határtól északra viszont az akkori kormánypártok támogatóinak több, ennek megfelelően kisebb területű és lakosságszámú járást, választókörzetet jelöltek ki.

Szlovákia NUTS egységei:

Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott ország az alábbi NUTS régiókkal rendelkezik.

  • Az ország egésze alkotja a NUTS 1-es szintet.

  • Négy fejlesztési régió: Kelet-Szlovákiai, Közép-Szlovákiai, Nyugat-Szlovákiai, valamint Pozsony régió alkotja a NUTS 2-es szintet. Ezek nem területi-igazgatási egységek, hanem az Európai Unió fejlesztéspolitikájának megvalósítását szolgáló egységek. A makrorégiók lehatárolását Szlovákiában – más csatlakozó országoktól eltérően – nem kísérték élénk viták, hiszen a négy kijelölt egység már korábban is évtizedekig ellátott közigazgatási funkciókat. Az eredetileg elgondolt makrorégiók kereteiben az uniós csatlakozás előtt mindössze annyi változás történt, hogy Pozsony főváros a környékén található három járással kibővülve alkot régiót.[128](Lelkes, 2004)

Sorszám Név Terület (km2)Népesség (fő)Népsűrűség (fő/km2)GDP EU átlag %-ban
1.Bratislava2.052622.706303120
2.Zapadne Slovensko14.9931.870.00012546
3.Vychodné Slovensko15.7331.560.0009939
4.Stredné Slovensko16.2561.350.0008342

Forrás: http://circa.europa.eu/irc/dsis/regportraits/info/data/en/ szerkesztette: szerző

3. NUTS 3 szintű régióból nyolc található Szlovákiában. Ezeket más néven kerületeknek hívják. Az alábbi kerületek találhatók Szlovákiában:

Sorszám Név Lakosság (fő)Terület (km2)Népsűrűség (fő)
1.Bratislava603.6992.052294
2.Trnava554.1724.172132
3.Trenčin600.3864.501133
4.Nitra708.4986.343111
5.Žilina694.7636.808102
6.Banská Bystrica657.1199.45469
7.Prešov798.5968.97489
8.Košice771.9476.751114

Forrás: http://portal.statistics.sk/showdoc.do?docid=16061 (Regional Statistical Yearbook of Slovakia, 2006)

A megyei önkormányzatok (NUTS 3) 2001-től működnek. Ekkor történtek az első területi önkormányzati választások is. A megyei önkormányzatok hatásköre az alábbi területekre terjed ki:

  • költségvetés elfogadása

  • Kulturális intézmények és programok fenntartása

  • régiófejlesztés, területrendezés, idegenforgalom, határon túli együttműködések

  • közlekedés

  • oktatás, ifjúságügy és sport

  • szociális ügyek, egészségügy, egészségügyi intézmények fenntartása

Tekintettel arra, hogy viszonylag széleskörű feladattal rendelkezik a megyei szint, elsősorban a megyékre hárul a különböző államigazgatási szervekkel, társadalmi csoportokkal való szorosabb együttműködés.

A kerületi szint

Szlovákia 79 járással (okres) rendelkezik. Ezek közül Pozsony 5, míg Kassa 4 járást ölel fel. A járásokat a központját alkotó városokról nevezték el. A fogalom az ószláv “окрьсть – körzet” szóból származik. Mind a cseh, mind a szlovák területeken az 1850-es, illetve 60-as években lett elfogadott. A szláv nyelvekben az alábbi forméban fordul elő: oroszul: окрестность – okrestnost , lengyelül pedig kresy, bár ez utóbbi nem körzetet, hanem határvidéket jelöl. Az osztrák közigazgatási rendszerben a processus, vagy slúžnovský okres fogalom létezett a 19. század 50-es éveitől. Cseh és szlovák téren az egységes fogalomértelmezésre a két országrész egyesítéséig, Csehszlovákia létrejöttéig kellett várni. Ez a fogalom Csehszlovákia szétválását követően is megmaradt.



[120] A szerzők a VIII. pontban követelik, hogy „a szlovák nemzet kinyilváníthassa nemzetiségét saját nemzeti színeivel és zászlóival, korlátozás nélkül. A piros-fehér zászló a szlovák zászló, a piros-fehér-zöld zászló a magyar zászló, a piros-fehér-zöld a magyar címerrel pedig az ország zászlaja legyen.” http://tortenelemportal.hu/2010/03/a-szlovak-zaszlorol/

[121] Az 1848 őszén létrejött szlovák katonai légiók három hadjáratot is vezettek a forradalmi honvédség ellen 1848 szeptembere és 1849 nyara között.

[122] Kiemelés az eredeti szövegben!

[123] Bizonyos kérdések tárgyalásánál előfordul, hogy hozzáveszik még a mai Szlovákiára is kiterjedő Komárom és Esztergom vármegyéket.

[124] A békekonferencián különféle gazdasági és stratégiai szempontokat mérlegelve már egy olyan térképet i előterjesztettek, amely a Duna jobb partjánál, illetve a Mátránál húzta volna meg a csehszlovák határt.

[125] Párkányt a 90 km-re lévő Nyitrából, a komáromiakat a 100 km-re lévő Pozsonyból, a tornaljaiakat a 165 km-re lévő Liptószentmiklósról.

[126] Így lett Párkányból Šturovo, Bősből Gabčikovo, Tornaljából Šafarikovo.

[127] Nagyszombat és Nyitra esetében is jelentősen lecsökkent a magyarság aránya. Az előbbi megyében 24,8%, az utóbbiban 30,2%-ra.

[128] Hasonlóan a Prága központú cseh régióval. Ez eredményezi azt a sajátos helyzetet, hogy az EU 20 leggazdagabb régiói között a 2011-ben megjelent adatok szerint Prága a 6., míg Pozsony a 9. helyezést érte el. Pozsony régió területi kiterjedése Szlovákia közigazgatási felosztása alapján megegyezik a Pozsonyi kerülettel (NUTS 3-as szint).