Ugrás a tartalomhoz

História 1989-012

Kákosy László , Kertész István , Lõrincz Barnabás , Engel Pál , Barta Gábor , Szakály Ferenc , Péter Katalin , Zimányi Vera , Varga J. János , Poór János , Gunst Péter , Lackó Mihály , Kosáry Domokos , Szent-Iványi István , Glatz Ferenc , Gergely András , Mucsi Ferenc , Gergely Jenõ , Gadanecz Béla , Kardos József , Romsics Ignác , Vida István , Stark Tamás , Izsák Lajos , Rainer M. János , Burillák Attila , Ravasz Károly , Szentirmay László , Rátki András , Balogh Sándor , Glatz Ferenc , Redõ Ferenc , Pótó János , Dömötörfi Tibor

História

19. fejezet -

A Rákosi-kultusz elsõ kommunista áldozata. Weisshaus Aladár

GADANECZ Béla

A Rákosi-kultusz első kommunista áldozata

Weisshaus Aladár

Ami mulandó, földi volt belőle, azt 1963. november 20-án befogadta a Farkasrét temető. Ami maradandó: a magyar nép érdekében vívott önzetlen küzdelmének tanulsága, még nem válhatott közkinccsé. Rágalmazói szinte napjainkig sárral dobálhatták, miközben az életútját tragikusan befolyásoló körülményeket megvilágító dokumentumokat párttitokként őrizték.

Jelen írás főként arra keresi a választ, miért közösítette ki őt, a vasutasmozgalom kiemelkedő vezetőjét, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP) titkárát, az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Bizottságának (KMP KB) tagját 1926-ban likvidátorként megbélyegezve a KMP, s miért kellett neki a szocialista jövőért folytatott több évtizedes küzdelem s az ellenforradalmi rendszer börtöneiben letöltött nyolc év után kilenc évet szenvedni Rákosi börtöneiben.

Vasutas – forradalmár

Weisshaus Aladár 1887. december 21-én született Budapesten. 1910-ben a Déli Vaspálya Társaság szolgálatába lépett. Apja kalauz volt ugyanott, ő pedig már – főgimnáziumi érettségije révén – a vasúti személyzet kiváltságos helyzetű csoportjához tartozhatott: évi fizetéssel kinevezett hivatalnok lett az üzletvezetőségen. A hivatalnoki karriert azonban elvei miatt azonnal kockára is tette. A társadalmi kérdések iránt fogékony, a politikai és emberi szabadságjogok iránt elkötelezett fiatalember önérzetét sértette az a rendelet, amely elbocsájtással fenyegetve megtiltotta a vasutasoknak, hogy a szociáldemokrata párt tagjai legyenek. 1910-ben, a rendelettel tudatosan szembeszegülve belépett az MSZDP be, s csatlakozott a Magyar Vasutas köré tömörülő – sajátosan illegális – szociáldemokrata alapszervezethez.

1918 őszén az MSZDP III. választókerületi szervezetének végrehajtó bizottságába választották, az akkor már legálisan működő vasutas-szakszervezet, a Magyarországi Vasutasok Szövetsége pedig egyik központi titkáraként függetlenítette. A Tanácsköztársaság idején a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja. A munkáshatalom megdöntése után másfél évi börtönbüntetésre ítélték. 1922-től az illegális vasutasmozgalom szervezője és az illegális kommunista mozgalom résztvevője. 1923-tól a szociáldemokrata pártellenzék intéző bizottsági tagja, az MSZDP 1924. áprilisi kongresszusán az ellenzék vezérszónoka. Mint a KMP hazai vezetője, 1924 nyarán részt vett azon a moszkvai munkaértekezleten, ahol átmenetileg elsimították a Kun- és a Landler-frakció közötti ellentéteket, és jelen volt a Kommunista Internacionálé V. kongresszusán is.

1925 januárjában, amikor a Szocialista Munkásinternacionálé Végrehajtó Bizottsága által kiküldött bizottság állást foglalt a Bethlen–Peyer-paktum kérdésében, a szociáldemokrata ellenzéket a Weisshaus vezette küldöttség képviselte. A legális forradalmi munkáspárt, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt 1925. április 15-i alakuló értekezletén Weisshaust a pártvezetőségbe választották, s ő lett a párt titkára. 1925 augusztusában, amikor Bécsben megtartották a KMP I. kongresszusát, Weisshaus előzetes letartóztatásban volt, ezért távollétében választották a párt központi bizottságába. 1926. február 6-án szabadlábra helyezték, de március 9-én ismét vizsgálati fogságba került, ahonnan csak augusztus 4-én a Rákosi–Vági per ítélethirdetését követően szabadult. Miután az ügyész nem tudta bizonyítani, hogy az MSZMP a KMP fedőszerve, a törvényszék kénytelen volt Vági Istvánt és Weisshaus Aladárt felmenteni az 1921: I–II. tc. (az állami és társadalmi rend védelméről) vádja alól, de szóban és írásban elkövetett izgatás címén egy-egy évi börtönbüntetést rótt rájuk.

Amikor Weisshaus 1926 szeptemberében visszavette az MSZMP titkári teendőit az őt helyettesítő Cs. Kovács Györgytől, nem sejtette, hogy napjai meg vannak számlálva a pártban. Nem tudhatta, hogy fogsága alatt a KMP KB 1926 júniusi határozata likvidátor tevékenység vádjával elítélte őt és kimondta, hogy el kell távolítani az MSZMP éléről is.

Likvidátor?

A KMP kibővített Külföldi Bizottságának (KÜB) augusztusi, berlini ülése felfüggesztette Weisshaus központi bizottsági tagságát és párttagságát, továbbá elhatározta, hogy javasolja a KB plénumának a pártból való kizárását is. A határozat indoklásának első pontjai: „a/ Taufer [Weisshaus illegális neve] a KMP szervezeti kiépítését évek óta akadályozza. Az a legalisztikus illúzió, amely a párt kiépítése szabotálását eredményezte, Taufernél nemcsak átcsapott a teljes likvidátorságba, de határos a provokációval, amely most már a párt illegális szervezeti kiépítésének mindenáron való megakadályozására irányul. b/ E likvidatorikus törekvésének érvényesítése és keresztülvitele érdekében Taufer a domiciliumon [az MSZMP illegális neve] belül szövetkezik olyan elemekkel, akiknek a rendőrséggel való összeköttetése minden kétségen felül áll, ezeket kihasználja a kommunista pártszervező munka akadályozására, velük és előttük a KMP konspiratív természetű ügyeit nyíltan tárgyalja és így a párt érdekeit azáltal, hogy ezekkel az elemekkel való tárgyalásai föltétlenül a rendőrség tudomására jutnak, súlyosan veszélyezteti.”

Mivel bizonyították akkor, mivel tették hihetővé a likvidátorság súlyos, de az előzmények ismeretében képtelennek tetsző vádját, amelyet a rágalmazó visszaemlékezők állítanak? Bármily hihetetlennek tűnik – semmivel. A KMP KB szeptember 5-i ülésén Landler Jenő – ismertetve a KÜB augusztusi határozatát – a fentiekhez hozzáfűzte: Weisshaus nemcsak a KMP fejlődésének gátja, hanem az MSZMP-é is. A KB szeptember 12-i ülését a párt helyzetéről beszámoló Poll Sándor – igaz, elítélően ennek az ellenkezőjét állította: Weisshaus az MSZMP-ben az üzemi és a szakszervezeti munkát forszírozza, s ezzel „az MSZMP-ből tömegpártot akar csinálni – részint, hogy pénzügyileg függetlenedjék Bécstől –, részint, hogy mint hatalom tárgyalhasson a Kominternnel”. A KB az előterjesztésnek megfelelően határozott: Weisshaust kizárta a KMP-ből.

Hogy mennyire nem a likvidátorság ellen folyt a harc, arról mindenekelőtt az győz meg, ahogyan Kun Béla felvázolta ezen az ülésen a Weisshaus elszigetelését és kompromittálását célzó tervét: a kampányt széles körben azzal a politikai vonallal kell folytatni, hogy a Weisshaus-irányzat az álradikalizmus és az opportunizmus között ingadozik; az Új Március tegye közzé megfelelő formában, hogy Cs. Kovács György – Weisshaus közvetlen munkatársa – spicli. Ő lett volna tehát egyike azoknak, akiknek a rendőrséggel való kapcsolata az idézett határozat szerint „minden kétségen felül áll”. Miután ezt a javaslatot többen ellenezték, Révai József javasolta, hogy az MSZMP választmányának kommunista frakciója érje el Cs. Kovács kizárását, és törekedjék Weisshausnak mint titkárnak a kibuktatására. A kibuktatási javaslatot viszont Kun Béla nem támogatta, mivel véleménye szerint az megnehezítené Weisshaus lejáratását az MSZMP tömegeinek körében. Szántó Zoltán, a KMP titkárságának tagja szeptember 20-án jelentette, hogy néhányan az MSZMP választmányi tagjainak megdolgozásán munkálkodnak. „75–80% a miénk lesz” – ígérte. A KMP titkársága azonban október 7-én kénytelen volt tudatni a KÜB-bel, hogy Cs. Kovácsot nem zárhatja ki az MSZMP választmánya, csupán a választott bírósága. Ám a siker így is biztosnak tűnt, mivel a levél szerint „a bíróságban 5:2 az arány a mi javunkra”. A győzelem mégis elmaradt, kompromisszummal kellett megelégedniük: a válaszott bíróság két évre eltiltotta Cs. Kovácsot minden funkció viselésétől (mire a tilalom lejárt, már csak az MSZMP emléke létezett), de nem zárta ki az MSZMP-ből.

A KÜB augusztusi határozatának indoklása a következő pontot is tartalmazta. „c/ Taufer szolidaritást vállalt szabadulása után a lefogása által részben ártalmatlanná tett provokátor Mendi Irmával, akiről nemcsak a Külföldi Bizottság, hanem a KMP és a domicilium egész közvéleménye megállapította, hogy a provokációjával a KMP újjászervező kongresszusát, Rákosi, Őri, Gőgös, Hámán stb. elvtársakat rendőrkézre juttatta. M. I. a pörben mint a vád tanúja szerepelt a rendőrségen tett vallomásával. Taufer ezek ellenére nemcsak szolidaritást vállalt vele, hanem ultimátum formájában kijelentette, hogy mindent megtesz kiszabadítása érdekében, és addig nem vállal pártmunkát a KMP-ben, amíg a Külföldi Bizottság Mendl Irmát ki nem szabadítja.”

Mendl Irma a háború alatt a MÁV Igazgatóságon lett kezelőnő és társai bizalmából a vasutasszövetség helyi szervezetének vezetőségi tagja. A fehérterror idején letartóztatták, s munkahelyéről mint meggyőződéses kommunistát bocsátották el. Weisshaus is így ismerte őt, ezért természetes, hogy miután Moszkvában letartóztatták, követelte a szabadon bocsátását és ügyének korrekt kivizsgálását. Egyikre sem került sor. Mendl Irma a Rákosi-perrel kapcsolatos kihallgatás során senkit sem kompromittált. Egyetlen olyan korabeli irat található Szántó Béla személyi gyűjteményében (Párttörténeti Intézet Archívuma), amit esetleg felhasználhatónak véltek ellene. A „Vámos Ilona feljegyzése letartóztatásáról és a rendőrségi vallatásáról és Mendl Irma viselkedéséről a rendőrkapitányságon” című, 1926. július 10-i keltezésű, nem hitelesített gépelt írás Berlinben készülhetett. Több homályos célzást és azt a konkrétumot tartalmazza, hogy egy Major nevű detektív, akinek apja ott volt házmester, ahol Mendl Irma lakott, üzenetet hozott neki hazulról, és szabadulása után – állítólag – a tőle kapott útlevéllel hagyta el az országot. A feljegyzés háromnegyed évvel a rendőrségen tapasztaltak után, s hetekkel a Weisshaus sorsáról hozott döntést követően készült. Lehetséges, hogy Mendl Irma akkor már nem is volt az élők sorában.

Emigrációs pártélet

Az újonnan feltárt források alapján úgy vélem, hogy a KMP vezetői látszólag az illegális és a legális forradalmi munkáspárt létének védelmében léptek fel Weisshaus ellen; személyi harcukat „politikai irányzatok ellentétének” tüntették fel, meg sem kísérelték, hogy a nézeteltéréseket vele Bécsben vagy Berlinben megvitassák; azt elhatározták ugyan, hogy Landler „az akció leleplezése céljából a Külföldi Bizottság székhelyére hívja” őt, de erre nem került sor; eszközökben nem válogató titkos akcióval akarták megfosztani Weisshaust választott tisztségeitől és eltávolítani a forradalmi munkásmozgalomból.

A rejtély kulcsa, hogy miért, és miért így történt mindez, az ún. első Rákosi-perben található.

1925 végén széles körben elterjedt az az értesülés, hogy Rákosi Mátyás a szeptember 22-i letartóztatását követő rendőrségi kihallgatás során letartóztatott társait kompromittáló adatokat mondott jegyzőkönyvbe, s tájékozottságával kérkedve kifecsegte a KMP és a Kommunista Internacionálé (KI) néhány titkát. Pártberkekben azt is tudni vélték, hogy Kun Béla szemrehányással illette ezért Rákosit. Az előbbi értesülés bizonyítható, az utóbbi feltételezés valószínűleg legenda.

Kun Béla véget akart vetni a Rákosi körüli suttogásnak. A mozgalomra mért súlyos csapást ugyanis egy olyan kommunista monstre-perrel akarta ellensúlyozni, amely itthon és világszerte növelné a KMP és a Kommunista Internacionálé tekintélyét. Ezért Kun kérte Szántó Bélát, aki távollétében helyettesítette őt a KI-ben, érje el, hogy a KI megvédje Rákosi pártbeli becsületét, s „ne engedje kisebbíteni Mátyást, aki véleményünk szerint a KI egyik legkülönb, legáldozatkészebb és legbátrabb pártmunkása”.

A „lelkes ifjak”

Szűkebb pártkörökben tudott volt, hogy Weisshaus már 1924-ben is körömszakadtáig ellenezte Rákosi hazatérését. Rákosi képességeit és jellemét illetően nem Kun Bélával, hanem Landler Jenővel értett egyet, aki 1924-ben megírta Zinovjevnek, a KI vezetőjének, hogy Rákosinak „nincs gyakorlata a munkásmozgalmi aprómunkában, Livornót [Olasz Kommunista Párt alakuló kongresszusa] elrontotta, beképzelt és különcködő lett, öntelt (prepotens) a proletárokkal szemben, és mintegy elkényeztetett nagy gyerek, gyakran megbicsakolja magát”. Weisshaus nem nyugodhatott bele abba, hogy glóriával ékesítsék azt a Rákosit, akinek a rendőrségi vallomása hozzájárult ahhoz, hogy az MSZMP több vezetőjét az 1921: III. tc. alapján, kommunistaként ítéljék el. Ez komoly gátja lehetett annak, hogy szabadulásuk után a legális munkásszervezetekben tevékenykedjenek, tisztséget tölthessenek be. A „likvidátorság” vádja csupán arra kellett, hogy Rákosi felelősségéről elterelje a figyelmet. Mendl Irma moszkvai letartóztatásának is az volt az indítéka, hogy őt tegyék meg „rendőrbesúgónak”. Így volt egy bűnbak, akivel elhomályosíthatják azt a szégyenletes tényt, hogy Rákosi minden fizikai kényszer nélkül részletes beismerő vallomást tett. A tervhez hozzátartozott, hogy Weisshaus bizonyosra vehető kiállása Mendl Irma védelmében megkönnyíti Weisshaus eltávolítását a KMP vezetéséből és az MSZMP éléről.

Weisshaus kiközösítését – a forradalmi munkásmozgalomban élvezett tekintélye és népszerűsége miatt – csak nemtelen eszközökkel, rágalmakkal, titkos aknamunkával lehetett elérni. A legális párt, az MSZMP irányításában előtérbe került az apparátus.

Szántó Zoltán már a KMP KB 1926. szeptember 5-i ülésén hangsúlyozta, hogy Weisshaus ellen „szervezetten kell fellépni, és hogy az apparátust kell kézbe keríteni”. A KMP Külföldi Bizottsága szeptember végén, értesülvén arról, hogy Weisshaus helyére Szabó Mihályt választották az MSZMP titkárává, a titkárságot figyelmeztette: „Meg kell végre érteni az apparátus jelentőségét... Vigyázzanak a pártválasztmány előkészítésére, mert annak a hibának, hogy az apparátus Szabó kezébe került, aki T-vel [Weisshaus] együtt szavazott, súlyos következményei lehetnek. Feltétlenül a körmére kell nézni, nehogy kellemetlen meglepetést készítsen T-vel együtt a pártválasztmányon.” A vezetők kiválasztásáról, a funkciók betöltéséről az MSZMP-ben korábban a párttagság döntött, saját tapasztalatai alapján mérlegelve a jelöltek rátermettségét. Az új helyzetben viszont mindinkább az illegális kommunista frakció állásfoglalása lett a mérvadó. Ebben a folyamatban jól megfigyelhető, hogyan alakul át egy demokratikus, mozgalmi párt olyan centralizált szervezetté, amelyben a párttagság helyett meghatározóvá válik az apparátus.

A KMP bécsi és berlini néhány hetes párt iskolájának elvégzése után hazairányított, mindenre elszánt fiatalok jobb ügyhöz méltó lendülettel vetették magukat a Weisshaus elleni kampányba is... A KB szeptember 5-i ülésén Lőwy Sándor kijelentette, hogy az MSZMP-ben a munka 90%-át ők végzik, s könnyedén megállapította, hogy Weisshaus provokációjának megelőzése céljából „szükséges lenne a KB kicserélése új emberekkel”. Szerényi Sándor biztosította a résztvevőket, hogy: „A T. [Weisshaus] által szervezett üzemszervezési bizottságba az ifjak be fogják küldeni képviselőjüket. Cs-t [Cs. Kovács György] onnan ki fogják dobni... Ezenkívül a T. által vezetett iskolában ellentéteket fognak szítani szervezetten, hogy T-t ilyen módon is lehetetlenné tegyük.” Révai József azzal lelkesítette a tapasztalatlan fiatalokat, hogy „ez a kommunisták tűzkeresztsége lesz”.

Amikor Kun Béla bevetette a lelkes ifjakat Weisshaus ellen, nem sejtette, hogy három év múlva majd az ő pártbéli detronizálásáért indulnak hasonló fegyverekkel rohamra. Alig hat évvel a Weisshaus elleni akció után pedig Szerényi Sándor már az NKVD börtönében raboskodott. Fél évtized múlva Kun Béla is az önkény áldozata lett. Ilyen az apparátus-párt természetrajza.

A Weisshaus elleni kampány során, mint azt a KMP hazai titkárságának 1926. október 7-i jelentése is beismerte: „a politikai munka elhanyagolódott”, a lakásakció és a szakszervezeti munka „elaludt... úgy, hogy az élénkülő sztrájkmozgalom mellettünk megy el”. Miután Vági István 1926 októberében, óvadék ellenében szabadlábra került és átvette a párttitkári tisztet, felélénkült az MSZMP vezetésében szervezett KMP pártfrakció tevékenysége. Az MSZMP vezetőségéből kimaradt Weisshaus Aladár, Cs. Kovács György, Hajdú Henrik, Both Béla és sok más tapasztalt munkásmozgalmi vezető. Vági István december 13-án körlevélben értesítette a helyi pártszervezeteket, hogy Weisshaus és 22 társa ellenzéki mozgalmat szervez az MSZMP-ben. December 24-én körlevél tudatta, hogy az „ellenzék” szervezőit kizárták az MSZMP-ből. A két héttel későbbi röpirat szerint Weisshaus már nem likvidátor, nem az MSZMP ellenzékének vezetője, hanem „az államrendőrség politikai osztályának eszköze vagy besúgó bandájának látható főnöke”, aki egy frontba került Bethlen Istvánnal, Schweinitzer Józseffel és Peyer Károllyal.

Közben a KMP KB és a KÜB 1926. december 29–30-án tartott együttes, plenáris ülése fordulat végrehajtásáról döntött az MSZMP-ben. Míg a KMP I. kongresszusa szerint „a legális párt ne csak fedőszerv, hanem önálló politikai arculatú forradalmi munkáspárt legyen”, ez a határozat leszögezte: „szigorúan keresztül kell vinni a fedőpártban való egész politikai tevékenységünkben azt, hogy politikája kommunista politika, jelszavai a kommunista párt jelszavai...” 1926-ban, a Rákosi-per során még nem sikerült az MSZMP-re rábizonyítani fedőpárt szerepét, 1927-ben ennek már nem volt akadálya. A „likvidátorság” elleni harc – összhangban a Kommunista Internacionálé politikájának „baloldali” fordulatával – az MSZMP megszűnéséhez vezetett.