Ugrás a tartalomhoz

História 1990-01

Glatz Ferenc , Kovács Tibor , Kertész István , Szakály Ferenc , Benda Kálmán , Vörös Károly , Glatz Ferenc , Diószegi István , Tokody Gyula , Erényi Tibor , Hanák Gábor , Czakó Sarolta , Sipos Péter , Bíró Ferencné

História

1. fejezet -

Ránki György (1930–1988)

GLATZ Ferenc

Ránki György (1930–1988)

„A halálunk után úgyis mindegy, ki mit mond rólunk. Annak azért örülnék, ha a Történetírók Tárába egy jó kötetet válogathatnál össze az írásaimból. Meg nézd ezeket…” – és neveket sorolt fel, legyintett. 1973-ban, a pécsi tudományos diákköri konferenciára utazva vetette oda az autóban, néhány kollégáról beszélve. Minden korán elhalt nagy tehetséget legendák vesznek körül. Jó és rossz ízű legendák. Sokan sokféleképp emlékeznek Rá. Ránki György nagy tehetség volt, korán elhalt. És rendkívül sokat dolgozott. Az élet verseny volt számára. Mosolyogva hívta ki nap mint nap magát és legközelebbi barátját is versenyre. Gyorsaságából eredően sértődékeny és gyakran sértő volt. Támadott, majd megrettent, hátha bántott valakit. Sok sebet ejtett, és – ha nem is mutatta – sok sebet kapott. A társadalomtudósokról azt tartják, az ötvenes éveiktől érnek meg igazán. Ránki is erre az életkorra lett nagyvonalú, a kézitusákon átlépő gondolkodó, vezető. A csúcson halt meg.

A történetírás szubjektív írói tevékenység. E sorok írója nem tagadja: csak szubjektíven tud írni barátjáról. De vajon a szubjektivitás azonos az elfogultsággal? A kérdést másik, hozzánk legközelebb álló, egészen más lelkialkatú társunkkal vitattuk komótosan, pohár borok mellett. Ő is meghalt. Szűcs Jenő. Nem érdekképviseletek, nagyhangú funkcionárius önjelöltek válogatták a szerkesztőbizottságba, mégis mindkettő – a két különböző lelki alkat, különböző ars historicát valló barát – a Históriához kötődött. Emberileg már évtizedek óta mindkettő a szerkesztőhöz, a folyóirathoz kezdetektől – Ránki.

Elfogadott, befutott akadémikus volt, korán. Korán, tizenéves korától párttag, korán világra nyitott baloldali elme. Hogy ma hol lenne helye? Nehéz megmondani. Megfejthetetlen könnyedséggel mozgott a szovjet típusú rendszer kül- és belpolitikai útvesztői között. Természetes körülménynek tekintette az 1970-es évek magyarországi közegét. A rendezetlen politikai koalíció korát. Természetesnek tekintette, ismét csak legyintett arra, hogy az őt a párton belül „rendszeresen” támadó sztálinista erők éppen pártonkívüliségükre büszke feleket támogattak. Mennyire naiv és igazságtalan ma már e tekintetben is a politikai tömegemlékezet!…

A História szerkesztőinek írásaiból füzetet adunk ki. Ránki György tiszteletére. De nem emlékezésként. Ez ő sem helyeselné. Inkább megismertetni akarjuk a történészt, aki életét a kutató kíváncsiság szolgálatába állította. Az idén lenne 60 éves.

1930. augusztus 4-én született. A középiskola befejezését követően a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre nyert felvételt, ahol tanulmányai folytatása mellett hamar bekapcsolódott a gazdaságtörténeti tanszék munkájába. 1951-ben átkerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. Fő érdeklődési területe a történelem volt. 1953 júliusában az MTA Történettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa lett. Az Akadémia 1949. évi újjászervezésének eredményeként az Intézet fontos kutatási központtá vált, amely független volt az egyetemtől. Igazgatóhelyettese Pach Zsigmond Pál, aki a budapesti zsidó gimnáziumban és az egyetemen tanította Ránkit, valamint barátját és egykori osztálytársát, Berend T. Ivánt. Ránki Berenddel írta első monográfiáját 1955-ben, az első világháború előtti magyar iparról.

1960-ban az Intézet osztályvezetőjévé nevezték ki. Az 1918 utáni korszakkal foglalkozó kutatásokat irányította. Fiatal kutatók csoportját gyűjtötte maga köré, akik később a két háború közötti időszak politikatörténetének rangos, nemzetközileg elismert szakértőivé váltak többek között Lackó Miklós, Ormos Mária, Juhász Gyula, Ádám Magda, Kerekes Lajos, L. Nagy Zsuzsa és Tilkovszky Loránt. Két évvel később, 1962-ben az intézet igazgatóhelyettese. Időközben Berend T. Ivánnal közösen egy átfogó művet készített az 1920-as évek magyarországi iparáról. Ekkor alakította ki életmódját: úszás korán reggel és fél óra nyelvtanulás (ez utóbbi szokását 47 éves koráig megőrizte; német, angol francia, orosz és olasz nyelvből tett államvizsgát). Nyelvtehetsége biztos alapokat jelentett későbbi nemzetközi tudományszervezői tevékenységéhez. Fiatal korában a levéltári kutatásokhoz kötődött. Nagydoktori disszertációja az első hároméves terv korszakával foglalkozott. (Jellemző emlék: miközben mi, kezdők szakdolgozatunkhoz anyaggyűjtésre siettünk a levéltárba, Ránki mindnyájunknál korábban érkezett. Gyakran toporgott a bejáratnál kapunyitásra várakozva.) Később az elsősorban könyvtári munkán alapuló egyetemes történelmi kutatásokért lelkesedett.

1964-ben félállású professzorrá nevezték ki a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Ismert volt Debrecenben, hogy a fiatal történészeket bátorította, sőt álláshoz, ösztöndíjhoz segítette őket. Sok örömet lelt a patronált fiatalok társaságában. A felszínen mindig megmaradt szívélyes kultúrdiplomatának. A nagyon zárkózott ember viszont a fiatalok között – a vacsorákon vagy a kirándulásokon, a futballmeccseken vagy csak az otthon rendezett tudományos beszélgetéseken – hirtelen nyílttá és oldottá vált.

Gazdaságtörténeti munkássága az 1970-es években érte el csúcspontját. Először a 20. századi Magyarország gazdasági, ipari fejlődésének monográfiái születtek. (Berend T. Ivánnal közösen.) Majd mindinkább a nemzetközi összehasonlítás felé fordult figyelme. „Azt hittem, vége a fejlődésnek, csak írjuk egymás után a könyveket. De jött a centrum és a periféria, az európai összehasonlítás, és ez újabb lendületet adott” – így az újabb témáról készült könyvük első példányának baráti dedikációjánál (1974). Ettől kezdve tanítványai figyelmét állandóan a nemzetközi összehasonlításokra irányította. Módszertani szempontból tekintve Ránki történetírása ekkor egy új szintet ért el.

A gazdaságtörténet egyébként is túlságosan szűk terület volt számára. 1973-ban – debreceni utazásai közben – írta máig legolvasottabb könyvét, a II. világháború összefoglaló történetét. A II. világháború és különösen a fasizmus pályafutásának kezdetétől rendkívül érdekelte. Szakmai és egyéni élmények fonódtak össze. Serdülőkorú gyermek, amikor Auschwitzba hurcolták. Ez kitörölhetetlen nyomot hagyott emlékezetében. Beszélni nem beszélt róla, csak néhányunk – a legbenső köréhez tartozók – előtt fedte fel ennek nyomait. A fasizmussal szembeni kritikájának alapja mégsem a személyesen átélt szenvedések miatti bosszú, hanem sokkal inkább a mély humanizmus.

Az összehasonlítás kiterjedt a közép-európai kis országok történetére is. Szlovákia, Magyarország és Románia rivalizálását eleveníti fel Hitler kegyeiért. – Gazdaság- és politikatörténet egyféle szintézisének készült utolsó nagy műve a II. világháború gazdaságtörténetéről. (Ebből a témából előadást tartott az 1985. évi stuttgarti Történettudományi Világkongresszuson; ennek megjelenése hamarosan várható.)

Ránki személyisége és tudományszervező munkássága szétválaszthatatlan. Életének utolsó tíz évében nem volt újkori témájú történettudományi konferencia az Egyesült Államoktól Japánig, amelyen meg ne jelent volna, illetve amelynek szervezésében ne vett volna részt. A II. Világháború Története Nemzetközi Bizottságának egyik alapítója és a mainzi Institut für Europäische Geschichte tudományos tanácsának tagja volt. 1980-tól tagja volt a Történettudomány Nemzetközi Bizottsága Elnökségének: 1985-ben a Bizottság első elnökhelyettesévé választották meg. Nem sokkal halála előtt kiszámolta, hogy az utóbbi években egy Magyarországon töltött 6 hónapos időszakban mindössze hetente 1,7 napot tartózkodott Budapesten. Életének utolsó évtizedét a nemzetközi tudományos élet szervezésének és a magyar történetírás elismertetésének szentelte. Kívülről tudta a fontosabb légitársaságok menetrendjét, és az élénk szellemmel párosuló kiváló memóriája képessé tette arra, hogy több hónapra előre elkészítse a találkozókra és elfoglaltságokra vonatkozó időbeosztását.

Az állandóan túlfeszített munka és feszültség hatott személyiségére. Egyszerűen nem volt ideje a kikapcsolódásra, a pihenésre, de még így is képes volt arra, hogy végtelen órákon keresztül, a türelmetlenség legkisebb jele nélkül, figyelmet szenteljen egy unalmas vacsoravendégnek, még akkor is, ha a társaság többi tagja már félálomba merült.

Ránkit 1981-ben nevezték ki a bloomingtoni Indiana Egyetem professzorának. Élete legnagyobb tudományszervezői eredményének az ottani hungarológiai tanszék létrehozását tartotta. A tanszék programja telve összehasonlító történettudományi, irodalomtudományi, közgazdasági, valamint politikatudományi konferenciákkal. Mindaz, ami a világon Magyarország 1970–80-as évekbeli nemzetközi politikai elismerése területén történt, tükröződött Ránki kultúrdiplomáciai tevékenységében. A kényelemhez szokott ún. konzum-generációk nehezen fogják hinni, hogy Ránki, a professzor, a szervező esetenként a hivatalos vendégek kísérője, sofőrje, szállásadója, mindenese is volt, segíteni mindig kész feleségével az oldalán. Személyiségének sokoldalúsága a maga teljes gazdagságában bontakozott ki.

Még nincs hatvan éves és még nem érte el alkotóerejének csúcsát, amikorra már megkapja az összes lehetséges elismerést: 1976 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1961-ben megkapja a Kossuth-díjat, a legnagyobb állami elismerést, a Finn Akadémia díszdoktora (erre és a hozzá tartozó kedvesen mulatságos ruházatra, kardra különösen büszke volt), a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztályának az elnöke, az MTA Történettudományi Intézetének az igazgatója, professzor Bloomingtonban.

*

Az életet mindenki egyszer éli, élheti meg. Kegyetlen forradalmárok gyakran feledkeznek meg erről. Elveszik, gyötrik a másik életlehetőségeit. Az igazán erős emberek inkább a maguk életét gyötrik, magukat nem kímélik. Ránki – szerintünk – ilyen volt.

De hát, mint mondottuk, tudjuk, a történetírás szubjektív műfaj. Egyébként is, ha íróemberről szól a történet, „úgyis mindegy, ki mit mond rólunk”. Írásaink, a létrehozott és működtetett intézmények beszélnek rólunk.