Ugrás a tartalomhoz

3D megjelenítési technikák

Dr. Fekete Róbert Tamás, Dr. Tamás Péter, Dr. Antal Ákos, Décsei-Paróczi Annamária (2014)

BME-MOGI

Összefoglalás

Összefoglalás

Leonardo da Vinci (1452-1519) fedezte föl, hogy szemeinktől különböző távolságban elhelyezkedő tárgyak olyan képet adnak, amelyeknek különbözőek és horizontális állásúak. George Berkeley (1685-1753) filozófus és püspök ismeretelméletében részletesen beszélt az emberi térlátás mechanizmusairól. Immanuel Kant (1724-1804), a német felvilágosodás kulcsfigurája is véleményt alkotott a térlátással kapcsolatban. Szerinte minden megismerés az érzékeléssel kezdődik, de ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy abból is származik. Hermann von Helmholtz (1821-1894), az  „univerzális zseni”, a német tudomány büszkesége mindenütt a természettudományos megoldásokat kereste a filozófiai rejtélyekre. A kor tudománya úgy gondolta, hogy a tér egy kiinduló szerveződés és az idegrendszeri struktúránkból, működésünkből ered, nem pedig egy platóni absztrakció.

A háromdimenziós megjelenítés történetének első jeles képviselője Charles Wheatstone (1802-1875), aki már 1838-ban publikált a sztereopszisról. Wheatstone feltalálta a sztereoszkópot (1832). David Brewster (1781-1868) nevéhez kötődik a prisma sztereoszkóp (1849) felfedezése. 1844-ben a Soleil & Dubosq cég támogatásával David Brewster bemutatta a sztereoszkópikus fényképekhez kifejlesztett eszközét. 1850-ben Strelisky Lipót elkészítette az első magyar sztereodagerrotípiát. 1855-ben feltalálják a kinematosztópot (animációs sztereo kamera). Oliver Wendell Holmes, Sr. (1809-1894) 1861-ben kifejlesztett egy gazdaságosan gyártható, egyszerű, kézi sztereoszkópot, amely fából volt, két lencsét tartalmazott és egy tartót a képeknek. A hatvanas években Julesz Béla feltalálta a véletlen-pont sztereogramot.

Minden bizonnyal a legelső háromdimenzióban vetített rövidfilm a Lumiere-fivérek által megalkotott 1903-as megjelenésű L'arrivee du train volt, amelyet anaglif technikával készítettek. 1915-ben elkészült az első anaglif mozifilm, a The Power of Love, amit 1922-ben tűztek műsorra a mozikban. Laurens Hammond és William F. Cassidy 1922 végén bemutatták Teleview System nevű rendszerüket, amely a két szem számára váltogatva vetítette a képkockákat, és az ülésekhez erősített kis nézegetők a képkockákkal összhangban zárták el a fény útját az egyik, majd a másik szem előtt. 1935-ben elkészült el az első színes, háromdimenziós mozifilm. Edwin H. Land a harmincas években fejlesztette ki a polarizációs technikákat, amelyek hamar begyűrűztek a filmiparba is. Az első színes háromdimenziós filmet 1952-ben vetítették (Bwana Devil) a Gunzberg-féle „Natural Vision” technikával, ami egy polarizációs szűrős technika volt. 1947-ben megszületett az első orosz, háromdimenziós mozifilm, a Robinson Crusoe. Az ötvenes években volt a háromdimenziós filmezés első virágkora. Az ötvenes évek végére azonban a háromdimenziós filmek népszerűsége csökkent. A hatvanas, hetvenes években a háromdimenziós filmezés vesztett, egyébként is aprócska lendületéből, majd az évtized végére egy újabb összeomlás következett be. A nyolcvanas években merész filmesek egy csoportja újra belevágott a háromdimenziós filmkészítésbe. Az új IMAX 3D technológia rövid időn belül ismertté vált. Ez nagyobb képernyőt, erősebb fényeket, olcsóbb filmeket ajánlott a nézőknek. Az 1986-os vancouveri expón bemutatták a Transitions  című filmet, amelyet az új polarizációs technikával vetítettek. Nagy hatással volt a háromdimenziós filmezésre a 2004-ben vetített Polar Express című, teljes műsoridős animációs film. A legutóbbi fellángolás elindítója kétségkívül James Cameron Avatar című filmje volt, amely valószínűleg minden idők egyik legdrágább filmje, a benne található impozáns háromdimenziós hatások és a számítógéppel segített jelenetek miatt. 2010-ben elindul a világ első, teljes adásidejében háromdimenziós tartalmakat sugárzó tévécsatorna.