Ugrás a tartalomhoz

História 1993-08

Engel Pál , Németh György , László Gyula , Sándor Pál , Sallayné Peterdi Vera , Pritz Pál , Varga Lajos , Urbán Károly , Kornai János , Vida István , Haselsteiner, Horst , Sipos András , Tomsics Emõke , Oplatka András , Szalai Pál , Szakály Ferenc , Forrai Judit

História

2. fejezet -

Az istennõ születésnapja

NÉMETH György

Az istennő születésnapja

Egy ünnep sok arca

Az ünnep eredete a mítosz homályába vész. Állítólag Erikhtoniosz, Athén királya, Héphaisztosz fia vezette be Athéné tiszteletére. Újabb kutatások szerint egy bronzkori kultusz őrződött meg ilyen formában. Mindenesetre Hekatombaión 28-án volt a nevezetes esemény, mivel a hagyomány szerint ezen az augusztus eleji napon született az istennő. Van azonban olyan mítosz is, mely szerint ekkor győzte le Aszteriosz gigászt. Egy másik mitikus király, Thészeusz újralapította és új tartalommal töltötte meg az ünnepet. Thészeusz volt az, aki az athéni tradíció szerint egyesítette Attika községeit, s ezzel a szünoikiszmosszal egy központba, Athénba telepítette a lakosságot. A Panathénaia elnevezése ehhez az eseményhez kapcsolódik, mivel jelentése „az athéni istennő együttes ünnepe”. A legfontosabb változás Kr. e. 566-ban állt be a Panathénaia jellegében. Nem tudjuk ugyan bizonyosan, hogy korábban hogyan ülték meg az ünnepet, de ettől az évtől kezdve, Peiszisztratosz türannosz rendelkezésére, nem pusztán az évenként bemutatott kultikus áldozatok, hanem a minden negyedik évben megrendezett sport- és múzsai versenyek tették emlékezetessé az istennő születésnapját. Ritka, hogy egy ilyesfajta hagyomány hitelessége kétséget kizáróan ellenőrizhető, de ebben az esetben ez a helyzet. A versenyjátékok győztesei jellegzetes, ún. Panathénaia amforákban vehették át nyereményüket, a szent olajat, s ezek, a csak e célra készült amforák valóban az Kr. e. 560-as években tűnnek föl először. Athén viharos történetében előfordult, hogy egy-egy hagyományt újra kellett alapítani. Így tehette hozzá Periklész is a maga hozzájárulását a Panathénaia megünnepléséhez. Újjáépítette az Odeiont, Athén koncerttermét, és újraalapította az egy ideig szüneteltetett zenei versenyeket. Ezzel aztán végleges formába öntötte a Panathénaia forgatókönyvét.

Athéné születésén és győzelmén, valamint a város egyesítésén kívül még egy esemény kapcsolódott a Panathénaia megemlékezéséhez, amely ugyan nem vált a hivatalos kultusz részévé, de a demokratikus Athénban a leghaladóbb tradíció elemét képezte. A zsarnokölők, Harmodiosz és Arisztogeitón neve elválaszthatatlanul összefonódott ezzel a nappal. Peiszisztratosz és később fiai saját hatalmuk fényét akarták növelni a Panathénaia pompájával, ezért rendezte Hippiasz személyesen a felvonulók sorait. Harmodioszék, a türannosz életére törő összeesküvők, látták, hogy egy társuk szóba elegyedik a kiszemelt áldozattal. Megrémültek a lelepleződéstől, fejüket vesztve rárohantak a zsarnok testvérére, Hipparkhoszra, hogy ne dolguk végezetlenül essenek fogságba. Később kiderült, hogy társuk nem árulta el őket, de a tévedés nekik életükbe került, Hippiasz pedig, igaz, száműzetésben és perzsa kollaboránsként, tisztes aggkort érhetett meg. Így történt az, hogy a zsarnokok legreprezentatívabb erőfitogtatásából a demokrácia ünnepe vált.

Az ünnep politikai súlyát növelte, hogy a felvonuláson nemcsak a polgárok képviselői, méghozzá az arisztokrata és papi nemzetségektől a legszegényebb ökörhajcsárokig, vettek részt, hanem a polgárjoggal nem rendelkező metoikoszok leányai is. Ők teknőszerű edényekben lépesmézet és süteményt vittek az istennőnek. Az áldozati állatokat Attika valamennyi községe adta össze, de egy-egy ökröt küldtek Athén távolban élő telepeseinek közösségei is, sőt, a peloponnészoszi háború idején Athén szövetségesei, több mint kétszáz polisz, meghatározott mennyiségű ajándékot, de legalább egy-egy szarvasmarhát voltak kötelesek küldeni a négyévenként tartott nagy Panathénaiára. Nem csoda, hogy az ünnep havát Hekatombiai, vagyis a százökör-áldozat hónapjának hívták. Elképzelhető, hogy milyen hatást tett nézőire a szinte végtelen menet, amely a Kerameikosz városrészből az Akropoliszra tartott. Ekkor ugyanis már nemcsak Attika, hanem az egész déloszi szövetség, lényegét tekintve az athéni birodalom, egységét jelképezte az ünnep.

Az olimpia évében

Az évente tartott kisebb és a négyévente, az olümpiát követő harmadik esztendőben tartott nagyobb Panathénaia méretében és fényében különbözött egymástól. Tudjuk például, hogy csak a nagyobbik Panathénaián adták át az istennőnek kilenc hónapon át szőtt, díszes, új köntösét, azaz peploszát, amelybe aztán felöltöztették a kultuszszobrot. A nagy Panathénaia négy napig tartott. Szervezői, a hieropoioi az egész esemény, a négy évre választott tíz athiothetész pedig csak a sportversenyek lebonyolításáért felelt. Az első esemény az éjszaka tartott fáklyás futás volt. Ezt követte az Akropoliszon az ifjak és a leányok éjjeli kartánca és karéneke. Napfelkeltekor vette kezdetét a felvonulás. Elöl vitték egy hajó alakú kocsin Athéné szent peploszát, majd az áldozatokhoz szükséges árpát, mézet és süteményeket hozták fiatal lányok kosarakban és teknőkben. A vízzel telt nehéz kancsókat fiúk tartották a vállukon. A menet leghosszabb részét az áldozati szarvasmarhák és birkák jelentették. A zenészek után gyalogosok majd kocsihajtók, végül pedig lovasok következtek. A Parthenónt elérve átadták az összehajtott peploszt Athéné papnőjének, majd kezdetét vette az áldozat és az azt követő lakoma. Az áldozat során nemcsak Athén, hanem a marathóni csata idején leghűségesebb szövetségeseik, a plataiaiak üdvéért is könyörögtek.

A sportversenyeket az Agorán tartották. Ennek éppúgy, mint a látványos lóversenynek, olaj volt a versenydíja. Ez nem lehetett megvetendő nyeremény, mivel a legjobb minőségű attikai „szent” olajból hatvan díszes amforányi járt a pentathlon győztesének, s ha külföldi volt, az olajat vámmentesen vihette magával. A zenei versenyeken is érdemes volt indulni. A legjobb kitharás például 1000 drakhmás aranyozott koszorút és még 500 drakhmát kapott készpénzben. Volt egy csapatverseny is, amelyen a katonai erényeket mérték össze, itt a csapat 100 drakhma értékű ökröt, az egyes versenyzők pedig pajzsot kaptak jutalmul. Megmérkőztek még fegyvertáncban és volt hajóverseny is.

Ünnep és állami reprezentáció

Az ünnep külsőségeit feltétlenül emelte a Parthenón ékessége, ahová a felvonulás megérkezett. Periklész és barátja, a kor legnagyobb szobrásza, Pheidiasz mindent elkövetett azért, hogy az általuk épített új templom méltón reprezentálja a demokratikus Athén hatalmát. Az építkezés és a templom díszítő munkái Kr. e 447-től 432-ig tartottak. Utoljára a két oromcsoport és a Panathénaia felvonulását ábrázoló dombormű, a 160 m hosszú fríz szalagja készült el. A Parthenón 1687-ben, Athén ostromakor felrobbant. A fríz részben földön heverő, részben a helyén maradt töredékeinek nagy részét Sir Thomas Bruce, Elgin lordja 1803 és 1812 között Londonba szállította. Egyik hajója elsüllyedt, de a makacs lord költségeket nem kímélve kiemeltette szeretett köveit a hullámsírból. Ezek után valóságos csoda, hogy a faragvány Londonban, Párizsban, Rómában és Athénban őrzött darabjai szinte hiánytalanul kiadják a teljes domborművet. Éppen ennek ismeretében vetődik föl a legizgalmasabb kérdés. Mit ábrázol a fríz?

A felvonulás ugyanis jelentésének csak egyik, a legkézzelfoghatóbb rétege. Nyilvánvaló, hogy Periklész és Pheidiasz Athén egységének politikai eszméjét is ki akarta fejezni ezzel a reprezentatív műalkotással. Ezért ábrázolták a keleti homlokzaton, a peploszátadási jelenet két oldalán, a tizenkét főistent, s mellettük Athén tíz phaléjének névadó hérószait. A szertartás így az istenek és a mitikus ősök jelenlétében zajlott le. De a felvonulók száma is szimbolikus. A kocsihajtókat leszámítva 192 ember vonul föl, s ez a szám megegyezik a marathóni csata athéni halottainak számával. Mivel pedig tudjuk, hogy az áldozat során a papnő megemlékezett erről a győzelemről, ezt a számot nem tekinthetjük véletlennek. Ennél azonban még több olvasható le a frízről. L. Beschi olasz kutató legújabban megállapította, hogy voltaképpen nem is egy, hanem két felvonulást ábrázol a dombormű. A templom keleti és északi oldalán az emberek négyes csoportokban követik egymást, az állatok sorában is négy tehén és négy birka alkot egy egységet. Nem nehéz ebben a Kleiszthenész reformja előtti négy hagyományos ión phülét felismerni. Ezt már a század elején észrevették. Beschi azonban arra is rámutatott, hogy a templom nyugati és déli oldalán futó fríz csoportjai tízes egységekbe oszthatók. Ez pedig, mint erre a kleiszthenészi phülék főhelyen felbukkanó névadó hérószai is utalnak, a kleiszthenészi reform, vagyis a demokratikus rend felé vezető út legfontosabb állomásának ábrázolása. A négy ión nemzetségi phülét fölváltotta a területi alapon szervezett tíz kleiszthenészi. Így tehát nemcsak Athénnak és birodalmának legnagyobb ünnepét, erejének és egységének demonstrációját, hanem egyben az ahhoz vezető történelmi utat is egy jelképbe sűrítette Pheidiasz művészete, és az azt inspiráló politikus, Periklész.