Ugrás a tartalomhoz

Környezetstratégia

Dr. Fekete Jenő György (2011)

9. fejezet - Környezetpolitikai megfontolások a stratégiai tervezésben

9. fejezet - Környezetpolitikai megfontolások a stratégiai tervezésben

A környezetvédelmi stratégiák kialakításához nem közömbös az a politikai környezet, melyben a tervezést és végrehajtást meg kell valósítani. Sok esetben a stratégiai megfontolások a politikai attitüdökhöz alkalmazkodnak. Fontos tehát ismerni egyrészt a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi trendeket, irányzatokat, állásfoglalásokat, a hazai politika adta nehézségeket, ill. lehetőségeket, valamint az ágazati politikai megfontolásokat.

Érdekes megfigyelni, hogy az elmúlt évtizedekben a nemzetközi eseményekhez kapcsolódóan pl. az európai országokban a környezetvédelem területén milyen fontos politikai lépéseket tettek. A II. Vatikáni Zsinat, vagy a Római Klub megállapításai és javaslatai egy erkölcsi megújulásra szólítottak fel. A környezetvédelem egyes országok politikájába már a 60-as évek végén, 70-es évek elején, ha nem is meghatározó, de valamilyen szerepet játszott. A Stockholmi Konferencia után megerősödtek a környezetvédelmi mozgalmak, és már a Riói Konferencián egységesen léptek föl a környezetvédelem érdekében. Nem véletlen, hogy Rio de Janeiróban olyan elveket fogalmaztak meg, melyek a Föld országainak politikáját erősen befolyásolták. A továbbiakban, elsősorban a gazdaság globalizációja miatt mutatkozó sikertelenségek egyes országok környezetpolitikáját is negatív előjellel befolyásolták.

9.1. A politika és a környezetvédelem

A környezeti erőforrások túlhasználatát, károsodását lehet mérsékelni, a keletkezett környezetkárosodást lehet helyreállítani, de lehet a környezeti hatásokat akár megelőzni is. Ennek megfelelően a környezetpolitikának két alapvető típusa van: az utólagos kárenyhítés és a preventív, vagy megelőző technológiák. Mind a kétféle környezetpolitikának vannak direkt és indirekt szabályozó eszközei. Mérnöki megközelítésben a környezetpolitikánkat az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

-          a környezetkárosítás enyhítése, az un. gyógyító környezetpolitika,
-          a káros anyag kibocsátás (emisszió) csökkentése a technológiai folyamat végére helyezett un. csővégi technológiákkal és
-          a környezet károsításának megelőzése a termelés folyamatába integrált beavatkozásokkal (preventív beavatkozások)

Ez utóbbi környezetpolitika a fenntartható fejlődés alapja és stratégiai feltétele.

A környezeti problémák felismerése a 20. század közepén kezdődött, és Rachel Carson amerikai írónő „Néma tavasz” c. könyvének 1962-es megjelenéséhez köthető. Ez a könyv, bár szakirodalomnak nem tekinthető, mégis felrázta a szakemberek lelkiismeretét, és egy újfajta gondolkodást indított meg. A környezetvédelem 20-21. századi történelmének legfontosabb állomásai az ENSZ konferenciák voltak 1972-ben Stockholmban, 1992-ben Rio de Janeiróban és 2002-ben Johannesburgban.

A stockholmi Konferencia az Emberi Környezetről szólt. Itt döbbentek rá a világ vezetői először arra, hogy a környezet szennyeződése és az erőforrások kimerülése miatt a Föld lakosai békés körülmények között is vészhelyzetbe kerülhetnek, és ez belátható időn belül bekövetkezhet. A fejlődő világ története azt is igazolta, hogy a szegénység és a túlnépesedés egyaránt gerjeszti és fokozza a környezeti problémákat. A nyolcvanas években jelentős szemléletváltozás következett be, kiderült, hogy a környezetromlás globális probléma, a keletkezett károk felszámolása hosszútávú tervezést igényel. Az ENSZ 1983-ban létrehozta a Környezeti és Fejlesztési Világbizottságot. A Bizottság jelentése 1987-ben készült el Our Common Future (Közös Jövőnk) címmel.

A Riói Konferencia, hivatalos nevén ENSZ Konferencia a Környezetről és Fejlődésről összekapcsolta a környezetvédelmet és a gazdasági fejlődést. A fenntartható fejlődés központi jelszóvá vált, mindenki lelkesedett érte, a kormányok, az üzleti szféra és a zöld mozgalmak egyaránt. Mindez már előre sejttette, hogy a lelkesedés elmúltával az érdekeltségek miatt a fenntartható fejlődés egységes értelmezése alig várható. A tudományos világ többször is megpróbálta értelmezni a fenntartható fejlődés fogalmát, azonban a próbálkozás egyértelmű sikerre nem vezetett. A fenntarthatóság fogalmának széleskörű kiterjesztése miatt a fogalom elcsépeltté vált, és eredeti célját talán már el is felejtette.

A Johannesburgban rendezett Világcsúcs Konferencia a Fenntartható Fejlődésről viszonylag kevés sikerrel megpróbálta az 1992 óta eltelt 10 év értékelését, elemzését elvégezni, az elfogadott kötelezettségek végrehajtását felmérni, újabb feladatokat kitűzni, az intézményi és a finanszírozásra vonatkozó javaslatokat kidolgozni, mindezt a fenntartható fejlődés érdekében. Néhány szép gondolaton kívül a konferencia nem tűnt túl sikeresnek.

A történelmi felidézés azért is érdekes, mert jól mutatja, hogy a környezetvédelem, mint elkülönült „ágazat” megjelenése a pusztuló környezeti erőforrásoknak a fejlődést-akadályozó felismeréséhez kapcsolódik. A környezetvédelmi politika „életgörbéje” a károsodás mértéke és az idő függvényében a következők szerint alakulhat (Bulla M. 2005.):

- kisebb károsodás esetén már kialakulnak a gazdasági, társadalmi feszültségek, melyek a károsodások további növekedéséhez vezetnek,
- a károsodások megismerésével be kell következnie azok tudományos alapokon való megértése,
- a megértéssel a közvélemény tudatossá válik, és megalapozott nyomást tud gyakorolni a környezetpolitika alakítására,
- a politikai irányítás tudomásul veszi a társadalom véleményét, cselekszik, ennek megfelelően alakítja, és hajtja végre a stratégiáját.