Ugrás a tartalomhoz

Agro-ökológia

Dr. Godó Zoltán (2011)

8.4 Mikroszervezetek parazitizmusa

8.4 Mikroszervezetek parazitizmusa

A mikrobák parazita tevékenységének egyes formái mind az állatokon, mind a növényeken lényegesen különbözo. Az orvosi mikrobiológia határozott fokozati különbséget tesz az élosködo (parazita) és kórokozó (patogén) fajok között, tehát lehet parazita egy mikroorganizmus, de nem vált ki kóros elváltozást. A növényvilág sokszínuségét bizonyítja, hogy a baktériumok, vírusok és a gombák között is találunk növényi parazitákat (pantogéneket). Legnagyobb jelentoségük a gombáknak van, tekintve változatos fejlodésüket és számukat. Kevésbé jelentosek a baktériumok és a vírusok. A vírusos növényi megbetegedések száma nagyobb, mint a bakteriális megbetegedéseké. A baktériumos megbetegedéseket a kiváltott hatás szempontjából négy csoportra osztjuk fel:

  1. Nedves rothadás

  2. Vezeto edénynyalábok megbetegedése

  3. Tumoros megbetegedés

  4. Lokális léziók, foltosság

Nedves rothadás következtében a kiváltó baktériumok extracelluláris enzimjeikkel kioldják a megtámadott növény sejtjeit összetartó pektinállományt, ennek következtében szeparált növényi sejthalmaz keletkezik. A felbomló sejtekben megtelepednek a szaprofita baktériumok és gombák is. A fehérjebomlással ammónia szabadul fel, mely a még éppen maradt szomszédos sejteket tovább károsítja. A rothadó növényt jellemzi a kellemetlen szag. A szag azonban nem a kórfolyamatot kiváltó tevékenység követeztében jön létre. Ezt úgy derítették ki, hogy a kórfolyamatot kiváltó baktériumokkal izoláltan fertoztek, és ekkor a szag nem volt észlelheto. A szag másodlagos fertozésbol ered, azonban mivel a természetben nincsen izolált állapot, így hozzá tartozik a kórfolyamathoz.

A vezeto edénynyalábok megbetegedése úgy következik be, hogy bizonyos kórokozó baktériumfajok behatolnak, ott elszaporodnak, és a szaporodásuk következtében elzárják a nedvkeringést. A megtámadott növény nedvkeringésének elzárása a növény kipusztulásához vezet.

A növény merisztéma-szövetébe behatolt baktériumok tumoros megbetegedést okoznak. Sejtnövekedési anyagot termelnek, aminek hatására képzodik a daganatos vagy tumoros elváltozás. Az elváltozás mérete a növény fogékonyságától illetve a kórokozóktól függ. Számos kísérletet végeztek annak kiderítésére, hogy a növényi illetve állati tumor között van-e bármiféle kapcsolat, azonban az állati, emberi tumor létrejöttét sokkal bonyolultabb körülmények eredményezik.

A növényen a baktérium behatolási helyén bizonyos lokális lézió, foltosság alakul ki, pl. a levélen keletkezo foltok is baktérium okozta növényi elváltozások.

A bakteriális és vírusos növényi megbetegedésekért a leggyakrabban a rovarok tehetok felelossé. Általában mechanikailag terjesztik a fertozo baktériumot és vírust azáltal, hogy rágószerveikkel roncsolják a növényt. Épp növények is fertozodhetnek, a talajvíz által. A talajban lévo fertozött víz a növény gyökerein szívódik fel. A víz mellett egy másik gyakori hordozó a szél, amely foleg bakteriális fertozések terjesztésében jelentos, vírusok terjesztojeként kevésbé gyakori. A vírusok akár a pollennel is terjedhetnek.

A növény megroncsolt felületén megjelenhetnek gombás fertozések. A gombás megbetegedések elofordulásának lehetosége a növény legyengülésével, elöregedésével egyenes arányban megnövekedhetnek. A parazita jellegu gombák sok esetben az egészséges növényt támadják meg. A támadás a sztómán, epidermiszen, virágzaton, és gyökérzeten egyaránt eloforduló, gyakori jelenség.

Két fo típust különböztethetünk meg: ekto- és endoparazitákat. A két fo típus között sok átmenetet ismerünk. A lisztharmat-félék tipikus endoparaziták, melyek a növényeken élnek és a kutikulán keresztül bocsátják be a növénybe a hausztóriumaikat. Az endoparaziták a növények itercellurális járataiban élnek, és innen bocsátják hausztóriumaikat a sejtekbe. Az élosködo gombák legnagyobb része endoparazita. A gombák parazitizmusának két szélsoséges fokozatát ismerjük. Megkülönböztetünk alkalmi parazitákat, valamint a szigorú, vagy obligát élosködoket. Pleofág parazitának nevezzük, azokat az élosködoket, melyek nem válogatnak a növények között. Variációs statisztikával lehet kiértékelni, hogy egy gombafaj a pleofág parazitáktól eltéroen differenciáltságot mutat-e a különbözo növények megtámadásában. A mikrobák spontán mutációja miatt gyakran olyan újabb változatok alakulnak ki, amelyek az addig rezisztens fajokat is megtámadják.

További fokozatot jelent a gazdanövény változásával, vagy gazdacserével járó parazitizmus. A legismertebb a rozsdagombák közé tartozó fekete rozsda (Puccinia graminis) parazitizmusa. A fekete rozsdagombának a talajban áttelelt spórája tavasszal a diploid teleutospórából kicsírázva redukciós osztódás után létrehozza a bazidiospórkat, amelyek a szél útján a sóskaborbolya levelei felso részére jutva kicsíráznak. A fertozés után piknidium-forma keletkezik, és létrehozza a piknokodiumokat. A piknokodiumok ellentétes jellegu (negatív) hifákkal egyesülnek. Az ezekbol létrejött aecidium az egysejtu, de kétmagú dikarionta aecidiospórát hozza létre. A fekete rozsdagomba ebben az életciklusban gazdacserét hajt végre. Az aecidiospórák már nem a sóskaborbolyát támadják meg, hanem a búzát. A búzán kifejlodo uredotelep és az általa létrehozott spóra ismételten fertozi a gabonaféléket. Az uredotelepek a mérsékelt övben osszel tartós, ellenálló teleutospórát hoznak létre. A feketerozsda strukturális átalakulása lehet az ok, amiért gazdacserét hajt végre.

A ciklusos parazitizmus képezi a parazitizmus legmagasabb fokát. Ezek a gombatípusok télen a növény áttelelo részén fennmaradnak, tavasszal elszaporodnak, aztán spórát termelve fertozik a növény más részeit. Ilyen fertozési menete van például a Phytophthora infestansnak, a burgonyavészt eloidézo parazita gombának. A fertozést a sporangiumok, illetve zoospórák viszik át a beteg lombrészekrol az egészséges gumókra. A gumók megfertozésével képes átvészelni a téli idoszakot. Tavasszal az áttelelt micélium a gumó felületén sporidiumot termel, ahonnan a szél vagy a víz segítségével jut a levélzetre és kezdi meg újbóli ciklusos fertozését.

A növények fejlodésük során képesek voltak kialakítani a sajátságos védekezési rendszerüket. Például a burgonya úgy védekezik a burgonyavarasodást kiváltó sugárgomba (Streptomyces scabies) ellen, hogy paraszövetet fejleszt. Ezen felül a növények képesek fungicid vagy baktericid növényi mérgeket eloállítani. Ezek a vegyi anyagok gátolják a mikroszervezetek behatolását a növényi szervezetbe. Azonban nem ismerünk a növényvilágban a növényeknél magasabb rendu élo szervezetnél ismert immunizálási mechanizmus. Patogén gombák illetve baktériumok ellen nem csak természetes védekezési mechanizmusokkal léphet fel sikeresen a növény. Ellenálló fajokat keresztezéssel is létre lehet hozni.

Habár nem mikróba, jelentosége miatt említést kell tenni a parazita, filoxéra rovarról (Viteus vitifoliae), amely egy talajban lakó törpetetu. 1875 – 1897 –ig hazánk nagy múltú szolokultúrájának több mint a fele kipusztult járványszeru elterjedése miatt (filoxéra vész). Ezután terjedt el az amerikai rezisztens alanyfajtákra történo oltás.