Ugrás a tartalomhoz

Talajvédelem

Dr. Farsang Andrea (2011)

2. fejezet - Talajaink értékelése a XXI. században: Talajminősítés, földértékelés

2. fejezet - Talajaink értékelése a XXI. században: Talajminősítés, földértékelés

A termőföld – a mező- és erdőgazdálkodás területein – olyan anyag- és energiarendszer, amelynek formája, keretei a talajtól, az éghajlattól és hidrológiai ciklusoktól, értéke, minősége pedig az elért, vagy elérhető terméshozamoktól függ (Dömsödi, 2006).

Egy jó talajértékelési-rendszer kritériumai a következők: egyszerű, hatékony, használható és érthető legyen. Az ország legkülönbözőbb és az egymástól legtávolabb fekvő összes talajféleségéről, azaz mezőgazdasági termőhelyről egy egységes állapotképet adjon, ami lehetővé teszi a különböző termőhelyi adottságú és különböző fajtájú agrártermelésre használt területek objektív összehasonlítását. A talajértékelési rendszerrel szemben fontos elvárás az is, hogy a területek lehető legtöbb paraméterének a figyelembevételével hiteles információt szolgáltasson. Számoljon a területeken fellelhető talajok típusával és sajátságaival, kialakulásukra ható bonyolult összetett folyamatokkal. Számoljon a mezőgazdasági termeléssel összefüggő gazdasági viszonyok helyzetével, s az azt befolyásoló külső és belső környezeti tényezőkkel. Fontos, hogy a mind nagyobb problémát okozó antropogén hatás, a talaj degradáltsági foka is kellő hangsúlyt kapjon az értékelő rendszerben (Kocsis, 2006).

A talajtani tudomány fejlődése és a földértékelés mindenkor szoros kapcsolatban állt. A fejlődés több vonalon párhuzamosan ment végbe, alapját a talajtani szakemberek által végzett talajtérképezés, a természetföldrajzban kibontakozott komplex tájkutatás és a közvetlenül gyakorlati célú tájrendezés eljárásainak tökéletesedése jelentette. A magyarországi termőföldek minőségének nyilvántartására igen korán, még a tudományos igényű talajtérképezés megszületése előtt kísérletet tettek.

A hazai földértékelési rendszer: az Aranykorona-értékelés

A földnyilvántartás legkorábbi előzménye a II. József elrendelte kataszteri felmérés volt, melynek munkálatai 1786-ban meg is kezdődtek. Az ideiglenes kataszter 6 művelési ágra és 3-5 földminőségi osztályra terjedt ki. Állandó földadókataszter bevezetését Ferenc József rendelte el 1849-ben. Majd a kiegyezés után a magyar mezőgazdaság föllendült, a föld értéke megnövekedett. Most mát elkerülhetetlen megadóztatásához minőségének pontos kimutatása szükségessé vált.

A földadó kivetése céljából az 1875/VII. törvénycikk olyan rendszer kidolgozásáról rendelkezett, amely a földminőségét általánosan elfogadható mutatóval jellemzi, és országos kataszter készítését is előírta. Bár kezdetben még forintban fejezte ki a föld kataszteri értékét, később akkori monarchiai pénzegységben „Koronában” adták meg. A pénz értékének romlását követően „búza-egyenérték”-ben, majd 1924-ben „aranykoronában” határozták meg, melyet jelenleg aranykorona–rendszerként ismerünk (Dömsödi J. 1996).

A földadót a következőképpen határozta meg: a koronában kifejezett, kataszteri tiszta jövedelem 20%-a, illetve az 1924.-dik évi módosítás után 25%-a. A kataszteri tiszta jövedelem eredeti értelmezése pedig így hangzott:

„A föld tiszta jövedelmének vétetik a közönséges gazdálkodás mellett tartósan nyerhető középtermésnek értéke, levonván belőle a gazdálkodási rendes költségeket.”

A rendszer bevezetésekor talajtérképek még nem voltak, ezért megvalósításakor a mintateres felmérés módszere mellett döntöttek. Ennek az volt a lényege, hogy mivel a földminőséget a kataszteri tiszta jövedelem becsléséhez kapcsolták, a felméréshez az országot 12 kataszteri részterületre kellett osztani, azon belül pedig becslőjárásokat kellett kijelölni.

Egy-egy becslőjárás igen különböző méretű területet foglalt magába: a legkisebb egyetlen község határát jelentette, a legnagyobba azonban 51 település mezőgazdasági területe is beletartozott. Átlagos nagyságuk 80 -100 ezer ha volt (Stefanovits, 1999).

A becslőjárásokon belül 7 művelési ágat különbözettek meg: szántót, kertet, rétet, legelőt, szőlőt, erdőt és nádast. Minden becslőjárásban, minden művelési ágra minőségi osztályokat állapítottak meg, számuk legfeljebb 8 lehetett. Ezek mindegyike 1 Kataszteri hold, azaz 1600 bécsi négyszögöl (= 0,5754 ha) területű volt.

Kiválasztásuk a talaj tulajdonságai alapján, de nem tudományos alapon történt. Az akkori szakemberek összesen körülbelül 70 ezer mintatér leírását készítették el, meghatározva a rajtuk elérhető átlagos terméshozamokat. Az átlagos terméshozamok kiszámításakor a szántóterületeken 6 év, szőlő esetében 15, erdőre 25 év, a többi művelési ág tekintetében pedig 10 év értékeit vették figyelembe. Minőségi osztályonként megállapították, hogy átlagos gazdálkodási színvonal és ráfordítások mellett mekkora tiszta jövedelmet lehetett elérni. Megbízható összevetésre csak egyazon becslőjáráson belül volt mód, hiszen országosan még azonos minőségi osztályban is jelentős mértékben szóródtak az aranykorona-értékek (Sipos A. – Szűcs I. 1992).

Például:

I. osztályú szántó: 11,10 ak/ha – 62,60 ak/ha;
I. osztályú szőlő: 13,90 ak/ha – 146,00 ak/ha

Ezzel együtt a rendszer a maga korában igen fejlettnek számított, amit az is bizonyít, hogy a természeti viszonyok felmérésén túllépve, még a közgazdasági értékelés bizonyos elemei: a ráfordítások szintje, és a piacokhoz viszonyított fekvés is helyet kaptak benne. Eredeti célja szerint igazságosabbá volt hivatott tenni a föld adóztatását.

Később egyre szélesebb körben alkalmazták: alapja lett a földjáradék megállapításnak, amelyet a termelőszövetetekbe bevitt földek után kártérítésként fizettek, kisajátításkor, földcserekor pedig az aranykorona-értékből számították a föld megváltási árát.

A század elején a terméseredmények még elsősorban a föld minőségétől függtek. Azóta az aranykorona-rendszer közgazdasági elemei változatlanok maradtak, annak ellenére, hogy a termelés közgazdasági tényezői jelentősen átalakultak, jelentőségük pedig megnőtt. Az ingatlan-nyilvántartásba mindvégig az eredetileg bejegyezett aranykorona-érték szerepelt, kivéve, ha jelentős aránytalanságra derült fény. Például legalább 2 minőségi vagy legalább 8 ak/ha eltérést észleltek a valóságos értéktől. Az 1990-es években a kárpótlási törvény értelmében a magánosításkor továbbra is aranykoronában kellett megjelölni a földterületek értékét. Ugyanakkor a szakemberek túlnyomó része egyetért abban, hogy ez a rendszer már rég túlhaladottá vált.

A legfőbb érvek a következők:

  • Nem tartalmazza a talajtan tudományos eredményeit, azokra nem alapoz

  • A földek termőképessége (a művelés, a talajerózió- és savanyodás vagy a meliorációs beavatkozások hatására) az ország különböző részein eltérően változott, ezért országos összehasonlításra nincs mód.

  • A művelésmód és a termesztett növényfajták genetikai hozamképessége jelentősen átalakult.

  • Az aranykorona-rendszerben a közgazdasági tényezők elválasztatlanul összekapcsolódtak az ökológiaiakkal.

  • A szállítás jelentősége az árutermelés, a szakosodás elterjedésével párhuzamosan megnőtt, a szállítási irányok módosultak. Számos piaci vonzáskörzete kisebb-nagyobb részével együtt a trianoni határ túloldalára került.

  • Nem veszi figyelembe, hogy a városkörnyéki területek földhasználata átrendeződött, annak belterjessége módosult, legtöbbször megnövekedett.

Mindezek ellenére az aranykorona-rendszer felváltására irányuló törekvések, és egy korszerűbb földértékelési rendszer bevezetése mind ez idáig nem jártak sikerrel.