Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

34. fejezet -

Magyar államcímer, 1945–1957

DÖMÖTÖRFI TIBOR

Magyar államcímer

1945–1957

A 19-20. századi politikai rendszerváltozások siettek az állami szimbólumot, a címert is változ4atni. E változtató kedv terméke az ún. Kossuth-címer ugyanúgy, mint mai címerünk. Ez utóbbi születésének feldolgozására kértük fel 1988 őszén, a címerviták jelentkezése idején fiatal munkatársunkat. (A szerk.)

Magyarország életében az 1945-ös év közismerten gyökeres változásokat indított el. Egyelőre maradt azonban a régi államforma, a királyság, s a folytonosságot kifejező, angyalok tartolla, szentkoronás, ún. magyar állami kiscímer.

Hosszú évszázadokon át kialakult történelmi címerünk két része kezdetben önállóan fejlődött: a jobb oldali vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező az Árpádok színeként a 13. századtól, a bal oldali kettőskereszt – melyet később hármashalommal támasztottak alá – a királyság jelképeként már a 12. század végétől ismert. (A heraldikában a címerek eredetérc emlékezve a pajzsot tartó szemszögéből nézzük az irányokat, ezért a fordítottság.) E két rész végleg egyesítve a Habsburg-királyok idejétől jelképezi a magyar államiságot. A 16. század vége óta ábrázolják a királyság szimbólumával, a Szent Koronával, mely 1849 áprilisában, a trónfosztáskor lekerül a magyar címerről, s azóta nevezzük a korona nélküli kiscímert Kossuth-címernek. A Károlyi-kormány e forradalminak tekintett jelképet választotta az első népköztársaság hivatalos szimbólumául, a két világháború közötti Magyar Királyság azonban restaurálta a koronás címert.

Az 1946. február l-jén kikiáltott köztársaság – visszatérve 1848–49 és 1918 politikai örökségéhez – ismét a Kossuth-címert vette használatba. Ez került a magyar trikolórra és a honvédség vörös-zöld lángnyelvekkel szegélyezett fehér csapatzászlóira is. Tudormásunk szerint fel sem merült más megoldás. Oly magától értetődő volt nemzeti tradícióink forradalmi továbbvitele, hogy nem is született hivatalos rendelkezés a megváltozott címerhasználatról. Ez a szabályozatlanság lehetett az oka, hogy a Magyar Közlöny átmenetileg még 1946 júniusáig a régi, angyalos-koronás címeres fejléccel jelent meg.

A forradalom és szabadságharc centenáriumát Kossuth-címeres lobogók és drapériák alatt ünnepelte az ország. 1919 áprilisában még honvédelmi miniszteri rendelet egységesítette a szárazföldi alakulatok babér- és olajág övezte Kossuth-címerrel díszített csapatzászlóit, melyek a száz év előtti honvédlobogókat mintázták. De ekkor már, sokak által felismerten, javában folyt a harc az 184–849-es örökség „sikeres felszámolásáért”.

Vörös csillag, kalapács

A „fordulat éve”-ként emlegetett 1948-ban Magyarország besorolódott a sztálini népi demokráciák táborába. Az új típusú hatalmi rendszer legitimálására, a környező államok példáján, új alkotmány kidolgozása látszott kézenfekvőnek. A követendő modell meghirdetetten az 1936-os „sztálini” szovjet alaptörvény, mely záró paragrafusaiban rendelkezik a szocialista jellegű államcímerről is. Az 1949. májusi magyarországi választások 96%-os „győzelme” proklamálhatóan lehetővé telte e célkitűzés megvalósítását. Május 27-én a kormány már ki is küldött egy bizottságot az alkotmánytervezet előkészítésére. A döntések azonban már régen nem az állami szervek, hanem a párt hatáskörében születtek. Bár az erre vonatkozó dokumentumok többsége még mindig nem hozzáférhető a kutató számára, tudjuk, hogy az alkotmány tervezeteit az MDP nagyhatalmú Titkársága tárgyalta, Rákosi Mátyás vezetésével. A június 15-i javaslat a címerkérdés rendezését még egy későbbi törvényre akarta bízni (csehszlovák, lengyel módra), s a nemzeti trikolór közepére vörös csillagot kívánt helyezni jugoszláv mintára). De Rákosi utasításárra a címer leírása mégis bekerült az alkotmány szövegébe, a szovjet mintának megfelelően. Tudjuk, hogy az előkészítő bizottsághoz érkeztek javaslatok a Kossuth-címer fenntartására, a nemzeti tradíciók tiszteletben tartása végett, de ezt a variációt elvetették. A Politikai Bizottság elé terjesztett július 28-i tervezet már az országgyűlési bizottságok elé kerülő, véglegesnek tekintett alkotmányszövegnek felelt meg, mely tartalmazta az új címer leírását is. Eszerint: „A Magyar Népköztársaság címere: kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalász; a mező felső részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros-fehér-zöld színű szalag.” Az ülésen ugyanakkor megbízták a Szervező Bizottságot és a Titkárságot az alkotmányt népszerűsítő kampány kidolgozásával.

Az akció hamarosan beindult. Augusztus 7-én, vasárnapi számának első oldalán a párt központi lapja, a Szabad Nép közzéteszi az alkotmányról szóló törvényjavaslat szövegét. Középen ott díszeleg az új címer, mely ettől kezdve a propaganda középpontjába kerül, mint a népi demokrácia alkotmányának, a munkás-paraszt szövetségnek kifejezője.

Köszönjük a nagy Sztálinnak, Rákosi elvtársnak, a Pártnak!”, „Az új alkotmány a mi alkotmányunk!”, „Megköszönjük az Alkotmányt Rákosi elvtársnak!” – lelkesednek a dolgozók a következő napokban, legalábbis a napilapok hasábjain. A riportok, olvasói levelek arról beszélnek, a nép sajátjaként zárta szívébe a „vöröscsillagos, kalapácsos, búzakalászos, igazi magyar címert”. Ez díszíti „megtárgyalják” a népköztársaság alkotmányát, a nagygyűlések csarnokait, ahol annak „örülnek”, hogy a kettőskeresztet vörös csillaggal cserélték fel. A honvédség központi lapjából viszont megtudhatjuk, hogy „a régi címer ellenségünk, és a nagybirtokos, tőkés osztály egészségtelen sovinizmusának jelképe”. „Megható” annak az öreg szerszámkészítő szakinak a története, aki egész vasárnap délután dolgozik a rajzlapon, hogy reggel behozhassa tanoncainak ajándékba a gyönyörű vörös és kék színekkel festett címert. De a bélyeggyűjtők se maradnak hoppon, 20 és 60 filléres értékben, árnyalatmező közepén, jobbról balra értékszámmal megvásárolhatják a népköztársaság címerét.

Pedig az alkotmány tervezete csak augusztus 12-én kerül az országgyűlés politikai, alkotmányjogi és közjogi bizottságainak együttes ülése elé. Rákosi Mátyás mint miniszterelnök-helyettes az előadó. Közli: nem fogja részletezni az előkészítő bizottság munkáját. A képviselők ezt nem nehezményezik, amúgy is csak stiláris módosításokra szorítkoznak (például kettőspont kihagyására), viszont nagy tapssal köszönik meg Rákosi működését, akinek „politikai tapasztalata és éleslátása” hozta létre a nagy Szovjetunió példáját követve az alkotmányt..Az ülés komorságára jellemző, hogy az alkotmány és az életbeléptető átmeneti rendelkezések letárgyalása kereken 15 percet vett igénybe...

Augusztus I7-én kezdte tárgyalni az országgyűlés az alkotmányra vonatkozó törvényjavaslatot. Előadói beszédében Rákosi kitért a 67. §-ra, a címer kérdésére is, lényegében összefoglalva az addigi propaganda tételeit. Kifejtette, hogy amíg az elnyomó nemesség volt uralmon, addig a címerek „tele lehettek kardokkal, páncélokkal, pajzsokkal”. De a Magyar Népköztársaság a dolgozó nép állama”, ezért „helyesen teszi, ha címerében egyszerűen kifejezésre juttatta azt, ami az öntudatos, szocialista munkás és dolgozó paraszt jelképe: a kalapácsot, a vörös csillagot, a búzakoszorút és az aranyos búzakalászt, piros-fehér-zöld nemzeti színekkel”. A nemzeti hagyományokról szólva igazi tradíciónak csak a dolgozó nép történetét nevezte, s az ezer éven át honfenntartó, mégis „mellőzött és elnyomott” munkások és parasztok elégtételeként aposztrofálta az új címert.

Rákosit követően a dolgozó osztályok egyetértését demonstrálandó minden réteg, társadalmi csoport képviselője felszólalt. Mihályfi Ernő a Népfrontba olvasztott kisgazdapárt nevében vállalkozott arra, hogy tudományos mezben kritizálja a Kossuth-címert s magasztalja az újat. Megkérdőjelezte a történelmi címer hiteles múltját, hivatkozva, hogy csupán 1896-ban kodifikálták. Bírálta „homályos” szimbólumait, melyek a „festett nemesi jelbeszédből” alakultak ki, s emlékeztetett az Árpád-sávok 1944. novemberi rossz emlékű használatára is. Mindezzel szembeállítva az új címer didaktikus egyszerűségét „csupa valóságnak” nevezte.

Nem lehetett kétséges, hogy az országgyűlés 1949. augusztus 18-án egyhangúlag elfogadja az alkotmányt, címerével együtt, mely egyébként már napok óta ott Függött az ülésterem falain.

Augusztus 20-án a dolgozók már az új alkotmányt és az új kenyeret ünneplik, felettük a hatalmas emelvényeken Lenin, Sztálin, Rákosi arcképe mellett a népköztársaság új címere. Megszületnek a rendeletek az új szimbólum állami monopóliumáról, ez kerül a bélyegzőkre, cégtáblákra, nyomtatványokra, zászlókra, rendőrségi kocsikra. 1950. április 30-ig le kell verni a Kossuth-címereket, s hat hónapi elzárással büntethető, aki a rendelkezéseket kijátssza. Külön BM-rendelet tiltja be a törvényhatóságok, megyei városok és községek pecsétjein használt helyi jelvényeket és címereket. Az indoklás szerint ezek sok esetben „a bukott feudális rendszer” jelképeit tartalmazzák, s így „államhatalmunk jellegével összeegyeztethetetlenné váltak”. 1950 szeptemberében a koalíciós időkre még emlékeztető honvédzászlókat lecserélik vörös alapú, fehér-zöld lángnyelves csapatzászlókra, s a zászlólapon túl a zászlócsúcsra is diadalmasan felkerül az új címer.

A minták

Az 1949-es címert már születésétől fogva az a suttogó vád éri, hogy a Szovjetunió, illetve más népi demokráciák állami címereit másolja szolgaian. Valóban, a sarló-kalapács, a búzakoszorú, a vörös csillag a „béketábor” minden címerének közös attribútumaként tűnik fel, nyíltan az összetartozás, a „proletárinternacionalizmus” közösségét jelképezve. De vessünk egy közelebbi pillantást is a sztálini uniformizálás gyakorlatára! Már az 1924-es szovjet alkotmányban megjelenik a mai szovjet címer rajza, még a világforradalom jegyében. A tagköztársaságok is sorra megalkotják címereiket, többnyire antiheraldikusan belezsúfolva minden szocialistának tűnő jelképet, de saját nemzeti szimbólumaikat is. A sztálini 1936-os szovjet alkotmány hatására azonban uniformizálódnak a tagköztársaságok címerei, s megkapják ma is létező Formájukat.

Nézetünk szerint az 1949-es magyar címer is e tagköztársasági címerek alapján készült, különös hasonlóságot mutatva az 1940-ben bekebelezett balti államok sebtében elkészült, fantáziátlan, sablonos címereivel. Heraldikailag nem is nevezhetőek ezek a jelvények címernek, hiszen az alapvető címerpajzsot nem tartalmazzák. Központi jelképük a felkelő nap sugaraiban ábrázolt sarló-kalapács, kétoldalt gabonakoszorú, melyet vörös szalag fog össze, felül a vörös csillag. A mi címerünk kis különbsége, hogy sarló helyett búzakalász jelképezi a parasztságot, a csillag szórja a fényt, s alul vörös helyett piros-fehér-zöld a szalagsáv. Ez a kis nemzetiszínű csík azonban nem tükrözhette a címer magyar voltát, s még a szintén szovjet mintára készített, ekkor már létező albán, bolgár vagy román címerrel összehasonlítva sem fejezte ki nemzeti hagyományainkat, sajátosságainkat.

De mire szolgált akkor igazán? 1919 szeptemberében, a Rajk-per idején „büszke címerünk hirdeti itthon s szerte a világon, hogy ebben az országban a hatalom a dolgozó népé, és leszámolunk minden árulóval, ügynökkel, ellenséggel”. Nem csoda, hogy a következő években az önmagában is ellenszenves jelvény a Rákosi-rezsim szimbólumává vált, s 1956 októberét nem élhette túl.

Ismét Kossuth-címer

Október 23-án a tüntetők haragja kimetszi a trikolórból a címert. A sértett nemzeti önérzet forradalmi és diákbizottságok pontjaiban követel március 15-i ünnepet, magyar katonai egyenruhát és Kossuth-címert. A véres október végi napokban a felkelők fegyverein Kossuth-címer a felségjel, s egyre több fővárosi és vidéki lap jelenik meg Kossuth-címeres fejléccel, október 28-án a Szabad Nép is. E nap estéjén lép a rádiómikrofon elé Nagy Imre miniszterelnök hogy a közakaratnak megfelelően bejelentse a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az ÁVH feloszlatását, s közölje, a kormány javaslatot terjeszt az országgyűlés elé, hogy az ország címere ismét a Kossuth-címer legyen és március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánítsák. (Az alkotmány megváltoztatásához a parlament összehívására lett volna szükség, elvileg tehát továbbra is az 1949-es címer maradt érvényben.) Másnap megjelenik Janza Károly honvédelmi miniszter és Münnich Ferenc belügyminiszter közös parancsa, melyben az új sapkajelvény bevezetéséig levétetik az eddigi címert és nemzetiszínű szalagsáv kitűzését rendelik el. Október utolsó napján a Fővárosi Tanács felhívja az összes budapesti intézményt, hogy a néptől idegen, rossz emlékű címereket szedjék le. Nyugati hírügynökségek jelentik, a stockholmi, párizsi magyar követség épületéről már el is távolították a régi címert. A magyar olimpiai csapat 113 sportolója ünnepélyes ígéretet tesz, hogy a nemzeti forradalom áldozatainak emlékére Kossuth-címerrel és gyászkarszalaggal vonul fel a melbourne-i olimpián. Úgy tűnik, teljes a győzelem.

November 4-én azonban fordult a világ. A Népszabadság november 10-i száma már a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében sürgette az élet megindulását, de „híven hazaias ifjúságunk kívánságához” megígérte, hogy hazánk címere a Kossuth-címer lesz. Másnapi rádióbeszédében Kádár János is elkötelezte magát a Kossuth-címer, a magyar katonaruha és március 15. piros betűs ünnepe mellett. S amit korábban nem tett meg a Dobi István vezette Elnöki Tanács, november l2-én megjelent határozatában a Kossuth-címert a legközelebbi országgyűlésig hivatalosan is a Magyar Népköztársaság címerének nyilvánította.

Kompromisszum?

A legközelebbi ülésszakra 1957 májusában került sor, de addig sokkal lényegesebb kérdések mellett a címerről is éles vita bontakozott ki. Sokan voltak, akik a nemzeti hagyományok mellett érvelve elvetették a 49-es címert, de nem kevesen ellenezték az internacionalizmus nevében a Kossuth-címer visszaállítását. 1957 elején – nem kis részben az ekkoriban nagy befolyású, erősen balos kínai vezetés hatására – a politikai-társadalmi „rendteremtés” határozottabb irányt vett. A címervita éle egyre inkább a Kossuth-címer ellen fordult. Egyesek megkérdőjelezték magyar voltát, mondván: alkotórészei együtt először a Habsburgok pecsétjein jelentek meg. Mások a kettőskeresztet kimondottan reakciós jelképnek nevezték, egyházi jellege és hajdani királyság jelölése miatt, s megkockáztatták azt a feltevést is, csak az 1849-es országgyűlés ezernyi más gondján múlt, hogy már akkor nem vették ki a címerből. Támadták a hét vágást és a hármashalmot is, mint a szomszéd népek érzéseit sértő jelképeket. Különösen súlyosan esett már latba a Kossuth-címer ellen 1956. októberi újjászületése. Akkor – írták 1957-ben, egy brosúrában – „a félrevezetett tömegek csak a hajdani haladó szimbólumot látták benne, s nem vették észre, hogy ez a reakció trójai falova, amely mögött a kapitalizmus és a fasizmus restaurációjának törekvései állnak”.

Kádár János a májusi országgyűlés miniszterelnöki beszámolójában már ilyen értelemben tért ki a Kossuth-címerre, s kifejezte meggyőződését, hogy„a jobbágyságot jelképező kettőskereszt, az imperialista törekvéseket kifejező hármashalom és négy folyó” nem az új utakon járó magyar nép eszméit fejezi ki. Molnár Erik terjesztette elő az alkotmány módosításáról szóló javaslatot, s mutatta be az új, Légrády Sándor tervezte címert, mely a két „tábor” kompromisszumaként született meg, immár a nemzeti színeket hangsúlyozó pajzzsal, a régi búzakoszorús, vörös csillagos keretet lényegében megtartva. Némi probléma adódott a szimbólumok értelmezésében, mikor egyes képviselők a kalapács eltűntével a proletariátus szimbolizálását hiányolták, s fogaskerék vagy más szerszám címerbe vételét követelték. Hogy a munkás-paraszt szövetség is megmaradjon és a proletár internacionalizmus se szenvedjen csorbát, a törvényjavaslat előadói a vörös csillagot javasolták mindkét eszme közös szimbólumául.

*

1957. május 11-én lépett életbe jelenlegi államcímerünk, mely a címerek világában rövidnek számító 32 éve reprezentálja Magyarországot. Mellette a múlt rekvizitumaként itt-ott, régi telefonfülkéken, rendőreink sapkajelvényében még ott lapul a Rákosi-féle címer...

Anélkül, hogy részletes heraldikai vagy politikai értekezésekbe bocsátkoznánk, csak az 1957. évi, címereinkről folyó vitából idézünk egy mondatot: „A magyar zászló és a magyar címer története arra tanít, hogy e téren nincs semmi állandó.” Tegyük hozzá: nincs visszafordíthatatlan változás sem.