Ugrás a tartalomhoz

História 1991-056

Glatz Ferenc , Gergely Jenõ , Balogh Margit , Rosdy Pál , Csohány János , Benda Kálmán , Balogh Júlia , Szigeti Jenõ , Katz, Jakob , Ólmosi Zoltán , Balogh Margit , Varga György, T. , Gergely Jenõ , Glatz Ferenc , Havas László , Held József , Stark Tamás , Glatz Ferenc , Fodor István , Vörös Károly , Lakner Judit , Dózsa Katalin, F. , Maróti Egon , Vass Henrik , Kovács Éva , Sándor Pál , Borus József , Péter Katalin

História

11. fejezet -

Egyházügyi hivatalok

BALOGH Margit

Egyházügyi hivatalok

Bőven lesz kutatnivalója annak a történésznek, aki szeretné egyszer majd feltárni a volt (vagy még létező) szocialista országok egyházügyi hivatalainak (Állami Egyházügyi Hivatal, Felekezetügyi Hivatal etc.) működését. Néhol a rendszerváltozás már elsodorta ezt az intézményt másutt még most is virul és intézkedik Ma még kevés pontos információ áll rendelkezésünkre. (A magyar egyházügyi hivatal „titkairól” a közelmúltban jelent meg Szántó Konrád összefoglalása.)

Az új politikai berendezkedések törvény és (vagy) alkotmány szintjén gyorsan deklarálták a lelkiismereti és vallásszabadságot, majd kimondták az egyház és állam szétválasztását. (Csehszlovákia kivételével, ott az egyházat törvényileg nem választották el az államtól.) A szeparáció önmagában egy polgári demokratikus követelés; megnyithatta volna az utal az egyházak önszerveződésen alapuló, autonóm fejlődése felé. De a proletárdiktatúrák mindenütt az ellenőrzés, a centralizáció igényével léptek föl.

Szovjet-Oroszországban 1918. január 23-án jelent meg az egyház és állam elválasztásáról, valamint az iskolák és az egyház elkülönítéséről szóló dekrétum, amely gyakorlatilag törvényen kívül helyezte az egyházakat. A Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Egyházügyi Tanácsot viszont csak 1943 elején állították föl. Addigra lefejezték és működésükben majdnem lehetetlenné tették az egyházakat. A Tanácsnak „csak” a már meglévő törvények (kiváltképp az 1929. évi vallási törvény) és rendeletek betartása fölött kellett őrködnie.

Romániában egy 1948-ban hozott törvény szüntette meg a hagyományos vallásügyi minisztériumot, s helyét a Felekezetügyi Hivatal (Directiunea Cultelor) foglalta el. Ahogy csúszott át a hatalom a „baloldal” kezébe, úgy gyorsult föl a hivatalok létrehozása. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 1949. július 1-jén a Vatikán kiadta a Szent Officium dekrétumát, amely elítéli a kommunizmust és a katolikusoknak a kommunistákkal való együttműködése minden formáját.

Csehszlovákiában 1949. október 25-én állították föl az Állami Egyházügyi Titkárságot „jogszabályalkotó, irányító és ellenőrző” feladatkörrel. A Kínai Államtanács Egyházügyi Hivatala 1951 januárjában kezdte meg működését.

Kitetszik az eddigi fölsorolásból is: általában a minisztertanácsok felügyelete alá rendelt hivatalokról van szó. (A Bolgár Egyházügyi Bizottság a Külügyminisztérium keretébe tartozott; elnöke egyben külügyminiszter-helyettes is.) A Kubai Kommunista Párt KB Egyházügyi Hivatalának elnevezése viszont nyílt magabiztossággal hirdeti: az egyházpolitikát (is) nem a kormány, hanem a kommunista párt irányítja. A pártirányítás természetesen másutt is érvényesült, de ezt az elnevezés leplezte.

A hivatalok írásban rögzített hatásköre eltérő, legszélesebb talán a szovjeté, ahol jogában állt „…fegyelmi adminisztratív és büntetőjogi eljárást indítani olyan személyek ellen, akik a vallásgyakorlatra vonatkozó törvényeket megsértették”. A francia kormány főtitkárságának 1971. évi értékelése szerint – a Szovjetuniót és Albániát, a világ „első ateista államát” nem számítva – a vallásszabadság korlátozásában Bulgária, Románia, Csehszlovákia és Magyarország követik egymást. Ugyanakkor Lengyelországot és Jugoszláviát már annyiban pozitív példának tartották, hogy fölvették a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal.