Ugrás a tartalomhoz

História 1986-01

Fodor István , Kristó Gyula , Pótó János , Vékony Gábor , Váczy Péter , Szarka László , Glatz Ferenc , Tarnóc Márton , Sipos Péter , Derzsaluk, Nyikolaj , Székely Gábor , Ránki György , Erényi Tibor , Takács Péter , Kovács I. Gábor , Pótó János

História

6. fejezet -

A morvák “birodalma”

VÉKONY Gábor

A morvák „birodalma”

A 8–9. század fordulója nagy változások kora Közép-Európa keleti részein. Az avarok 795-ben vereséget szenvednek Nagy Károly frank hadaitól, és az avar birodalom összeomlott.* A 800 karácsonyán császárrá koronázott frank uralkodó az egykori avar terület egy részét bekebelezte, nagyobb része mégis kívül marad a frank birodalmon. A Közép-Duna vidékén, Pannóniában azonban újra és újra frank seregek tűntek fel, hogy a nyugtalankodó népeket lecsendesítsék. Az avarok mellett a lázadások, a háborúk részvevői a szlávok is, akikkel a frankoknak különösen sok bajuk volt, hiszen keleti határukon végig szláv népcsoportok éltek. Határaik védelmére a frankok határgrófságokat hoztak létre, e határgrófságokon kívül pedig alávetett szláv fejedelemségek védték a birodalmat.

Ilyen határvédő szláv alakulat volt eredetileg a morva fejedelemség is. E nép nevével először 822-ben találkozunk, amikor követeik – más szláv népek követeivel együtt – ajándékokkal jelentek meg Jámbor Lajos előtt a frankfurti birodalmi gyűlésen. A Morva folyó menti szlávok – nevük is a folyó nevéből származik – ekkor még aligha élhettek egy fő uralma alatt. A frank birodalom keleti védelmi rendszerének végleges kialakítása (828) után azonban ez is hamarosan bekövetkezett. Az első morva fejedelem, Mojmír valószínűleg a 9. század harmincas éveiben egyesítette uralma alatt a Morva folyó vidékén élőszlávokat. Valamikor 833 és 838 között száműzte azt a Pribinát, aki később a Dunántúl délnyugati részén ugyancsak egy kis szláv fejedelemség, egy, a frankok által adományozott beneficium főnöke lett. Pribina elűzése azoknak a hatalmi harcoknak a része volt, amelyeknek eredményeként Mojmír egyedüli ura lett a morváknak. Valószínűleg Mojmír hatalomra kerülésével párhuzamosan fejeződött be a morvák keresztény hitre térítése is. Hogy azonban ennek számottevő eredményei nem voltak, arra az is utal, hogy a Mojmír által elűzött Pribinát Ratbod, a keleti frank területek grófja keresztelteti meg. Morvaország területén a 9. század második felében is ismerünk olyan temetőket, ahol pogány módra, hamvasztásosan temetkeztek.

Mojmír csupán másfél évtizedig tudta megtartani fejedelemségét. Az elpártolásra hajló fejedelem ellen Német Lajos 846-ban hadat vezetett, s megfosztotta hatalmától. Helyére Mojmír unokaöccsét, a túszként Regensburgban nevelt Rasztiszlávot ültette.

A határvidéki apró szláv fejedelemségek lázongása megszokott dolog volt. A morva fejedelemség esetében még sajátos körülmények is hozzájárultak a lázongások gyakoriságához. Morvaország és a frank birodalom közvetlen keleti szomszédja Bulgária volt, a bolgárok pedig többször beavatkoztak frank és morva ügyekbe is. A morva fejedelmek így számíthattak a bolgárok segítségére. Másrészt a keleti határvidék urai – különösen amikor királyfiak töltötték be e tisztet – többször lázadtak az uralkodó ellen; e lázadásokhoz pedig a morvák alkalmas segéderőként jöhettek számba. Nem csoda, hogy Rasztiszláv sem sokáig maradt nyugton. 853-ban a bolgárok és a szlávok megtámadták Német Lajost, de vereséget szenvedtek. E háborúban biztosan részt vettek a morvák is, akik ellen Német Lajos 855-ben hadat viselt. Noha a keleti frank seregek Morvaország nagy részét elpusztították és kirabolták, Rasztiszlávot nem tudták legyőzni, sőt válaszul a morva fejedelem végigpusztította a Duna jobb partján fekvő frank területeket. Az ellenségeskedések nyilván már korábban megkezdődtek, mert 852-ben egy frank előkelő a morvákhoz menekült. A frank főurak közül többen is kapcsolatban lehettek Rasztiszlávval, mert a keleti területek addigi őrgrófját, Ratbodot árulás és hűtlenség miatt megfosztották hivatalától, s helyére 856-ban Német Lajos fia, Karlmann került. 858-ban őt bízta meg a király a Rasztiszláv elleni hadjárattal. A királyfi azonban az apja ellen lázadt (861–863) és a morva fejedelem szövetségét kereste.

863-tó1 aztán felgyorsultak az események. Német Lajos Karlmann ellen gyűjtött sereget, de közben azt a hírt terjesztette, hogy a keletről jövő bolgárok segítségével a morvák ellen vonul. Ez év őszén azonban a bolgárok kénytelenek voltak letenni a fegyvert a bizánci seregek előtt, s felvenni a keresztény hitet. A bolgár kán, Borisz (a keresztségben kapott nevén: Mihály) azonban már 864 közepe felé újra a Közép-Duna vidékén van. A mai Bécstől kevéssel nyugatra fekvő Tullnban találkozott Német Lajossal, akivel szövetséget kötött, s mindketten bevonultak Morvaországba. Rasztiszlávot Dowina (Dévény) várában ostrom alá fogták; a szorongatott helyzetben levő morva fejedelem hűségesküt tett.

Ugyanebben az időben bizánci térítők is érkeznek morva földre, a „szláv testvérek”, Konstantin-Cirill és Metód. Életrajzaik ugyan szép történetet kerekítenek idejövetelük okairól – pl. Rasztiszláv követsége III. Mihály bizánci császárhoz szláv nyelven beszélő térítőkért –, a valóság azonban egyszerűbb és komorabb volt. A frissen megkeresztelkedett bolgárok hadaival együtt bizánci térítőpapok, szerzetesek is feltűnnek a Közép-Duna vidékén, természetesen bizánci megbízásból.

Cirill és Metód morvaországi missziójának egyetemes művelődéstörténeti jelentősége van. Cirill megalkotja a szláv hangrendszernek megfelelő írást, a glagolicát, s egy bolgár nyelvjárásra – ez az ún. egyházi szláv vagy ószláv nyelv – különböző egyházi szövegeket fordít. A szláv irodalom bölcsője tehát a morvák földjén ringott. A morvák harca a keleti frank birodalommal szemben ettől kezdve egyházi harc is lesz. Cirill és Metód 867 végén, Rómába tartva, megfordulnak a kis délnyugat-dunántúli fejedelemség székhelyén is, Pribina fiánál, Kocelnél. A szláv nyelven, bizánci rítus szerint miséző, térítő testvérekre féltékenyen figyel fel a német klérus. A „szlávok apostolai” azonban Rómába mennek, ugyanakkor, amikor ott egy bolgár követség is tartózkodik, annak a Péternek a vezetésével, aki már korábban is megfordult a pápa városában, a Bizánc és Róma között ingadozó Bulgária képviselőjeként.

870-ben a bolgárok ugyan végleg Bizánc mellett döntenek, II. Adorján pápa (867–872) azonban még a bolgár földön álló Sirmium érseki székébe nevezi ki Metódot (869). De az új érsek már nem tudta elfoglalni székhelyét, mert a bolgárok 867–870-ben a keleti kereszténység mellett döntöttek. Metód ismét Kocelhez megy, 870-ben azonban a passaui püspök (hozzá tartozik a morvaországi misszió), Hermanrich elfogatta és fogságra vetette. Ugyanakkor Rasztiszlávot unokaöccse, Szvatopluk kiszolgáltatta a németeknek, akik megvakíttatták és kolostorba zárták. Morvaország közvetlen német fennhatóság alá került, az új fejedelmet, Szvatoplukot azonban hamarosan elűzték a morvák, s egyik rokonát, egy Szlavomir nevű papot tettek meg fejedelmükké. 871-ben Szvatoplukot küldték a németek a morvák ellen, de ő váratlanul visszapártolt övéihez, s élükön megsemmisítette a német sereget.

Ettől kezdve új időszak kezdődött a Morva folyó mentén. Szvatopluk 873-ban visszaküldte az előző évi háborúban ejtett német foglyokat, s hűséget és az évi adó pontos fizetését fogadta. Metód kiszabadult fogságából, s megtér Morvaországba. Tíz éves békés időszak következett, s valószínűleg ekkor számolhatunk a morva fejedelemség terjeszkedésével. Erről azonban jobbára megbízhatatlan adataink vannak. Tudjuk, hogy a csehek morva fennhatóság alá kerültek, s az is valószínű, hogy az Elba melletti szorbok is adót fizettek a morváknak. Szvatopluk északra való terjeszkedése részben alighanem német jóváhagyással történt, hiszen kapcsolatot tartott a német előkelőkkel. 882–884 között ismét háború dúlt a két ország közt. A harcokba a bolgárok is beavatkoztak, 883-ban Morvaország földjét dúlták. 884-ben aztán III. Károly a bajor–morva határon, Tulin közelében találkozott Szvatoplukkal, ahol véget vetettek az ellenségeskedésnek.

Közben folyt az egyházi harc is. VIII. János pápa a szláv nyelven miséző Metódot 880-ban Rómába idézte, hogy hithűségéről megbizonyosodjon, a bajor papok ugyanis eretnekséggel vádolták. Az érsek számára az események kedvezőtlenül alakultak. A pápa ugyan megerősítette Metódot jogaiban, de nyitrai püspökké egy sváb papot, Wichinget nevezte ki, s ez Metód jogainak csorbítása volt. 885-ben, Metód halálának évében, Wiching el is érte Metód tanítványainak kiűzését Morvaországból, s az érseki széket magának foglalta le. A tanítványok Bulgáriába és Bizáncba menekültek. Többükből a bolgár klérus jelentős személyisége lett.

Mindez Szvatopluk jóváhagyásával, s aligha a németek ellenére történt. A béke azonban így sem tartott sokáig. 890-ben ugyan az új király, Arnulf-Karlmann „balkézről” való fia – valahol a mai Ausztria területén találkozott Szvatoplukkal, s 891-ben is békekövetséget küldött hozzá, de a morvák 892-ben újra német területen pusztítottak. Arnulf nagy sereget gyűjtött ellenük, amihez a magyarok is csatlakoztak. A nagy hadsereg s a létrehozott szövetség ellenére Arnulf nem járt különösebb eredménnyel a morvákkal szemben. 894-ben azonban Szvatopluk meghalt, s ez meghozta a bajorok és a morvák között a békét. Szvatopluk örökösei, három fia uralma alatt azonban Morvaország hamarosan szétesett. Igaz, hogy IX. János pápa 898–899-ben még egy érseket és három püspököt szentelt fel a morváknak, de 902-ben a magyarok elfoglalták Morvaországot, s ettől kezdve a morvák magyar fennhatóság alá kerültek.

A morva fejedelemség elfoglalása mély nyomot hagyott a magyar hagyományban. E hagyomány szerint a honfoglaló magyarok ellenfele Szvatopluk, illetve a morvák megszemélyesítője Morot (Anonymusnál, Menumorout) volt. Szent Naum (az egyik Metód-tanítvány) életrajzában is azt olvashatjuk, hogy a morvák Bulgáriába menekültek, s földjük az ugrok (magyarok) birtokában maradt. Ugyanezt a hagyományt találjuk Bíborbanszületett Konstantin császárnál is, aki szerint a türkök (magyarok) elfoglalták Moráviát, amelynek lakói a szomszédos népekhez menekültek. Konstantin császár írja azt is, hogy a magyarok „Nagy Morávia” területén laknak, de ezt a területet (nem ismervén a 9. századi viszonyokat) már a magyarok szállásterülete alapján írja le, s ezért különös földrajzi ellentmondásokba keveredik. Az egykori, a régi Morávia a jól ismert középkori szóhasználat szerint „nagy”Morávia. Megvan ennek a névnek a magyarok által használt (de török eredetű) neve is. Anonymus Menumoroutnevében amoroutamorvák neve, amenupedig aligha más, mint a török men szó,amelynek „nagy” a jelentése.**

Morvaország tehát attól vált „naggyá” (lett „egykori”), hogy a magyarok elfoglalták. A valóságban a keleti frank határon lévő kis szláv fejedelemség volt, mint történetéből láthattuk fentebb. A morva fejedelemség jelentősége valóban nagy, „nagysága” azonban elsősorban Cirill és Metód tevékenységének következménye. Jellemző módon a Morva folyó mentén virágzó élet van a magyar foglalás után is, ami annak az eredménye, hogy a morváknak nem kellett állandó harcot vívniuk a németekkel, bajorokkal függetlenségükért, viszont a magyar kalandozó hadjáratok résztvevőiként gyakran gazdag zsákmányra tettek szert. Rasztiszláv és Szvatopluk egykori váraiban a mindennapi élet szintjén virágzó kézműves-ipari tevékenység folyt tovább is, és a kereskedelmi kapcsolatok távoli területekre vezettek.

* Vö. Váczy Péter cikkét e számunk 14. oldalán.

**Vö. Tomka Péter: Hová tűntek az avarok? História, 1981/2. szám.

KÉT TENGER MOSTA NAGYMORAVIA 1919-BEN

A csehszlovák állam megalapításának előkészítésében, a mellette szóló érvelésben már Masaryk 1917. évi Új Európa című munkájában is fontos szerepet kapott a csehszlovák államiság előzményeinek felsorolása, pl. a 7. századi csehszlovák állam németellenes küzdelmei, az 1628 után önállósult Szlovákia (!) európai védőbástya-szerepe és az a tény, hogy Szlovákia, mint az egykori Nagymorávia magja, csak a 10. században szakadt el az anyaországnak mondott Csehországtól. Az 1918–1919. évi történeti munkák, röpiratok az egységes csehszlovák nemzeti múlt megteremtését tűzték ki feladatul. A Csehszlovák nemzet tanulságos ezeregyszáz esztendős történelme (1918, 1919) című brosúra a nemzeti elnyomás sötét szimbólumaival és a szláv testvériség diadalának idillikus képi ábrázolásával körített népies összefoglalását adja az új államnemzet közös múltjának. (Szarka László)