Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 5., Környezetgazdálkodás Alapjai

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

5.4 Fenntartható fejlődés és környezet

5.4 Fenntartható fejlődés és környezet

A fenntartható fejlődés, mint fogalom (és szóhasználat) – a Brundtland jelentés nyomán – a 80-as évek végén terjedt el széles körben a szakirodalomban. Az első értelmezések szerint az ilyen típusú társadalmi és gazdasági fejlődésnél összhangot kell teremteni a társadalom anyagi igényei, a népesség növekedése és a természeti erőforrások hasznosítása között, minimalizálva a környezet szennyezését.

A „Közös Jövőnk” címet viselő jelentés a fenntartható fejlődést a következőképpen definiálja: „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” (Brundtland Bizottság, 1987)

A fenntarthatóság elve kiterjed az egész társadalomra, ezen belül a gazdasági folyamatokra, a településszerkezetre, az egyes csoportok és egyének életmódjára és fogyasztási szokásaira, a népesség létszámának alakulására, illetőleg az emberi társadalommal szoros kapcsolatban álló természeti környezetre.

A 80-as évek közepétől elkezdődött az egyes nemzetgazdasági ágazatok fenntarthatósági kritériumainak kidolgozása és a fogalomrendszer körvonalazása. Ennek során a fenntartható agrárfejlődés vonatkozásában sok definíció és értelmezés látott napvilágot.

Az ENSz Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) megfogalmazása szerint: „Az agrárgazdaság fenntartható fejlesztése a természeti erőforrások megőrzésére, az azokkal való gazdálkodásra és a jelenlegi termelési technológiák olyan megváltoztatására irányuló törekvés intézményes megvalósítása, amely lehetővé teszi az emberiség jelenlegi és jövőbeli generációi élelmiszer és egyéb igényeinek harmonikus kielégítését. Az agrárgazdaság – a mezőgazdaság, valamint az erdő- és halgazdaság – ilyen módon megfogalmazott fenntartható fejlődése megőrzi a talaj, az élővizek, a növény- és állatvilág genetikai erőforrásait, megakadályozza az emberi környezet leromlását, és technológiai szempontból megfelelő, gazdaságilag hatékony, társadalmi szempontból pedig elfogadható fejlődést eredményez”.

Valamennyi ismert megközelítésben kiemelt lényegként szerepel, hogy a fenntartható fejlődés

  • emberközpontú, azaz valóban kielégíti az alapvető emberi igényeket, beleértve azt is, hogy biztosítja a fejlesztési programok megfogalmazásában és végrehajtásában az emberek elsődleges szerepét;

  • fenntartható abban az értelemben, hogy társadalmilag igazságos és méltányos, valamint ökológiai szempontból szilárd;

  • önálló, vagyis a lehető legnagyobb mértékben az illető ország saját adottságait hasznosítja.

A fogalomrendszer kapcsán a közgazdászok a gazdaság fenntartható fejlesztését, a szükségletek és a fogyasztás, a termelés és értékesítés közötti egyensúly megteremtését és folyamatos megtartását tekintik elsődlegesnek. Az ökológusok és biológusok számára a bioszféra kívánatos állapotának fenntarthatósága, a genetikai és biológiai diverzitás és a genetikai források megőrzése jelenti a prioritást. A társadalompolitikusok és a szociológusok a folyamatosan növekvő társadalmi igények fenntartható fejlődését biztosító társadalmi–gazdasági–kulturális környezetet kívánják megteremteni.

A különböző definíciók legfontosabb közös elemei a következők:

(1) A talaj, mint természeti erőforrás megkülönböztetett használata.

(2) Az erőforrások védelme és a környezetminőség, tájkarakter, a biodiverzitás megőrzése.

(3) A gazdaságosság, a produktivitás fenntartása és javítása.

(4) Az életminőség javítása, elfogadható jövedelem biztosítása a legtöbb ember számára.

(5) A generációk közti egyenlőség.

(6) A társadalmi és környezeti kockázatok csökkentése.

A fenntartható vidékfejlesztés az agrárgazdaság és ezen belül a mezőgazdaság, illetve élelmiszertermelés fenntartható fejlődésénél tágabb fogalomkör, de azokkal szoros összefüggésben áll, mert magában foglalja a vidéki lakosság és a vidéki települések nem mezőgazdasági jellegű tevékenységi körét is, amelyek sok esetben az agrárgazdaság fenntartható fejlődésének nélkülözhetetlen elemei.

A fenntartható regionális fejlődésnek az életminőség és az életfeltételek javítását kell célul kitűznie.

Az előzőekből logikusan következik, hogy a fenntartható agrárfejlődés csak úgy valósulhat meg Magyarországon (vagy bármely más országban), ha a társadalom, illetve a nemzetgazdaság minden rétegei és területei szintén megvalósítják a fenntarthatóság alapelveit. Ha a társadalom egésze környezetromboló és erőforrás pazarló termelési és fogyasztási eljárásokat alkalmaz, akkor az agrárágazat önmagában nem képes a megújulásra. Vagyis a társadalom- és gazdaságpolitika teljes vertikumát a fenntartható fejlődés koncepciójának megfelelően kell kialakítani.

A magyar agrárgazdaság hosszú távú stratégiai célkitűzése, hogy az alapvető önellátáson belül jelentős értékben exportálhasson mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket. A meglévő adósságállomány miatt belátható időn belül szóba sem jöhet olyan gazdaságpolitika, amely lemondana az agrártermékek exportjáról. Vitatkozni legfeljebb arról lehet, hogy mennyi legyen ez az exportálható mennyiség. Ezt az exportmennyiséget – főleg hosszú távon – nagyon nehéz feladat lenne számszerűsíteni. Két szempontot azonban mindenképpen figyelembe kell venni: (1) a tényleges biológiai produkció mennyisége mindig kevesebb legyen, mint a maximálisan elérhető termés; (2) ne a mennyiségi mutatók domináljanak, hanem az értékmutatók. Maximális hozamok csak nagy anyag- és energiabevitellel érhetők el, ez pedig elkerülhetetlenül a környezet degradációjához vezetne.

Elvi kérdés, hogy a fenntartható agrárfejlődés modellje azonos-e a környezetkímélő mezőgazdaság modelljével? Bár a környezetkímélő jelleg igen fontos eleme a fenntarthatóságnak, de ez utóbbi fogalom – a fenntarthatóság – szélesebb gazdasági és társadalmi összefüggéseket is magában foglal.

A térnek, vagyis, hogy mekkora egységre vonatkoztatjuk a fenntartható agrártermelést, igen nagy jelentősége van. Más megközelítést és más módszereket igényel az ország, a megye, az agroökológiai körzet, a gazdálkodó egység, vagy a tábla méretére kialakított fenntarthatósági kritérium-rendszer.

A fenntartható agrárgazdasági rendszer egyik fontos jellemzője a sokféleség, a változatosság megjelenítése a termelés, a feldolgozás, és az árukínálat területén. A fenntarthatóság másik alapvető tényezője az alkalmazkodóképesség megjelenítése mind a természeti, mind a társadalmi tényezők vonatkozásában. Ez utóbbi esetében a piaci igényekhez való alkalmazkodásnak különösen nagy jelentősége van.

A fenntartható agrárgazdasági rendszer további jellemzője a problémák megelőzésére irányuló cselekvés, amely elsősorban az erőforrásokkal való gazdálkodásnál nyilvánul meg. Ezért is tulajdonít egyre nagyobb jelentőséget a termelés-tárolás-feldolgozás-fogyasztás rendszerben keletkező melléktermékek újrahasznosításának, illetve a természetes lebontási folyamatoknak.

A fentebb leírtak figyelembevételével a magyar agrárgazdaság számára az alábbi elvek érvényesítése esetén lesz esély a fenntartható fejlődés megvalósítására:

  • környezetkímélés;

  • erőforrás-takarékosság;

  • egészséges élelmiszer- és takarmány-előállítás;

  • a gazdálkodók érdekeltségének biztosítása;

  • népesség-megtartó képesség fokozása;

  • falusi térségek (a vidék) fejlődésének elősegítése.

A fenntartható fejlődés fogalmának változatos meghatározása arra vezethető vissza, hogy nem, vagy csak körülményesen számszerűsíthető fogalomról van szó, amiben szerepet játszik az is, hogy milyen célból, szándékkal és kiknek szólóan használják. Gyakori az is, hogy a fogalom meghatározásában együttesen szerepel a tartalom, a cél és a remélt eredmény is. A fenntartható agrárfejlődés lényege olyan gazdasági növekedés, amely harmonizál a természeti erőforrások regenerálódásával és a környezet asszimilációs képességével. Ezzel elérhető a folyamatos, mennyiségben korlátozott, de minőségében korlátlan gazdasági növekedés – amely alapja az érdekek, törekvések érvényesítésének -, a természeti erőforrások és a tágan értelmezett környezet óvása, végeredményben az egészségesebb emberi környezet és táplálkozás, az élet minőségének javulása. Ennek az – egyébként rendkívül bonyolult – összefüggés-rendszernek az egyszerűsített sémáját a 5-2. ábra mutatja.

5-2. ábra: A fenntartható agrárfejlődés lényege

Az elmúlt fél évszázadban a magyar agrárkutatás területén óriási szellemi tartalékok halmozódtak fel a tudományos és gyakorlati ismeretekben, tudásban, adatokban, tapasztalatokban, továbbá a jelenlegi oktató, kutató- és fejlesztő gárda képes arra, hogy kidolgozza a fenntartható fejlődést megvalósító ágazati teendőket és adaptálja a legújabb nemzetközi eredményeket. Mindezek együtt garanciát adnak arra, hogy a magyar viszonyokhoz alkalmazkodó fenntartható agrárgazdasági koncepció kidolgozásra kerüljön. Ennek a folyamatnak első lépése kell, hogy legyen a fenntartható agrárfejlődéssel kapcsolatos fogalom tartalmának és célrendszerének széles körű társadalmi megismertetése, elfogadtatása. Annak a széleskörű társadalmi elfogadtatása, hogy ez a felfogás – tartalmában, céljában és eszközrendszerében – illeszkedik a nemzetgazdaság modernizációs programjához, vagyis az új, korszerű társadalmi és gazdasági igények megvalósításához. Ezért fontos a felfogás és a meghatározás széleskörű elterjesztése a társadalomban, az agrárszakemberek körében, a verseny- és az irányítószférában. Az agrárágazat környezetgazdálkodási stratégiáját a 5-3. ábra szemlélteti.

5-3. ábra: Az agrárágazat környezetgazdálkodási stratégiája