Ugrás a tartalomhoz

Agro-ökológia

Dr. Godó Zoltán (2011)

7.4 Az élovilág szerepe a talajképzodésben

7.4 Az élovilág szerepe a talajképzodésben

Dokucsajev, (1846-1903) orosz természettudós. A talajtan, mint önálló tudományágnak a megalapítója. Elsoként adata meg a talaj tudományos értelmezését. Az élo és az élettelen természet valamennyi elemének a kölcsönhatásáról fogalmazta meg elméleteit. Megállapította a talajok sávos térbeli rendjét, és ezzel a természeti földrajzban az éghajlatövekbol következo törvényszeruségek (zonalitás) tanának megalkotója.

Öt talajképzo tényezot különböztetünk meg egymástól:

  1. a növényzetet

  2. az éghajlatot

  3. a domborzati és hidrológiai viszonyokat

  4. a talajképzo kozeteket

  5. a talaj korát

A természetes növényzet talajra gyakorolt befolyásának megítélésénél a makroszervezetek, makroflóra és a mikroflóra (a növényvilág mikroszkopikus tagjainak, mint pl.: baktériumok, gombák, moszatok, összessége) együttesét szokták figyelembe venni.

Az összefüggo erdoségek csak csapadékban gazdag vidékeken alakulnak ki. Mivel a fás növények hosszú életuek és gyökereik is csak hosszú ido után halnak el, a fák gyökérzete figyelemre méltóan nem gazdagítja a talaj szerves anyag tartalmát. A növénymaradványok, mint a levelek, a gallyak, vagy éppen a kéreg a talaj felszínén avartakarót alkot. Az avar bomlása a felszínen kezdodik meg. Ebben a folyamatban legfoképpen aerob (oxigént igénylo) mikroszervezetek vesznek részt. A szerves bomlástermékek jobbára a felszínrol kerülnek be a talajba.

Az aljnövényzet nélküli fenyvesek gyantás talajtakarója kationokban (pozitív töltésu ion) szegény. A felhalmozódott szerves anyagot foként gombák bontják le, melynek következtében elsosorban savanyú bomlástermékek (csersav, savanyú humuszanyagok) keletkeznek. A tulevelu erdokkel borított talajterületeken intenzív savanyú kilúgozás a jellemzo, s ennek következményeképp ún. podzol talajok képzodnek

A bükkösök, tölgyesek vagy más zárt szisztémájú lombhullató erdok alatt, az avar réteg elbontása máshogy zajlik, mint a fenyvesek esetében. A lombhullató gyökérzet mélyebbre hatol, mint a fenyoké, és némiképp több kalciumot és magnéziumot képes beépíteni évente megújuló lombállományába. Ezen anyagok jelenlétében nem képes kialakulni olyan savanyú kémhatás, mint a fenyvesek esetében. A szerves anyagok lebontásában viszont nemcsak a gombák, hanem az aerob baktériumok is jelen vannak. A lombhullatók alatt képzodött barna erdotalajokban a humifikációs (humuszképzodés) termékek kevésbé savanyúak, s a kilúgozás is mérsékeltebb. Általánosan elmondható, hogy a podzolosodás mértéke, és eshetosége a jegenyefenyok, lucfenyok, tölgyesek és bükkösök sorrendjében fokozottan csökken.

A szubtrópusi és trópusi erdok alatt alakulnak ki s vörösföldek valamint a plintit avagy trópusi talajok. A plintitek erosen mállott, vas- és alumíniumoxidban bovelkedo, vörös vagy vöröses színu talajok.

Az egynyári és az évelo növények, évrol-évre új gyökérzetet fejlesztenek, s így elonyös feltételeket nyújtanak a szerves anyag talajban való felhalmozódásához. Folytonosan, de legalább az év nagy részében sekély vízborítás alatt álló területek, a lápi növényi formációknak ad otthont. Az elhalt mocsári növényzet a víz alatt, anaerob (oxigénmentes) közegben, csak lassan bomlik, és idovel tozeg formájában halmozódik fel. A csapadékboség és a kationszegény környezet, a nedvességnövelo mohafélék (Sphagnum moha, stb.) megtelepedésének kedvez (mohalápok). Magyarországon foként a sekély tavak, öblök vagy vízzel telt mélyedések fokozatos feltöltésével, s az erre jellemzo mocsári növényzet (sás, nád, gyékény, káka, stb.) megtelepedésével párosult ingoványképzodés jellemzo (rét- vagy síklápok). A réti növényi formációk mélyebb fekvésu, magas talajvizu és/vagy idoszakosan vízzel borított területek vegetációja, melyekben nagyrészt évelo gyep a jellemzo. A növényi maradványok lebontása jobbrészt anaerob folyamat során megy végbe. A növényzet nagy gyökértömegu gyökeret gyarapít, az elhalt szerves maradványok azonban a túl nedves talajban nem tudnak megfelelo tempóban bomlani. Emiatt a réti növényzet alatt aránylag nagy szervesanyag-tartalmú talajok létesülnek, a felhalmozódott humusz minosége ellenben gyenge.

A mérsékelt övi füves puszták (sztyeppek, prérik) jellegzetes növénytársulása a sztyeppi növényi formációk. Szárazságturo (xerofita) évelo és egynyári füvekbol, továbbá pillangósokból áll. A növényzet suru gyökérzete miatt minden évben jelentos mennyiségu szerves anyag kerül a talajrétegekbe. Ezen anyagok elbontását aerob baktériumok végzik, melyek jó minoségu humuszanyagokat állítanak elo. A sztyeppi formációk alatt kiváló minoségu, vastag humuszos rétegu csernozjom talaj, a szárazabb sztyeppeken pedig úgynevezett gesztenyebarna talaj jön létre. Jellemzo a száraz klíma alatt megtelepedett xerofita és halofita (sóturo) növények asszociációja, humuszban igen szegény, de ásványi sókban gazdag, valamint a barna és szürke félsivatagi talajok jellegzetes növényzetei (félsivatagi növényi formációk).

Fontos szerepe van a talajfaunáknak a talajképzodésben. A férgek közül elsosorban a földigiliszta talajra gyakorolt befolyását kell kiemelni. Jó vízellátottságú, jól szellozo talajokban szaporodik, s a talaj szerves anyagainak aprításával, átalakításával, valamint a járataik létrehozásával jelentosen hozzájárul a jó minoségu talajszerkezetek kialakulásához. Az ízeltlábúak és a talajban élo csigák járatai a vízmozgási feltételeket elégítik ki, elpusztulásuk után pedig testük bontható szervesanyagként szolgál. Az elpusztult csigák kalcium-karbonáttal is gazdagítják a talajt a mészvázaik által. A gerincesek, leginkább a vakondok, a rágcsálók (ürge, hörcsög, pocok, stb.) és a hüllok (gyíkok) szerepe a talaj keverésében, azonkívül járataik vízvezeto hatásában nyilvánul meg. A rágcsálók a csernozjom talajokon szaporodnak el nagyobb mértékben, s kedvezo talajlazító hatásuk mellett, nagy károkat okoznak a termésben.

Az éghajlat túlnyomóan közvetve, a növényzeten keresztül hat a talaj képzodésére. A klíma elemei közül a talajképzodés szempontjából legjelentosebb szerepe a homérsékletnek, a csapadéknak és a párolgásnak van. Ezek szabják meg, hogy milyen természetes növényzet alakulhat ki az egyes területeken, ill. befolyással vannak a fizikai és kémiai mállás erosségére is. A növényi zónákkal szoros összefüggésben vannak a talajzónák is. Északról dél felé haladva törvényszeruségeket fedezhetünk fel a növényzet és a talaj típusai között. A klímazónákra jellemzo növénytársulások alatt képzodo talajokat zonális talajoknak nevezzük. Ezek a talajzónák azonban nem megszakítás nélküli összefüggo területek, ugyanis a tengerek közelsége vagy a magas hegységek megszakítják az egyenlítovel párhuzamos klíma- és növényövezeteket. Más helyeken az eros vízhatás, vagy egyedi talajképzo kozetek miatt megváltozik a növényzet és az éghajlat, ún. hidromorf (réti, láp, szikes) és kozet talajok (intrazonális talajok) képzodnek. Az azonális talajok azok, melyeknél a fo környezeti hatást nem lehet megállapítani. Ilyenek pl.: a nyers ártéri üledékek, valamint a futóhomok talajok.

A domborzat (relief) a felszín függoleges kategorizáltsága. Megkülönböztetünk makro-, mezo-, mikrodomborzatokat. A makroreliefek a felszín hegyekre, völgyekre és síkságokra való osztása, vagyis több száz, ill. több ezer méteres szintkülönbségek feltagolása. Dokucsajev és tanítványai mutattak rá arra, hogy a magas hegységek a szintvonalakkal párhuzamosan is növényi zónákra oszthatóak, s ennek megfeleloen különbözo talajzónákra is. A hegycsúcs felé haladván a homérséklet csökken, a csapadék pedig no. Az egyenlítovel párhuzamos zónák rendszerét vízszintes (horizontális), a hegyvidékeken tapasztalható zónák egymásutániságát pedig függoleges (vertikális) zonalitásnak nevezték el.

A mezorelief a terület hullámosságát jelenti (néhány méteres, vagy néhány 10 méteres magasságkülönbségek). A hullámos felszín a talajképzodés feltételeit úgy módosítja, hogy a talajvíz szintjének felszínhez viszonyított mélységét megváltoztatja. 5-6 méter mélyen elhelyezkedo talajvíz nem képes a növényzet gyökérzetét megnedvesíteni. Az ilyen területeken a csapadékvízbol élo mezoségi fuvegetációk települnek meg. A négy méternél közelebb fekvo talajvíztükör viszont fontos szerepet játszik a talaj képzodésében. Azokat a talajokat melyeknek kialakulása a víz hatásával szorosan összefügg, ill. a vízminoség fontos szerepet játszik kialakulásukban, hidromorf talajoknak nevezzük (pl.: láp talaj, csernozjom talajok, stb.)

A mikrorelief a felszínen eloforduló néhány cm-es vagy dm-es magasságkülönbségek. Ezek a nem túl nagymértéku magasságeltérések. A csapadék felszínen való eloszlását befolyásolják, ami egyetlenné teszi a víz talajba való beszivárgását. Ilyen területeken könnyen létrejön az idoszakos területi vízállás, ugyanis a magasabb területekrol az alacsonyabbak felé folyik a víz, így a talajképzodés a réties területek kialakulásához vezethet. Ha az összegyult területeken a vizek sósak, és nátriumionokat tartalmaznak, az ismétlodo bepárlódás, és az újabb vízösszefolyás következményeképp a talaj felülrol szikesedhet. Ilyen esetekben patkásodás is elofordulhat, ami a víz és a szél, romboló munkájának az eredménye.

Az alapkozet, amelyen a talaj kialakul, bizonyítottan befolyásolja a talajok tulajdonságait, de egyes szélsoséges kivételektol eltekintve, nem olyan arányban, hogy ez megszabná a sajátos fizikai és kémiai tulajdonságokat, illetve a talaj típusát. Általában elmondható, hogy ugyanolyan alapkozeten egymástól eltéro, másrészt különbözo minoségu talajképzo kozeteken azonos talajtípusok keletkezhetnek. Az elso esethez említheto, hogy azonos minoségu kozetmaradványokon (lösz) csernozjom-, erdo-, vagy réti talajok keletkezhetnek, a helyi talajképzo tényezok hatására. Az alapkozetek általában nem akadályozzák meg az éghajlat és a növényi társulások által kialakított talajképzodési folyamatokat, csak módosítja azok hatását. Vannak viszont olyan kozetek, melyek jellemzo módon alakítják a rajtuk lévo talajok jellegét. Ezek közzé tartozik a mészko, amelyen a fás növényzet alatt olyan fekete színu (ún. redzina) talajok alakulnak ki amelyek, CaCO3 hatására, lényegesen eltérnek a más kozeteken képzodött erdotalajoktól. Ilyen talajképzo kozet hazánkban a riolittufa is, mely Tokaj vidékén agyagos, vörös nyiroktalajt képez. Azokat a talajokat, melyek jellemzoit erosen befolyásolja az alapkozetük, - a mai genetikai osztályozási rendszer szerint - litomorf (kozethatású) talajoknak nevezzük.

A talajok képzodéséhez, az egyes talajtípusok keletkezéséhez ido szükséges. A talajképzodés kezdete óta eltelt, években kifejezheto idot az adott talaj abszolút korának tekintjük. Az azonos abszolút korú talajoknak a fejlodési állapota eltéro lehet. Van ahol a talajokra jellemzo tulajdonságok jobban megtalálhatóak, máshol bizonyos folyamatok csak korlátozottan érvényesülnek. Ennek oka az lehet, hogy a talajképzo kozetek eltéro kalcium-karbonát tartalmúak, illetve, a CaCO3 hiánya, vagy a víz ellátottságbeli különbségek. A késlelteto, vagy gyorsító folyamatok jelenléte miatt két hasonló talaj, azonos ido alatt, eltéro fejlodési állapotot mutathat, azaz különbözo lehet a talajok relatív kora.

A talajképzo tényezok tárgyalásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi tevékenységeket, melyek a talajt befolyásolják. Az emberiség, élete során mindig igyekezett környezetét megváltoztatni, saját igényeihez megfeleloen formálni. A környezetre gyakorolt hatás annál nagyobb minél fejlettebb a társadalom, a technika. Napjainkban az emberi tevékenység a talajfejlodés irányának a megváltoztatására is képes. A vízszabályozások, a vízrendezések, a talajjavítások, a tereprendezések, a mutrágyázás, az öntözés útján igyekszünk a talajt (jobb esetben) a megfelelo irányba megváltozatni. A hibás gazdálkodás viszont nagymértékben csökkenti a talaj termékenységét. A talajmuvelés elsosorban a talajpusztulás megelozésére szolgál. A talajmuvelés a talaj gyakran muvelt rétegének, esetleg mélyebb rétegeinek muvelo-eszközzel végett fizikai állapotváltoztatása. Célja, hogy fenntartsa a rétegek közötti nedvességforgalmat; a levegoforgalmat kedvezoen befolyásolja; megfelelo biológiai aktivitás elérése; és a talaj felszínének és szerkezetének védelme. Talajjavítást is végezhetünk, mely folyamatot gyakran szikes és savanyú talajokon szoktak alkalmazni. A talajjavításnak nevezhetjük az általában mezogazdaságban alkalmazott agrotechnikai eljárásokat, mint a vetésforgót vagy a talajjavító növények alkalmazását is.