Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 5., Környezetgazdálkodás Alapjai

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

5.5 Természeti (környezeti) erőforrások

5.5 Természeti (környezeti) erőforrások

Az emberi lét elképzelhetetlen a természeti erőforrások használata nélkül, ezért a jó gazda gondosságával kellene viszonyulni a természethez. A tevékenységek során elkövetett gondatlanságok (figyelmetlenségek) következtében óhatatlanul romlik a környezet eltartóképessége.

A természeti erőforrásokra korábban úgy tekintettek (úgy is viszonyultak hozzájuk), mint szabad javakra, amelyek kimeríthetetlen (korlátlan) mennyiségben állnak rendelkezésre. Az utóbbi ötven év történései azonban arról győzték meg az érintetteket, hogy ezek a természeti javak megfelelő minőségben csak korlátozottan állnak rendelkezésre, és gondatlan (pazarló) gazdálkodás esetén egy idő után akár ki is merülhetnek. Ma már egyértelműen látszanak a Föld eltartóképességének határai, mindenekelőtt a környezetszennyezéssel való terhelhetőségének végessége, illetve a biodiverzitás csökkenése formájában. Elengedhetetlen tehát, hogy a természettel kapcsolatos korábbi pazarló magatartásunkat felváltsa a takarékos gondolkodás.

A természeti erőforrások csoportosítása különböző szempontok figyelembe vételével történhet. Az egyik csoportjuk alapvető jellemzője, hogy jelenleg ismert mennyiségük korlátozott felhasználást tesz lehetővé, miután nem képesek megújulásra (ásványkincsek, fosszilis energiahordozók). E tulajdonságuk miatt nevezik őket kimerülő erőforrásoknak. A másik csoportba az ún. megújuló természeti erőforrások tartoznak (levegő, víz, talaj, napfény), melyek folyamatos regenerálódásra (megújulásra) képesek és így felhasználásuk lehetősége – elvileg – korlátlan.

Közgazdasági értelemben a környezeti probléma akkor merül fel, ha az erőforrások allokációja nem hatékony. Ez akkor következik be, ha nem akkor és nem arra használjuk az erőforrásokat, ahol, amire, és amikor kellene. A legújabb felfogás szerint az erőforrás felhasználása akkor hatékony, ha a társadalom jóléti függvényét maximalizálja. A fenntartható fejlődés elvéből kiindulva azonban a hatékony felhasználás csak az egyik feltétele a környezeti probléma elkerülésének. A másik követelmény, hogy a jövő nemzedékeknek ne hagyjunk rosszabb feltételeket, mint ami a jelen generáció rendelkezésére áll.

Amikor a környezeti tényezők hatékony felhasználásáról beszélünk nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a társadalom működése nagyrészt gazdasági céloknak van alárendelve, vagyis többnyire a gazdasági növekedés határozza meg a többi folyamatot, így az emberi és természeti kapcsolatok alakítását is. A gazdaság és annak központi eleme – a piac – nem ismeri el a természetnek a gazdasági látókörön túlmutató értékeit. Ezért van az, hogy ami kívül esik rajta, aminek nincs ára (tiszta levegő, napfény stb.), azt értéktelennek és ezért pazarolhatónak tartja.

Ahogy erről már szó volt, az emberi élet egésze, de különösen a gazdálkodás folyamata a legszorosabban kötődik a természeti környezet erőforrásainak felhasználásához. Ez a kapcsolat azért is sajátos környezet-gazdaságtani probléma, mert a természeti erőforrások sem térben, sem pedig időben nem állnak tetszőleges mennyiségben (és minőségben) rendelkezésre. A két – eltérő tulajdonságú – erőforrás-csoportra történő gazdálkodási alapelvek is némileg eltérőek.

A nem megújuló (kimerülő) erőforrásokat a velük való gazdálkodás szempontjából az jellemzi, hogy állományuk az emberi tervezhetőség határain belül adott. Mivel természetes regenerálódási (megújulási) képességük elhanyagolható, ezért minden egységnyi felhasznált mennyiségük csökkenti a rendelkezésre álló készletet és egyben szűkíti a jövőbeni felhasználásuk lehetőségét. Környezetgazdaságtani szempontból lényeges ismérvük, hogy korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre és nem újratermelhetők. Ebből következően a velük való gazdálkodásnak takarékosnak és egyben a lehető legnagyobb hatékonyságúnak kell lennie. Más szavakkal: a velük való gazdálkodás minden szintjén törekedni kell az optimális gazdálkodás feltételeinek kialakítására.

Megújuló erőforrásoknak azokat az anyagokat és természeti folyamatokat nevezzük, amelyek folyamatos újratermelését a természet (földrajzi, domborzati, éghajlati stb. adottságok) állandóan biztosítja: víz-, szél-, nap- és geotermikus energia, biomassza, erdő, legelő, tengerek halállománya stb. Sajátos megújuló erőforrásnak, tehát lényeges gazdasági tényezőnek tekinthető a bioszférának az a képessége is, hogy meghatározott szintig képes elnyelni a termelés által produkált szennyezéseket, s ezáltal mentesíti a gazdálkodókat szennyezéseik (szennyvíz, füstgáz stb.) közömbösítésének költségeitől.

A fenntartható fejlődés szempontjából lényeges követelmény, hogy:

  • a megújuló természeti erőforrásokat olyan ütemben szabad felhasználni, amilyen ütemben azok természetes úton, vagy emberi beavatkozás által újratermelődni képesek,

  • hulladékanyagok újrahasznosításának fokozásával csökkenteni kell a gazdaság működéséhez szükséges kimerülő (primer) erőforrások körét,

  • a megújuló energiaforrások további térhódításával célszerű helyettesíteni a nem megújuló energiahordozókat.

A gazdálkodás (termeléstől fogyasztásig) szereplői csak azokkal a természeti erőforrásokkal számolnak, amelyek bekerülnek a piaci körforgásba. Túlnyomó részben az ásványi kincsek és az energiahordozó anyagok és folyamatok képezik ezt a kört.

A természeti erőforrások jelentős köre viszont nem kerül piacra, így ára sincs – gondoljunk a tiszta levegőre, a sztratoszférikus ózonrétegre, a bioszféra szennyezőanyag-elnyelő képességére, vagy egy vonzó természeti táj (például Balaton, Bükk-fennsík stb.) rekreációs hasznára. Ezeknek az anyagoknak és folyamatoknak a termelés és fogyasztás szempontjából is egyre növekszik a gazdasági jelentőségük, felhasználásukra egyre nagyobb igény mutatkozik. A mai környezeti problémák meghatározó részét képezik azok a gondok, amelyek a természeti erőforrások utóbb említett köréhez kapcsolódnak (az ózonréteg, a bioszféra veszélyeztetettsége termelési-fogyasztási károsanyag-kibocsátás által; természeti tájak helytelen turisztikai hasznosítása stb.). Környezetgazdaságtani értelmezés szerint a környezeti probléma lényege abban áll, hogy a természeti erőforrások allokációja – igényeknek megfelelő elosztása – nem hatékony, azaz nem ott és úgy használják az erőforrásokat, ahol és ahogyan kellene. A nem megfelelő felhasználásnak, illetve hasznosításnak pedig az az oka, hogy a természeti erőforrások jelentős részének – noha gazdaságban betöltött szerepük már ma is elismert és egyre inkább növekszik – egyáltalán nincs piaci ára, amely orientálná a felhasználójukat tényleges hasznosságukról, vagy éppen szűkösségükről, veszélyeztetettségük mértékéről. A természeti javak és szolgáltatások (mint a tiszta levegő, az emberi életteret a káros sugárzásoktól védő ózonréteg, a szép természeti táj stb.) gazdátlannak és végtelennek tűnnek, így piaci jószágként (gazdasági tényezőként) történő értékelésük nehézségekbe ütközik.