Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 5., Környezetgazdálkodás Alapjai

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

5.7 Környezeti kockázat

5.7 Környezeti kockázat

A környezeti kockázat valamely veszély (pl. szennyezés) bekövetkezésének valószínűsége, illetve egyidejűleg a bekövetkezés által kiváltott következmények (károk) súlyossága.

A környezetgazdálkodás a gazdasági tevékenységek olyan megtervezését, megszervezését és végrehajtását jelenti, amelynek során a gazdálkodók ésszerűen, környezetkímélő módon, távlatokban gondolkodva gazdálkodnak a természeti erőforrásokkal, ennek érdekében környezetkímélő technológiákat alkalmaznak, tevékenységük során arra törekednek, hogy ne pusztítsanak el élőlényeket, ne károsítsanak élő rendszereket és élettelen természeti értékeket, s ne károsodjon az ember egészsége sem. Ehhez a tevékenységhez széles eszközrendszert használ:

  • a tervező munkában a környezeti rendszerek sajátosságaihoz, terhelhetőségéhez kell alkalmazkodni → környezettervezés;

  • a korábbi gazdálkodás során leromlott (degradálódott) környezet állapotát javítani kell → környezetfejlesztés;

  • a tevékenység valamennyi fázisában gondoskodni kell a környezet állapotának fenntartásáról → környezetvédelem.

A tervezés és a fejlesztés a környezetgazdálkodásban egymással szorosan összekapcsolódó tevékenységek.

Kiemelkedő szerepe van a környezetgazdálkodásban a környezetkímélő (hulladékszegény) technológiák alkalmazásának. A keletkezett hulladékok hasznosítása, kezelése, tárolása, megsemmisítése ugyancsak környezetgazdálkodási feladat.

Valamennyi – a társadalom tagjainak tevékenységéhez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó – folyamat bizonyos fokú kockázatot (veszélyt) jelent a környezetre. E kockázatok köre, mértéke, hatása nagyon eltérő, kiterjedését tekintve azonban mikroszintű (lokális), illetve makroszintű (globális) kockázatról (veszélyről) lehet beszélni. A mikroszintű hatások – azok akkumulációja és áthelyeződése által – globális veszélyforrássá (kockázattá) válhatnak.

Ahogy arra a 5.6 fejezetben utaltunk már, szinte nem létezik olyan tevékenység, amelyik a környezetre ne jelentene legalább minimális terhelést. Természetesen ennek környezetre gyakorolt (káros) hatása is minimális, így kockázata sem számottevő. Az ilyen hatások többnyire nem okoznak tartós környezetszennyezést és így a keletkezett környezeti kár sem jelentős. Környezeti kárnak számít – ahogyan erről is volt már szó – minden olyan, a környezet tényezőiben bekövetkezett időleges vagy tartós elváltozás, amely az eredeti állapothoz képest rontja a környezet egészének (vagy egyes komponensének) a minőségét, ezáltal használhatóságának lehetőségeit, illetve hatékonyságát.

A leggyakoribb (legáltalánosabb) környezeti kockázat a termelő tevékenység során fellépő környezetszennyezés, ami a termelési technológia nem megfelelő megválasztására, illetve alkalmazására vezethető vissza. Az ennek nyomán a környezetbe (víz, levegő, talaj) jutó szennyezés a szennyező anyag kémiai összetételétől és a befogadó közegben uralkodó viszonyoktól függően különbözőképpen viselkedhet. A szennyezés két alaptípusa a flow, illetve a stock szennyezés. Az előbbi a környezetbe kerülve átmeneti koncentrációnövekedést idéz elő, amelyik idővel megszűnik és visszaáll az eredeti állapot. A szennyezés hígulási, kémiai, biológiai folyamatok révén szétoszlik és fokozatosan elveszti a környezetet károsító hatását.

A teljesen stabil, felhalmozódó (stock) típusú szennyezések kockázata jóval nagyobb és tartósabb. Ilyen jellegűek a nehézfém (ólom, higany, kadmium) okozta szennyezések, amelyek a talajban, vízben, élőlényekben felhalmozódnak, ezért koncentrációjuk folyamatosan nő. Minden újabb emisszió (kibocsátás) tovább növeli a környezet terhelését. A felhalmozódó szennyezések egy része lassan ugyan, de lebomlik. Az ilyenekből maximálisan olyan mértékű emisszió engedhető meg, amilyen mértékben azok lebomlanak és eltűnnek a környezetből.