Ugrás a tartalomhoz

História 1991-056

Glatz Ferenc , Gergely Jenõ , Balogh Margit , Rosdy Pál , Csohány János , Benda Kálmán , Balogh Júlia , Szigeti Jenõ , Katz, Jakob , Ólmosi Zoltán , Balogh Margit , Varga György, T. , Gergely Jenõ , Glatz Ferenc , Havas László , Held József , Stark Tamás , Glatz Ferenc , Fodor István , Vörös Károly , Lakner Judit , Dózsa Katalin, F. , Maróti Egon , Vass Henrik , Kovács Éva , Sándor Pál , Borus József , Péter Katalin

História

10. fejezet -

Proletárdiktatúra és egyház, 1951. Az Egyházügyi Hatal létrejötte

ÓLMOSI Zoltán

Proletárdiktatúra és egyház, 1951

Az Egyházügyi Hivatal létrejötte

Az alább közölt dokumentum az ötvenes évek elejének egyik legjellegzetesebb és egyúttal önleleplező írása, amely egyértelműen visszatükrözi a Rákosi-rendszer bizantinus atmoszféráját. A tervezet egy rövid évvel a szerzetes- és apácarendek feloszlatása után készült, láthatóan azzal a szándékkal, hogy a rendszer a megfélemlített katolikus egyházat immár véglegesen ellenőrzési körébe vonja. A mind szélesebb körű felügyelet megszerzése érdekében pedig a legkülönbözőbb eszközöket kívánta igénybe venni, amelyek egy része 1956 után is „maradandónak” bizonyult.

A koncepciós perek kora

Sikereket értek el az alsópapság és főpapság egy részének szembeállítása terén, hiszen a papi békemozgalom beindítása, s az 1951. május elsejével megemelt alsópapsági fizetés, kongrua hozott „eredményeket”. Azonban az adminisztratív eszközök igénybevétele, a megfélemlítés legalább ilyen fontosságot élvezett, s a dokumentum ezt a „pergyártást” leplezi le. Ne feledjük, ezekben a napokban „balra” is ütnek. Az MDP Központi Vezetősége május 22-i ülésén Rákosi ugyanabban a beszédében taglalja Kádár János, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Kállai Gyula, s az akkor már halott Zöld Sándor „kommunista provokátorok” ügyét és a püspöki kar elleni fellépést. A KV-nak nem maradt más hátra, mint tudomásul venni és jóváhagyni a letartóztatásokat. Nem érdektelen az ideológiai máz, mellyel a főtitkár megindokolta az általa Habsburg-pártinak nyilvánított püspök elleni fellépést: „…a püspökök jó része, Grősz József kalocsai érsekkel az élen, lényegében folytatja Mindszenty vonalát, csak természetesen a változott erőviszonyoknak megfelelően, nem nyílt lázítás és tömegmozgalom formájában, hanem illegálisan… Most megérett a helyzet arra, hogy közbelépjünk. Három nappal ezelőtt letartóztatták Grősz érseket, miután bűntársainak egy jelentékeny része már előbb letartóztatásba került és beismerő vallomást tett. A Politikai Bizottság véleménye az, hogy Grőszék üzelmeit nyilvános per folyamán kell a magyar dolgozó nép elé tárni.” (Hozzá kell tennünk, ez az előkészítő anyag nem volt a PB előtt, ez is jelzi, hogy a szűkebb grémium, a Titkárság szerepe volt a meghatározóbb.)

Rákosi az itt közölt anyag címétől eltérően úgy fogalmazott, hogy „Népi demokráciánk egyházpolitikája alapjában véve természetesen ezután sem változik. Mi a jövőben is együtt akarunk működni a kölcsönös megértés és megegyezés alapján a demokráciához hű papokkal…” A „javíthatatlanokkal” szemben azonban „keményebb kezet” ígért a korábbiaknál – azaz a per már készen állt. Az 1951. június 22. és 28. között lezajlott ún. Grősz-per – melynek során a kalocsai érsek 15 év fegyházbüntetést kapott – „előkészületei” még 1950 tavaszán kezdődtek meg, amikor március 20-án őrizetbe vették Vezér Ferenc pálos szerzetes házfőnököt szovjet katonák meggyilkolásának vádjával. Ezt az ügyet „fejlesztették” azután tovább a korszak egyik legszövevényesebb, mintegy 50-60 személyre kiterjedő persorozatává, melybe csupán 1951 márciusában került Grősz József lehetséges letartóztatásának koncepciója. A tanúvallomásokban is csak március–áprilisban merült fel a kalocsai érsek neve, az itt közölt előterjesztés készítői erről nyilvánvalóan rendelkeztek ismeretekkel. Két pálos szerzetes hamis tanúvallomása segítségével sikerült „bizonyítani”, hogy a kalocsai érsek hozzájárult páter Vezér bújtatásához. A fő vádpontok értelmében Grősz József összeesküvést vezetett az állam megdöntésére, aláírt az amerikaiaknak egy államfői nyilatkozatot, és mint „homo regius” kinevezte az új kormányt. Minderre pedig egyenesen Mindszenty bíborostól kapott úgymond még 1948 végén megbízást – amint ezt a vallatások végső szakaszában „kimódolták” az ÁVH tisztjei. Végül is azonban az ÁVH egyetlen, akárcsak hamis tárgyi bizonyítékot sem tudott felmutatni, mint ahogy az összehangolt tanúvallomások tömegével sem sikerült az összeesküvés vezetésének tényét dokumentálni. Az ítéletet, amint az a közölt dokumentumból kitűnik, nem a bíróságon írták…

S az eredmény nem is maradt el. A püspöki kar, mely korábban elutasította az állami esküt, 1951. július 21-én Rónai Sándor, az Elnöki Tanács elnöke előtt végrehajtotta a kívánt aktust. Az eskütétel után pedig Czapik Gyula egri érsek rövid nyilatkozatot adott, melyben ígéretet tett az ország építésében való részvételre.

Eskü az államra

Az alábbiakban közöljük a MDP KV Titkárságának 1951. május 4-én tartott üléséről készült jegyzőkönyvet, mely az erre a tanácskozásra előkészített tervezet (1. sz.) és az ennek alapján meghozott határozat (2. sz.) szövegét tartalmazza.

DOKUMENTUM

Jegyzőkönyv a Titkárság 1951. május 4-én du. 5 órakor tartott üléséről

Jelen vannak: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Nagy Imre, Kovács István, Horváth Márton, Kristóf István, Hegedüs András elvtársak

Egyházpolitikánk kérdése. Előadó Révai József elvtárs

1. Tervezet egyházpolitikánk módosításáról

1. Az állam és a katolikus egyház között tavaly megkötött egyezmény1 óta bekövetkezett változások lényeges módosításokat tesznek szükségessé a Párt egyházi politikájában. Az egyezmény maga politikailag helyes lépés volt, mert a püspöki kar és az alsópapság közé bizonyos fokig éket vert, mert az egyházi reakciót védekezésbe szorította és bizonyos fokig illegalizálta, mert megnövelte befolyásunkat az alsópapságra (papi békebizottság), mert lehetővé tette a szerzetesrendek legnagyobb részének aránylag nyugodt feloszlatását.

A nemzetközi helyzet és a belső osztályharc kiélesedése viszont aktivizálta a klerikális reakciót, amely továbbra is egyik legfontosabb támaszpontja és szervezete az imperialistáknak. A tavaly megkötött egyezmény pedig bizonyos fokig megköti a kezünket élesebb eszközök alkalmazásánál az imperializmus klerikális ügynöksége ellen. Az egyezmény bizonyos fokig fedezéket jelentett, nemcsak a demokráciához hű papok, hanem a klerikális reakció számára is. Ebben a helyzetben az egyezményben lefektetett egyházpolitika változatlan folytatása lehetetlenné tenné a klerikális reakció ellen az összhelyzetből következően szükségessé váló élesebb harc folytatását.

2. Módosítanunk kell tehát egyházpolitikánkat, de oly módon, hogy az alsópapság zöme és a hívő tömegek számára nyilvánvaló legyen, hogy a klerikális reakció szegte meg a tavalyi egyezményt. Komoly csapást kell mérnünk a klerikális reakcióra, de ezt össze kell egyeztetnünk oly politikával, amely még határozottabban az alsópapság megnyerésére vesz irányt és a vallásos néprétegek előtt annak bebizonyítására, hogy az egyházi reakció elleni éles rendszabályokat a béke biztosításának érdekei, de az állam és az egyház normális viszonyának biztosítása is megköveteli.

3. A katolikus püspöki kart taktikai okokból nem szabad egységes reakciós tömegként kezelni, bizonyos különbségeket az egyes püspökök között kell tennünk. Ez a differenciálás azonban ne menjen jelenleg odáig, hogy egyik vagy másik püspök megnyerésére törekedjünk (lojalitásuk „kikényszerítésére”). Jelenleg a döntő: a püspökök leleplezése a nép színe előtt, és csak ezen belül lehet egyik vagy másik püspökre a fő tüzet irányítani. (Elsősorban Grőszre, Péteryre és Shvoyra, utánuk Hamvasra és Pappra.)2 Csak az egész püspöki karra (és ezen belül különösen egyesekre) gyakorolt nyomás és a megfelelő politikai és egyéb rendszabályok végrehajtása után lehet irányt vennünk a püspöki kar egy részének vagy egyes püspököknek a „megnyerésére”.

Fentiek alapján a következő lépéseket tartjuk szükségesnek:

1. A sajtóban fel kell lépni most már valamennyi püspök ellen (kivéve Tost Barnabást),3 mert megtagadták a békealáírást,4 és ezt mint az állammal kötött egyezmény megszegését kell kvalifikálni. Ezzel együtt a sajtóban élesíteni kell a harcot a reakciós papok ellen és rámutatni arra, hogy bár az egyezmény kötelességévé tette a püspököknek a reakciós papok elleni eljárást, ez egyetlen esetben sem történt meg. Ugyanakkor a békéért és a népi demokráciáért kiálló papok megrendszabályozása, üldözése tovább folyik. A püspöki kar tehát ugyanazt a „kiváró”, az amerikai imperialistákra építő politikát folytatja az egyezmény után, mint az egyezmény előtt. Ennek a propagandának kell előkészítenie a későbbi rendszabályokat. Ezt a kampányt a Magyar Nemzet kezdje meg április 29-én (vasárnap).5

2. Az Országgyűlés májusi ülésszaka törvényt fogad el az Állami Egyházi[!] Hivatal6 felállításáról. Ez rövid néhány szakaszos törvény legyen, amely hivatkozva az alkotmányra, kimondja a közoktatás ügyeivel foglalkozó minisztérium és az egyházi és vallási ügyekkel foglalkozó állami hatóság elválasztását. Az Állami Egyházi Hivatal hatáskörébe utal mindent, ami egyházi és vallási vonatkozásban eddig a VKM-hez tartozott és azt, amit a jövőben törvények, rendeletek, vagy a Minisztertanács határozatai az ÁEH-hoz utalnak. A törvényjavaslat előadója a szűkszavú törvényszöveghez tartsa magát, de legyen egy felszólaló, aki utal a tavalyi egyezmény megszegésére a püspöki kar által.

3. Ki kell sürgősen dolgozni az ÁEH szervezeti és káderkérdéseit. Az indulásnál egyelőre három osztály (vagy csoport) létesítése szükséges: a) egyházpolitikai osztály, b) személyzeti osztály, c) gazdasági osztály. A megyei végrehajtó bizottságoknál egyelőre nem javaslunk külön ÁEH osztályokat, hanem csak egy-egy előadót, akik vagy közvetlenül a tanácselnöknek, vagy pedig ideiglenesen a köznevelési és népművelési osztály vezetőjének lesznek alárendelve. Az adminisztratív személyzettel együtt ez az indulásnál körülbelül 40-50 megbízható ember kiválasztását teszi szükségessé.

Maga az ÁEH vagy a Minisztertanács Elnöksége mellett működő hivatal legyen, vagy pedig az OTSB mintájára a Minisztertanács jelöljön ki intern egy minisztert, akit megbíz az ÁEH felügyeletével. A Minisztertanács Elnökségének mai helyzetében, ezt az utóbbi megoldást javasoljuk.

4. Az alsópapság anyagi kérdéseinek rendezése. Még május elseje előtt a Papi Békebizottság egy-két tagjának vezetésével keresse fel Darvas minisztert egy 8-10 tagú plébánosokból, lelkészekből, káplánokból álló küldöttség és kérje a kormányt az alsópapság anyagi helyzetének megjavítására. Darvas ígérje meg, hogy a kérést pártolólag a kormány elé terjeszti. A május elsejét követő héten a Minisztertanács elé kell terjeszteni a VKM és a Pénzügyminisztérium által kidolgozott papi fizetésrendezést. Alapul el kell fogadni a Papi Békebizottság erre vonatkozó javaslatát: 500 forint a káplánoknak, 600 a lelkészeknek és 700 forint a plébániák vezetőinek. E három csoport számára korpótlékot kell engedélyezni havi 50-60, illetőleg 100 forint erejéig, amely a szolgálati idő szerint háromévenként nő.

A korpótlék megadásának kiindulási éve 1949, vagyis az az év, amikor a papok letették az esküt az alkotmányra.

A fizetésrendezés egyelőre ne érintse a papok eddigi természetbeni járandóságait, amelyeket az egyházközségtől kapnak. Hagyja érintetlenül a keresztelésért, esketésért járó díjazást is.

A fizetésrendezés időpontjában a kormány egyelőre ne vesse fel a papi földek átvételének kérdését sem. Ezt a kérdést később rendezzük és vegyük át a földeket nagyjában ugyanolyan feltételek mellett, mint a protestáns egyházi földeket, azzal a különbséggel, hogy az állam által 20 év alatt törlesztendő megváltási összegeket egy külön katolikus alap javára fizessük be, amelyet az ÁEH kezel, és amelynek jövedelmét kizárólag egyházi célokra szabad fordítani.7

5. A katolikus alsópapság fizetésrendezése felveti ugyanezt a protestáns papoknál. Javasoljuk, hogy adjuk meg a megfelelő fizetésrendezést a protestáns papoknak is, annak ellenére, hogy ezzel a protestáns egyházaknak a velük kötött egyezmény alapján juttatott évi összeg magasabb lesz.

6. Engedélyezni kell, a katolikus Papi Békebizottság javaslatát alapul véve, a kegytárgyárusító szövetkezetet (Liturgia vagy Eklézsia névvel). Az állam engedje át a szövetkezetnek a Korda, a Stefánium államosításával birtokába került kegyszereket, szentképeket stb. A Nemzeti Bank nyújtson 100 000 forintot hitelkeretet. A szövetkezet alapítói legyenek Beresztóczy [Miklós], Horváth Richárd, Balogh István és Csömöz plébános, a Papi Békebizottság tagjai.

A fenti anyagi természetű intézkedések célja: függetleníteni az alsópapságot a püspöki kartól, kiterjeszteni a demokratikus papok (békebizottság) befolyását és nem utolsósorban biztosítani az alsópapság működésének zavartalanságát arra az időre, amikor a klerikális reakció elleni döntő intézkedések megtörténnek.

7. A pálosok elleni per előkészítése.

A per vádlottjait „amalgám”-módszerrel kell kiválogatni: a pálosokon kívül vádlott legyen a cisztér rendfőnök és néhány püspök, akik ellen komoly bizonyítékaink vannak.

A per politikai vonala a következő legyen: a) A vádlott pálos szerzetes gyilkosságainak elkövetésénél szövetkezett a népi demokrácia esküdt ellenségeivel, ellenforradalmi szervezetet épített ki és ebben a munkájában támaszkodott nemcsak saját rendjére, hanem az egész klerikális reakcióra, beleértve a püspöki kart. b) A pernek bizonyítani kell, hogy a vádlott püspökök a régi rend visszaállítását akarják, esküdt ellenségei a népi demokráciának, illegálisan dolgoznak ellene, megszegik törvényeit, kémkednek, valutaüzleteket kötnek stb. Ezek a püspökök csalárdul írták alá az állammal kötött egyezményt, egy pillanatra sem gondoltak az egyezmény becsületes betartására, nem lehet tehát rájuk bízni az egyezmény betartásáról való gondoskodást sem. c) A pernek bizonyítani kell, hogy a legfontosabb szerzetesrendek, megszegve az egyezményt és az állam törvényeit, illegalitásba vonultak, szervezett államellenes működést fejtettek ki a reakciós püspökök tudtával és segítségével. d) A pernek bizonyítania kell, hogy a szerzetesrendek és tagjaik erkölcsi mocsárban éltek.

A pert úgy kell előkészíteni, hogy a tárgyalás legkésőbb május végén meglegyen.

8. Közvetlenül a vádirat közzé tétele előtt össze kell hívni a püspöki kart, elébe kell tárni a vádiratot és meg kell kérdezni, hogy az állammal kötött egyezmény értelmében milyen egyházi rendszabályokat hajlandók foganatosítani a vádlottak (beleértve a püspököket) ellen. Fel kell vetni a vádlott püspökök lemondását. A püspöki kar előre látható válasza az lesz, hogy nem tehetnek semmit, a püspököket a pápa nevezi ki, lemondatni őket nincs módjukban stb. stb. Erre a kormány jelentse ki: a püspökök ezzel a vonakodással megszegik az állammal kötött egyezményt. A kormánynak ennél fogva kötelessége, hogy a maga eszközeivel gondoskodjék az egyezmény betartásáról, azoknak az államellenes papoknak és püspököknek felelősségre vonásáról, akik veszélyeztetik az állam és egyház jó viszonyát és békéjét.

Ezután közzé kell tenni a vádiratot és egy kommünikét a püspöki karral ebben az ügyben folytatott tárgyalásról, valamint a kormány fenti nyilatkozatáról.

9. Felmerül a kérdés: legyen-e Grősz, Shvoy és Pétery vádlott a perben? Letartóztassuk-e őket a per előtt?

Emellett szól: ha a perben komoly bizonyítékok merülnek fel ellenük, akkor nem lefogni és elítélni kell őket: a gyengeség jele lenne kifelé és befelé. A nép nem értené meg, hogy ha Grősz és társai bűnösek, miért nem ítéljük el őket? Grőszt és társait kihagyni a perből csak úgy lehetne, ha az ellenük szóló vádakat magából a per anyagából hagynánk ki. Ezzel azonban megfosztanánk magunkat a legkomolyabb fegyvertől a klerikális reakció ellen, a nép és az alsópapság nem értené meg későbbi éles rendszabályainkat.

Ellene szól: az előre látható nemzetközi visszhang (a Mindszenty-ügyben az imperialista uszítás kétségkívül befolyásolni tudott olyan rétegeket is, amelyek nem voltak eleve ellenségesek). Kérdéses, hogy célszerű-e ma olyan rendszabályokat alkalmazni, melyek következtében Magyarország újra a nemzetközi imperialista uszítás központjába kerül. Számolni kell azzal is, hogy az ellenségnek sikerülni fog a Grősz és társai elleni pert összekapcsolni a jelenlegi közellátási nehézségekkel, a tszcs-fejlődés következtében kiéleződő osztályharccal a falun, és a népi demokrácia ellen hangolhat majd bizonyos kispolgári, paraszti, értelmiségi, sőt egyes elmaradottabb munkásrétegeket is.

A pro és kontra érvek egybevetése alapján felmerülhet a következő megoldás: a Grősz és társai elleni anyagot magában a perben teljes mértékben felhasználjuk, a szóban forgó püspököket a per előtt házi őrizetbe vesszük, a perre tanúként elővezetjük, de őket magukat ebben a perben nem vádlottakként szerepeltetjük, tehát el sem ítéltetjük, hanem csak az ítélet indokolásában térünk ki szerepükre, és a kormány az ítélet és az indokolás alapján megfosztja őket püspöki tisztüktől, internálja őket, nyitva hagyva a későbbi bírói eljárás útját.

Ez az utóbbi eljárás persze politikai hatásában nem sokban különböznék a nyílt elitéltetéstől és lefogástól, a magyar népi demokrácia ebben az esetben is az imperialista uszítás céltáblájává lenne, sőt mi magunk adnánk alkalmat az imperialistáknak arra az „érv”-re: a püspököket azért nem mertük elítélni, mert gyengék vagyunk, és mert a vádak koholtak.

Javasoljuk tehát, hogy Grősz és társai a perben igenis vádlottak legyenek, tartóztassuk le őket. Ennek előfeltétele azonban a komoly bizonyító anyag. Ha nincs elég bizonyíték, vagy ha a bizonyítékok túl közvetettek, akkor helyesebb házi őrizetbe venni, internálni őket, és így lehetetlenné tenni püspöki funkcióik gyakorlását. Mérlegelni kell, hogy nem kell-e egyikkel szemben ezt, a másikkal szemben a másik eljárást alkalmazni.

10. A kegyúri kérdés rendezése. Rövidre a per és az ítélet után, vagy minisztertanácsi rendelettel, vagy az Elnöki Tanács által kiadott törvényerejű rendelettel szabályozni kell az állami ellenőrzést az egyház fölött.8 Indokolni ezt azzal kell, hogy ez a szabályozás az állam és az egyház békéjét szolgálja és célja: megakadályozni az egyház, kihasználását államellenes célokra. Miután az egyház és az állam normális békés viszonyát sem a Vatikánnal, sem pedig a magyar püspöki karral megegyezés útján nem lehetett elérni, az államnak magának kell intézkednie, szem előtt tartva az állam és az egyház érdekeit egyaránt.

A szabályozás alapja és lényege: az ősi főkegyúri és kegyúri jog alkalmazása a mai viszonyokra. Nem célszerű a régi kegyúri jog egyszerű felelevenítése és átruházása azokra a helyi tanácsokra, amelyeknek területén régi kegyúri plébániák vannak, mert ezzel a módszerrel egységes, az egész országra szóló rendezés nem érhető el. (A kegyúri plébániák a plébániáknak körülbelül csak felét ölelik fel, a kegyúr és a püspök viszonya és hatásköre különbözik aszerint, hogy állami, közületi vagy magán kegyuraságról van szó stb. stb.)

Ezért a régi kegyúri jog felelevenítése helyett a rendeletnek hivatkoznia kell arra, hogy a kegyúri jog lényegében mindig az állami hatóságok ellenőrzési jogát jelentette az egyháznak egyébként érintetlen belső önkormányzata fölött, és ki kell mondania, hogy a Népköztársaság megfelelő szervei útján (AEH, tanácsok) ezzel a jogával él. Tehát állami hozzájárulás és jóváhagyás nélkül papot, püspököt sem eltávolítani, sem kinevezni vagy beiktatni nem szabad. Az egyházi hatóság nevezi ki továbbra is a papokat, de csak állami jóváhagyással. Ha nincs egyetértés, az egyházi élet folytonossága és zavartalansága érdekében az államnak joga van, hogy maga intézkedjék. Az államellenes, vagy hivatásukat nem teljesítő papokat az egyházi hatóság köteles eltávolítani. Ha nem intézkedik, az állam maga jár el.

Hogy ez a rendszabály ne, váltson ki bizonytalanságot és nyugtalanságot az alsópapságban, ki kell mondani a rendeletben, hogy az a pap, aki letette az esküt az alkotmányra és működésében a Népköztársaság törvényeit tartja szem előtt, olyannak számít, mint akinek papi kinevezéséhez az állam hozzájárult. A szerzetesekből világi papokká átminősülőkre ez ne vonatkozzék: ezekre nézve abba kell hagyni a püspökökkel való alkudozást és legfeljebb három-négyszázat kell világi papként átvenni, egyéni megvizsgálás alapján.

A rendelet külön mondja ki, hogy püspöki, segédpüspöki (akár utódlási joggal; akár anélkül), helynöki kinevezésekhez is előzetes állami hozzájárulás szükséges. Azok a püspökök, segédpüspökök, érseki helynökök stb., akiket 1948. január elseje óta helyeztek funkcióikba, tartoznak ezt záros határidőn belül az ÁEH-nál bejelenteni és kikérni az állami jóváhagyást. Az állam esetenként bírálja el, megadja-e ezt a jóváhagyást. Ha nem adja meg, az illető egyházi funkcióval járó bármely működés kifejtése tilos.

Ezzel kapcsolatban konkrétan el kell dönteni: Badalik veszprémi püspök, Hamvas esztergomi érseki kormányzó, Rogács, Endrey, Szabó segédpüspökök10 közül kit hagyjunk jóvá, kit nem. Taktikailag helyes volna nem generálisan megtagadni tőlük a jóváhagyást, hanem egy-kettőnek megadni, hogy így megbontsuk őket.

11. A megüresedett püspökségek betöltése. Püspököt az állam nem nevez ki, ne a kinevezés, hanem a jóváhagyás jogához ragaszkodjunk. Ha valamely egyházmegyében nincs ténylegesen működő püspök (az állam nem hagyja jóvá, haláleset, lemondás stb.), akkor az illető egyházmegye kanonokai püspöki helynököt választanak állami jóváhagyás mellett. Ha a megválasztottat az állam nem hagyja jóvá és a kanonokok nem választanak megfelelőt, akkor a kormánynak joga van egyházmegyei kormányzót kinevezni papi személyek sorából.

Ha a hivatalukban meghagyott püspökök e rendeletnek bármi módon ellenszegülnek, akkor a kormánynak joga van működésük ellenőrzésére egyházmegyei kormánybiztost kinevezni, aki polgári személy is lehet. A rendelet mondja ki, hogy a kegyúri jogokkal kegyúri kötelezettségek is járnak: az állam hozzájárul az egyháznak nemcsak személyi, hanem dologi kiadásaihoz is. A rendelet – taktikai okokból – hagyja nyitva az ajtót az állam és az egyház viszonyának megegyezéses rendezésére, pl. konkordátum útján. Ezt nem kell így kimondani, de legyen utalás a rendeletben a bekövetkezett rendezés rendkívüli, a különleges viszonyok által szükségessé vált jellegére.

12. Felvetődik a kérdés, vonatkozzék-e az egyház fölötti állami ellenőrzést kimondó rendelet a protestáns egyházakra is, amelyekkel az állam megegyezett és ez a megegyezés nagyban és egészben funkcionál? Javasoljuk: ne vonatkozzék automatikusan. A papi fizetésrendezés – mint már mondottuk – vonatkozzék, de a papok kinevezéséhez, választásához szükséges állami jóváhagyás ne vonatkozzék addig, ameddig a megegyezés funkcionál. Hiszen az állami érdekeket a protestáns egyházakkal kapcsolatban érvényesíteni tudjuk egyéb eszközökkel is. Javasoljuk, hogy a kormány tárgyalja meg a protestáns egyházakkal a rendelet kiadása után előálló új helyzetet és egyezzen meg velük (esetleg pótegyezmény megkötése formájában) a rendeletnek a protestáns egyházakra való alkalmazására nézve, tekintetbe véve a velük megkötött régi egyezményt. Nincs értelme a protestáns egyházakkal kapcsolatban is „az egyház államosításának” útjára térni, legalábbis egyelőre.

13. A papi fizetésrendezés, az egyház állami ellenőrzéséről szóló rendelet kidolgozására sürgősen bizottságot kell küldeni, amelyben a VKM, a Pénzügy- és az Igazságügy-minisztérium legyen képviselve.

14. A Központi Vezetőség májusi ülésén napirendre kell tűzni a Párt és az állam egyházpolitikájában szükségessé vált módosítások kérdését.

15. Nyitva hagyott kérdések: a) tekintetbe véve a szerzetesrendek illegalitásba vonulását, felvetődik, nem szükséges-e a szerzetes-kérdés új rendezése, a volt szerzetesek számára kényszertartózkodási hely kijelölése, munkakötelezettség, rendőri felügyelet alá helyezés stb.? b) Az egyházmegyék határainak rendezése a közigazgatási megyehatárok szerint, természetesen úgy, hogy ez ne járjon új püspökségek létesítésével, hanem csak azzal, hogy a meglévő püspökségek határai egybeessenek a közigazgatási határokkal (egy egyházmegye felölelhet több megyét is).

Budapest, 1951. április 24.

2. Határozat

A Titkárság úgy határoz, hogy az Állami Egyházi Hivatal felállítására vonatkozó törvényt a Parlament fogadja el.

Az elfogadás utáni napon ki kell nevezni az ÁEH vezetőjét és vasárnap nyilvánosságra hozni.

Előre ki kell dolgozni a hivatal szervezetét, hogy azonnal funkcionálni tudjon.

A püspökök közül csak a legkompromittáltabbat kell letartóztatni. A letartóztatás után, 1-2 napon belül össze kell hívni a püspököket, a katolikus egyházzal történt megegyezést aláíró rendfőnököket és a Papi Békebizottság 3 tagját. Közölni kell velük a tényállást, követelve a püspököktől, hogy a megegyezés értelmében lépjenek fel a bűnös püspök ellen.

A megbeszélés közvetlenül a vádirat nyilvánosságra hozatala előtt történjék.

Amennyiben lehetséges, a vádirat május végén, 25–26-án jelenjen meg. A tárgyalás június 2-án kezdődjék, lehetőleg úgy, hogy 4 tárgyalási nap után ítéletre kerülhessen sor.

Ítélet után az első minisztertanácsi ülés fogadja el az Elnöki Tanácshoz való előterjesztés céljából azt a határozatot, amely a placetum regiumhoz hasonlóan, az 1948. január 1. óta történt püspöki, püspökhelyettesi és apostoli adminisztrátori kinevezésekre vonatkozólag a kormány jóváhagyását írja elő.

Az 1948. január óta kinevezettek 5 napon belül kötelesek kérni ezt a jóváhagyást. Az Elnöki Tanács által kibocsátott rendelettől számított egy évi időtartamra egyházi kinevezéshez, nyugdíjazáshoz, áthelyezéshez és előléptetéshez az AEH hozzájárulása szükséges.

Az ÁEH-ra vonatkozó végrehajtási utasításba bele kell venni, hogy az ÁEH köteles biztosítani az egyház funkcióinak zavartalan menetét.

Egyházpolitikánkról a május végén tartandó KV ülésen beszámolunk.

Az ÁEH vezetője Kossa István elvtárs legyen.

Elő kell készíteni az ÁEH szervezeti felépítésére, kádereire vonatkozó tervet, gondoskodni kell megfelelő helyiségről.

A Minisztertanács az ÁEH ellenőrzésével ideiglenesen bízza meg Darvas József minisztert.

A törvény megjelenése után tárgyalni kell a protestáns egyházak vezetőivel is. Bereczkivel és Dezsérivel esetleg még előtte lehet beszélni. K.m.f.t.

Rákosi főtitkár

1. A lényegét tekintve adminisztratív nyomás alatt kikényszerített egyezmény alapján 1950. szeptember 7-én megjelent 34/1950. sz. törvényerejű rendelet a katolikus egyház néhány tanítórendjének 8 rendházát leszámítva megszüntette az összes szerzetesés apácarendet.

2. Grősz József kalocsai érsek, Pétery József váci (1952-től internálva), Shvoy Lajos székesfehérvári, Hamvas Endre csanádi, Papp Kálmán győri megyéspüspök volt ekkor.

3. Tost Barnabás kanonok, a kassai és a rozsnyói egyházmegyék magyarországi részének volt káptalani helynöke, ill. apostoli kormányzója.

4. A „Béke Hívei” Világkongresszusa Állandó Bizottsága nevű szervezet stockholmi kongresszusán – szovjet javaslatra – elfogadott kiáltvány hívott fel egy aláírási kampányra a béke mellett. Mint Andics Erzsébet megfogalmazta 1950. április 18-án a Zeneakadémián tartott gyűlésen: A kiáltvány szövege olyan, hogy azt csak az nem fogja aláírni, aki a háborút akarja…” Ennek megfelelően a hatalmas kampány közepette terjesztett békeívek aláírásának megtagadói ellenségnek nyilváníttattak. A Megvédjük a békét mozgalom” országos tanácsa április 25-én fordult a katolikus egyházhoz, amelynek püspöki konferenciája 28-i ülésén elutasította a békeívek aláírását. Nyilatkozatukban egyúttal elítélték a háborút. Mindez persze annak az „ékverési” harcnak volt a része, mellyel az ún. papi békemozgalom elindításával Rákosiék az alsó- és felsőpapságot el akarták egymástól szakítani, és így a püspöki kart tárgyalóasztalhoz kényszeríteni. 1951 áprilisában ismét a békeívek aláírása körül élesedett ki a viszony. A püspöki kar tagjai megtagadták a Béke Világtanács berlini felhívásának aláírását, s helyette április 3-án közös nyilatkozatban foglaltak állást a béke mellett.

5. A Magyar Nemzetben nem jelent meg ekkor ilyen kampányindító cikk.

6. Az 1951. évi I. számú törvény május 19-én jelent meg.

7. A 600/1945. számú, azaz a földreformról szóló rendelet értelmében a katolikus egyház mintegy 895 ezer kat. holdnyi birtokából 97 200 az egyház birtokában maradt. A megmaradt földek „felajánlására” 1951 őszén került sor. Ennek keretében 79 968 kat. hold került állami kézbe, s csupán a plébániákhoz tartozó ún. háztáji földek maradtak az egyház kezelésében. 1951: november 15-én pedig felállították a Vallásfelekezeti Alapot a dokumentumban megfogalmazottaknak megfelelően.

8. Az 1951. 20. sz., július 4-én kihirdetett törvényerejű rendelet értelmében: 1.§ Érseket, címzetes érseket, püspököt, segédpüspököt, főapátot, apátot és szerzetesrendi tartományfőnököt Magyarország területére csak a Népköztársaság Elnöki Tanácsának előzetes hozzájárulásával lehet kinevezni. 2.§ Az 1.§ rendelkezéseit alkalmazni kell mindazokra a kinevezésekre, amelyek a felsorolt katolikus egyházakra az 1946. évi január hó 1. napja óta történtek…”

Az 1957. 22. sz. törvényerejű rendelet szélesebb hatáskörrel, a papság szélesebb körére terjesztette ki az állami ellenőrzés jogkörét.

9. A főkegyúri jog kisebb megszakításokkal Luxemburgi Zsigmond 1404. évi dekrétuma óta létezett.

10. Badalik Bertalan veszprémi püspök 1949 óta látta el hivatalát, Hamvas Endre csanádi püspöksége megtartásával 1950-től volt érseki kormányzó, Rogács Ferenc pécsi, Endrey Mihály és Szabó Imre esztergomi segédpüspök szintén 1948 után kapta meg címét.