Ugrás a tartalomhoz

Környezetstratégia

Dr. Fekete Jenő György (2011)

9.2. Jogi szabályozások szerepe a környezetvédelmi stratégiákban

9.2. Jogi szabályozások szerepe a környezetvédelmi stratégiákban

A környezetvédelmi problémák megoldása a távlatokban valószínű, hogy a gazdasági szerkezet átalakítása lehet, de ennek feltételei részben a jogi kategóriába tartoznak. A követelménytámasztás fontos eszköze a jogi szabályozás. A környezetvédelmi jog az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül, főleg a törvényi szintű szabályozás korszerűsítésével, az EU követelményeknek megfelelő, vagy azokhoz közelítő előírások magyar jogrendbe illesztésével.

A jogalkotással kapcsolatos lényeges és általános követelmény a szabályozás előreláthatósága és stabilitása. A jogi szabályozásban foglalt követelmények teljesítésére megfelelő felkészülési időt kell biztosítani, különben mindez a környezet-biztonság rovására megy. Törekedni kell a gyakori szabálymódosítások elkerülésére, és a betarthatatlan szabályozások elkerülésére. Sajnos mindkét szempont betartása csak akadozva sikerül.

Hazánk környezeti problémáinak túlnyomó része a jogszabályi követelmények teljesítésének alacsony szintjével hozhatók összefüggésbe. Mindaddig, amíg a jogszabályi környezet nem biztos, kiskapuk léteznek, vagy teljesíthetetlen előírások vannak, addig nem is tekinthető reális követelménynek a jogszabályok betarttatása. A jogszabályi rendelkezések következetes betartásának egyik kulcskérdése a környezet- és természetvédelmi hatósági tevékenység erősítése, a megfelelő személyi és anyagi háttér biztosítása, a hatáskörök egyértelműsítése, a szakhatóságok jogosítványainak érdemi érvényesítése. Mindezek mellett a hatósági munkát átláthatóbbá és ügyfélbaráttá kell tenni, egyébként a társadalmi érdekeltség erősítése nem biztosítható. A határozott és egységes hatósági fellépés a környezet értékeinek hatásosabb megóvása mellett az EU által kiemelt szempontként kezelt versenysemlegesség biztosításának egyik lényeges eleme.

A jogi szabályozásnak két fő útjáról beszélhetünk:

  • szankcionáló szabályozás, mely direkt eszközökkel, fenyegetéssel és szankcionálással igyekszik a cél elérésére. Ma ez a szabályozási mód dominál a legtöbb jogrendszerben;

  • ösztönző, feltételteremtő magatartási szabályok csoportja, mellyel a teljesítésre ösztönözzük a társadalmat, akár az anyagi feltételek javításának középpontba helyezésével is. Bár ez célravezetőbb szabályozás, ma messze elmarad a direkt szabályozások alkalmazásától.

A környezetvédelmi szabályozás jellemzői Magyarországon:

  • A magyar jogrendszerben alapvetően a szankcionáló típusú szabályozás dominál. A fenntartható fejlődés alapját képező termelésbe integrált környezetvédelem feltételei ennél a szabályozási módnál nem biztosíthatók;

  • a legtöbb környezetvédelmi szabályozás nem külön rendeletben, vagy törvényben testesül meg, hanem más célra kiadott, és nem a környezetvédelmi miniszter által felügyelt jogszabályokban. Ez egyben azt is sugallja, hogy a környezetvédelem csak másodlagos, vagy harmadlagos szerepet tölt be az egyéb célkitűzések mellett. Előnye viszont az lehet, hogy az érintett ágazat a környezetvédelem szempontjait is magáénak ítéli.

  • A környezetvédelmi célú gazdasági döntések a ma érvényben lévő gazdasági szabályozó rendszerre épülnek, melyek többségében a pillanatnyi befektetői érdekeket szolgálják. Ez a szabályozórendszer nem ösztönöz a környezetvédelmi követelmények betartására.

  • A környezeti szabályozásnak helyesen két kört kellene felölelnie, a környezeti elemekkel és a káros környezeti hatásokkal foglalkozó szabályozást. Ma ez egy körben történik, mely oka lehet a sűrű módosításoknak. A környezeti elemekre vonatkozó szabályozás ugyanis természetéből eredően statikus jellegű, a hatásokkal foglalkozó pedig dinamikus;

  • A környezetvédelmi jogszabályok csak kisebb mértékben veszik figyelembe a lakossági érdekérvényesítést. A környezeti hatásvizsgálatokkal és az egységes környezethasználati engedéllyel foglalkozó jogszabály már magas szinten figyelembe veszi a társadalmi tényezőt.

  • A politikai befolyásoltság hatására az egyes szakterületek szabályozása nem azonos mértékű és súlyú. A vízügyi szabályozások hagyományos szakterületet érintenek, és szinte teljes körűek, a hulladékgazdálkodás szabályozása viszont még elég hézagos.

Az Európai Unió 1995. májusában kiadta az un. Fehér Könyvet a „Közép- és Kelet-Európa társult országainak felkészülése az Európai Unió egységes belső piacába történő integrációra” címmel. A könyv függeléke részletesen áttekinti azokat a területeket, ahol jogharmonizációra van szükség a belső piac kialakítása és egységesítése érdekében. Huszonhárom különféle területet tekintenek át az ipari termékek szabad mozgásától kezdve a mezőgazdaság, a szállítás, az energia, a szakképzettség kölcsönös elismerése kérdéséig. A környezetvédelem is egyike e huszonhárom fejezetnek.

A Fehér Könyvben található környezetvédelmi jogszabályok elsősorban olyan témákkal kapcsolatosak, amelyek közvetlen hatással vannak az áruk, a tőke és az emberek szabad mozgására. Következésképpen legtöbbjük környezetvédelmi termékszabványokra vonatkozik. A Könyv összesen 11 témát említ meg, amelyeket itt röviden felsorolok:

  • az élelmiszerek radioaktív szennyezettsége,

  • sugárvédelem,

  • vegyszerek, veszélyes anyagok,

  • a forgalmazott anyagok veszélyességének ellenőrzése,

  • egyes veszélyes vegyszerek exportja és importja,

  • genetikailag módosított élő szervezetek felhasználásának környezeti hatásai,

  • hulladékgazdálkodás,

  • építési gépek és felszerelések zajkibocsátása,

  • a benzin ólomtartalma, egyes folyékony üzemanyagok kéntartalma (levegőszennyezés),

  • szerves illó vegyületek (levegőszennyezés),

  • az ózonréteget lebontó anyagok ellenőrzése.

A Fehér Könyv hangsúlyozza, hogy az Európai Unió jogszabályainak átvétele az egyes országok saját törvénykezésébe, csupán az első lépés. Alapvető cél, hogy a környezetvédelmi jogszabályokat eredményesen alkalmazzák, és a társuló országok tegyenek meg mindent a megvalósításért és a végrehajtás eredményességéért is.

Az Európai Unió tagországai számára a szabályozások alkalmazásának több módja lehetséges. Ezek:

  • totális, amikor minden ország azonosan, egyformán szabályoz,

  • opcionális, amikor egy sávban eltérhetnek egymástól az egyes tagállamok előírásai,

  • alulcsapott, amikor az EU szabályozásnál szigorúbb előírásokat alkalmazhatnak az egyes tagállamok,

  • parciális, amikor adott az EU nemzetközi piacára vonatkozó előírás, de országon belül ettől el lehet térni,

  • alternatív standardok, amikor az EU szabályozás is lehetővé teszi az adott alternatívák alkalmazását,

  • a belső szabályozások kölcsönös elismerése, főleg bilaterális kapcsolatokban fordul elő.

A környezetvédelem szempontjából az Unió országai három csoportba sorolhatók:

            - lassító országok (pl. Nagy-Britannia, Görögország, Portugália, Spanyolország),
            - középmezőny (pl. Olaszország, Belgium, Luxemburg),
            - a frontországok (pl. Németország, Hollandia, Ausztria).

Nehéz kimondani, de sajnos a később csatlakozó országok, így hazánk is ma inkább a lassító országok közé tartoznak. Kivétel talán Csehország és Szlovénia, e két ország ma már a középmezőnybe tartozik. Tudnunk kell, hogy új belépők általában a frontországokat erősítik. Magyarország környezetvédelmi fejlődése néhány évig ezért is stratégiai kérdés, mely az együttes fejlődést meghatározza. Sajnos az elvárásoknak nem tudtunk megfelelni, részben a gazdasági válság,az elhibázott gazdaságpolitika, és a tehetetlen környezetvédelmi irányítás miatt.

A csatlakozáskor kialakított környezetpolitika a következő prioritásokat tartalmazta:

            - a lakosság egészségi állapotának javítása,
            - az ország természeti értékeinek és biológiai sokféleségének védelme,
            - tiszta és rendben tartott ország-kép kialakítása,
            - az energia-felhasználás hatékonyságának növelése,
            - a társadalom környezettudatosságának fejlesztése az oktatás, nevelés, képzés és közösségi munkák segítségével.
            - a fenntartható fejlődés alapfeltételeinek biztosítása társadalmi, gazdasági és technológiai (technikai) szinten

Az Európai Unió környezetvédelmi direktívái néhány nagyon fontos a Riói Alapelvekből átvett ill. levezethető elvet is megfogalmaznak (Kovács Gy-né, 2000) A teljesség igénye nélkül:

  1. A fenntartható fejlődés elve, ami alatt az erőforrás kímélő és takarékos gazdálkodást értjük, amely Európa esetében a minőségi és nem a mennyiségi fejlődést tekinti elsődlegesnek, és amely tekintetbe veszi a jövő generációk érdekeit is. A visszafordíthatatlan károsodások elkerülése érdekében a korszerű környezetpolitikai program alapelvévé kell tenni, hogy a társadalmi, gazdasági, környezeti feltételek között az egyensúlyt meg kell teremteni. A társadalmi szemléletbe olyan etikai felelősség épüljön, mely az igények egészséges korlátozásával ésszerű gazdasági fejlődést tesz lehetővé. (Lásd: Rió.3.Elv.)

  2. A káros környezeti hatások megelőzésének elve, mely szerint a gazdasági tevékenység környezeti hatásait már a műszaki fejlesztés legkorábbi fázisában fel kell mérni. A megelőzés gazdasági szempontból is lényeges, mivel a károk létrejöttének megelőzése hosszútávon hatékonyabb és gazdaságosabb, mint az okozott károk elhárítása. (Lásd: Rió.17.Elv.)

  3. Az elővigyázatosság elve, melyet a környezeti kockázatok csökkentése érdekében fogalmaztak meg. Elsősorban a veszélyes kémiai anyagok szállítása, a nukleáris biztonság és a globális éghajlatváltozás fenyegetése jelent problémát, különösen azért, mert a környezetre gyakorolt hatások mértéke, és minősége felől nem lehetünk teljesen bizonyosak. (Lásd: Rió.15.Elv.)

  4. A kompatibilitás elve, azaz a környezeti szempontok beépítése a gazdaság folyamataiba. Gyakorlatilag ide tartozik a „szennyező fizet” és a „használó fizet” elv érvényesítése is. A gazdaság nem fejlődhet a környezet rovására. A követő környezetvédelmet a megelőzés elvén működő környezetvédelmi- és gazdaságpolitikának kell felváltania. (Lásd: Rió.16.Elv.)

  5. A globális felelősség elve. A környezetre gyakorolt hatások sohasem kezelhetők lokálisan. Erre a tényre kell a környezetvédelem jog- és intézményrendszerét, valamint gazdasági eszközrendszerét építeni. Mind a károsításért, mind annak elhárításáért a felelősség globális, és nem csak az Unión belüli, hanem azon kívüli országok érdekeit is szükséges figyelembe venni. (Lásd: Rió.12.Elv.)

  6. A transzparencia, a nyíltság és áttekinthetőség elve azt mondja ki, hogy az egyéneknek, szervezeteknek megfelelő információt kell kapniuk az EU működési elveiről, illetve a következmények részleteiről. (Lásd: Rió.11.Elv.)

  7. A szubszidiaritás elve azt fejezi ki, hogy a környezetvédelem mindnyájunk közös ügye. Ezért a hatásköröket és a gyakorlásukhoz szükséges eszközöket olyan szintre kell helyezni, ahol a demokrácia általános elvei érvényesülnek, és a gazdasági hatékonyság növekedése is biztosítható. (Lásd: Rió.7.Elv.)

  8. A környezeti szempontok külső és belső integrálása. A károk megelőzése, csökkentése, vagy felszámolása érdekében a környezetvédelemnek integrálódnia kell a különböző ágazatokba (pl. ipar, energia, közlekedés, mezőgazdaság stb.). ugyanakkor a környezeti rendszer egységes védelme érdekében szükséges a környezetpolitika részterületei közötti integráció biztosítása is. (Lásd: Rió.9.Elv.)

  9. A környezet közös vagyon, a környezetvédelem nemzeti ügy. Csak akkor lehet eredményesen szolgálni, ha a törekvés széleskörű társadalmi összefogáson alapul, és melyet társadalmi egyetértés biztosít. Mind az egyén, mind a vállalatok, mind a különféle szervezetek részéről környezettudatos viselkedésformának kell megnyilvánulnia.(Lásd: Rió.10.Elv.)

  10. A mérhetőség és összehasonlíthatóság elve, mely szerint egységes környezetvédelem csak akkor valósítható meg, ha a környezeti károk mérésére egységes mérési rendszer (műszerek és metodikák) áll rendelkezésre, a mérési eredmények egzakt módon összehasonlíthatók, és egységesen értékelhetők. Ugyanannak a mintának a megítélése nem lehet lényegesen különböző, az EU egyes országaiban, vagy a várományos tagjelölteknél (a szerző javaslata az EU direktíváihoz).