Ugrás a tartalomhoz

Egyéb gabonanövények termesztése

Sárvári Mihály (2011)

Debreceni Egyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Pannon Egyetem

A termesztett köles

A termesztett köles

A köles termesztésének története

A termesztett köles (Panicum miliaceum) termesztése a történelem előtti időkre nyúlik vissza. A feljegyzések szerint Kínában már legalább húszezer éve termesztik. Elsősorban Afrikában és Ázsiában termesztik, de Észak- és Dél-Amerikában, Óceániában és Oroszországban is megtalálható. Az Egyesült Államokba Európából került a 18. sz.-ban. Az Atlanti-partok mentén termesztése nem volt jellemző, de az északi és középső államok területén 1875 után a dakoták közreműködésével terjedni kezdett. Napjainkban elsősorban Észak-Dakota, Colorado, Nebraska, és Dél-Dakota területén termesztik. A termesztett kölest seprűkölesként, disznókölesként és Hersey kölesként is ismerik. Egy hasonló faját (Panicum sumatrense) termesztik Délkelet-Ázsiában.

A világon a termesztett köles vetésterülete 35,5 millió ha, a megtermett összmennyiség 32,0 millió tonna, a termésátlag 904 kg/ha volt 2009. évben. Hazánkban jelenleg csak néhány száz hektár területen termesztik kizárólag magjáért. A termésátlagok 1,0-2,5 t/ha között változhatnak a termőhelytől és az alkalmazott agrotechnikától függően.

A termesztett köles adaptációs képessége

A kölest csak olyan területeken sikerült adaptálni, ahol a tavaszi vetésű kismagvú növények sikeresen termeszthetők. Rövid tenyészidejű növény, a vetéstől az érésig gyakran csupán 60-65 napra van szüksége. A köles fagyérzékeny növény, ezért azokon a területeken, ahol nyári fagyok előfordulnak, nem termesztik. Növekedéséhez mérsékelten meleg időjárás szükséges. A köles a kukoricához és a cirokhoz hasonlóan a hatékony C4 fotoszintetikus utat képviseli azzal a különbséggel, hogy a CO2 kibocsátás éjjel (sötétben) történik.

Figure 18.2. 


Míg az összes gabona közül a köles vízigénye a legalacsonyabb, az aszályra -elsősorban sekély gyökérzete miatt - jobban érzékeny. Nagy mennyiségű búza- vagy árpatermés után termesztése gyakran kudarcra van ítélve. Öntözött körülmények között hozama nem éri el a kukoricáét. A durva homoktalajok kivételével minden talajtípuson vethető.

A köles hőigényes növény. Bár vízigénye mérsékelt, a kritikus fenológiai fázisaiban (kelés, virágzás-terméskötés) érzékeny az aszályra. Nagy hőigénye miatt késői fővetésben vagy másodnövényként termesztjük.

A talajigénye mérsékelt, inkább a lazább, középkötött, szárazabb fekvésű talajokat kedveli. A belvizesedésre hajlamos, hideg talajok nem alkalmasak a termesztésére. Ezt leszámítva élelmes, kitűnően adaptálódó kultúra.

Botanikai jellemzők

A köles virágzata nagy, nyílt bugavirágzat. Durva, fás, üreges szárának magassága 31-120 cm között változik, általában 61 cm. A szár gömbölyű vagy lapított, az alapnál kb. grafitceruza vastagságú. A szárak és levelek szőrrel fedettek. A szár és a külső pelyva színe zöld, érett állapotban sárgás vagy vöröses-zöld. Hántoláskor a szemek többsége a pelyvában vagy a maghéjban marad. A köles magja nagyobb, mint a muharok csoportjába tartozó köleseké, és a maghéj kevésbé szorosan tartja. A maghéj változatos színárnyalatú lehet, pl. fehér, krém, sárga, vörös, barna, szürke, csíkos és fekete. A korpa, vagy a maghéj színe a krémfehér valamely árnyalata.

A köles nagyrészt önmegtermékenyülő, de számottevő mértékben fordul elő idegen beporzás is.

Hazánkban a termesztett köles három fajtakörbe sorolható:

  • terpedt hupájú köles (P. miliaceum var. elfusum)

  • zászlós bugájú köles (P. miliaceum var. contractum)

  • tömött bugájú köles (P. miliaceum var. compactum)

A szemtermést borító toklász alapján megkülönböztetünk:

  • fehér köles (P. miliaceum album)

  • piros köles (P. miliaceum rubrum)

  • szürke köles (P. miliaceum griseum)

  • sárga köles (P. miliaceum luteum)

Fajták

A köles fajtáit a buga alakja szerint 3 fő csoportba oszthatjuk (20.3. ábra): 1) szétálló bugájú, 2) laza és féloldalas bugájú, 3) tömött és egyenes bugájú.

Baromfi- és madáreleségnek a tömött, fényes, vöröses magvú fajták a legalkalmasabbak.

Hazánkban elsősorban sárga- és pirosmagvú köles fajtákat termesztenek. A fajták egy része régi nemesítésű (Lovászpatonai pirosmagvú, Fertődi-2), bár az utóbbi időben újabb fajták állami elismerésére került sor (Biserka, GK Alba, GKT Piroska, Gyöngyszem, Maxi, Rumenka).

Vetésváltás

A köles bármilyen növény után vethető. Kései vetésű, rövid tenyészidejű nyári másodvetésű növény. A vízpótlásra nem jól reagál, ezért ugarterületen nem érdemes termeszteni.

Félszáraz régiókban a műtrágyázás hatása korlátozottan érvényesül, de búza elővetemény után vagy bőséges talajnedvesség mellett 22-24 kg/ha N kijuttatása ajánlatos. Foszfor és káliumhiányos területeken ezen tápanyagok pótlása eredményes lehet.

A köles átlagos hozama kb. feleakkora, mint a legrövidebb tenyészidejű cirok hibridé. Szemtelítődése gyorsabb, ezért egy héttel hamarabb érik, mint a legrövidebb tenyészidejű cirok. A köles olyan rövid idő alatt beérik, hogy hasonlóan rövid érésidejű cirok nincs. Így a köles kiváló másodvetésként.

Fővetésben bármely növény után vethetjük. Másodnövényként elsősorban kalászos gabonák után szokott következni.

A köles termesztése

A köles tömörített magágyat igényel, melynek gyommentességét a vetésig biztosítani kell. Hideg talajban nem csírázik ki. Mivel a tavaszi fagyok könnyen kipusztíthatják, vetését a fagyveszély elmúltával kell kezdeni. A legtöbb fajta beéréséhez a vetéstől számítva 60-80 nap szükséges. Általában a kukorica vetése után 2-4 héttel biztonságosan vethető. Colorado keleti részein jó hozamot értek el június 15. és július 1. közötti vetéssel. A korábbi vetéseknél nagymértékű volt a gyomosodás, míg a későbbi vetések nem sikerültek.

A kölest hagyományos gabonavetőgéppel vetik. A legkedvezőbbnek a 34-39 kg/ha közötti kivetett magmennyiség bizonyult. Az ennél alacsonyabb csíraszám szembetűnően jobban gyomosodik, de tiszta, gyommentes talajon max. 18-22 kg/ha magmennyiség is elegendő. Félszáraz régiókban a kölest talajművelés nélkül is lehet termeszteni búzatarlóba vetve. 51-56 kg/ha N kijuttatása szükséges vetéskor a búzamaradványok mineralizációja miatt a N immobilizáció ellensúlyozása érdekében. A gyomok ellen leggyakrabban alkalmazott szerek az atrazin, a 2-4-D és a proszulfuron.

A köles akkor takarítható be, ha a buga felső részének magjai érettek. Ebben a fázisban a növény még zöld. A betakarítás legjobb módja a rendrevágás, majd néhány nappal később rendfelszedés és cséplés kombájnnal. A köles betakarítására a közvetlen kombájnolás nem megfelelő, mert 1) érés után könnyen pereg, 2) megdőlésre hajlamos, 3) betakarításkor a szalma nedvességtartalma túl nagy.

Figure 18.3. 


A tápanyagigényét műtrágyákkal biztosítjuk az alábbi adagokat juttatva ki:

Fővetésben az alaptrágyákat (P és K műtrágyák) a szántás előtt, a nitrogén műtrágyát vetés előtt juttatjuk ki. Másodvetésben a tápanyag kijuttatására a vetés előtt kerül sor. Jó talajokon a másodvetésben a műtrágyák elhagyhatók.

A köles optimális vetésideje fővetésben május 15-június 10., másodvetésben június 15-július 10. közötti időszak. Gabonasortávolságra vetjük, kivetett csíraszám 7,0-8,5 millió/ha. Optimális vetésmélység 1-2 cm. Vetést hengerezni szükséges.

Érése egyenlőtlen. A fajták általában zöldszáron érnek. A betakarítás optimális ideje az, amikor a főhajtáson lévő szemek viaszérésben vannak. Ekkor rendszerint nem csak a szár, hanem a levelek is még zöldek. Ezért az egymenetes, kombájnos betakarításnál nagyon fontos a magas tarlóval történő vágás, hogy minél kevesebb vegetatív zöld rész kerüljön a levágott termésbe. A termést ezt követően azonnal tisztítani és szárítani kell. Kétmenetes betakarítás esetén először rendre vágják az állományt, majd 2-4 napos száradást követően kombájnnal felszedik és elcséplik a rendet. Ezt követi a tisztítás és szárítás ebben az esetben is. A szárítást csak alacsony hőmérsékleten (35-40 oC) végezhetjük.

Felhasználás

Ázsiában a köles széles körben fogyasztott élelmiszer. A héjától megfosztott magot levesekhez használják, lisztjét megfőzve fogyasztják. A kölesből készült kenyérrel végzett emészthetőségi kísérletek azt mutatják, hogy a köles szénhidrátjának hasznosulása azonos a többi gabonáéval, de fehérjetartalmának csupán 40 %-a emészthető.

A kölest minden állat szívesen fogyasztja, de etetés előtt meg kell darálni. Sertésekkel és baromfival etetve takarmányozási értéke a kukoricáénak 95 %-a, de húshasznú szarvasmarhák vagy juhok takarmányaként ez az érték csak max. 90 %. A kölest néha zölden is betakarítják, de durva szára és szőrös levelei miatt csak gyenge minőségű szénának számít. Legfőbb kereskedelmi értéke madáreleségekben történő hasznosításában van.

Hazánkban a kölest kásának használták. Napjainkban fontos szerepe kezd lenni a hántolt kölesnek a reformtáplálkozásban. Terméséből lisztet készítenek. Takarmányozásra és madáreleségként is felhasználható.

Betegségek

Számos egyéb növénnyel összehasonlítva a kölest viszonylag kevés betegség támadja meg. A kölesnél előfordul a baktériumos csíkosság (Pseudomonas avenae). A fertőzött leveleken, levélnyeleken és szárakon barna, vízzel telt csíkok figyelhetők meg. A hosszú, keskeny sérüléseken vékony, fehér váladékpikkelyek figyelhetők meg. A betegség valószínűleg a talajból fertőz. A Sphacelotheca destruens gomba által okozott köles porüszög, valamint a mohar porüszög (Ustilago crameri) is előfordul.

Megfelelő talajelőkészítéssel a kezdeti időszakban az állomány gyommentesen tartható. A vegetációs periódus későbbi fenofázisaiban jó a gyomelnyomó képessége.

Hazánkban a betegségei gazdasági károkat eddig nem okoztak. Néhány betegség szórványosan felléphet a köles állományaiban, melyek a következők:

  • árpa sárga törpülési vírusa (Barley yellow dwarf virus)

  • köles baktériumos csíkoltsága (Xentomonas panici Larulescu)

  • kölesrozsda (Puccinia purpurea)

  • köles fuzáriuma (Fusarium ssp.)

Magyarországon a rovarkártevők minimális mértékben károsítják a kölest. Az érés időszakában jelentős lehet a madárkártétel.

A potenciális állati kártevők a következők:

  • kukoricamoly (Ostrinia nubilalis L.)

  • köles gubacsszúnyog (Stenodiplodes panicii L.)

  • fritlégy (Oscinella frit L.)

  • házi veréb (Passer domesticus L.)

A vadköles

A köles vad fajtája gyomnövényként egyre inkább problémát okoz az USA középnyugati részén. Először Wisconsin-ban fedezték fel az 1970-es években. Abban különbözik a termesztett kölestől, hogy magjainak színe olajzöld, szürke vagy fekete, és éréskor azonnal pereg. A szár szőrrel sűrűn fedett. A vadköles ellen használható gyomirtószerek az alachlor, a metolachlor, a butylate és a nicosulfuron.