Ugrás a tartalomhoz

3D megjelenítési technikák

Dr. Fekete Róbert Tamás, Dr. Tamás Péter, Dr. Antal Ákos, Décsei-Paróczi Annamária (2014)

BME-MOGI

9. fejezet - Egyszerű és komplex optikai szűrőn alapuló, passzív sztereo technikák

9. fejezet - Egyszerű és komplex optikai szűrőn alapuló, passzív sztereo technikák

A passzív sztereo megjelenítők csoportjába tartozik az úgynevezett színszétválasztásos multiplex berendezés, amely a közismert anaglif eljárás kibővített változatának tekinthető. Itt az egymásra nyomtatott két egyszínű kép jól elkülöníthető spektrummal rendelkezik, és a szemlélő a látványt a kép színeinek megfelelő színű szemüvegen keresztül vizsgálja. Ha például a képet piros-kék színkombinációban nyomtatták, akkor az egyik szeme előtt lévő piros szűrőn át csak a piros képet, míg a másik szem előtt lévő kék szűrőn keresztül csak a két képet látja, így a szemeibe más és más kép kerül, ami által megvalósulhat a térbeliség élménye. A módszer legnagyobb problémája, hogy az alkalmazott festékanyagok és a szemüvegekben elhelyezett szűrők széles spektrummal rendelkeznek, emiatt a képeket nem lehet teljesen elkülöníteni - itt is fellép az áthallás jelensége, illetve a látvány nem színhelyes.

Az anaglif megjelenítők működésének alapja tehát a színszűrés. Képernyős változatának alkalmazása során a két szembe két különböző kép kerül a képernyőről. Ezek a képek szemüveg nélkül szemlélve zavarosak és egybemosottak, azonban a különböző színszűrőkön szemlélve az egyik szembe az egyik pozícióból, míg a másik szembe a másik pozícióból készült kép kerül az objektumról. A gyakorlatban általában a vörös-zöldeskék szűrő kombinációt használják. Ez a változat terjedt el a 3D-s mozikban és a szórakoztatóipar egyéb területein is. Az ilyen egyszerű, az anaglifra épülő technikák olcsók, azonban valódi színes képek megjelenítésére alkalmatlanok. Gondot okoz továbbá a spektrális sávszélességből adódó áthallás, és a az egyes szűrők transzmisszós tényezőjének különbözőségéből adódó képvilágosság-különbség is.

Az alábbiakban olyan passzív rendszerekről lesz szó, amelyeknél a csatornajeleket optikailag választják szét, megfelelő színszűrők segítségével. Bemutatjuk többek között az egyik legősibb technikát (anaglyph - anaglif) és az egyik legújabb technikát (Infitec) is.

Az anaglif (anaglyph) technika

Az anaglif technika az egyik legrégebbi háromdimenziós élmény biztosítására alkalmas eszköz. Az anaglif képek előállításának eljárását elsőként Wilhelm Rollmann fejlesztette ki 1853-ban. Az anaglif csatornajel szétválasztására alkalmas szűrők kétszínűek (általában vörös és ciánkék, vagy más komplementer színek). Kezdetben, hogy csökkentsék a passzív szemüvegek költségét, papírból gyártották azokat. A technika lényege, hogy a háromdimenziós tartalmakat két különböző nézetből, két különböző színnel jelenítik meg a két szem számára. Ez az ingeranyag a kétszínű szemüvegeken áthaladva az ábrázolt tárgyról egy kvázi színtelen, háromdimenziós képet kelt az agyban. A csatornajel szétválasztása tehát két színben történik. Az anaglif technikát elterjedten alkalmazzák, illetve alkalmazták nyomtatott formában is.

9.1. ábra - Anaglif kép


Az anaglif képek kevésbé fárasztóak a szem számára, mint az autosztereogrammok, amelyek nézéséhez gyakorlat szükséges, viszont eléggé színtelenek (természetesen a két színszűrő színeinek megfelelő árnyalatok kvázi színhelyesen jelennek meg). Ezen hátrány kiküszöbölésének módját az interferenciaszűrős rendszereknél láthatjuk.

9.2. ábra - Anaglif szemüveg


Az Infitec technika előtt számos változata létezett az anaglif technikának. A vörös-zöld és a vörö-kék változatok teljesen monokromatikusak voltak. A vörös-cián, az anachóm, a mirachóm, a trioszkóp és a magenta-cián változatok már sokkal jobb színélményt biztosítottak az eddigieknél. Az Inficolor és a ColorCode 3-D változatok pedig szinte teljes színélményt nyújtottak, még az Infitec szűrős eljárások előtt.

Az anaglif technika előnye, hogy olcsó és nem érzékeny a fejdőlésre. Hátránya viszont, hogy a színvisszaadás tekintetében gyenge a teljesítménye.