Ugrás a tartalomhoz

3D megjelenítési technikák

Dr. Fekete Róbert Tamás, Dr. Tamás Péter, Dr. Antal Ákos, Décsei-Paróczi Annamária (2014)

BME-MOGI

A CIE-féle színmérő rendszer

A CIE-féle színmérő rendszer

A Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (Commission Internationale de L’Éclairage) egyik fontos feladata módszerek és mérési technológiák kidolgozása a színek egyértelmű, objektív leírására és meghatározására. A szervezet első, az additív színkeverésen alapuló trikromatikus színmérő rendszerét 1931-ben fogadta el. A CIE additív színkeverési kísérletek alapján meghatározott függvények segítségével írja le a színeket. A Grassmann-törvényekre visszavezető tapasztalatra építve, additív módon három független alapszínből bármely szín kikeverhető, azok tetszőleges megválasztásának egyetlen feltétele a függetlenségük, azaz egyik se legyen kikeverhető a másik kettő lineáris kombinációjaként.

A CIE-színrendszere minden színhez egy-egy számhármast rendel, amely a szemünkben fellehető három színérzékelő receptor meglétére vezethető vissza. Itt jegyzendő meg, hogy vannak kísérletek e három – a vörösre érzékeny protos, a zöldre érzékeny deuteros és a kékre érzékeny tritos – színreceptor viselkedésére alapozott rendszer bevezetésére is, melynek alapja a színreceptorkra ható fény által kiváltott ingerek erőssége [2.13.].

A színmeghatározás eredeti módszere

Az első mérésekre alapozott trikromatikus színleírás Wright [2.14.] és Guild [2.15.] nevéhez fűződik, akik egymástól függetlenül végeztek vizsgálatokat, és tettek javaslatot az eredményeik alapján. Az eredeti kísérletben a színkép monokromatikus színeit 2-fokos látószög alatt szemlélve, tizenhét megfelelőnek tekinthető színlátású személy kevert színekkel hasonlította össze 5 nm-es lépésközökben változtatva. Ez a változtatás a kevert színek fényerősségét érintette, melyeket három, 650, 530, 460 nm-es színszűrővel, 4800 K° színhőmérsékletű fényforrás mellett állítottak elő. Azok a fényerőkülönbségek, amelyek a színt, mint stimulusokat (gerjesztéseket) meghatározták, derékszögű koordináta-rendszerben ábrázolhatók, és a következő azonossággal jellemezhetők:

 

 

A kísérlet konkrét kivitelezése során zárt, fényszegény helyen elhelyezett berendezésben,  a kék, zöld és vörös fényforrások változtatható fényintenzitással világították meg egy gipsz prizma matt fehér felületét. A prizma másik oldalára az adott színmintát helyezték el. Az ép színlátású vizsgálati személy a három fényforrás segítségével a színminta színét additív módon keverte ki, azaz a fények intenzitását addig állította, amíg a két oldalon színazonosság nem tapasztalt. Mérési adatként az adott színmintához tartozó, fényforrások által kibocsátott fénysűrűség-értékeket rögzítették. Ezzel a módszerrel, tapasztalati úton minden színt kimértek. A tapasztalat az volt, hogy előfordultak színek, amelyeknél a három szín keverésével színazonosság nem volt létrehozható. Ilyen esetben azt a megoldást alkalmazták, hogy a keverendő színekből egyet átvezettek a másik oldalra, azaz rávetítették a kikeverendő színmintára. Így a túloldalra vetített színmintához tartozó érték negatív előjelű lett. Ez az eredeti minta reprodukálásánál problémát jelentett. Természetesen ez azt a problémát vetette fel, hogy ebben az RGB rendszerben lévő negatív értékek miatt, az eredeti minta színeit – tisztán additív úton – nem lehetett visszaállítani.

2.12. ábra - A színmeghatározás módszere

A színmeghatározás módszere


Az CIE RGB-színrendszere

Az eredeti kísérletekre alapozva a CIE által választott alapszínek a 700 nm hullámhosszúságú vörös (R), az 546,1 nm-es zöld (G) és a 435,8 nm-es kék (B) spektrumszínek lettek. Kísérletileg igazolták, hogy ha e vörös, zöld és kék alapszínek 1 : 4,5907 : 0,0601 arányban keverednek, akkor egy úgynevezett egyenlő energiájú fényforrás – azaz állandó spektrális teljesítmény-eloszlású, a 380-tól 780 nm-ig terjedő hullámhossztartományban ugyanakkora kisugárzott teljesítményű – fehér színt kapunk. Mindezek alapján az (R) = 0,176 97 lm, (G) = 0,812 40 lm és a (B) = 0,010 63 lm értékeket az alapszínek egységnyi R, G, B mennyiségeinek tekintjük. Megállapodás szerint egy egységnyi vörös, egy egységnyi zöld és egy egységnyi kék keveréke 1 lm fehéret eredményez. Ha egy megadott szín kikeveréséhez R, G, ill. B egységnyi kell az alapszínekből, akkor az eredő szín világosságára érvényes, hogy

 

 

Az együtthatók az úgynevezett trikromatikus összetevők. Az alapszínek egységei ismeretében kísérletileg meghatározhatók a spektrumszínek kikeveréséhez szükséges arányok. A színkép minden hullámhosszához három érték tartozik: r, g és b. Ilyen arányban kell az (R), (G), (B) alapszínegységeket keverni az adott hullámhosszú spektrumszín eléréséhez. Tehát a színkoordináták lehetővé teszik, hogy a színeket két dimenzióban ábrázolhatjuk úgy, hogy az egyik tengelyen például az r-et, másikon a g-t jelenítjük meg. A harmadik koordinátára érvényes, hogy

 

 

2.13. ábra - A CIE 1931 színmérő rendszer alap színingert megfeleltető függvényei

A CIE 1931 színmérő rendszer alap színingert megfeleltető függvényei


2.1. táblázat - A CIE 1931 színmérő rendszer alap színingert megfeleltető függvényei

λ

r

g

b

400

0,00963

-0,00217

0,06237

420

0,05166

-0,01665

0,52396

440

0,01476

-0,00735

0,96395

460

-0,09622

0,07095

0,78554

480

-0,23780

0,24042

0,36195

500

-0,29500

0,49060

0,10749

520

-0,14768

0,91076

0,01331

540

0,41976

1,05120

-0,01219

560

1,22830

0,93783

-0,01461

580

2,27240

0,64930

-0,00993

600

2,87170

0,30069

-0,00427

620

2,37430

0,07468

-0,00151

640

1,25430

0,00450

-0,00014

660

0,44320

-0,00263

0,00023

680

0,12086

-0,00108

0,00005

700

0,02811

-0,00026

0,00002

720

0,00652

-0,00006

0,00001


Az XYZ-színrendszer

Az eredeti RGB a negatív előjelek miatt gyakorlati célokra nem használható, ezért célszerű rajta egy olyan matematikai transzformációt végrehajtani, amely eredményeként a már transzformált színrendszer csak pozitív színösszetevőket tartalmaz. Ebben eltűnnek a negatív előjelek, de túltelítetté válnak a színek, azaz a valóságban nem létező, virtuális színek jönnek létre [2.16.]. A Nemzetközi Világítási Bizottság 1931-ben ezért olyan szín-összehasonlító segédfüggvények bevezetését javasolta, amelyek segítségével Wright és Guild eredményei egy olyan téren belül helyezhetők el, ahol minden érték pozitív. Ezen felül a színkoordináták nemcsak vizuális összehasonlítással, hanem azok spektrális energia-eloszlása alapján, elméleti úton is meghatározhatók. Tehát a CIE javaslata az volt, hogy az (R), (G) és (B) alapszínek helyett minden valóságos színre kizárólag pozitív koordinátákat adó alapszínek kerüljenek bevezetésre. Az új alapszíneket úgy választották meg, hogy az általuk alkotott alakzat teljesen körülzárja a spektrumvonalat és a bíborvonalat, így az r, g, b rendszer analógiájára generált x, y, z rendszerben minden valóságos szín koordinátái pozitívak.

Az alakzat kiválasztására a CIE az alábbi követelményeket állította fel [2.17.]:

  1. Az egyenlő energiájú fehér szín X, Y és Z színösszetevője legyen egymással egyenlő .

  2. Minden szín Y színösszetevője adja meg a szín világosságát.

  3. Az X, Y, Z alappontok essenek minél közelebb a spektrumvonalhoz.

  4. Az egymástól minimálisan, de szemmel észrevehetően különböző színeket ábrázoló pontok távolsága az egész színtartományban lehetőleg egyforma legyen.

  5. Azok a pontok, amelyek az r, g, b koordináta-rendszerben egy egyenes mentén fekszenek, az x, y, z rendszerben is egy egyenesre essenek.

2.14. ábra - A CIE 1931 színmérő rendszer színingert megfeleltető függvényei

A CIE 1931 színmérő rendszer színingert megfeleltető függvényei


2.2. táblázat - A CIE 1931 színmérő rendszer színingert megfeleltető függvényei

Hullámhossz

x

y

z

360

0,00013

3,92E-06

0,000606

380

0,001368

0,000039

0,00645

400

0,01431

0,000396

0,06785

420

0,13438

0,004

0,6456

440

0,34828

0,023

1,74706

460

0,2908

0,06

1,6692

480

0,09564

0,13902

0,81295

500

0,0049

0,323

0,272

520

0,06327

0,71

0,07825

540

0,2904

0,954

0,0203

560

0,5945

0,995

0,0039

580

0,9163

0,87

0,00165

600

1,0622

0,631

0,0008

620

0,85445

0,381

0,00019

640

0,4479

0,175

0,00002

660

0,1649

0,061

0

680

0,04677

0,017

0

700

0,011359

0,004102

0

720

0,002899

0,001047

0

740

0,00069

0,000249

0

760

0,000166

0,00006

0

780

4,15E-05

1,5E-05

0

800

1,03E-05

3,7E-06

0

820

2,52E-06

9,11E-07

0


Mindezek alapján a transzformációs formulák [2.18.]:

 

 
 

 
 

 

Az X, Y, Z színösszetevőkből számíthatók az x, y, z színkoordináták:

 

 
 

 
 

 

Können belátható, hogy

 

 

Az átszámítás fordított irányban is megvalósítható:

 

 
 

 
 

 

A színek kezelése, jellemzése és mérése során a rendszer jól vizsgázott, így jelenleg elfogadottnak tekinthető. Egy szín helye ebben a rendszerben az x, y színkoordinátákkal, világossága pedig az Y színösszetevővel jellemezhető. A színösszetevők a ɸ(λ) színinger-függvény ismeretében egyszerűen meghatározhatók:

 

 
 

 
 

 

Ahol

 

X, Y, Z

a színösszetevők,

 

spektrumszínek CIE színmegfeleltető függvényei,

 

ɸ ( λ )

a színinger-függvény,

 

λ

a hullámhossz,

 

k

egy alkalmasan választott arányossági tényező.

Ábrázolástechnikai érdekesség, hogy a CIE xyY színháromszögben meg szokták rajzolni a Planck vonalat, és a szabványos megvilágítások színpontjait (A,B,C) is

2.15. ábra - A CIE xyY színháromszög

A CIE xyY színháromszög


2.16. ábra - A CIE 1931 színességi diagram

A CIE 1931 színességi diagram


2.17. ábra - A Planck-vonal és a korrelált színhőmérséklet értelmezése

A Planck-vonal és a korrelált színhőmérséklet értelmezése


Az RGB színrendszer

Az RGB színrendszer a monitorok színképzése során lejátszódó jelenségekre alapozva jött létre.

A katódsugárcsöves, úgynevezett CRT monitorokban egy elektronágyú nyalábbal bombázza a foszforborítású üveglemez felületét. Az elektronnyalábot elektromágneses tér téríti ki, írányítja az ernyő megfelelő pontjába, ahol az a foszforborításba ütközik fényjelenséggel kísérve. E fényjelenség spektrális összetételét alapvetően a foszforborítás kémiai tulajdonságai határozzák meg. A színes CRT monitoroknak három alapszínük van: a vörös, a zöld és a kék (RGB). Ezek additív keverésével egyéb színek állíthatók elő. A fénysűrűség növelése az elektronok kinetikus energiájának növelésével történik. A monitor RGB komponenseivel azt határozzuk meg, hogy a vörös, zöld és kék érzetet keltő spektrumok milyen keverék hozza létre az elvárt színérzetet [2.19.].

A CMY és a CMYK színrendszerek

A CMY, vagy más néven a szubtraktív színrendszer alapmodellje a nyomtatás során lejátszódó színkeverés. Ebben a rendszerben azt mondjuk meg, hogy mennyi kékeszöld (Cyan), bíbor (Magenta) és sárga (Yellow) színt kell kivonni a fehérből, hogy a keverék a kívánt színérzetet keltse [2.20.], vagy a gyakorlatban mennyi ilyen festéket kell felvinni a fehér lapra a megkövetelt színérzet kiváltása céljából. A CMY színrendszer úgy származtatható RGB-ből, hogy a derékszögű koordináta-rendszerben történő ábrázolás esetén, a színek és inverzeik felcserélődnek. A koordináta-rendszer kezdőpontjában a fekete található, és az alapszínek a tengelyeken helyezkednek el. Az átalakítás összefüggései:

 

 
 

 

CMYK rendszer alkalmazását az indokolja, hogy a három alapszín csak elméletileg ad feketét, a gyakorlati kivitelezés során ez azonban csak sötétbarnának felel meg. A fekete festékanyag alkalmazásával ez a probléma orvosolható, továbbá a mély színek intenzitása fokozható. A fekete kulcsszín (Key) alkalmazása esetén az alapszíneket arányosan módosítani kell, ezért az eljárást alsószín-eltávolításnak (Undercolor Removal) is nevezzük [2.21.]:

2.18. ábra - A CMY színrendszer

A CMY színrendszer


A HLS színrendszer

Az RGB és CMY színrendszerek jellegükből és származtatásukból eredően fizikai megközelítést tükröznek, így nem tekinthetők igazán szemléletesnek. Közelebb áll az emberi gondolkodáshoz, ha a színt annak árnyalatával, fényességével és a telítettségével jellemezzük. Ebben a rendszerben a koordináta-tengelyeken elhelyezett testen ábrázolhatjuk a színeket úgy, hogy a főátlón lévő relatív távolságot a fényességnek (Lightness), a színárnyalatot meghatározó szöget az árnyalatnak (Hue), illetve a főátlótól a kocka széléig mért relatív távolságot pedig telítettségnek (Saturation) tekintjük. A főátlóra merőleges körökben a szürke középen helyezkedik el, arra nézve szimmetrikusan találhatók a komplementer színek, melyek keveréke a szürke (kivételes esetben fehér). A színkeverésben részt vevő sáv szélessége lényegében a telítettséget jelenti, értékének változása során a megadott szín távolabbi szomszédainak a szín kikeverésében való részvétele változik. A HSB modell a HLS modellel megegyezik, csak az L (fényesség) helyett a B (Brightness, világosság) szerepel.

Egyenletes színterek

A szín(inger)tér a színingerek geometriai – általában háromdimenziós térben történő – szemléltetésére szolgál, azok valamilyen elv szerint definiált skála alapján való elrendezését mutatja. A színtest a színingertér azon része, amely a felületszíneket tartalmazza. A CIE 1931 XYZ szabvány egy színteret definiál, a neki megfelelő test magában foglalja az összes, az emberi szem által látható színt. Sajnos jelentős hátránya, hogy nem egyenletesen mutatja a színeket, tehát a színváltozásokhoz tartozó geometriai távolságok nem egyeznek meg. Tehát az a színtér, melyben az X, Y és Z értékekkel jellemezzük a színpontokat, nem egyenletes. Az egyenletes – ahol az azonos méretű elmozdulások mindig ugyanakkora színváltozást eredményeznek – színingertér megvalósítására való törekvés komoly múltra tekint vissza. Az egyik, már közel egyenletes eloszlású a CIELab [2.22.] színingertér, amely az ellentétes színpárok rendszerén alapul. Benne a pirosság vagy a zöldesség mértéke kifejezhető egyetlen koordinátával, az a-val. A kékesség, illetve a sárgaság pedig egy másikkal, a b koordinátával. A harmadik koordináta az L, a szín világosságának felel meg. Az X, Y és Z trikromatikus értékeket a CIELab színinger tér L*, b* és a* derékszögű koordinátákká transzformáló egyenletek egy neutrális fehér referencia mellett a következők:

 

 
 

 
 

 

ahol X, Y, Z a színes tárgy trikromatikus értékei, és X0, Y0, Z0 a szabványos fehér trikromatikus mérőszámai úgy, hogy teljesülnek az alábbi feltételek:

 

 

A fentiek alapján minden színhez egyértelműen hozzárendelhető a színtérben egy színpont, három koordinátával megadva. A CIELab színezeti szög a színpont színezetét jellemzi:

 

 

A CIELab króma a telítettség jellemzője, a színpontnak az L* tengelytől való távolsága:

 

 

A mintákhoz tartozó színpontok egymáshoz viszonyított geometriai távolságaiból [2.2.] a minták közötti színeltérés kiszámítható. A színingerkülönbséget a színtérben értelmezett A színpont és R etalon, vagy referencia, mint vonatkoztatási színpont közötti térbeli geometriai távolsággal adjuk meg [2.23.].

 

 

Megjegyzendő, hogy a szakirodalomban az egyenletes színtérre vonatkozóan gyakran használják az érzethelyes jelzőt. A CIE ajánlásai szerint jelentőséggel bír még a CIE Luv is, melyben az u és a v értékek a CIE XYZ értékekből számíthatók [2.24.].

2.19. ábra - Példa egyenletes színtérre

Példa egyenletes színtérre


2.3. táblázat - A vizuális érzékelés és a színkülönbség kapcsolata

Szemmel érzékelhető eltérés

Nem érzékelhető

Alig észrevehető.

Észrevehető.

Jól látható

Nagy


2.20. ábra - A színinger különbség értelmezése a színtérben

A színinger különbség értelmezése a színtérben


Színtranszformációk

Egy színes megjelenítő, például egy katódsugaras (CRT) monitor az egyes színingereket tristimulusos módon, azaz három komponensből keveri ki. Ennek oka lehet az is, hogy az emberi szemben additív módon zajlik a színkeverés, és az ember látószerve trikromatikus felépítésű, azonban emellett technológiai okok is felsorakoztathatók, ahogy az a színes nyomtatásnál egyértelmű. Működését tekintve a megjelenítő üvegből készült homlokfelületének belső részét – mátrixos elrendezésben – különböző spektrális tulajdonságú fénypor-keverék borítja, melyet vezérelt, és megfelelően eltérített elektronsugarakkal gerjesztünk. A fénypor összetevőit úgy választották meg a spektrális tulajdonságaik alapján, hogy segítségükkel széles tartományban nyíljon lehetőség a színingerek kikeverésére. Maga a keverés additív módon történik, azaz a mátrixba rendezett felületelemek az elektronsugaras gerjesztés hatására felvillannak. Kellő távolságból szemlélve, a megfigyelő számára az egyes mátrixelemek már nem különböztethetők meg, azaz a struktúra nem oldódik fel, így csupán az additív módon kikevert eredő színinger érzékelhető. Ha a megjelenítő különböző területein kikevert színingerek vizuális különbségét kívánjuk meghatározni, akkor annak saját rendszerében megadott, az egyes csatornákra vonatkozó értékeit – melyek az elektronnyaláb vezérléséért felelős DAC (digital-to-analog converter) értékekeit jelentik –, a megjelenítőnél alkalmazott fénypor-keverék spektrális tulajdonságai ismeretében egy eszközfüggetlen rendszerbe (CIE XYZ) kell konvertálni, majd ezen értékek segítségével egyenletes színtérben (CIE L*a*b*, vagy CIE L*u*v*) a különbség (ΔE) számítható.

Példa:

Hozzunk létre katódsugaras (CRT) megjelenítőn egy-egy vörös és zöld színingerpárt úgy, hogy azok DAC értékei egységnyi különbségűek legyenek! Határozzuk meg, hogy mely színingerpár különbsége a nagyobb!

2.21. ábra - A feladat értelmezése

A feladat értelmezése


2.22. ábra - A CRT monitorokon megvalósuló additív színkeverés gyakorlati kivitelezésének lehetséges módozatai

A CRT monitorokon megvalósuló additív színkeverés gyakorlati kivitelezésének lehetséges módozatai


Megoldás:

Legyenek a beállított színingerpárok a monitor saját rendszerében R1(255;0;0), R2(254;0;0), illetve G1(0;255;0), G2(0;254;0). Az eszközfüggetlen rendszerbe történő transzformáció során szükségünk van az egyes csatornák színporkeverékei által gerjeszthető színingerek spektrális összetételére, ami spektrofotométerrel mérhető. Sajnos az estek jelentős részében ez nem áll rendelkezésre, vagy a mérés nem kivitelezhető. Ilyenkor a típusadatok alapján a konkrét megjelenítőre vonatkozó gyári adatok beszerzésére vagyunk kényszerítve. Ezek az adatok általában publikusak, ha nem is a konkrét spektrális összetétel, hanem az egyes csatornákra, illetve az azon megjeleníthető fehér színingerre vonatkozó CIE x,y,z adatok formájában.

2.23. ábra - CRT monitor csatornáinak spektrális eloszlásfüggvényei [2.25.]

CRT monitor csatornáinak spektrális eloszlásfüggvényei 2.25.


A transzformációs mátrix elemeinek meghatározásához szükséges értékek:

 

xr, yr, zr

 
 

xg, yg, zg

 
 

xb, yb, zb

 
 

xw, yw, zw

 

Ha az Y relatív értéke egységnyi, akkor

 

 
 

 
 

 

Az így kapott transzformációs mátrix lehetővé teszi a megjelenítő RGB-értékeinek XYZ-rendszerbe történő transzformációját, amiből a vizsgált színingerek színkülönbségei már számíthatók.

2.4. táblázat - P22 típusú CRT monitorcsatornák spektrális eloszlásfüggvényei [2.25.]

λ [nm]

R [-]

G [-]

B [-]

350

0,001482

0,001853

0,003054

360

0,001

0,000721

0,004163

370

0,001463

0,001504

0,010324

380

0,002252

0,001853

0,039576

390

0,001239

0,002598

0,088732

400

0,002204

0,004565

0,15395

410

0,003694

0,006498

0,2392

420

0,006824

0,010543

0,36657

430

0,008857

0,01487

0,49183

440

0,01039

0,018469

0,56028

450

0,010311

0,022723

0,56757

460

0,009983

0,029994

0,50862

470

0,01701

0,050423

0,40776

480

0,007753

0,098658

0,29973

490

0,017824

0,18414

0,19963

500

0,011093

0,29657

0,12449

510

0,00889

0,40732

0,076118

520

0,009602

0,48465

0,047458

530

0,011918

0,49941

0,030104

540

0,13073

0,47546

0,022944

550

0,012121

0,42357

0,01441

560

0,009065

0,35649

0,010385

570

0,012248

0,26477

0,007476

580

0,010583

0,1831

0,004995

590

0,059789

0,11959

0,004827

600

0,036581

0,080627

0,003169

610

0,050166

0,052528

0,002949

620

0,15703

0,035042

0,005033

630

0,3597

0,026878

0,009306

640

0,038894

0,012863

0,001098

650

0,017038

0,007922

0,000931

660

0,011249

0,005665

0,000868

670

0,013959

0,004285

0,000884

680

0,016805

0,002249

0,000945

690

0,038109

0,002236

0,001543

700

0,07625

0,002528

0,002447

710

0,12103

0,003164

0,003097

720

0,011686

0,00094

0,000728

730

0,005578

0,00081

0,000854

740

0,002852

0,000547

0,000459

750

0,002494

0,000473

0,000394


A csatornákra vonatkozó spektrális eloszlásfüggvények alapján, a CIE 1931 színmérő rendszer színingermegfeleltető függvényei segítségével az X, Y, Z értékek számíthatók.

 

 
 

 
 

 

Az így kapott X, Y, Z értékekből az egyes csatornákra, illetve az additív színkeverés miatt a fehér színingerre vonatkozó színkoordináták szintén számíthatók:

 

 
 

 
 

 

Értékeik:

R

xr=0.64

yr=0.33

zr=0.03

G

xg=0.29

yg=0.60

zg=0.11

B

xb=0.15

yb=0.06

zb=0.79

Fehér

xn=0.312713

yn=0.329016

zn=0.3581

A transzformációs mátrix:

 

 

A vizsgált színingerek és a fehér X,Y és Z értékei:

 

R1

R2

G1

G2

W

X

109.863

109.3724

87.108

86.7664

242.3520

Y

56.6100

56.3880

180.2085

179.5018

255.0000

Z

5.1510

5.1308

33.0480

32.9184

277.5675

Az L­*, a* és a b* értékei:

 

R1

R2

G1

G2

L

54.2386

54.1466

87.3244

87.1892

a

81.3422

81.1659

-89.8741

-89.7456

b

68.1504

68.0612

79.7545

79.6501

A fenti adatok segítségével végzett színkülönbség-meghatározások alapján, a vörös színingerpár színkülönbsége 0.2180, míg a zöld páré 0.2137. Megállapítható, hogy a két vörös színinger ugyan távolabb van egymástól, de mindkét színingerpár még az érzékelhető érték alatt helyezkedik el.

2.24. ábra - A feladat megoldásának menete

A feladat megoldásának menete