Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 5., Környezetgazdálkodás Alapjai

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

5.12 Az EU környezetpolitikája

5.12 Az EU környezetpolitikája

Az ismétlődő súlyos környezeti problémák, a környezet leromlása egyre inkább foglalkoztatták az európai országok közvéleményét is. Az érintett országok kormányai az egyes természeti elemeket érintő szabályozások szigorítására törekedtek, de a környezetszennyezésből származó tényleges veszélyek nagyságát, az átfogó környezetvédelmi programok fontosságát még nem ismerték fel. A legtöbb Nyugat-európai országban 1970-75 között hozták meg a környezetvédelemre, az egyes természeti elemekre (pl. víz, levegő stb.) környezetkárosító anyagokra (pl. hulladék) azokat a törvényeket, amelyek a környezetnek már hatékonyabb védelmét tették lehetővé, és ezáltal ezzel egyidejűleg ebben az időszakban létesítették azokat az intézményeket (környezetvédelmi minisztériumokat, környezetvédelmi hivatalokat), amelyek a környezetvédelmi problémák kezelésének szervezeti feltételeit jelentették.

Az EGK megalakulását rögzítő Római Szerződésben közvetlenül még utalás sem történik a környezetvédelemre, csupán közvetve.

Az 1972-es Stockholmi Környezetvédelmi Világkonferencia lényegesen felgyorsította a környezetvédelmi szabályozás fejlesztését a tagállamokban, az EK-ban pedig1973-ban elindították az Első Környezetvédelmi Akcióprogramot (1973-76), amelyet további öt követett. Ezekhez a programokhoz kapcsolódóan több, mint 200 törvényt alkottak, amelyekben a levegő, a talaj és a víz elszennyeződésének megakadályozásával, a hulladékgazdálkodással, a vegyszerekre és a biotechnológiára vonatkozó biztonsági előírásokkal, különféle termékszabványokkal, a környezeti hatások vizsgálatával, valamint a természetvédelemmel foglalkoztak.

1989-ben fogadták el az EK alkotmányának tekinthető Egységes Európai Okmányt, 1987-ben pedig elkészült az első átfogó jelentés az EK környezeti állapotáról. Az Egységes Európai Okmány a Római Szerződést kiegészítette és pontosította, így abban már kiemelt hangsúlyt kap az egészségvédelem, a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem ügye is. Az Egységes Európai Okmányban már utalás történik arra, hogy a Közösség foglalkozik környezetvédelmi kérdésekkel. Ennek a cikkelynek a megfogalmazásakor a következő szempontokat kívánták érvényesíteni:

  • A környezet minőségének a megtartása, megóvása és javítása.

  • Az emberi egészség védelme.

  • A természeti erőforrások ésszerű felhasználása.

A környezetvédelem politikai jelentőségének a növekedését mutatja, hogy 1992-ben minden tagállam által aláírt szerződéssel (Maastrichti Szerződés) az Egységes Európai Okmányba már egy külön környezetvédelmi fejezetet iktattak be, valamint a belső piac kialakításáról szóló legfontosabb cikkelybe egy meghatározó környezeti elemet foglaltak bele. A Szerződésben hangsúlyozták, hogy az EU környezeti politikájának alapkövetelménye, hogy nemzetközi szinten járuljon hozzá olyan intézkedések megszületéséhez és végrehajtásához, amelyek a regionális vagy világméretű problémák megoldásával foglalkoznak.

Az Egységes Európai Okmány elfogadása óta fokozatos változás figyelhető meg a Közösség környezeti politikájába. Ennek legfőbb jellemzője, hogy a környezetvédelem az egységes piacot, a gazdasági növekedést és a környezet és egészség védelmét szolgáló eszközből egyre inkább egy ökológiai, szociális és gazdasági szempontból harmonikusan fejlődő Európa feltételévé vált.

A környezetvédelem helyzetét lényegesen javítja, ha a környezet károsodásáért elsősorban felelős vállalatokban, ahol az értéktermelés folyik, egy környezettudatos gazdálkodást valósítanak meg. Az EU tagállamaiban alkalmazott EMAS rendszer ad jelenleg konkrét segítséget a vállalatoknak a gazdasági és környezetvédelmi követelmények összhangjának a megteremtésére és környezetkímélő termelési gyakorlatuk elismertetésére. A termékek környezeti auditálására 1992-ben adták ki a zöld címke használatát szabályozó 880/92 számú EU-rendeletet.

Az Európai Unió környezetvédelmi célkitűzéseinek és programjainak megvalósítását megnehezíti a tagállamok különböző gazdasági fejlettsége és környezetvédelmi gyakorlata, valamint a környezeti problémák súlyosságának eltérő megítélése. Az EU környezetvédelmi szervei sokszor súlyos büntetések kilátásba helyezésével kényszerítik a tagállamokat arra, hogy a közös irányelveket ne csak átvegyék, de be is tartsák azokat.

Az Első Környezetvédelmi Akcióprogram megfogalmazta a Közösség környezeti politikájának a célkitűzéseit és alapelveit. Míg a ’70-es és ’80-as években az egységes piac megteremtése és bővítése jelentette az EK számára a legfontosabb feladatot és a környezetvédelmi akcióprogramok céljait ennek szellemében fogalmazták meg, addig a ’90-es évekre meghirdetett 5. Akcióprogram fő törekvése már a fenntartható fejlődés társadalmi-gazdasági feltételeinek kialakítása volt. Az Akcióprogramok fokozatosan szigorították a környezetvédelmi követelményeket. Ezek egyszerre szolgálták a nemzetközi szerződésekben megfogalmazott elvárások regionális szintű (EK-szintű) teljesítését, a környezeti helyzet javítását, a tagállamok eltérő szabályozásából adódó feszültségek feloldását, a követelmények egységesítését, a határokon túlterjedő környezeti károk megszüntetését. A természeti elemek megóvása mellett nagy súlyt helyeztek a környezetpolitikai követelmények (pl. prevenció) érvényesítésére és a gazdasági követelmények közé integrálására.

Az 1992-2000 közötti időszak környezetpolitikáját az Európai Unió 5. Környezetvédelmi Akcióprogramja fogja keretbe, amely a „Fenntarthatóság felé” címet viseli. Az Európai Unió jelenleg is aktuális környezetpolitikai céljait és alapelveit az 1992-ben aláírt Maastrichti Szerződés foglalja össze. Főbb elvei:

  • A forrásnál történő megelőzés elve.

  • Az elővigyázatosság elve.

  • A szennyező fizet elv.

  • Az integráció elve.

  • A szubszidiaritás elve.

  • A fenntartható fejlődés elve.

Az Ötödik Környezetvédelmi Akcióprogramban az EU jelentősen elkötelezte magát a környezetvédelem közvetett, gazdasági eszközökkel történő szabályozása mellett. Az EU-tagállamok az élharcosai az ökoadóztatás (például az úgynevezett szénadó) nemzetközi elterjesztésének.

Viszonylag új elem az EU környezetpolitikájában a Horizontális Segítő Rendszerek kiépülése. Ennek intézményi megjelenése többek közt a Koppenhágában 1994-ben létrehozott Európai Környezetvédelmi Ügynökség. Az EU környezetpolitikájának a szennyező fizet elv teljes körű alkalmazása, a szennyezésnek a szennyezés forrásánál történő megelőzése és a környezetpolitikának az EU más politikáiba történő integrálása a célja. A végrehajtás a sokoldalú együttműködésen alapul.

Az Akcióprogram öt gazdasági ágat (ipar, energiagazdaság, közlekedés, mezőgazdaság, turizmus) kiemelten kezelt, s példát adott arra, hogyan kellene azoknak a fenntarthatóság irányába fejlődniük. Ez a felfogás a környezetvédelem minőségileg magasabb szintjét képviselte, amennyiben szakított a defenzív, reaktív szemlélettel. A preventív szemlélet a károsodások megelőzésére helyezi a hangsúlyt. Ennek legsikeresebb útja a környezetvédelmi szempontok beépítése a gazdaságpolitikába és az ágazati politikába. Ez a beépítés a legkülönfélébb területeken végbemehet a nemzetgazdaság fejlesztési terveitől kezdve az adórendszeren, költségvetési politikán át az egyes ágazatok fejlesztési stratégiájáig.

Az EU Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogramja az éghajlati változások elleni küzdelmet, a természetvédelmet és a biodiverzitás megőrzését, a környezetvédelem és egészség összekapcsolását, a természeti erőforrások fenntartható használatát és a környezetbarát hulladékkezelést – az ezeken a területeken tapasztalható elmaradás elismerésével – a támogatásoknál előnyben részesítendőnek minősítette.

Az EU Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogramja a 2001-től 2010-ig terjedő időszakra készült „Jövőnk, választásunk” címmel. Az Ötödik akcióprogram részletezettségéhez képest az új program tudatosan szűkebb, keret jellegű, határidőkhöz és számszerű indikátorokhoz kapcsolódó célkitűzéseket és feladatokat nem fogalmaz meg. A program főbb stratégiai céljai:

  • A fenntartható fejlődés eddigieknél mélyebb és teljesebb körű integrálásához hatékonyabb kommunikációs stratégia szükséges, amely elősegíti az életmód megváltoztatását.

  • A környezetvédelmi jogszabályok és az akcióprogramok sikeres végrehajtásának a feltétele a társadalmi részvétel biztosítása a tervezésben és a megvalósításban.

  • Az Ötödik Környezetvédelmi Akcióprogram ágazati célkitűzései továbbra is érvényben maradnak, illetve kiegészülnek a kemikáliákra és a talajra vonatkozó célkitűzésekkel.